|
2010-02-07 18:07:15, vasárnap
|
| |
| |
Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966
Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató
Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."
Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)
...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).
Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.
Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.
Tizenötödik rész A megszégyenítés
A következő húsvétra Jézus ismét felment szüleivel Jeruzsálembe. Ezúttal József megengedte neki, hogy az ünnepek után még a városban maradhasson, és részt vehessen a nyilvános vitákon meg előadásokon.
Jézus a kapukon kívülre kísérte hazafelé induló családját, ott elbúcsúzott, majd felment a Templom hegyére. Egy csipás szemű ember, aki a Templom keleti kapujában guggolt, felismerte, és hízelgő mosollyal megszólította:
- Jó, hogy találkoztunk, tudós názáreti Jézus! Már vártalak, számítottam rá, hogy ma eljössz. Meghívást kell átadnom. Két pártfogóm szeretné, ha pártatlan ítéleteddel eldöntenéd vitájukat. A Törvény kényes pontjának értelmezésében nem tudnak megegyezni. Még fogadást is kötöttek.
- Az ilyen fogadás helytelen. Meg aztán nem vagyok én a Törvény tanítómestere.
- De hát magában a vitatkozásban nincs semmi kivetnivaló. Ami pedig téged illet, te már azon az úton haladsz, hogy tudós mester váljon belőled.
- Ha az Úr kegyelme velem lesz - tette hozzá sietve Jézus. - Kik a vitatkozó felek?
- Egy tudós iskola tanítói.
- Kérjék fel döntőbírónak az iskola fejét.
- Pártfogóim meghagyták nekem, hogy lesselek meg itt a kapunál. Szerintük te vagy az egyetlen, aki el tudja dönteni a vitájukat.
Jézusnak valami belső hang azt súgta, hogy ne hallgasson az öregre, sunyi gonoszságot érzett a hangjában, egész magatartásában. De aztán eszébe jutott, hogy a tudós Hillél mindig türelmesen engedett, valahányszor vitás kérdésekben kérték fel döntőbírónak, már egészén jelentéktelen dolgokban is, sőt még fogadásokat is eldöntött.
- Hát jó, megteszem, amit kérsz tőlem - mondta végül, legyőzve belső vonakodását..
A csipás öreg komor teremhez vezette, amely a Pogányok Udvarára nézett. Egy magas termetű, ostoba képű lévita bámult ki az ablakon. Az öreg odaszólt neki:
- Tartsd itt ezt a fiút, barátom, mindjárt hozom a két személyt, akiről beszéltem neked.
Jézus méltatlankodva kérdezte:
- Nem adtam-e a szavamat, hogy vállalom a döntőbíráskodást?
De az öreg már eltűnt.
Jézus ekkor a lévitához fordult:
- Uram, az öltözékedből ítélve a templomőrséghez tartozó lévita vagy. Ez talán az őrszoba?
A lévita nem szólt semmit, csak bólintott.
- Furcsa hely egy vita eldöntéséhez.
A lévita megint csak bólintott, majd hosszú szünet után szóval is megismételte:
- Nagyon furcsa!
Még hosszabb hallgatás után további nyilatkozatra szánta rá magát:
- Meg kell majd mondanod az igazat, hallod? Jobb lesz, ha mindent őszintén bevallasz, és visszaadod, amit elemeltél. Meglátod, az őrség parancsnoka nem lesz nagyon szigorú. Kedveli a fiúkat, tudod.
- Semmit sem értek az egészből.. Ki az a mosolygós képű öreg, aki idehozott engem?
- Ő? Hofni, a Varangy. Ha egyszer látott egy arcot, soha nem felejti el. Te vagy az a fiú, akit majdnem elcsíptek a sátoros ünnepkor, nem igaz? Te loptad meg Meleagroszt, a pénzáltót, aztán kilógtál a kapun, és elvegyültél a tömegben. He?
Jézus felnevetett:
- A sátoros ünnep alatt nem is voltam Jeruzsálemben.
- No ne mondd! Hát akkor mi a bűnöd?
- Nem vádolnak engem semmilyen bűnnel. Valaki ízetlen tréfát eszelt ki a rovásomra. Kérlek, engedj utamra!
- Az a parancsom, hogy itt tartsalak.
Az őrjárat éppen akkor tért vissza reggeli körútjáról.
- Ki ez a fiú? - kérdezte a parancsnok.
- Hofni hozta be, uram.
A parancsnok összevonta szemöldökét, és Jézushoz fordult:
- Nem az emmauszi József fia vagy te?
- Atyám régebben Emmauszban lakott. A neve József, Héli fia.. Most mint galileai Názáret lakosa szerepel a nyilvántartásban.
- Igen, ez egyezik. Nos, sajnálattal kell közölnöm, hogy le vagy tartóztatva.
- Uram, itt jön Hofni a tanúkkal - jelentette a lévita.
Az első és a második törvénytudó lépett be, egy fiatalabb ember kíséretében, akinek övéről írószerszámok lógtak. Az első törvénytudó négy drachmát csúsztatott Hofni tenyerébe, aki elégedett kuncogással távozott, hogy ismét elfoglalja helyét a Templom kapujában.
A második törvénytudó, aki szemlátomást kellemetlenül érezte magát, így szólt a parancsnokhoz:
- Megérted, ugye, hogy kerülni akarjuk a nyilvánosságot. Semmi botrány! Visszavonulhatnánk a magánszobádba?
- Rendelkezéséstekre áll, tudós mesterek.
Amikor Jézust beszólították a parancsnok magánszobájába, a második törvénytudó nyájas hangon fordult hozzá:
- Nem vagy többé gyermek. Már értesz egyet-mást a Törvényből, igaz?
Jézus némán meghajolt.
- Te Jézusnak nevezed magad, s azt állítod, hogy a korábban Emmanuszban, jelenleg Názáretben lakó Józsefnek és feleségének, Miriámnak vagy a fia.
- Az is vagyok.
- Mindig velük éltél?
- Születésem óta. Én az efratai Betlehemben születtem.
- Meg tudnád mondani, miért ott születtél?
- Atyám Betlehembe vitte anyámat, amikor közeledett a szülés ideje. Atyám Dávid házából származik, ezért úgy kívánta, hogy őseinek földjén lássam meg a napvilágot. Ez Heródes király halálának évében volt, talán úgy négy hónappal a halála előtt.
- Kik voltak anyád szülei?
- Atyja Dávid leszármazottja volt, a kochebai Joákim, aki végül szegénységben halt meg. Anyám nem nevelkedett otthon, hanem a templomi szüzek között.
- Tudsz-e folyékonyan olvasni?
- Annak segítségével, aki alkotott engem.
- Olvasd!
A templomkincstár számviteli könyvéből kiemelt lap volt az. Házassági szerződés állott rajta. A szerződő felek: egyfelől az emmauszi születésű József, Héli fia, Dávid házából és Júda törzséből, másfelől Simon főpap, Boéthosz fia, mint gyámja Miriám templomi szűznek, akinek atyja a kochebai Joákim, Dávid leszármazttja, anyja pedig Joákim törvényes hitvese, Hanna. Az okmányt Jézus születése előtt tíz hónappal keltezték, de a tíz sékel befizetését csak négy hónappal később jegyezték be, és egészen apró, halvány betűkkel ezt a néhány szót fűzték hozzá: ,,Fél sékel még hiányzik."
Az írnok kijelentette:
- Az apró betűs bejegyzés a főpap kezétől származik. Egészen rendkívüli eset. Végigböngésztem minden bejegyzést, mire megtaláltam a hiányzó fél sékel befizetésének igazolását. Az elismervényt a főpap küldte Alexandriából, miután Heródes király már elmozdította hivatalából. A nyugtát itt nálunk egy hátrább lévő lapra ragasztották be. Egyébként egy hónappal a király halála után.
Jézus arca elfehéredett.
- Ugy gondoljátokk - kérdezte remegő hangon -, hogy atyám, József, csak akkor vette feleségül anyámat, mikor már teherbe ejtette?
- Vagy ő, vagy másvalaki - mondta a parancsnok. - Magányomozást folytattam ez ügyben, és olyasmit hallottam, hogy közvetlenül a szerződés megfogalmazása után rablók hurcolták el anyádat, és három hónapig maguknál tartották. Ez a körülmény hihető magyarázattal szolgálhat arra, hogy József miért nem akarta eleinte befizetni a szerződéses összegből a még hiányzó fél sékelt. Nézd fiam, én nem akarlak elszomorítani, de el kell magyaráznom, mit mond a Törvény. Van egy szabály, amelyet Mózes rendelt el, nem én, de nekem az a kötelességem, hogy érvényt szerezzek a parancsnak. Arról van szó, hogy aki házasságon kívül született, nem teheti be a lábát a Templom megszentelt udvaraiba. A rendelkezés megszegéséért halálbűntetés jár. Te tudatlanságból cselekedtél - tudom én azt -, ezért nem készítek írásbeli jelentést az ügyről, mert nem akarom, hogy gyalázat érje a családodat. Annás főpapot azonban kénytelen leszek tájékoztatni. De addig, amíg hitelt érdemlő módon be nem tudod bizonyítani, hogy születésed időpontját illetően tévedtél, hogy törvényes házasságból születtél - addig nem léphetsz be a Templom területére. Ezt meg kell tiltanom neked, de nem tehetek egyebet. Értsd meg jól nem nevezlek fattyúnak, és nem is nevezhetlek annak, mivel születésed időpontját illetően nincsenek világos bizonyítékaim.
- Bár saját számmal ítélem el magamat - mondta Jézus -, biztosan tudom, hogy Heródes király halála előtt négy hónappal születtem. A téli napfordulón. Anyám gyakran elmondeta nekem.
A második törvénytudó mérgesen mondta az elsőnek, aki diadalittasan mosolygott:
- Nesze, itt az új hímzett köpenyem. Megnyerted a fogadást. Vigyorogj, mint egy kutya, és szaladgálj benne a városban. De én inkább fagyjak meg, mintsem hogy cserébe elfogadjam a tiédet. Mert bizony mondom néked: rosszabbat cselekedtél, mint gondolnád. És hadd mondjam meg: ha nem látom többé az arcodat, nem nagyon fogok búsulni.
Majd Jézushoz fordult:
- Jöjj velem, fiam, maradj a vendégem, amíg vissza nem térsz a szüleidhez Galileába. Mert derék fiú vagy te, és nagyon helyesen mondotta a tudós Hillél - áldott legyen az emléke: ,,Az okos fattyú jobb a tudatlan főpapnál."
Jézus azonban a földre zuhant, tagjai megmerevedtek, arcát eltorzította a kín. Iszonyatos kiáltás visszhangja verte fel az épületet.
Másnap Jézus bágyadtan így szólt a második törvénytudóhoz, aki bűntudatos gondossággal ápolta:
- Tudós férfiú, kérlek, tégy meg nekem egy szívességet. Küldd el valamelyik szolgádat, hogy hozzon nekem valahonnét egy olajfa tuskót, egy vésőt, meg egy fakalapácsot.
- Minek az neked, fiam?
- Látni akarom, nem felejtette-e még el a kezem azt a munkát, amelyből ezentúl élnem kell. Mert hát törvénytudó, úgy látszik, nem lesz belőle soha. Tegnap nagy fehér köd ereszkedett az elmémre, és most még olyan szentírási szövegekre sem tudok visszaemlékezni, amelyekről azt gondoltam, hogy mélyen belevésődtek az agyamba. Vésőt, kalapácsot, fatuskót kérnék.
A házigazda teljesítette kérését. Amikor Jézus tapasztalta, hogy még szakszerűen tudja kezelni a szerszámokat, hálát adott Istennek. Majd újra kéréssel állt elő:
- Tudós férfiú, tetézd meg jóságodat azzal, hogy adj mellém egy szolgát, aki egy darabig elkísérne. Mert nem vagyok benne biztos, hogy emlékszem-e a hazafelé vezető útra.
- Elkísér egészen hazáig, ha kívánod.
A szolga ment vele Galileába, és csak akkor fordult vissza, amikor Jézus felismerte a házukat.
Otthon semmit sem szólt a történtekről. Nem bírta rászánni magát. Továbbra is eljárt a zsinagógába, mivel ismerte az általános szabályt: senkit sem szabad kirekeszteni vallási közösségből őseinek vagy szüleinek vétke miatt. Lelki nyugtalansága külsőleg abban jutott kifejezésre, hogy a Szentírásból az egyes napokra előírt szövegeknél nem olvasott többet, és azokról nem vitatkozott többé senkivel. Annál nagyobb szorgalommal dolgozott a műhelyben, és az idősebbek iránt m ég szertartásosabb udvariasságot tanúsított, mint azelőtt. Hamarosan mindenki észrevette, hogy megváltozott. A názáretiek meg a betlehemiek megkönnyebbülve vették tudomásul, hogy a csodagyerekből egyszerű ácsinas lett. Nem szerették benne a mohó tudásvágyat, önálló gondolkodását és éles kritikai szellemét, amelyet gyakran félelmetesnek találtak.
- Láttunk mi már ilyesmit - mondták az öregek - A serdülőkor meghozza a változást. A gyermellélekben ideiglenesen tanyát vert a szellemi elszáll, hogy soha többé ne térjen vissza. Nagyapáink idején Kánában volt egy issakhárita fiú, aki fantasztikus tudásával meghökkentette a gadarai tudós iskola görög asztronómia- és matematika professzorait. A számok úgy szolgáltak neki, akár egy varázslónak a szellemek! De a serdülőkorban a hallatlan szellemi képesség elszállt belőle, a fiú búskomor lett, és atyja házára iszonyú szégyent hozott azzal, hogy önkezével vetett véget életének.
Négy esztendő telt el. Valahányszor közeledett a húsvét meg a sátoros ünnep, Jézus mindig azt mondta Jószénak és Jakabnak:
- Menjetek csak nélkülem Jeruzsálembe, és az Úr lelke legyen veletek! Én vagyok a legfiatalabb, majd itthon maradok, és gondozom az állatokat. Talán jövőre én is felmegyek.
A második esztendő húsvétján történt, hogy éjjel szamaritánusok törtek be a jeruzsálemi Templom területére, és emberi csontokkal szórták tele a Papok Udvarát, hogy azt tisztátalanná tegyék. Ezért a szamaritánusokat nyilvánosan megátkozták a zsinagógákban, és örökre kitiltottak minden szamaritánust a Pogányok Udvarából.
Az ötödik évben meghalt József. Jézus nagyon megsiratta, és három teljes napig böjtölt. Később Mária félrevonta:
- Amíg élt, nem mondhattam el neked származásod titkát. Jogod van rá, hogy megtudjad. De félek, ezentúl másként gondolsz majd rá. Még most is vonakodom elmondani, mert tudom, bánatot okozok majd neked.
- Anyám, nem tudsz te nekem most bánatot okozni, mert a halott miatt akkora fájdalom van bennem, hogy érzékeim teljesen eltompultak. Meg kell mondanom: rettenetes csapás ért engem öt évvel ezelőtt, amikor a templomi feljegyzésekben egy bizonyos házassági szerződésről olvastam. Olyan sebet kaptam akkor, amelyben még most is benne van a kés. Te az anyám vagy, akit tisztelni tartozom, és én tisztellek is valóban. Tisztellek, bár tudom, hogy az, akit atyámnak neveztem, nem volt vér szerinti atyám. És nem kevésbé tisztelem az ő emlékét, mert mindig szeretett fiának tekintett. Így hát anyám, mit mondhatsz még nekem? Jeruzsálemben faggyúnak könyveltek el engem téged pedig azzal vádoltak, hogy megcsaltad atyámat két időpont között - az egyik időpont az a nap volt, amelyen elhatározta a házasságkötést, a másik pedig az a nap, amelyen el akart vinni téged a házába. Miért nem mondtad el nekem már jóval előbb, hogy baj van törvényes származásom körül? Reményekkel tápláltál, tudós rabbikhoz járattál, rábeszélted atyámat, hogy vezessen be a názáreti zsinagógába. Gondolom, azért tetted mindezt, mert úgy hitted, hogy az igazság sohasem kerül napvilágra. Még a jeruzsálemi Templomba is el mertél vinni, hogy ott metéljenek körül. Nyolcnapos koromban bűntársaddá tettél a Törvény megszegésében. És József? Miként tudta összeegyeztetni a lelkiismeretével, hogy megengedje neked? De hagyjuk ezt. A szeretett halottat nem merem vádolni...
- Kisfiam - mondta szelíden Mária -, hát olyan asszonynak gondolsz te engem, akinek szíve hajiik a bűnre? Nem nézek-e nyugodtan a szemedbe? Látod-e orcámon a bűntudat szégyenpírját?
- Amióta a templomőrség parancsnoka megmutatta a hivatalos bejegyzést, és figyelmeztetett, hogy amíg be nem tudom bizonyítani törvényes származásomat, nem léphetek a Templom belső udvaraiba - azóta valami nehéz felhő üli meg az agyamat. Olyan kérdések, amilyeneket azelőtt gyorsan meg bírtam oldani, most megfejthetetlen rejtvényekké váltak. És megoldhatatlan ellentétet látok a te ártatlan tekinteted és szégyened írásban rögzített dokumentuma között. Ha fel tudnám oldani az ellentmondást, ha össze tudnám egyeztetni a kettőt, talán felszállna az elmémet borító ködfelhő. Mert tudd meg, hogey ez a kérdés éjjel-nappal saskeselyű módjára marcangolja lelkemet. Még most is egész szívemmel szeretem az Urat, de korábbi tanulmányaim foszlányai között komor zászlóként leng Sammáj mondása: ,,Minden élő emberre áll az az igazság, hogy jobb lett volna meg sem születnie". Ezt az állítást Hillél igyekezett megcáfolni, de ez egyszer Sammáj győzött a vitában. Minden ember - mondotta Sammáj - szükségképpen arra születik, hogy minduntalan tévedjen, a tévedés bűnre vezet, a bűn az Úr haragját idézi fel, ha pedig valakire megharagszik a Teremtője, akkor az illetőnek jobb lett volna meg sem születnie. Valamennyien Ádám örökösei vagyunk, és Ádám vétkéért meg kell fizetnünk. Anyám, én gyermekkoromban törvénytudónak, prófétának, királynak láttam magam - hiányzott belőlem az alázat, és Isten bizonyára azért büntetett most engem.
- Meg van írva: ,,... akit szeret az Úr, megdorgálja." Fiam, jól figyelj most rám. Az élő Istenre esküszöm neked hogy én soha életemben férfival nem vétkeztem, sem szándékosan, sem kényszerből. Esküszöm, hogy nem vagy törvénytelen gyermek hanem királyi házasságból születtél. Csak akkor mentem feleségül a nemes lelkű Józsefhez, amikor törvényes királyi férjem már nem élt. És második házasságom csak forma szerint volt az. De meg kellett kötni, mert így menthettem meg az életedet ellenségeidtől.
Mária elhallgatott, figyelmesen nézett Jézus arcába, s nyugodtan várta, mit fog erre mondani.
Fia is hallgatott, vonásai leírhatatlan zavarról meghökkenésről és különös sejtelmekről árulkodtak.
- Hát ki vagyok én, anyám? - tört ki belőle végül a kérdés.
- Te vagy a zsidók koronázatlan királya, annak a trónnak titkos örököse, amely Heródes király halála óta üresen áll.
Jézus rémülettől dermedten, hitetlenkedve meredt rá.
- Úgy értsem, hogy.... - kezdte, de elakadt a hangja.
- Folytasd, fiacskám. Mit akartál kérdezni?
- Inkább vállalnám a fattyúságot, mint ezt...- nyögte ki Jézus. - Úgy értsem,anyám, hogy a te Gonosz Heródes titkos felesége voltál?
- Az Úr fordítsa el tőled ezt a gondolatot! - kiáltott fel Mária. - Atyád a legnemesebb, a legjobb és legszerencsétlenebb fejedelmi sarj volt népünk egész történetében.
A köd lassan szertefoszlott, kisütött a nap. Ahogy Mária elmondta Jézusnak születése körülményeit,az ifjú érezte, hogy eltűnt szellemi erői visszatérnek, semmi sem veszett el, semmi sem csökkent mindabból, ami azelőtt lakozott benne. Sőt, most már olyan gondolkodási képességet érzett, amilyenről addig sejtelme sem volt. Nem szokott sírni, de most megeredtek a könnyei:
- Anyám, anyám, ha ezt már előbb elmondtad volna! Még József életében, hogy a lábához borulva megköszönhettem volna az ő nagy szeretetét!
- Gyengéd, szerető fia voltál mindig - vigasztalta az anyja.
Máriának még volt mondanivalója. Elmesélte a három asztrológus hódolatát, a betlehemi vérfürdőt, meg azt, hogy Kéna unokaöccse miként kísérte biztonságosan a sivatagon keresztül Ón-Héllopoliszig.
- És még valamit meg kell tudnod - folytatta. - A tudós Simon, aki Matarióban tanított téged, sem volt ám nyugalomba vonult iskolamester, akinek hitték. Simon volt, Boéthosz fia, atyád barátja, az egykori főpap. Két hónappal az után, hogy Heródes megfosztotta méltóságától, egy évre nazireusi fogadalmat tett, és kiment az arab sivatagba, s ott remeteéletet élt. Amikor visszatért, senki sem ismerte fel, annyira lesoványodott, és bőrét valósággal kicserzette a perzselő nap. Nem ment vissza Alexandriába, ahol pompás, gazdagon berendezett háza volt, hanem Matariéban bérelt szerény szállást. Így került össze Józseffel. Mint a te szellemi gyámod, kötelességének érezte, hogy őrködjék fölötted a sanyarúság és a veszedelem napjaiban, és elhivatottságodhoz méltó nevelést adjon neked.
- Honnan tudta, hogy mi Leontopoliszban laktunk akkor?
- József meg én, alighogy megérkeztünk Egyiptomba, elvittünk téged Alexandriába. Simon ekkor még nem ment el Arábiába. Tulajdonképpen azért kerestük fel, hogy megfizessük azt a fél sékelt, ami félbemaradt házassági szerződésünket teljessé tette. József azonban nem mert Alexandria zsidó negyedében mutatkozni Heródes ügynökei miatt, akik akkoriban Arkhelaosz nagybátyádnak, Judea ethnarkhosszának szolgálatában tevékenykedtek. Így hát én vittem el a pénzt Simonnak, és közöltem vele, hol telepedtünk le. Józsefnek azonban nem szóltam erről, úgyhogy ő sohasem sejtette Simon valódi kilétét. Azt hitte, hogy Simon, a főpap a sivatagban lelte halálát.
- És él még?
- Igen. Kallirrhoéban van, az esszénusoknál. Évente egyszer üzenni szokott nekem.
- És mi lett azzal az aranykoronával, amelyet a három asztrológus hozott nekem a betlehemi istállóba?
- Én-Rimmonban van, Erzsébet nagynénéd őrzi. Egyszer majd viselni fogod.
- Viselni? Én? Hiszen tudod, hogy a császár megszüntette a zsidó monarchiát.
- Nem szüntette meg. Csak megtagadta a királyi címet a méltatlan és gyilkos igénylőktől. A római törvény szerint téged illet a trón, mert te vagy atyád egyetlen élő örököse. Heródes királynak az a végrendelete, amely a trónt rád ruházza, a Vesta-szüzeknél van letétbe helyezve, és azt sem érvényteleníteni, sem megmásítani nem lehet.
- Irtózom attól a gondolattól, hogy a rómaiak kegyéből viseljek koronát, és Izrael fiai gyűlöljenek azért, mert legádázabb ellenségeiket támogatom.
- Nemes atyád római koronát viselt.
- Ő a maga jogán volt király, és nagyobb áldás volna az emlékén, ha azt a koronát letette volna a fejéről.
- Hát milyen koronát fogadnál el?
- Olyat, amelyet saját népem tenne a fejemre.
- Mit beszélsz? A rómaiak ellenére? Háborúba vinnéd a népedet?
- Nem, nem háborúba. A bűnbánathoz és a szeretethez vezérelném. Jövendölésnek fogom fel szavaidat. Az Úr kegyelméből egy napon majd viselni fogom azt a koronát.
- Hozzon neked boldogságot és békét, népednek pedig szabadságot!
Sokáig beszélgettek, késő éjjel volt már, mire nyugovóra tértek. Reggel Jézus közölte nagy elhatározással: elmegy hazulról, hogy Simonnak, Boéthosz fiának vezetésével felkészüljön a királyságra. Anyjának adta mindazt, amit Józseftől örökölt, a saját megtakarított pénzével együtt. Mária Názáretben maradt, s magához vette a rehobóthi Sálómot, aki időközben özvegységre jutott.
Jézus anyja áldását kérte, majd vállára vette a szerszámos zsákot, az elemózsiás iszákot - gabona, asztalt gyümölcs meg ivóvíz volt benne - , és elindult a legközelebbi gázló felé, hogy átkeljen a Jordánon. A folyó túlsó partjára érve dél felé tartott, Peraeán keresztül a Holt-tengerig, majd annak partja mentén igyekezett Kallirrhoé felé. Az esszénus kolónia némi tálvolságra feküdt egy várostól. Kerek fakunyhói kör alakban helyezkedtek el egy tágas területen, amelyet földhányás vett körül, a földsáncot kövek szegélyezték, tetejét tüskebokrok alkotta élősövény tette magasabbá. Amint Jézus kopogtatott a kapun, és bebocsátást kért, magát Simont látta szembejönni a homokos talajon. Gyengéd szeretettel csókolták meg egymást.
Simon fehér ruhát és fehér kötényt viselt. Derekát bőröv fogta körül - bűvös erejű talizmán a Gonosz ellen. Fából faragott lapátka volt az övébe tűzve. Az esszénusok mind ilyen lapátkát hordtak magukkal, mint annak idején Izrael fiai, amikor vándorlásuk közben Szin pusztaságában tanyáztak.
- Hívjad ide Menahem atyát - mondta a kapusnak.
A kapus elment, és némi idő múltán visszatért egy szikár, égő szemű esszézussal. Ez megfogta Jézus jobb kezét, majd mindkettőjük meglepetésére két erős ütést mért a fejére.
- Nem haragból tettem - sietett megmagyarázni -, hanem azért, hogy ne felejtsd el Menahem atyát!
Azzal megölelte Jézust, és elvezette a felügyelőhöz.
A felügyelő, aki gondját viselte a négyszázötven testvérből és noviciusból álló közösségnek, nagyon öreg ember volt. Amikor Jézus belépett hozzá, felállt.
- Jelölt szeretne lenni?
- Simon felet meg helyette:
- - Igen.
- A neve?
- Józsué, Abjátár fia.
Nem azt mondta, hogy ,,Jézus, Antipatrosz fia", mert az esszzénusok között nem volt szokásban a görög nevek használata.
- Törvényes születésű?
- Törvényes.
- Melyik törzsből való?
- Júda törzséből.
- Milyen a természete, a jelleme?
- A lehető legjobb.
- Mestersége?
- Ács, amint látod.
- Ismeri a Törvényt?
- Magam tanítottam.
- Jó, akkor leteheti a fogadalmat.
Menahem atya Jézushoz fordulva magyarázni kezdett:
- A fogadalom egy évi szolgálatra szól. Ha az év leteltével méltónak találtatsz arra, hogy további haladást érhess el a mi rendünkben, részesülsz még a megtisztulás vizében, és mint noviciusnak újabb fogadalmat kell tenned. Ha két év után a rend teljes jogú tagja kívánsz lenni, és nem találtatik benned hiba, akkor részese leszel a Szentséges Egynek, és leteszed az utolsó, egész életedre szóló fogadalmat...
- Én nem azért jöttem, hogy noviciusi felvételemet kérjem, hanem azért, hogy köszöntsem tanítómat, és folytassam tanulmányaimat. De ha ez csak úgy lehetséges, hogy előbb novicius legyek, belenyugszom. Milyen fogadalmat kell tennem?
- Az Élő Istenre fogadod, hogy feltétlenül, habozás nélkül engedelmeskedsz rendünk felügyelőjének, valamint azoknak a gyóntatóknak és tanítóknak, akiket ő rendel föléd, szigorúan megtartod a rend szabályait, úgy, mint tanítják, jámbor alázattal imádod az Urat, és igazságos leszel az emberekhez, segíted az igazakat, és gyűlölöd a gonoszokat, nem ártasz senkinek, megfedded a hazugokat, takarékosan bánsz a szavakkal, nem mondasz elhamarkodott ítéletet, tartózkodsz a nőktől, illatszerektől, kenőcsöktől, tisztátalanságtól, tojástól és babtól, embernek, madárnak, négylábú állatnak vérét nem ontod, szereted az igazságot, és megtartod a Tízparancsolatot, rendünk titkairól soha nem beszélsz senkinek, gyóntadóid előtt nem titkolsz el semmit, semmiféle más esküt vagy fogadalmat nem teszel addig, amíg ezek a fogadalmaid érvényben vannak. Nos, vállalod?
- A titkok megvallására vonatkozó részen kívül igen. Mert én nem fedhetek fel gyóntatóim előtt olyan titkokat, amelyeket mások bíztak rám.
- Azokat a titkokat, amelyek nem a saját titkaid, nem kell elmondanod gyóntatódnak.
- Akkor készen állok a fogadalomtételre.
Adtak neki egy lótuszkék ruhát, egy fehér kötényt, egy borjúbőrből hasított övet meg egy falapátkát.
- Simon atya - mondta a felügyelő -, tanítsd meg a fiút a lapátka használatára. Menahem atya, te maradj még itt.
Amikor becsukódott az ajtó, a felügyelő így szólt Manehemhez:
- Az ablakomból láttam, hogy kétszer ráütöttél a fiú fejére!
- Jogosan tettem.
- Mint elődöd elődje Heródesra, az edomitára?
- A fiú királyi jegyeket visel magán.
- Látod a sorsát? Milyen lesz?
- Didőcséges, majd nyomorult, végül ismét dicsőséges.
- Viseld gondját, de részrehajlás nélkül!
A fenti párbeszéd megértéséhez el kell mondanom az alábbi történetet. Amikor Heródes még gyermekéveit töltötte Bocrában, ahol akkor ez az esszénus közösség élt, a ,,Menahem" titulust viselő esszénus atya a kolónia kapujánál megpillantotta az arra haladó fiút, aki éppen az iskolába igyekezett. Intett neki, hogy jöjjön közelebb. Amikor Heródes odalépett, Menahem két erős ütést mért a fejére, majd azt mondta neki:
- Nem haragból tettem, hanem azért, hogy ne felejtsd el Menahem atyát!
Heródest elfutotta a pulykaméreg, arca kivörösödött,de Mehanem nyájasan folytatta:
- Ha majd a zsidók királya leszel, jusson eszedbe a bocrai Menahem atya, aki úgy ütött a fejedre, ahogyan az anyamedve szokta megbubolni a bocsait: szeretetből, mert jót akar nekik.
- Összetévesztesz valakivel - mondta erre Heródes. - Én nem zsidó vagyok, hanem edomita.
- Mindegy - felelte Menahem. - Akkor is úgy lesz, ahogyan mondtam. Dicső király válik belőled, országod nagyobb lesz Salamon királyénál. De azt is megmondom neked, hogy bár szándékaid jámborak lesznek, rettentő bűnöket fogsz elkövetni!
Heródes sohasem felejtette el Menahemet, és élete végéig pártfogolta az esszénusokat. Jeruzsálem egyik kapuját tiszteletükre ,,Esszénusok Kapujának" nevezte el, jóllehet azok sohasem keresték fel a Templomot, hogy ott imádkozzanak.
A közösség első szabályaként Jézus azt tanulta meg, hogy mások jelenlétében tilos a köpés. Aki köpési ingert érez, vonuljon félre, és bal felé köpjön, mivelhogy az a rossznak és tisztátalan dolgoknak az oldala, nem pedig jobb felé, amely a jónak és a tiszta dolgoknak az oldala, azután a lapátkával szedjen fel homokot, és szórja rá a köpetre, hogy annak nyoma se maradjon. A második szabály így szólt: aki szükségét akarja végezni, az vonuljon egy félreeső helyre, lapátkájával ásson kis gödröt, majd ruhájával takarja el magát, hogy a Nap szemét meg ne botránkoztassa, dolgának végeztével pedig a lapátkával kaparja be a gödröt, ahogy az oroszlán szokta a mancsaival. A harmadik szabály: mindig hajnal előtt kell felkelnie, és mindaddig egyetlen szót sem szabad szólni senkihez, amíg bizonyos ősi imádságokkal nem fohászkodik Jehovához, hogy a Nap jelenjen meg az égbolton. Az esszénusok nem imádják istenként a Napot, hanem Jehovát imádják, aki a Napot megalkotta, és amíg csak fennállott a jeruzsálemi Templom, egyszer sem mentek oda, hogy részt vegyenek a kultuszban. Ennek részben az volt az oka, hogy Ámos prófétához hasonlóan írtóztak a véres áldozatoktól. De a fő ok másban rejlett: a papság nem engedte meg nekik, hogy őseik szokásához híven napkeltekor a keleti kapunál állva és a Nap felé fordulva imádkozzanak, nem pedig a Szentély felé fordulva, mint a többi zsidó tette. Heródes azt tervezte, hogy a Templomot annak megtisztogatása után az esszénusok gondjaira bízza, és unokatestvérét, Áchiábot nevezte ki főpappá, akit az esszénusok nagyon tiszteltek, s aki maga is Kallirrhoéban nevelkedett.
Az esszénusok Mózes Törvényei szerint élnek, és aki Mózest káromolja, halállal lakol, mintha magát Jehovát káromolná. Ezt a többi zsidó nem tudja megérteni, kivéve az ebjonita meg a therepeuta szektákat, amelyek szövetségesi viszonyban állnak az esszénusokkal. Az utóbbiaknak ugyanis van egy titkuk: Mózest Jehova mulandó megjelenéséhez tartják. Jehova - úgymond - az életnek, a világosságnak és az igazságnak isteni principiuma, Mózes pedig ennek a princípiumnak megtestesülése. Olvasóim közül azok, akik részt vesznek bizonyos görög misztériumokban, meg fogják érteni, mire gondolok, ha a Mózes-mítoszt a misztériumok vezetői által előadott és elmagyarázott mítoszokhoz hasonlítom. Az esszénusok szájhagyománya szerint, amely sok vonatkozásban eltér a Mózes Második Könyvében foglalt elbeszéléstől, Mózes a fáraó leányának gyermeke volt. Nem férfi nemzette, hanem egy mandulából született, amelyet Jehovának, Izrael Istenének angyala vitt el a leánynak titokban Ón-Héliopoliszba. A fáraó gyilkosokat küldött, hogy öljék meg a gyermeket, akinek Ozarszif volt az eredeti neve. A bábaasszony azonban, aki Izrael népéből való volt, elrejtette egy aratókosárban, és a kosarat a Nílus vizére bocsátotta. Jókebed, egy Amrám nevű góseni pásztorember felesége akadt rá a nádasban. A csecsemőt elnevezte Mózesnek - ami annyit tesz, mint ,,kihúzott" -, hazavitte és felnevelte. Amikor Mózes fiatal férfivá serdült, visszament Ón-Hélipoliszba, s ott roppant testi erejével és bámulatos értelmével magára vonta nagyapjának, a fáraónak figyelmét, aki természetesen nem sejtette kilétét. Mózes ezután a fáraó hadainak élén diadalmas háborút viselt az etiópok ellen. Mivel azonban a tömegek lelkesen ünnepelték, a fáraó féltékeny lett rá, és el akarta tenni őt láb alól. Akkor Mózes Jehova parancsára mandulafából faragott varázsbotja segítségével tíz csapást mért Egyiptomra, és megszabadította Jehova kiválasztott népét, amely Péluszionnál a rabszolgaság sanyarú kenyerén tengődött. A fáraó üldözőbe vette, de a Nádas-tengernél a futóhomok eltemette őt seregével együtt. Mózes törvényeket adott Izrael Sinai-félszigetén vándorló fiainak, és amikor már megpillantották az Ígéret Földjét, Isten Ellensége egy skorpiót küldött, s az megmarta Mózes sarkát. Mózes ekkor máglyát rakatott, és elégettette magát. Hamvait titkos sírba temették, lelke sas alakjában felrepült az égbe, szelleme azonban Hecronnál a tengerbe szállott, ahová három kísértet-királynő ment érte csónakon. Magukkal vitték messze nyugatra, az óceánon túlra, az Almafák Szigetére, ahol soha nem esik hó, nem perzsel a hőség, nem dúlnak a viharok, hanem állandóan lágy, frissítő nyugati szellő fújdogál a tenger felől.
Ilyenformán tehát Mózes élete és halála ugyanolyan kettős értelmet nyert az esszénusok szemében, mint Dionüszosz, vagy Ozirisz, vagy Héreklész élete és halála a misztériumok vezetői számára. Mózes egyfelől régi király és törvényhozó - másfelől az esztendő állandóan visszatérő megszületésének, kiteljesedésének és elmúlásának szimbóluma. Az esszénusok hisznek a lélek feltámadásában, szerintük a lélek be van zárva a testbe, mint valami börtönbe, s mihelyt megszabadul a bús bilincseitől, felszáll a többi tündöklő lélek közé, amelyek a Nap csodálatosan izzó fényességét adják. A szellemet azonban megkülönböztetik a lélektől, szerintük a szellem hasonló a testhez, már ami az alakját illeti, s a halál után ezt a szellemet Illés vagy valamelyik angyal a paradicsomba vezeti, amelyet Mózes kormányoz. Ott a szellemek boldogan élnek együtt egy üvegpalotában, amelynek kapuinál fénylő tűzkerekek forognak örökkön örökké. Ezt a tant az esszénusok a püthagoreseuktól vették át, a püthagoreusok pedig a hüperboreus Abarisztól kölcsönözték, ám az esszénusok azt állítják, hogy a hüperboreus papság eredetileg magától Mózestől vette át. Bárhogyan áll a dolog, annyi bizonyos, hogy az esszénus filozófiában számos perzsa és kaldeus elem is fellelhető.
Az esszénusok közül sokan értenek a gyógyításhoz, és figyelemre méltó eredményeket érnek el kezelési módszereikkel, gyógyítanak kézrátevéssel, főzetekkel, forrásvízzel, szentelt olajjal, szent énekekkel, különféle drágakövekkel, agyaggal kevert nyállal. Démonoktól megszállott személyeket is gyógyítanak, ilyen esetekben Rafaelt hívják segítségül és más angyali hatalmakat is, de ezek nevét titokban tartják, Mózes félistent szintén szólongatják, annak húsz, évszak szerinti neve és címe szerint, főképpen Jésua vagy Jézus néven kérik gyógyító közbenjárását. Mások nagy jártasságra tettek szert az álomfejtésben és a csillagjóslásban. Ha egy esszénus magába mélyedve elmélkedni akar, fejét bebugyolálva leül egy általa vont körbe, körös-körül bizonyos betűket meg ábrákat rajzol, amelyek Isten keges pártfogását vannak hivatva biztosítani. Aztán ott ül a körben napokig mozdulatlanul, étlen-szomjan. Néha abból a célból ülnek ilyen körbe, hogy legyőzzék az őket háborgató rossz szellemeket, vagy hogy kiengeszteljék Isten haragját. Az esszénus szent emberek között egy Hóni nevezetű volt a leghíresebb, aki az utolsó Makkabeusok korában élt, s akit ezért is magasztaltak, mert éles elmével, világos okfejtéssel tudta megmagyarázni a mózesi Törvényeket. A néphit azt tartja róla, hogy egyszer súlyos aszálynak vetett véget - addig ült teljes böjtöt tartva egy körben, amíg Isten megsajnálta, és esőt küldött a szomjazó földre. Állítólag hetven esztendeig elkerülte a halált azáltal, hogy egy másik körben üldögélt egész idő alatt, egy véletlenül kimondott szó által szabadult ki önként vállalt fogságából, amikor Arhkhelaosz száműzetésbe ment. Amikor megtudta, hogy időközben minden barátja és társa elköltözött már az élők sorából, könyörgött Istenhez, hogy vegye el az ő életét is. De ez csupán legenda. A Makkabeus Hürkanosz katonái kövezték halálra, mert Jeruzsálem ostromának idején nem volt hajlandó megátkozni a Templom papságát.
Nők nem léphetnek az esszénusok kolóniájának területére - még öregasszonyok sem - , és gyermekek sem tehetik be a lábukat oda. Az esszénusok nem viselhetnek fegyvert, fegyverkészítéssel sem foglalkozhatnak, nevetniük sem szabad, csupán olyankor, amikor Istenük jóságán örvendeznek. Az idősebb beavatottak gyakran mosolyogva járnak-kelnek, de a fiatalabbak többsége nagyon mogorva. A Holt-tenger körül csoportosuló három fő közösségen kívül egyéb, lazább jellegű esszézus telepek is vannak Judea különböző részeiben. Ezekben megengedett a házasság, de csakis gyermeknemzés céljából, beavatottjaik, mivel nem élnek zárt kolóniákban, ,,szabad esszénusok" néven ismeretesek. Az egyik ilyen közösség - amely ma már nincs meg - Bethánia faluban volt, Jeruzsálem közelében.
-
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: A sánta Jézus -Edom Talmud |
|
|
|
|
|
Offline
