Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
Atlantiszi ember vagyok
  2009-06-13 17:53:32, szombat
 
 
(A nagyon hosszú vers megsemmisült 1995-ben. Atlantiszi aranyhalak munkahelyi üldözéséről szólt a történet, az üldözője egy KOS tipusú rövid,szőke hajú nő volt. Az ilyen tipusú nőket BIKA született férfiakkal párosították össze.
A média atlantiszi aranyhalaknak Gina Lolobrigidát öltöztette be a nyolcvanas évek körül, amikor Vitray és Antal Imre fogadta őt az egyik szilveszteri műsorban.)


Atlantiszi ember vagyok:
álmodozó.
Tudomásul vettem, a ok:
földöntúli önkívület,
hű kísérőm a feszület.
Lepottyantam én közétek,
mit raktatok rám: vétek.
Aranytiszta én-tudatom
beavatott,
ismerkedett az emberrel,
idegennel.
S hogy mily' nehéz lenn veletek!
Megölitek a szenteket.....


Fényben fogan és hal
az igaz ember, s mind ki hal.		  
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
A makrancos hölgy
  2009-06-13 17:43:02, szombat
 
 

Zirkuli Péter válogatása: Katalin

Mohazöld bársonyborítású könyvecske

Helikon Kiadó 1986.

Charles és Mary Lamb: A makrancos hölgy
(Filmben játszotta az asztrológiai -halakra jellemző leírással született Elizabeth Taylor, aki hízásra volt hajlamos)


Katalin, a makrancos hölgy Bapfistának, egy gazdag páduai úrnak legnagyobb lánya volt. Olyan fékezetlen szellemű, olyan vad és indulatos, kotnyeles és csípős nyelvű hölgy volt, hogy egész Páduában nem ismerték más néven, csak Makrancos Katának. Igen kétesnek, sőt valójában lehetetlennek látszott, hogy valaha is akadjon olyan úriember, aki feleségül merje venni ezt a lányt, ezért hát sokan kárhoztatták Bapfistát, amiért visszautasított sok nagyszerű ajánlatot, amely Katalin szelíd húgát, Biancát illette. Bapfista azzal utasította el Bianca kérőit, hogy majd ha az idősebb nővért illendően férjhez adja, csak akkor nyernek szabadságot arra, hogy Biancát megkérhessék.

Történt azonban, hogy egy Petruchio nevű nemesember érkezett Páduába azzal a céllal, hogy feleséget keressen: az ő bátorságát nem vették el Katalin indulatáról szóló hírek, s amikor hallotta, milyen gazdag és csinos lány, elhatározta, hogy feleségül veszi ezt a hírhedt páriát, s majd szende, kezes asszonnyá zabolázza. És az már igaz, hogy senki sem volt olyan alkalmas erre a herkulesi munkára, mint Petruchio, akinek természete éppolyan fenhéjázó volt, mint Kataliné, de volt szelleme, jókedve és humora is, továbbá okos, helyes ítéletű férfi is volt, értett hozzá, hogyan kell szenvedélyes, tomboló dühöt tettetni, amikor pedig nyugodt volt a kedélye, hogy ő maga is vidáman tudott nevetni saját színlelt haragján, mivel természettől gondtalan és könnyed férfi volt. Az a szilaj viselkedés tehát, amelyet akkor alkalmazott, amikor Katalin férje lett, merő játék volt csupán, vagy pontosabban szólva, bölcsen belátta: ez a tettetés az egyedüli módja annak, hogy saját területén kerüljön fölébe a dühöngő Katalin szenvedélyességének.

Petruchio nekiindult tehát, hogy a makrancos Katalinnak udvaroljon, de mindenekelőtt apját, Bapfistát kereste föl, engedélyt akart kérni, hogy megnyerhesse lányát, a szelíd Katalint - mert így nevezte Petruchio -, s huncutul azt mondta, hallott már szemérmes szerénységéről, nyájas viselkedéséről, s azért jött el Veronából, hogy szerelméért versengjen.

Az apa szerette volna férjhez adni lányát, de azért kénytelen volt bevallani, hogy Katalin nemigen felel meg ennek a jellemzésnek és csakhamar ki is tűnt, milyen szelíd anyagból faragták Katalint, mert berontott a szobába zenetanárja és panaszkodott, hogy növendéke, a szelíd Katalin betörte a fejét lantjával, mert a mester hibát merészelt találni játékában. Amikor ezt Petrurchio hallotta, így szólt:
- Derék egy leányzó, jobban szeretem, mint valaha és epedek, hogy végre cseveghessek vele. - Aztán határozott válaszért sürgette az öregurat és így szólt: - Az én ügyem sürgős, signor Bapfista, nem jöhetek naponta udvarolni. Ismerted atyámat: meghalt már, s minden javának, birtokának én vagyok az örököse. Mondd meg hát, ha megnyerem lányod szerelmét, milyen hozományt adsz vele?

Bapfista úgy gondolta, kérő létére kissé nyers a modora, de örült, hogy férjhez adhatja Katalint, s ezéret azt felelte, húszezer tallér hozományt ad vele, halála után pedig fele birtokát: úgyhogy gyorsan elrendezték ezt a furcsa házasságot, s Bapfista elment, hírül adni makrancos lányának szerelmese szándékát, aztán beküldte őt Petruchióhoz, hogy meghallgassa udvarlását.

Közben Petruchio azon gondolkozott, hogyan próbálja megnyerni szerelmét és így szólt magában:
- Amint belép, elkezdek neki mulatságosan udvarolni: ha gúnyolódik, azt mondom neki, olyan édesen énekel, mint a csalogány, ha ha szemöldökét ráncolja, azt mondom neki, olyan derüs az arca, mint a harmattal frissen mosott rózsák, ha egy szót sem szól, ékesszólását dicsérem majd, s ha azt mondja, hagyjam magára, úgy köszönöm meg, mintha arra kért volna, maradjak vele egy hétig.

Katalin ekkor méltóságteljesen belépett, s Petruchio így szólította meg:
-Jó reggelt, Kata, hallom, ez a neved.
Katalinnak nem tetszett ez az egyszerű üdvözlés, ezért megvetően így szólt:
- Aki velem beszél, Katalinnak nevez.
- Hazudsz - felelte a szerelmes -, a te neved egyszerűen Kata, helyre Kata, néha makrancos Kata, de annyi bizonyos, Kata, hogy te vagy a legcsinosabb Kata az egész keresztény világon és ezért Kata, mivel szelídségedet dicsérik minden városban, eljöttem, hogy megkérjelek, légy a feleségem.

Annyi bizonyos, hogy ezek ketten furcsa lánykérést rendeztek. A lány hangosan és dühösen bizonygatta a fiúnak, hogy méltán jutott a makrancos névhez, a fiú azonban továbbra is Katalin édes, udvarias szavait magasztalta, végül pedig - mert olyan rövidre akarta fogni az udvarlást, amennyire csak lehet -, amikor hallotta, hogy közeledik a lány apja, így szólt:
- Édes Katalin, hagyjuk már ezt a hiábavaló fecsegést, apád úgyis beleegyezett, hogy a feleségem légy, már a hozományban is megállapodtunk és akár akarod, akár nem, elveszlek.

Ekkor belépett Bapfista, Petruchio pedig azt mondta neki, hogy a lánya kedvesen fogadta őt, s megígérte, hogy jövő vasárnap férjhez megy hozzá. Katalin tagadta, azt mondta, inkább lássa vasárnap Petruchiót felkötve, s szemrehányásokat tett apjának, amiért azt kívánja tőle, hogy ilyen kelekótya csirkefogóhoz menjen, amilyen Petruchio. Petruchio arra kérte az apját, ne is hallgasson lánya dühös szavaira, mert ők ketten megbeszélték, hogy Katalin majd vonakodni fog az apja előtt, de amikor egyedül voltak, igen gyöngédnek és szeretetteljesnek találta. Végül is így szólt a lányhoz:
Add a kezedet, Kata! Velencébe megyek és mindenféle szép holmit hozok neked esküvőnk napjára. Gondoskodj az ünnepségről, apám és hívd meg a násznépet. Nyugodtak lehettek, hozok gyűrűket, mindenféle cicomát, gazdag ruhákat, hadd legyen szép az én Katalinom, most pedig csókolj meg, Kata, mert vasárnap megesküszünk.

Vasárnap összegyűlt az egész násznép, de sokáig kellett várniok, amíg Petruchio megjelent, úgyhogy Katalin már zokogott bosszúságában, ha arra gondolt, hogy Petruchio csak csúfot űzött belőle. Végül mégis megjelent, de semmit sem hozott el a Katalinnak ígért mennyegzői cicomából, ő maga sem volt vőlegénynek öltözve, hanem furcsa, rendetlen ruhát viselt, mintha csak gúnyt akarna űzni abból a komoly ügyből, amiért voltaképpen eljött: még a szolgáját, sőt lovasait is ugyanilyen hitvány és hóbortos módon szerelte föl.
Petruchiót nem lehetett rábeszélni, hogy ruhát váltson, azt mondta, Katalin hozzá jön feleségül, nem pedig az öltözékéhez, amikor aztán látták, hogy hiába okoskodnak vele, elmentek a templomba, de ott is ugyanolyan bolondul viselkedett, mert amikor a pap megkérdezte Petruchiót, akarja-e Katalint feleségül, olyan hangos káromkodás kíséretében mondta ki az akaromot, hogy mindnyájan megriadtak, a pap leejtette a könyvét é amikor lehajolt, hogy fölvegye, a hóbortos vőlegény akkorát vágott rá, hogy a pap is, a könyve is földre pottyant. És amíg csak az esküvői szertaretás folyt, Petruchio úgy toporzékolt és káromkodott, hogy a szilaj Katalin csak úgy reszketett félelmében. Amint véget ért a szertartás, még ott helyben, a templomban már bort kért, hangosan felköszöntötte a társaságot, a borba mártott süteményt a sekrestyés arcába vágta és furcsa tettét nem is indokolta mással, mint hogy a sekrestyésnek gyér, éhenkórász szakálla van és mialatt ő ivott, mintha kinézte volna szájából azt a süteményt. Annyi bizonyos, hogy soha még ilyen őrült házasságot nem kötöttek, de Petruchio azért öltötte magára ezt a vadságot, hog annál inkább sikerüljön a makrancos felesége megzabolására kieszelt terve.

Bapfista bőséges lakodalmat készített elő, de amikor visszatértek a templomból, Petruchio kézen fogta Katalint és kijelentette, az a szándéka, hogy azonnal hazaviszi feleségét és sem apósának tiltakozása, sem a feldühödött Katalin mérges szavai nem változtattak akaratán. Ragaszkodott ahhoz a férfi jogához, hogy úgy rendelkezzék feleségével, ahogy neki tetszik, s magával is hurcolta Katalint, mert olyan hetykének és eltökéltnek mutatkozott, hogy senki sem merészelt ujjat húzni vele.

Petruchio a feleségét egy nyomorúságos, ösztövér, csont és bőr gebére ültette, amit külön e célra szemelt ki, de őneki magának és szolgájának sem volt különb lova: sáros, göröngyös utakon át haladtak és valahányszor Katalin lova megbotlott, szidta, átkozta a szegény terhe alatt alig vánszorgó rozzant párát, mintha csak a legvadabb ember lett volna, aki valaha is élt ezen a földön. Végre fárasztó utazás után, miközben Katalin egyebet sem hallott, mint Petruchio dühös veszekedését a szolgákkal és a lovakkal, hazaértek. Petruchio nyájasan üdvözölte otthonában, de eltökélte, hogy Katalin se nyugalomhoz, se ennivalóhoz nem jut ezen az éjszakán. Az asztalokat megterítették, a vacsorát hamarosan felszolgálták, de Petruchio azzal az ürüggyel, hogy minden fogásban hibát talált, földhöz csapta az ételt és megparancsolta a szolgáknak, hogy vigyék ki, s mindezt úgy mondta, merő szeretetből teszi Katalin iránt, nehogy rosszul elkészített ételt egyen. S amikor Katalin fáradtan és vacsora nélkül visszavonult lenyugodni, Petruchio ugyanígy hibát talált felesége ágyában, a földre hajigálta a párnákat és takarókat, úgyhogy Katalin kénytelen volt egész éjszaka egy székben ülni, de ha már-már sikerült elszundítania, azonnal felébresztette férjének harsány hangja, amint szolgáira viharzott, amiért rosszul vetették meg felesége mennyegzői ágyát.
Másnap Petrucho folytatta ezt az eljárást és továbbra is kedvesen beszélt Katalinnal, de amikor Katalin megpróbált enni, férje hibát talált mindenben, amit eléje tettek.
A reggelit éppen úgy földhöz vágta, mint a vacsorát, úgyhogy Katalin, a gőgös Katalin kénytelen volt könyörögni a cselédeknek, hozzanak neki titokban egy morzsa ételt, de azokat Petruchio kitanította, s így azt felelték, semmit sem mernek adni Katalinnak uruk tudta nélkül.
- Ó - mondta Katalin -, csak azért vett el, hogy kiéheztessen? A koldusok, akik apám kapujához jöttek, azok is kaptak enni! De én, aki soha nem tudtam, mit jelent az, bármit is kérni, éhezem, mert nem kapok enni, szédülök, mert nem alhatom el, káromkodással tartanak ébren, ordítozással táplálnak és az egészben az bosszant legjobban, hogy mindezt a tökéletes szerelem ürügyén műveli és úgy tesz, mintha rögtön meg kéne halnom, amint alszom, vagy eszem.

Itt a magányos elmélkedés félbeszakadt, mert Petruchio belépett, nem az volt a célja, hogy Katalin a végletekig éhezzen, ezért hát valami kis húst hozott neki és így szólt hozzá:
-Hogy van az én édes Katám? Látod, szerelmem, milyen buzgó férj vagyok? Én magam készítettem el az ételedet. Remélem, jóságom hálát érdemel? Hogyan! Egy szót sem szólsz? Akkor nem ízlik neked az étel és hiábavaló volt minden fáradozásom.
Parancsot adott hát a szolgának, vigye ki a tálat. A rendkívüli éhség megtörte már Katalin gőgjét és ilyen szókra bírta, bármilyen dühöt is érzett szíve mélyén:
- Kérlek, hadd maradjon.
De nem ez volt minden, amit Petruchio el akart nála érni, s ezért így felelt:
- A leghitványabb szolgálatot is köszönettel szokás fizetni, az enyémnek is ez jár, mielőtt az ételhez nyúlsz.
Mire Katalin tétovázva kinyögte:
- Köszönöm, uram.
Erre aztán megengedte Petruchio, hogy felesége hozzálásson a szegényes ételhez és így szólt:
- Váljék egészségedre, szelíd szívem, Katám. De gyorsan egyél. Most pedig, édes szerelmem, visszatérünk apád házába, ott aztán kedvünkre kimulatjuk magunkat, selyemruhákban, szép kalapokkal, aranygyűrűkkel, fodrokkal, szalagokkal, legyezőkkel, két rend csipkeruhával -, s hogy elhitesse vele, mennyire igazán az a szándéka, hogy megajándékozza ilyen örvendetes holmival, behívott egy szabót és egy divatárust, azok behoztak néhány új ruhát, amelyet ő rendelt meg Katalin számára, aztán leszedette az edényt az inassal, még mielőtt Katalin elverhette volna éhségét és így szólt hozzá:
- Mi az, már meg is ebédeltél?
A divatárus átnyújtott egy kalapot e szavakkal:
- Itt az a kalap, amit méltóságoddal megbeszéltünk!
Petruchio erre újra elkezdett viharozni, kijelentette, hogy a kalapot úgy szabták ki, mint a bögrét, de nem nagyobb, mint egy dióhéj, vagy csigaház és azt mondta a divatárusnak, vigye el és nagyobbítsa meg. Katalin közbeszólt:
- Nekem ez kell, ma minden úrinő ilyen kalapot hord.
- Ha majd te is olyan finom leszel, mint egy úrinő - felelte Petruchio -, akkor te is kapsz egyet, addig nem.

Az étel, melyet Katalin elfogyasztott, kissé életet öntött csüggedt lelkébe, s ezért így szólt:
- Uram, remélem, szabad beszélnem, márpedig beszélni akarok. Nem vagyok kisbaba, sem gyerek, nálad különbek is eltűrték, hogy kimondjam, ami a lelkemet nyomta, ha pedig te nem tudod eltűrni, jobb, ha betömöd a füledet.

Petruchio úgy tett, mintha nem hallotta volna ezeket a haragos szavakat, mert szerencsére rájött, hogy az érvekkel való felesélgetésnél sokkal jobb módja is van annak, hogy feleségével elbánjon, ezért mindössze ez volt a válasza:
- Úgy van, igazad van, vacak egy kalap ez és nagyon szeretlek, amiért nem tetszik neked.
- Szeretsz vagy nem szeretsz - mondta Katalin -, nekem tetszik ez a kalap és nekem ez a kalap kell, vagy semmilyen.
- Azt mondod, látni akarod a ruhát - mondta Petruchio, aki még mindig úgy tett, mintha félreértené.
Előrelépett hát a szabó és megmutatott Katalinnak egy szép ruhát, amelyet neki készített. Petruchiónak azonban az volt a szándéka, hogy se a kalapot, se a ruhát ne kapja meg, s ezért ebben éppen annyi hibát talált.
- Ó, Uram irgalmazz! - mondta. - Micsoda rongy ez, hát erre te azt mondod, ruhaujj? Olyan ez, mint egy ágyucső. Úgy föl van szeletelve, mint egy almáslepény.
A szabó azt mondta:
- Méltóságod mondta, hogy a mai divat szerint készítsem!
Katalin közbevetette, hogy sohasem látott még jobban szabott ruhát. Ez elég is volt Petruchiónak: elrendelte, hogy titokban fizessék meg ezeknek az embereknek az áruikat és kérjék elnézésüket, amiért látszólag ilyen furcsán bánt velük, nyíltan azonban goromba szavakkal és dühöngő mozdulatokkal kikergette a szobából a szabót és a divatárust, aztán Katalinhoz fordult és így szólt:
- Akkor hát jöjj, Katám, inkább elmegyünk apádhoz ilyen szegényesen, ahogy most vagyunk öltözve.
Aztán lovait nyergeltette és erősködött, hogy ebédidőre odaérnek Bapfista házához, mert még csak hét óra. Csakhogy amikor ezt mondta, nem kora reggel volt, hanem éppen délidő, ezért Katalin meg merte kockáztatni - bár szerényen, mert már csaknem behódolt férje erőszakos modorának - ezt az állítást:
- De uram, hiszen már két óra, úgyhogy vacsorára sem érkezhetünk meg.
Petruchio azonban csak akkor akarta Katalint elvinni apjához, ha már olyan feltétlenül alárendelte magát az ő akaratának, hogy helyesel mindent, amit férje mond, ezért hát, mintha csak a napnak is ura lenne és megparancsolhatta az óráknak, azt mondta, annyi legyen az idő, amennyi neki tetszik, csak aztán indulhatnak el.
- Mert - folytatta - bármit is mondok, te mindig vitázol velem. Nem is megyek ma, hanem csak akkor, amikor annyi lesz az idő, amennyit én mondok.

Katalin kénytelen volt még egy napig gyakorolni ezt az újdonsült engedelmességét, s csak amikor Petruchio már tökéletesen leigázta büszke lelkét és emlékezni sem mert arra, hogy létezik olyan szó is, mint "ellentmondó" -csak akkor engedte meg Petruchio, hogy meglátogassa apját, de még útközben is az a veszély fenyegette Katalint, hogy visszafordulnak és pusztán azért, mert olyasmire célzott, hogy a nap süt, amikor pedig Petruchio azt erősítgette, hogy telihold ragyog délután.
- De hát az anyám fiára mondom - vágta rá Petruchio -, az pedig én magam vagyok, az legyen, amit én akarok, a hold, vagy a csillagok, mielőtt tovább megyek veled apád házába.
Ekkor úgy tett, mintha megint csak vissza akarna menni, de Katalin, csakhogy már nem a makrancos Kata, hanem az engedelmes feleség, így szólt:
-Menjünk hát előre, kérlek, moset, amikor már ilyen messzire eljöttünk és legyen a nap, vagy a hold, vagy ami neked tetszik és ha neked úgy tetszik ezentúl, hogy faggyúgyertya, esküszöm, nekem is az lesz.

De Petruchio el volt rá tökélve, hogy ezt ki is próbálja és ezért megint csak ezt mondta:
- Mondom, hogy a hold.
- Tudom, hogy a hold - felelte Katalin.
Hazudsz, hiszen azaz áldott nap - mondta Petruchio.
Akkor hát az áldott nap - felelte Katalin -, de nem a nap, ha te azt mondod rá, hogy nem az. Aminek nevezni akarod, az lesz és örökre az lesz Katalinnak.

Erre már Petruchio megengedte, hogy Katalin folytassa útját, de hogy további próbát tegyen, vajon tartós lesz-e ez az engedékeny kedve, úgy szólított meg egy öreg urat, akivel az úton találkoztak, mintha fiatal nő lett volna.
- Jó reggelt, nemes úrhögy. - És megkérdezte Katalint, látott-e valaha ennél szebb kisasszonyt, dicsérte az öregember piros és fehér színét, a szemét két ragyogó csillaghoz hasonlította és megint csak így szólította meg: - Gyönyörű szép leányzó, még egyszer jó napot kívánok neked! - És azt mondta a feleségének: - Édes Kata, csókold meg őt a szépségéért.

A végképpen legyőzött Katalin gyorsan magáévá tette férje véleményét és hasonló módon intézte szavait az öregúrhoz:
- Te ifjú, bimbózó hajadon, szép vagy, üde és édes! Hová mégy? Merre van lakóhelyed? Boldogok az ilyen szép kislány szülei.
- No de Kata, remélem, nem őrültél meg! Ez egy férfi, öreg, ráncos, aszott és ernyedt, nem pedig hajadon, ahogy te mondod
Mire Katalin így szólt:
- Bocsáss meg, öregúr, a nap annyira elkápráztatta a szememet, hogy mindent zsengének és üdének láttam, amire csak ránéztem. Most már felismerem, hogy tiszteletre méltó apó vagy, remélem, megbocsátod sajnálatos tévedésemet.
-Kérlek, bocsáss meg neki, derék öregúr - mondta Petruchio - és mondd meg nekünk, merre utazol. Nagyon örülnénk megtisztelő társaságodnak, hogy egy úton haladsz velünk.
Az öregúr így felelt:
- Kedves uram, te is, vidám úrhögy, furcsa köszöntésetek nagy csodálatba ejtett. Nevem Vincento és fiamat megyek meglátogatni, Páduában lakik.
Petruchio ekkor felismerte, hogy az öregúr Lucentio apja, egy fiatal nemesemberé, aki Bapfista kisebbik lányát, Biankát készült elvenni, mire Petruchio nagy örömet okozott Vincentiónak, amikor elmondta, milyen gazdag lányt vesz el feleségül a fia. Erre aztán mindnyájan jókedvűen együtt utaztak, amíg elértek Bapfista házához, ahol nagy társaság gyűlt össze, hogy megünnepeljék Bianca és Lucentio esküvőjét, miután Bapfista, mikor már kiházasította Katalint, örömmel belegyezett Bianca házasságába is.

Beléptek a házba és Bapfista meghívta őket a lakodalomba, ahol jelen volt még egy másik újdonsült házaspár is.
Lucentio, Bianca férje és Hortensio, egy másik ifjú férj nem állhatták meg, hogy ravasz tréfákkal ne célozgassanak Petruchio feleségének makrancos természetére, mivel e gyöngéd ifjú férjek láthatóan rendkívüli elégedettek voltak választott hölgyeik szelídségével és nevettek Petrurchio kevésbé szerencsés választásán. Petruchio nem sokat törődött tréfáikkal, mindaddig, amíg ebéd után a hölgyek vissza nem vonultak, de aztán észrevette, hogy maga Bapfista is együtt nevet a többiekkel az ő rovására és amikor Petruchio azt állította, hogy az ő felesége a engedelmesebb lesz, mint az övék, Katalin apja így szólt:
- Nem, igazán sajnálom, Petruchio fiam, de félek, te kaptad a legmakrancosabbat valamennyitek közül.
- Nohát - felelte Petrurchio - én meg azt mondom, nem és lássuk meg, igazat beszélek-e. Hivassa ide mindegyikünk a feleségét és akinek a felesége a legszófogadóbb és legelőször jelenik meg a hívásra, az nyeri meg a fogadást, már amiben megállapodunk.

A másik két férj szívesen ráállt erre, mert meg voltak róla győződve, hogy az ő szelíd feleségük engedelmeskedebb lesz a nyakas Katalinnál, s ezért húsz tallér fogadást ajánlottak, de Petruchio jókedvűen azt felelte, hogy ennyit tenne a sólymára, vagy a kutyájára, de húzszor ennyit a feleségére. Lucentio és Hortensio felemelték a fogadást száz tallérra és először Lucentio küldte el a szolgáját Biancához azzal a kéréssel, hogy jöjjön hozzá. De a szolga e szavakkal tért vissza:
- Uram,úrnőm azt üzeni, el van foglalva, nem jöhet.
- Hogyan - kérdezte Petruchio -, at mondja, el van foglalva, nem jöhet? Hát így válaszol egy feleség?
A többiek jót nevettek Petrurchio szavain é s azt mondták, örülhet majd, ha Katalin nem rosszabb választ küld neki. Most aztán Hortensio volt soron, hogy feleségét hívassa, s ezért így szólt inasának:
- Menj, mondd meg a feleségemnek, hogy kéretem, jöjjön ide!
-Hohó, te kéreted? - mondta Petruchió. - Akkor persze, hogy eljön.
- Félek, uram - mondta Hortensio -, a te feleséged kérésre sem jön.
De ez az udvarias férj csakhamar kissé csalódottan nézett szolgájára, amikor úrnője nélkül tért vissza. Meg is kérdezte inasát:
- Mi az, hol a feleségem?
- Uram -felelte a szolga -, úrnőm azt mondta, bizonyára valami tréfán töröd a fejedet, ezért nem is jön. Azt mondja, ment te hozzá.
- No, ez egyre cifrább lesz - mondta Petruchio, aztán e szavakkal küldte el szolgáját: - Menj el fickó az úrnődhöz, mondd meg neki, azt parancsolom, jöjjön ide.
A társaságnak alig volt ideje azt gondolni, hogy úgysem engedelmeskedik e hívásnak, amikor Bapfista egészen elámulva felkiáltott:
- Szentséges szűzanyám, itt jön Katalin!
Katalin pedig belépette és szelíden így szólt Petruchióhoz:
- Mit kívánsz uram, miért hívattál?
- Hol a húgod és Hortensio felesége? - kérdezte Petruchio.
Katalin azt felelte:
- A fogadószobában a kandallónál beszélgetnek.
- Menj és hozd őket ide! -mondotta Petruchio.
Katalin szó nélkül elment,hogy végrehajtsa férje parancsát.
- Ha vannak csodák, akkor ez csoda a javából - mondta Lucentio.
- Úgy van -mondta Hortensio - , csoda ez és nem is tudom, mi lesz ebből.
-Hát mi lenne belőle? - mondta Petrurchio. Béke,szerelem,nyugodt élet, helyes felsőbbség, egyszóval mindaz, ami szép és jó a házasságban.
Katalin apja nem tudott hova lenni örömében, amikor lányának e megjavulását látta és így szólt:
- No, hát szerencsét kívánok neked, Petruchio fiam! Megnyerted a fogadást, én pedig még húszezer tallért hozzáteszek a hozományhoz, mintha egy másik lányomat is hozzád adnám,mert úgy megváltozott, mintha egészen más nő lett volna belőle.
- Én meg -mondta Petrurchio -, még jobban kiérdemlem a fogadást és több jelét is mutatom újonnan szerzett erényének és engedelmességének. - S amikor Katalin a két másik hölggyel belépett, így folytatta:- Látjátok, ott jön és hozza akaratos feleségeiteket, mint női rábeszélésnek foglyait. Katalin, ez a fejdísz nem illik hozzád, le azzal a limlommal és tiporj rá.
Katalin azonnal lekapta fejdíszét és földhöz vágta.
- Úristen - mondta Hortensio felesége -, csak addig ne legyen okom sóhajra, míg ilyen ostobán nem viselkedem.
És Bianca is azt mondta:
- Fuj, micsoda ostoba szófogadás ez!
Bianca férje azonban így szólt feleségéhez:
- Bárcsak a te szófogadásod is ilyen ostoba volna. A te bölcs szófogadatlanságod, szép Bianca, ebéd óta száz talléromba került.
- Elég ostoba volt tőled -mondta Bianca -, ha az én szófogadásomra tettél.
- Katalin - mondta Petrurchio -, meghagyom neked, mondd meg ezeknek a nyakas asszonyoknak, milyen engedelmességgel tartoznak uruknak és férjüknek.

S a megjavult makrancos hölgy valamennyi jelenlevő nagy csodálatára olyan ékesszólóan magasztalta a feleséghez illő szófogadást és engedelmességet, mint ahogy az imént gyakorolta is, készségesen alávetve magát Petrurchio akaratának. És Katalin újra híres lett Páduában, de nem úgy, ahogy eddig, mint makrancos Kata, hanem, mint Katalin, a legszófogadóbb, a legengedelmesebb feleség.

Vas István fordítása


Shakespeare: A makrancos hölgy

(részlet)

PETRUCHIO: Katám, mondd el a fölyfös asszonyoknak,
Mivel tartoznak férjöknek és uruknak.
ÖZVEGY: Ejha! Kicsúfol! Nem kérünk belőle.
PETRURCHIO: Gyújts rá Katám, s mindjárt őrajta kezdd!
ÖZVEGY: Csak hagyjuk!
PETRURCHIO: Halljuk, ha mondom, s rögtön rajta kezdd!
KATALIN: Simiíts ki, pfuj morcos szemöldököd,
S dühödt szikrát ne hányjon szemed,
Hogy bántsd velük urad s parancsolód,
Bájod fonnyasztja, mint mezőt a fagy,
Híred megtépi, mint a bimbót a vihar,
S nem illendő, nem kedves semmiképpen.
A morcos nő,mint poshadt vizű forrás:
Iszapos, nyálkás, s csín nélkül való,
S amért ilyen, nem akad szomju férfi,
Aki hörpintsen abból egy cseppet is,
Urad, gazdád és életed a férjed,
Uralkodód, fejed, gondviselőd.
Ki téged eltartandó, szánja testét,
Nehéz munkára szárazon-vizen,
Virraszt éj viharán, fagyos napon,
Míg otthon kellemes melegben ülsz,
S egyéb viszonzást nem vár tőled el,
Csupán jó szót, szófogadást, szerelmet:
Szerény fizetség ily szolgálatért!
Asszony a férjének avval tartozik,
Mivel urának alattvalója.
S ha csökönyös, durcás, dacos, rideg
És tisztes óhajára nem hajol:
Mi más, mint ha nem megkergült lázadó,
Áldott urának durva árulója -
Botrány, hogy balba nők harcot szereznek,
S nem térden állva békét esdenek!
Úrehatnámság, rang, dölyf az istenük,
S nem jóság, hűség, önfeláldozás!
A testünk mért törékeny, lágy, sima,
Világi kínra-bajra nem való,
Ha nem, hogy külső alkatunk szerint
Legyen szelíd bennünk a lélek is?
Bizony, bizony, makrancos bestiák!
Kevély volt nemrég az én lelkem is,
Szívem dacos volt, elmém hajlamos
Szót szóval, gúnyt gúnnyal torolni meg,
De most belátom:dárdánk szalmaszál,
Erőnk erőtlenség, testünkre mért,
S hiú küzdelem e csalfa látszatért.
Törj meg tehát! Ki ellenáll, veszített,
Kezed urad talpa elébe tedd:
Ha ő kívánja, én is megteszem,
S mit meg nem tenne érte a kezem!
PETRURCIO: Ez már asszony! Jer, csókolj meg, Katám!
LUCENTIO: Öreg fiu, ezt megtörted, meg ám!
VICENTIO: Be szép dolog a jóság és alázat!
PETRURCHIO: Aludni most, Katám.
Hárman nősültünk- kettő túlkorán.
Nyertem - bár a fehérbe az ő nyila talált.
Lucentióra:
S mint győzets mondok itt vidám jóéjszakát.

Petrurchio és Katalin el.

HORTENSIO: Hogy megy vele megtört makrancos!
LUCENTIO: Bocsáss meg, ez valóságos csoda!

(Ötödik felvonás 2. szín)

Jékely Zoltán fordítása




  
 
0 komment , kategória:  Zirkuli Péter: Katalin  
Névtelen szerző: Virágének
  2009-06-13 17:33:57, szombat
 
 

Zirkuli Péter válogatása: Katalin

Mohazöld bársonyborítású könyvecske

Helikon Kiadó 1986.


(részlet)

Lölköm Kata, mit cselekszel, szívem Kata?
Valljon ez változást ki gondolhatta?
Szerencsétlenségem ha hozta,
Soha szívem ezt nem vádolta.

Lölköm Kata, úgy lévén, szívem Kata,
Mondgyad: lölkem, lölköd már megunta,
Mert lölköd ezt megtalálta,
Szíved kit kíván régulta.

Lölköm Kata, csak eszedben, szívem Kata,
Jussak néha, bátor ne gyakorta,
Tudod, mint ohajtotta
Szívem szíved, két keziben tartotta.		  
 
0 komment , kategória:  Zirkuli Péter: Katalin  
Kisvárdai Telegdi Kata levele
  2009-06-13 09:55:40, szombat
 
  Zirkuli Péter válogatása: Katalin

Mohazöld bársonyborítású könyvecske

Helikon Kiadó 1986.
(Kisvárda többszörös emelkedést hajtott végre a Katalin egykori pusztai nép nevéhez megírott történelemmel, beleértve az összes Katalin nevű nőt, köztük a cigányságot, Mariannákat...Katalinka piros ász kártya alapján..A megye a könyvek alapján került berendezésre apokrífen, miután egy-egy utcába költöznek a lakók, s befejezik a nevükkel kiadott könyvet, elköltöznek jobb körülmények közé.)

A kisvárdai arisztokrata asszony egyik nőrokonának (1956 előtt) intézett levele kivált a beléje foglalt verses részek miatt érdemel figyelmet. "Mosoly-egyszerűségű" , mondja némely sorairól ("mikor kertecskémbe stb." Weöres Sándor: Báj és kacérság van benne, ahogy kép-szerűen megjeleníti önmagát: kis kertje környezetében a nőalak."

Szolgálatomat írom kegyelmednek, mint szerelmes Asszonyomnak Ányomnak. Istentűl minden jókat kívánok kegyelmednek megadatni az kegyelmed javain örülökkel egyetemben. Magam állapatja felől, szerelmes Asszonyom, azt írhatom, Istennek hála, mind Erzsókkal öszve jó egészségben vagyok, de uram űkegyelme (Szokoly Miklós) igen beteges, most mégis jobbadon vagyon.

Szerelmes Asszonyom,
az kegyelmed megtersígesen gondolt, jó akaratjából formált és bölcsessígesen írt leveleit megolvasom, kiben úgy gyönyörködöm,

mint az gyöngyhalászok,
mikor ű hálójok
gazdag prédával
megtelik gyöngyökkel,
azok között alig
hiszi örömiben,
mellyiket kaphassa,
tegye kebeliben.
Az vagy mint az szép parlagon sétáló kis nyulakat
kik nagy mulatsággal
vadásszák ebekkel,
mikor félisekben
egynéhányat látnak,
vííletlen találnak,
ű nagy örömökben
nem tudják hamarban,
mellyiket költhessék,
indítsák űzésben.

Avagy csak házunknál
(tudom,voltál annál),
mikor kertecskémbe,
megyek be kedvembe,
hogyha megtekintem,
mellyeket két kezem
ültetett vagy vetett
az sovány homokban,
nem tudom mellyiket
szakasszam elébben.

Így én az kegyelmed gyönyörűséggel, hozzám való jóakaró szeretettel megrakom levelit olvastatván, ugyan nem tudom, mellyik ríszibe gyönyörködtessem szegíny hon lakos szívemet, vagy mellyik ríszit vegyem elő, kire választ írjak kegyelmednek. Gondolván azt is, hogy

paraszt embernek Rómába menni,
bölcsek közt bolondnak vetekedni,
az bölcsessígnek istenasszonyi, Pallas és
Minerva oltalma alatt lívőkkel válasz-
szal igyekezni:
nem különben, mint jó táncost ingerleni
azvagy ugrásra kecskét tanítani.

Látom, szerelmes Asszonyom, és értem, hogy immár kegyelmed Pallas és Minerva istenasszonynak (az szegíny Diana asszont vadászó seregivel hátrahagyá) kedvít talála

szíp csergő patakú,
gyönyörű folyású,
minden szíp füvekkel,
fákkal, virágokkal,
zúó csorgó folyás
mellett sok szép szavú,
kiterjedt szép ágú
és gyönyörködtető
fákon negy ékesen
szóló madarakkal
megékesíttetett
forrással, szép kúttal,
mint egy áldozattal,
holott fíredjenek,
tisztelvín szép barlanggal,

kiknek tudom, hogy az kegyelmed énhozzám való szeretetért kegyelmed engem is ismeretibe, kedvibe juttat,

Noha az szíp forrás,
füredís, tisztaság,
erdei szép barlang,
hegyeken, völgyeken
múlatság, nyájasság
Nem Pallast, Minervát,
Hanem csak Dianát
illeti mint asszonyát.
Mert Pallas, Minerva
ezt minden jól tudja,
kulcsos városokat
laknak szíp várakat,
erdőket, hegyeket,
völgyeket, mezőket
nem járnak, bújdosnak,
hanem Dianának
mint nagy fű vadásznak
az ű seregivel
Hamadri Nimphákkal
engidtek lakóul,
mint atyjjokfiának.

Nem fílek azért, hogy azok az istenasszonyok ott, az kegyelmed csinálta forrás kt mellett találtassanak, kiknek lakóhelyek az szép kulcsos városok, királyok, urak házai, palotái, annál inkább, hogy kegyelmetekírt (?) énnekem választ tehessenek, csak azt lássa meg inkább meg kegyelmed, Szerelmes Asszonyom, hogy az a kegyelmed csinálta forrás mellett Dianát, az erdőknek, hegyeknek, forrásoknak istenasszonyát úgy ne találja kegyelmed, mint írják, hogy egy Acteon nevű ember találta volt. De ezeket az köztünk való mulatság kedvéért írám csak, hogy az kegyelmed secretairusa is, kinek az Úreistentűl kegyelmeddel egyetemben hosszú életet, minden jót kívánok, ne alítsa, hogy csak forrás mellett laknak az poéták. Mert sütnek az homokba is néha tyúknyomat, noha csak ritkán azért. Mert én orosz poétát Tivadarnál, szentet Ricnél, orosz vitézt sem hallottam többet Ignátenál, kiket tudom, hogy egyik sem ivott az kegyelmed forrásábul.

Ím kegyelmednek, szerelmes Asszonyom, az vont aranyat is elküldöttem, de az én életemben, az Isten látja, soha rosszabbal nem volt igyem, ím az mint megtekerhettem, elküldöttem kegyelmednek. Ezzel a jó Istennek ajánlom kegyelmedet mind az kegyelmed javain örülőkkel egyetemben.

Írtam Kis Várdában, ma pínteken,
Kegyelmednek szívbűl szolgál:

Telegdi Kata

Kegyelmed az levelet senki kezibe ne adja.

(Oldalt:) A leányasszonyokat kegyelmed én szómmal mind fejelnként szolgálatomat mondja. A leányim is kegyelmednek mint szerelmes asszonyoknak és mind az leányasszonyoknak szolgálatokat ajánlják.

  
 
0 komment , kategória:  Zirkuli Péter: Katalin  
Joshi Bharat mai idézete
  2009-06-13 09:29:21, szombat
 
 

"Az élet ígéret - teljesítsd!" 		 
 
0 komment , kategória:  Idézetek  
A nagy bérházba történt valami
  2009-06-13 08:09:46, szombat
 
 

Kosztolányi Dezső: A nagy bérházba történt valami

A nagy bérházba, hol kőrengeteg
sorvasztja el az izmos életet,
hol a szegény fáknak köves ugar jut,
s mind kétségb'esve nyujtják égre karjuk,
hol a szobák vak mélye zúgva mormol,
hol otthonos a bűz, zaj és piszok, por,
hová a gyárfüst vastagon terül,
hol kis gyerek sír-rí szünetlenül,
s a háziúr, lakó egyként fogoly,
hol a nótás cseléd ruhát porol;
hol annyi közt vagy s mégis egyedül,
hol a nyomor s gazdagság elvegyül,
hol a sötét, dohos, vizes szobákba
sápadt írók éjente lázban írnak,
s ha rózsaarccal ébred a szelíd nap,
benn csak tovább virraszt az éji lámpa;
hol éj a nap s a nappal éjszaka,
hol sose szűnik az élet zaja,
hol pört, zavart gyakorta hallani:
a nagy bérházba történt valami...

Bús őszi délután borult föléje,
unalmasabb, miként az éjek éje,
rítt a gyerek, az ég is könnyezett
langyos, unalmas, őszi könnyeket.
Aludni látszott már az édes élet,
nevettek a szemérmetlen cselédek,
fojtott a füst, kiszáradt a torok,
a szél nehéz, bús álmokat hozott,
egy zűrzavar volt a homályos udvar,
s a házalók döngték be dús dalukkal,
s csak nőttek a szivek fájdalmai...

És ekkor, ekkor történt valami...

Halk reszketés fuvalma szállt oda,
s belésírt e homályos zűrzavarba,
titokzatos búbánatot kavarva,
halkan, búsan a méla zongora.

  
 
0 komment , kategória:  Versek  
Mai harmoniakáryám
  2009-06-13 05:31:27, szombat
 
 

A mai napodat Ártatlanság hatja át


Összefogás
A kártya jelölhet nemek közötti, népek közötti, vagy akár ellenségek, korábbi ellenfelek közötti összefogást egy adott cél, egy eszme érdekében. Kibékülést, megbocsátást, korábbi konfliktus feloldódását is jelezheti. Harmonikus együttműködés kibontakozását jelzi, de inkább a társadalmi kapcsolatokban, nem a szerelemben. Lelkedben összekapcsolódnak olyan elvek, eszmék és korábbi tapasztalatok, amik most értek be, most tudod őket felhasználni.
  
 
0 komment , kategória:  Napi harmoniakártyáim  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
2009.05 2009. Június 2009.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 204 db bejegyzés
e év: 1940 db bejegyzés
Összes: 7244 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 404
  • e Hét: 2291
  • e Hónap: 4650
  • e Év: 56916
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.