|
2008-12-21 15:07:39, vasárnap
|
| |
| |
Az örökkévalóság küszöbén ( I.)
A nemes harcot megharcoltam. 2Tim 4, 7.
Pál nemcsak lelki gyermekét, Timótheust inti: ,,Harcold meg a hit nemes harcát" (1 Tim 6, 12), hanem pályafutása végén ő maga is örömmel és győztesen vallhatja: ,,A nemes harcot megharcoltam." Ezzel nem magát dicsőíti, hanem Urát, akinek egyedül köszönhető ez a győzelem. Ahol Jézus ott van egy ember életében, ott győzelem van. - A keresztyén embernek nemcsak élete végére, hanem a hit kiteljesedésére is el kell jutnia. - A keresztyén élet harcot jelent. Senki sem jut át a szoros kapun, aki nem komolyan küzd. A keskeny úton is csak harcolva lehet megmaradni. Jobbról is, balról is veszély leselkedik, látható és láthatatlan ellenfelek torlaszolják el az utat. Van létért való küzdelem is, de a nemes harc nem az ideigvalókért, hanem az örök életért folyik. Nem a test megtartásáért és megőrzéséért, hanem a lélek megmentéséért. Nem ideigvaló nyereségért, hanem az örök koronáért. - Bennünk tanyázik a legveszedelmesebb ellenség. Önmagunkat legyőzni a legnehezebb dolog, de egyúttal a legszebb győzelem. -
,,Megsanyargatom testemet és szolgává teszem" - mondja az apostol (1 Kor 9, 27). Tehát nem a levegőt vagdosta, hanem az ellenségre csapott le ott, ahol annak a legfájdalmasabb. Mi szívesen ápolgatjuk, kényeztetjük testünket. Pál felismerte a veszélyt, amit a test okoz, ha nem keményen bánunk vele, hanem dédelgetjük. Tudta, milyen könnyen támadnak a testből kívánságok, a nagyobb kényelemre irányuló igények, a jólétre és nyugalomra való vágy. De amint a test első helyre kerül, csak akadályára és ártalmára van a lelki életnek. Ezért Pál kíméletlen volt önmaga iránt, semmit nem nézett el magának. Megharcoltam ezt a harcot - mondja. Tehát nemcsak belefogott, de végig is harcolta életét. Csak aki győz, nyer majd örökségül mindent. Sokan harcolnak, de azután leteszik a fegyvert, kifáradnak, győzelem helyett vereséget szenvednek. Amíg e testben vagyunk, nincs nyugalmunk. Boldog az az ember, aki lankadatlanul harcol mindvégig!
,,Hány hívő érte el az égi célt! Hű volt, kitartott, harca véget ért. Ó, Jézus áldva légy e szentekért! - Kőszáluk, váruk voltál szüntelen, míg tartott itt lenn a nagy küzdelem. Fény voltál, csillag a vak éjjelen. - Bár vívná harcát minden gyermeked oly híven, bátran, mint e győztesek! És velük zengné majd az éneket: Halleluja! Halleluja! Halleluja!"
Az örökkévalóság küszöbén (II.)
Futásomat elvégeztem. 2 Tim 4, 7.
A hívö keresztyén harcol és - fut. Fut a szeretet pályáján, a hit útján és az igazság korlátjain belül; ez a feladata. Fut az előtte levő cél felé, a mennyei kincsért és szinte szárnyra kel, mert az élő reménység megeleveníti a szívét. Fut az Úrral való találkozás vágyával, mint azok a szüzek, akik kimentek a vőlegény elé. Tehát soha nem torpan meg! Mindig előre! - ez a jelszó. A világ embere céltalanul fut. Céljai földi élete keretei közé vannak bezárva és nem haladják meg azokat. Ha vége az életüknek, vége a céloknak is.
A hívő ember életének földöntúli célja van: a jövendő dicsőség. Tehát nem bizonytalan jövő felé tart. Az apostol célhoz ért, bevégezte futását. - Sokan egy ideig szépen futnak, azután engedik magukat feltartóztatni. Ezt rója fel Pál is a galatáknak (Gal 5, 7). Fennakadnak a visszásságokon és akadályokon, vagy éppen a mulandó dolgokon. A kényelemnek és gyönyörnek adják át magukat, ahelyett hogy megállás nélkül előrehaladnának. Nem futás a hitéletük, hanem csak andalgó vánszorgás, vagy kényelmes séta, amiből hiányzik a hit ereje és a buzgóság. Ezt a ballagást csakhamar a megállás követi. A keresztyénnek állandóan menekülnie kell e világ hiú, gonosz útjairól és szakadatlanul az Úr felé kell haladnia, mert nála lesz örökké.
Ó, mennyire az a döntő, hogy bevégezzük futásunkat! - Hányszor látunk sírokon kereszt helyett letört oszlopot. A világ gyermeke akaratlanul is kimondja ezzel a megsemmisítő ítéletet saját élete felett. Akinek az életében Jézusnak nincsen helye és Isten nem érvényesítheti akaratát, ahol nem az Ő gondolatai és tervei valósulnak meg, ott nincs beteljesedés. Ott a halál szánalmas abbamaradás.
Végig megálld a nagy tusát, Erőt Urad, a Krisztus ád.
Nyerd el, neked mit félretett, a koronát, az életet.
A célra fuss, hogy mennybe juss, Ott vár reád az égi juss.
Krisztus a cél és Ő az út, Ki véle jár, az mennybe jut.
Ne csüggedezz, Ő elfedez, Ő enned ád, ölébe vesz.
Ha gondodat mind ráveted, Krisztus lesz majd az életed.
Bízzál, ne félj, a Krisztus él. Ő megsegít, Ő benned él.
Csak higgy, Urad és Mestered Lesz mindenekben mindened.
Az örökkévalóság küszöbén ˙( III.)
A hitet megtartottam. 2 Tim 4, 7.
A keresztyén ember harcában és futásában a hit ad erot. Aki saját erejébol harcol és fut, az elbukik és kimerül. A hit az Úr Jézushoz ragaszkodik és benne Isten erejét kapja meg. Aki hisz, az legyozhetetlennek bizonyul és végig kitart. Minden azon fordul meg, hogy kitartunk-e a hitben. Aki feladja a hitet, elveszett. „Mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk."
A gonosz ellenség mindent elkövet, hogy elvegye hitünket, mert akkor nyert ügye van. Jönnek súlyos, nehéz napok, amikor úgy látszik, mintha minden imádságunk hiábavaló lenne. Mintha bezárult volna az ég és a Magasságos nem törodne velünk. "Hol van most a te Istened?" - "Mit segít rajtad minden imádságod?" Ilyen és hasonló, kételyt támasztó kérdésekkel próbálja az ellenség tüzes nyilaival átütni a hit pajzsát. De elszántan álljunk ellene! Csak el ne dobjuk bizodalmunkat! Isten sokszor eltakarja elottünk azt, ami szívében van. Elrejtozik elolünk. Most kell hitünknek igazán valóságosnak bizonyulni. Amíg kézzelfoghatóan tapasztaljuk Isten szeretetét, érezzük, hogy felemel és hordoz, addig nem nehéz hinni. De ha visszavonul és hallgat, sot látszólag ellenünk van, akkor jut érvényre az igazi hit, mely nem lát semmit, de mégis az O Igéjébe fogódzik, minden érzékelheto biztosíték nélkül. Ilyen hite volt a kananeus asszonynak. A Megváltó idegennek, sot elutasítónak mutatta magát. Kemény szóval küldte el magától. De az asszony szaván fogta az Urat, s elfogadta, hogy az ebek közé tartozik: ezért kért a lehulló morzsákból. Ez legyozte Jézust. - Aki kitart a hitben, csodálatos dolgokat él át. Nagy jutalma van, meglátja az Urat és az O dicsoségét. Tartsunk ki a hitben mindvégig!
Most még sötét homályon át Látom az Úr ábrázatát.
De nemsoká a mennybe fenn, Ot szemtol szembe nézhetem.
Most még megértni nem tudom, Mért visz Atyám nehéz úton,
De látom majd, ha fönn leszek, Bizalmam o nem csalta meg.
Most még csak hitbol élek én, De biztat a dicso remény,
Hogy fellegen, homályon át, Eléri lelkem otthonát.
Ott látom tiszta fénybe majd, Amit itt még homály takart,
S zeng ajkam ott új éneket, a Báránynak dicséretet.
Az örökkévalóság küszöbén (IV.)
Eltétetett nekem az igazság (a megigazult élet) koronája, amelyet megad nekem azon a napon az Úr, az igaz bíró.
(2 Tim 4, 8)
Az apostol azzal a biztos reménnyel áll a halál elott, hogy megkapja az igazság koronáját. Isten gyermekei bizonyosak abban, hogy koronát kapnak. Az Ige beszél az élet koronájáról és a dicsoség koronájáról is. Többször találkozunk ilyen fogalmi összekapcsolásokkal az Újszövetségben. Az örök élet, a dicsoség és a megigazulás az a korona, amit Isten gyermekei kapnak egykor.
Kétféle megigazulás van. Ha a bunös bunbánattal jön a Megváltóhoz és bízik benne, akkor minden érdem nélkül ajándékul kapja a megigazulást. Maga Jézus Krisztus lesz az o igazsága. Aki ezt a kegyelembol ajándékozott megigazulást megorzi és mindinkább magáévá teszi, életében hatni engedi és megtermi az igazság gyümölcsét, azt a bíró végérvényesen igazolja, vagyis igazsággal koronázza meg. Az angyalok és a választottak elé igazként állítja oda. Rajta beteljesedik ez az Ige: „Az igazak fénylenek, mint a nap az o Atyjuknak országában." Így lesz az igazság, a megigazulás, ragyogó koronává.
Ezt a bíró azért teszi, mert O maga igaz. Az istentelennek rémíto az isteni igazság, de a hívoknek vigaszuk. Itt a világ félreismeri, kiveti, elárulja és gyalázza oket. Az igaz bíró azonban tisztességre emeli és befogadja oket az igazak közé, akik öröklik az országot. Ez a korona azonban nemcsak az apostolok és Isten országa más nagyjainak az elojoga és kiváltsága. Az Úr megadja mindazoknak, akik örülnek az O megjelenésének, elszakadnak a világtól és kitartással futnak az örök élet felé, miután kegyelembol megigazultak, igazzá lettek. A szenvedésben és a halál közelében is vigasztaló, ha erre a koronára tekintünk.
„Ama szép hon felé száll az én óhajom, ahová mihamar bemegyek.
Ott fogad engemet Mesterem, Jézusom, hogy vele örökké ottlegyek.
Kapok-e csillagos, ragyogó koronát, ama szép honba fenn odaát,
Amikor lelkem a mennybe száll, kapok-e ragyogó csillagos koronát?
Most tehát munka vár szüntelen énreám, amihez Mesterem ad erot.
Azután megkapom csillagos koronám angyalok és a sok szent elott.
Vár reám csillagos, ragyogó koronám, ama szép honba fenn, odaát!
Amikor lelkem a mennybe száll, vár reám ragyogó, csillagos koronám!"
--------------------------------------------------------------------------------
Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből
Mint szomjazónak a víz,
Úgy kell mindig egy kis melegség,
Hisz arra született az ember,
Hogy szeressen és szeressék.
Ne a hóban,csillagokban,
Ne a díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony!
Kívánok szép napot és boldog ünnepvárást!
Éva! Köszönöm Link 
Happy Birthday! Link Isten éltetet! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Áhitatok minden napra |
|
|
|
|
|
Offline
