|
2010-09-07 14:25:46, kedd
|
| |
| |
Éjfélen az óramutatók! - És távol: fekete erdők!
Rothadni ázott bokrok alatt, különös ízekkel a szánkban!
Hangyák! és édesen hámlik a hús! hűs záporok énekelnek -
Óh, néma giliszták! őszi csönd! jácint szellők suhogása!
Mert ősz van és agyam-kezem már igazán belefáradt
a pénzszerzésbe... - Barátaim, hát ennyi, csak ennyi az élet? -
Csönd, őszi csönd, és vége. És szomorú, hogy ez a vég,
szomorú, hogy az egészből egy szomorú vers marad csak.
Egy szomorú vers, mely tétován s gyűrötten röpdös a szélben,
mint a piros ősz ázott lobogói... Ma reggel, óh, ma reggel
még őzike volt, ugrált a kedvem! bujkált! - De nemsokára
megjött az eső, puha csepegés... Óh, lágy zene! néma giliszták!
Megjött az eső, és nézd: megállítja az óramutatókat:
perc, perc, perc: egyik se halad, mind beleragad a sárba!...
- Felejtsük el, kedves, a holnapot; itt vannak a fekete erdők:
merüljünk vissza porhanyó életnek a puha halálba! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
Offline
