Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
Van megoldás
  2009-06-17 17:55:36, szerda
 
 


Kun József: Hozzátok szólok, magyarok!

Borítón: Rajzolt kisfiú arc, két rajzolt kalapos alakzat, a ferde kiskeresztes címer, holt tengeri tekercses szakállas, szemüveges fekete kalapos rajzolt alakzat nagy kövek előtt


Valószínűnek tartom, hogy az egészséges magyar népszaporulat sohasem fog megindulni magától, az útját igen alaposan és sokoldalúan kell előkészíteni. Noha a körülmények gyökeresen megváltoztak azóta és napjainkban is állandóan változnak - ma igazán forradalmi gyorsasággal -, mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül azok elképzeléseit, akik évszázadunk első felében szinte egész életüket rászánták a kérdés tanulmányozására.

Voltak olyanok, akik elsősorban a földkérdés rendezésétől várták a helyzet jobbra fordulását, mások a lélektani okokat kutatták inkább és a mindenféle ráhatásnak tulajdonítottak nagyobb jelentőséget. Egyben mindannyian megegyeztek: a kérdés sürgősségében. Vörösmarty vészkiáltása óta megkondultak a vészharangok, az utóbbi 50-70 évben is állandóan megkondultak a vészharangok, mégsem történt semmi érdemleges. Most olyan radikális változásokon megy át hazánk, hogy z elképesztő nehézségek ellenére is meg lehet vetni az alapjait egy egészséges népesedési politikának. Csak igen sokoldalú ráhatás hozhatna megbízható eredményeket. A falu és a város adottságai homlokegyenest mások, szükségessé válik a legtaktikusabb módszerek megtalálása mind a két irányban.

Ha abból indulok ki, amit már korábban is említettem, hogy Belgiumnak és Hollandiának körülbelül akkora a területe, mint a Dunántúlnak és képesek 10-14 millió lakos eltartására, Dániának pedig 43 068 négyzetkilométeren 5 millió lakosa van, akkor olyasféle berendezkedést kellene létrehoznunk, amely hasonlít valamelyest az ottani állapotokhoz, figyelembe véve egyéni adottságainkat, sajátosságainkat. A dánai példára népi íróink is hivatkoztak, például Móricz Zsigmond is.

Távolabbi célunk mindenképpen az lehetne, hogy megduplázzuk lakosságunk számát, érjük el a 20-25 milliót. Ez annál is kívánalmasabb volna, mert Románia mindenképpen eléri majd a 20 milliós létszámot - még Ceauescu kényszerítő hatásának megszünése után is - és több ezer más szomszédunk lakossága a kétszerese a miénknek.

Szétdarabolt hazánkban a cigányság rendkívüli szaporodása is igen komoly problémát okoz - akár bevalljuk, akár nem: identitásunk megőrzésért körmünk szakadtáig harcolnunk kell. Adjuk meg a teljes egyenlőséget a nemzetiségeknek, de legyen vége egyszer, s mindenkorra annak az esztelen politikának, ami a magyarság elszintelenedéséhez vezet saját hazánkban. Hajlamosak vagyunk rá, hogy átugorjunk a ló másik oldalára. Mi most rákényszerítjük azokat a magyarokat, akiknek németes, szlovákos vagy romános nevük van arra, hogy másmilyennek vallják magukat, még akkor is, ha magyar anya szülte őket Magyarországon, magyar az anyanyelvük és mindig magyarnak is vallották magukat. Ennél ostobább politikát el sem tudok képzelni. Romániában rengeteg román ember hallgat a Kiss (Chis), Nagy (Naghi), Fürtös, Veres, Kovács (Covasi), Csonka (Cionca), Kővári (Chivari), Kőrözsi (Chereji), Szilágyi (Silaghi), Barna, Szabó (Szabau), Lakatos (Lachatis), Fazeks, Cseterki (Cetherchi), Dobos, Boros, Kardos (Cardos), Mészáros (Mesaros), Juhász (Iuhas), Vajda (Vaida) - nincs értelme, hogy tovább soroljam, milyen magyar nevekre és ezek már sohasem lesznek magyarok. De még a Báthoriak, a Vörösmartyk, a Rákócziak sem.

Az egyke kérdés egyik legnagyobb szakértője Kodolányi János volt. Lássuk, milyen tanácsot kaphatunk tőle. Ezt írja többek között:
Így ridegen, tisztán, gazdasági okokat és összefüggéseket vizsgálva, be kell látnunk, hogy az egyke terjedését és így az egész nemzet anyagi és erkölcsi züllését megakadályozni csak olyan földbirtok-politikával lehet, amely egyesíti magában a hajdani jobbágyság összes előnyeit, tehát az egymásrautaltságot kifejleszteni az emberekben, a családiasság, együttélés szépségét beláttatja velük, s több gyermek előnyeit saját életében minden paraszt tapasztalhatja azáltal, hogy a munkáskéz szaporodásával növekszik a jólét, továbbá megnyesgeti az egyéni önzés túltengését, s lehetetlenné teszi, hogy a paraszt, látván a meglevő és jó életet biztosító földterület megnövelhetőségét, inkább kipusztítsa utódait. Ennek az új földbirtok-politikának egyesítenie kell magában nem csupán az egyének, vagy osztályok rideg érdekeit, hanem a nagy nemzeti és faji érdekeket is. Magyarország a földkérdés megoldásával áll, vagy pusztul.

Nagyon világos és jó ez a tanács. Falusi viszonylatban csakis a földkérdés helyes megoldása adhat lendületet a népszaporodásnak. A régi rendszer, a kommunizmus megbukott minden államban kivétel nélkül, felesleges volna a visszaerőltetése. De volt annak egy lendületes időszaka is, amikor a régi házak helyére újak kerültek. Különösen a városokhoz közel eső és az utak mentén elterülő falvakban annyi új házat építettek, hogy szemet gyönyörködtető látvány végignézni rajtuk. És az a legszomorúbb, hogy ezeket a házakat igen sok esetben csak az öregek lakják, nincs fiatalság, nincs gyermek bennük. Ezeket a házakat feltétlen be kell népesíteni, s ezáltal a városokban is sok lakás felszabadulna. A kommunizmus legnagyobb hibája és nemzetellenes politikája az volt, hogy lehetetlenné tette a megélhetést falvakban, szétzüllesztette a falut: a városokba tömörítette, kényszerítette az embereket, hogy ott aztán nyomorogjanak, betonkockákban sínylődjenek. A földnélküli paraszt lelke ugyanakkor minden eredeti szépségét és értékét elvesztette: elvagányosodott.

A parasztot vissza kell vezetni falujába, ahol és amennyire ez lehetséges. Ha a nagy termelőszövetkezetek jól működnek és a parasztság vállalja bennük a munkát, ott, egyelőre ne bolygassák meg a régi rendet. De ahol baj van, ott térjenek át az egyéni, vagy a kisebb közösségi érdekeltségre. Hozzanak létre a parasztok kisebb vagy közepes nagyságú termelőszövetkezeteket, amelyekben fejlett mezőgazdasági gépekkel dolgozhatnak, s ha van hozzá kedvük és munkaerejük (családtagjaikat is beleértve) forgassák magukat háztáji földjükön is. Feltétlen meg kell művelni a parlagon hagyott területeket. Hazánkban rengeteg ilyen föld van. (Ausztriában például nincs, de máshol sincs a művelt nyugati államokban.)

Legalább ennyire fontos, mind a parasztság, mind az ország szempontjából, hogy legyenek értékesítő szövetkezeteik is, mert ezek lehetővé teszik, hogy termelvényeik közvetlenül jussanak el a fogyasztókhoz, ne az árdrágító és haszonleső viszonteladók közreműködésével. Az anyagi jólétet élvező magyar paraszt ismét kedvet kapna a többgyermek-vállaláshoz, s a mai kötetlenebb, demokratikusabb életformák nem kényszerítenék őt arra, hogy minden gyermekét a mezőgazdaságban foglalkoztassa: nem kellene félnie földjének felaprózódásától.

A kisebb szövetkezésben dolgozó parasztnak megvolna a lehetősége ahhoz, hogy az idejével viszonylag szabadabban rendelkezzék, több időt tölthetne családtagjai körében, s nem kényszerülne a vasárnapi munkára sem. Templomba járhatna.

Csak a családi élet normalizálásával lehetne visszaállítani a falu normális életét, amihoz hozzátartoznék most már a szomszédokhoz, rokonokhoz, barátokhoz fűződő szorosabb kapcsolat is. Régi hangulatát kapná vissza a magyar falu és megszűnnék itt századunk egyik legnagyobb átka, az elidegenedés. (Talán a magyar összeférhetetlenség is.)

A már korábban is említett Fülep Lajos zengővárkonyi református lelkipásztor épp azzal vált országos hírűvé, hogy a "hányak vagyunk, hányak leszünk" fontosságát is felvetette, vagyis: a régi erkölcsök visszaállítása nélkül elképzelhetetlennek tartotta a helyzet megváltoztatását. Ebből világosan látható, hogy milyen bonyolult kérdéssel állunk szemben.

A 20-as és 30-as években az elnéptelenedés elsősorban az Ormánság vidékét fenyegette, aztán futótűzként terjedt tovább a falvainkban, számos megyénket megfertőzte. Ma már ott tartunk, hogy valamennyi társadalmi osztályunk és néprétegünk pestise lett, pusztítja városaink lakosságát is. Nem győzöm eléggé vádolni vezető politikusainkat, nincs is hozzá érdemleges szavunk: halálos bűnt követnek el nemzetünk ellen, ha nem juttatják lakáshoz fiataljainkat. Honnan formálnak jogot ekkora felelőtlenséghez? Találják meg lehetőségét annak, hogy mindenféle lakások épüljenek, akárhonnan is veszik el a pénzt! Vizsgáljanak meg minden lakást a városainkban és ellenőrizzék a lakhatási körülményeket. Ahol egy-két személy birtokol többszobás lakást, kényszerítsék őket lakáscserére, vagy költöztessenek melléjük fiatal házasokat!

Ma hallottam a rádióban (1990. január 19-én), hogy Czinege Lajos még mindig kilencszobás lakásban lakik, mikor emberek százai alszanak éjszaka a kapukban és az aluljárókban, Déli pályaudvaron és ki tudja még, milyen más lehetetlen helyzetben. Anatole France híres mondása jut eszembe, aki így jellemezte a nagy francia forradalom utáni állapotokat: az egyenlőség elve úgy valósul meg a gyakorlatban, hogy mindenkinek jobában van a híd alatt aludni, de a gazdag nem bolond a híd alá menni, a szegény pedig oda kényszerül.

A gyakorlat így fest nálunk is: nem bolondok a kisebb és nagyobb politikusok, hogy egy ilyen lakásrevíziót végezzenek el, mert akkor nekik is be kellene fogadniuk a fiatalokat.

A mögöttünk álló évtizedek tapasztalatai folytán most már elmondhatjuk: aki az emberek közötti egyenlőség elvét hirdetve igyekszik majd politikai szimpátiát keresni, gazember. Egyenlőség nincs, nem is volt és nem is lesz soha - kivéve talán az ősközösség emberét és a barlangokban meghúzódó szerzeteseket, akik csupán a létminimumot igényelték, szétosztották egymás között a koldulással, vagy munkával szerzett élelmiszereket.

Csak az "egyke" és az "egyse" törvény bevezetésével oldható meg radikálisan és igazságosan a népszaporulati kérdés.

Induljunk ki a valóságos helyzetből! Az államnak ma nincs pénze ahhoz, hogy lakással lássa el fiataljainkat, s hogy mindenféle segélyben részesítse a sokgyermekeseket. (Nem is segélyről, hanem biztos megélhetésről kellene gondoskodnia). Hát honnan vesszük azt, hogy ez kizárólag az állam kötelessége? Vegyük le ezt a kizárólagos terhet az állam válláról egyelőre! Akinek nincs gyermeke, vaegy csak egy gyermeke van, jövedelme arányában járuljon hozzá a sokgyermekesek támogatásához és lakásépítéshez! Marad még neki - sok esetben - bőven.

Felvetődik a kérdés: nem önkényes eljárás az állam részéről egy ilyen törvény? De igen! Viszont más esetekben is folyamodik az állam (a káderiskolából tudjuk: mint állandó elnyomó szerv) önkényes rendeletek és törvények meghozatalához. Ilyen például a diákok és katonák dolgoztatása is a mezőgazdaságban és az építkezéseknél - el tudom képzelni, hogy más helyeken is. Hogy fizet valamit a diákoknak érte? Hát igen: körülbelül annyit, amennyi a ruhakoptatást fedezi. De akkor még mindig ingyen dolgoztak.

Egy másik példa. Bajban van az ország? Az állam katonáskodásra kényszerít és nem kérdezi meg, ki hajlandó a frontra menni. Ezt a helyzetet mindenki természetesnek tartja, minden országban így van, a hazát meg kell védeni.

Végezzük el a behelyettesítést!

Nagy bajban van az ország, kipusztul a fajunk, mert nincs fiatalságunk, s aki van, nem jut lakáshoz, nem tud családot alapítani. Elvesszük a pénzt azoktól, akik gyönyörűen keresnek és nagyon kényelmesen laknak másokhoz viszonyítva - és lakást, megélhetést biztosítunk a fiataljainknak, a magyar jövőnek. Na nem a zsebükből vesszük ki, hanem egy progresszív "egyke"-törvénnyel.

Ne kötelezzünk senkit a gyermekvállalásra! De aki helyettük is vállalja a gyermeket, azt támogatniuk kell, mégpedig progresszív módon, jövedelmük arányában. Aki ez ellen tiltakozik, az nem jó magyar állampolgár, azt nem is kell sajnálni. Csak a becsületes nincstelenek érdemelnek sajnálatot.


Igen sok nőnek gyávaságból nincs gyereke, fél a vele járó sok munkától, az anyagi nehézségektől. Nem gondol arra, hogy Édesanya lesz, akinek édes gyermeke van, mindennél többet ér a kincse. Egészen új tartalmat kapott az élete. Olyasmit, amire nem is gondolt, amit csak sejtett talán. Fogalma sincs róla, menyire gazdagabb lesz egyetlen gyermek anyjaként is. Két gyermek esetében kétszer gazdagabb. És így tovább.

Betöltöttem a 67. életévemet. Egy 17, egy 18 és egy 20 éves fiam van. Mintha csak tegnap lettek volna kisgyermekek. Még mindig érzem a kis súlyukat a karomban (Ugyanúgy, mint a cigarettát a két ujjamban, pedig 37 éve nem dohányzom már.) Érezni fogom mindhalálig. Hiányzik az a kis súly. Csak az unokák pótolhatják majd. Ha megérem. A hosszú agglegénységem után gyökeresen megváltozott az életem. Az első gyermekem megszületése óta életem legfontosabb kérdése lett (a hazám szolgálata mellett) a családom eltartása. Azóta mindent ehhez a kérdéshez viszonyítok.

Népszerűsítenünk kellene azt a gondolatot, hogy azoknak a nőknek is lehessen gyermekük, akiknek nem sikerült férjhez menniük. Igen sok helyes és komoly nő van köztük, akik kiváló édesanyák lehetnének. A legtöbb esetben azért nem mentek férjhez,mert komolyan és becsületesen fogták föl az életet, nem a felületes kalandokra alapoztak. Hja, a szabad szerelem nem a magyar ember életmódja! Ne is erőszakolja rá senki! Teljes meggyőződéssel állítom, hogy a magyar nők igen nagy százalékában még mindig él az úgynevezett ősi szemérem, ami távol tartja őket a házasságon kívüli szeretkezéstől. Privát joguk van hozzá. Senkinek semmi köze, hogy ebbe az életvitelbe beleavatkozzék.Magával törődjék mindenki, ne a mások felfogásával! Ki tilthatja meg, hogy akárki is szerzetes, vagy apáca legyen például.

A tudomány nagyon sokat fejlődött, ma már szeretkezés nélkül is hozzájuthat akárki anyasághoz. Egészségügyi okokból is fontos lenne. Miért ne vállaljátok ezt a megoldást, magános nőtestvéreink?
Persze ki kellene találni azt a gyönyörű szót, amely feltüntethetné az ilymódon vállalt anyaságot. Hogy ne legyen lenézett és megbélyegzett az ilyen anya és az ilyen gyermek. Ellenkezőleg: kétszeres tiszteletet érdemeljen. Én azt hiszem, hogy az "önkéntes" anyák könnyebben férjhez mennének, mert vannak egygyermekes komoly apák is, akik szívesen elvállalnák második feleségük gyermekét, ha értékes hitvestárshoz jutnának.

A gyermeket vállaló magános nőket segélyben kellene részesíteni gyermekük nagykorúvá vállásáig.

Ha tőlem függne, az egészséges agglegények jövedelméből levonnék egy jelentős százalékot a sokgyermekesek számára. Legyen az agglegénység továbbra is privát ügy, senkit se kényszeríthessenek a nősülésre (legfeljebb hazafias felvilágosítással hassanak rá), de a gyermekekről való gondoskodás a haza. Legszentebb ügye, s az agglegényeknek ezt meg kellene érteniük.

Az állatokat szeretem és védelmezem. Gyakran megtörténik, hogy egy-egy eső után a telkemhez vezető úton igen sok csigát látok. Mindegyikért lehajolok és biztonságos helyre dobom, hogy a járművek el en tapossák őket. A Bihari-havasokban eltörött egy lónak a lába, lelketlen gazdája magára hagyta, hadd pusztuljon el. Két napig kijártam hozzá, felemeltem a fejét, fűvel etettem, itatni próbáltam, sokáig simogattam. A lónak lelke van, akár az embernek. Lehet, hogy olykor több is. Leolvastam ezt a szerencsétlenül járt ló tekintetéből. Megkönnyítettem a halálát és ez boldoggá tett engemet.

Volt egy kiskutyánk, nemrég megjelent könyvemben külön fejezetet szántam a bemutatására. Egy autó elütötte. Olyan hatással volt rám, hogy el kellett halasztanom az egyetemi beszámolóimat. Megértem azokat az embereket, akik kutyát tartanak, joguk van hozzá. De ahhoz már nincs joguk, hogy telepiszkítsák a játszóterünket, a közeli füves teret, ahová az emberek évekkel ezelőtt még kiterítették plédjüket, hogy a kellemes napsütésben sütkérezzenek. Akkor még nem volt ennyi kutya (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy nekem a lakásomban sem kutya, sem macska nem lesz, csak kint tudom elképzelni az állatot.)

Manapság majdnem minden házban van kutya, az udvar nélküli bérházakban is. Mánia lett a kutyatartás. Ha arra gondolok, hogy mennyi húsfélét és egyéb élelmet fogyaszt el naponként az a sok százezer kutya az országban, s hogy hány gyermeket lehetne ezzel a költséggel és fáradtsággal felnevelni, mégiscsak elszorul a szívem. Sok házban a kutya a gyermeket pótolja, pedig mennyivel kedvesebb egy kisgyermek a kutyánál - akárhogy is vesszük.

És nagyobb adót vetnék ki a kutyákra és lakásépítésre fordítanám az így begyűlt szép összeget.

Egy helybeli újságban olvastam, hogy a vezérigazgatók átlagkeresete 1987-ben majdnem 39 000 forint volt, de a maximális fizetések meghaldták az 55 000 forintot is. Ez körülbelül tíz tanár fizetése volt. Akkortájt mondta el a tévében egy orvos, hogy ő hét éve szakorvos már és az alapfizetése alig haladja meg a hétezer forintot.

("Az ám,
Hazám!")

Képzeljük el, hogy a vezérigazgató úrnak (elvtársról szó sem lehet, ne játsszunk már a szóval!) a felesége is állásban volt. Miért ne képzelhetnők el! Ha ez így van, akkor legalább 10 000 forint állt még a házhoz - a legszerényebben számítva -, mert a vezérigazgató felesége nem akármennyi pénzért dolgozik ám. Adjuk még hozzá a "családi" pénzhez azokat a kemény ezreseket, melyeket prémiumként és "egyéb" juttatásokból és lehetőségekből "családiasodott" a tisztelt vezérigazgató. Olyasmiről is hallottam már, hogy részesedésként még egymillió forintnál is nagyobb összegeket vágtak zsebre a feltétlen tisztelt vezérigazgatók.

A kérdés magától adódik:
Hány gyermekkel (munkáskézzel és katonával) ajándékozta meg a vezérigazgató úr a hazáját?
Továbbá:
Hányszobás lakásban lakik a vezérigazgató úr? (Hogy járt-e Szingapurban, s hogy hányszor járt már hasonló távoli utakon,miközben mások a híd alatt aludtak -, az egészen más dolog. Legalábbis neki.

S most gondoljunk a vezérigazgató-helyettesek mindenféle jövedelmére, elvégezvén szintén a feleség által hozott összegek "családiasítását".

Az újság szerint a vállalati igazgatók havi jövedelme elérte akkor a 34 000 körüli összeget is. Elvégzendő itt is - és a vállalati igazgatóhelyettesek esetében is - a már említett jövedelmek "családiatosítása".

Most már csak azt kellene összeadni, hogy hány vezérigazgató és vezérigazgató-helyettes, vállalati igazgató és vállalati igazgató-helyettes van az országban, továbbá azt , hogy hány feleségük van, akkor ez még mindig csak egy kategória a nagyfizetésűek megkülönböztetett családjában. Hol vannak a nagy pártemberek, közepesek, a kisebb preivilegizáltak és a számtalan egyéb kivételes kategória!

Hát ezért ment tönkre az ország!

Atyuskák! (Helyesbítek: apusok! - mert az "atyuska" szó már kezd kiveszni a használatból, a jogosan elmarasztalt cári "atyuskákra" gondolok, akiket a párttötténetből jól ismerünk.) Ti mindannyian meggyőződéses kommunistáknak vallottátok magatokat. Van nektek fogalmatok róla, hogy milyen szép dolgot jelent a "kommunista" szó abban a megfogalmazásban, ahogy kezdetben papírra vetették? Ezt én mondom nektek, aki nem vagyok kommunista. Ismerve Lenin szerényégét, a nyakamat teszem rá, hogy mekkora klassziskülönbség van köztetek! Az ő javára.

És most fogózzatok meg: a párizsi kommün vezetői nem fogadtak el nagyobb fizetést az átlagmunkások jövedelménél. Ha nem hiszitek, olvassátok el a hivatalos tankönyvekből! Ezek valóban kommunisták voltak.
Ha ezen az úton haladt volna a kommunizmus (és nem követeli meg az ateizmust), valószínű, hogy én lennék ma a legmeggyőződésesebb kommunista.

Csakhogy a történelem mindenkinek egy lehetőséget ad. Tudni kell élni vele. Az egyszer lejáratott úton visszatérni sohasem lehet.

Vezérigazgató urak, ma felvettétek a hatalmas fizetéseket, prémiumokat, részesedéseket és holnap, holnapután szanáltak benneteket.
  
 
0 komment , kategória:  Hozzátok szólok, magyarok!  
Három gyermek az ideális
  2009-06-17 14:49:21, szerda
 
 

Hogyan viszonylunk mi a gyermekkérdéshez?


Kun József: Hozzátok szólok, magyarok!

Borítón: Rajzolt kisfiú arc, két rajzolt kalapos alakzat, a ferde kiskeresztes címer, holt tengeri tekercses szakállas, szemüveges fekete kalapos rajzolt alakzat nagy kövek előtt

Elvégeztem egy felmérést a gyermekvállalást illetően: a családunkban a testvéreim, az unokatestvéreim és azok gyermekei, továbbá a közeli barátaim körében. A neveket félig rejtve, de mégis feltüntetem, hogy ne légüres térben járjak, hogy a számok nekem az olvasóimnak is megfoghatóbbak, meggyőzőbbek legyenek. Ha egy-egy szám után egy minusszal jelzett számot is feltüntetek, az a meghalt gyermekek száma és ismertetem az elválásokat, a magyarságukat megtagadó, vagy elvesztő eseteket is. A feltüntetett személyek szinte kivétel nélkül Romániában, Nagyváradon és környékén élnek.

Gyermekeim száma: 3.
Három húgom van (illetve volt), gyermekük nincs.
Az unokatestvéreim:
Erzsébet 2, Ilona 1, Etus 1, Rozi 3-1, Pál 3, Ilona 2, József 3, Gyula: -, József 2 (elrománosodtak), Géza: -, Etus: ?, Irénke: ?, Magda: ? (nem tudom).

Unokatestvéreim gyermekei:
József 1 (papíron talán román), Attila: 1 (előbb vegyesházasság folytán román, majd emigrálás folytán német az egész család), Katalin: 1., Levente: 3-1, Ilona: 1 (emigráció folytán német az egész család), Éva: 2 (emigráció folytán német az egész család), Péter: nőtlen, agglegény, István: 1, László: 1.

Közelinek mondható barátaim:

O. Imre: nőtlen, M. István: nőtlen, M.L. (emigrálás folytán 2 német), B. Imre : 2, B. László: 1 (elvált), T. Zoltán: 1, Z. Gyula: -, B. István: 1, B. Béla: 1, B.János:-, B. Ferenc: nőtlen, B. Sándor: 1, Gy. István: 1 (elvált), Gy. Zoltán: nőtlen, F. Kálmán: nőtlen, Cs. Péter: -, B. Zoltán: nőtlen. F. Pál: - (elvált), D. Árpád: -, Cs. Péter: -, B. Zoltán: nőtlen, F. Pál: - (elvált), D. Árpád: -.

Katasztrófiás helyzet.

Anyámék 4-1, apámék 7-1, S. Irénke nagynéném: 6, Eta nagynéném: -, Mária nagynéném: -, K. Béla nagybátyám: 1, K.Pál nagybátyám: 3, B. Lajos nagybátyám: 1, B. Erzsébet nagynéném: 2.

Szélsőséges számok ezek, kétségkívül, de lényegesen jobb helyzetet tükröznek.

Arra kérem kedves olvasóimat, végezzenek el egy ilyen számadást saját családjukban, rokonaik, legjobb barátaik, esetleg szomszédjaik körében, valószínűnek tartom, hogy szomorú eredményhez jutnak.

Mivelhogy pedagógus vagyok, nem lehet közömbös számomra, hogyan viszonyulnak népszaporalatunkhoz a népnevelők: a tanítók, a tanárok, az óvónők, a főiskolai és egyetemi professzorok. Nem okozhat gondot senki számára, hogy kiknek kell propagálniuk elsősorban a gyermekvállalást. Hát azoknak, akik egész életükben a gyermekekkel foglalkoztak. Nem csak azért, mert egzisztenciájuk pusztán a gyerekek lététől függ, ( ha nem volnának gyermekeink, mehetnének akár utcaseprőnek) hanem: hogy viszonyul tanítványaihoz az a pedagógus, akinek egyetlen gyermeke nincs, vagy legfeljebb egy van! Kategórikusan nem ítélkezhetünk. Megtörténhet, hogy nagyon jól, sőt: jól, márcsak azért is, mert tanítványai pótolják azt a gyermeket, akivel rendelkeznie kellene, illetve azokat a gyermekeket. Én mégis meg mernék esküdni rá: a családos pedagógus nagy általánosságban sokkal mélyebben és sokoldalúbban kapcsolódik a tanítványaihoz, mint a gyermektelen. Ez természetes is, hiszen neki sokkal több ideje van a gyermeki lélek megismerésére, hatványozottabban több alkalma is a különféle gyermeki megnyilvánulások az iskolai megnyilatkozásoktól, ahol a gyermek mindenkori viselkedését az iskolai élet törvényei is igazgatják. A tanuló otthon sokkal természetesebben viselkedik, jobban kitárulkozik. Aki maga is anya, könnyebben megközelítheti "anyagilag" a tanítványait. Vonatkozik ez a gazdagabb tapasztalati lehetőség a férfi pedagógusokra is. Megismétlem: ez a megítélés nem kizárólagos, mert az ötgyermekes anya lehet rossz pedagógus, a gyermektelen pedig kiváló, de az esetek többségében feltétlen érvényes a fentebbi megállapítás.

Az édesanya nemcsak szemtanúja otthon a gyermek minden örömének, bánatának, fájdalmának, hanem részese is és ezt az összetartozást naponként gyakorolja, amiből következik, hogy könnyebben kialakíthatja osztályaiban is (osztályfőnöki minőségében különösen) az ilyesféle együvé tartozást. Tanítványai öröme neki nagyobb örömet, bánata nagyobb bánatot okoz, mert lehet, hogy így gondolkozik: ilyen boldognak szeretném látni az én kislányomat is, Isten ments, hogy az én gyermekem is hasonló bajba kerüljön, mentsük meg mindenáron ezt a kis bajba jutottat.

A példa, amelyre hivatkozom, nem tökéletesen egyazon helyzetre vonatkozik, de bizonyos hasonlóság mégiscsak van köztük. Madách Tragédiájának egyiptomi színében a veréstől összeroggyant rabszolga így kiált fel: "Uram, segíts!" Mire Éva, a rabszolga nője, kibontakozva a munkások közül, férjére borul és így nyilatkozik:

"Hiába kéred azt,
Ki kínjainknak nem volt részese,
Nem ért, nem ért."...

A gyermek-felnőtt viszonylatokban a családos pedagógusnak sokkal több közös élménye, több tapasztalata van. Például megsérül a kiránduláson egy gyermek.A családos tanárnő valószínűleg jobban tudja, mit kell tennie ilyenkor, mert hasonló helyzete már volt, az orvos kioktatta.

Amikor Magyarországon letelepedtem a családommal, 1973-ban elég nagy tantestületbe kerültem, lehettünk 45-50-en. Nagyon elkeserített - kezdetben el sem akartam hinni -, hogy én vagyok köztük az egyetlen háromgyermekes, aki csak 46 éves koromban nősülhettem Romániában, mikor annyi jövedelmem volt, mint egy iskolaszolgának és lakással sem rendelkeztem, házasságunk első két évében anyósomnál kaptunk egy szobát. Se egy szép bútorunk, se egy szép szőnyegünk, se autónk, se vikendházunk nem volt, idő-és pénzhiány miatta saját hazánkat sem ismertük eléggé, nemhogy külföldi utazásokról álmodhattunk volna. Pedig nem voltunk igénytelenek, igazoltuk ezt később magyarországi életünkkel. (Csakis többletmunkai jövedelemből én láttam 20 olasz várost, jártam Svájcban, Párizsban, a Peloponnészoszi félszigeten, lenéztem Trója romjairól - minek sorolnám fel összes külföldi utamat!) A kollégákat szeretem, tisztelem, soha senkivel nem volt összetűzésem, komolyabb nézeteltérésem, de kimondom (s éppen a jó kapcsolat bátorít): sokan megfeledkeztek egyik legfontosabb hazafias, egyben pedagógusi kötelességükről: a gyermekvállalásról. Akik már lekéstek róla, ezt a hibájukat soha ( és talán semmivel) nem pótolhatják.Három gyermeket kellett volna adniuk a hazának. Nem is sejtik, mennyivel gazdagabbak, boldogabbak volnának. milyen karácsonyestje van a magára maradt pedagógusnak? - ahhoz képest, hogy a több kisgyermekes ilyenkor nem is a földön, hanem a mennyországban jár, látva gyermekei örvendezését.

Ma 1990. január 18-a van, a tegnap esti tévé-műsorban Tőkés László szüleinek életéből láttunk egy kis ízelítőt. Minden bizonnyal sokan látták ezt a műsort. Elég, ha csak az édesanyjára hivatkozom. Szokásos konyhai tevékenysége közben láttuk "Őt", amiből megállapíthattuk, hogy kitűnő háziasszony. Nyolc gyermeket szült, úgy vettem ki, hogy férje "lelkészi, tanári jövedelméből nevelték fel a gyermekeiket, akik közül három pedagógus és egy főorvost is láttunk. (Kisebbségi sorsban nevelték fel gyermekeiket). Felvillantotta egy kép a szép számú unokákat is, lehet, hogy csak egy részüket. Tőkés mama (fia kiállásához méltóan) kerek-perec kijelentette az egész ország (Románia), sőt a nagyvilág nyilvánossága előtt: azért vállalt nyolc gyermeket, mert a magyarságtudata diktálta így. (A Jóisten áldja meg Őt!) Azt már mondania sem kellett, hogy mennyire szereti a gyermekeket. Nemcsak a két keze érdemli meg a tiszteletteljes csókot, hanem mind a tíz ujja is, mert részt vett valamennyi a gyermekgondozással együttjáró fáradalmakban. Az eszményi magyar asszonyt láthattuk tegnap este, a mindenkori eszményi édesanyát, akit már a rómaiak is felbecsülhetetlen értékűnek tartottak és határtalan tisztelettel vettek körül.

Most már megértjük, hogy Tőkés László temesvári tiszteletes úr miért viselkedett úgy, ahogy viselkedett, miért tette kockázatra a híveiért, a magyar népért - (a román népért is) az életét. (Persze: sohasem fogom megérteni, hogy a szintén többgyermekes Papp László nagyváradi püspök, akinek az egyik gyermekét én tanítottam éveken át magyar nyelv és irodalomból, miért viselkedett épp ellentétesen, elárulva híveit és nemzetét. Emlékszem egy 1968-69 telén felolvasott pásztori körlevélre, amelyben azt hangoztatta, hogy most van igazán a vallásszabadság, mármint Caeusescu idejében, mert most senkit sem kényszerítenek hittanórákra, de aki el akar járni oda, az eljárhat. Pirulás nélkül írta le ezt olyan időben, amikor üldözték a templomba járókat. Amiből aztán kikövetkezik: azért nem érdemes megszületni senkinek, hogy Papp László-féle püspök legyen.

Sokszor gondolkoztam már rajta: minden nő sok-sok millió emberélet hordozója. Hát nem csodálatos dolog a sorsra bízni, hogy ebből a megszámlálhatatlan bőségből mivel ajándékozza meg őket az élet: kisfiúval? kislánnyal? Van ennél becsesebb kiváncsiság? Nagyon sajnálom azokat a nőket, akik nem lehetnek édesanyák, mert "Isten" után a legszebb szavunk az "édesanya" szó. Akusztikailag is csodálatosan szép. Ha egy sokgyermekes családban megbetegednék valaki és veseátültetésre volna szüksége, minden bizonnyal az édesanya volna az, aki a roppant nagy áldozatvállalásra jelentkeznék. Az ilyen édesanyák a kívánatos szóhasználat szerint már nem is emberek, hanem félistenek.

Madách római jelenetében Ádám és Éva a földi élvezetekben látja az élet értelmét. Éva az első, aki felébred a züllöttségből és kiragadja onnan Ádámot. Így jellemzi önmagát (hányszor idéztem már az előadásaimban, írásaimban, mindennapi beszédeimben):

"Kivált ha még dalt hallok és zenét,
Nem hallgatom a szűk korlátú szót,
De a hang árja ringat, mint a hajó,
S úgy érzem, mintha álomban feküdnék.
A rezge hangom messze múltba szállnék,
Hol napsugáros pálmafák alatt
Ártatlan voltam, játszi, gyermeteg,
Nagy és nemes volt lelkem hivatása."

Az volt a paradicsomi elhivatottsága, hogy az emberiség anyja legyen. Szédületes nagyság minden nő, ha bátran és nemesen teljesíti elhivatottságát. Mi, férfiak, sohasem lehetünk ilyan nagyok. Nem a Napóleonok az igazi hősök, hanem azok a csángó anyák és anyaságot. Napóleon után mi maradt?Háború és nyomor, árvák, özvegyek és bénák sokaság. Mi keresnivalója volt Moszkvában? Jogi és becsületbeli szempontból semmi, de semmi. Jogot formált ahhoz, hogy magáévá tegyen minden nőt, aki megtetszett neki. Hát ezek az igazi hősök?

Mária Teréziának 16, Johann Sebastian Bachnak két házasságából 20 gyermeke volt. Vörösmarty Mihály édesanyja 9, Arany János édesanyja 10 gyermeket szült. Nem naivságból, mert akkor tudták, mitől döglik a légy. Hazafias és vallási indítékból vállalták asszonyaink a sok gyermeket. Mert a családi élet akkor még szentség volt.

Ma már nem szentség. Sem a család, sem a haza, sem az emberélet, sem a magántulajdon, sem az adott szó. Soha ekkora feladat előtt nem állt a pedagógia: a semmiből kell megteremteni egy új világot. Ha egyáltalán lehetséges még. De józan pillanataink mégis azt mondják: van még remény.

Magyar anyák, magyar nők! Ti vagytok megoldás kulcsai mindenütt, mindenben. Ti vagytok a legszebb érzelmek hordozói, s ami a legjobban hiányzik a mai emberekből, az épp az érzelem. Ne akarjátok, hogy nagy nemzeti költőnk, Vörösmarty átka sújtson benneteket! Legyetek áldott anyák!Talán egy nyelv sem tudja ilyen szépen mondani: édesanyák.

Ha nincs elég magyar gyermek, nincs magyar jövő. Csak a pusztulás van. Nem akarhatjátok Ti ezt!

Pali unokaöcsém kisfiúcska volt még. Az édesanyja megmosdatta, lefektette, eloltotta a villanyt, hogy szépen elaludjék. De ő csak izgett-mozgott, forgolódott, s megszólalt egyszer:
- Anyu, gyújtsd meg a villanyt, nem látok elaludni!

Zoli fiam kétéves lehetett, még nem látott havat. Kivittem az előttünk lévő játszótérre, a hatalmas hóba. Nem tudta elképzelni, mi történt kint. Mi ez a rengeteg fehérség? Rúgta, tépte, a magasba dobta és úgy ujjongott, hogy szinte magánkívüli állapotban volt. Majd hanyatt feküdt a hóban és kezdte befedni magát, még mindig ujjongva. Azt hittem, megeszem, annyira aranyos volt és végtelenül sajnáltam, hogy a feleségem nem láthatja.

Ugye, milyen semmiségnek tűnő dolgok ezek? És mégis az élet nagy ajándékai, felejthetetlen pillanatai, amelyek évtizedek múlva is mosolyra késztetik az embert, s talán a halálos ágyon is.

Eszembe jut egy életbölcseleti kérdés. Sajnálom, hogy nem tudom már, ki mondta, idézni is nagyon pontatlanul tudom. Valahogy így hangzik: lehet, hogy az életben nincsenek csak évek, lehet, hogy nincsenek csak napok, órák, talán csak boldog percek - de ezekért a percekért érdemes élni.

A kisgyermekeinktől nagyon sok boldog percet kapunk.		  
 
0 komment , kategória:  Hozzátok szólok, magyarok!  
Joshi Bharat mai idézete
  2009-06-17 11:01:37, szerda
 
 

"Az életet nem azok a napok jelentik, amelyek elmúltak, hanem azok, amelyekre emlékezünk." 		 
 
0 komment , kategória:  Idézetek  
Mai harmoniakáryám
  2009-06-17 03:07:23, szerda
 
 

A mai napodat Kötelességtudat hatja át


Erdő - A lélek tartománya. A tudattalan, a Jin oldalán felfedezett problémák jelképe. Meditáció során a beavatás színhelye. (erdei tisztás) A lombok között átszűrődő napfény reménysugár, míg a mohos fatörzsek az irányt mutatják az erdei úton. 		 
 
0 komment , kategória:  Napi harmoniakártyáim  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2009.05 2009. Június 2009.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 204 db bejegyzés
e év: 1940 db bejegyzés
Összes: 7246 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2032
  • e Hét: 4354
  • e Hónap: 10595
  • e Év: 62861
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.