|
2010-02-05 18:42:33, péntek
|
| |
| |
Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966
Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató
Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."
Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)
...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).
Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.
Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.
Tizennegyedik fejezet A törvénytudók
A következő tavaszon Jézus a szüleivel és bátyjaival felment Jeruzsálembe a húsvéti ünnepekre. Kellemes utazás volt - a dús gabonavetésektől zöldellő nagy síkságon át Sunemig és Jezréelig, onnan a Szamárián keresztül vezető hegyi úton Judeába. Minden egyes helyen, ahol megpihentek, szinte megelevenedett a Szentírás egy vagy több fejezete. A Kis Hermón délnyugati lankáin terül el Sunem, amely éppoly híres viruló kertjeiről és gyümölcsöseiről, mint szép leányairól és asszonyairól. Abiságot, Izrael legszebb leányát Sunemből vitték a királyi udvarba, hogy Dávid öreg csontjait melengesse a hideg judeai télben - ez volt az az Abiság, aki miatt Dávid legidősebb fia, Adónia elvesztette trónutódlási jogát. Sunemban élt az a gazdag asszony, aki megvendégelte Elizeust, és Sunemből származott az a gyönyörű nő is, akihez Salamon hres szerelmi énekei szóltak. A hegyi út Én-Gannim - ,,kertek forráskútja" - határvároskánál kezdődik. Ez a helység is olyan, mint Sunem: gazdag gránátalmafa, fügefa- és birsalmafa-ligetei vannak, s száz patakra ágazó hegyi folyó fut rajta keresztül, Salamon ehhez a helyhez hasonlította a sunamita asszonyt. József és családja itt töltötte az éjszakát.
Másnap reggel Szamária területére léptek. Estefelé áthaladtak az Ebál mg a Garizim hegyek között, s megitatták szamaraikat Jákob kútjánál. Sekhem szent városa mellett, aholmost szamaritánusok laknak. Gilgálban pihentek meg éjszakára. Ezen a helyen vertek először tábort Izraeel fiai, miután Józsua vezérletével átkeltek a Jordánon, a Kánaán földjén először itt ünnepelték meg a húsvétot. Azt a kőből rakott félkört azonban, amelyről a hely a nevét kapta, már századokkal előbb lebontották, és elhordták, ez még Jósiás, a ,,jó király" reformjai idején történt, mivel ott különféle ritusokat végeztek Asera Istennő tiszleletére. Ugyanazon októl írtatta ki Jósiás király Móré ősi terebintusligetét, ahol egykor Ábrahám, majd Jákob mutatott be áldozatot, Efraim egyik leghíresebb szentélye állt itt, de már csak a neve maradt fenn, semmi más.
Másnap Béthelbe értek. Itt is szentély állt valamikor, amelyről gúnyosan írta Ámos próféta: ,,Menjetek Béthelbe, és vétkezzetek, szaporítsátok a vétkeket Gilgálban!" Itt látta álmában Jákob patriarcha azt a lajtorját, amelyen angyalok jártak fel-alá, s itt emelt oltárt Jehovának. De Jósiás, a ,,jó király", ezt a helyet is felkereste, leromboltatta az oltárt, és kivágatta a vén terebintustölgyet, amely alatt egykor Debora papnő bíráskodott Izrael fölött. Valaha királyi város volt Béthel, Jeroboám király varázsolta széppé, és itt állította fel az aranyborjakat. Szentélye fészek, amelynek piactere sincs, éppoly szegény, mint a többi helység Benjámin terméketlen területén. Jézus sehol sem látott még olyan satnya gabonavetéseket, mint itt. Meg is kérdezte Józseftől, miért vesződnek a parasztok, hiszen ezek a földek jóformán semmi termést nem hoznak:
- Azért fáradoznak, hogy legalább a jövő évre való vetőmagjuk meglegyen - magyarázta József. - Jó esztendőben azért megterem itt annyi gabona, amennyiből meg tudnak élni.
Jézus bátyjai Betlehemből egy nyaláb búzakalászt hoztak magukkal, hogy hálaadó áldozatként felajánlják a templomban. Azok bezzeg más kalászok voltak - mindegyiken vagy száz kövér szem duzzadt.
Ünneplőbe öltözött sokaság lepte el az utakat, amelyeken elértek Rámába. Ettől a helytől már csak négy mérföld Jeruzsálem. A helybeliek Ráchel sírját mutogatják az idegeneknek, s űgy tesznek, mintha sohasem hallottak volna arról, hoegy a judeai Betlehemben is látható Ráchel sírja. Ha valaki ezt szóba hozza előttük, indulatosan tagadják a betlehemi síremlék valódiságát. Az az igazság, hogy Ráchel kánaánita istennő volt, nem pedig halandó asszony. És amit most Ráchel síremlékének neveznek, az ennek az istennőnek egyik oltára volt, mert sokfelé hódoltak neki.
Így érkeztek meg végül is Jeruzsálembe, amely immár az egyedüli olyan hely volt, ahol húsvéti bárányt az előírt ritusok szerint levághatták, és elfogyaszthatták. Józsefék Lüsziának - József leányának - házában költötték el az ünnepi lakomát, a hagyományos szokás szerint sietve, ahogyan utazás közben esznek az emberek. A bárányt egészben kellett megsütni, a pecsenyéhez endivia-salátát meg édes mártásba mártogatott, kovásztalan tésztából sütött lepényt ettek, előtte megittak egy kupa édes bort, amelyet József megáldott.
Mivel Jézus volt a legfiatalabb fiú, a hagyomány szerint neki kellett megkérdeznie Józseftől, mit jelent ez az ünnep. Az ugyancsak hagyományos válasz így hangzott:
- Ez az áldozat az Úr áthaladásának emlékére van. Mert az Úr Egyiptomban áthaladt Izrael fiainak házai fölött, amikor elpusztította az egyiptomiak elsőszülötteit, de megkímélte a mi házainkat.
József ezután felolvasta Mózes Második Könyvéből azt a passzust, amely intézményesítette a húsvéti ünnepet. Valójában csak szinlelte az olvasást, hiszen fejből tudta az egészet, szóról szóra. Utána két Dávid-zsoltárt énekeltek el: a Dicsérjétek az Urat és a Mikor Izrael népe kijöve Egyiptomból kezdetűeket. Majd megitták a második kupa boret, s ezzel a lakoma véget ért. A kevés megmaradt húst félretették, hogy később elégessék. Az asztali áldás elmondása után következett a harmadik, majd a negyedik kupa bor, kortyolgatás közben újabb négy Dávid-zsoltárt énekeltek, a Nem nékünk, Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget, Szeretem az Urat, Dicsérjétek az Urat mint ti pogányok, Magasztaljátok az Urat, mert jó kezdetűeket.
Jézust csodálatos érzés töltötte el, amikor arra gondolt, hogy lám, ő is elhagyta Egyiptomot, a ,,szolgaság házát", és most Jeruzsálemben ünnepelheti a húsvégot, a Városban, ahová Izrael minden fiának szíve vágyódik. Majd töprengeni kezdett a ceremónia részletein, és fivéreit olyan kérdésekkel ostromolta, amelyekre azok nemigen tudtak válaszolni. József erélyesen rászólt: leyen csendben, úgy látszik, fejébe szállt a bor. Jézus azonban nem tudott nyugton maradni. Szeretne - űgymond - végighallgatni egy nyilvános vitát a Templomban, nem vinné el őt József oda?
- Fiatal vagy te még ahhoz.
- Mikor leszek elég idős?
- Ha majd férfi leszel. Még nem vagy férfi, bár férfimunkát végzel a műhelyben. A következő húsvétra sem leszel még az. Most még nem volna illő nyilvános vitákra járnod, még akkor sem, ha engedélyt kapnál rá.
Eltelt egy esztendő, utána a másik. Egy napon József ágynak dőlt, heves torokfájás kínozta, és nagyon nehezére esett a beszéd. Megengedte, hogy Jézus olvassa fel helyette a kis családnak a napi könyörgéseket. Attól fogva felnőttnek számított, és magára ölthette az imaköpenyt, amely ugyanazt jelképezi a zsidóknál, mint a ,,toga virilis" a rómaiaknál. Nagy pillanat egy anya életében, amikor férjének nem tartozik többé felelősséggel a gyermek épségéért és magaviseletéért - mert most már gyermeke tartozik felelősséggel őérte az apjának. A zsidók azonban ezt a változást nem jelzik nyilvános formaságokkal, mint más népek szokták. Mindössze annyi történt, hogy Jézus letérdelt szülei előtt, mire azok külön-külön megáldották és homlokon csókolták. József utána megkérdezte tőle, nem akar-e ,,önkéntes áldozatot" bemutatni a Templomban? Talán egy kecskét?
Tanítómestere, Simon - válaszolta Jézus - nem helyesli az olyan áldozatokat, amelyeket a Törvény határozottan nem ír elő. Idézte az ötvenedik zsoltárt:
Ha megéhezném, nem mondanám meg neked,
mert enyém a világ és ennek mindene.
Avagy eszem-é én a bikák húsát, és a bakok-
nak vérét iszom-é?
Hálával áldozzál az Istennek, és
teljesítsd a felségesnek fogadását!
Amikor ismét felmentek húsvétra Jeruzsálembe, Jézus az ünnepi hét elteltével nem indult haza a családdal, hanem a városban maradt. József és Mária abban a hiszemben voltak, hogy bátyjaival tartott, akik előttük keltek útra. Amikor az első nap végén utolérték őket, derült csak ki, hogy Jézus nincs velük. Visszamentek érte Jeruzsálembe, de nem találták sem Lüszia házában, sem másik nővérénél, Lüdiánál, senki sem tudott róla.
Az történt ugyanis, hogy Jézus engedélyt kért és kapott egy nyilvános vitasorozat meghallgatására. Ezeket a vitákat híres törvénytudó mesterek tartották a templomkörzetben, abból a célból, hogy a Szentírás tanulmányozásával foglalkozó vidékiek okuljanak belőlük. A bejáratot őrző kapus mulatságosnak találta az apró legényke tudásszomját. Feltett neki néhány kérdést, hogy lássa, valóban érdemes-e a fiú a bebocsátásra. Jézus mindenre megfelelt. Erre barátságosan vállon veregette:
- Jól van, fiam. Az Úr növelje meg bölcsességedet!
Az első két napon ki sem nyitotta a száját, csak figyelt, figyelt, és a szíve valósággal repdesett örömében, valahányszor ilyeneket mondott egyik vagy másik bölcs írástudó:
- Igaz, a tudós Sammáj valóban így meg így nyilatkozott erről meg arról. De lássuk, miként vélekedett ugyanerről a tárgyról a nem kevésbé kíváló elméjű Hillél?
Gyakran elsuttogta magában Hillél szóban forgó véleményét, hiszen Simon mindenre megtanította. Úgy érezte, hogy a vitatott kérdésekben mindig Hillélnek van igaza. Hillél még élt akkor, és Jézus nagyon vágyott arra, hogy beszélgessen vele. Vágya azonban nem teljesült, mert Hillél nem jelent meg a vitákon, gyenge, törékeny aggastyán volt már, sohasem mozdult ki hazulról.
A harmadik napon két híres tudós vitájára került sor az Asszonyok Udvarának árnyékos felében. Nagyon sokan jöttek elő, és a sok széles váll miatt Jézus nem láthatta a vitatkozó feleket. A disputa tárgya a következő kérdés volt: miért parancsolja a Törvény, hogy a húsvéti bárányt a hónap tizedik napján kell kiválasztani, és a tizennegyedik nap estéje előtt nem szabad levágni?
Az első törvénytudó fejtegetése így hangzott:
- A dolog olyan világos, akár a nap, amely a templomudvarra süt. A tizes szám a teljesség száma. Nincs a világon olyan ember, akinek tíznél több ujja lenne a kezén és a lábán, leszámítva a Dávid háborúinak leírásában említett filiszteus szörnyet, és tíznél kevesebb sincs senkinek, hacsak valami baleset nem érte. Tíz ember alkot egy gyülekezetet. Legalább tíz személynek kell az asztalnál ülnie a húsvéti bárány elköltéséhez. A tízhúrú hárfa zenéje maga a tökéletesség. Az Úr tíz csapással töltötte ki egész haragját az egyiptomiakon. Tíz nemzedék volt Ádám és Noé között, ugyanakkor Noé és Ábrahám között. Sőt: az Úr tíz parancs szavával teremtette a világot. És az első pénteknek, a teremtés utolsó napjának alkonyi szürkületében alkotta meg azt a tíz nagyszerű dolgot, amelyek között - mint ti is tudjátok - ott van a szivárvány, az írótoll, a csípőfogó, a Törvény két táblája...
Itt megállt, hogy kifújja magát. Ekkor egyik tanítványa engedélyt kért tőle, hadd mondja el A bölcsesség tíz mértéke című éneket, amely szintén a tizes szám hagyományos teljességét biztosít, mire a tanítvány gyászos hangon recitálni kezdte:
Bölcsességnek tíz mértéke
Adatott meg a világnak...
Egy másik tanítvány rávágta a következő sort:
Kilencet vett el Izrael...
Mire valamennyien kórusban fejezték be a strófát:
A többi elvett egyet.
És ugyanígy folytatódott az ének:
Gazdagságnak tíz mértéke
Adatott meg a világnak.
Kilencet vett el Róma,
A többi elvett egyet.
Szegénységnek tíz mértéke
Adatott meg a világnak.
Kilencet vett el Babilon,
A többi elvett egyet.
Büszkeségnek tíz mértéke
Adatott meg a világnak.
Kilencett vett el Elám,
A többi elvett egyet.
Bátorságnak tíz mértéke
Adatott meg a világnak.
Kilencet vett el Perzsia,
A többi elvett egyet.
Mágiának tíz mértéke
Adatott meg a világnak.
Kilencet vett el Egyiptom,
A többi elvett egyet.
Bujaságnak tíz mértéke
Adatott meg a világnak.
Kilencet vett el Arabföld,
A többi elvett egyet.
Bolondságnak tíz mértéke
Adatott meg a világnak.
Kilencet vett el Hellasz,
A többi elvett egyet.
Részegségnek tíz mértéke
Adatott meg a világnak.
Kilencet vett el Etiópföld,
A többi elvett egyet.
Tisztességnek tíz mértéke
Adatott meg a világnak.
Kilencet vett el Média,
A többi elvett egyet.
Az első törvénytudó így folytatta fejtegetéseit:
- De főleg és legelsősorban, amint a Szent Könyvben olvasom, a bárányt a Tízparancsolat tiszteletére kell ama tizedik napon kiválasztani. A jámbor ember a tíz nap alatt sorra veszi a parancsolatokat, mindennap egyet, elmélkedik azokon, és a tizedik napon világosan látja, mi a kötelessége Isten és felebarátja iránt. Megszentelődik, úgyhogy tiszta szívvel és szemmel választhatja ki a makulátlan bárányt. Ez a gyakorlat az én házamban, és mi azt tartjuk, hogy másképpen nem is lehet illendően a húsvétot megünnepelni. Most pedig lássam, meri-e valaki kétségbe vonni szavaimat?
A hallgatóság a kihívást csak efféle szónoki fogásnak tekintette, és nem szólt semmit. A csöndet Jézus törte meg, aki már nem tudta tűrtőztetni magát:
- Tudós férfiú, mondd meg, kérlek, hogy a te törvénytekercsed fejezetei ugyanabban a sorrendben következnek-e, mint abban a tekercsben amely a Másolók Termében van kifüggesztve?
Mindenki meglepődve nézett a hang irányába, s amikor látták, hogy egy fiú a közbeszóló, a csodálkozás még nagyobb lett.
- Ki tette fel ezt az arcátlan kérdést? - mondta szemöldökét összevonva a tudós. - Lépjen előre, legyen mersze megmutatni magát. Akkor majd válaszolok neki.
Jézus átsurrant a tömegen, és megállt előtte.
- No, te sápadt képű, vörös tincsű kis teremtmény - szólt oda a törvénytudó -, mondd meg nekem miért tetted fel szemtelen kérdésedet, és akkor megkapod a feleletet. Mert meg vagyok írva, hogy ne forduljunk el azoktól, akik hallani akarnak. Ám az is meg vagyon írva, hogy feddjük meg a bolondokat, és pálcával kenegessük a hátukat.
- - Tudós tanítómester - mondta Jézus -, dehogy akarok én arcátlankodni. Csak hát idegen lévén Jeruzsálemben, lehetségesnek véltem, hogy a te tekercsed különbözik azoktól,amelyeket másutt tanulmányoztam. Mert én úgy olvastam, hogy a húsvétot már a Tízparancsolat kiadása előtt is megünnepelték. Tudom, erre azt lehet mondani, hogy a Tízparancsolat már a teremtés hatodik napja óta létezik, mivel megvolt a Mindenható elméjében- ha igaz, hogy akkor teremtette az ábécét meg a két törvénytáblát. De a parancsolatokat még nem írta rá a táblákra. A Tízparancsolatot tartalmazó kőtáblákat akkor adta Mózesnek, amikor az már Egyiptomból a Sinai-félszigetre vezette ki Izrael fiait. Egészen addig az időig - én így veszem ki a Szent-írásból - az Úr nem adott általános jellegű parancsolatokat az embereknek. Csupán különleges parancsolatokat adott. Például az első emberpárnak adta azt, hogy ne egyék a jó és a rossz tudásának fájáról. Noénak azt, hogy építsen bárkát, és vigyen bele állatokat, vagy azt a most szóban forgó parancsolatot, amely a húsvéti bárányevésre vonatkozik. Hogy az Úr egy különleges lakoma elköltését parancsolta, nem pedig egy áldozati ünnepet rendelt el, világosan megerősíti Jeremiás próféta, aki az Úr nevében azt mondja: ,,Mert nem szóltam az atyáitokkal és nem rendelkeztem velök, amikor kihoztam őket Egyiptom földéről, az égőáldozat és véresáldozat felől."
A másik törvénytudó, nem akarván, hogy egy ilyen gyerekember zavarba hozza tudós társát, most közbeszólt:
- Nem értesz te ezekhez a dolgokhoz. Ha ez a nagy tudományú férfiú úgy vélekedik, hogy a tíz napot az Úr a Tízparancsolat előjeleként rendelte el, miért akadékoskodsz?
- Az zavar engem- mondta Jézus -, hogy szerinte az első húsvétot nem helyesen, nem illő módon ülték meg. Mert amikor Izrael fiai Egyiptomban voltak, miképpen elmélkedhettek volna olyan parancsolatokon, amelyek még le sem voltak írva, és egyedül az Úr elméjében léteztek?
Többet is mondott volna, de a második törvénytudó ismét a szavába vágott:
- Az én véleményem szerint azért kell a bárányt a tizedik napon kiválasztani, mert a dézsma, vagyis a tized, az Úrnak van szentelve. Nem pedig azért, mert a tizes szám a teljességet j elenti. Hiszen magától értetődik, hogy a hetes még teljesebb szám, mint a tizes. Igaz, hogy az Úr tíz parancsszóval hozta létre a világot, de a teremtés befejeztével a hetedik napot szentelte meg. A szent gyertyatartónak hét ága van, hét tiszta állatot vitt Noé a bárkába, hétszer hét nap választja el a húsvétot a pünkösdtől, hétszer hét esztendő után következik a Jubileum Éve - mindezt fel lehet hozni példaképpen, de hol a tökéletesség, hol a teljesség, ha nem a szentséges, egyedülvaló Úristenben? És az ő kimondhatatlan neve hét elemből áll. A dézsma már Mózes előtt intézményes szokás volt. Ábrahám atyánk tizedet adott Melkhisédeknek, Sálem királyának, a magasságos Isten papjának, Jákob atyánk utánozta nagyatyja jámborságát, amikor tizedet ígért az Úrnak mindabból, amit majd Mezopotámiában szerez magának, és később Mózes ennek a földnek minden terméséből tizedet rendelt el . Lássuk, ki mer ezzel vitába szállni?
Ismét Jézus szólalt meg:
- Tudós tanítómester, tizedet adni üdvös dolog valóban, de hogyan lehet tizednek tekinteni a húsvéti bárányt? Ha valakinek tíz báránya van, akkor egyet kiválaszthat, hogy tizedként az Úrnak áldozza. De miként lehet egy bárány tizedrész, ha valakinek öt bárány van, vagy húsz? És hol van az megírva, hogy a tizedeket a hónap tizedik napján kell begyűjteni?
A jelenlevők mind elcsodálkoztak Jézus érvelésének merészségén és könnyedségén. A második írástudó odaszólt az elsőnek:
- Testvér, mit csináljunk ezzel a gyermekkel?? Küldjük el?
- Addig nem - felelte az nyersen -, amíg nem válaszoltál az érvelésére, amely itt mindenkinek a nyelvén lebegett már. Én nem találom különösnek, hogy egy gyermek adott neki hangot.
A második írástudót elöntötte az indulat, s Jézuson akarta kitölteni mérgét:
- Ama galileai hamariák közül való agy te, akik elvágják az áldozataik torkát, és ott hagyják őket vérükben fetrengeni? Ama galileai rablók közé tartozol, akik mindig csak rombolnak, de sohasem építenek?
- Nem. Én szüleimmel Galileában élek ugyan, de Judeában születtem. És ha te meggondolatlan szavakkal elvágtad a saját torkodat, kérlek, ne engem vádolj a gyilkossággal. Ha pedig tőlem akarod megkérdezni, miért kell a bárányt a tizedik napon kiválasztani, hát megmondom. Izrael fiai a hónap tizenegyedik napján szándékoztak útrakelni Egyiptomból, amikor telihold volt, hogy minél messzebbre juthassanak a fáraó hadaitól. Bárányaik közül kiválasztottak és elkülönítettek egyet, mintha meg akarnák hizlalni. Ezt azért tették, hogy megtévesszék az egyiptomiakat. Mivel a bárányhizlalás egy hónapig, vagy még tovább is eltart, az egyiptomiak közül senki sem gyanította, hogy Izrael fiai már négy nappal később levágják és megeszik ezeket a bárányokat. A szóban forgó tíz napnak nincs nagyobb jelentősége, Izrael fiai az egyiptomi szolgaság idején tíznapos egységekben mérték az időt, aminek az a magyarázata, hogy az egyiptomiaknál tíz napból állott a hét, most is annyiból áll. Mózes tíz napot adott Izrael fiainak ügyeik intézésére, és a bárányok kiválogatása volt az utolsó előkészület a meneküléshez. A lakomát este költötték el, és mire befejezték, az egyiptomiak már aludtak. Akkor jóllakottan, és az elfogyasztott bortól bátorságra kapva kilopózkodtak azon a keskeny, őrizet nélkül hagyott ösvényen, amely a Nádas-tengert megkerüli. A Philistaea felé vezető országúton ugyanis nem mehettek, mivel azt az egyiptomiak erősen őrizték. A tíz napból álló egyiptomi hét, az aszor,még ma is használatos Izraelben. Az Engesztelés Napját egy aszor utolsó napján szokták megülni. És hogy egy kevésbé szent példát is mondjak: Dániel és három társa nem tíz napig éltek a hüvelyeseken meg vizen?
A második törvénytudó diadalmasan mosolygott:
- Homokra építetted a házadat, te pöttöm törvénytudó! A mi Izraelita hónapunkról képletesen szólva el lehet ugyan mondani, hogy dekádokra van osztva, ám ezek a dekádok önmagukban nem léteznek. Te még nem vagy elég tanult ahhoz, hogy tudjad. Így hát megmondom neked: az aszor nem jelenti magát a dekádot. Egy dekádnak a tizedik napját jelenti. A hónapból is tizedet adunk, mert minden tizedik napnak megvan a maga szentsége - nem akkora szentség, mint a hetedik napé, de mégis szentség -, s ez arra figyelmeztet bennünket, hogy mindenből tizedet adjunk az Úrnak.
- Igaz, nagy tanítómester, hogy az aszor szó a tizedik napot jelenti. De jelenti a dekádot is. Mert Mózes Első Könyvének huszonnegyedik részében Rebeka bátyja és anyja ezt mondta Izsák atyánk szolgájának: ,,Maradjon velünk a leány még vaegy egy aszorig" - vaegyis egy tíznapos hétig.
Erre a csodálkozás moraja futott végig a galileai látogatók között, akik együtt ültek az egyik oldalon. Valahogy olyan volt ez a jelenet, mint amikor a vívóiskolában egy újonc ügyes mozdulatokkal nemcsak sorra elhárítja a vívómester vágásait, hanem villámgyors csuklófordulattal kiveri kezéből a kardot, amely pörögve repül a terem túlsó sarkáig, a fegyvertelenül maradt mester pedig bambán pislog maga elé. Hogy tapsolnak olyankor a körülállók! A galileaiak megfeledkeztek az illendőségről, örömükben zajosan tapsoltak, hangosan nevettek, sőt valamelyikük elrikkantotta magát:
- Egy második Dávid, aki leterítette a maga oroszlánját, medvéjét!
Az illetlen lármától felháborodott két törvénytudó egy emberként ugrott fel. Gyorsan elhadarták a szokásos vitazáró imádságot, elbocsátották tanítványaikat, és sértődötten távoztak.
Az első törvénytudó bosszúságtól remegő hangon így szólt a másodikhoz:
- Hallatlanul pimasz az a fiú. A szülei nem tudták arra nevelni, hogy fogja be a száját, és tisztelettel hallgassa azokat, akiktől csak tanulhat? Ugyan ki fia-borja lehet? Biztosan valami fattyú. Meg lehet ismerni ezeket a cammogó járásukról, meg arról, hogy nem akarnak köszönni az idősebbeknek.
- Nem hinném, hogy az. Aki ennyire járatos a Törvényben, mint ő, nyilván tudja, hogy csak olyan embereket engednek ide, akik törvényes házasságból születtek, és őseik között sem volt fattyú a tizedik nemzedékig visszamenőleg. Meg aztán tiszteletteljesen köszönt nekünk, amikor eltávoztunk. És miből gondolod, hogy cammogó a járása? Nem láttad őt járni?
- Talán még nem tudja, hogy fattyú. De én meg agyok róla győződve, hogy az.
- Kizártnak tartom. Ha fatyú volna, a tanítói tudnák azt, még akkor is, ha a gyerek előtt tapintatból elhallgatnák. És akkor nem oktatták volna ki olyan alaposan a Szentírás ismeretére. Mert - kérdem én - mi értelme volna egy fattyút megtanítani olyasmire, ami csak a gyülekezet teljes jogú tagjainak hasznos?
- Menjünk vissza, tudjuk meg a fiú nevét, aztán majd részletesebb információkat szerezhetünk róla.
Vissza is tértek, de akkorra már más vitatkozó csoportot találtak ott, amely az udvar napsütötte részéből telepedett át az árnyékos oldalra. Jézust nem látták sehol, de azért megálltak, hogy figyeljék a vitát. Voltaképpen nem is vita volt az, hanem tiltakozó gyűlés. Bizonyos farizeusok vettek rajta részt, és a Törény megsértésével vádolták a főpapot, aki egy zsidó prostituálttól adományt fogadott el a templomkincstár számára. Az illető nő megbánta bűnös életmódját, és bűnbánata jeléül az Úrnak ajánlotta fel mindazt a pénzt, amelyet testének áruba bocsátásával keresett. A farizeusok szerint ilyen eredetű pénzt nem kezelhet papi személy, legkevésbé a főpap, az efféle adományt ki kell osztani a szegények között, de nem szabad hozzácsatolni a templomkincstár pénzalapjaihoz. Hivatkoztak Mózes Ötödik Könyvére, amelynek huszonharmadik részében félreérthetetlenül ki van mondva a tilalom: ,,Ne vidd be a parázna nő bérét... az Úrnak, a te Istenednek házába...
Mellesleg szólva, ezt a tiltó rendelkezést általában Mózesnek tulajdonítják, de valójában Jósiás királytól származik. Ő vetett véget annak a régi jebuzeus szokásnak, hogy Jeruzsálem leányai a város kapuinál idegen férfiaknak kínálgatták magukat, és a tőlük kapott pénzt Anatnak, Jehova feleségének ajánlották fel.
A felszólalók egymást túllicitálva bélyegezték meg a főpap helytelen eljárását. Miután mindenki elmondta a magáét, a gyűlés elnöke feltette a kérdést:
- Van-e Izrael fiai között valaki, aki másként merne vélekedni?
Jézus felállt, és engedélyt kért az elnöktől, hogy kérdezhessen valamit.
- Aha, hát mégis itt van a fiú! - mondta az első törvénytudó a másodiknak.
Az elnök megadta az engedélyt:
- Kérdezz csak, te bátor fiú!
- A városban hallottam beszélni erről az adományról. Úgy tudom, a főpap arra fordította a pénzt, hogy illemhelyet építtessen ahhoz a különálló szobához, ahol az Engesztelés Napját megelőző hetet kell visszavonultságban eltölteni. Így van?
- Igen. Csakhogy az a szoba minden kétséget kizáró módon a Templomhoz tartozik.
- Nekem mégis az a véleményem, hogy a pénzt jól használta fel.
- Hogyan? Mi az? Mit beszél ez a Béliál gyermek? - morajlott fel mindenfelől a felháborodás.
- Nincs-e megírva - folytatta Jézus - Mikeás próféta könyvének első részében, a hetedik versben:"...mert paráznaság béréből gyűjtötte azokat, azért ismét paráznaság bérévé legyenek"? Ezt a szöveget a tudós Hillél úgy értelmezte, hogy amiképpen a tiszta dolgok természetüknél fogva tisztákkal párosulnak, úgy a tisztátalanok tisztátalanokkal társulnak. Ki háborodna fel, ha látná, hogy egy disznópásztort, aki malacot dédelget? Senki. Csak akkor szörnyűlködhetne, ha a disznópásztor Izrael egy hithű fiának gyermekét dajkálná, vagy ez a gyermek malaccal játszadoznék. Hasonlók érintkeznek hasonlókkal. Egy illemhely tisztátalan. A tisztátalanságnak különálló szigete a tiszta Templomban. De nem tekinthető a Templom részének. Ha az a parázna nő megbánta vétkeit, egész Izraelnek örvendeznie kell, és a főpap nem utasíthatja vissza az adományát, amely bűnbánatának biztos jele. Az illemhely, noha tisztátalan, szükséges valami: következésképpen nem tiszta, hanem tisztátalan pénzből kell megépíteni.
- Azt mondod hasonlónak hasonlóval kell társulnia. Ezek szerint a paráznaság is törvényszerű? - kérdezte gúnyosan a törvénytudó.
- A parázna szükségből vétkezik. Saját elhatározásából Izrael egyetlen leánya sem adja magát paráznaságra, mivel nem akarja, hogy elveszítse családját és barátait. Az éhség és nyomor kényszeríti rá, hogy testét áruba bocsássa. Tanítómesterem, a tudós alexandriai Simon úgy mondta nekem, hogy Izraelben minden parázna nő azért lett azzá, mert valaki elcsábította, és a szüzességétől megfosztott leányt a családja kitaszította. Ebből arra következtetek, hogy amíg álnok férfiak szüzeket csábítanak el, és amíg lesznek olyan ostoba férfiak, akik nem tudnak meglenni ringyók nélkül - addig a prostitúció szükségszerű. És hasonlóképpen: amíg az Engesztelés Napjára a főpap nem böjtöléssel készül fel, addig illemhelyre is szüksége lesz.
Senki sem tudott mit válaszolni erre az érvelésre, amely minden tekintetben megfelelt a farizeusi elveknek: nemes lelkű volt, gyakorlatias, jól megalapozott.
- Nagyon jó - mormogta a második törvénytudó, és társának a közismert mondást idézte: - Ne a kancsót nézd, hanem azt, hogy mi van benne. Némelyik új kancsóban nemes óbor rejlik, és fordítva.
Jézus pedig nagy bátran felszólította a hallgatóságot:
- Cáfoljon meg, aki tud!
Ebben a pillanatban mozgolódás támadt, és a tömeg széléről egy hang kiáltotta feléje:
-Végre, végre megtaláltunk! Fiam, fiam! Már azt hittük, hogy elvesztél!
Jézus odament, és tisztelettel köszöntötte Máriát meg Józsefet.
- Három nap óta le sem hunytuk a szemünket, annyira aggódtunk miattad - mondta Mária. - Miért nem szóltál, hogy még Jeruzsálemben maradsz? Nem gondoltál anyádra?
- Nem tartozom többé számot adni anyámnak útjaimról. Én most már az Atya dolgaival foglalkozom. De azért kérlek, bocsáss meg, amiért szomorúságot okoztam neked. Megüzentem az unokafivéremmel, Paltival, hogy hol vagyok, nyilván nem találkozott veletek.
Az első írástudó félrevonta a másodikat, és halkan azt mondta neki:
- Most már láthatod, hogy igazam volt. Ha az az ember ott a fiú apja lenne, nem engedte volna, hogy az asszony beszéljen helyette. Emlékezz csak Salamon király ítéletére: a veszedelem pillanataiban derült ki, hogy ki az igazi szülő.
- Különös - jegyezte meg a második törvénytudó. - Felismerem azt az embert, bár nagyon megöregedette, amióta utoljára találkoztam vele, a szakállát is más formájúra nyírja, meg a ruházata is szegényesebb. Józsefnek hívják. Dávid nemzetségéből való, apjának Héli volt a neve. Mindenki azt hitte, hogy a betlehemi mészárláskor őt is megölték, de egy évvel ezelőtt felbukkant Galileában.
- József? Csak nem az emmanuszi József? Aki épületfával kereskedett?
- De az.
- Emlékszem, úgy tíz éve, vagy talán még régebben olyasmit beszéltek róla, hogy feleségül vette Dávid egyik sarjának, az öreg Joákimnak a leányát. Arra a Joákimra gondolok, aki oly nyomorultul pusztult el, amikor Anthrongész az utolsó elkeseredett ellenállást tanúsította Kochebában. A házasságkötés körülményeire már nem emlékszem pontosan, de azt tudom, hogy merőben szokatlanok voltak. Mire a férfi megérkezett a mátkapénzzel, addigra a lányt elrabolták. Arra azonban már nem emlékszem, hogy végül is visszakapta-e menyasszonyát. Én akkor nem voltam Jeruzsálemben, de fogadni mernék, hogy a rablók elcsábították a lányt, és az öreg József tette tisztességes asszonnyá. Tudom, mennyire emberséges lelkületű. Nos, fogadjunk? Ha megnyerem, enyém az új köpenyeged, te meg viseled ezt az öreg ruhadarabot.
- Tartom a fogadást. Nem lehet úgy, ahogyan te állítod, József sohasem engedné a fiút belépni a Templomba, ha tudná róla, hogy zabigyerek.
- Nem Nos, akkor talán éppen azért engedte, hogy a fiú anyja beszéljen helyette. Mert ő maga fel volt háborodva, amiért itt találta a gyermeket.
- Jó, majd meglátjuk.
- De hogyan? A Dáid-nemzetség családi feljegyzéseit a Gonosz meg a fia mind megsemmisítette.
- A fiú anyja, ha feltevésem helyes - vagyis ha azonos az annak idején elrabolt leánnyal -, atemplomi szüz volt, márpedig akkor a mátkapénz befizetésének nyoma kell legyen a Templom gazdasági könyveiben. A fiam főhivatalnok ott. Most mindjárt menjünk hozzá!
A fekvő beteg Hillélnek tanítványai elmondták Jézus felszólalását a prostituált adományával kapcsolatos vitában. Hillél helyeselte, s így fogalmazta meg véleményét, amely egyike volt utolsó bölcs mondásainak: ,,A nemes szív mindig talál kinyitható ajtót azoknak, akik az Urat keresik, a zsugori szív mindig talál reteszt az ajtón, hogy kívül tartsa őket." Ezt később elmondták Jézusnak, s ő oly büszke volt rá, mint egy római katona a vitézségéért kapott polgári koszorúra, a ,,corona civicá"-ra.
Hillél még annak az évnek a telén elhunyt. A zsidó nép történetében magánember halálát még soha nem gyászolták meg annyira, mint az övét. Judea és Galilea minden helységében, a diszpóra valamennyi zsinagógájában Gadestól Marakandáig, a Tanaisz (Don) folyó torkolatvizétől a nílusi vízesésekig - könnyben úsztak a szemek, zokogástól remegtek a vállak, nem érintettek sem ételt, sem italt az ajkak.
- Hillél meghalt, Hillél nincs többé! - búsongott a nép. - Hillél halott! A bölcs Hillél, aki először tanította szeretetre Izraelt.
Valóban Hillél volt az, aki a ,,teremtmények" főnevet először kapcsolta össze a ,,szeretni" igével. Szívének túláradó jóságában nemcsak azt hirdette, hogy Izrael fiainak kell szeretniük egymást, hanem Ádám minden fiát, tehát az egész emberiséget is a szeretet kötelékének kell egyesítenie. Sőt, szeretni kell minden élő teremtményt, tisztát és tisztátalant egyaránt. Ezt a látszólagos képtelenséget a zsoltárokkal indokolta, amelyek felszólítanak minden létező teremtményt - beleértve a cethalakat, vadállatokat, madarakat, csúszómászókat -, hogy magasztalják az Urat. A bölcs halála még a szadduceusokat is megrendítette.
- Mindig a békesség mellett emelt szót - bólogattak elismerően.
Názáretben Mária is szelíd könnyekkel adózott Hillél emlékének, s így szólt Jézushoz:
- Fiam, bár megadatnék neked, hogy emikor eljő halálod órája, te is magad után hagyj valamit abból az illatból, amely Hillél nevéből árad mostantól fogva örökké.
- Bárcsak mindig megengedtetnék nekem, anyám, hogy megtaláljam és feltépjem azt az ajtót, amelyről ő beszélt!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: A sánta Jézus -Edom Talmud |
|
|
|
|
|
Offline
