|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
|
|
2009-09-28 21:26:00, hétfő
|
| |
| |
,,...Nem álltam fel a Himnuszhoz, le kellett volna térdepelnem..."
Emlékezzünk Prohászka neveltjére - 125 évvel ezelőtt született Schlachta Margit
1958-ban a Belügyminisztérium, annak vezetője, a ma is kitűnő egészségi állapotban levő Biszku Béla utasítására kisejeltezte a Schlachta Margitról az így gyűjtött iratokat. Az USÁ-ban élő politikai ellenfél már nem jelentett veszélyt a szocializmusra. Alakjából a későbbi évekre csupán egy szélsőségesen reakciós apáca képes élt.
1884. szeptember 18-án, tehát 125 évvel ezelőtt született. A kis Margit még gyereklány volt, amikor a család Amerikába vándorolt. Egyedül ő maradt itthon, és a kalocsai tanárképzőben szerzett nyelvtanári diplomát. Az itt hallottak olyan hatással voltak fiatal életére, hogy megvált eredeti hivatásától, és minden erejét a szociális munkának szentelte. Belépett a Farkas Edit által létesített szociális misszióba, amelynek tanácsadója és bölcs pártfogója
Prohászka Ottokár volt.
Schlachta Margit élete fokozatosan haladt a politika, a közélet felé, ebben a háttérből okosan és bölcsen irányította a kor talán legnagyobb formátumú és politikával is élénken foglalkozó egyházi vezetője, Prohászka Ottokár, székesfehérvári püspök.
A Misszió nem vallási rend volt, hanem a világi és az egyházi élet között helyet foglaló szervezet.
Tagjai nem nyilvános, hanem úgynevezett ,,magán" fogadalmat tettek le.
Schlachta egyéniségének éppen egy ilyen közösség felelt meg.
Közel Istenhez, de közel a világi élethez is. Az akkor divatos hosszú ruhában és széles kalapban szociális nővérként tartotta első előadásait a magyar katolikus női összefogás szükségességéről.
Az ekkor 25 éves fiatal és energikus nőből - aki gyakran fordult jótanácsért a fehérvári püspök atyához - a keresztény nővédelem és a katolikus összefogás ismert szereplője lett. Fáradhatatlanul tartotta egyik előadói körutat a másik után, egyre bővítette, építgette a misszió szervezeteit. 1915-ben szociális iskolát nyitott, lapokat szerkesztett, és cikkek sokaságát publikálta a nők érdek képviseletéről.
Schlachta a társadalom legnagyobb feszítő erejének a szociális problémákat tartotta.
,,...Nem az unatkozó úrihölgyek jótékonykodásával lehet a bajokat megoldani, hanem a szervezett szociálpolitika kereteibe kell állítani a szociális gondozást...nem csak a nyomor és szenvedés enyhítésére kell gondolnunk, hanem a szegénység, a nyomor o k a i n a k megszüntetésére kell törekednünk...a társadalom egészében kell jelen lennünk, ott, ahol a bajok születnek."
A mai korban is megfelelő, korszerű, ,,rámenős" stílusban tartotta beszédeit.
P r o h á s z k a püspök éppen a szokatlan módszerei miatt vette szárnyai alá és vélekedett róla jól.
,,...Szeretem ezt a gyengéd, finom, zseniális lányt...igazi, finom lélek, csak nagyon radikális és az alacsonyabb néposztályok módját és szokásait igen hamar felveszi, például roppant igénytelen, mindennel beéri,akár a földön is elalszik..." - vélekedett Prohászka.
Schlachta már néhány év múlva az általa szervezett Keresztény Tábor élén állt, és kiterjesztette a tábor legitimista, keresztény és nemzeti működését.
Az 1920-as választásokon kormányra került Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja S c h l a c h t á t indította hivatalos képviselőként a főváros I. kerületében.
Így Schlachta Margit személyében Magyarország első női képviselője foglalhatta el a honanyai széket a Nemzetgyűlésben.
Parlamenti szűzbeszédét 1920. áprilisában tartotta. A lapok beszámolói szerint a férfi képviselők derülten, tréfálkozva hallgatták eleinte. Tévedtek, akik azt hitték, zavarba ejthetik, de tévedtek, hisz szavát is alig hallani a gyűlésben.
De képviselő társai csakhamar észrevették, hogy ,,Schlachta nővérrel nem lehet gúnyosan, fölényesen mosolyogva beszélni. Állásfoglalásaiból, beszédeiből egy mélyen vallásos, de igen határozott célú nő alakja bontakozott ki.
Két évvel később lemond képviselőségéről. Schlachta életének egy komoly szakasza zárult le ezzel.
Még abban az évben megalakította a Szociális Nővérek Társaságát, melyet négy évtizedig, egészen 1963 -ig vezetett.
Visszatér a politikába, Angyalföldön ténykedik, egy év múlva lapot is indít a Lélek Szava címmel.
Szeretett volna templomot is emelni, ezért felkereste G ö m b ö s Gyula miniszterelnököt, hogy elkérje a Gellért-hegyi Citadellát templomi célra.
A háború után ismét visszatér a politikai életbe, az 1945-ös választáson a Polgári Demokrata Párt listáján kerül ismét a parlamentbe.
1947-ben viszont már ismét a Keresztény Női Tábor élén jut mandátumhoz.
Schlachta ekkor már javakorabeli hölgy, de a makacsság vele maradt, és korábbi nézeteiből nem engedett. Oly mértékben gerinces, nézeteihez hű és kompromisszum képtelen, hogy ezek az emberi tulajdonságai szinte alkalmatlanná teszik a politikusi pályára.
Az 1945-48 közötti parlamenti felszólalásai a jogelvűséget hirdetik és a jogrend kérdéseivel foglalkoznak. Ezek biztosítékát kizárólag a királyi méltóság visszaállításában látja. Az államforma eldöntését - Mindszenty hercegprímáshoz hasonlóan egy békekötés utáni népszavazásra bízta volna.
1947-es parlamenti beszéde valamennyi párt képviselői így méltatták:
,,...Egy nő, aki férfi..." Ez a megállapítás egyébként nem először hangzott el Schlachta Margitról.
A kis nemzetek jogairól, a határokon kívül rekedt magyarságról gyakran szólalt fel. Nyilvánvaló, hogy vallásos meggyőződése folytán szovjetellenes hangokat üt meg. A politikai élet balra csúszásával egyre inkább mellőzik.
Egyik beszédében élesen bírálta a Szovjetuniót,emiatt a mentelmi bizottság javaslatára 60 napig kizárják az Országgyűlésből.
Utolsó, alpári stílusú megjegyzésekkel telekiabált beszédét 1948 tavaszán tartotta. Ebben erősen tiltakozott az egyházi iskolák állami tulajdonba vétele ellen. Miután a parlament megszavazta az iskolák állami tulajdonba vételét, az ülést bezáró Himnusz alatt Schlachta tüntetőleg ülve maradt, emiatt újabb feddéseknek téve ki magát.
Később így nyilatkozott:
,,...nem álltam föl...le kellett volna térdelnem..."
Néhány hét múlva a kommunista üldöztetés veszélye miatt elhagyja az országot. Münchenben még dolgozik a Szabad Európának, majd Amerikába megy.
90 éves korában hal meg Buffaloban, a Szociális Testvérek rendházában 1974-ben.
Szegény Schlachta Margit, talán jó is, hogy nem érte meg a mai időket. Ő, aki tüntetőleg kommunista-ellenes volt, ma már a saját egyházának püspöki karával kellene szembe fordulnia. Mit szólna például a Hagyományőrzés vagy új pogányság című, egyik katolikus lapunkban megjelent írásra: ,,...arra kell kérnünk katolikus testvéreinket, óvakodjanak a hagyományőrzők vadhajtásaitól...magyarok ősvallásától, okkultizmustól, sámánok, táltosok...spiritizmus és bálványimádás egyéb fajtáitól..." (Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele, Új Ember, 2009. 09.20.)
Felolvasva a templomokban is.
Czékus Jób L-88 csoport |
|
| |
|
1 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-09-28 21:23:22, hétfő
|
| |
| |
Rohantunk a forradalomba...Magyarország 1956-2009
Forradalmak nem törnek ki megrendelésre. Ma még élő ezrek tanúsíthatják,az '56-os forradalom spontán volt, azt nem szervezte előre senki.
Ennek megvilágításához elő kell szednünk a korabeli sajtót, leginkább az MDP (magyar Dolgozók Pártja,) mai MSZP teljes jogú elődje által főszerkesztett Szabad Nép egyes számait.
Megnézzük, mi történt 1956-ban, a magyar forradalom esztendejében. A XX-ik szovjet pártkongresszus után Magyarországon tarthatatlanná vált a sztálinista diktátor, Rákosi Mátyás helyzete. A szellemi foglalkozású emberek politikai mozgalma, amely már 1955-ben kezdett kibontakozni, ilyen körülmények között új erőre kapott, és lassan, fokozatosan átterjedt a társadalom széles rétegeire.
Ha a huszadik szovjet pártkongresszus végzetesen meggyengítette Rákosi pozícióját, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy '56 júniusának legelején Tito moszkvai utazása adta meg neki a kegyelemdöfést. Mint ismeretes, Hruscsov és Bulganyin 1955-ös "kanosszajárása" tett pontot a Jugoszlávia ellen folytatott sokéves szovjet hidegháborúra. Egy évvel később Tito moszkvai útja már amolyan "békekötést" volt hivatott megpecsételni. A Jugoszlávia ellenes sztálinista kampány időszakában Rákosi egészen különlegesen agresszív szerepet játszott, és valószínűnek tűnt, hogy Tito ezt az alkalmat fel fogja használni arra, hogy régi ellenfelével végleg leszámoljon.
Mert Moszkvában szinte nem tudtak eltelni az örömtől, hogy vendégként üdvözölhetik a "drága" Tito elvtársat, az imperialitsák egykori "láncos kutyáját".
Kövessük végig, hogyan k e l l e t t írni a Szabad Népnek Tito moszkvai látogatásáról! A pártlap június elsejei kommentárjában Titó Moszkvába érkezésének küszöbén a következőket hangsúlyozta:
"Holnap lesz egy esztendeje annak, hogy Bulganyin és Tito elvtárs közös kormány nyilatkozatot írtak alá Belgrádban. És most Moszkvában megkezdődnek az újabb tárgyalások, amelyek új szakasz kezdetét jelentik a Szovjetunió és Jugoszlávia baráti kapcsolatainak fejlődésében. A tavalyi belgrádi tárgyalások nemcsak a szovjet-jugoszláv baráti kapcsolatok újjászületését hozták létre. Olyan új légkört teremtettek, amelyben lehetővé vált a népi demokratikus országok, köztük hazánk és Jugoszlávia kapcsolatainak rendezése, jó viszonyának helyreállítása is."
A június 2-iki számban a Szabad Nép már arról tudósít, hogyan fogadták Tito különvonatát a szovjet határon:
"A vonat június elsején érkezett a szovjet határállomásra. A pályaudvart jugoszláv és szovjet zászlók díszítették, és Forró üdvözlet a jugoszláv népi köztársaság elnökének! - Éljen a szovjet és jugoszláv nép megbonthatatlan barátsága és együttműködése! - szövegű, hatalmas feliratok köszöntötték a vendéget. Tito elvtárs rövid köszöntő beszédét többször szakította félbe taps! Befejező szavait a megjelentek hatalmas éljenzéssel, és ilyen felkiáltással fogadták: Éljen a hős jugoszláv nép! Éljen a hős jugoszláv kommunisták szövetsége! Éljen a szovjet-jugoszláv barátság! Éljen a világbéke!"
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az ilyen áradozásnak milyen robbanékony hatása volt akkor Magyarországon. Még igen frissen élt az emberek emlékezetében a hét esztendeig tartó Jugoszlávia-ellenes őrjöngés, amelyben vezető szerepet vitt maga Rákosi Mátyás.
Ízelítőül idézhetünk Rákosi egyik cikkéből, amely 1949 júniusában jelent meg a Szabad Nép (a mai Népszabadság elődje) hasábjain a Jugoszláv trockisták, az imperializmus rohamcsapata címmel:
"A mai Jugoszlávia tipikus rendőrállam, ahol a trockista klikk a Gestepótól kölcsönzött módszerekkel és a Gestepó ügynökök segítségével tartja fenn uralmát. A Magyar Dolgozók Pártja a többi testvérpártokkal együtt erejét megfeszítve azon igyekszik, hogy a jugoszláv dolgozók megtudják az igazságot. Lépten-nyomon le fogjuk leplezni Tito bandáját, az árulókat és az imperializmus ügynökeit, és különösen azt az aljas módszert, amelynek segítségével Titoék a szocializmus építésének ürügyével az imperialistákat támogatják."
Annak idején ezt a cikket követte a Rajk-per. Tehát nem volt hiány a "leleplezéseket" támogató igyekezetben. De térjünk vissza 1956-hoz. A Szabad Nép a június 3-iki szám első oldalán óriási betűkkel hozta a hírt:
"Hatalmas lelkesedéssel fogadta Titót Moszkva lakossága! " Idézzük a riport bevezető részét:
"Már a szombat reggeli lapok híven tükrözték azokat az érzéseket, amelyeket a szovjet nép táplál a testvéri Jugoszlávia és Tito elvtárs iránt. A Pravda és a többi szovjet újságot első oldalon közölték Tito elvtárs fényképét és életrajzát. A Pravda a következőket írja: Tito elvtárs egész politikai és állami tevékenységét annak a harcnak szentelte, amely Jugoszlávia létérdekeiért és a szocializmus diadalmas ügyéért folyik. Tito elvtárs nagymértékben járult hozzá a szovjet és jugoszláv népek közötti barátsághoz, népeink együttműködéséhez. A Pravda vezércikkében is üdvözli a jugoszláv vendégeket, és a következő szavakkal fejezi be: legyetek üdvözölve Moszkvában, drága elvtársak!"
A korábbi években Moszkva és szövetségesei szintén buzgón foglalkoztak Tito pályafutásával, de az akkor közölt életrajzi mozzanatok - finoman szólva - nem egyeztek azzal a verzióval, amelyet Tito moszkvai utazása kapcsán közzétettek. Egy jellemző példa, a Szabad Nép 1949. október 10-iki számának cikkéből. Ebben azt állították, hogy Tito tulajdonképpen a nácik ügynöke volt a jugoszláviai partizánháborúban:
"Tito olyan lépést tett, amelyet árulásának leleplezése előtt bűnösen könnyelműnek tartottak, ma azonban világos, hogy tudatosan bűnös volt! Titónak esze ágában sem volt, hogy csapatainak biztonságát az egységek szétszórásával növelje. Ellenkezőleg! Méginkább összevonta erőit, így Tito gyakorlatilag közölte szándékait az ellenséggel. Így kezdődött az úgynevezett "ötödik offenzíva", amelyet Tito azért készített elő, hogy megsemmisítse a négy dicsőséges jugoszláv rohamhadosztály maradványait."
Mindebből az derül tehát ki, hogy Tito, a jugoszláv partizánok vezére a háború alatt állítólag azért fáradozott, hogy vérbe fojtsa a jugoszlávok partizán mozgalmait.
Most térjünk vissza ismét Moszkvába!
A szabad Nép beszámol T i t ó érkezésének egyik ,,kedves" epizódjáról:
"A moszkvaiak örömmel és érdeklődéssel vették észre, hogy Tito elnök Hruscsov elvtárssal a Gorkij utcán sétál. Amikor a kedves vendégek feltűntek a Gorkij utca forgatagában, a moszkvaiak túláradó örömmel vették őket körül. Ezrek tódultak a nyomukba és kísérték őket a Puskin-emlékműhöz. Amikor Tito elvtárs, Hruscsov és a többiek a Gorkij utca sarkához értek, Hruscsov ezt javasolta: térjünk be egy fagylaltra! Tito elnök és kísérete elfogadta a meghívást, és valamennyien bementek egy közeli cukrászdába. Bent minden asztal foglalt volt. A vendégek megérkezésekor azonban egy fiatalokból álló társaság nyomban felkelt és átadta asztalát. Hruscsov fagylaltot rendelt vendégeinek. a cukrászda előtt ekkor már hatalmas tömeg tolongott, és Hurrá Tito elvtársnak, Hurrá Nyikita Szergejevicsnek felkiáltásokkal ünnepelte őket."
Nem tudom elhessegetni a gyanút, hogy kedves epizódban szereplő udvarias fiatalemberek társasága, akik oly készségesen adták át asztalukat, kizárólag a szovjet belügyesek embereiből verbuválódott.
Talán helyénvaló, ha a fenti riportot a Szabad Nép 1950 márciusában megjelent cikkével párosítjuk. Ez a cikk ugyanis arról szólt, hogy Belgrádban mennyire vigyáznak Tito személyi biztonságára.
"Belgrád lakosai gyakran tanúi annak, hogy a jugoszláv főváros utcáit fényes nappal ellepik a rendőrök százai. A járókelőket bekergetik az udvarokba, kapukat bezárják, és az utcákat negyed órára kiürítik. Katonai autók, utána egy fegyveres tiszteket szállító autó, majd egysorban három csukott gépkocsi tűnik fel. A középső kocsiban ül maga Tito. a kocsisort néhány tucat katonai autó zárja be, amelyek a biztonsági szolgálat embereivel vannak megrakva."
A június 3-iki számban a Szabad Nép a Pravda vezércikkét közli a Tito-látogatásról, ebből idézünk:
"A Szovjetunió és Jugoszlávia kapcsolatai most már normalizálódnak és sikeresen haladnak előre a barátság és együttműködés útján. A szovjet állam tisztelettel viseltetik Jugoszlávia iránt, és külpolitikájában a más államok belügyeibe való be nem avatkozás, a szuverenitás tiszteletben tartása és a területi sérthetetlenség lenini elve vezérli. A szovjet-jugoszláv kapcsolatokban bekövetkezett ilyen gyors, gyökeres fordulat azért volt lehetséges, mert a szovjet és jugoszláv népek barátságának dicső forradalmi tradíciói vannak, mert gazdaságuk szocialista jellegű, mert ideáljaik közösek, az emberiség boldogságáért vívott harcban."
Azt hiszem, ez a vezércikk is megérdemel egy párhuzamot. A jugoszláv gazdaságot a Pravda '56-ban szocialistának minősíti. Előtte 7 esztendeig - kapitalistának. A Szabad Nép például ezt állította 1950 augusztusában:
"A Tito-klikk visszaállítja a kapitalista rendszert Jugoszláviában. Ennek első lépése az úgynevezett "gyári törvény", amely a Tito banda szerint a munkás kollektívák, a valóságban titoista magántőkések vezetése alá helyezi a gyárakat. Még a tervgazdálkodás látszatát is felrúgják...A titoista gazdasági rendszer új irányzatát csak egy kicsit kell megkaparni és kiderül róla, hogy nemis olyan "új", hanem nagyonis régi. Kapitalizmusnak nevezik. És mert régi, idejét múlta, túlhaladott, ezért pusztulásra van ítélve, akárcsak a titoista férgek, amelyek hiába próbálják ideig-óráig alátámasztani düledező épületüket."
Ami Rákosi sorsát illeti: Tito moszkvai útja után az események felgyorsulnak. A szovjet vezetőség először Szuszlovot, a szovjet párt főideológusát küldte Budapestre, hogy Rákosit rábeszélje a távozásra. Két rövid hír a Szabad Nép 1956. június 8-iki számának első oldalán:
"Június 7-én Budapestre érkezett Szuszlov elvtárs, a Szovjet Kommunista Párt elnökségének a tagja és felesége, hogy szabadsága egy részét nálunk töltse."
És nyomban mellette a másik hír:
"a Budapesten tartózkodó Szuszlov elvtárs, a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökségének tagja meglátogatta Rákosi Mátyás elvtársat, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkárát."
Ezek a nagyonis komoly mozzanatok mind mind előfutárai voltak a magyar '56 érlelődésének. A Petőfi körben sorra kerülő vitaesteken mind merészebben, mind kényesebb témákhoz nyúltak a felszólalók. Míg végre június végén, az úgynevezett "sajtóvitán" a bíráló, megújhodást sürgető hang különös határozottsággal jelentkezett. ezzel egyidőben Poznanban a lengyel munkások felkelésére került sor, ami már az '56-os "lengyel október" előfutára volt. a Rákosi-féle vezetés ezt a két alkalmat próbálta felhasználni arra, hogy roskadozó hatalmát az utolsó pillanatban megszilárdítsa. Július elsején a központi vezetőség határozatban ítélte el a Petőfi kör vitáit, és a sokat emlegetett "ellenség" elleni harcra szólította fel a pártot.
A pártlapban, a Szabad Népben ebben az időben már valami furcsa kettősség volt észlelhető. A cikkekben, riportokban az új, reményt nyújtó és pozitív változások ismertetése és elismerése valamiféle sajátos sztálinista-rákosista nosztalgiával keveredett. Jellemző példa egy riport a Szabad Nép 1956. július 9-iki számából:
A riport a magyar-osztrák határon készült. Miközben beszámoltak a "vasfüggöny" - hivatalos nevén "műszaki zár" folyamatos eltávolításáról, és a határ megnyitásának lehetőségeiről, a riport még így jellemezte a határőrök munkáját és feladatait. Megjegyzendő, hogy a határőrök az Államvédelmi Hatóság alá tartoztak.
"Nehéz szolgálat a határőré. A meredek emelkedők, a gyakran kegyetlen időjárási viszonyok, csillagtalan éjszakák koromsötét erdei útjai, az állandó erős figyelem, az esetleges veszélyek egyaránt igénybe veszik a fiatal harcos fizikai erejét és idegeit. Mégsem vágyik innen a hadsereg fegyvernemeihez senki. A hegyi gyerekek közössége nehézségek közepette kikovácsolódott szoros köteléke, a veszélyes egymásra utaltság megacélozta katonabarátságot jelent. De egyúttal vonzza a fiatal harcosokat és tiszteket a szolgálat érdekessége, változatossága, rejtelme, vagy - ha úgy tetszik - romantikája. És vonzza őket az a büszkeség, hogy a haza határait vigyázzák, vagy amint mondani szokták: békében is frontszolgálatot teljesítenek."
Innen folytatjuk.
Czékus Jób
http://www.l88.hu/teljescik.php?tid=234 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-09-28 21:21:17, hétfő
|
| |
| |
2009-09-28. 19:33
A világégés elkerüléséért - Lovas István írása
A hisztéria ,,keretein" túl nehéz ésszerű indokot felhozni az amerikai elnöknek a térségünkön valóban jóval túlmutató stratégiai döntése ellen, amelynek értelmében Bush elnök hőn szeretett rakétavédelmi pajzsát nem telepítik Lengyelországba és Csehországba.
Ha vannak emberek, vannak problémák. Ha nincsenek emberek, nincsenek problémák.
(Sztálin)Először is Iránnak sem nukleáris töltetei, sem hosszú távú rakétái nincsenek. Másodszor: a volt elnök által tervezett védelmi pajzs nem létező, és így természetesen kipróbálatlan technológiára alapult. Harmadrészt, arra volt hivatott, hogy Nyugat-Európát védje meg az iráni rakétáktól, holott Nyugat-Európa e védelemből nem kér. Annyira, hogy Merkel német kancellár Barack Obama szeptember 16-i döntését üdvözölte.
A most elvetett védelmi pajzs ellen viszont alaposak voltak az érvek. A legfontosabb: a terv minden hozadék nélkül erősen feszültté tette az amerikai- orosz, valamint a közép-keleti-európai-orosz viszonyt, mert Moszkva - nem teljesen alaptalanul - arra gyanakodott, hogy a rendszer valójában ellene irányul. E gyanú csak erősödött akkor, amikor a Fehér Ház visszautasította a Kreml ajánlatát, hogy az Egyesült Államok Csehország és Lengyelország helyett az iráni határhoz jóval közelebb fekvő, oroszországi rakétabázist használjon.
A rakétapajzs ötlete ugyanakkor népszerűtlen volt a csehek többségének szemében, íés Lengyelországban sem kevesen aggódtak azért, hogy ezzel az ország netán orosz célponttá válhat.
A moszkvai gyanút fokozta továbbá, hogy a lengyel és a korábbi cseh kormány azzal érvelt, az ,,iráni fenyegetés elleni" rakétapajzs telepítése növelné védettségérzetüket - Oroszországgal szemben.
A józan ész fényében persze érthetetlen, hogy miért érzi egy NATO-tag ország kormánya szükségét külön ,,védelemnek" akkor, amikor éveken át azt hajtogatta, hogy az észak-atlanti szervezet alapszerződése ötödik cikkelye értelmében teljes biztonságot élvez, mivel egy NATO-tag elleni támadást az egész szervezet elleni támadásnak tekintenek.
Ezt Obama sem értette, és ez lehetett nyilván egyik oka annak, hogy válaszra se méltatta azt a rakétákért szánalmasan könyörgő levelet, amelyet a nyugati sajtóban ,,kelet-európainak" nevezett személyek írtak hozzá, beleértve Eörsi Mátyást, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnökét és Martonyi János volt külügyminisztert.
Jellemző volt arra a dühre, amely a ,,magára hagyott", vagyis védelmi rakéták nélkül maradt térségben tört ki egyes politikusokból, mint a cseh Polgári Demokratikus Párt szenátorából, Jan Vidimből, aki azt nyilatkozta a Lidové Noviny nevű cseh lapnak, hogy ,,Obama gyávasága miatt csalódott és undort érez".
Az Egyesült Államok elnökének ,,változást" hirdető, és az egyoldalú diktátumok helyett többoldalú konszenzuson alapuló új politikája szükségessé tette a csupán orosz ellenséges érzületet a konyhára hozó rakétapajzs terve megvalósításának elvetését, amit elősegített az, hogy az iraki és afganisztáni hadjárat miatt is nyakig eladósodott, válság rázta Egyesült Államoknak semmiképpen nem érdeke a világban meglévő feszültséggócok gerjesztése és növelése.
Sőt, Amerikának Oroszország segítségére van szüksége az iráni nukleáris programtól kezdve a globális nukleáris leszerelésen és a terrorizmus elleni koordinált küzdelmen át Afganisztánig, ahol az Egyesült Államok és szövetségesei már-már egy vietnami típusú vereség felé masíroznak.
A lengyel- és csehországi rakétapajzs felépítésének megvétózását Moszkvában éppen olyan pozitívan fogadták, mint Rasmussen NATO-főtitkárnak az amerikai döntés másnapján Brüsszelben tartott nagy horderejű beszédét, amellyel új alapokra kívánta helyezni a NATO és Oroszország közötti viszonyt. A konfrontációról az együttműködésre. Olyan együttműködésre, amelyben - más téren - a jobboldali vezetésű Németország, Franciaország és Olaszország elől jár. ,,Európának meg kell szorítania Oroszország felé nyújtott kezét", és meg kell vitatnia Európa közös biztonságát, mondta Rasmussen beszédje másnapján Varsóban Pierre Lellouche francia külügyi államtitkár.
Igen, Obamának, a NATO-nak - valamint a békére vágyó világnak - jóval nagyobb szüksége van Oroszország együttműködésére, mint néhány közép-kelet-európai politikus paranoid félelmének csillapítására. Itt emlékeztessünk arra a nem igen hangoztatott tényre, hogy az orosz védelmi költségvetés az amerikai 4 százaléka. És arra, hogy mind Jelcin, mind utódja, Putyin elnök azt szerette volna, ha Oroszország csatlakozhat a NATO-hoz. Igyekezetük csak elutasításra talált.
Ami pedig Afganisztánt illeti, Amerikának ott - nem utolsósorban logisztikai megfontolásokból - nemcsak orosz, de a szintén tálib-ellenes iráni jóakaratra is szüksége van. Ugyanis Teheránnak erős a befolyása Heratban, Mazarban, a Hazarah térségben és a fővárosban, Kabulban. Ha Iránt - amely még a mostani síita bagdadi rendszert is intenzíven támogatja - sarokba szorítják, együttműködő magatartását e két országban egy csapásra az ellenkezőjére fordíthatja, aminek igen fájdalmas következményei lehetnek a szövetségesekre nézve.
Ez is mutatja, hogy Amerikának és a nemzetközi közösségnek alaposan, valódi érdekeiket szem előtt tartva kellene megfontolnia Irán elleni lépéseket. Ne feledjük: ha a világ a nukleáris fegyverekkel és nagy hatótávolságú hordozókkal felszerelt, egy nem teljesen beszámítható vezető járma alatt nyögő Észak-Koreával együtt tud élni, akkor tudna azzal az Iránnal is, amelynek még nukleáris fegyverkészítési potenciáljáról is vita folyik. Mindez vonatkozik arra a Qum város mellett épülő nukleáris létesítményre, amelyet Teherán jelentett be az atomsorompó egyezmény követelésének megfelelően, míg az amerikai elnök pénteken azt Irán titkos atomfegyver programjának bizonyítékaként tálalta. Amerika már korábban is szolgált ,,bizonyítékkal" tömegpusztító fegyverek meglétére Irakban, de míg azokat nem találták, több mint egymillió ember pusztult el a ,,megelőző" hadjáratban.
És ezzel elérkeztünk a kettős mércéhez, amely a világ és egyre inkább beleértve a nyugati országok közvéleményét láthatóan mind jobban fárasztja. Arról a kettős mércéről van szó, amelyet a nyugati államok erőszakolnak a nemzetközi politikára.
Szerte a világban sokan teszik fel a kérdést: ha Ahmadinezsád iráni elnök tényként kezelt választási csalása oly súlyos bűn, akkor Hamid Karzai afganisztáni elnök jóval nagyobb méretű választási csalása miért nem legalább olyan mértékben az? Ha Hugo Chávez venezuelai vagy Evo Morales bolíviai elnök által saját újrázására kiírt népszavazás azt bizonyítja, hogy ,,diktátorokról" van szó, akkor Alvaro Uribe miért nem diktátor? Csak nem azért, mert a ,,demokrata" kolumbiai elnök Amerika-barát? És vajon a nyugati sajtó miért felejtette el hasonló alapon bírálni Michael Rubens Bloomberg New-York-i polgármesternek azt az elfogadott követelését, hogy törvénymódosítással harmadszor is indulhasson a polgármesteri székért folyó kampányban?
Aki élőben nézte szerdán az ENSZ New York-i közgyűlésén Barack Obama hatalmas rokonszenvvel fogadott beszédét, vaknak és süketnek kellett lennie, hogy ne lássa és ne hallja, az amerikai elnök a legnagyobb tapsot e mondattal aratta: ,,Amerika nem fogadja el az izraeli telepek törvényességét".
A diplomaták tapsa a világközvéleményt tükrözte a világszervezetben. Abban, amelynek emberjogi tanácsa szeptember 16-án 575 oldalon dokumentálta azt, hogy Izrael szándékosan és módszeresen civileket támad és a háború céljaként okozza szenvedésüket, beleértve iskolák, kórházak, mentőautók elpusztítását, míg ugyanez a jelentés nem talált bizonyítékot arra, hogy a Gázai övezetet irányító Hamasz szándékosan lőtt volna ki rakétákat civilekre, tárolt fegyvereket mecsetekben és Gáza egyik központi kórházát katonai parancsnoki központnak használta volna.
Két nappal később ugyanez a világszervezet nukleáris konferencián 18 év óta először a jelenlévő 150 nemzet többsége úgy szavazott, hogy közvetlenül bírálja Izraelt és annak nukleáris programját. De nemcsak a világbékét egy Irán elleni meggondolatlan izraeli támadástól is féltő nemzetközi közösség kezdi elveszteni a türelmét.
Carter elnök - a Palesztina: békét, ne apartheidet című, világszerte bestseller könyv szerzőjének - egykori nemzetbiztonsági tanácsadója, Zbigniew Brzezinski, a napokban adott interjújában azt mondta, a nyugati országoknak katasztrófa lenne, ha Izrael légi úton megtámadná Iránt, és hozzátette, mivel a támadó gépeknek iraki légtéren kellene átrepülniük, az amerikai vadászgépeknek kell szembeszállni velük. Tegyük hozzá, pályafutása alatt ilyen keményen Brzezinski - aki sokakhoz hasonlóan az izraeli megszállást tartja a világ konfliktusforrásai közül a legveszélyesebbnek - még nem beszélt.
De a francia könyvpiacon is komoly siker egy először 2005-ben, majd most, újabb, átdolgozott kiadásban megjelent könyv, amelynek szerzője, Pascal Boniface, a párizsi Nemzetközi és Stratégiai Kapcsolatok Intézetének (IRIS) igazgatója, aki szerint egy újabb világháború robbanhat ki akár az izraeli megszállás, akár Izraelnek egy Irán elleni támadása miatt.
Érthető tehát, hogy Obama elnöknek elődjével szemben elsődleges célja a globális forráspontok lehűtése. Ebben sok területen sikerült előrehaladnia, nem utolsósorban Moszkvával folytatott ígéretes tárgyalásokat a nukleáris fegyverek leszerelése érdekében. A Fehér Ház első számú lakójának új, világra nyitott politikája az általános jóslatokkal ellentétben igen gyorsan megfordította a Bush alatt felgyülemlett, óriási és a világbékére nézve igen veszélyes Amerika-ellenességet.
De Obama végső tesztje a Közel-Kelet, egy lehetséges ,,civilizációs összecsapás" legforróbb pontja lesz, pontosabban az, hogy Izrael a világ közösségével és így az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatával is dacolva nem hajlandó elhagyni az általa 1967 óta megszállt területeket, valamint befagyasztani az illegális telepek bővítését.
Egyre általánosabb vélemény szerint a zsidó állam valójában nem is akar békét és a palesztin állam létrehozását, és ez az oka, amiért a nem létező iráni nukleáris fenyegetést ,,léte elleni" fenyegetésnek állítja be, témaelterelésként. Csakhogy az eddig kezes bárányként viselkedő nyugati kormányokkal szemben a közvélemény ebben kétkedik. Joggal.
Ehud Barak izraeli védelmi miniszter egy izraeli lapnak adott interjújában kijelentette - mint az olvasható az International Herald Tribune szeptember 21-i számában - ,,Irán nem jelent fenyegetést Izrael létére, mivel annak még nincs nukleáris fegyvere, és még akkor is, ha ilyet kifejlesztene, Izrael meg tudja védeni önmagát."
Nem is szólva arról, hogy Mohamed ElBaradei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség távozó vezetője szeptember elején kijelentette: semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy az iszlám köztársaságnak hamarosan nukleáris fegyverei lennének és az amerikai hírszerzés 2007-es jelentése szerint Irán 2003-ban felhagyott atomfegyverprogramjával.
Az amerikai elnök hivatalba lépésekor azt hitte, erőteljes nógatására és a két fél közötti közvetítéssel ismét megindulhatnak a béketárgyalások Izrael és a palesztinok, illetve az arab államok között. Arra a jelek szerint nem számított, hogy a szélsőséges izraeli kormányt a még nála is szélsőségesebb telepesek követelései irányítják. Láthatóan meg is torpant. Pedig az arabok példa nélküli jóakarattal fogadták Obamának mind a kairói beszédét, mind - még most is, miután Tel-Aviv bejelentette, nem fagyasztja be az illegális építkezéseket - az ENSZ-ben szerdán tett ígéretét arra, hogy ennek ellenére folytatódnak a béketárgyalások az önálló és ,,életképes" palesztin állam létrehozására.
Hogy ez a jóindulat mekkora, arra jellemző Turki al-Fajszal hercegnek, a szaúdi hírszerzés volt főnökének és korábbi washingtoni nagykövetének korszakos cikke, amely Először terület, azután béke címmel a New York Times szeptember 12-i számában jelent meg. Ebben a herceg világossá teszi, hogy az arab világ kész a kéznyújtásra, hozzátéve, ,,A térség egyetlen országa sem akar vérontást. De míg Izrael szomszédjai békét akarnak, nem várható el tőlük, hogy eltűrjék azt, ami tolvajlással egyenértékű, és nem szabadna őket nyomás alá helyezni, hogy Izraelt megjutalmazzák azon föld visszaadásáért, ami nem az övék".
Obama roppant szorítóba került. Amerikában szinte hetente sürgetik nemcsak arra, hogy engedjen az izraeli követelésnek és hunyjon szemet az illegális telepek bővítése fölött, ami szinte biztosan háborúhoz vezet, de arra is, hogy Izrael helyett végezze el a piszkos munkát és bombázza Iránt.
Másrészt viszont, ha Obama nagyjából az év végéig nem tud elérni látható izraeli engedményt, és nem kerül sor kézzelfogható eredményre a palesztinok jogainak helyreállítása terén, az arab világban megkezdődhet Obama leírása, és a világ szemében az amerikai elnök egyre inkább gyenge bábbá válik.
Ami ennél rosszabb, ha ehhez még Irán bombázására is sor kerül, Pascal Boniface jóslata valósággá válhat.
Ezt Obamának meg kell előznie. Pierre Razoux, a római NATO Védelmi Kollégiuma közel-keleti ügyekre szakosodott kutatója az International Herald Tribune szeptember 16-i számában azt írta, Netanjahu izraeli miniszterelnökre Obama számos módon tudna nyomást gyakorolni. Bejelentheti, Amerika nem védi meg Izraelt vétójának gyakorlásával az ENSZ Biztonsági Tanácsában, és így fokozódna a zsidó állam amúgy is gyors nemzetközi elszigetelődése. Továbbá nyilvánosan ragaszkodhat ahhoz, hogy Izrael csatlakozzon az Atomsorompó-szerződés jövő évi konferenciájához, mint ahogyan az amerikai külügyminisztérium erre már utalt májusban. Végül pedig csökkentheti Izraelnek nyújtott kölcsöngaranciáit. Egyet azonban nem tud, írta Razoux, leállítani az Izraelnek évente juttatott milliárdos segélyeket, mert az amerikai törvényhozásban hatalmas befolyást élvező Izrael-lobbi ennek keresztbe feküdne.
Meglepő módon a pénteken megjelent The Economist című globális brit hetilap már pontosan ennek a tabunak a megtörésére sürgeti Obamát, azaz, hogy csökkentse a segélyeket, ha Netanjahu kormánya nem mozdul.
De Obamának lehet egy még ennél is merészebb lépése. Az, hogy a lobbicsoportok feje fölött közvetlenül az adófizető amerikai néphez fordul. Ha minden próbálkozása kudarcot vall, de a végső, a világra nézve végzetes veszély elkerülése érdekében ezt nem teszi meg, persze úgy is elmúlhatnak a problémák. A Sztálin által jelzett módon.
Lovas István - MN
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-09-28 21:19:25, hétfő
|
| |
| |
Csath M.: Bajnaiék égig érő cinizmusa
2009-09-26 11:33:58
A napokban a csatornákat váltogatva az ATV-n Békesi László volt pénzügyminisztert láttam a megszorításokról nyilatkozni. A riporter arról kérdezte, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha az önkormányzatoktól elvonnak 120 milliárd forintot. Békesi látható örömmel válaszolta: például az, hogy végre bezárják a kis, önkormányzati kórházakat. A balliberális Békesi megelégedettsége a kórházak számának várható további csökkenése miatt összecseng az IMF-fel kötött szerződésben foglaltakkal. Ezek szerint elsősorban a közszférában történő erőteljes megszorításokkal kell a költségvetési hiányt csökkenteni még akkor is, ha ez a közintézmények, kórházak és iskolák bezárásával jár együtt. Békesi ezek szerint az újra felgyorsult fogyásunknak is örül. Hiszen a halálozási adatok drámai romlása bizonyíthatóan összefügg az egészségügy szétesésével, a kórházak és kórházi ágyak számának csökkentésével, a kórházösszevonásokkal és azzal - az orvosi körökből származó - információval, hogy a hatvan év felettieket a kormány gyakorlatilag halálra ítélte. A kórházak nem adhatják meg nekik azt a szükséges kezelést, beleértve az indokolt műtétek elvégzését is, amelyekre a teljes gyógyulásukhoz szükség lenne. Nem elég tehát, hogy életszínvonalukat jelentős mértékben rontotta a kormány, amivel eleve rontotta életesélyeiket, de még a szükséges orvosi kezelés megtagadásával is sietteti halálukat. Ez pedig kimeríti a népirtás fogalmát. Az ugyanis így hangzik: népirtást követ el az, aki egy népet vagy annak egyes csoportjait olyan életfeltételek közé kényszerít, amelyek azokat pusztulással fenyegetik.
A kormány megszorításai elérték ezt a szintet. Ráadásul úgy rontják az emberek életkörülményeit, hogy az nem is indokolt. Pénz ugyanis van. Ha nem lenne, akkor nem jutna a metró máshol sehol nem tapasztaltan rosszul szervezett és drága építésére, a Margit híd indokolatlanul költséges felújítására, a csillagászati költségű út-, alagút- és völgyhídépítésekre, az MSZP-s Leader-csoportoknak juttatott sok százmillióra, a több tízmilliós BKV-s végkielégítésekre és a hatalmas fizetésekre, a különböző áltanácsadóknak, kommunikációs szakembereknek, honlapszerkesztőknek juttatott hálózatépítési pénzekre, a Vietnamnak és Indonéziának nyújtott segélyre és a legújabban az izraeli befektetők által építeni tervezett, kisfizetésű kiszolgáló munkahelyeket létesítő velencei-tavi szórakoztatókomplexumnak adandó több milliárdra. És ezzel még nem jutottunk a végére azoknak az ügyeknek, amelyekre a kormány és - gondolom, azzal teljes egyetértésben - Békesi, valamint ,,elv-társai" nem sajnálják a pénzt, miközben nagyon sajnálják az öregektől, a gyerekektől, az iskoláktól, a kórházaktól, a fogyatékosoktól, a családoktól. Ezért megszorítások formájában el is veszik tőlük. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy valójában pénzátcsoportosítás zajlik. Az emberektől elvett pénzt a kormány különböző formákban átpumpálja a saját holdudvarában lévő vállalkozásokhoz és a nemzetközi pénzvilághoz. Eközben tovább pocsékol, aminek nyilvánvaló jele, hogy a GDP nyolcvan százaléka fölé kúszott az államadósság, amelyet viszont ugyanazokkal akar visszafizettetni, akiket most szisztematikusan tönkretesz.
Ezek után Bajnai mert úgy nyilatkozni az USA-ban, hogy Magyarország olyan helyzetben van, hogy a válság elmúltával újra élre törhet. Ez körülbelül akkora lódítás, mint amikor a már régen lefelé menő gazdasági növekedés ellenére Kóka ,,dübörgő gazdaságról" beszélt. De Bajnai még ezen is túlment azt állítva, hogy a magyar válságot a nemzetközi válságon túl elsősorban a pártok vitája okozta.
Ezzel szemben az igazság az, hogy a válságot a Gyurcsány-Kóka-csapat pocsékolása miatt bevezetett konvergenciaterv indította el, amely adóemelést és megszorításokat jelentett. Ezek hatására már akkor csökkent a magyar gazdaság teljesítménye, amikor még híre-hamva sem volt a nemzetközi gazdasági válságnak. Azóta pedig folyamatosak a megszorítások, amelyek hatására - éppen úgy, mint a Bokros-csomag idején - nő a munkanélküliség, és gyorsuló mértékben fogy a lakosság. A kormány úgy irányítja tehát az országot, hogy azzal gazdasági-társadalmi károkat okoz. Ezért ezt nem is lehet kormányzásnak tekinteni. Ez rombolás. Békesi és baráti köre nyilatkozataira figyelve pedig azt lehet érzékelni, hogy a rombolás nem is véletlen, hanem tudatos.
Mit is mondott gróf Széchenyi István? Így figyelmeztetett: ,,Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor biztos, hogy a nemzetben van a hiba!" Vajon mi történt a magyar nemzettel? Hová süllyedünk még a kettős állampolgárságról szóló népszavazás után? Gondoljunk Kós Károly Trianon utáni, ma újra nagyon aktuális szavaira: ,,Régi zászlónk összetépve, fegyverünk csorba, lelkünkön bilincs. De tudom, talpra kell állanunk mégis."
Mikor kezdjük.
magyarhirlap.hu
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-09-28 21:18:40, hétfő
|
| |
| |
Csath M.: Bajnaiék égig érő cinizmusa
2009-09-26 11:33:58
A napokban a csatornákat váltogatva az ATV-n Békesi László volt pénzügyminisztert láttam a megszorításokról nyilatkozni. A riporter arról kérdezte, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha az önkormányzatoktól elvonnak 120 milliárd forintot. Békesi látható örömmel válaszolta: például az, hogy végre bezárják a kis, önkormányzati kórházakat. A balliberális Békesi megelégedettsége a kórházak számának várható további csökkenése miatt összecseng az IMF-fel kötött szerződésben foglaltakkal. Ezek szerint elsősorban a közszférában történő erőteljes megszorításokkal kell a költségvetési hiányt csökkenteni még akkor is, ha ez a közintézmények, kórházak és iskolák bezárásával jár együtt. Békesi ezek szerint az újra felgyorsult fogyásunknak is örül. Hiszen a halálozási adatok drámai romlása bizonyíthatóan összefügg az egészségügy szétesésével, a kórházak és kórházi ágyak számának csökkentésével, a kórházösszevonásokkal és azzal - az orvosi körökből származó - információval, hogy a hatvan év felettieket a kormány gyakorlatilag halálra ítélte. A kórházak nem adhatják meg nekik azt a szükséges kezelést, beleértve az indokolt műtétek elvégzését is, amelyekre a teljes gyógyulásukhoz szükség lenne. Nem elég tehát, hogy életszínvonalukat jelentős mértékben rontotta a kormány, amivel eleve rontotta életesélyeiket, de még a szükséges orvosi kezelés megtagadásával is sietteti halálukat. Ez pedig kimeríti a népirtás fogalmát. Az ugyanis így hangzik: népirtást követ el az, aki egy népet vagy annak egyes csoportjait olyan életfeltételek közé kényszerít, amelyek azokat pusztulással fenyegetik.
A kormány megszorításai elérték ezt a szintet. Ráadásul úgy rontják az emberek életkörülményeit, hogy az nem is indokolt. Pénz ugyanis van. Ha nem lenne, akkor nem jutna a metró máshol sehol nem tapasztaltan rosszul szervezett és drága építésére, a Margit híd indokolatlanul költséges felújítására, a csillagászati költségű út-, alagút- és völgyhídépítésekre, az MSZP-s Leader-csoportoknak juttatott sok százmillióra, a több tízmilliós BKV-s végkielégítésekre és a hatalmas fizetésekre, a különböző áltanácsadóknak, kommunikációs szakembereknek, honlapszerkesztőknek juttatott hálózatépítési pénzekre, a Vietnamnak és Indonéziának nyújtott segélyre és a legújabban az izraeli befektetők által építeni tervezett, kisfizetésű kiszolgáló munkahelyeket létesítő velencei-tavi szórakoztatókomplexumnak adandó több milliárdra. És ezzel még nem jutottunk a végére azoknak az ügyeknek, amelyekre a kormány és - gondolom, azzal teljes egyetértésben - Békesi, valamint ,,elv-társai" nem sajnálják a pénzt, miközben nagyon sajnálják az öregektől, a gyerekektől, az iskoláktól, a kórházaktól, a fogyatékosoktól, a családoktól. Ezért megszorítások formájában el is veszik tőlük. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy valójában pénzátcsoportosítás zajlik. Az emberektől elvett pénzt a kormány különböző formákban átpumpálja a saját holdudvarában lévő vállalkozásokhoz és a nemzetközi pénzvilághoz. Eközben tovább pocsékol, aminek nyilvánvaló jele, hogy a GDP nyolcvan százaléka fölé kúszott az államadósság, amelyet viszont ugyanazokkal akar visszafizettetni, akiket most szisztematikusan tönkretesz.
Ezek után Bajnai mert úgy nyilatkozni az USA-ban, hogy Magyarország olyan helyzetben van, hogy a válság elmúltával újra élre törhet. Ez körülbelül akkora lódítás, mint amikor a már régen lefelé menő gazdasági növekedés ellenére Kóka ,,dübörgő gazdaságról" beszélt. De Bajnai még ezen is túlment azt állítva, hogy a magyar válságot a nemzetközi válságon túl elsősorban a pártok vitája okozta.
Ezzel szemben az igazság az, hogy a válságot a Gyurcsány-Kóka-csapat pocsékolása miatt bevezetett konvergenciaterv indította el, amely adóemelést és megszorításokat jelentett. Ezek hatására már akkor csökkent a magyar gazdaság teljesítménye, amikor még híre-hamva sem volt a nemzetközi gazdasági válságnak. Azóta pedig folyamatosak a megszorítások, amelyek hatására - éppen úgy, mint a Bokros-csomag idején - nő a munkanélküliség, és gyorsuló mértékben fogy a lakosság. A kormány úgy irányítja tehát az országot, hogy azzal gazdasági-társadalmi károkat okoz. Ezért ezt nem is lehet kormányzásnak tekinteni. Ez rombolás. Békesi és baráti köre nyilatkozataira figyelve pedig azt lehet érzékelni, hogy a rombolás nem is véletlen, hanem tudatos.
Mit is mondott gróf Széchenyi István? Így figyelmeztetett: ,,Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor biztos, hogy a nemzetben van a hiba!" Vajon mi történt a magyar nemzettel? Hová süllyedünk még a kettős állampolgárságról szóló népszavazás után? Gondoljunk Kós Károly Trianon utáni, ma újra nagyon aktuális szavaira: ,,Régi zászlónk összetépve, fegyverünk csorba, lelkünkön bilincs. De tudom, talpra kell állanunk mégis."
Mikor kezdjük.
magyarhirlap.hu
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-09-28 19:13:37, hétfő
|
| |
| |
7 féle női orgazmus
1. Az optimista: oh igen, oh igen, oh igen.....
2. A pesszimista: oh ne, oh ne, oh, ne, oh ne....
3. A zavart: Oh igen, oh ne, oh igen, oh, ne....
4. Az utazó: Ah, mindjárt elmegyek, jaj mindjárt elmegyek...
5. A vallásos: Oh istenem, oh istenem, oh istenem....
6. A követelődző: Még, még, még, még......
7. A gyilkos természetű: Ha most kiveszed, megöllek.... |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Humor |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-09-28 19:09:20, hétfő
|
| |
| |
2009-09-28. 13:15
Fenntartani a cselekvés látszatát: Kossuth téri gőzleeresztést szervez a Fidesz
Tüntetésre hívja a Fidesz a polgármestereket, az önkormányzati képviselőket, bizottsági tagokat és alkalmazottakat október 10-re a fővárosi Kossuth Lajos térre, hogy ,,közösen demonstráljanak az utóbbi húsz év legveszélyesebb költségvetése ellen, amely az önkormányzatokat véglegesen padlóra küldheti" - jelentette be Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere hétfőn Budapesten.
Szerinte a költségvetés azzal fenyeget, hogy kulcsterületeken - így például a közösségi közlekedésben, az egészségügyben, a szociális ellátás és a gyermekétkeztetés terén, illetve az oktatási rendszerben - a jövő év közepétől megállhat az élet Magyarországon.
(MTI)
http://kuruc.info/r/1/47481/ |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-09-28 17:44:10, hétfő
|
| |
| |
Megindították hazánk ellen a gyógyvízháborút, mert az kell nekik
2009. szeptember 28. 08:10
HunHír.Hu
Magyarország európai uniós csatlakozása óta nem adhatja el a palackozott magyar gyógyvizet nyugaton.Az uniós szabályozás azonban nem tesz különbséget a gyógyhatású ásványvíz és az ivóvízként fogyasztható közönséges ásványvíz között. Ivógyógyvizek Brüsszel szerint nem léteznek.
A Magyar Nemzet szerint a gyógyvizek uniós exportja egy regisztrációs szám hiánya miatt vált lehetetlenné. A magyar szabályozás szerint a gyógyvíznek minősülő termékeket az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság (Ogyfi) törzskönyvezi, míg a többit ásványvízként regisztrálják, és élelmiszerként a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz (FVM) tartozik.
Az uniós szabályozás azonban nem tesz különbséget a gyógyhatású ásványvíz és az ivóvízként fogyasztható közönséges ásványvíz között. Ivógyógyvizek Brüsszel szerint nem léteznek - olvasható a lapban.
http://hunhir.hu/?pid=hirek&id=23394 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-09-28 17:40:59, hétfő
|
| |
| |
Bogár L.: Európa utolérése
2009-09-28 06:21:49
Van egy régi vicc. Az öreg székely szekerére felkéredzkedik valaki, aki Kolozsvárra tart. Mikor hosszú utazás után óvatosan megkérdezi, hogy messze van-e még Kolozsvár, az öreg kocsis azt válaszolja: hát, most már messze! Hiszen a szekér ellenkező irányba ment...
Az utóbbi húsz évben gyakran készültek komolykodó, roppant tudományos elemzések arról, hogy mikor is fogjuk utolérni Európát. Sok érdekes és fontos megállapítást tartalmaztak ezek az írások, csak egy jelentéktelen apróságról feledkeztek meg. Arról tudniillik, hogy Európa utoléréséhez először is az kellene, hogy arrafelé menjünk. Ha az utolérést a legegyszerűbb formában értjük is, akkor is minimum arra lenne szükség, hogy Magyarország gazdasági növekedésének üteme tartósan és jelentősen meghaladja a nyugat-európai országokét. Mint majd rövidesen jelezzük, az utolérés valójában sokkal komplexebb dolog, de nézzük először ezt a ,,szimplex" változatot, a GDP, vagyis a bruttó hazai termék növekedési ütemének alakulását.
Tekintsük kiindulópontnak az utolsó békeév, vagyis 1989 adatát, és mivel most már 2010 végéig többé-kevésbé látszanak az adatok, hasonlítsuk össze ezt a 21 évet (1989-2010) az 1989 előtti 21 évvel. Így egyúttal az is világossá válik, hogy a rendszerváltás oly kitűnő rendszere milyen mértékben gyorsította fel a növekedést és ezen keresztül Nyugat Európa utolérését. Nos, 1968-ban a nyugat-európai egy főre eső GDP átlagosan a 3,3-szerese volt az akkori magyar szintnek. Mivel a magyar gazdasági növekedés üteme ebben az időszakban majdnem kétszerese volt a nyugatinak, (nálunk 4,0 százalék, ott 2,2 százalék) 1989-re a Nyugat előnye csökkent, már ,,csak" 2,5-szer volt nagyobb az ottani GDP. Az igaz, hogy 1989 és 2010 között ez a helyzet megváltozik, csak sajnos nem előnyünkre. A mi gazdasági növekedésünk drámaian lelassul, 4,0 százalékról 1,0 százalékra! A nyugati országoké is lassul ugyan, de csak 2,2 százalékról 1,4 százalékra. Ám ez is elég ahhoz, hogy az előnyük növekedjen: 2010-ben az egy főre eső GDP ott 2,8-szerese a magyarénak, az 1989-ben már elért 2,5-szeres különbséggel szemben. (Ez nagyjából azt jelenti, hogy 2010-ben az elmaradásunk az 1978-as szintre esik vissza).
Ennél is megrendítőbb, ami a társadalmat sokkal közvetlenebbül érintő reálbéradatok terén lejátszódik. Ott az eredeti elmaradásunk is nagyobb, 1968-ban éppen négyszer akkorák a nyugati bérek, mint nálunk. Ez 1989-re 4,2-szeresre nő, és a rendszerváltás időszakában tovább nő, 2010-ben 4,5-szeres. Vagyis nemcsak arról van szó, hogy az egész elmúlt negyven évet tekintve sem közeledtünk a Nyugathoz, hanem arról, hogy a rendszerváltás rendszere drámaian lelassította mind a GDP, mind a reálbérek növekedését, és az elmaradásunk tovább nőtt. A nyugatias globalitás birodalmába való belépésünk tehát tragikomikus módon még attól a szerény közeledési potenciától is megfosztott minket, amellyel az 1968 és 1989 közötti időszakban rendelkeztünk. A rendszer egyre nyilvánvalóbb legitimitásvesztése és közelgő összeomlása jelentős részben éppen annak tudható be, hogy a rendszerváltás elitjei kollektíven megbuktak, hiszen mindnyájan azt ígérték és állították, hogy maga a rendszer az, ami természetes fölényéből adódóan automatikusan teszi lehetővé, hogy húsz-huszonöt év alatt behozzuk a történelmi lemaradás nagy részét.
Pedig ráadásul még számos olyan kényes mozzanatot is említhetnénk, ami tovább súlyosbítja ezt az egyébként is éppen eléggé drámai helyzetet. Az egyik például az, hogy az 1968-1989-es időszakban jelentősen növekedett ugyan az eladósodás, amelyet a növekedés árának, negatív hozadékának tekinthetünk, ám az optimista várakozásokkal szemben a magyar gazdaság nemcsak, hogy nem nőtte ki, ahogy sokszor ígérték, ezt az adósságtömeget, de ma az ország, és azon belül az állam eladósodottsága sokkal súlyosabb, mint huszonöt-harminc éve volt. Pedig közben az állam gigantikus vagyonvesztést is elszenvedett, és ez a negatív vagyon is felfogható eladósodásként.
Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt 21 év GDP-adataiban egyre nagyobb hányadban szerepel az itt tevékenykedő külföldi tulajdonú vállalkozások profitja, amelynek növekvő hányadát utalják haza, tehát csupán optikai csalódás azt a magyar nemzeti jövedelem részének tekinteni.
Vagyis az ország által ténylegesen felhasználható jövedelem terén az elmaradásunk növekedése még drámaibb. Ezt bizonyítja az is, hogy a reálbéreknél, ahol ez a torzítás már nincs jelen, az elmaradásunk nagyobb, és gyorsulva növekedett is az elmúlt negyven évben. Azt már nem is említve, hogyha a Fidesz-kormány által 2001-ben nagyon helyesen elkezdett, és az MSZP-kormány által folytatott igen jelentős reálbéremelés nem lett volna, akkor 2010-ben az egy keresőre jutó bérek terén az elmaradásunk nem 4,5-szeres, hanem több mint ötszörös volna a nyugati bérekhez képest! Lehet tehát továbbra is felelőtlen osztogatásnak minősíteni és elátkozni mindezt, csak akkor azt is hozzá kell tennie a bátor kritikusnak, hogy ő igenis azt szeretné, ha a bérek terén meglévő és növekvő történelmi elmaradásunk még nagyobb lenne, illetve még gyorsabban növekedne.
Az ország társadalmi, gazdasági, politikai elitjeit tehát történelmi felelősség terheli mind az elmúlt húsz év folyamatait, mind az előttünk álló, módfelett kalandosnak ígérkező évtized felzárkózási elképzeléseit illetően. Ott az írás a falon! Most már csak olvasni kellene megtanulni.
magyarhirlap.hu |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-09-28 17:39:19, hétfő
|
| |
| |
A Jobbik elnöke összeesküvést sejt
Belföld
Vona Gábor, a Jobbik elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy a cigányok ellen elkövetett gyilkosságok hátterében titkosszolgálati machinációk állnak, azzal a szándékkal, hogy polgárháborút robbantsanak ki.
A politikus Kiskunlacházán arról is beszélt, hogy ha politikai változás következik be, pártja kezdeményezi a rendőri vezetők eltávolítását és a testület átvilágítását. A Jobbik által szervezett tüntetésen 400-500 helyi lakos és mintegy 300, a feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját viselő és alakzatba rendeződő ember vett részt. A település független polgármestere, Répás József felolvasta a miniszterelnökhöz címzett nyílt levelét, amelyben azt kérdezi, hogy miért nem tiltják be a cigány szabadcsapatokat, amelyek - szerinte - egész megyéket tartanak rettegésben.
(MR) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
2009. Szeptember
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
315 db bejegyzés |
| e év: |
7232 db bejegyzés |
| Összes: |
64003 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 2275
- e Hét: 5377
- e Hónap: 16488
- e Év: 169984
|
|
|
Offline
