|
2010-06-04 23:17:57, péntek
|
| |
| |
TRIANONi VERSEK
Wass Albert: ÜZENET HAZA
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.
Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.
Bajorerdő, 1948
Wass Albert: Üzenet haza /Sinkovits Imre/
Link
József Attila: NEM, NEM, SOHA!
Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!
Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!
Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!
Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!
(1922 első fele)
József Attila: Nem, nem, soha /Koncz Gábor/
Link
vagy:
Link
Sajó Sándor: E RAB FÖLD MIND AZ ÉN HAZÁM
Északon, erdős, kies völgyben,
Ott, ott van az én szülőföldem, -
Jaj, azt a földet nem adom!
Délen, kalászos rónaságon.
Ott, ott születtem, oda vágyom, -
Nem, - azt a rónát nem adom!
Keleten ős föld kínja jajgat, -
Erdély szült engem bús magyarnak, -
Oh, Erdélyt soha, senkinek!
Északra, délre, napkeletre
Nézek búsultan, keseredve:
E rab föld mind az én hazám!
Születtem síkon, völgyben, halmon, -
Egy kis rögért ha meg kell halnom,
Hát meghalok, - de nem adom!
Juhász Gyula: TRIANON
Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.
Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol
Arany Jánost ringatá a dajka
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra
Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.
Nem kell beszélni róla sohasem
De mindig, mindig gondoljunk reá!
Juhász Gyula: Trianon
Link
PPs
Link
Mosonyi György - TRIANON
Lehet beleélő magyarázat.
Akkor is milliószoros a gyalázat,
mit egy néppel meg lehetett tenni;
mint kerek kenyeret, darabokra szelni.
A gazda Magyarságnak a közepe jutott,
a kés körös-körül mindent lekanyarított.
Nem néztek falut, folyót, vasutat,
azóta se találsz kiutat.
Nem akarunk körben ellenséget.
Több helyen elérték a többséget.
De ép ésszel nem lehetett követelni.
Az ott élőknek többször határon túl lenni.
a nagyhatalmak "békén" üldögéltek,
meg se hallgattak több Magyar beszédet.
Vonalakat húztak, pecséteket raktak,
ily' modon "meggyőző diadalt" arattak.
Azóta még többször csonkult e szörny határ,
nagyon nehéz lenne orvosolni ma már.
Hiszen fogy a Magyar, a Világ 4 táján.
Volt amit önkényesen "átadtunk".
Dunát eltereltek, kacaghattak rajtunk.
Átkos előd. utód veszi ki a számból;
neki aztán mindegy, gazdagul magától.
De a Nép, e tájék Európa lenne,
igazságosabbat követelhetne.
Bányáink nincsenek. Utaink elvágva.
Természetes határ, részben Duna, Dráva.
Ránk vetül TRIANON szörnyűséges átka!!!
Sohae születik bor, de forr a must;
Ez a szörnyű Magyar holocaust.
Aki szerint ez beillik rém-regénynek,
számoljon utána a minket ért veszteségnek.
TILOS, hogy lobogónk sárba lehet dobni,
hogy a taposókat nem lehet elporolni.
Sorba számláljátok, mi gazság e Földön
és az igazságunk nőjék! Feldübörögjön!
Századokig Habsburg uralkodott rajtunk,
kellett, hogy neki is területet adjunk!
Később is Magyarra útilaput köttek,
föld nélkül, ház nélkül, egy zsákkal kilöktek.
Az atombombát később hozták össze,
de TRIANON árnyék itt lebeg örökre?!
Sok lesújtó bűn terhel egy világot,
de a Magyar is vár némi igazságot.
TILOS, hogy egy Nemzet a poráig égjen,
hogy a könnyek árja, tengerbe ne férjen.
Hogy a Magyar szóért, Magyart megveretnek,
bár a szülék, nagyik, ott helyben születtek.
Ha az igazság szava Európa,
igazságosabb kell! Gondoskodjon róla!!!
Paudits Zoltán - MAGYAR BÁNAT, TRIANON
Levágták ujjaid,
lábadat, kezedet,
csonkává tették
szép magyar földedet.
Elvették a határt,
elzárták a népet,
és nem hagytak mást,
csak az ős emléket.
Szakadt Bánát, Bácska,
Erdély és Hargita,
milliók száján
ég ma is az ima.
Könnyben áll a magyar
szívnek dobbanása,
ellen a világ,
csak Isten a társa.
Lobbanj fel égi tűz,
olvaszd el a láncunk,
űzd ki lelkünkből
mérhetetlen gyászunk!
Mária, Szent Anyánk,
nyújtsd felénk kezedet,
tedd újra eggyé
hű magyar nemzeted!
Andróczky Lászlóné: ADÓSUNK EURÓPA
Volt egyszer egy ország, ahol élt a magyar,
A Kárpátok védték, ha jött a zivatar.
Az idők folyamán ráéheztek mások,
Széjjeldarabolták Nagy-Magyarországot.
Ki akarta? Ma élők, tehetünk mi róla?
Felelős mindezért a vén Európa!
Széttépték országunk, és sok millió szívet,
Kisebbség nemzetünk öt országban így lett.
Ki kérdez meg minket, jó nektek így élni?
Kinek van jogában szíveinket tépni?
Trianont sínyli hat ország magyarja,
Köztük sem sok akad, aki így akarja.
Fel is sorolhatom: a szép Kárpátalja
Lakossága magát ősmagyarnak vallja.
Ott nyílt meg számunkra a Kárpát-medence,
Ontotta a magyart az áldott Verecke.
Ezeréves múltat biztosított nekünk,
S mi erre a múltra mindég büszkék leszünk!
De megjelent Trianon és sorsokkal játszva,
Csodás országunk darabokra vágta!
Ekkor szlovák, végül orosz lett Verecke,
Ez a magyarságnak mindenkorra lecke!
De mindegy ki hogy számol, összead vagy szoroz,
Ha magyar a magyar, nem lesz abból orosz!
És így van ma Bánát, Baranya és Bácska
Hetven év óta lenn Jugoszláviában.
Ezért román Erdély, szlovák a Felvidék.
Nagy-Magyarországot eképpen vágták szét.
És Szlovákiában még elvárnák e néptől:
Váljon meg örökre a múlt emlékétől.
A szlovák a magyartól - fájdalom - irígyli,
Ha Felvidéket mond, őt még az is sérti.
Az erdélyieknek sem fényesebb a sorsa
Értük is felelős marad Európa!
ők azok, kiket a sors kevésbé kényeztet,
De annál gazdagabbak: szeretnek, éreznek.
Ott vasvillával, bottal erőltetnék rájuk,
Hogy a magyarokból legyenek románok!
Ebből kifolyólag békétlenség zajlik,
De az igaz magyar, nincs amiért hajlik!
Így nem csak minket súlyt a Trianoni átok,
Kik bennünket tipornak, azokra is szállott.
Számukra sem hozhat eszményi boldogságot
Míg más üldözöttként éli a világot.
Ausztriában sem mindenkinek mindegy
Ha jól is megy sora, mégsem cserél szívet.
Van ki nem feledi, honnan jön, hová tart,
Nem hagyja kiölni magából a magyart!
Nézem így sorjában, mi maradt még hátra,
Sok-sok széjjelőzött magyar a világba.
Fontosnak tartom, hogy még Bácskáról meséljek
Mert születésemtől e vidéken élek.
Ennek a porában játszottam, mint gyerek,
Ez oltotta belém, hogy mindig magyar legyek!
Ez tanított arra, hogy ami nekünk sóhaj,
Más nemzeteknek az ne legyen óhaj!
Erről a síkságról látni a végtelent,
Ez tár fel számunkra múltat, jövőt, jelent.
A magyar nem kér mást, nem a régi földet,
Egy, amit nem ad fel, hogy értsék végre őket!
Lássa be a világ a békétlenség okát:
E nép azért harcol, ne vegyék el jogát!
Ne legyen a magyar mások keze-lába,
Ne, ne alattvaló saját hazájában!
Beszélhesse nyelvét, úgy, ahogy tanulta,
Hisz ő tekinthet vissza a leggazdagabb múltra.
Soknak nem tetszik, ha mi ezt kimondjuk,
De ÉL AZ IGAZSÁG, akárhogy titkoljuk!
Együvé tartoznak, de büntetnek azóta,
E hét évtizedért, a vádlott Európa!
Andróczky Lászlóné: Adósunk Európa /Enyed Gabriella/
/Trianoni megemlékezésen, Enyed Gabriella, Marosvásárhely szülötte szavalta a Délvidéken élő Andróczky Lászlóné, Etelka néni versét: Adósunk Európa. Fényképek a http://www.trianon-emlekmu.hu/ honlapon./
Link
Móra László: MAGYAR ZÁSZLÓ
Szeressük a hófehér színt,
Szeressük a zöldet,
Szeressük a piros vértől
Ázott magyar földet.
Mert a piros, fehér és zöld
Magyar zászlónk színe,
Benne fénylik, benne ragyog
Dicső múltunk híre,
Hősök arany szíve.
Szeressétek ezt a zászlót,
Híven szeressétek.
Fonjatok rá hőstettekből
Új koszorút, szépet!
Hadd lengje be dicsőséggel
Kárpát ősi ormát
És hirdesse, hogy feltámad
Szép Magyarország,
Régi Magyarország...
Szőke István Atilla - FÁJ, FÁJ, MINT MIKOR...
(Trianon okán)
Fáj,
fáj, mint mikor
sót szórnak élő sebre,
vagy húzzák kínzatásul szélesebbre,
vagy égő, parazsas fát nyomnak belé tövig,
hogy beletörik.
Fáj,
fáj, mint mikor
a sebbe keményedett rongyot kitépik,
hogy kínod földuzzad az égig,
vagy üvegreszeléket szórnak bele,
s a nyers hús tűz-szilánkkal lesz tele.
Fáj,
fáj, mint mikor
éles késsel, rozsdás pengével vakarják a vart.
Fáj,
fáj mikor bántják a magyart!
Fáj, mikor nem tudják e Honban,
hogy mi történt Trianonban,
és alázkodva köpik szembe önmagukat,
s bennük rothad a holnap,
s a múlt is mellé roskad,
eltörölve, ölve, bántva, meggyalázva,
örökké a semmit magyarázva,
mert itt már nem értik a szót,
amely mondaná az igazát,
hogy óvni kell a hazát,
s óvni kell a nemzetet,
mert a Fény felé csak az vezet,
nem vakon kell botorkálni azok között,
akikbe a magyar gyűlölet beleköltözött,
'kik elzárják a lélekcsapot,
gyaláznak tegnapot, mát, holnapot,
mert nékik nem volt olyan, hogy ,,még",
mert náluk nem létezik a ,,rég",
s nincs, mint nékünk olyan ősgyökerük,
és Istennel van folyton-folyvást perük,
de véle sem szemközt állnak,
csak néki háttal kiabálnak,
s nem merik a lelkét megidézni,
nem mernek a szemébe nézni,
mert a szem a tükre a léleknek,
s a lélek a magva az életnek,
s ez a MAG, mely a nevünkben hordatik,
élni fog még évszázadokig,
sőt, még annál is tovább,
addig, amíg Isten szeme lát,
addig, míg lesz a világ.
Lám már nem fáj, ha reám bármit mondanak,
az összképen semmit sem rontanak,
s akármilyen rosszat akarnak,
mi megmaradunk magyarnak!
Timon Tibor: ÖRÖKTŰZ
Az örök tűz a hazaszeretet.
Lobogjon árva, bús hazám felett!
Lobogva törjön fel az egekig,
Most, hogy kihúnytát annyian lesik.
Mindenfelől csak ellenség figyel,
Még így csonkán is félve irigyel;
Téged, imádott, drága, szent hazám,
Napod szomorú, véres alkonyán.
De nem lesz ez így mindig, felragyog,
Büszkén felkel még a szabad napod!
Az őrtüzeket már élesztem én.
Pírjuk már látszik, az ég peremén.
Túl fénylenek a bús határokon
S kigyúlnak a havas Kárpátokon.
S míg sorra gyújtom az őrtüzeket;
Mindegyik dalom egy-egy üzenet.
Reményik Sándor: HÁROM CZÍN
A keblünkről letiltották,
Leszaggatták a három színt;
Keblünkről beljebb vándorolt:
Befogadták a szíveink.
Ameddig piros lesz a vér,
Ameddig fehér lesz a hó,
Amíg zöldel a rét füve,
Lesz jel, eszünkbe juttató:
Hogy hitünk hol van, hol hazánk,
Hogy hova, kihez tartozunk,
S kié a föld, hol elsüllyed
A koporsónk, ha meghalunk.
Hogy az életünk sivatag,
Hogy vérbemártott kép a táj,
S a testnek a letépett tag
Utána sír, utána fáj.
Ameddig piros lesz a vér,
Ameddig fehér lesz a hó,
Amíg zöldel a rét füve,
Míg lesz magyar szív, dobbanó:
A keblünkről letilthatják,
Letéphetik a három színt,
Keblünkről beljebb vándorol,
Befogadják a szíveink.
E három szín után fog szívünk
Sikoltva égni, vérzeni,
Ki mindenünnen leszaggatta.
Jöjjön és onnan tépje ki!
Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna: MAGYAR HITVALLÁS ("Hiszekegy")
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.
Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.
Szeretném harsogni kétkedők fülébe,
Szeretném égetni reszketők lelkébe,
Lángbetűkkel írni véres magyar égre:
Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.
E jelszót ha írod lobogód selymére,
Ezt ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.
Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.
Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,
Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,
Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.
Mert a hit, az erő, mert aki hisz, győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet Urával szövetséget kötött.
Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!
Annak lába nyomán zöldül a temető,
Virágdíszbe borul az eltiport mező,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.
Napsugártól fényes lesz a házatája,
Mézes a kenyere, boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.
Magyar! Te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar, legyen hited s tied a jövendő.
Magyar, legyen hited és lészen országod.
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.
Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,
Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!
Magyar Hiszekegy /Szeleczky Zita/
Link
PEAT JR. & TRIANON DJ'S FEAT. GINA - MINT A MADÁR
Link
A MAGYAR GYÁSZ NAPJA!!!
Trianon - azaz az első világháborút Magyarország számára hivatalosan is lezáró békeszerződés 1920. június 4-i, a versailles-i Trianon-kastélybeli aláírása - egyike a legmeghatározóbb eseményeknek a magyar állam és nemzet történetében. Ezzel jutott érvényre a háborúban győztes Szövetséges és Társult Hatalmak (azaz az antant és közép-európai szövetségesei) döntése, amivel a történelmi Magyarországot feldarabolták, nemzetállamok létrehozása címén megteremtették Európa egyik legnagyobb nemzeti kisebbségét.
1920. június. 4. 10 óra.
EZ TÖRTÉNT 90 ÉVVEL EZELŐTT:
"E sorok írója 14 éves fiú volt és negyedikes gimnazista akkoriban. Tíz órakor növénytan óra kezdődött és Kovách Demjén tanár úr magas, szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint minddíg. Felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést, mint szokta, hanem lehajtott fővel meredt maga elé egy hosszú percig...... .....és akkor megkondultak a harangok. Kovách Demjén tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek felső sarkában még ez a név állt: "A Magyar Szent Korona Országainak Politikai Térképe", és felakasztotta a térképállványra s mindezt egyetlen szó nélkül, aztán megállt előtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el elölünk, és nézte, olyan arccal, olyan leírhatatlan lágy kifejezéssel, amilyet mi még soha sem láttunk száraz és örökké szilárd arcán. Mi halálos csendben néztük a térképet és az előtte álló, szürkülő hajú cisztercita papot, amint feje egyre lejjebb esett a mellére és a kívülről behallatszó harangzúgás által még inkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott: "Consummatum est"
Ötvennégyen voltunk, ötvennégy tizennégy éves magyar fiú. A golgota utolsó szavai után nem bírtuk tovább, leborultunk a padokra és elkezdtünk sírni. Odakint kongtak a harangok.
Nagymagyarország keresztrefeszitésének napja volt: 1920. június 4. péntek..."
Padányi Viktor
Mindenki álljon meg egy perce és emlékezzen!
Trianon
Link
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Hazafias versek |
|
|
|
|
|
Offline
