|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 6
|
|
|
|
|
|
2009-12-29 22:49:17, kedd
|
| |
| |
ÚJÉVI ÜDVÖZLET
"Fogadd az újév első reggelén
E kézszorítást, régi jó barát!
Ez a kéz egyiké a tíz közűl,
Kik egykor oly vigan s gondatlanul
Látták az év intő fordúlatát,
S föl sem vevék az elkallott időt.
Ifjak valánk...! Emlékszel-é reá?
Nehány év csak... s régen volt az nagyon...
A szív nyomó érzése mondja ezt!
S többször megállt azóta a nap is,
Hogy nézze Gíbeonban a csatát...
Órák sulyát hordá a pillanat...
- Az ember most megvénül hirtelen.
Midőn feléd nyujtom ma jobbomat:
Eszembe jutnak a setét napok,
A dermedés halálos napjai. -
Minő a nyáj, ha veszti pásztorát
És szerte a kietlenen bolyong:
Olyak valánk! Egy hang se hallaték:
Rezgésbe hozni a holt levegőt,
És lüktetésbe a megállt eret.
Nem volt erő, mely köt, von, egybegyűjt,
Nem egy emelt újj, mely irányt jelöl. -
Családos, zord, képtelen napok!
- Te egy valál az elszántak közűl,
Kik legelébb láttatni mertek a
Muzsák oltárinál s szent berkein,
Ahol megszűnt az égő áldozat,
S rom, félelem, halál uralkodék. -
Kik tudva kelték a sulyos gyanút:
Hogy visszavárják a dalt, s lombosan
Ohajtják látni a fákat megint. -
Te, gyenge kis galyat szúrtál vala
A dúlt liget szenes földébe le,
S mig gondosan ápolgatá kezed:
Hited sugalta, hogy kihajt az ág; -
Dolgozva, híve nem csalatkozál!
Munkádra szép áldást adott az ég:
Tiz év alatt az oltvány nagyra nőtt,
S a terepély élőfa ágait
Virág, gyümölcs borítja gazdagon,
És lombja közt cseng a dal édesen. -
Virágozzék, érjen hosszú időt!
S ma, árnyain fogadd üdvözletem!!
Most nagy robaj, sietség, hajszolás
Van a sajtó- s iróélet körében;
Egymást ezer külön cél és irány,
Mint a keresztút, akként metszi át;
Nem látszik a személy mögött az ügy,
Sok hang miatt a szó nem érthető. -
Felőled aztalig tudjuk, hogy élsz!
Nem szónokolsz az utcák szegletén,
Utálod a cégért, a sípolást!
Munkálkodol csendben s láthatlanúl,
Szolgálod a müveltség szent ügyét,
Terjesztve: ami szép, hasznos, nemes,
Mi szívet, elmét von, javít, emel;
Kezedből a mag nem sziklára hull,
De jó földben, gazdag termést mutat.
... Látunk sokat, ki zuhatag gyanánt
Zajongva és dagályosan rohan,
Elnyomja a szót, mely lágy s emberibb;
S szétloccsanván az ugró szirtein:
Por- és köddé oszlatja fel magát.
Te zajtalan futsz, mint a mély folyam,
Mely csendesen tágitja a medert,
S virágba, zöldbe vonja a mezőt;
Ösmeréd-é, szerény, jutalmadat!?
Az nem csinált s olcsó kitüntetés,
De, mellyel e széles Magyarhaza
Derék polgárinál találkozol:
A közbecsülés... nagy szó! s díjad ez.
Haladj, haladj tovább is útadon!
Ez út igaz, nyilt; - férfinak való,
Ki cselfogást, mesterkedést kerűl,
S nem szórja el, mikép az itató
Jákób tevé, tarkázott vesszejét,
Hogy a juhok reá csudáljanak. -
- Mint volt, legyen jelszód: valódiság!
Lapod járjon be kunyhót, palotát,
Szegény s gazdag körűl végezze tisztét!
Meghozva mindennek, ami kell.
- Száraz kenyéren is sok érzi, hogy
Az ember nem csupán kenyérrel él! -
A leghomályosabb zugig vigye
Az ismeret s müveltség súgarit;
Az elhunyt ősöket mutassa fel,
Szóljon nemes, hős tetteik felől.
S minden sorából egy nagy gondolat
Nézzen reánk s értesse meg magát,
Miképen a jól-festett kép szeme
Megszűnés nélkül a nézőre néz.
S amely köszönti a vasárnapot,
Hasznos, vidám, szép ünneplést szerez:
Lapoddal a tiz év fordúlatát
Még sokszor ünnepeld! Isten veled!"
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Új évi köszöntők |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-12-29 22:46:03, kedd
|
| |
| |
Tompa Mihály: Új évkor /Zsókától kaptam/
"Isten házába gyűl
A hívő nép új évnek ünnepén;
Holott forró imát
A buzgó néppel híven mondok én.
És a fohász imígy
Száll ég felé: ajándékozz nekünk
Az új év kezdetén
Új szívet, új lelket, jó Istenünk!
S míg érzeménye így
Felbuzdult lelkemnek mennyben mulat:
Ki nem feledhettem
Ím bámul a lányt, imádottamat;
S íme nyílt ajkamon
Véletlenül ez új fohászt lelem:
Maradjon, oh leány,
Kebledben a régi szív s érzelem!"
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Új évi köszöntők |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-12-29 20:05:40, kedd
|
| |
| |
Didereg a táj
Nagy Erzsébet
/lizbet01/
"Nézz ki az ablakon, didereg a táj,
hó fedi, jeges szél csap át a pusztán.
Fenn az égbolton hó felhő fut tovább,
fehér takarót hagyva maga után.
De, karácsony jön a decemberi nyár,
hol szívek lángra gyúlnak, s a gyertyák.
Isten műve kis Jézus születése,
mely megváltás lesz az örök Békére!
Nézz ki az ablakon didereg a táj,
de a szíved körül ott lángol a nyár.
Hevítsd a tüzet szeretet ünnepén,
ki ne aludjon az örökös fény!
Legyen karácsony az év minden napja,
vezessen az úton Advent csillaga!
Fény kell, s benne legyen a szeretet,
hogy Jézus óvja életed!" |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Karácsonyi üdvözlet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-12-29 13:48:52, kedd
|
| |
| |
Balog József Mit kívánok /Jutkától/
"Kívánok én hitet, kedvet,
szép szerelmet, hű türelmet,
utakhoz fényt, csodát, álmot,
békességes boldogságot,
magyar szót és égre kéket,
emberarcú emberséget,
verseket, célt, igazságot,
daltól derűs jobb világot,
bokrok mellé társnak fákat,
napfényt, amely el nem fárad,
tekintetet szembe nézve,
éjt meg nappalt soha félve,
kézfogásos tiszta csöndet,
és mosolyból minél többet!"
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Új évi köszöntők |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-12-29 12:44:00, kedd
|
| |
| |
Csokonai Vitéz Mihály: Újesztendei gondolatok
"Óh idő, futós idő!
Esztendeink sasszárnyadon repűlnek;
Vissza hozzánk egy se jő,
Mind a setét kaósz ölébe dűlnek.
Óh idő, te egy egész!
Nincsen neked sem kezdeted, se véged;
És csupán a véges ész
Szabdalt fel apró részeidre téged.
Téged szűlt-é a világ?
Vagy a világot is te szűlted éppen?
Mert ha csak nincs napvilág,
Nem mérhetünk időt mi semmiképpen.
Hátha tőled, óh idő!
Te aki mindenünket öszverontod,
A nap is holtszénre fő?
És láncodat magad zavarba bontod?
Mert, ihol lám, mindenek,
Bár bírtanak szépséggel és erővel,
Változást szenvedtenek,
Vagy semmiségbe mentek ők idővel.
Lám az ég forgása is
Idővel újabb változásba lészen,
Lám a csillagokba is
Ki most derűl, ki béborúl egészen.
Hát de mennyit szenvedett
Már ekkorig főldünknek állapatja,
Hogyha a feldűlyedett
Tenger, vagy Etna lángja szántogatja?
Sok faluk határain
Ma delfinek cicáznak a vizekben,
S a csigáknak házain
Most zergenyáj ugrándoz az hegyekben.
Sok merőfőld már sziget,
Sok vőlgyek a nagy bércekig dagadtak,
És ahol hegy volt s liget,
Fenéktelen sós tengerek fakadtak.
Így teszel te, óh idő!
A nemzetek forgó enyészetével:
Most az egyik nagyra nő,
S a másik elmúlik saját nevével.
A vitézlő Pártusok
Régólta szolgaság alá kerűltek:
S a bozontos Gallusok
Ma már a hérósok sorába űltek.
Már ma ökrök szántanak,
Hol Trója, a világ csudája állott:
És ahol szántottanak,
Most London, a világ csudája áll ott.
Óh, ha a nagy nemzetek
Sorsán hatalmad így előmutattad:
Hát mi, gyarló szerzetek,
Mit várhatunk - mit várhatunk miattad?
Gyermek-, ifjú-, vén-korunk,
A bú, öröm s a jó, gonosz szerencse,
Ép, beteg voltunk, s torunk
Kezedbe van, hogy jöttödet jelentse.
Futsz te, nem vársz senkit is,
Gyakorta sok hosszú reményt ledúlál.
Ím, te, míg ezt mondtam is,
Öt-hat parányi perceken kimúlál.
Nem lehet jelenvaló,
Csak múlt a jövendő pont lehet tebenned;
És miként a puszta szó
Repten-repűl, úgy kell veszőbe menned.
Így repűlt el tőlem is
Sok kedves esztendőm sebes-haladva;
S meglehet, hogy nékem is
A véghatár ma is ki lészen adva.
Úgyse volnék már gyerek;
Négyszer hat esztendőt eléldegéltem,
S eszerént az emberek
Szűk életének harmadáig éltem.
Vajha már - ha több nem is -
Mindegyik esztendőre jutna benne
Egy - csak egy órácska is,
Amely az érdem oszlopára menne.
Kész vagyok meghalni - kész,
Csak ezt tegyék síromnak a kövére:
ÚTAS! ITT FEKSZIK VITÉZ.
EGY NAP XXIV ÓRA: ENNYIT ÉRE. -
Ámde hogyha oly nemes
Szép tettek életembe nem tetéznek,
Hogy halála érdemes
Légyen dicsőitésre még Vitéznek:
Semmi, csak te, óh Lilim!
Te, akiért az életet szerettem,
Csak te légy, Lillám, enyím:
Mindég fogom becsűlni, hogy születtem.
És mivelhogy a napok
Elseprik a legédesebb időket:
Míg az ifjú hónapok
Virítnak, el ne is veszessük őket.
Elfut a nyájas tavasz,
A bársonyos hajnalra gyászköd árad,
A kinyílt jácint elasz,
A rózsaszál egy délbe is kiszárad:
Így az ifjúság maga
Majd elrepűl vidor tekintetedről,
És az Ámor csillaga
Eltűnik ám kacsingató szemedről.
Akkor, ah! rózsáid is
Nem fognak úgy kis ajkadon nevetni,
Akkor érző szíved is,
Ah, nem tud úgy örűlni és szeretni.
Én is akkor csak hideg
Vérrel barátkozom, hideg Lilimmal,
Úgy napolván, mint rideg
Vén pelikán, ifjú daljaimmal.
Míg tehát az lenne még,
A szép időt, óh Lilla! meg ne vessük.
Míg az élet lángja ég,
Egymást viszontöröm között szeressük.
És ha semmi érdemem
Nem fog fejemre zőld babért tetetni,
Semmi sem! mind semmi sem!
Csak hogy te, Lilla! meg ne szűnj szeretni.
Híremet s nagy voltomat
Ne trombitálják messzi tartományok,
Más ne tudja síromat:
Te hints virágot arra s a leányok. " |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Új évi köszöntők |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 6
|
|
|
|
2009. December
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
156 db bejegyzés |
| e év: |
1528 db bejegyzés |
| Összes: |
47466 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1159
- e Hét: 24219
- e Hónap: 57373
- e Év: 291120
|
|
|
Offline
