|
2008-07-28 11:10:55, hétfő
|
| |
| |
Hiányod..
Szemedre árnyékot vet a félhomály,
Bánt,hogy nem látom a csillogást.
Friss sebből vérzik a félelem,
Az egyedülmaradás iszonyú éjszakái,
lepelként takarják be álmaim.
Bánt,hogy nem látom a csillogást.
Arcodon megpihent a csend.
Zaklatva-űzve a boldogságtól
Távolodsz a messzeségben,
a visszanemtérő órák emlékeként.
Friss sebből vérzik a félelem.
Kutatom utam-kereslek.
Megriadt a boldogság és
fészket máshol rakva hagyta,
hogy Te elmenj és én maradjak.
Az egyedülmaradás iszonyú éjszakái,
Bilincsként nehezednek testemen.
Sírnék,üvötenék,hogy meghalld a hangom,
hogy újra megtalálj,
és maradj itt mert becsapnak az éjszakák.
Lepelként takarják be álmaim
a fagyos,nélküled ébredt reggelek.
Százévesnek tűnő önmarcangolás rabjaként,
üvöltenek a hótakarta fák,
Őrjít,hogy nem látom a csillogást.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ismeretlen / versek / |
|
|
|
|
|
Offline
