|
 1/3 oldal 
|
Bejegyzések száma: 23
|
|
|
|
|
|
2010-01-02 18:17:22, szombat
|
| |
| |
Őrangyalnövendékek a Szent Anna tónál
Mindenki tudja, hogy a gyerekek már igen korán elkezdik tanulni a világ megismerését; egy kicsit már az óvodában, aztán az iskolában pedig egyre mélyebben. Nincs ez másként odafönt az angyalokkal sem, akik az őrangyalságra készülnek, ők is szinte már a bölcsőben ismerkedni kezdenek a feladatukkal. Ennek az első lépése az, hogy megismerjék a Földet, ahol azok az emberek élnek, akikre nekik majd vigyázniuk kell. Amikor ezek az őrangyalok még olyan aprók, hogy szemmel nem is láthatóak, Isten már akkor tanítani kezdi őket.
Mostanában is született egy csoport ilyen kis őrangyalnak való, az Úr pedig kiült egy felhő tetejére, és lefelé kandikált, hogy a Föld melyik részét ismertesse meg velük.
Amint a felhő haladt, éppen a Szent Anna tó fölött járt, ami egy magas hegyek között megbúvó, egészen kicsi és tiszta vizű tó. Az Úr azt gondolta, hogy ez igazán szép hely. Itt megismerhetik a Földet ezek a kis angyalok. Lenyúlt a felhőről, szakított odalentről egy pitypangot, ami már idős volt, és szürke bóbiták borították a fejét. Odakiáltott a kis őrangyaloknak:
-- Riadó! Mihelyt belefújok a pitypangba, mindenki elkap egy bóbitát, s azzal, mint egy ejtőernyővel leereszkedik a tópartra. Egy egész napotok lesz, nézzetek jól körül. Este, amikor a szél föltámad, ismét kapaszkodjatok a pitypangbóbitába, és a szél visszaröpít ide a felhőre, ahol én kíváncsian várom az élménybeszámolót.
A kisangyalok nagyon örültek, az Úr pedig belefújt a pitypangba. Ott szálltak a levegőben a felhő körül a bóbiták, a kisangyalok ugráltak és elcsíptek egyet-egyet közülük, s csakugyan, mint az ejtőernyősök, leereszkedtek.
Lent pedig a tó partján körbejártak, futkostak, megnéztek füvet, bogarakat, a fák törzsét megtapogatták, csodálkozva, hogy milyen magasra nőttek.
Az egyik kisangyal azonban rossz helyre hullott, bele a tó közepébe. Csak az volt a szerencséje, hogy éppen ott úszkált egy nagy falevél, úgyhogy ennek a hátán kötött ki. Körülnézett, és így szólt magában:
-- Hát ez a Föld nem is olyan nagy. Hármat tudok lépni jobbra, hármat balra, s máris véget ér.
Aztán belenézett a tóba, és látta, hogy a vizében visszatükröződnek a fák.
-- Meg akarom érinteni őket ébredt föl benne a kíváncsiság, kinyújtotta kezét a vízbe, de nem tudta sem a fák levelét megérinteni, sem a törzsét, csak vizes lett a keze. Csalódottan húzta vissza.
Nem sokkal később egy madárraj repült a tó fölött. Fölfigyelt a képmásukra:
-- Jé, itt valamik repülnek! ujjongott. -- Nekik már nagy, erős szárnyuk van, nemcsak pitypanggal tudnak szállni, mint én. Megsimogatom a tollukat.
Belenyúlt a tóba, persze megint hiába. Elszontyolodott.
A parton levő angyalok viszont, amikor a madarak ott leszálltak, és a magokat csipegették, odaszaladtak hozzájuk, egész közelről nézték azokat, belefúrták a kezüket a tollaik közé.
-- Hú, milyen pihe-puha! mondogatták egymásnak.
Aztán teltek az órák, eljött az est, s vele megjelentek a csillagok. Az angyalok nézték a csillagokat az égen, a tó közepére esett angyal is nézte a csillagok visszatükröződését a tóban. A csillagot is meg akarta fogni, hátha ez sikerül, de most sem járt sikerrel.
Föltámadt a szél, és az angyalok visszaemlékeztek az Úr parancsára. Mindegyik a magasba tartotta a kis pitypangbóbitát, a szél pedig sodorni kezdte őket egyre magasabbra. Végül kikötöttek az Úr tenyerén, aki rájuk nézett, látta az arcukon, mennyire fáradtak és elcsigázottak, a zsebébe rejtette őket, s hagyta, hadd aludjanak ott másnap reggelig. Akkor ébresztőt fújt, s megkérdezte tőlük:
-- No, angyalok, hogy tetszett a Föld?
Ők pedig egymás szavába vágva mesélték, hogy milyen szép volt a fű, meg a bogarak, madarakat is láttak, még a tollukat is megsimogatták, a csillagos ég pedig egyenesen lenyűgöző odalentről.
A levélre hullott kisangyal csak annyit mondott hogy az egész Föld nem más, mint káprázat. Mihelyt bármit, amit látunk, meg akarunk érinteni, csupán a kezünk lesz vizes, semmi több. A többi hiába bizonygatta, hogy nem, nem így van, a madarak tényleg vérbeli madarak, a fák valódi fák, a csillagok igazi csillagok, a kisangyal csak rázta a fejét. Neki ugyan beszélhetnek, ő tudja, hogy az egész egy nagy becsapás.
Az Úr meghökkent. -- Mit csináljak én ezzel a kisangyallal? töprengett.
Álló hétig gondolkodott, aztán, amikor legközelebb dolga akadt a Földön, így szólt a kisangyalhoz:
-- Gyere, ugorj a tenyerembe!
Ő nem kérette magát, már szökkent is. Ekkor ismét lementek a tópartra, ahol az Úr letette őt a fűbe, és azt mondta:
-- Na, most nézz körül!
Ő csodálkozott és álmélkodva mondogatta: -- Hát ezeknek tényleg igazuk volt! Van itt fű, meg madár is, a fák is valóságosak, tényleg nem csak víz a Föld.
A Szent Anna tó csöndes hullámai pedig falevelek százait ringatták a vízparton.
Forrás:http://canadahun.com/forum/showthread.php?t=7006&page=39 Karsay István
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-01-02 18:14:20, szombat
|
| |
| |
SZÁSZ TIBOR ANDRÁS:
IGAZ TANMESE EGY VADALMAFÁRÓL
Volt, egyszer hol nem volt egy ember, ki Istennel nem törődött és embertársait megvetette. Senkit nem szeretett: talán még magát sem. Dolgozott naphosszat, de ruhája rongyos, háza szegényes maradt. Még saját magától is irigyelt mindent ami szép és jó. Felesége belerokkanva az egyhangú életbe, idő előtt sírba roskadt, gyermekei mihelyt felcseperedtek siettek szétröppenni a nagyvilágba és örökre elfelejteni a sivár családi fészket, melyben születtek és felnőttek.
Volt ennek az embernek egy gyönyörűséges szép oldalban egy kis kaszálója a Sóút mellett. Két kis boglyácska széna termett rajta. Ha nyomásba esett a határrész, a szelíd tehénkék szívesen legelésztek arrafelé. Egy hatalmas vadalmafa tartott ott hűs árnyékot: a pásztor nemegyszer ott deleltetett és keresett menedéket a nyári nap forrósága elől. Nőtt is a fű a következő évben a bőséges trágyától! Ha száraz év jött, és a fű kiperzselődött, a fa körül zöldellő maradt a dús gyep...
Minden tavasszal elsőként borult virágba: valósággal felragyogott tőle a határ. Az úton járók néha nem tudtak ellenállni varázsának: megálltak, megpihentek alatta, bármily sietős is volt útjuk. Majd mikor tovább mentek, áldást mondtak haló porában is arra ki ültette , és kicsit irigykedve, sóhajtva mondták: "Milyen boldog lehet e földnek gazdája, ki ilyen szép helyet birtokol és itt élheti e varázslatos tájon nyugodt életét!"
De az ember, akié a föld volt, mégsem volt boldog, hanem éppen ellenkezőleg tele volt haraggal és gyűlölettel. "Elintézem én ezt a mocsok, haszontalan fát -káromkodott- ne dögösködjön itt minden jöttment és tapossa nekem a füvet alatta. Csak az árnyékot tartja, hitvány almája cefrébe se való: még a gyökerét kiirtom." És úgy is cselekedett. Egy napon két hasonszőrű cimborával, egy mocskos utánfutós traktorral és gonoszhangú motoros láncfűrésszel felfegyverkezve pár óra alatt végzett a fával. Kidöntötték, feldarabolták, gyökerét csörlővel kirángatták a földből, majd az egészet ágastól, virágostól elszállították.
Azóta kopár az oldal: a nap heve perzseli, gyors záporok mossák évről évre szikesebbé a helyet. Gazdája már nem törődik vele: attól a naptól fogva nincsen szerencséje. Piros arca egyre sápadtabb lett, hirtelen megöregedett, büszke tartása megroppant, ereje napról napra fogyatkozni kezdett. Járja az orvosokat, de mindenik csak csóválja a fejét, nem találják baját. Ő pedig ül fájdalmaktól gyötörve, elgyöngülten kapujában, és puszta szívvel várja a halált.
Forrás: http://canadahun.com/forum/
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 23
|
|
|
|
2010. Január
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
492 db bejegyzés |
| e év: |
5745 db bejegyzés |
| Összes: |
50420 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 359
- e Hét: 5423
- e Hónap: 10161
- e Év: 116305
|
|
|
Offline
