|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 6
|
|
|
|
|
|
2008-08-05 12:17:43, kedd
|
| |
| |
SZOMJAN HALOK A FORRÁS VIZE MELLETT
A minap erdélyi barátaimmal felmentünk a Budai Várba egy kis városnézésre.
Amiért útbaesett, rácsodálkoztunk a XVIII. századi polgárházakra. Erről aztán eszembe jutott, hogy a lakóhelyemen is ilyen házak voltak a Kossuth Lajos utca nevezetű főutcában és mit tett a cuclista "városfejlesztés"? Ezeket rombolta le a 70-es években, legelőször nem a putriszerű, még ma is meglévő nyomornyegyed házait!!!
Az így hajlék nélkül maradtak a minimális kisajátítási összegből - a főváros egy távoli kerületében épült - panellakásra fizethettek be, elkerülve a nagyobb család tagjaitól. Csakhogy a nagyszülők ne vállalhassanak unokafelügyeletet a felnőtt gyermekek, pedig ne tudjanak gondoskodni a közben megbetegedő, idős szüleikről!!!!
Erdélyi barátaim mesélték, hogy náluk ugyanezt művelték a magyarokkal Causescu
idejében. Ott, a magyarok gyönyörű kertes házaikat rombolták le és telepítették őket a románok lakta blokk-házakba.
Nagyon sokan lettek öngyilkosok közülük, mert nem tudták elviselni a szülőföldjükről való elűzetést...
Nekem is eszembe jutott, hogy kismamák tucatjai ugrottak a mélybe, szinte naponta. Azt mondták, hogy a "falkórságtól". Elsőgenerációs panellakók voltak kivétel nélkül...
Nekem (és férjemnek) is panelba - a szüleimtől, Pesterzsébettől távoli, budai lakótelepen épülő lakásra engedélyezték a lakásvásárlást, banki (OTP)-hitelből a KISZ- az MSZMP- és az illetékes ágazati szakszervezet függetlenített vállalati titkárai...
Szóval, a világ egyik legszebb panorájában gyönyörködve megeredt a könnyem és megértették erdélyi barátaim, hogy mennyire közös a sorsunk - ebben is - határon innen és túl...
Ugye kitaláljátok, hogy miért éppen Villon egyik "ellentét-verse" járt az eszemben: a "Szomjan halok a forrás vize mellett".
(Bóna Mária Ilona)
Villon: Szomjan halok a forrás vize mellett
Szomjan halok a forrás vize mellett;
tűzben égek és mégis vacogok;
parazsas kályhánál vad láz diderget;
hazám földjén is száműzött vagyok;
csupasz féreg, díszes talárt kapok;
hitetlen várok, sírva nevetek;
az biztat, ami tegnap tönkretett;
víg dáridó bennem a bosszúság;
úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;
befogad és kitaszít a világ.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-08-05 11:55:28, kedd
|
| |
| |
A vágott-virág nemzedék otthontalan hontalansága
(A nyomor szabadsága, vagy a szabadság nyomora?)
Nemrég, egy téli nap reggelén az egyik budapesti pályaudvaron, vonatra várva fül- és szemtanúja voltam egy jelenetnek.
Egy olyan szociális munkás-féle beszédbe elegyedett a hajléktalanok egy csoportjával.
Szociális munkás: "Srácok! Mi a f...t kínlódtok itt? Üljetek föl az első vonatra, szálljatok ki az első faluban és kocogjatok be egy portára! Garantáltan találtok legalább egy olyan özvegyasszonyt, aki szállást, tiszta ruhát, meleg ételt, még "piát" is ad, ha cserébe fát vágtok, behordjátok a téli tüzelőt, rendbe teszitek a portát!"
Hajléktalan: "Menj a p...ba! Mit képzelsz rólunk? Mi világ életünkben pesti vagányok voltunk! Nem fogunk egy asszony szoknyája mellett cikiskedni!"
Hogyan lehet eljutni az ilyen "életfelfogáshoz"?
Feltételezés l./:
Az italbolt volt, szinte az egyetlen hely évtizedekig, ahol munka után együtt lehettek a férfiak, ha úgy "barátin" el akartak egymással beszélgetni. Sajnos ott, viszont az volt a "jó vendég", aki fizetett, mint a "Jani"! Ki nem akart "Jani" lenni, legalább a kocsmában?
Volt, aki két helyen is dolgozott /a kötelező munkahelyen, meg a fusiban) és most pedig az utcán él!
Ma már köztudott, hogy a teljesítménnyel együtt járó feszültséget oldani kell valahogy. A kicsi, lakótelepi lakásokban nem lehetett kulturáltan kvaterkázni. Maradt a késő éjszakáig nyitva tartó kocsma, ahol illett fogyasztani (legalább egy kört a társaság minden tagjának). Így azután az is hamarosan holtrészeg lett, aki egyébként nem akart berúgni. Az ilyen állapotban hazatámolygó férj- apa bizony a vétleneken demonstrálta férfiúi "erejét", meg azt is "illett" megmutatni, hogy ki az úr a háznál! Az ilyen családokban az anya, feleség nyakába szakadt minden, előbb-utóbb a megélhetéshez szükséges pénz előteremtése is. Ekkor már nemigen maradt más megoldás, mint a részeges, garázda férj, apa kirekesztése. Mivel a magyar lakásviszonyok évtizedek óta olyanok - a lakások olyan kicsik, hogy a válás után nem lehet azokat megosztani - a lakás odaítélése a gyermekekről gondoskodó félnek, többnyire az anyának történt...
Feltételezés 2./:
Ma sokan emlegetik nosztalgiával azokat az évtizedeket, amikor futószalagon épültek a házgyári panelekből a lakások. Szinte gombamód emelkedtek a magasba az átlag 50 négyzetméteres összkomfortos betonkalodákkal a toronyházak. Miért nem válhattak igazi otthonná ezek a lakások? Azért, mert az igazi család hiányzott belőlük! Pedig a GYES (gyermekgondozási segély) intézménye is növelte a "szülési kedvet"...
Miért nem alakulhatott ki egy újfajta családkultusz?
Feltételezés 3./:
Akkoriban - a második világháborút követő második demográfiai csúcs idején, az 1970-es években - az ember értéke kimerült a munkahelyén betöltött státuszának értékében. Nem csoda hát, ha a gyermeket vállaló nők valóságos száműzöttek, a társadalmi munkamegosztásból kirekesztettek lettek a ",,gyes"-re menéssel. (A közgondolkodás szerint: aki segélyen él, az "ingyenélő".)
Tehát: a kismamák le voltak kötelezve a segéllyel az államnak és intézményeinek. Ugyanakkor, a segélyből nem lehetett megélni, pláne nem gyerekkel, gyerekekkel. Így válhattak kiszolgáltatottakká férjeik számára is. Ezzel szemben a férfiak nem voltak büszkék arra, hogy feleségük, gyermekeik, azaz: családjuk van, akiről képesek gondoskodni. Miért?
Feltételezés 4./:
Azért nem voltak büszkék a férfiak családjukra, mert nekik sem volt a főállásukban annyi jövedelmük, melyből lehetséges lett volna egy 2-3 gyerekes család megélhetése, a "betondobozok" törlesztő-részletének fizetése... A vállalati GMK-k (gazdasági munkaközösségek, valójában: vállalat a vállalatban...) létrehozása, ahol másodállásban - a családtól elvett "szabadidőben"- hozzá lehetett jutni a feleség hiányzó jövedelmének pótlásához, vagy a fusizással keresett pénzek sem oldották meg a problémát. Sőt! Pénzkereső robottá degradálta őket. Nem csoda, ha - mint valami szenvedő ember-áldozatok élték meg életük legnagyszerűbb lehetőségét: a gyermekáldást!
("Ember nem alkothat nagyobbat, mint embert!" Ez a gondolat egy általam elfelejtett nevű görög filozófus(?)tól való.)
Sajnos ez a nemzedék nem volt képes lélekben is fölnőni a feladathoz, inkább elvált és újra házasodott, meg megint elvált...
Feltételezés 5./:
Miért nem alakulhatott ki végre egy újfajta családkultusz?
Nemcsak az anyagiak hiánya, a lelkiélet, a lelkierő hiánya, hanem egy több évszázados előítélet is fellelhető a kutakodó számára.
Hiszen voltak kismamák, akik úgy számoltak be ezekről az évekről (GYES), mint életük legcsodálatosabb időszakáról:
"Kénytelen voltam - anyagi okokból - visszatérni az ősi, önellátó háztartás-vezetéshez. Szinte mindent magam csináltam. Szabtam, varrtam, cipőt suszteroltam, az elromlott dolgokat, játékokat megjavítottam, felújítottam, fodrászkodtam. Akkor nagyon sajnáltam magam, mert közben évek teltek úgy el, hogy úgy éreztem: elmegy mellettem az élet, mert szinte semmi másra nem maradt időm!
Ma már úgy gondolok vissza a fodrászolásra is, mint életem legboldogabb időszakára.
Ilyenkor ugyanis kettesben lehettem gyermekemmel, a kicsi lakás kicsi fürdőszobájában, majdnem olyan meghitten, mint amikor még én fürdettem őt. Azok voltak csak igazán a csodálatos idők!
Napról-napra látni a szépen fejlődő, egészséges testüket: ahogy örülni tudtak a finom, meleg fürdőnek, a simogató anyai kéznek, a gyengéd becézgetésnek; maga volt a boldogság!
Ó, hogy mennyire tudom sajnálni nemzedékem apáit, mert kimaradtak mindebből! Részben azért, mert úgy gondolták, hogy az ilyen "gyerek-pátyolgatás az anyjuk dolga", másrészt hangoztatott volt az a felfogás, hogy a gyesen lévő anya "nem dolgozik", "a legkevesebb, ha ezektől az asszony-dolgoktól megkímélik férjuraikat"!
A társadalmi közgondolkodás is ezt sugallta, így azután valósággal kirekesztették a férfiakat a családi életből.
Mi maradt a férfiaknak azokra az évekre, míg az asszony a "kölkökkel vacakolt"? Maradt: az italbolt, ahol - miután mindenki fizetett egy-egy kört, nagyon jól meg lehetett a "világ folyását tárgyalni", miközben el lehetett jutni a külvilágot (ilyen-olyan diktatúrát, munkahelyi kitolásokat, asszonyi praktikákat, kölyöknyávogást) kirekesztő részegségig..."
Az "eredmény": szó szerint az utcán hever.
Van-e megoldás? Azt is nemrég hallottam, hogy: "ideológiai válságban van az emberiség, már mindent kipróbált". Azt meg én teszem hozzá, hogy: ...csak az utódokról való gondoskodás problematikáját nem tudta megoldani.
Pedig csak körül kellene egy kicsit nézni az élővilágban, addig, amíg példát találhatunk arra, hogy azok a fajok a legéletképesebbek, amelyek a legpraktikusabb módon oldották meg az utódokról való gondoskodást!
Budapest, 1997. április 28. (Bóna Mária Ilona)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-08-05 11:11:50, kedd
|
| |
| |
Létem, ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem, ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt?
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra?
/Nagy László/
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-08-05 11:10:50, kedd
|
| |
| |
József Attila
LEVEGŐT!
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.
Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.
Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
Hisz védekezni nincs semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.
Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam,
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok,
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.
Ó, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.
Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.
Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szívemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!
Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk míg vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd!
Szép, komoly fiadat!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-08-05 11:02:07, kedd
|
| |
| |
(Levél barátomnak 2005-ből)
,,Az emberek teljes komolysaggal jatsszak azt, hogy valamilyen iranyultsaguak. Ki ebbe szuletett bele, ki felvette a stilust, ki pedig csak most igy teszi az eszet...."
Ez az előbbi idézőjelbe tett mondat újságírói(firkász) megfogalmazása annak, hogy az emberek életük során szeretnének szocializálódni. Magyarul: életben maradni úgy, hogy valahova, vagy valaki(k)hez tartozva.
Az így kialakult identitásukat minősítette úgy, ahogy azt TGM-ék teszik. Fölülről szemlélve a kis pondró magyarokat a képzeletbeli górcső alá csömöszölve! Csúnya dolog! Én nem lennék rá büszke! TGM-től elfogadom, mert ,,nem adhat mást, csak mi lényege"!
De egy magyartól? Egy írótól?
Az író ott kezdődik, hogy képes a másik ember szemével látni, az eszével gondolkodni és a szívével érezni! Majd, az így átélt történést, eseményt, viselkedést írja meg, de úgy, hogy azonosul vele. Belebújik a bőrébe, mert csak így hiteles! Az igazi FÉRFI(író) megőriz egy ÉRINTHETETLEN helyet erre a személyiségében/szívében!
Szeretném figyelmeztetni arra, hogy ezek a ,,szerencsétlenek" a honfitársai, magyar ,,vérei"! Az álarc alatt érző szívű emberek vannak és nem egészen az ő hibájuk, hogy a hatalom, tizenötödik éve nem képes olyan ESZMERENDSZERT felmutatni, amelyhez igazodva = szocializálódva már nem vergődnének hol ide, hol oda! És akkor, nemcsak külsőségekben ,,demonstrálnák" a hovatartozásukat!
Nem attól kerül az ember fennsőségesebb helyzetbe társainál, ha azt örökké hangoztatja, azzal, hogy ítélkezik, ítélkezik, minősít, minősít!!! A fennsőbbség az olyan, mint amilyen Krisztusé volt.
Pedig, egy alkalommal, mintha pont Ön hozakodott volna elő vele példaként. (Hogy Ő is csak egy ,,kivert kutya" volt és mégis milyen méltósággal viselte?)
Ha Ön - valóban - Benne hívő ember, akkor miért feledkezik meg erről örökké? Hiszen, csak olyan tanácsokat tisztességes osztogatni, amelynek betartásával, jó példával, képesek vagyunk elöl-járni! Vagy ez is csak egy ,,jól elhelyezett", hangoztatott ,,firkász" fordulat volt, amivel ki akart oktatni?
Én elhiszem hogy vágyunk arra, hogy jót röhögjünk, de hogy örökké csak ,,felebarátainkon"?
Ez olyan nyomorúságos!
Más:
Ha az ember parasztnak, vagyis földműves gazdálkodó családba születik bele, nem azt jelenti, hogy ő is paraszt, vagyis vidéki gazdálkodó lesz.
A ,,paraszt" szót gyakran mondják csúfolódó szándékkal a buta- bunkóra, de ez csak azt minősíti, aki ezt teszi. (Nagyon jól megírta a ,,könyvében", Gézával kapcsolatban.) Mint, ahogy a paraszt sem azonosítható a buta- bunkóval! Sőt!
Elismerem, ez meghatározó nálam is. Valóban paraszt nagyszüleim identitását örökölve nőttem föl. De: megörököltem azt a kirekesztettséget is, amit az okozott elsősorban, hogy édesanyám leányanyaként hozott a világra. Az előítéletes, gonosz- buta konvenciók miatt nem vállalhatott, hanem kénytelen volt rábízni testvérbátyjára és annak feleségére.
Édesanyám, aki egy igazi érző szívű, parázs-fekete szemű, halk szavú, jóságos teremtés volt bele is betegedett abba, hogy le kellett mondania rólam. És, annak ellenére, hogy ő volt a legfiatalabb, elsőként halt meg testvére közül! Belehalt abba, hogy EL KELLETT FOJTANIA ANYAI SZERETETÉT és NŐI VÁGYAIT!!!
Pedig, nem véletlenül ajándékozta őt meg - pont velem az Úr! Mert ,,az anyaméh gyümölcse jutalom." Aztán, amikor a református egyház az ötvenes években ,,elengedte" hívei kezét, lecsaptak a szekták szegény, kis hiszékeny, vidéki emberekre.
Néném-édesanyám is baptista lett. Végig szenvedtették vele azt a természetellenes, prűd, elvakult, előítéletes életet. Ráadásul, nekem is azt a sorsot szánták! Pedig tiltakoztam ellene és a mai napig fáj, hogy láttam a boldogtalanságát! Soha nem volt egy pasija! Úgy halt meg, hogy soha nem lett igazán asszonya egyetlen férfinak sem!!! Az imaházban, amikor sírt, mert éppen férjhezment valamelyik unokahúga, akkor azzal vigasztalták, hogy
- ,,Ne sírj, mert neked jobb: te Krisztus menyasszonya vagy!"
De, én már kicsi lányként megéreztem, hogy neki egyáltalán nem jó ez, sőt! És, a lelkem mélyén azt is éreztem, hogy az ő szomorúságához nekem is közöm van.
Édesapámat elhurcolták valamilyen fogságba. Évtizedekkel később tért vissza, teljesen lepusztulva. Soha nem nősült meg, kiment a pusztába a TSZ juhászaként. Néném-édesanyámat, pedig fogva tartották a szektánsok. Soha nem volt képes önálló életre.
Hát ez az, amit én nem akartam! És, valami miatt mégis megismétlődött az ő sorsa az enyémben.
De én egyet mondhatok tisztaszívvel: soha nem hittem és nem hiszek egyetlen hivatalos prédikátornak, papnak csak azért, mert valakik ,,kinevezték" annak, ami.
Nekem soha nem volt szükségem ,,közvetítőre", hogy Istennel kapcsolatban legyek!
A rendszerváltozáskor azonban be kellett látnom, hogy az embereknek vissza kell térni a történelmi egyházakba!!! Vallom ezt annak ellenére, hogy sokkal inkább hiszek egy őskeresztyén magyar vallásban, mint a római katolikusban, vagy a reformátusban!
Mit csináljak, ha az embernek egy adott korban kell az életidejét leélnie és nekem is a MEGMARADÁSOM ZÁLOGA volt az, hogy afelé SZOCIALIZÁLÓDJAK: visszatérjek a református egyházba. Oda, ahol megkereszteltek. ...
József Attilával kapcsolatban örülök, hogy megírta, amit gondol a haláláról. Az az érzésem, hogy sikerült magáévá tennie a Garamvölgyi-féle teoriát. Azt is el tudom hinni, hogy a komcsiknak hátat fordítva, megpróbált SZOCIALIZÁLÓDNI Flóra keresztény-polgári köreihez, mert iszonyú kisebbrendűségi érzése volt a nő családja miatt.
Rettenetesen szenvedett attól, hogy Flóra csak úgy lett volna az övé: templomos esküvő után. Őt kötötték a konvenciók! Hogy rúghatott volna föl mindent? Így-is úgy-is belehalt volna az életbe Attila és, magával rántotta volna őt is. Flóra ekkor már végzett pszichiáter volt és látta a menthetetlenséget...
El kell olvasni József Attila utolsó verseit! A mindent betöltő férfivágy ordítva kiált az imádott nő szerelme után! (De, ezt hogyan érthetné meg az, akinek még soha nem kellett vágyakoznia - főleg nem hiába(!) - egyetlen nő után sem? Ezért, tudomásul veszem, hogy nem érti. Nem tehet róla.)
Nekem, viszont kristálytisztán összeáll a kép. József Attila mindent megpróbált, talán még a nemzeti fasisztákat is. Nem jött össze, mert a ,,kommunisták karmai" közül nehéz kikerülni. (Én ne tudnám?)
József Attilával kapcsolatban még az is eszembe jutott, hogy nem volt apja és a kenyérkereső elfoglaltság elvette tőle az anyját is. Az így felnőtt ember, szinte soha nem lehetett igazán GYERMEK. Környezete, körülményei megfosztották tőle. Az egyik tanyán még az Attila nevet is elvitatták és Pistának hívták! Az a fiúgyermek, aki soha nem élhette át azt, hogy valakinek a FIA(!), az személyiségfejlődésében, lélekben gyermek marad örökre!
Ugyanakkor, óriási tehetséggel és jó képességgel, érzékeny lélekkel áldotta meg az Úr!
Nahát: ez az az ELLENTMONDÁS, amivel nem tud az ember fia/lánya megbirkózni egyedül!!
Bóns Mária Ilona |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-08-05 10:53:44, kedd
|
| |
| |
Egy barátom: Fa Miklós emlékére
Amikor megszülettél, 1945-ben, már elhallgattak a fegyverek, de egy alattomosabb harc: az ideológiák ,,hidegháborúja" vette kezdetét. Édesapád ezért egy semlegesnek mondott, de mégiscsak kapitalistának számító országba menekítette várandós feleségét, és még hazája hadseregének egyenruhájában - keresztszülők hiányában - saját karjában tartott a keresztvíz alá.
Amikor elviselhetetlenné vált számára a honvágy, hazatelepült kis családjával. Ekkorra azonban már itthon sem érezhette otthon magát, mert hamarosan olyan politikai erő került hatalomra, amely pont a hozzá hasonló- hazaszerető embert és családját kiáltotta ki első számú közellenségnek. Édesapád kitalált egy kádertörténetet, amellyel megmenekült a családja. Megmenekült-e valójában az Élet számra?
Már az is mekkora gondot okozott, amikor 1952-ben tankötelezetté váltál?! Ugyanis a születésedet igazoló keresztlevél addigra felért egy ,,reakciós, burzsuj bűnjel"-lel!
Szüleid, ezért kénytelenek voltak hosszas tortúrával beszerezni egy anyakönyvi kivonat-másolatot, már az ötágú (vörös)csillagos-címeres pecséttel. (Nem voltak könnyebb helyzetben a Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem II. sz. Női Klinikáján születettek sem!) Az új okmányokhoz új történetek is tartoztak, amelyekről senki sem szeretett otthon beszélni. A valódi történetek, pedig a feledés homályába vesztek...
Szüleink nemzedékének, akik még a hit (hit Istenben, egy hazában és a családban) szellemében nevelkedtek, még futotta erejükből az 1956-os forradalomra. Azután, ha még ebbe sem haltak bele, bizonygathatták újabb hazugságokkal ,,ártatlanságukat"!
Észre sem vették, hogy az évek múlásával - a sok elhallgatásos hazugsággal - elvágták családjuk, utódaik élet-gyökereit! Olyanok lettek gyermekeik, mint a vágott virág, akik kaptak is a ,,szocialista" alkohol-dús tápoldatból, amitől úgy elzsibbadtak, hogy eszükbe sem jutott érdeklődni rokonaik, nagyszüleik, dédszüleik... élettörténete: a család magántörténelme iránt. Pedig, a tőlünk nyugatabbra élő kortársak úgy élhették meg a hazájukhoz, családjukhoz való tartozásukat, hogy megismerhették a család magántörténelmét, mellyel részesei lehettek hazájuk történelmének! Ezért, most szeretném felidézni azt a kisdiákot, akit én megismertem. Évfolyamelső voltál az általános iskolában. Az édesanyád kifogástalan külsővel engedett iskolába. Ehhez a rendezettséghez egy belső rend is társult 1957-ig.
Ez azt jelentette, hogy Fa Miklós minden napra készült. Ezen felül nem volt olyan ünnepély, iskolai rendezvény, amelyen ne mondtál volna el egy-egy verset. Nem volt olyan szavalóverseny, amit ne nyertél volna meg. Minden tornagyakorlatot kifogástalanul végeztél el. Te voltál mindannyiunk példaképe, mert sikerült megvalósítanod azt a külső-belső Rendet, ami egy harmonikus, kiegyensúlyozott személyiségfejlődés kezdete volt, vagyis lett volna! Az 1956-ot követő években azután, láttam, hogy erőlködsz (és még egy-két társunk) szinten tartani magadat. De a kádári suttyom-terrort kiszolgáló új tanári kar egyre nyíltabb diszkriminációval illette. Az előző osztályfőnökünket és a legjobb tanítóinkat, tanárainkat ,,szanatóriumba" (legalább is nekünk ezt mondták) _"utalták, akiket soha többé nem láttunk viszont, mert valószínű belehaltak a ,,szanatóriumi kezelésbe"!
Amiért, te: Fa Miklós alapvetően sikerorientált személyiség voltál, beálltál a sorba. Az ,,eredmény" a ,,vágott-virág-életsors"! Sajnos, az utóbbi időben már nem igazán kötődtél máshoz, mint ehhez a ,,tápoldathoz"! (Ezért, azon sem lehet csodálkozni, hogy tömegjelenséggé vált mára, hogy nyolcvan év körüli szülők temetik gyermekeiket!)
Kedves Vágott-virág Barátom!
Téged is édesanyádnak kell eltemetnie! Neki friss a gyásza, ezért övé őszinte részvétem!
Be kell vallanom, hogy én már régebben, attól fogva gyászollak, hogy nem hagytad magad ,,újragyökereztetni"! Bocsáss meg ezért és nyugodjál békében!
Budapest, 2003. január 9. (Bóna Mária Ilona)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 6
|
|
|
|
2008. Augusztus
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
261 db bejegyzés |
| e év: |
2154 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1729
- e Hét: 3439
- e Hónap: 12043
- e Év: 47984
|
|
|
Offline
