Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
Kilenc mód megváltoztatáshoz
  2010-03-01 19:32:57, hétfő
 
 

“A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig a legnagyobb a szeretet." (1 Korinthus 13: 4-8, 13)

Kilenc mód az emberek megváltoztatására, sértődés vagy harag felkeltése nélkül
1. Kezdd dicsérettel és becsületes elismeréssel.
2. Közvetve hívd fel mások figyelmét hibáikra.
3. Beszélj előbb saját hibáidról, mielőtt a másikat bírálod.
4. Inkább kérdéseket tégy fel, mint közvetlen parancsokat adj.
5. Engedd, hogy a másik megmentse a látszatot és ne kelljen restelkednie.
6. Dicsérd a legkisebb fejlődést is és dicsérj minden fejlődést. Légy szívélyes az elismerésben és a dicséretben bőkezű.
7. Tedd lehetővé, hogy a másiknak jó híre legyen - és eszerint cselekedjék.
8. Bátorítsd a másikat. Tűntesd fel könnyen helyrehozhatónak azt a hibát, amelyet meg akarsz javítani. Hitesd el vele, hogy olyasmit kérsz tőle, amit könnyen megtehet.
9. Mindig úgy cselekedj, hogy a másik szívesen megtegye azt, aminek a megtételére rá akarod bírni.

(Dale Carnegie - Sikerkalauz)
  
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Burgonyasaláta
  2010-03-01 19:30:48, hétfő
 
 

1 kg krumpli,
1 nagy fej lilahagyma (vörös hagymából készítettük el),
1 cs petrezselyem,
Fél citrom leve,
2 savanyú uborka,
2 főtt tojás,
fél dl olíva olaj,
só, bors,
4 dl tartármártás.
Hajába megfőzzük a krumplit, a hagymát össze vágjuk és citromlével leöntjük és lefedjük. Az olajat a megfőtt megtisztított, felkockázott krumplira locsoljuk, majd a hagymát és rá a többi alapanyagot. Zellerszál zöldje is mehet bele, ha van.

Nagyon finom!








  
 
0 komment , kategória:  Receptek  
Átok visszaküldő ima
  2010-03-01 19:29:01, hétfő
 
 
Kissé lehet, egyszerűnek látszik az alábbi ima, viszont döbbenetes erőpontjai hatnak, nem is akárhogy... Gyújts meg három gyertyát - háromszög alakban - és hangosan mondd el ezt az imát háromszor...

Szent Benedek imája

_**Szentkereszt legyen fényem,*
*ne az ördög a vezérem!*
*Gonosz lélek hordd el magad,*
*ne tukmáld rám hívságodat!*
*Ne tedd elém étkedet,*
*magad edd meg mérgedet!

Ez az ima a Szent Benedek érem hátoldalán olvasható, használd egészséggel!

 
 
0 komment , kategória:  Ismeretterjesztő  
A húsvéti vacsora - Nikodémus
  2010-03-01 18:30:14, hétfő
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.



Huszonhatodik fejezet A kard


Azon az estén Jézus Bethániába ment vissza tanítványaival. Lázár házában akart megszállni, de a kapus nem engedte be. Lázár Mártát küldte ki a következő magyarázattal: a szabad esszénusok általános határozata értelmében többé közülük senki sem érintkezhet Jézussal, mivel szövetségben áll egy boszorkánnyal, és maga is démoni erők segítségét vette igénybe. Mindenazonálta, ő, Lázár, nem akar hálátlanságot tanúsítani Jézus iránt, akivel szemben leróhatatlan tartozása van, ezért egészé házát rendelkezésre bocsátja, maga pedig két nővérével máshová megy. Jézus minden megjegyzés nélkül elfogadta az ajánlatot, tanítványaival derűs hangulatban ott töltötte az éjszakát, és másnap visszatért a Templomba.

Időközben futótűzként terjedt el egész Jeruzsálemben annak híre, hogy mit művelt Jézus a bazilikában. A vélemények erősen megoszlottak. A szadduceusok elítélték, mivel szerintük ez indokolatlan beavatkozás volt a törvényes keretek között folytatott kereskedelembe. A vezető farizeusok egyetértettek velük abban, hogy a templonhegyen erőszakhoz folyamodni tűrhetetlen dolog, igaz, az árusok tevékenysége nagyon is kifogásolható, de megbocsáthattlan felfuvalkodottság a szentségtörést megbüntetni, ennek megtorlását alázatos hittel Jehovára kell bízni. A zelóták és anávok tömegei azonban - akik ünnepi időszakokban könnyen ragadtatták magukat vakbuzgóságra, nem fontolgattak semmit, és mit sem törődtek az esetleges következényekkel - egekig magasztalták Jézust mélységesen vallásos és merész tettéért. Ha valaki azt mondta nekik:
- De hát ugyanazt a Jézust Kapernaumból meg Korazinból elkergették a zsinagógiai előljárók! - tüstént megmagyarázták neki:
- Féltékenységből tették. Egyetlen hibát sem tudtak találni benne, csak azt rótták fel bűnéül, hogy nem volt gőgös, nem restellt a magunkfajta szegényeknek prédikálni.

A Jézus gyógyításairól szóló történetek szájról szájra jártak, s egyre terebélyesedtek. A leprásokéhoz hasonlóan foltos arcú beteg meggyógyításából tíz igazi leprás meggyógyítása lett, már azt is mesélték, hogy három vagy négy halottat támasztott fel az ország különböző részeiben, köztük a sunamita fiút is, anyjának egyetlen gyermekét, hasonlót ahhoz, akit Elizeus próféta keltett fel halottaiból. Jézus - úgymond --rendelkezik azzal a csodálatos képességgel, hogy hirtelen el tud tűnni, és még aznap megjelenik ötven mérfölddel arrébb, és száraz lábbal tud járni a vizen. Sok-sok ember szívében nagy remények támadtak. Hát eljött végre-valahára a sóvárogva várt Messiás, előfutárával, Illéssel, aki Keresztelő János alakját öltötte magára. A szükséges ismertetőjelek némelyike már teljesült: Jézus a Zkariás próféta által előírt módon vonult be a Városba , az Ézsaiás próféta által előírt ruhákban, és nagyon határozott hangon szólította fel Izraelt a bűnbánatra.


Jézus a Pogányok Udvarának árnyékos oldalán, egy márványlépcsőzet fordulóján állva prédikált mintegy ötezer férfinak és nőnek,s azok feszült figyelemmel hallgatták. Ezúttal nem a tőle megszokott módon prófétált a Messiás Gyötrelmeiről, veszedelmes időkről, országos katasztrófáról, háborúról és háborús hírekről, egymás ellen támadó népekről és királyságokról, öldrengésekről, éhinségekről, és olyan szörnyű kataklizmánokról, amilyeneket eddig még nem látott a világ. Ehelyett nagy ékesszólással idézte fel Dávid királynak és harminchét kiválasztott társának dicső tetteit a filiszteusok ellen viselt felszabadító háborúban meg azokban a hódító hadjáratokban, amelyeket a moabiták és a szíriaiak ellen indítottak. Dávid király vitéz harsostársai - mondotta - méltók oltak vezérükhöz: Joseb-Bassebet nyolcszáz ellenséget sebesített meg egyetlen csatában, a Harárból való Samma a lencseföldön egymaga szállt szembe hat csapat filiszteussal, és valamennyi holtan maradt a csatamezőn, a kabaséeli Benája a hegyi oroszlánoknak vermet ásott a hóban, s amikor abba egy oroszlán belesett, Bemája leugrott a verembe és puszta kézzel fojtotta meg a fenevadat. Csak nem veszett ki Izraelben ez a hősi fajta?

Hangjának és taglejtéseinek szuggesztív erejével eleven valósággá varázsolta ezeket az ősi meséket.
- Harci büszkeség duzzadjon benned, te békés szív! Lépkedj peckesen, te szegény láb! Mert itt, Jeruzsálemben választott Dávid uralkodásra, és az ő bátor harcostársai ugyanezen a hegyen imádták az Urat!

Majd Dávid fiának, Salamonnak ragyogó fényű uralkodásáról beszélt hallgatóinak. Salamon hajói a világ minden tengerén jártak, hadseregéebn tizekétezer lovas szolgált, és ezernégyszáz harciszekere volt, igen, Salamon, Izrael királya nem ismert földi urat maga fölött, Isten kegyeltje volt ő, a legbölcsebb király, aki valaha is uralkodott Izraelben.

Ünnepélyes hangon idézte azt az imát, amelyet Salamon ugyanezen a hegye mondott az új Templom felszentelésekor, nyilvánosan emlékeztetvén Jehovát Dávidnak tett ígéretére, hogy az uralkodóház nem szakad meg, s mindig lesz királyi sarj, aki Izrael trónusára üljön.
- Akinek van füle a hallásra, az halljon!

Ekkor harsonák zengtek fel, és a Belső Udvarból húsz tiszteletre méltó fehér ruhába öltözött pap indult el ama lépcsőszárny felé, ahonnan Jézus prédikált. A processzió közepén egymás mellett haladt a főlevéltáros meg a templomőrség parancsnoka, mind a kettő díszruhájában. A tömeg mély tisztelettel nyitott előttük utat.

A főlevéltáros udvariasan köszöntötte Jézust, és ő ugyanolyan udvariassággal viszonozta az üdvözlést.
- Uram - kezdte a templomi archívum főnöke -, te vagy-e a názáreti Jézus?
- Így neveznek.
- Izraelita vagy?
- Az vagyok.
- Olyan férfiak, akik közreműködtek e Templom legszentebb részének felépítésében, húsz évvel ezelőtt nem figyelmeztettek-e téged arra, hogy nem léphetsz át ezeken a kapukon mindaddig, amíg nem tisztázod magad a törvénytelen származás vádja alól, amelyet egy törvénytudó emelt ellened?
- Törvényes házasságból születtem, Betlehemben.
- Azon az eldugott galielai tanyán, amelyet Zebulon Betlehemének neveznek?
- Nem. Júda Betlehemében, amelyet a próféták igéi tettek híressé.
- Miként tudhatnánk meg, hogy nem fattyú vagy, hanem törvényes házasságból születtél? Meg tudnál-e nevezni olyan köztiszteletben álló, tekintélyes embereket, akik elismerték törvényes származásodat?
- Igen, a kallirrhoéi esszénusok elismerték, amikor beléptem az ő szigorú közösségükbe, röviddel azután, hogy a rómaiak elbitorolták országunk kormányzását.
- Kit tudsz tanúként megnevezni?
- Simon és Hóseás bethániai szabad esszénusokat. Mindkettő becsületes ember. Együtt voltunk újoncok a szervezetben.

A főlevéltáros meghökkent. Arra számított, hogy Jézus majd zavarba jön, dadog, köntörfalaz, ellentmondásokba bonyolódik, s ezáltal szánalmas figurává válik hívei szemében. Már irányból kezdett újabb támadásba:
- Majd ki fogjuk hallgatni ez ügyben Simont és Hóseást, mihelyt lesz rá időnk- jelentette ki homlokát ráncolva. - De most légy szíves, felelj nekünk egy másik kérdésre: Ki adott neked hatalmat, hogy követőidet arra buzdítsd, kergessék ki Heródes király bazilikájából az áldozati állatok és madarak eladásával foglalkozó kereskedőket, valamint a tisztátalan pénzek beváltóit, akik ezen tevékenységüket hatósági engedéllyel űzik?
- Eddig már négy vagy öt kérdést tettél fel nekem, és én mindegyikre feleltem. Légy olyan jó,és viszonzásul felelj most nekem egy kérdésre. Nyilván hallottál az én-rimmóni Jánosról, akit Keresztelőnek nevezett a nép, és aki nekem közeli rokonom volt. Heródes Antipasz, Galilea tetrackhája nemrég lefejeztette a Makhairúsz-erődben. Tanítványaimat és engem ő keresztelt meg, amikor prófétákká kent minket. Nos, kérlek, mondd meg nekem: azÚr igazi prófétája volt-e János, vagy csaló?

A főlelvéltáros tüstént látta, hogy nehéz helyzetbe került. Jól tudta, hogy a galileiak, a Jordánon túliak és a déli hegyilakók nagy prófétaként tisztelik Jánost. Ha mármost csalónak nyilvánítja, voltaképpen azt mondja, hogy a gyűlölt Antipasz helyesen járt el, amikor kivégeztette, ily módon rossz hírbe hozza az egész papi testületet. Ha viszont Istentől ihletett prófétának ismeri el, ezzel megerősíti Jézus kintélyét, az emberek amúgy is így beszélnek mindenütt: ,,János köpenye rokonára, Jézusra hullott."

Tanácstalanul fordult a templomőrség parancsnoka felé, de az csak üres tekintettel bámult rá vissza.
- Hogy tudnám én azt megmondani, próféta volt-e vagy csaló? - bökte ki végre.
- Hát akkor hogyan felelhetnék arra a kérdésedre, amely az én kérdésem megválaszolásától függ?

A tömeg ujjongva tapsolta Jézust, és a tanítványok arcán büszke öröm sugárzott - az egy kerlothi Júdást kivéve, akit megdöbbenés és bánat fogott el. Miért szegte meg Jézus azt az elvet, amelyet oly szigorúan kötelezővé tett számukra? Amikor megkérdezték tőle: ki adott hatalmat, miért említette Jánost? Miért nem jelentette ki bátran, hogy Jehova adott neki hatalmat? És ami még ennél is érthetetlenebb: ő, aki mindeddig kvietista volt, a béke prófétája, miért igyekezett most a harci dicsőség szenvedélyes gondolataira tüzelni az ún. alázatosokat?

Jézus kezét felemelve csendet kért, s az alábbi példázatot mondta el a papoknak:
- Egy ember szőlőt ültetett, és körülvevé gyepüvel, és sajtót ása, és tornyot építe, és kiadá azt a munkásoknak, hogy kapjon a munkásoktól a szőlő gyümölcséből. Azok pedig megfogván azt, megverék, és üresen küldék vissza. És ismét külde hozájuk egy másik szolgát, azt pedig kővel dobálva meg, fejét betörék, és gyalázattal illetve visszaküldék. És ismét másikat külde, ezt pedig megölék, és sok másokat, némelyeket megvervén, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni. Azok a munkások azonban azt mondák maguk között: Ez az örökös, jertek, öljük meg őt, és a miénk lesz az örökség. És megfogván azt, megölék, és a szőlőn kívül veték. Te sima beszédű főpapfi, aki elégedetten mosolyogtál, amikor megtudtad, hogy János, az Úr prófétája áldozatul esett a szepphoriszi házasságtörő asszony bosszújának, valld meg: nem terveztél-e tegnap este gyilkos merényletet Dávid egyik fia ellen, aki Júda Betlehemémjében született?

A főlevéltáros egyetlen szót sem bírt erre szólni,csak tátogott. A templomőrség parancsnoka megrántotta a köntöse ujját:
- Gyere innen, hagyjuk ezt az őrültet.

Megfordultak, és átengedték a terepet Jézusnak, aki még egy nyílvesszőt lőtt ki utánuk:
- Azt emlegettétek, hogy engem kiutasítottak innen ennek a Templomnak az építői. Nem olvastátok-e a zsoltárokban Dávid király szavait: ,,Igen taszítottál engem, hogy elessem, de az Úr megsegített engem." Meg ugyancsak Dávid királynak azt a mondását: ,,Nyisátok meg nékem az igazságnak kapuit, hogy bemenjek azokon, és dícsérjem az Urat! ...A kő, amelyet az építők megvetettek, szegeletkővé lett"?

A tömeg egyre növekedett, és Jézus folytatta prédikálását.


Heródes Antipasz, aki a húsvéti ünnepekre Jeruzsálembe érkezett, nagy aggodalommal hallotta szolgáitól, hogy Jézus ellene és Heródiás ellen tüzeli a zarándok tömegeket Keresztelő János kivégzése miatt. Mit tegyen? Judeában nem volt bíráskodási hatalma, egyaránt rossz viszonyban állt a nagy szanhedrinnel, a főtörvényszékkel és a római főkormányzóval, Pontius Pilátussal. Az utóbbit nemrég megsértette, mert nem volt hajlandó segédkezet nyújtani, amikor a főkormányzó olyan fogadalmi pajzsokat vitetett a Városba, amelyekre a császár neve volt felvésve.

De nem ok nélkül nevezte őt Jézus rókának. Kigondolt egy olyan kérdést, amelyre Jézus aligha tud majd úgy válaszolni, hogy zavarba ne jöjjön. És kiválasztotta azt az embert, aki a kérdést felteszi neki: éles nyelvű jószágigazgatóját, Khúzát.

Khúza nem félt, készséggel vállalta a megbízatást. Tüstént elment a Pogányok Udvarába, térddel-könyökkel keresztülverekedte magát a tömegen. Jézus közelébe furakodott, és többször egymás után belekiabált a prédikációba:
- Egy kérdést! Egy kérdést akarok feltenni!

A tanítványok megpróbálták elhallgattatni, de Kihúza makacsul kiáltozta a magáét:
- Egy kérdést! Egy kérdést! Egy kérdést!
Jézus végül is odaszólt neki:
- Tedd fel hát a kérdésedet, te tolakodó!
- Megengedi-e a Törvény, hogy fejadót fizessünk a császárnak?

A kérdés hallatára az érzelmektől túlfűtött, feszülten figyelő tömeg azt hitte, hogy a jelenet előre meg van rendezve: Jézus, aki eddig csak a múlt dicsőségéről beszélt, most majd nyíltan kiáll a római uralom ellen.
- Ah... ah...- sóhajtoztak az emberek a várakozás izgalmában.
Jézus színlelt naivsággal megkérdezte:
- A fejadót? Milyen pénzben kell, hogy a zsidók a császárnak adót fizessenek? Van nálad ilyen pénzdarab? Megmutatnád nekem?
Khúza a kendője csücskéből egy új ezüstderariust kotort ki. Jézus sokáig nézegette, forgatta, majd így szólt:
- Kérlek, mondd meg nekem: ki ez a gyászos képű férfiú a babérkoszorú közepén?
Harsogó kacagás hullámzott végig a tömegen, s jó időbe telt, mire hallani lehetett Khúza válaszát:
- Ez itt Tibéreus Caesar Augustus, a rómaiak császárja.
Jézus undorral dobta el a pénzt.
- Hogy mersz ilyesmit a Templomba hozni? - kiáltotta méltatlankodó hangon.

Khúza a haragos kifakadás élét hasonló fegyverrel próbálta kicsorbítani. Felszedte az eldobott pénzdarabot, gondosan visszacsomagolta zsebkendője csücskébe, és dühösen ordította:
- A bűn a lelkeden szárad! Én ezt a pénzt be akartam váltani a bazilikában, de te elkergetted onnan a pénzváltókat. Most pedig, miután jól megnézted és megforgattad a kezedben, felelj a kérdésemre minden csűrés-csavarás nélkül.
- Ne fizesd azt Istennek, ami a császáré, sem a császárnak azt, ami Istené.

Ennek a kijelentésnek az értelmén azóta is gyakran vitatkoznak, pedig ha figyelembe vesszük azokat a körülményeket, amelyek közt elhangzott, csakis egyféleképpen lehet értelmezni. ,,Jehova a ti egyedüli uralkodótok, és amikor egész életetekre szóló tartozásotokat törlesztitek neki, ne vigyetek hozzá semmi olyasmit, amihez a pogány átok szennye tapad." Ebből az következik, hogy a Mózes Ötödik Könyvében engedélyezett templomadó kivételével minden egyéb adó törvénytelen, s ha a zsidók mocsoktalanul akarnak élni, ki kell űzniük országukból a rómaiakat. Jézus azonban nem akarta ezt ennyire nyíltan kifejezésre juttatni, mivel ilyen válasz esetén a templomőrség parancsnoka nyomban letartóztatta volna. Khúza azonban nem jött zavarba, kihasználta a felelet kétértelműségét, és nagy hangon kijelentette:
- Khúza köszöni a válaszodat. Mert én Khúza vagyok, Heródes Antipasz tetrarkha jószágkormányzója. Örömmel veszem tudomásul, hogy helyesled, miszerint a császárnak meg kell fizetni, ami a császáré. A feleségem, Joanna, bár én nagyon elleneztem, anyagilag támogatta működésedet, kétségkívül azért, mert teljesen a te olcsó ékesszólásod befolyása alá került. Feleségem bevallotta, hogy három-négy közismert prostituált is tartozik a társaságodhoz. De bármilyenek is az erkölcseid, mégis szívesen hallom most tőled, hogy legalább őszinte barátja és támogatója vagy Rómának. Máskülönben bottal verném ki feleségemből azokat a hóbortos gondolatokat.

Majd bömbölő hangon ráordított a tömegre:
- Hé! Engedjetek utat! - és a sokaságon keresztülcsörtetve eltávozott.

Khúzának sikerült elérnie azt, amivel a főlevéltáros hiába próbálkozott, mert a tömegnek mindig imponál egy merész, mérges ember, akinek valami személyes sérelme van, ami felfokozza elméjének élességét. Jézus hallgatósága hevesen vitatkozó csoportokra bomlott, s amikor folytatni akarta prédikálását, csak úgy záporoztak feléje a különböző kérdések és ellenkérdések, amelyeket azonban megvetően eleresztett a füle mellett. Kurta kézmozdulattal elbocsátotta a tömeget, lement a lépcsőkön, magasra emelt fővel sántikált keresztül a sokaságon, amely utat nyitott előtte, és tanítványai kíséretében a legközelebbi kapun át elhagyta a Pogányok Udvarát.

Vagy egy órával később visszatért, de nem ismerték fel, mert most gazdagon hímzett köntöst viselt. Szenvtelen arccal, határozottan haladt át a tömegen, és az úgynevezett Tűzhely Terme felé irányozta lépteit. Ebben a helyiségben a régi hagyomány értelmében állandóan tűz égett a Messiás számára, és egy aranyozott rácsokból készült, alacsony korlát mögött ott állt a Messiás párnázott trónusa. Péter és András már ott várakozott a bejárat előtt, barátságosan évődve az őrt álló lévitával. Jézus üdvözölte a két tanítványt , s szelíd hangon felszólította az őrt:
- Engedj utat, ajtónálló! Hadd foglaljak helyet trónszékemen.
Az őr mosolygott, mert Jézus szavait tréfálkozásnak vélte.
- Ember, megbolondultál? - mondta. - Ha bemennél oda és ráülnél a trónusra, abban a pillanatban égő tűz emésztene meg. Az a Felkentnek a trónszéke.
- Kicsoda a Felkent?
- Bolond vagy te,vagy engem nézel annak? A Felkent Dávid Fia, aki majd az elnyomók ellen fogja vezetni Izrael seregeit. Csak Ő ülhet azon a trónuson, senki más!
- Akkor hát miért állod utamat?
- Te vagy Dávid Fia?
- Maga Dávid király mondja a zsoltárban: ,,Mondá az Úr az én uramnak (Dávid a Messiásra gondolt): Ülj az én jobbomon, amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá." Miként lehetne Dávid Fia a Messiás? Van-e olyan apa, aki ,,Uram"-nak szólítja a saját fiát?

Miközben az ajtónálló lassú elméje a kérdésen töprengett, Jézus elsuhant mellette, és belépett a terembe . Az őr megragadta botját, és utána iramodott. De András elgáncsolta, Péter lefegyverezte, majd betömték a száját egy kendővel. A teremben rajtuk kívül nem tartózkodott senki Jézus átlépett az alacsony korláton, és ünnepélyesen helyet foglalt a Messiás trónusán. Majd utasította Pétert és Andrást:
- Vegyétek ki ennek az embernek a szájából a pecket!
Így szólt a lévitához:
 Eredj békességgel! És mondd el a templomőrség parancsnokának, hogy láttad Dávid Fiát Dávid trónusán ülni.

A lévita szorongó érzésekkel a szívében kitámolygott a teremből.

Jézus azután leszállt a trónusról, kiment a helyiségből, és eltávozott a Templom területéről, ezúttal sem ismerte fel senki. Kisvártatva botjukkal hadonászó léviták futkosva keresték, a tömegben pedig villámgyorsan elterjedt a meghökkentő hír:
- A názáreti Jézus fel mert ülni a Messiás trónszékére, de a haja szála sem görbült meg!


Még aznap így szólt Jézus a tanítványokhoz:
- Nagy vágyat érzek ahhoz, hogy atyáim módján is elköltsem a húsvéti bárányt. Miért tagadnánk meg magunktól a húseledelt, miért együnk csak halat meg kovásztalan kenyeret? Együk meg a ,,húsát is, a kövérjét is".

Elküldte Júdást Nikodémushoz, Gorión fiához azzal a kéréssel, hogy bocsásson a rendelkezésükre egy szobát, ahol a húsvéti lakomát elfogyaszthatják.

Ez csütörtöki napon történt, és abban az esztendőben a húsvét szombatra esett. Ennélfogva a Sammáj által feállított szabály értelmében a tanítványok nem süthették meg a bárányt péntek este. A sütést ugyanis napnyugtakor kell elvégezni, a szombatnap pedig az előző napnyugtával kezdődik, és szombaton tilos minden munka, így a sütés is. Sammáj ilyen esetre azt írta elő, hogy az ünnepet csütörtök este kell megülni. A galileiak a léviták engedélyével ezt a megoldást fogadták el. A judeiak viszont Hillél szabályát követték, amely kimondja, hogy a húsvét magasabb rendű ünnep a szombatnapnál, tehát a húsvéti lakomát törvényszegés nélkül el lehet készíteni péntek este is.

Júdás Nikodémus fiát kereste fel, s ő apja nevében megígérte, hogy átad nekik egy felső szobát, azonkívül gondoskodik a bárányról, a borról és minden egyébről. De feltételként kikötötte, hogy Jézus senkivel se közölje, hogy kinek köszönheti e szívességet, és ne fedje fel kilétét a ház lakói előtt.
- Hol az a ház?
- Azt most nem mondhatom meg. De egy órával napnyugta előtt egyik ladikosom várni fog rátok a Kádárok utcájának azon a végén, amely közelebb van a Templomhoz. Ő majd elvezet benneteket arra a helyre.
- Köszönöm a Mesterem nevében. De, uram, sürgősen szeretnék beszélni atyáddal, mivel attól félek, hogy az én Mesterem nagy veszedelemnek teszi ki magát, még mielőtt véget ér a nap. Hogyan beszélhetnék atyáddal anélkül, hogy bajt hoznék a házatokra?
- Kopogtass azon a kis ajtón, amely az istállók közelében van, a kapubejárattól jobbra. Mondd azt, hogy a másolási munkáért jöttél. Én majd szólok az egyik írnokunknak, akiben megbízhatunk, hogy engedjen be.


Amikor Jézus elhagyta a templomudvart, az tele volt galieleiakkal, akik áldozati bárányaikat cipelték a lévita mészárosokhoz. Pétert és Jánost előre küldte a Kádárok utcájába. A ladikos már várt rájuk. Elvezette őket egy mellékutcában álló házhoz, és a két tanítvány megkérdezte a kapustól:
- Itt van-e az a vendégszoba, ahol a mi Mesterünk elköltheti velünk a húsvéti lakomát?

A kapus felvezette őket egy tágas felső szobába. A legapróbb részletekig minden elő volt már készítve benne: a megtisztító víz, mosdótálak, törülközők, a tizenhárom személyre megterített asztal, egy adat húsvéti kenyér, sütésre kész állapotban, borral telt kancsók, endivia-saláta, az édes mártás készítéséhez szükséges hozzávalók, gondosan kiporciózva, egy megnyúzott és kibelezett kövér bárány, kampóra akasztva, mellette külön a kivágott lapocka, a lévitákat megillető szent porció. Nikodémus fiának figyelmessége még arra is kiterjedt, hogy odakészítette a tizenhárom vándorbotot, amelyet a sövényről metszettek le. A húsvéti lakomának ugyanis kelléke volt a vándorbot, ez emlékeztette az ünneplőket arra, hogy őseik sietve menekültek Egyiptom földjéről.

Péter kiment az erkélyre, amely azúttal a konyha szerepét töltötte be. Tüzet rakott, felszította a lángot, és pontosan alkonyatkor, amikor a templomhegyen megfújták a trombitákat, feltűzte a bárányt a nyársra, amelyet a hagyomány szerint gránátalma fájából kellett kifaragni, s hozzálátott a sütéshez. Kétségtele, hogy ez a nyárs is Rimmon, a gránátalma-isten kánaánita kultuszának maradványa, a kultuszt - mint már említettem - Saul király korában Jehova kultusza nyelte el. A bárányt valaha Rimmonnak kellett felajánlani, minden valószínűség szerint egy-egy gyermek feláldozását pótolta, aki magát az istenséget helyettesítette, bár erre vonatkozóan semmilyen hagyomány nem maradt fenn a zsidóknál. A vándorbot valószínűleg szintén a Rimmon-kultusz emléke, ilyeneket tartottak a kezükben egykor az istenség hívei, amikor tiszteletére eljárták azt a bicegő táncot, amelynek pészach volt a neve, s amelyből a zsidó ünnepneve is származik. Akik részt szoktak venni a dionüszoszi misztériumokban, azok pontosan megértik, mire gondolok. De a hithű zsidók iszonyodva utasítanák vissza még a gondolatát is annak, hogy Dionüszosz és Jehova kultusza között akár a legcsekélyebb összefüggés lehetne. Ők egységesen azt vallják, hogy az ünnep megemlékezés arról az időről, amikor Mózes kivezette népét Egyiptomból, amint az Mózes Második Könyvében olvasható.

Amikor Jézus kijelentette, hogy húsételre vágyik, szavai kétszeresen is megütközést keltettek Júdásban. Először: Jézus megszegte fogadalmát, amelyet fiatal éveitől fogva mindig megtartott. Másodszor: megszegte Hillélnek azt az általános érvényű szabályát, amely szerint a húsvéti bárányt nem szabad olyan mohó étvággyal enni, mintha közönséges hús volna, hanem áhitattal kell fogyasztani, mivel a húsvéti bárány azt jelképezi, hogy minden zsidó közösen részesül Jehova kegyelmében. Elvileg a húsvéti bárány elköltésében tíz főnél kisebb, húsznál nagyobb társaság nem vehet részt, de ehhez a szabályhoz csak az előírásokhoz szigorúan ragaszkodó szadduceus családok tartották magukat. A zsinagógajáró farizeusok annyira kötelezőnek fogták fel a vendégszeretet parancsát, hogy egész Jeruzsálemben tárav-nyitva tartották kapuikat, bárki bemehetett ilyenkor, ha még akadt hely az asztalnál. Ily módon két- vagy háromszáz személy is ehetett egyetlen család húsvéti bárányából. A hivatalos szabály így szólt: ,,Ahhoz, hogy valaki a húsvéti lakoma résztevőjének számítson, legalább akkora darabkát kell ennie az áldozati állatból, mint az olajbogyó." Ennek a szabálynak az ismeretében válik érthetővé a zsidó mondás: ,,Ha csa egy olajbogyó is a húsvéti lakoma, a hallel (a magasztaló himnusz) olyan erősen zengedezzen, hogy meghasadjon atető."

A templom papjai kétségkívül ellenezték volna ezt az irányadó elvet, amely járandóságuk rovására ment, ha egyszerre le tudtak volna vágni annyi bárányt, hogy elláthatták volna a zarándokok hadát, akik azért jöttek Jeruzsálembe, hogy elköltsék a húsvéti bárányt. De egyetlen este egyszerűen lehetetlen volt annyit levágni a templomudvarban, hogy a legalább kétháromszázezer főnyi tömegből minden húsz embernek jusson egy állat. A lévita mészárosok pontosan a délután közepén kezdték el munkájukat, s rendkívül gyorsan, nagy ügyességgel dolgoztak, Közben a papok élő láncot alkotva álltak a mészárostőkék meg az oltár között, kis ezüstpohrkákat adtak kézről kézre, mindegyikben néhány csöpp volt az áldozati állat véréből, s miután az oltárnál álló pap tartalmukat az oltárra hintette, az üres edénykék ismét kézről kézre járva jutottak vissza a vágótőkékhez. Így ment ez a gépies munka órákon át, a pohárkák inga módjára jártak ide-oda, és amikor felharsant az este beálltát jelző trombita, alig álltak már a lábukon. E körülmények ismeretében tehát figyelmet érdemel az a tény, hogy Jézus tanítványaival titokban, zárt ajtók mögött fogyasztotta el a húsvéti lakomát, és csupán tizenharmadmagával osztozott egy egész bárányon. Figyelemre méltó körülmény ez akkor is, ha elismerjük, hogy a titkolózás indokolt és szükséges volt.

János, aki segédkezett Péternek, visszament a Kádárok utcájának végére, hogy elvezesse a házba Jézust és a többi tanítványt. Nem sokkal később már valamennyien együtt ültek az asztalnál, kezükben a vándorbottal, saruval a lábukon, hogy az ősi szokás szerint fogyasszák el a húsvéti lakomát: z egész bárányt (amelynek egyetlen csontját sem volt szabad eltörni), a keserű endivia-salátát, az édes mártást és a megpróbáltatás kovásztalan kenyerét. Jézus, mint a ház feje elmondta az előírt fohászt:
- Légy áldott Te, az Örökkévaló, a mi Istenünk, a Világ Királya, aki parancsaiddal megszenteltél minket, és elrendelted a húsvéti lakomát.

Az étkezés az első kupa borral kezdődik. Jézus megáldotta, s az áldáshoz még hozzátette:
- Ez az utolsó bor, amit megiszom, mielőtt a Királyság elkövetkezik!

A tanítványok jókedvűen zsibongtak, több, mint egy évig tartó önmegtartóztatás után az ínycsiklandozó pecsenyeillat izgalommal töltötte el őket, úgy érezték magukat, mint a malomkövet körbe vontató szamár, amikor kifogják, s vidáman rugdalózva ordítozva iramodik neki a zöldellő rétnek. Egyedül Júdás füle fogta fel a Mester szavai mélyén bujkáló szomorúságot, s csak ő vette észre, hogy Jézus leplezett undorral eszik a húsból. Vele érzett, és lelkére sötét kétségbeesés borult. A Dicsérjétek az Urat kezdetű himnuszt nem is tudta a többiekkel énekelni. Nagyon várta a második kupa bort, remélve, hogy attól majd felenged belső dermedtsége.

János, mint a tanítványok legfiatalabbika, feltette Jézusnak az előírásos kérdéseket, majd elénekelték a Mikor Izrael népe kijöve Egyiptomból kezdetű éneket. Jézus ekkor kezébe vett egy húsvéti lepényt - kerek volt, kemény, papírvékonyságú, még forró az agyagkemencétől -, darabokra tördelte, és szétosztotta.
- Így akarnak velem is cselekedni az ellenségeim - mondotta. - De csak egyetek belőle, egyetek az én széttördelt testemből, mert én a Kenyér Házában születtem.

Majd a boroskancsó után nyúlt, kiöntötte a második kupát, s közben megjegyezte:
- Így akarnak velem is cselekedni az ellenségeim. De csak igyatok belőle, igyatok az én élő véremből, mert én a Bor Házában nevelkedtem.

A tanítványok nemtörődöm módon megették és megitták, amit Jézus adott nekik. Csak Júdás gondolta iszonyodva: ,,Mi ez? Utálatos ételt együnk a mi Istenünk ünnepén, ahogy a görögök a misztériumaikban istenük testét eszik és vérét isszák?"

Elfogadta a fejéje nyújtott kenyeret, és ajkához emelte a kupát, de sem nem evett, sem nem ivott.
- Uram - fordult Jézushoz Péter -, még nem fejezted be a szőlőről meg a bérlőkről szóló történetet. Meg merték-e ölni a tulajdonos fiát?
- Megölték, és testét áthajították a kerítésen.

Egyszerre valamennyien észrevették a szomorúságát. A beszélgetés az asztal felső végén vontatottá vált, majd elhalt. Csupán a túlsó végén ülő Tádé és a kánai Simon vitatkozott tovább azon, hogy melyikük kap majd nagyobb tisztséget a megígért Királyságban. De amikor észrevették, hogy csak ők ketten hangoskodnak az elcsendesült szobában, zavartan elhallgattak. Mindenki várakozással szegezte tekintetét Jézusra. Ő még jó darabig hallgatott, ujjait lassan körüljártatva a boroskupa peremén, s csak nagy sokára törte meg a csendet:
- Tizenkettőtök közül valaki meg fog ölni engem!

Leírhatatlan megdöbbenés támadt. A tanítványok arcán az ártatlanul megvádoltak önérzete lángolt fel. Hitetlenkedve meredtek egymásra.
- Egyikőtök meg fog ölni engem - ismételte meg Jézus. - Egyikőtök, aki ebbe a tálba mártja a kezét. Amint az meg van írva a zsoltárban: ,,Még az én jóakaróm is, akiben bíztam, aki kenyeremet ette, fölemelte sarkát ellenem"
- Én vagyok az? Én vagyok az? - kérdezték egymás szavába vágva a tanítványok.
Jézus rájuk nézett hosszan, de mintha nem is látta volna őket.

E szavakra Júdás szíve akkorát dobbant, hogy majd kiugrott a helyéből, vad fénysugár cukázott át az agyán, és mindent megértett.


E húsvéti lakoma elbeszélését most meg kell szakítanom, hogy elmondjak egy régebbi történetet, mert enélkül teljesen érthetetlen az egész. Ezt a történetet - igaz, meglehetősen homályos formában - meg lehet találni abban a hosszú költeményben, amely Zakariás próféta Könyvének utolsó fejezeteit alkotja. A költemény szerzője a Szelekuidák korában élt, s nem azonos a korábbi fejezetek írójával, aki röviddel a babilóniai fogság után élt. A költemény prológusában elmondja, hogy egy prófétai sugallatra fogadalommal elkötelezte magát Jehova szolgálatára. Városi öltözékét durva szövésű pásztorgúnyával cserélte fel - ez Jehova prófétáinak hagyományos ruhája -, és két pásztorbotot faragott magának, az egyiknek a Szépség, a másiknak az Egyezség nevet adta. E pásztorbotokkal felfegyverkezve elindult, hogy táplálja a nyájat - vagyis elődeinek modorában bűnbánatot prédikált a népnek, Isten kegyelmét ígérve megtérés esetén, Isten büntető haragját helyezve kilátásba, ha nem akar megtérni. A próféták már a legkorábbi időktől fogva hű segítői voltak a papságnak: mialatt a papok nyugodtan, gyakorlottan végezték a templomi áldozatokat, és tettek eleget egyéb rituális kötelezettségeiknek, a próféták bejárták az országot, és szevedélyesen buzdították erkölcsös életre a népet. De még Zakariás prófétatársai sem őrizték meg tisztán Jehova kultuszát: a zsidók legfőbb urai, a Szelekuidák oly nagy mértékben népszerűsítették az olümposzi istenek meg az Égi Királynő rítusait hogy Jehova tisztelete majdnem elenyészett. Zakariásnak azt kellett tapasztalnia, hogy egyedül maradt, és süket füleknek prédikál.

Emiatt nagyon elkeseredett, és kihirdette a piactéren:
- Nem akarom táplálni e nyájat! Azt mondja az Úr: ,,Nem őrizlek én titeket, haljon meg a halálra való, és vágattassék ki a kivágni való, a megmaradottak pedig egyék meg egymásnak húsát".

Felmutatta a hallgatóságnak a Szépség nevű botját, mindenki szeme láttára kettétörte, majd felment a Templomba, hogy a templomi szolgának szentelje magát, és sohase lépjen ki többé a Város profán utcáira. Felkereste a templomkincstárat, és azt mondta a papoknak:
- Azért jöttem, hogy Istennek szenteljem magamat. Milyen árra becsültök engem?
Azok megvetően felelték:
- Az élete virágjában lévő férfiért, aki magát Istenünknek adja, a Törvény szerint ötven sékelt kell fizetni a templomi súlymérték szerint. Ha nő az illető, annak harminc sékel a megállapított ára. De Mózes Harmadik Könyve huszonhetedik részének nyolcadik verse megengedi nékünk, hogy hitványabb személyekért kevesebbet fizessünk. Téged, aki szerfölött gyatra pásztornak bizonyultál, harminc sékelre taksálunk, mert olyan össze-vissza locsogtál, mint egy asszony.

Kimértek harminc sékelt a kincstári súlymérték szerint (egy ilyen sékel többet nyomott az akkori föniciai sékelnél), odaadták neki, majd felszólították:
- Most pedig menj a főpaphoz, hogy jegyezze be a fogadalmadat.

Zakariást elfutotta a méreg:
- Mondhatom, jó árra becsültetek engem!

Ahogy ott állt határozatlanul, egyik kezében a harminc sékellel, másik kezében a megmaradt pásztorbotjával, a Templom területén meglátott egy gibeonita fazekast, amint meztelen lábbal taposta az agyagot. (A Templomban akkoriban még alkalmaztak bigeonita mesterembereket, bár a gibeoniták tisztátalan kánaánita közösségnek számítottak). Zakariásból elemi erővel tört ki az indulat. A harminc sékelt odahajította a fazekas lába elé, hogy tapossa bele az agyagba - ez a szimbolikus aktus csodálatosan kifejező megnyilvánulása volt a belsejében tomboló érzéseknek -, azután dühösen kirohant a Templom területéről, hiszen még szabad ember volt, még próféta volt.

A piactérre érve összekiáltotta az ott lévő embereket, szemük láttára összetörte másik botját is, amelynek az Egyezség nevet adta, és fennhangon kijelentette:
- Júda és Izrael többi része számára egyetletlenséget hirdetek az Úr nevében!

Ezzel végződik a prológus, utána következik a tulajdonképpeni költemény. Zakariás egyik víziójában önmagát látja, amint isteni parancsra szörnyű szerepet játszik, ő a Mihaszna Pásztor, aki nem kutatja fel az elkószált bárányokat, aki nem eteti a beteg állatot, amely nem tud a lábára állni, s legelni, aki nem menti ki a bozótba akadt jószágot -, a Mihaszna Pásztor, aki minden kötelességét elhanyagolja, s (mint a templomi lévita) nagy gyönyörűséggel és bőségese fogyasztja a sült húst, megeszi ,,a húsát is, a kövérjét is". Rettenetes paradoxon: látja magát, amint hamisan prédikál Isten nevében, s ugyanakkor Isten iránti tiszta szeretetből magára veszi az egész nép bűneit.

Majd az alábbi sorok következnek - az eredeti szöveg szerint idézem, mert a görög nyelvű változat zavaros:

Jaj a mihaszna pásztornak, aki elhagyja a juhokat!
Fegyver a karjára és jobb szemére. Karja szárazra
száradjon, és jobb szeme sötétre sötétedjen...
Fegyvers, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú
ellen, aki nékem társam... Verd meg a pásztort, és
elszélednek a juhok, Én pedig a kicsinyek ellen for-
dítom kezemet.

Zakariás látja magát, amint hamisan prédikál a Templom udvaraiban, hogy szégyenkezésre próbálja bírni a népet, míg végül saját apja és anyja így kiált:
- Te hazugságokat beszélsz Jehova nevében! Meg kell halnod!

És saját szülei keresztüldöfik.

Ez a tett megtöri a gonosz varázst. A nép hirtelen megbánja vétkeit, és Jehova irgalmasnak bizonyul. Jeruzsálemben felbuggyan a Szépség Forrása, hogy vize elmossa a bűnt és a tisztátalanságot. A bálványokat ledöntik, és a Városból kiűzik a hamis prófétákat, akik részt vettek az Égi Királynő, Tammúz, Dionüszosz és Zeusz kultuszában. Zakariás látja őket, amint a környékbeli falvakban keresnek menedéket, egyszerű pásztoroknak hazudják magukat, és sebeikről, amelyeket a kultikus orgiákon ejtettek saját testükön, azt állítják, hogy egyik barátjuk házában kitört verekedésnél szerezték. Közben ,,néznek arra, akit feldaraboltak", a jeruzsálemiek nézik a keresztüldöfött ember holttestét, és végre megértik: provokatív hamisságaival megmentette őket a pusztulástól. Nagy fájdalommal gyászolják, úgy, ahogyan az egyetlen fiú halálát szokták megsiratni.

Azután felvirrad az Úr Napja, a borzalmak napja. A világ összes népe Jeruzsálem ellen vonul, elfoglalja a Várost, kifosztja a házakat, meggyalázza a nőket, és a lakosság felét fogságba hurcolja. De hirtelen megjelenik Isten Fia, megveti lábát az Olajfák Hegyén, ami kettéhasad. A vérfürdőből megmenekült hűségesek Isten Fiának árnyékában találnak menedéket. Azon a napon elhomályosodik az ég, de estére ismét megvilágosodik, és élő vizek - ezt a metaforát a farizeusok ,,isteni tan" értelemben fogják fel - folynak kifelé a Városból keleti irányban, a Holt-tenger felé és nyugati irányban, a Földközi-tenger felé. A zsidó nép kétharmada elpusztult, de a megmaradt rész megnemesedik, mint az arany és az ezüst a tűzben. Jehova így szól: ,,Ez az én népem", és ők azt mondják: ,,Ő a mi Istenünk."

Miután Jehova e csoda által megmentette Jeruzsálemet, dögvésszel sújtja a Város elnyomóit. Azok dühödten harcolnak egymás ellen, miriádok pusztulnak el, míg végül annyira kimerülnek, hogy abbahagyják az öldöklést, és akkor a dögvész is megszűnik. Ama kevesek, akik megmaradtak, megtérnek, s évről évre felmennek Jeruzsálembe, hogy ott megüljék a sátoros ünnepet. A dögvésztől mindazok a lovak és öszvérek is elpusztultak, amelyekre gazdáik hold formájú rézdíszeket aggattak az Égi Királynő tiszteletére. Most már minden tiszta és szent az egész Városban: kánaánita fazekasok nem találhatók többé a Templomban, a lovak meg az öszvérek nyakában lógó csengettyűkön Jehova neve olvasható, s ezek a csengettyűk éppoly szentek, mint azok, amelyek a főpap díszruhájára vannak varrva.

Így végződik a költői mű. Zakariás azonban sohasem merte vízióját tettre váltani, s ezért látomása beteljesülésre váró prófécia maradt.


- Jézus ezt a próféciát akarja valóra váltani! - villant meg Júdás agyában a gondolat. - Ő most a Mihaszna Pásztort személyesíti meg, a hamis prófétát, aki elhanyagolja a pásztori kötelességeit, hogy elmenvén, Jehova nevében félrevezesse a népet, méghozzá éppen a Templom udvaraiban.

És eszébe jutottak Ámos próféta szavai:

És prófétákat támasztottam a ti fiaitok közül és
nazirokat ifjaitok közül. Nem így van-é
vajon, Izrael fiai? ezt mondja az Úr.
De a nazirokat borral itattátok, és a prófé-
tákra ráparancsoltatok, mondván: Ne pró-
fétáljatok!
Imé, én is lenyomlak titeket, ott, ahol vagy-
Tok, mint a csélőszekér lenyomja a ké-
vékkel teli szérűt.
Elvész azért a futás a gyorstól, és nem erősíti
meg az erőst az ő ereje, és a hős sem me-
nekedhetik.
Nem állja meg helyét az íjhordozó sem, nem me-
nekülhet el még a gyors lábú sem, és a lovon
ólő sem menekedhetik.
És a bátor szívű is a hősök között meztelenül
Fut el azon a napon, ezt mondja az Úr.

Mindaz, ami eddig megdöbbentette, és keserves töprengésre késztette, most végre érthetővé vált Júdás előtt: a szabad esszénusok házában tartott mulatozás, a fügefa megátkozása, a templomudvarok erőszakos megtisztítása: Jehova hatalmának el nem ismerése, a közelgő Isten Országának őszinte hirdetése helyett a vérszomjas dávidi monarchia feléledésének hamis hirdetése, és most ez a bálványimádókra jellemző eukharisztia! Nem fér hozzá kétség: Jézus elhatározta, hogy elpusztítja önmagát, hogy ő lesz a bűnbak, amely elveszi az egész nép bűneit. Egyesítette magában Zakariásnak a Pásztorról szóló próféciáját az Ézsaiás által megjövendölt Szenvedő Szolgával - a Fájdalmak Férfiával, aki önkéntes áldozatként megy a halálba, és a bűnösök közé soroltatik. De hát akit a bűnösök közé sorolnak, az bűnt követettel, következésképpen a Fájdalmak Férfiának is súlyosan vétkeznie kell, hogy magára vehesse az egész nép bűneit. Éppen a súlyos bűn tudata teszi őt majd a Fájdalmak Férfiává.

Igen...De miképpen döfheti keresztül Jézus testét az anyja meg az apja, ahogyan Zakariás megjövendölte? Júdásnak eszébe jutott, hogy mit mondott Jézus a kapernaumi adószedő házában: ,,Egy prófétának sincs apja, nincs anyja, nincsenek testvérei, kivéve prófétatársait." Talán saját tanítványait buzdítja majd arra, hogy forduljanak ellene, pusztítsák el mint hamis prófétát? Hogy azután, amikor Jeruzsálem népe látja az ő keresztüldöfött testét, végre megértse, bűnbánatot tartson, és ezáltal siettesse a Messiás Gyötrelmeit?

Júdás elképedten ült, és tenyerébe hajtotta verejtékező homlokát. Igyekezett meggyőzni magát arról, hogy téved. De minden kétsége eloszlott, amikor meghallotta Jézus következő szavait:
- Gyermekeim, amikor párosával kiküldtelek benneteket bot nélkül, tarisznya nélkül, saru nélkül, szükséget láttatok-e valamiben?
- Soha, Uram.
- Azok a napok elmúltak. Most már nem számíthattok az Úr pártfogására. Mindenki fogjon botot, tarisznyát, és pénzeszacskót, ha van. De ha nincs pénz az erszényében, adja el jószágköpenyét, és vásároljon kardot.

Júdás felé fordult, arcába nézett, és halkan hozzátette:
- Mert meg vagyon írva: ,,A bűnösök közé soroltatott" és általam teljesedik be a Vég.

Péter felkelt, odament Jánoshoz, aki Jézushoz legközelebb ült, s a fülébe súgta:
- Én ezt nem bírom tovább. Kedves testvér, kérdezd meg tőle: ki az áruló, aki meg fogja ölni.

Mert sem Péter, sem a többi tanítvány nem értette meg, egyedül csak Júdás, hogy Jézus nem vádat emelt, hanem parancsot adott.

János gyengéden Jézus keblére hajtotta fejét, és csendesen továbbította a kérdést. Válaszképpen Jézus az édes mártásba mártott egy kenyérdarabot, majd nyomatékos mozdulattal, az alábbi szavak kíséretében nyújtotta át Júdásnak:
- Tedd meg gyorsan, amit meg kell tenni!

Júdás a rémülettől halálsápadtra válva felkelt, és kiment a szobából. Világosan értette az utasítást. Kardot kell vásárolnia, és azzal megölnie mesterét. De hogyan engedelmeskedhetne ő ilyen parancsnak? Hogyan vehetné el annak az embernek az életét akit a legjobban szeret? És miért éppen őt választotta ki Jézus a gyilkos szerepére? Miért nem az ifjú Jánost, a kedvencét? Vagy Jakabot, akinek erős a szíve? Vagy Pétert, aki először nevezte őt Messiásnak? Vagy Tamást, azt az engedelmes ikret? Talán azért, mert ő Júdás vette észre egyedül, hogy az új tan hamis, egyedül ő nem ivott bort az esszénusok házában, egyedül ő tartózkodott az erőszaktól a Templomban, egyedül ő utasította vissza a bálványimádó eukharisztiát, következésképpen egyedül ő maradt hűséges a missziójához? De Zakariás - versében - félrevezette apját és anyját, s azok hamis prófétának vélték, és amiatt felbőszülve döfték keresztül? ,,Ne ölj!" Jézust jogos felháborodás nélkül megölni közönséges gyilkosság volna - márpedig ő gyilkosságra képtelen.

Vakon botorkált a holdfényes utcákon. Egyszerre azon vette észre magát, hogy Nikodémus háza felé tart. Erre nekiramodott, s úgy futott, akár a hegyi nyúl.

A házhoz érve bekopogtatott a kiskapun.
- Én vagyok, a másoló - lihegte.

Tüstént bevezették a ház urához. Nikodémus - kövér pirospozsgás, kurta szakállú, rövidlátó, barátságos modorú férfi - éppen üzleti könyeit ellenőrizte a dolgozószobájában.

Amikor megpillantotta Júdást, felugrott, és aggodalmasan kérdezte:
- Csak nincs valami baj? Látom rajtad, hogy futottál. Ugye, nem követtek idáig?

Júdás szomorúan megrázta a fejét, de szólni nem bírt, a felkínált bort sem fogadta el. Végre valahogy összeszedte magát, és szaggatottan a következőket mondotta:
- Azt akarja, hogy én legyek a hóhérja. De én képtelen vagyok megölni a legdrágább barátomat, képtelen vagyok megölni azt az ember, akit János felkent. Inkább a magam életét veszem el, mint a Saul fegyverhordozója tette a Gilboa hegyén, amikor a király megparancsolta neki, hogy döfje őt keresztül.

Nikodémus rémülten megborzongott:
- Hát hirtelen halálra szánta magát? Miféle gonosz szellem szállta meg?

Júdás röviden elmondta az elmúlt két nap eseményeit. Nikodémus feszülten figyelt, szánakozva csóválta fejét, és halkan szipogott. Gyors észjárású ember volt, s júdásnak csak említenie kellett Zakariás költeményét, már mindent értett. Júdás még be sem fejezte mondanivalóját, ő már megalkotta véleményét, s mihelyt Júdás elhallgatott, ajkáról megindult a szavak bőséges áradata:
- Vígaszalódj, hűséges szívű Júdás. Mert én ismerem Mestered születésének titkát, Simon Boéthosz fia elmondta nekem. Saul király fegyverhordozójára vonatkozó burkolt célzásokat is megértettem, mert az esszénus Nikanór révén ismerem Jézus megkoronázásának titkát. Éppen a titkok ismeretében támogattam őt immár több hónap óta. Nem nem engedem, hogy megtedd, aminek megtételét kívánja tőled. Mert helytelennek tartom azt az új irányt, amely felé a kormányt fordítja, mint a hajós, aki súlyosan megrakott gályáját szántszándékkal sziklaszirtnek kormányozza. Ez annyit jelent, hogy kényszeríteni akarja az Úr kezét, siettetni akarja az Óra eljövetelét, noha annak még nincs itt az ideje. A mi hagyományunk azt mondja: ,,A Messiás vagy egy teljesen bűnös, vagy egy teljesen bűntelen nemzedékhez fog eljönni." Az az idő pedig még nem érkezett el, mert a nagy jóság és a nagy gonoszság jelenleg közeli szomszédok Jeruzsálemben. Továbbá, minket arra tanították a tudós iskolában, hogy az Óra siettetése nem kedves az Úr előtt. Izrael megváltását, mint azt tanultuk, négy dologhoz kell hasonlítani: az aratáshoz, a szürethez, a fűszernövények begyűjtéséhez és a gyermekszüléshez. Az aratáshoz azért, mert ha idő előtt aratnak, még a szalma sem jó, de ha kellő időben végzik az aratást, akkor a szalma és a mag egyaránt jó minőségű. Így mondja Jóel próféta is: ,,Eresszétek néki a sarlót, mert megérett az aratnivaló". A szürethez azért, mert ha a szőlőt idő előtt szedik le, még a belőle készített ecet sem jó, de ha kellő időben szüretelnek, a fürtök és a belőlük sajtolt bor egyaránt jó izűek. Így mondja Ézsaiás próféta is: ,,Hadd énekeljek a kedvesemről,szerelmesemnek éneket az ő szőlőjéről." A fűszernövények begyűjtéséhez azért, mert ha akkor vágják le őket, amikor még zöldek, és zsengék...

Júdás félbeszakította:
- Uram, bocsáss meg, de nincs vesztegeti való időm! Ha a Mester megtudja, hogy én nem bírom rászánni magam életének kioltására, valamelyik társamat fogja rábeszélni.

Nikodémus kissé kelletlenül hagyta abba fejtegetéseit, azonban készségesen elismerte:
- Igazad van, azonnal cselekednünk kell. Ő Izrael egyetlen reménysége, mint ahogyan Izrael a világ egyetlen reménye. Nem szabad engednünk, hogy meghaljon. Túlságosan hamar elcsüggedt, és így tévedésbe esett, ez olyan tévedés azonban, amely az Úr iránti szeretetből fakad, könnyen kijavítható. Magamra vállalom, hogy megmentem őt. Sőt, mi több, úgy, hogy egy csapásra valóra váljon mindaz, ami leghőbb óhajunk. Bízz bennem, kériothi férfiú, és én cselekedni fogok. De szükségem van a segítségedre, mert amit teszek, az nagy körültekintést igényel.
- Mi legyen az én szerepem?
- Csupán ennyi: Most mondjárt menj el a főpaphoz, és ajánld fel neki hogy hajlandó vagy a segítségemre lenni Mestered letartóztatáában. Tanácsolom, hogy közreműködésedért kérj fizetséget, máskülönben a főpap megsejtheti, hogy itt valami fortélyról van szó. Ha egyszer Jézus biztos őrizetben lesz, minden jóra fordul. De a tervemet nem árulom el neked, nehogy meghiúsuljon.

Júdás gyanakodva méregette szeméve, végül azonban ráállt a dologra. Becsületes, jámbor, szavatartó embernek ismerte Nikodémust - talán a legkülöbnek valamennyi istenfélő jeruzsálemi farizeus között.


Nikodémus arra a megfigyelésre építette tervét, hogy Jézus sohasem prédikált Róma ellen. Eltekintve attól, hogy legutóbb a Mihaszna Pásztor alakját akarta megszemélyesíteni, sohasem ösztönzött, buzdított semmiféle forradalmi tevékenységre.

,,Elvégre - vitázott önmagával Nikodémus - miért is volna szükség arra, hogy Izrael háborúskodásba keveredjék Rómával? A régi időkben Izrael Egyiptom, Asszíri és Perzsia fennhatósága alá tartozott, és ezt még a próféták is helyeselték mindaddig, amíg az az idő, amellyel Izrael megvásárolta az idegen királyok katonai védelmét, nem állt ellentétben a Jehova iránti kötelességekkel. Itt van például Ézsaiás. Mennyire dicsésrte Kürosz perzsa királyt! Nos, miért ne volna lehetséges, hogy Jézus barátságot mutasson a rómaiak iránt? Békés eszközökkel elérné, hogy Róma elismerje jogigényét. Heródes trónjára ülhetne, s ugyanakkor megvalósíthatná az egész zsidó nép Szent Királyságát. A császárt először meg fogja lepni az oly régóta szunnyadó trónigény feléledése. De Tibérius gyakorlati észjárású ember, hamarosan megérti, milyen előnyök származnak abból, ha olyan valaki áll a zsidó ügyek élén, mint Jézus: római állampolgár, kvietista, rendkívüli képességekkel rendelkezik, és azonfelül a Veste-szüzeknél letétbe helyezett végrendelet értelmében Heródes örököse."

Terve a következő volt: Júdás segít Kajafásnak Jézus letartóztatásában, s ezzel megmenti a Mestert attól, hogy valamelyik tanítványa kioltsa életét. Akkor ő, Nikodémus felkeresi majd Pilatust, akivel nagyon jó viszonyban van, és tudtára adja: Kajafás egy római állampolgárt tartóztatott le, aki nem más, mint Heródes trónjának titkos örököse. Pilátus persze bizonyítékokat kíván majd, amelyeket maga Jézus fog elébe tárni. Miután ez megtörtént, Pilatus megkérdezi Nikodémustól: ,,Milyen ember ez?" Mire ő a legnagyobb magasztalás hangján fog beszélni Jézusról. ,,Biztosíthatom Kegyelmességedet, hogy ő az egyetlen ember, aki Róma számára a lehető legjobban meg tudná oldani a zsidók kormányzásának valamennyi problémáját. Teljes békét biztosítana az egész országban, hatalmas mértékben megnövelné a jövedelmeket, és feleslegessé tenné a nagy költségekkel járó megszálló csapatokat."

Azután elmagyarázza majd a helytartónak, hogy Jézus az elmúlt két év folyamán a zsidó társadalom alsóbb rétegeinek bevonásával igyekezett erőssé tenni a farizeus pártot. Ezzel az volt a célja, hogy a templomi papság kivételével az egész zsidóságot a központi zsinagóga vallási ellenőrzése alá vonja. Ugyanakkor a templomi rítusok egyszerűsítését és a véres áldozatok eltörlését is hirdette. Ha Jézus végrehajtaná elgondolását, akkor az a húszezer pap és lévita, akiknek eltartása súlyos terhet ró a provinciára, néhány tucatra csökkenthető. A testileg alkalmas lévitákat be lehetne sorozni rendfenntartóknak, s ezek felválthatnák a római katonákat. Továbbá, újra fel lehetne szentelni az olyan ősi szentélyeket, mint Siló, Tábor, Én-Kádes, s ennek eredményeként a három nagy ünnep idején Jeruzsálembe zarándoklók nagy torlódást okozó tömegei jelentős mértékben megcsappannának . Sőt, még a szamaritánus-probléma is megoldódna, mivel a zsidók és a szamaritánusok összebékülnének egy olyan szent király alatt, akit közösen elismernek. Az egész ország elégedett lenne (mert a zsidók szeretik a monarchikus államformát), és a birodalmi adót mint önkéntesen megajánlott járulékot éppoly szívesen fizetnék az emberek mint a templomadót, nem kellenének adóbérlők és korrupt rendőrség. Nem lennének többé sem koldusok, sem útonállók. Antipasz és Philipposz tetrarkhiájának megszüntetése és az egész országnak egyetlen egységes állammá való egyesítése véget vetne annak a költséges és merőben felesleges állapotnak, amelyet a külön határok és a külön fejedelmi udvartartások jelentenek. A rómaiak természetesen minden korlátozás nélkül használhatnák átvonulási területként az egész országot, amikor csapatokat vezényelnek a Jordánon túli, szükséges helyőrségi állomásaikra.

Pilátus minden bizonnyal meghajlik a fenti érvek előtt: a döntő szót persze semmiképpen nem ő fogja kimondani. Első dolga lesz kiszabadítani Jézust a főpap fogságából, mivel római polgár fölött ő nem ítélkezhet. Utána pedig részletes jelentést fog küldeni Tibérius császárnak.

Nikodémus újra meg újra átgondolta tervét, s azt olyan jónak találta, hogy lelkesedés és derűs bizakodás költözött a szívébe. Különös módon fel sem vetődött benne az a gondolat, hogy vajon Jézus elfogadja-e a neki szánt szerepet.
  
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
Rucolapestós spagetti
  2010-03-01 14:47:40, hétfő
 
 
Böjtölj velünk! Rucolapestós spagetti
Nők Lapja Cafe


Könnyen gyorsan elkészül, és a kevéssé közismert borsmustár névre is hallgató ruccola igazán pikáns ízt ad a spagettinek.

Hozzávalók:

50 dkg spagetti
5 dkg rucola
fél citrom leve
5 dkg parmezán
0,5 dl extra szűz olívaolaj
frissen őrölt bors, só
Elkészítés:

Lobogó, sós vízben főzzük ki a spagettit.

Közben készítsük el a pestót: botmixerrel aprítsuk össze a rucolát az olívaolajjal, a citromlével és a lereszelt parmezánnal, majd frissen őrölt borssal fűszerezzük. Pár szál rucolát tegyünk félre. Szűrjük le a kifőtt tésztát, majd keverjük el a pestóval és az egész rucolalevelekkel. Azonnal tálaljuk!
Tipp: Könnyű, frissítő ebéd, 10 perc alatt elkészül, ha teljes kiőrlésű spagettivel készítjük, még az egészségünkre és a vonalainkra is vigyázhatunk vele.		  
 
0 komment , kategória:  Receptek  
Kellemes hetet kívánok!
  2010-03-01 14:36:46, hétfő
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Csoóri Sándor:Tavaszi bodza-ve
  2010-03-01 13:49:31, hétfő
 
 
Szoknyát varrat a bodza,
Így készül a tavaszra.
Csipkés szélűt és puhát,
Épp olyat mint nagyanyja.
Mert ha nem varratna,
Hát csupasz maradna.		  
 
0 komment , kategória:  Gyermekeknek  
Jékeny Zoltán: Tavasz-hívó
  2010-03-01 12:27:59, hétfő
 
 

Ha szereted a tavaszi füvet,
finom cipellőd kerülgesse szépen;
ne taposs rá a hegyről lejövet,
őrizzen meg bennünket jóemlékben.

A kerítés tövében kis virág
- neked adom; az idén ez az első;
s az utolsót is neked nyújtom át,
ha majd az ideje annak is eljő.

Az erdőszéli fák között kopog
s tavasz-hívót rikolt a tarka-harkály;
alattunk száraz ág s levél ropog,
éhes tavaszi tűznek jó takarmány.

Ott fenn a réteken még szerteszét
a napnak ellenálló hódarabkák,
mintha vetkőző szórta volna szét
mindenféle ruhadarabját.

Hallod, hogy kántál a rigó!
A hegyekben most bújnak ki a medvék,
s a park Flórája - válla, mint a hó -
nyírfák között épp emelinti leplét.
  
 
0 komment , kategória:  Általános  
Terhes-volt a nevem mellé írva
  2010-03-01 10:57:54, hétfő
 
  Egy kórház portájánál álltam. Be szerettem volna menni, de a portás megállított. Egy számítógépen nézte meg, fel van-e írva a nevem. Megtalálta - amit én is láttam -, s mellé volt írva: terhes.  
 
0 komment , kategória:  Éjszakáim, álmaim  
I.emeleten dossziékat rendezte
  2010-03-01 10:56:11, hétfő
 
  Űrhajón voltam, melynek csak az I. emeletére engedtek fel. Ott dossziékat hagytak meg rendezni és nézegetni nekem. Nem értettem, miért kell nézegetnem őket, miért nem mehetek az űrhajó többi részére?  
 
0 komment , kategória:  Éjszakáim, álmaim  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
2010.02 2010. Március 2010.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 142 db bejegyzés
e év: 995 db bejegyzés
Összes: 7246 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 413
  • e Hét: 781
  • e Hónap: 7022
  • e Év: 59288
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.