|
2009-02-12 11:07:27, csütörtök
|
| |
| |
K O R L Á T A I N K
/Belső elvonulás a világ elől/
Az Én: Már olyan régen társalogtam az egóval, jó lenne már megint egy jóízűt beszélgetni vele, de olyan elfoglalt mostanában, hogy alig enged szóhoz jutni. Néha az- az érzésem, hogy olyan mint egy kőműves mester, csak építi, csak építi a falakat, és én már teljesen be vagyok zárva, már egy résnyire sem látok rá az igazi, valóságos világra. Mindenütt korlátokba ütközöm amelyeket az Egó gyártott abból a megfontolásból, hogy nekem szükségem van azokra.
Pedig tudom, hogy sokkal könnyebb lenne az életem, ha nagyobb rálátásom lenne néhány dologra, és nem korlátozna a döntéseimben.
Az Egó: Mit dünnyögsz itt magadban? Én a ,,lelkemet" teszem ki, na ez azért erős, - sokat dolgozok azon, hogy mindkettőnknek jó legyen. Te meg itt hálátlankodsz, nem szép hozzá állás ez tőled!
Az Én: Érdekes, de gyorsan előkerültél és szóba álltál velem! Már kék - zöd vagyok a korlátoktól amikbe állandóan beleütközöm és amiket te raktál körém.
Az Egó: Mi bajod a korlátaimmal? Mindet miattad készítettem, hogy ne érhessen semmi olyan dolog az életben amire szerintem nincsen szükséged, gondoskodom rólad és Te, pontosan ezt rovod fel hibámnak? Nagyon hálátlan vagy. Én csak a dolgomat teszem.
Az Én: Tudom, hogy Te értem vagy, és tanítasz, de nem viszed néha túlzásba? Azok a korlátok amiket körém építesz, néha nagyon zavarnak. A későbbiekben nem lehetne talán másképpen csinálni?
Az Egó: Ez csak, mint minden rajtad múlik. A korlátok amiket én építek, csak addig korlátok amíg Te annak érzed őket. (NORMÁLISAN)
Mondanék példákat: A legkézenfekvőbb így újév táján a magunknak tett ígéretek, fogadalmak. Csupa olyan ígéretet teszünk magunknak amitől azt hisszük, hogy jobb, szebb, könnyebb lesz az életünk. De ezeket csak azért tesszük mert valamihez hozzákötjük, valami okból kiindulva szeretnénk a lelkiismeretünket megnyugtatni, és nem a belső elhatározásunkból tesszük. Ezek az ígéretek az idő múlásával vagy feledésbe merülnek, vagy mint korlát fognak jelentkezni. Ha én mint egó úgy ítélem meg, hogy ez egy fontos ,,fogadalom", lelkiismeret furdalást keltek a be nem tartás, vagy alul teljesítés esetén .
Az Én: És mi alapján döntöd el, hogy mi a fontos és mi nem fontos?
Az Egó: Nagyon sok szempontot kell figyelembe vennem, nem érdemes erre időt pazarolni.
Az Én: Mondj egy néhány szempontot légy szíves?!
Az Egó: Először is a neveltetési mintáid, a belső eltökéltséged, mennyire fontos ez a tanulási folyamataidban, a karmád teljesítéséhez való viszony és még ezer féle szempont.
Az Én: Mondanál ezekről kicsit többet, miért is fontosak neked ezek a korlátok építésében?
Az Egó: A neveltetés hordozza a legtöbb korlátot. Fontos, hogy milyen környezetben nevelkedtél, mennyire élhetted ki a kreativitásod, az-az mennyire ismerted meg a gondolkodás szabadságát. Ebben az esetben Én az egó úgy fejlődök, hogy ha a lélek szabad, az-az te, akkor ezt a szabad áramlást kell biztosítanom, tehát akkor a befogadást, a nyitottságot korlátozom, és ezáltal egy meg nem érettségi állapotot generálok, ami alapja lehet a sértődésnek, felsőbbrendűség érzésének, túlzott önbizalomnak. Érdekes, ez az állapot sokkal jobban kedvez a fejlődésemnek. Fordított esetben amikor a gyermekkorban mindent beszabályoztak, és esélyt sem adtak az önállóságra, az egó úgy fog fejlődni, hogy továbbra is mindenre szabályt próbál előhozni, és amire nem talál az eleve elvetésre kerül. Olyan erősekké válnak a belső félelmek az ismeretlentől, hogy már csak a félelem motivál.
Az Én: Ilyenkor milyen személyiség fog kialakulni?
Önállótlan, döntésképtelen, tele komplexusokkal. Ez úgy működik mint egy páncél. Megvéd egy csomó sérüléstől, de súlyként cipelik, korlátoz a mozgásban, és minél erősebb annál több hátránya van. Ezek az azok az alapvető korlátok amire a többit felépíthetem.
Az Én: És a belső eltökéltség?
Az Egó: Hát az Te vagy. Az-az állapot, amikor alávetsz engem a te szempontjaidnak. Ilyenkor én néha nagyokat tudok sérülni, de ezeket a sérüléseket építem be azokba a falakba amelyektől nem láthatod a valóságot. Ezeket a falakat nevezik illúzióknak. Minél több falat épít az Egó, annál több az illúzió, minél több az illúzió, annál több a csalódás. Minél több a csalódás annál magasabbak a falak és a kör bezárult. Megvalósult a belső elvonulás a világ elől az illúziók világa.
Az Én: Ez elég rémisztően hangzik.
Az elején a szilveszteri fogadalmakkal kezdtél el példálózni. Az előzőek fényében folytatnád a példát, kicsit konkrétabban?!
Az Egó: Inkább a magunknak tett fogadalmat hoztam fel példának mint korlátot. Gyakorlatilag bármikor bármilyen fogadalmat tehetnénk magunknak ha azt valóban fontosnak tartanánk, hogy betartsuk. Legjobb példa talán a dohányzásról való leszokás. Hányan fogadják meg, hogy leszoknak? És valójában hányan szoknak le?
És ki akadályozza meg őket abban, hogy leszokjanak?
ÉN az Egó.
Elmondjam, hogy hogyan?
Az Én: Megtisztelnél.
Az Egó: Te még nem döntöttél arról, hogy valóban leszoksz-e vagy sem. Én nemszeretem, ha a testünk bármiben is hiányt szenved, legyen az akár a nikotin vagy bármi más, étel, ital. Az elvonási tünetek nagyon kellemetlenek tudnak lenni, és én ráveszlek, hogy bocsánatos bűn, ha örömet szerzel a testednek 1-2 szál cigit elszívsz, és egy hét múlva már többet fogsz szívni mint azelőtt. Nem szeretek szenvedni. Azt meghagyom a szenteknek.
Az Én: Érdekes, hogy a szenteket emlegeted. Ők is emberek voltak, és mégis mások. Talán rajtuk keresztül kellene meghallani az égiek üzenetét. Vagy nekik nem volt egójuk?
Az Egó: Nem kell ahhoz közvetítő, hogy meghalljuk az égiek üzenetét, csak minket az Egót kellene egy kissé lebontani. A szentek ugyan olyan emberek voltak mint mi, nekik is volt egójuk, talán kisebb mint az átlag és ettől tűntek csak másnak. Azoknak az embereknek az egója emelte őket a szentek sorába akinek nem sikerült a saját egójukat arra a szintre csökkenteni. Valahogy csak megkellet őket különböztetni. Nem?
Az Én: Gúnyt űzöl azokból a dolgokból amelyek nagyon sok embernek nagyon fontos.
Az Egó: Megtehetem, én csak az Ő egójukat sértem, és nem azokét akikről az előbb beszélgettünk.
Nagyon sok olyan ember él ma is közöttünk, akik előző életükben akár még szent is lehetett, de most csak teszi a dolgát, önzetlenül csak szeret, vagy akkora egója van mint egy hegy. Csak a mi egónk ítéletén múlik, hogy mit látunk, mit érzékelünk ebből. Ezek azok az illúziók amiket az előbb emlegettem.
Az Én: Tényleg, honnan felismerhetőek azok az illúziók amiket te gyártasz?
Az Egó: Az időbeli elhelyezkedésükről. Vagy a múltban, vagy a jövőben történnek, és az ITT ÉS MOST nem szerepel bennük.
Ha az ITT ÉS MOST -ot érzékeled, jelen van a lelked, és nem rám bízod a döntéseket. Szembesülhetsz mind azzal a történéssel ami üzenetet hordoz számodra, és nem fedik el az általam épített falak, korlátok.
Az Én: Annyi mindenről beszélgettünk most, hogy a lényeget még mindig érzékelem.
Az Egó: Mi a Lényeg? ????
A lényeg én vagyok. Amit korlátnak vélsz felismerni az mind az egóban gyökerezik, és gyakorlatilag a gyökereket kell elvágnod ahhoz, hogy szabadnak érezd magad, korlátok, falak nélkülinek. Figyeld meg. Ha akadályba ütközöl, először mindig velem találkozol, és én súgok, hogy merre menj tovább. Természetesen ha rám hallgatsz csak körbe-körbe, fogsz járni, vagy bemész az általam épített labirintusba, és mindig több és több akadállyal találkozol.
Megint csak azt ajánlanám mint korábban, hogy ha rám hallgatsz, csak a karmádat nehezíted, mert nekem semmi vesztenivalóm nincs, csak teszem a dolgom.
Forrás: Asztrálutazás |
|
| |
|
2 komment
, kategória: Ezoterikus |
|
|
|
|
|
Offline
