|
2010-04-25 20:28:41, vasárnap
|
| |
| |
Az Atya őt is meg akarja nyerni
Atyja azért kimenve, kérlelte őt: fiam, te mindenkor velem vagy és mindenem a tied. (Luk 15, 28. 31)
Mennyi gonoszság tört elő az idősebb fiúból pillanatokon belül! Megsérti atyját, amidőn igazságtalansággal vádolja és megvetőleg nyilatkozik testvéréről. Az utóbbit még csak nevén sem nevezi. ,,Ez a te fiad" - mondja megvetőleg és hidegen. Valóban, külsőleg kegyesek lehetünk, és a szívünk mégis távol, nagyon távol van Istentől. Ez az Istentől való eltávolodottság a tékozló fiú esetében napvilágra jött, de a nagyobbik fiúnál rejtve maradt. Az, aki nagyon meg van elégedve önmagával és cselekedeteivel, az semmit sem tud a meg nem érdemelt kegyelemről. Mivel az Írás azt mondja: ,,Mindnyájan elhajlottak, együttesen haszontalanokká lettek, nincs aki jót cselekedjék, nincs egyetlenegy sem" - ezért még a kegyes és külsőleg feddhetetlen embereknek is meg kell térniök. Persze a megtérés éppen nekik sokkal nehezebb, mint a tékozló fiaknak, hiszen ez nem emeli tekintélyüket a világ előtt. Belső, szívbeli megfordulás ez, melyet a távol állók sokszor észre sem vesznek, de a közel levők, különösen a családtagok előtt nem marad elrejtve. Megérzik a változást; aki előzőleg könyörtelenül ragaszkodott saját igazához, most irgalmas szívű.
A kegyelem csodája az, amikor valaki szabadulást talál a bűn mélységeiből. De nem kisebb csoda az sem, amikor a külsőleg kegyes és makulátlan ember keménységét meglágyítja vagy összetöri az isteni kegyelem. Isten az önigazultakat is szívére akarja vonni. ,,Fiam!" - mondja szeretetteljesen a felindult és megkeseredett embernek. Azt is biztosítja szeretetéről, aki abból kizárta magát; szeretetlenségét nem kárhoztatva, hanem szelíden és rábeszélőleg tárja elé. Milyen nagy az Úr jósága! Oly nagy, hogy a szeretetlen emberi szív alig foghatja fel. Már a tékozló fiú iránt is túláradó és megindító volt az atyai szeretet, de még sokkal inkább az a nagyobbik fiú felé. A fiatalabb szeretetre vágyva és megtörten jött vissza. Odasimult az atyához és hálás volt minden szerető pillantásért. A nagyobbik fiú eltaszította magától az atya szeretetét, amikor az befelé hívogatta a házba. Szavaiból gyűlölet áradt és szörnyű dacosság. És mégsem engedte őt az atya továbbmenni, hanem teljes szelídséggel igyekezett őt tévedéséről meggyőzni. Ilyen az isteni szeretet. Meddig védekezel még ellene és nem engeded, hogy a te szívedet is rabul ejtse?
--------------------------------------------------------------------------------
Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Áhitatok minden napra |
|
|
|
|
|
Offline
