|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
|
|
2009-06-09 19:34:19, kedd
|
| |
| |
Az egykeség a gyermek és a szülők szempontjából
Kun József: Hozzátok szólok, magyarok!
Borítón: Rajzolt kisfiú arc, két rajzolt kalapos alakzat, a ferde kiskeresztes címer, holt tengeri tekercses szakállas, szemüveges fekete kalapos rajzolt alakzat nagy kövek előtt
"A magyar nyelv értelmező szótára" így határozza meg az "egyke" fogalmát: "egyetlen gyermek a családban, egyetlenke". Még azt is hozzáteszi, hogy: "a család dédelgetett egykéje". Érzi a fülünk, hogy pejoratív, tehát lealacsonyító az "egyke", az "egyetlenke", pedig kisebb fokú gúnyolódás hordozója, pedig a -ka, -ke kicsinyítő képzővel inkább kedveskedést, szeretetet, szerelmet szoktunk kifejezni, kicsikém, pofikám (a kedvesem), anyukám, apukám (a szeretett szülő). Az említett szótár dédelgetésről beszél, de inkább az elkényeztettségre, a félrenevelt gyermekre gondol.
Ha nevelési szempontból közelítjük meg a kérdést, nehezen tudjuk elhessegetni magunktól azokat a kellemetlen hangzású fokozatokat, amelyek az "elkényeztetés" szóhoz kapcsolódnak, illetve kapcsolódhatnak: önző, zsarnok, elviselhetetlen. Vagyis: az elkényeztetett gyermek gyakran önzővé, zsarnokká válik, s megtörténhet, hogy uralni fogja az egész családot, a jelenléte türelmetlenséget, lehangoltságot, fáradtságot kelt elsősorban a családtagokban, s ellenszenvet azok körében,akik megfordulnak a családban és nincsenek hozzászokva kirívó viselkedéshez. Persze ezek már szélsőséges esetek, nem feltétlen velejárói az egykeségnek,s magunkra is vigyáznunk kell, nehogy túlzással minősítsünk. Nem minden egyke ilyen, vannak kedves egykék is, de jó lenne, ha azt az e"egyse" szót törölni tudnánk a szótárunkból, s legalább az "egyke" kerülhetne a helyére, mert a gyermektelenség már igazán szomorú kategória.
Ha egykét látok, minden alkalommal akaratlanul is megfordul az agyamban: mit vétett az a gyermek, hogy testvér nélkül hagyták? Az ilyen gyermek sohasem fogja megtudni, hogy mit is jelent valójában a "testvér" szó. Az etimológiai szótárból megtudhatjuk, hogy a "testvér" elvonás és testvér nénje, testvér öccse, testvér-atyafia kifejezésből, ezek pedig az egy test-vér, egy test-vér atyafi, test-vér szerint való atyafi-féle kifejezésekből. Vagyis: a testvér olyan valaki, aki egy testből és vérből való velem, biológiailag sok hasonlóságot mutat. (Gondolhatunk az ikertestvérek hasonlóságára is, sok esetben nem tudjuk megkülönböztetni őket.) Csakhogy ez a hasonlóság még nem sokat jelent, inkább külső megjelenési forma, az együvé tartozás fogalma, érzelmi telítettsége sokkal több ennél. Édesanyámnak egy öccse és egy nővére volt, jól megértették egymást mindhárman. De a két leánytestvér között olyan szeretet alakult ki, hogy sokan megirígyelhetnék. Mindketten túlélték évekkel a nyolcvan esztendőt, de én összeszólalkozni őket sohasem láttam. Ha a körülmények megengedték - különösen gyermekkoromban -, minden évben meglátogattuk a nagynénémet (a keresztanyámat), ő is eljött hozzánk elég gyakran. Tanúsíthatom: ha együtt voltak, boldogabb testvéreket sohasem láttam.
Képzeljünkel egy olyan egygyermekes anyát, akinek vannak testvérei, s meg is értik, szeretik is egymást. Az ilyen anya "birtokolja" a testvérség fogalmának különleges és mély érzését. Milyen jogon fosztja meg tőle egyetlen, dédelgetett gyermekét? Bennem felvetődik az is:teljesen jogos a dédelgetése? Nincs ebben valamilyen önzés? Úgy érzem, hogy erőszakkal betölti gyermeke lelkében azt a helyet, amit a testvéreknek kellene betölteniük.
A testvér szó nemcsak lényegkifejező, eredetre utaló, hanem megtisztelő is, ezért szoktuk mondani másoknak: testvéreim. A lelkipásztor így szólítja meg gyakran a híveit: kedves testvéreim! Külföldön élő magyar testvéreinkről szoktunk beszélni. Nagy szó ez mindenképpen.
A szülő nem pótolhatja a gyermekjátszótársat, mert nagy különbség van közte és a gyermeke közt: más életkor, más gondolkozás- és magatartásmód, más igény, más stílus. A leánygyermek szeret anyukásdit játszani, s mivelhogy léteznek az anyai ösztönei, az anyuka szerepét igényli. Meg azért is, meret ő mindig csak gyerek, akit talán ezért lenéznek, elnyomnak, ösztönszerűen él benne a kíváncsiság: milyen is hát anyának lenni? De hogy jön az ki, hogy anyuka nem anyuka, ő: a gyerek. A kislány talán könnyebben el tudja képzelni magát egy felsőbbrendű szerepben, mint lealacsonyítva anyukát. Vagy ez a ferde állapot a játékosság maga? Esetleg ezt is elfogadom. Csakhogy a gyerek egész nap játszanék, anyuka pedig elég hamar megunja, vagy dolgozni megy.
A kisfiú is elfogadja az apuka által bedobott kesztyűt, kiáll boxmérkőzésre, a birkózásra. Akár nyerhet is. Kacagtató dolog. De apuka egy-két veresége után az ajtókat lesi, mérlegeli: melyiken tűnhetne el? Van ebben a játékban egy kis csalás, bizonyos fokú alakoskodás. Meg merem kockáztatni azt is, hogy apuka türelmessége sokkal több határozottsággal és intenzitással nyilatkozik meg anyuka iránt -- urambocsá! mondjuk -, éppen a kezére ütne!
A serdülőkorban is szüksége van a gyereknek a testvérre, sőt azon túl is, mivelhogy minden életkornak megvannak a maga problémái és nem lehet mindent a szülőkkel megtárgyalni.
Ha a leányka, az idősebbik segít a mamának a háztartásban, gondját viseli ő is az öccsének bizonyos mértékben, igyekszik a rendre és a tisztaságra szoktatni. Fordított helyzetben a fiú elgardíreozza a húgát a tánciskolába (talán lesz még ilyen!), különféle szórakozóhelyekre, együtt kirándulnak, úsznak, sportolnak.
Feltételezhető, hogy a társadalmi és politikai változások következtében könnyebbé válik az emberek élete, nem kell gyűlésekre járni, mindenféle akcióban részt venni (az ötvenes években még szabad vasárnapom sem volt Romániában), s mondjuk, a kislány zongorázni tanul, a fiúk hegedülnek, s megtörténhet, hogy a szülők is játszanak valamilyen hangszeren: "schubertiádákat" rendezhetnek otthon. Nem fognak alkotni egy Amadeus-vonósnégyest, az biztos, hogy Pisztrángötös sem szerepel majd a repertoárjukon, de aki próbálta már, az tudja, hogy mennyire élvezi az ember a saját játékát, olykor abba sem tudja hagyni. Diákkoromban annyit hegedültem a vakációkban, hogy kimerült a kezem, nem voltam már képes megtartani a hegedűt.
Hány édesanya érezte már a hiányérzetet.Ha kisfia volt, egy kislány is kellett volna, s az édesapának a kislány mellett egy kisfiú. Csakhát...
Édesapámék heten voltak testvérek, egy kis húguk meghalt. Két nagynénémnek nem volt gyermeke. Egyik elvált, amásik nem gondolt az anyaságra. Öregségükben nagyon egymásra voltak utalva. Állandóan fiatalságukat, boldog gyermekkorukat elevenítették fel jókat kacagva. Az egyke megöregszik, magára marad, de nem panaszkodhat ilyen léleküdítő gyermekkori dolgokba.
Milyen örömünnep van a szülőknek, ha a kihúzott asztalt körülülik a gyerekekkel. Apósom már betöltötte a 90. életévét, anyósom 11 évvel fiatalabb. Hat gyermekük van, számos unokájuk, dédunokájuk. Csak ők a megmondhatói, mit éreznek, ha szombatonként összejöhetnek az "ősi" otthonban. Apósom még mindig megmúveli a kertjét, mindenféle gyümölccsel ellátja a nagycsaládját. Az ilyen összejöveteleken saját termésű borát szolgálja fel.
Egykés kismamák, azéret ez mégiscsak valami!
- Boldog az a család, amely együtt van! - mondja egy kínai közmondás. Roppant egyszerű dolog. De milyen életigazságot fejez ki! És érezzük, hogy ebben az egyszerűségben valamiféle keleti finomság rejtőzik.
Ha meghal az egyke (isten ments!), nincs kire hagyni csekély vagyonkánkat sem. A dédelgetett könyveinket, a bútorainkat, az ereklyeként őrzött mozsarat, tányérokat (a mi mozsarunkra gondolok.)Mindig megilletődve eszünk azzal az ezüstvillával, amelyet édesapám az orosz fogságból hozott az első világháború után.
Ha meghalunk, nincs senkink, eldobják a fényképeinket. A halott szempontjából már nem egy tragédia, de megtörténhet, hogy a halála előtt még fájdalmat okoz neki.
Kis örömek, kis bánatok. Mennyire hiányoznak a mai ember életéből. Hiányzik onnan minden. A finom érzelmek hiányában már nem igazi ember az ember.
Ha neveket említek, a kegyeletes megemlékezésért teszem ezt, az illetők nem élnek. Meghalt egy nageyon idős nénike az udvarunkban, Szőcs néni. A férje igazgató-tanító volt valamikor vidéken, ő néhány évvel korábban halt meg. De elvesztette Szőcs néni az egyetlen fiát is, nem sokkal a saját halála előtt. A temetésén csak öten voltunk, udvarbeliek. Ez sem tragédia, de mindenesetre szomorú dolog. Akármilyen idős a pedagógus, ezreket tanított meg írni, olvasni, számolni, viselkedni. Többet érdemelne. Nem volt senki, aki idejében megrendelte volna a gyászjelentést.
Bartha Zoltán jogász barátom 35 éves korában halt meg szívinfarktusban - másnap akarta megkérni választottja kezét. Egy év múlva meghalt az édesapja is. Édesanyja magára maradt. Nagyon sokáig élt még, de azt hiszem, büntetésképpen. Szegény. Állandóan sírt és átkozta magát, miért maradt egy gyermek mellett, mikor több is lehetett volna.
Kismamák, mamajelöltek, gondoljatok a nagyszülőkre is. Ők még többen voltak, el sem tudják képzelni az egykeséget, a gyermektelenséget. Tegyétek boldoggá hátralévő rövid életüket!
Ha nincs Petőfi István, nincs az "István öcsémhez" sem. Ha nincs Petőfi Sándor, nincs az "Anyám tyúkja", a "Füstbement terv" sem. Ha nincs Klári és Lóci, "nincsenek Klári- meg Lóci-versek sem. Ha nincs a kis Eliz, nincs a "Für Elise" sem, ami egyébként a véletlen folytán keletkezett.
Mennyivel szegényebbek volnánk.
Az egykés édesanyák is állampolgárok, s beletartoznak a magyar nép fogalmába. Nekik is van hazájuk, a magyar haza. Vannak nagy nemzeti költőink, mint amilyen Vörösmarty, Petőfi, Arany, Ady és mások. Van Dunájuk és Balatonuk. A szőke Tisza számukra is a legmagyarabb folyó. Kossuth apánk az ő apjuk is. A Himnuszt, a Nemzeti dalt és a Szózatot nekik is írták. Az elszakadt magyarok szíve szerte a világon értük is dobog. Nem érzik ezt a nagy összetartozást, s az ezzel járó elkötelezettséget? Nekem nagyon fáj, de ki kell mondanom: bűnösök és önzők az ilyen anyák. Igen azok: ha egészségesek és az életkörülményeik elfogadhatók. Semmi más nem kell a gyermekvállaláshoz. Még a jólét és a vagyon sem. Ha van magyarságtudatuk.
A hazát áldozatok árán is szeretnünk kell, anyusok! Akár életünk feláldozásával is. Hányan kimondták ezt a nagy költőink közül! És hányan odaadták az életüket! Csak egy-két nevet említek. Balassi Bálint és Petőfi Sándor önként vállalta a halált. Széchenyi István és báró Kemény Zsigmond megőrült, nem tudta elviselni a haza bukását. Vörösmarty sem. Az aradi tizenhárom esete semmi? Gróf Teleky Pál főbe lőtte magát, semmint becstelen magyarként éljen. Szabédi László professzor bánatában és csalódottságában a vonat elé vetette magát, mikor egy jellemtelen magyar egyetemi hallgató felajánlotta egy gyűlésen, hogy ne legyen külön egyetemünk, ne legyünk szeparisták, egyesítsék Kolozsvárt a magyar és a román egyetemeket.
Az ilyen esetekre nem gondolnak az egykés és a gyermektelen nők?
Őket is vállalták tiszteletre méltó szülők!
Magyar nők, magyar anyák, ti vagytok az óriások, nem mi. Ti vagytok a magyarság anyái. Kérve kérünk: gondoljátok meg! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Hozzátok szólok, magyarok! |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-06-09 16:23:07, kedd
|
| |
| |
Hogyan látták legjobb magyarjaink pusztulásunkat? 2.
Kun József: Hozzátok szólok, magyarok!
Borítón: Rajzolt kisfiú arc, két rajzolt kalapos alakzat, a ferde kiskeresztes címer, holt tengeri tekercses szakállas, szemüveges fekete kalapos rajzolt alakzat nagy kövek előtt.
Készült: Borsodi Nyomdában, Miskolc, 1990.
Illyés Gyula: Szekszárd felé
Kis vonat megy nagy domb-
oldalon,
terhes kicsi hő
a vonaton
Jár itt is, ha más nem,
a szeme,
affajta, ki nem rossz
sohase.
Homloka az ablak
üvegen,
rázódik a tengely
ütemen.
Néz ki, bólogatva
szüntelen,
oldalvást a vastag
üvegen.
Nézi, mit a tágas
táj kínál,
gyermeke helyett is
nézi már.
Mosolyog és pillog
nagyokat,
mint lány, ha szeszet, édest
kortyogat.
Ablak rázta arca
szeliden
azt bólintja folyvást,
hogy igen.
Ízlik neki, lám csak
a világ,
száll szemén át park és
pusztaság.
Pusztai menyecske
jelzi ezt
üveggyöngye, gyöngyön
kis kereszt.
Kereszt mellett kis kép:
az ura,
térdén köteg színes
brosura.
Szalad át szemén ház
és fasor,
szökdel ajkán egyre
friss mosoly.
Mintha nem pillái
közt, de szép
szája hosszán szállna
a vidék.
Tábla búza, tábla
baltacim
hagyja szinte ízét
ajkain.
Mintha nem pillái
közt, de szép
szája hosszán szállna
a vidék.
Lebeg az lágy élmény
közegén,
anyjában is egy nép
közepén.
Most dől el, mivé, s mint
alakul,
most érinti tán egy
titkos ujj.
Úgy becézi, hívja
a világ,
mint házából rég mi
a csigát.
Megy szülőmegyémben
a vonat,
bennem is megy jó sok
gondolat.
Itt vitt egy kis nő rég
engem is,
itt alakult az én
lelkem is.
Néz, néz a kis asszony,
gyűjtöget,
termi csöndesként a
gyermeket.
Hova viszi, honnan,
nem tudom,
fölvidít, hogy vele
utazom.
Nézem úti tájként
a szelíd
nőn a tegnap és ma
jegyeit.
Jár szemem a terhes
kicsi nőn,
s azt gondolom, itt megy
a jövőm.
Visz tovább egy népet:
eltakart
csempészáruképp hoz
egy magyart.
Egy ilyen jó nőben
rég Babits
épp talán anyámat
látta így.
Gondolta, hogy abban
él, aki
őt fogja fejében
hordani?
Jár a szemem a kedves
kis anyán,
s azt gondolom, itt megy
a hazám.
Viszi, mit se tudva,
szakadék,
örvény fölött Árpád
örökét.
Benne él talán, ki
engemet,
holtomban is meg-meg-
emleget!
Gondom, hitem, eszmém
talaja,
öröklétem vagy te,
kis anya.
Néznem is jó téged,
megbocsásd.
Kívánok szerencsés
utazást!
Nem kívánom részletesen magyarázni a verset, hiszen a legegyszerűbb ember is megérti az eszmei mondanivalóját azonnal, ha figyelemmel kíséri sorait, de egy dolgot mégis megjegyzek. Legcsodálatosabb nak a magyar anya, a magyar magzat és a magyar táj összeolvadását tartom, benne, a nagy költő azonosulását mindazzal, ami magyar.
Erre a költeményre még hivatkozni fogok.
Nehéz volna felsorolni, de még nehezebb volna kikutatni mindazok nevét, akik valaha is írtak vagy felszólaltak a gyermekvállalás érdekében. Magam sem kutattam át mindent, csak néhány írásba volt időm és alkalmam betekinteni. Az egész életem egy esztelen tempó diktálta rohanás volt, de évtizetedek óta bosszankodom fajtáink kihalása láttán és szüntelen rágódom azon, mit tehetnénk és hogyan. Tiszteletadásképpen kiírom még ide azok nevét, akikkel a Megvető Könyvkiadó kiadásában megjelent és említett Kodolányi János és Fülep Lajos könyvekben találkoztam, hogy újabb lehetőséget adjak a megismerésükre, gondolataik népszerűsítésére, hiszen legjobb magyarjaink közé tartoznak mindannyian és a "Gondolkodó magyarok" sorozatnak is az a célja, hogy minél többen tudjanak róluk. Pezenhoffer Antal római katolikus, Kovács Pál protestáns szempontból közelítette meg az ügyet. Semlyén István gondoskodott róla, hogy Romániában is megismerjék Fülep Lajosnak "A magyarság pusztulása" írását.
B. Bernát István a huszas évek állapotát igyekszik megvilágítani. Nagy Károly (1868-1926.) teológustanár Menenius Agrippának a testrészek egymásrautaltságáról szóló híres beszédével oktatta népét. Zichy János (1868-1926) arra figyelmeztetett, hogy ne tépelődjünk mindig a múlton, ne tépjük fel újra a más hegedő sebet, de ha mákonyálomba ringatnánk nemzetünket, ez feltétlen megbosszulná magát. Geőcze Sarolta 1926-ban a Magyar Társadalomtudományi Társulat értekezletén tartott előadást, az örökösödési törvény módosítását követelve. Egy új örökösödési törvénytervezet vázlatát is előterjesztette. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Hozzátok szólok, magyarok! |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-06-09 11:15:11, kedd
|
| |
| |
"Ahhoz, hogy meglásd a tavaszt, előbb túl kell élned a telet." |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Idézetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-06-09 10:57:37, kedd
|
| |
| |
(Sajó Sándor, Magyar Sors)
Magosan fönt, az ég kékjén is túl, napsugár-sátrából uralkodott ÚR-ISTEN a világ fölött,
két édes testvérével, a napsugárba öltözött BOLDOGASSZONNYAL
és az éjszaka sötétjébe öltözött Ördöngasszonnyal együtt.
Mikor a föld teremtésére került a sor, a sivár pusztaság szépítését két testvérére bízta az ÚR.
Boldogasszony kioldotta hajának hét aranyos tincsét, s ahol megérintette velök a földet,
hét hatalmas folyó támadt ott nyomban.
Ugyanakkor Ördöngasszony is megérintette hajával
földet, de az érintés nyomán ingoványos mocsarak keletkeztek.
Míg Boldogasszony megteremtette a szorgalmas és hasznos méhecskét,
azalatt Ördöngasszony rászabadította a földre a mérges és haszontalan darazsat.
Boldogasszony beültette a földet jó gyümölcsöt termő fákkal és bokrokkal,
hasznos növényekkel, jóízűgombákkal, de alig végzett vele,
Ördöngasszony nyomban odaültette közéjük a mérges gombákat,
mérges gyomokat és mérges gyümölcsöket termő fákat és bokrokat.
Mikor ÚR-ISTEN meglátta, hogy mit cselekedett Ördöngasszony, eltiltotta a teremtés
további munkájától.
Haragjában Ördöngasszony leereszkedett a tenger fenekére,
hogy onnan hozzon föl szájában agyagot, amiből megalkothatná saját szobrát a földön.
De abban a szempillantásban,amikor szájában az agyaggal felszínre bukkant,
odafönt a nap-sátrában ÚR-ISTEN parancsot adott, hogy minden,
ami a földön van, növekedni kezdjen.
Így aztán Ördöngasszony szájában nagy hirtelen elkezdett növekedni az agyag is,
de olyan gyorsan, hogy majdnem megfulladt tőle szegény feje.
Szép arca eltorzult és majdnem feketévé kékült a kíntól.
De utolsó pillanatban még ki tudta köpni szájából az agyagot,
s ahol földreesett az Ördöngasszony szájából kiköpött agyag,
ott azon nyomban csúnya,sziklás hegyekké változott.
Mert mindaddig szép lapos volt ám a föld felszíne, akár ÚR-ISTEN tenyere.
Így keletkeztek rajta a hegyek, ahol lábát töri a ló, szakadékba zuhan a birka,
és vadállatok leselkednek a legelésző jószágra.
ÚR-ISTEN úgy megharagudott ettől, hogy arany kopjájával mély likat ütött a föld felszínén,
s annak mélységes mélyére száműzte gonosz testvérét,Ördöngöt.
Miután a föld így szépen elkészült volt, ÚR-ISTEN fölnyúlt az égbolt tetejébe,
s letört egy kis darabot a napból. Ebből formálta az első embert és az első asszonyt.
S mivel még maradt a kezében egy kis törmelék a napdarabkákból,
ebből a törmelékből teremtette meg az ember és az asszony két hűséges szolgáját:
a lovat és a kutyát.
Egy reggel az első asszony szépséges aranyvirágot talált a sátra előtt.
Fölvette, kendőjébe takarta, és vitte nagy örömmel, hogy megmutassaaz urának.
Ahogy az ember és az asszony együtt kibontották a kendőt, az aranyvirág helyett
egy szép kis fiúgyermeket találtak benne, aki rájok mosolygott kedvesen
s az asszonynak azt mondta “édesanyám",az embernek pedig azt, hogy "édesapám".
Az ÚR-ISTEN elrendelte, hogy az első ember-fia neve Világügyelő legyen
s mesterségévé tette, hogy tanítójává váljon az emberiségnek,
a kezdet kezdetétől mind a világ végezetéig.
Világügyelő hozzá is fogott nyomban a munkához, s megtanította az embert,
az asszonyt s minden leszármazottukat,hogy miképpen készítsenek maguknak íjat,
halfogó hálót,megtanította őket a pásztorkodás sokféle titkára,
de legfőképpen pedig arra,hogy miképpen engedelmeskedjenek a Teremtő törvényeinek.
Amikor ÚR-ISTEN látta, hogy Világügyelő irányítása alatt minden rendben haladt a maga kitűzött útján, visszatért napsugár-sátrába aludni, s rábízta az embert saját erejére
és leleményességére.
Hogy még gazdagabbá tegye az ember számára a földet, Világügyelő lehozta az égi mezőkről
a tündéreket meg a törpéket, azok pedig magukkal hozták saját kincseiket:
éneklő madarakat, pillangókat, illatozó,színes virágokat, szitakötőket és csigákat
és mindenféle egyéb holmit.
Mélyen lent, a föld alatt, ahova ÚR-ISTEN haragja száműzte volt,
Ördöngasszony megszülte gonosz leányát, Kincset.
Kincs hamarosan csábítani kezdte a föld felszínén élő embereket a maga rejtett aranyával,ezüstjével, drágaköveivel és vakon engedve a csábításnak
az emberek elkezdtek bányákat ásni a föld mélye felé, hogy megleljék a sötét sziklaüregeket,ahova Kincs rejtette el a maga föld alatti ajándékait.
De ahogy ezeket a sötét üregeket rendre feltárták, az arannyal, ezüsttel
és drágakövekkel együtt Ördöng gonosz lidércei is sorra kiszabadultak a föld alól,
és terjeszteni kezdték az emberek között a betegségeket, viszálykodásokat
és rászabadították az emberre Ördöng bűneit, a gyilkolást,lopást, hazudozást
s végül a legnagyobb Gonoszt is: a háborút.
Úgy megrontották ezek a földi életet, úgy megtöltötték gyűlölettel,
hogy Boldogasszony éjjel-nappal sírt odafent az égben s könnyei megtöltötték sóval
a tengereket.
Hiába igyekezett Világügyelő tanítani az embereket, hogy miképpen legyenek jók,
szerető szívűek, becsületesek és boldogok, csak nagyon kevesen hallgattak reá.
Ezek voltak a Választottak: a magyar pásztornépek,akik széles, szabad mezőkön
legeltették a maguk nyájait. Éjszaka fölnéztek a csillagos égre, és tudták,
hogy ott fönt a magasban valahol ÚR-ISTEN vigyázza a világot,
Igazsággal a jobb kezében és Szeretettel a balban.
Ragyogó-tiszta éjszakákon látták odafönt a Hét Küszöböt, mely az ÚR sátrához vezet.
Látták a csillogó Küszöb-őrét s az ÚR sátra körül a csillogó Szérűskertet,
ahol Kaszás aratta a csillag-gabonát, míg mögötte asszonya, Sánta Kata cipelte a kosarat. Láthatták a Hadak Útját, melyen égbe lovagolnak a hősi halottak, s a Nagy Göncöl szekerét, melyen olykor-olykor ÚR-ISTEN maga szekerezte be az égi mezőket.
Ilyenkor dörögtek a szekér kerekei odafönt, és amikora lovak patkója csillagot ért,
villám szikrázott keresztül az ég boltozatán.
Olykor megharagudván Ördöng gonoszságain, Isten-nyilát hajítottalá az ÚR a földre.
Máskor meg csillagba ütközött az égi szekér kereke,s a szekér derekából aláhullott hatalmas dördüléssel egy Mennykő.
Békés, szelíd nyári éjszakákon Boldogasszony alászállott a földre a maga saját szekerén,
a Kis Göncölön, s hozott az emberiség számára gyógyító növényeket és jó gondolatokat.
Mióta Ördöng leánya, Kincs rászabadította a földre a maga gonosz szolgáit,
Gyűlöletet, Irigységet, Háborúságot és a sokféle betegségeket,
az emberiség nagy tanítómestere, Világügyelő kénytelen volt bujdosásba menni.
Senki sem tudja, hogy hol rejtőzködik. Senki, kivéve a legöregebb pásztor, a táltos maga.
Ő az egyetlen titoktudó, s amikor ő eltávozik a földi életből, utolsó leheletével megsúgja utódjának a titkot. Így aztán nemzedékről nemzedékre száll a titok tudása,
hogy az emberiség egyetlen reménye soha el ne vesszen.
Magányos éjszakán, kint a végtelen pusztán egy öreg pásztor megsúgta nekem is a szent titkot.
A búvóhely, ahol Világügyelő, a nagy tanítómester várakozik türelemmel,
amíg az emberiség megleli végre a hozzávezető utat,
ez a titokzatos búvóhely nem egyéb,
mint az emberi szív.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek, novellák |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-06-09 10:52:18, kedd
|
| |
| |
(Sajó Sándor, Magyar Sors)
Elmondom, hadd tudja meg végre a világ kicsi Anna igaz történetét.A falu neve, ahol mindez történt, Mezőbölkény és a falu szélén van egy ócska, düledező gabonás, amelyik valamikor egy uradalomhoz tartozott. Az uradalom még az első világháború után megszűnt és a gabonás a község tulajdonába ment át, de már a község sem használta esztendők óta semmire, olyan rozoga volt.Ez alatt a gabonás alatt van egy pince. És ebbe a pincébe rejtették el a jó bölkényiek Bihorát, a kommunista kovácsot és Weiss urat, a zsidót.Nem azért tették ezt, mintha az egész falu csupa kommunistából állott volna, avagy túlságosan szerették volna a zsidókat. Nem. Egyszerűen csak azt tartották, hogy Bihora is ember és Weiss úr is az, akik nem tehetnek arról, hogy az egyiknek elvette Isten a szép eszit és kommunistává tette,a másikat pedig úgy formálta, hogy zsidó legyen belőle. Mivel pedig a németek és a hozzájuk hasonló izgágák erősen vadásztak akkoriban erre a két féle emberre, hát a mezőbölkényiek fogták magukat s egy felleges éjszaka beköltöztették a kovácsukat, meg a zsidójukat az ócska gabonás pincéjébe. Levittek nekik két ágyat, meg két széket és egy asztalt. Petróleumlámpát is adtak hozzá, csak éppen a lelkükre kötötték, hogy ha világosságot csinálnak, elébb tömjék bé szalmával a pinceablakokat.Amit tettek, legjobbkor tették a bölkényiek, mivel másnap reggel megjelent a faluban négy német katonaféle meg két csendőr és egyenesen Weiss urat keresték, meg Bihorát, a kovácsot. A kovácsnak családja volt otthon s azok megmondták, hogy az ember elment volt éjszaka s nem tudják hova. A csendőrök összekutatták a házat, végigkeresték a falut, de Bihorát nem lelték meg.Így jártak Weiss úrnál is. Neki ugyan nem volt családja, de ott meg a szomszédok vallották be, hogy bizony nem tudják mi lett a zsidóval. Ott volt, aztán egyszerre csak nem volt ott többé.A németek szitkozódtak a maguk nyelvén, a csendőrök kerestek, estig ott ültek a falu nyakán, aztán elmentek. Két hétig majdnem minden második nap visszajöttek, megjárták az erdőket is, faggatták az embereket, aztán leszoktak Bölkényről rendre. Weiss úr, meg Bihora pedig ültek szépen és türelmesen az ócska gabonás pincéjében, melynek az ajtaján gyermekfejnyi nagy rozsdás lakat fityegett s annak a lakatnak a kulcsa pedig ott csüngött a kicsi Anna nyakában, az ing alatt.Kicsi Anna a falu árvája volt és egy özvegyasszonynál lakott az alvégen. Ő pásztorolta a falu bárányit és a báránylegelő ott volt az ócska gabonás körül. Így került hozzá a kulcs. Ő volt az egyetlen, aki föltűnés nélkül ülhetett le naponta a magányos épület árnyékába, míg bárányai szorgalmasan tépegették az öles gyomnövények leveleit, melyek a düledező falak alját ellepték.Minden hajnalban valaki más tért be az özvegyasszony házához batyuval a kezében és vitte kicsi Annának az ebédkosztot.
Így volt ez eddig is. Éppen csak, hogy a batyuk lettek súlyosak és terjedelmesek, mióta Weiss úr meg Bihora a pincét lakták. Kicsi Anna pedig fogta a batyut, meg az elmaradhatatlan mogyorófapálcát s indult végig a falun, összeszedni a bárányokat. Nem egyszer találkozott ilyenkor össze a csendőrökkel, meg a német katonákkal, de azok rá se néztek. Mit is néztek volna egy vézna, sápadt, tizennégyéves leánykán,akinek két szőke hajtincsében még csak pántlika sincs? Aki mezítláb tapossa a falu porát serény kis báránykák megett, színét vesztett ruhácskában, soványan és nagy bámuló kék szemekkel? Akinek hangját sem lehet hallani, aki olyan észrevétlen, amilyen csak az lehet, aki a falu árvája?Kicsi Anna pedig kiterelte minden reggel a falu bárányait az ócska gabonás melletti báránylegelőre s leült az elhagyott épület alá. Odébb egy mélyedés volt a dudvák között, valamikor falépcsők voltak benne és ez a mélyedés vezetett le a pinceajtóhoz. Egy ideig üldögélt ott, aztán mikor látta, hogy sehol nem mozdul semmi a környéken, besurrant a mélyedésbe - ügyelve, hogy nyomot ne taposson az öles gyomok között,elővette ingéből a nagy rozsdás kulcsot és kinyitotta a pinceajtó lakatját.
-Adjon Isten jó reggelt - mondotta szelíden, amikor beadta nekik az aznapi batyut.
Az ajtón kinyújtottak ilyenkor egy korsót, azzal leszaladt a vízre, majd megkérdezte, hogy kívánnak-e még valamit. néha pénzt adtak dohányra, olykor egy-egy levelet. A kovács megkérdezte, hogy mi van otthon, Weiss úr is kérdezett ezt-azt, aztán kicsi Anna újra rájok zárta az ajtót és visszament a bárányaihoz.Napközben néha meghallotta a Weiss úr füttyét, olyankor körülnézett s ha nem volt senki, odaszaladt a pinceablakhoz. Izentek vele ezt-azt, megbízták, hogy mit hozzon holnap, s kicsi Anna becsületesen elintézett mindent. Olykor Bihora jött az ablakhoz és halk dörmögő hangon megkérte kicsi Annát, hogy énekelne odakint valamit, mert attól kellemesebben telik az a nyavalyás idő. És kicsi Anna ilyenkor énekelt. Szívesen tette, jól esett tudnia, hogy az ő cérnahangocskája is örömet okoz valakinek.Nem is történt semmi hiba.Egy este aztán végigszaladt a falun a hír: jönnek az oroszok! Messziről ágyúzást lehetett hallani és az embereket kigyűjtötte az izgalom a piacra. Akadtak, akik azt is tudták, hogy melyik falunál vannak már.Másnap reggel, batyuátadáskor, elmondta kicsi Anna, hogy mit hallott a faluban.
- Felszabadulunk! - örvendett meg a két ember a pincében s erősen lelkére kötötték kicsi Annának, nehogy a nagy felszabadulásban róluk megfeledkezzék.Hát ettől nem kellett féljenek. Az óvatos bölkényiek nagyon is számon tartották a maguk két emberét. Amikor úgy dél felé hallani lehetett már a puskalövéseket is és néhány fülig poros német végigzörgött lóhalálában rablott szekereken a falun, néhány esküdt, élükön a bíróval, kivonult ünnepélyes processzióban, de igen serényen az ócska gabonáshoz.
- Jöszte a kulccsal! - kiáltottak oda már messziről kicsi Annának.Úgy nyitotta ki a bíró az ajtót, mint aki szertartást végez.- Úgy na, mink magukat megsegítettük. Most aztán maguk segítsenek meg minket.Boldogan szökött elő a pincéből Weiss úr, meg Bihora.
Sírva ölelgettéka bírót, meg az esküdteket s fogadkoztak erősen, hogy haja szála sem görbülhet Bölkényben senkinek.Még kicsi Annát is megölelgette a végin a kovács.
- Ne félj kislány - mondotta neki könnyben úszó szemekkel - mától fogva az én lányom vagy! Az ország lánya vagy! Az egész felszabadult kommunista közösség lánya vagy! Meglátod, miként hálálják meg a világ felszabadult proletárjai a jócselekedetet!
Aztán mentek nagy sietve, hogy fogadják illően a felszabadulást.Hát oroszok, azok jöttek.
Bár nagyrészük a fővölgyeken haladt előre, délutánra azért Bölkénynek is jutott belőlük egy század. Az emberek behúzódtak előlük a házaikba. Mert akármilyen felszabadulást is hirdettek
a kovácsék, az egyenruhához mégsem volt túlságosan sok bizalmuk. Majd ha ezek odébb mennek, gondolták, majd akkor meglátjuk, mit kell ünnepelni.Hanem azok nem mentek odébb. Megszállták a falut. Betódultak az udvarokra. Berúgták a házak ajtaját. Leütötték a falról a Krisztus-képeket. Ordibáltak, pisztollyal lődözték az ólbeli disznókat s a házakban rátámadtak
a fehérnépekre. Egyszeribe megtelt a falu jajgatással sivalkodással, lőporfüsttel. Az emberek szaladtak a falu kommunistája után.De volt annak baja egyedül is. Ott vitatkozott a kapuban három muszkával. A muszkák hajtották kifelé a tehenét, ő meg magyarázott nekik.
- Én kommuniszt! Hallod, továris? Én kommuniszt! Stalin, Lenin, kommuniszt!
- Dobre, dobre - bólogattak a muszkák és elvitték a tehenet.
- Ponciusát ennek a világnak - mérgelődött a kovács - nem tudok beszélni velök!
Hol van Weiss úr? Az érti a nyelvöket!
Szaladtak az emberek a kováccsal együtt Weiss úrhoz. De az már akkor ott ült egy autóban, valami tisztféle mellett s csak ennyit kiáltott vissza nekik:
- Szükség van reám a városban! Ha kell valami, forduljanak csak bizalommal a parancsnok elvtárshoz! Van mellette tolmács!
Azzal elrobogott. Akkor már egyetlen tébolyult sikoltás volt a falu. Tépett ruhájú asszonyok futkostak eszelősen búvóhelyet keresve. Véresre vert férfiak hörögtek az udvarokon. Röhögő, durva katonák vonszoltak hajuknál fogva sikoltozó leányokat. Valahol égett egy ház.Az emberek szaladtak a kováccsal a parancsnokhoz. Félórába került, míg megtalálták. Ott ült a plébánia szobájában, elterpeszkedve. Előtte egy kancsó bor. Két katona akkor taszigált be hozzá éppen egy síró leányt.
- Hő? - mordult rá a kovácsra, amikor az elébe toppant.
- Elvtárs! - kiáltott képéből kikelve Bihora - hogy tűrheti, amit ezek csinálnak?
Én kommunista vagyok én...A parancsnok odaintette a tolmácsot. Az rámordult Bihorára.
- Mi bajod van?- Elvtárs! - fordult feléje kétségbeesetten a kovács, hogy végre talált valakit,
aki megérti a szavát - én mint igaz kommunista magyar kérem magukat...
- Te kommunista vagy? - nézett végig rajta bizalmatlanul a magyarul beszélő pisztolyos ember.
- Igen, elvtárs! Húsz éve vagyok kommunista és ezek az emberek itt megvédtek, elrejtettek...!
- Mit tettél a kommunizmusért? - szakította félbe türelmetlenül a pisztolyos.
A kovács megzavarodott.
- Hogy...?
-Azt kérdeztem, mit tettél? Miféle érdemeid vannak?Hány embert öltél meg? Hány hidat robbantottál? He?
- Én? - húzta ki magát Bihora sértődötten - hallja-e én nem vagyok se gyilkos, se robbantós!
Én becsületes, békés kommunista magyar vagyok! Munkás kommunista proletár vagyok én, elvtárs, becsületes ember! De ami itt folyik az szörnyűség! Az megcsúfolása Marx tanainak! Az!
- Mars ki! - üvöltött rá a tolmács, azzal fölkapta a parancsnok asztaláról a szíjkorbácsot és teljes erővel végigsújtott vele Bihora fején - mars ki disznó! Még bírálni mered, pimasz kulák létedre, hogy mit csinálunk! Mars ki!
Azzal ütötte, verte a szíjkorbáccsal, ahol érte. Bihora vakon támolygott ki a plébániáról. Érezte, hogy csurog arcáról a vér. De nem az fájt. Hallotta a háta mögött sikoltani a szerencsétlen behurcolt leányt, durva állati röhögést hallott és az fájt rettenetesen. Hogy ezek azok, akikre húsz évig várt. Akikben úgy hitt, mint a papok a maguk Istenében. Akik a szabadulást, az emberiessége, az egyenlő jogokat és a boldog békességet hirdették. Ezek azok!Félre lökték. Belerúgtak. Csak támolygott vakon az utcán. Valaki elébe futott. Egy öregasszony.
- Bihora úr! Bihora úr! Jöjjön gyorsan! Jaj én Istenem, és Istenem, kicsi Anna...!
Nyolcan is reámentek, arra a gyerekre! Jaj Istenem, jaj! Ilyet kellett megérjünk, jaj!
Csak annyit hallott, hogy kicsi Anna. Megrázkódott ettől Pillanat alatt magához tért. Nem, ez nem szabad megtörténjék! Minden csak ez nem! Ha ez megtörténik, vége a világnak!Rohant az alvég felé. Lihegve, hörögve csörtetett be a szűk kis udvarba. Az ajtó nyitva volt, szélesen, mint az olyan ajtók, ahonnan a rémség elűzte a gazdát.Minden, csak ez nem! Fölkapott a fal mellől egy heverő karót. Bevágódott az ajtón. A szűk kis ház tele volt katonával. Gonosz vigyorgásokkal tülekedtek az ágy körül. A kovács közéjük ugrott a karóval.
- Kifele innen, disznók! Kifele! Bitangok! Aljasok! Kifele!
Leütötték hamar. Csizmák tapostak reá. Rúgások érték. Fejbe vágták. Még ájultan is ütötték, rúgták. Azt hitték, halott. Kidobták az udvarra. Hajnalban akadt reá a felesége. Úgy vitték haza saroglyán. Véres habot hörgött az egész falu, azon az éjszakán.Kicsi Anna másnapra meghalt. Akkorra már odébb mentek a katonák, csak egy komisszár maradt utánok. Géppisztollyal uralkodott a plébániáról a felszabaduláson.Pap nélkül temették kicsi Annát. A plébánost pincébe zárva őrizte a komisszár. Alig volt a temetésen valaki. Sok embert, asszonyt s leányt temettek még azon a napon.Három hétig feküdt Bihora, a kovács. Akkor fölkelt valahogy, átvánszorgott a műhelybe és hosszasan matatott ott. Mikor kijött, vadonatúj sírkereszt volt a vállán. Nem nézett senkire, csak egyenesen a temetőkertbe ment. Megkereste a kicsi Anna sírját. Nagy nehezen felállította rá a keresztet.A kereszt fájába bele volt égetve fekete betűkkel:
“Itt nyugszik Kicsi Anna és a szabadság"
Állt előtte még egy ideig és nézte. Talán imádkozott is. Aztán hazavánszorgott és visszafeküdt
az ágyba.Másnap hívatta Bihorát a komisszár. A temetőbe.
- Mi az ott? - ordított rá dühtől vörösen és rámutatott korbácsával a keresztre.
- Kereszt - felelte Bihora keményen.
- S neked meghalt a szabadság?Bihora ránézett a komisszárra, egyenesen a szemébe.
- Nem csak nekem, elvtárs. Mindenkinek, aki itt él!
Már csattogott is a korbács Bihorán. Aztán elvitték.Félév múltával került csak elő. Elcsigázottan, nyomorékra verve. Akkor már egyetlen keresztfa sem állott a bölkényi temetőben. A komisszár ledöntette valamennyit. Mert a kereszt a reakció jelvénye s még a halottaknak sincs joguk reakcióhoz a felszabadulás országában.Egy napon kis tölgyfacsemetét hozott be Bihora az erdőről. Egyenesen a temetőkertbe vitte. S ráültette kicsi Anna sírjára. Oda éppen, ahol a kereszt állott volt. A plébános úr ott sétált éppen a sírok között és meglátta a kovácsot.
- Mit csinál itt jóember?
- Keresztet ültetek kicsi Anna sírjára, plébános úr kérem.Aztán látva a plébános csodálkozó arcát, hozzá tette még halkan.- Ebből ácsolok majd keresztet egyszer, ha eljön rá az idő.
Nézte a plébános a kis tölgyfacsemetét s mellette a törődött arcú megvénült embert, aztán sóhajtott.
- Isten tudja, mikor lesz az, Bihora.Az ember ott a sírnál ránézett a papra.
Konok tűz sötétlett a szemében.
- Mentől későbben lesz, plébános úr, annál nagyobb és szebb lesz majd a kereszt!
- De akkor már csak annyit kell ráírjak - tette hozzá lassan - hogy itt nyugszik kicsi Anna.
Mert a szabadság addigra föltámad.
Naplóbejegyzés szerkesztése 0 kommentár
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek, novellák |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-06-09 10:49:44, kedd
|
| |
| |
Klubból hoztam:
Mintha az ősz már bágyadt,
Lágy nyugalommal jőne,
Mintha az éj már csendes
Holdsugarával nőne-
S gondokkal teli néma
Pókfonadékot szőne.
Úgy ülök itt s csupa álom,
Ó, ez a nyár, ez a szépség...
Nézz oda föl, hol a felhő...
Úszik a hab, s csupa kékség-
Nem fog az égen, a réten
Emberi nyű: ez a vénség.
Ó, a tavasz már nem lesz
Nékem sem, soha többé.
Isteni pallos súlyt le,
Éltemet így szeli ketté-
Én lelkem Anya-ölben
Válik majd kicsi szentté.
2009. június 8. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-06-09 09:50:25, kedd
|
| |
| |
Nagyon alacsony mennyiségű szén-monoxid (az autók kipufogója és a rossz gázkazánok által termelt veszélyes gáz) segíthet az asztma és egyes krónikus tüdőbetegségek tüneteinek enyhítésében, állítja egy kutatás, melyet a hollandiai Groningen orvosi egyetemén végeztek.
A vizsgálatban a BBC News beszámolója szerint 18 ember vett részt, akiknek két órán keresztül nagyon alacsony mennyiségű szén-monoxidot juttattak a szervezetébe négy egymást követő napon. Amikor a kutatók egy bizonyos sejt szintjét vizsgálták a szervezetben, mely a gyulladást okozza a tüdőben, azt tapasztalták, hogy annak száma átlagosan harmadával csökkent a kísérletben résztvevőknél, ráadásul a tüdejük ellenállóbbnak bizonyult egyes irritáló vegyszerek hatásaival szemben.
A tanulmányt a New Scientist című magazin adta közre, az orvoscsoport pedig újabb vizsgálatokat tervez nagyobb létszámú résztvevő közreműködésével.
Kétségeket okozhat a módszer biztonságát illetően, hogy nagyon pici a különbség a mérgező és a tüdőbetegséget enyhítő mennyiség között, mely jelentősen megnehezíti a páciens számára biztonságos szén-monoxidérték eltalálását.
Többet megtudhatsz a témáról a www.webbeteg.hu-n
Forrás: Krisztina egypercese |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szórakozás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-06-09 07:37:16, kedd
|
| |
| |
A mai napodat Emelkedettség hatja át
Fa - Az elemek harcának kitett önállóan helytálló ember szimbóluma. A hármasságot (gyökér, törzs, lombok) megvalósított, a maga teljességében álló, kiteljesedett felnőtt.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Napi harmoniakártyáim |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
2009. Június
| | |
|
|
| ma: |
1 db bejegyzés |
| e hónap: |
204 db bejegyzés |
| e év: |
1940 db bejegyzés |
| Összes: |
7244 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Általános (1223)
- Belső kör (6)
- Család (6)
- Munka (10)
- Haverok (2)
- Iskola (4)
- "Darabokra hullik a Biblia..:" (25)
- A lélek rajza (12)
- A Nagy Karola-rejtély (18)
- A sánta Jézus -Edom Talmud (30)
- Állaatokról (54)
- Beat, Hippi, Punk, Rock (21)
- Dalok (92)
- Egészség, betegség (155)
- Éjszakáim, álmaim (124)
- Élők, vigyázzatok (2)
- Emberi bölcsesség és ami marad (646)
- Érzelmek (102)
- Esti, Jó éjszakát versek (23)
- Fejezetek a szexualitás ... (1)
- Filmajánló (60)
- Füzes László (53)
- Földönkívüliek (7)
- Gyermekeknek (25)
- Halottak napja (8)
- Horoszkópok (9)
- Hozzátok szólok, magyarok! (18)
- Idézetek (398)
- Időjelek - Leplezés (76)
- Ismeretterjesztő (141)
- Játék a tűzzel (advent) (17)
- Karácsonyi versek (33)
- Kelet örökségek (181)
- Kéz analízis (1)
- Kínzások és büntetések (1)
- Kodály Zoltán: Forr a világ (1)
- Kohut Katalin (1636)
- Könyvajánló (35)
- Köztársaság tér 1956 (21)
- Le nem fordított versek (7)
- Lélekemelő írások (216)
- Magyar nyelv (24)
- Magyarország harmoniakártyája (37)
- Marketing (16)
- Meditációk (4)
- Napi harmoniakártyáim (369)
- Napi jóslás (87)
- Névnapok eredete, versek (18)
- Nyugati örökségek (10)
- Otthoni munka (4)
- Receptek (160)
- Rock Évkönyv 1981. (37)
- Számmisztikai elemzések (12)
- Szépség, fitness (45)
- Szólások, mondások (1)
- Szórakozás (13)
- Történetek, novellák (58)
- Újévi köszöntők (19)
- Vas-Forgószél 1945-től (65)
- Versek (356)
- Viccek (249)
- Viselkedés kultúra (10)
- Ünnepek (121)
- Zirkuli Péter: Katalin (29)
|
|
|
| |
- Ma: 98
- e Hét: 256
- e Hónap: 2615
- e Év: 54881
|
|
|
Offline
