|
2010-10-14 06:06:16, csütörtök
|
| |
| |
1992 nyarán már nagyon beteg voltam. Ezt megelőzően estem le annyira a lábamról, hogy még hang sem jött ki a torkomon, a kezeim ütemesen jártak fel-alá, nem láttam a szemeimre. Volt csöves ismerős barátom megkeresett telefonon, elmennék-e vele osztrák-német útra autóval?
Azt feleltem, igen, mert mindenem a kocsikázás volt. Vezetni soha nem szerettem volna, csak bámulni a tájat az ablakon, rácsodálkozni a természet nagyszerűségére, rendjére.
Útlevelet Pesten készítettünk, meg lehetett várni a Belügyminisztériumban, egy délelőtt készült el. Győrbe mentünk felvenni ismerős barátját és annak barátnőjét. Ott életemben először whiskyt ittam, azzal kínáltak. Nagyon furcsa volt, mint minden szeszes ital. Még egy szem bonbon is megártott nekem.
Az osztrák határnál nem kérték az útlevelet, mint később a németnél sem, ahová éjszaka érkeztünk el. Főleg az autópályákon haladtunk, meg a pihenőkben álltunk meg, de elcsodálkoztam, amint átléptük a magyar határt a tisztaságon, ami már az osztrák autópálya mentén meglepő volt. Modern érintésre reagáló kézmosós illemhelyiségek felszerelve, szemét sehol.
Elgondolkoztam azon: mit szólnak a turisták, amikor idejönnek és meglátják a sok szemetet, a kiábrándító illemhelyiségeket?
Münchenben két napot töltöttünk. Bejártuk a kis utcákat. Csodálatos volt lépkedni a macskaköves utakon. Jól megnéztem az irodákat. Függöny szinte sehol nem volt látható. Ott nem illik benézni a másik ember ablakán, a németek ezt az illemet be is tartják.
Egyetlen nagy áruházat találtam, ahol minden ruhát megpróbáltam. Általában kisebb üzleteket építettek.
Kocsma egyáltalán nem volt, úgyhogy bajban volt két magyar ismerősöm, nem tudtak hol inni. Találtunk egy török lépesméz árust, pult alól adta a magyaroknak a pálinkát. Ott ittak a fiúk.
Ennyire ismerik a magyarokat a nemzetiségek? Erről híresek, hogy mindenütt kocsmákat keresnek?
A németek rám csodálkoztak, amikor megláttak kíséretemmel. Én egy kicsit szégyenkeztem, úgy éreztem, belém látnak, s hogy mindig ott szerettem volna élni Münchenben, nekem ott a helyem.
Éppen szemétszállító nap volt. A házak előtt fegyelmezetten sorakoztak külön szortírozva az üvegek, ruhaneműk, újságpapírok. Ott nem volt probléma a városgondnokságnak a szelektálás megoldása.
A boltokban visszaválthatós üvegekben árulták a tejet. Nagyon jó volt látni, a műanyag zacskós tejünkre gondoltam, hogy lám, ezt nálunk sosem fogják utolérni!
Augsburgban egy emeletes ruházati boltba mentem be. Nagyon szép csipke kardigánokat, blúzokat próbáltam fel, valamint az akkor divatos fekete nadrágszoknyákat, de mind túl nagy méretre készült, rengeteget kellett volna levágni az ujjából és az aljából. Ekkor rájöttem, mennyire kicsinek születtem.
Visszafelé úton Ausztriában aludtunk egy olcsó motelben.
Ott magyarul is tudott a tulajdonos. Reggel kiültem a hintaágyra és gyönyörködtem a kiskertben, a szép környezetben.
Elindultunk vásárolni. Egy könyvesboltba tértem be és kértem szerény német tudásommal verses könyveket. Kettőt is kiválasztottam Erich Fried frissen megjelent szerelmes köteteiből, Herta Steiner és Cristian Morgenstein könyveket. Az áruk nem volt ráírva. Nem illik náluk a könyvre árat írni, mert ha ajándékba viszik, illetlenség megtudni, mennyibe került, úgyhogy csak a fizetéskor derült ki, mennyire drágák voltak a könyvek, hogy lényegében elköltöttem rájuk az összes pénzemet.
Mindig a könyvek jelentették a legnagyobb kincset számomra. Mondtam is volt csöves ismerősöm:
- Képes voltál könyvekre ennyit kiadni?
Boldog voltam, hogy ennyi kincsre leltem.
Sajnos Bécsbe már nem volt időnk elmenni, valamint Salzburgba, amit nagyon sajnálok, mert nem győzöm eleget nézni az ott forgatott filmeket.
Nagy gazdagsággal tértem haza, a jó tapasztalataimmal, melyeket, mint külső szemlélő szereztem két napos utazásom során.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kohut Katalin |
|
|
|
|
|
Offline
