|
2009-11-06 11:39:34, péntek
|
| |
| |
Gondolkodom, hogy ezt megérthessem, de nehéz dolog ez szemeimben.
Mígnem bementem az Isten szent helyébe és megértettem azoknak sorsát.
(Zsoltár 73, 16-17)
Vigasztaló, hogy a Biblia hívő embereit nemcsak hitük erejében, hanem nehéz óráikban is láthatjuk. Aszáfnak a súlyos külső élmények kísértéssé váltak. Szenvedés szenvedésre, fenyítés fenyítésre következett. Minden reggel újra kezdődött számára a nyomorúság. Embereket látott maga körül, akik nem törődtek Istennel, mégis jól ment soruk. Minden tervüket véghezvitték, gőgösségük nem ismert határt. Nagyszájúak és nagyhangúak voltak. A tömeg elismerte és követte őket, Aszáf pedig magányosan, megvetetten, félreállítva, naponként zaklatások közt élt. Itt már nem látott világosan. Isten szeretetében és igazságosságában való kínzó kételkedés lepte meg. Gondolkozott, töprengett, de értelmével nem jutott célhoz és majdnem megingott.
Valóban, Isten vezetései néha nagyon rejtettek és érthetetlenek. De hát meg kell nekünk értenünk mindjárt azokat? Tersteegen azt írja: ,,Minél inkább felülről valók a vezetések, annál kevésbé tudjuk őket felfogni." Megütközzünk akkor? Vagy jobban akarjuk tudni Istennél, mi a jó? Aszáf beismeri: ,,Hogyha keseregne szívem és háborognának veséim, akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad" (Zsolt 73, 21-22). Mi hozta létre benne a nagy fordulatot? Az, hogy bement Isten szent helyébe. Gyümölcstelen tépelődések helyett imádkozva közeledett Istenhez, akivel kapcsolatban kétségek támadtak benne. Lábaihoz borult. Nem engedte Őt el, bár Isten látszólag tudni sem akart róla. Most megvilágosodott és a mélyből a magasságba jutott. Szégyellte, hogy kételkedett az Úr szeretetében, akinek neve irgalom és hűség. Aszáf a gyötrelem éjszakájából a hit világos magaslataira emelkedett. Mégha elepedne is teste és lelke, ha mindent elveszítene, ami az életet széppé és kívánatossá teszi, még akkor is csak Isten az ő szívének vigasztalása és osztályrésze.
Ha kétségek viharzanak át szívünkön, menjünk be mi is Isten szent helyébe, az imádság szentélyébe,ahol mi beszélünk Ővele.Minél inkább úgy látszik, mintha Isten eltűnne, annál inkább közeledjünk hozzá, megalázkodva, bűnbánattal kétségeink és gonosz gondolataink miatt. Akkor megvigasztalódunk és új emberként jövünk ki a szentélyből, mint egykor Aszáf.
--------------------------------------------------------------------------------
Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből
HIBÁS VIDEÓ BESZÚRÁS!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Áhitatok minden napra |
|
|
|
|
|
Offline
