|
2010-10-22 17:57:01, péntek
|
| |
| |
A FORRADALOM VERSEI
Tamási Lajos: PIROS VÉR A PESTI UTCÁN
Megyünk, valami láthatatlan
áramlás szívünket befutja,
akadozva száll még az ének,
de már mienk a pesti utca.
Nincs más teendő: ez maradt,
csak ez maradt már menedékül,
valami szálló ragyogás kél,
valami szent lobogás készül.
Zászlóink föl, ujjongva csapnak,
kiborulnak a széles útra,
selyem-színei kidagadnak:
ismét mienk a pesti utca!
Ismét mienk a bátor ének,
parancsolatlan tiszta szívvel,
s a fegyverek szemünkbe néznek:
kire lövetsz, belügyminiszter?
Piros a vér a pesti utcán,
munkások, ifjak vére ez,
piros a vér a pesti utcán,
belügyminiszter, kit lövetsz?
Kire lövettek összebújva
ti, megbukott miniszterek?
Sem az ÁVH, sem a tankok
titeket meg nem mentenek.
S a nép nevében, aki fegyvert
vertél szívünkre, merre futsz,
véres volt a kezed már régen
Gero Ernő, csak ölni tudsz?
Piros a vér a pesti utcán.
Eső esik és elveri,
mossa a vért, de megmaradnak
a pesti utca kövein.
Piros a vér a pesti utcán,
munkások ? ifjak vére folyt,
- a háromszín-lobogók mellé
tegyetek ki gyászlobogót.
A háromszín-lobogók mellé
tegyetek három esküvést:
sírásból egynek tiszta könnyet,
s a zsarnokság gyűlöletét,
s fogadalmat: te kicsi ország,
el ne felejtse, aki él.
hogy úgy született a szabadság
hogy pesti utcán hullt a vér.
Szentkuti Ferenc: HŐSKÖLTEMÉNY A PESTI SRÁCRÓL
Te pesti Srác!
Te napköziben nevelkedett apró kamasz,
Te, akinek élte mindössze
Vagy tizenöt sivár tavasz,
Te, kibe már az ABC-vel tömték az ideológiát,
A szovjet tankok vad tüzében
Zengted a szabadság dalát.
A tankok acélzáporában
Nem remegett gyenge kezed.
Bátran markoltad meg a géppisztolyt,
És szórtad rájuk a tüzet.
Kicsiny szíved tán összerezzent,
De lábad bátran szaladt,
Kezedből nyugodt, biztos ívben
Repült a benzines palack.
Te pesti Srác, te hősök hőse,
Ontottad drága véredet,
S a kivívott szent szabadságban
Megkaptad érte béredet.
Te kicsiny bajtárs, esküszünk, hogy
Megvédjük ezt a drága bért,
Mert nem lehet, hogy kicsiny szíved
Hiába ontott annyi vért.
Te pesti Srác,
Te napköziben nevelkedett apró kamasz,
Te, akinek élte mindössze
Vagy tizenöt sivár tavasz,
Téged, ki ezt a drága életet
Hazádért így adtad oda,
Amíg magyar él a földön,
Nem feledhetnek el soha!
Tihanyi Tóth László: ROMOK KÖZÖTT A JÁRDASZÉLEN...
*(Népfelkelő halála)
Romok között a járdaszélen
fekszik egy húszéves fiú.
Alszik mosolyogva és fehéren,
mint egy krizantémkoszorú.
Fejét lágyan karjára hajtja,
Homloka furcsán fehér,
Jobbját most is fegyverén tartja
Mellére ráfagyott a vér.
Körötte tombol, dúl a tűzharc.
Ropog a puska, száll a por.
Ki vette észre amikor meghalt?
Ki sír utána valahol?
Vad robbanások heve rázza,
szél jegesíti a leget.
Szegény - vajon van, aki várja?
Kinek a fia lehet?
Szabadság! Ez szent szó, hogy éget!
Ezreket egy ökölbe fűz.
Eszméd most millió emberré lett.
Szívünkben hogy kigyúlt a tűz.
Megunta mind a szolgasorsát -
és együtt zengi szózatát:
"Tíz éve már, hogy rab az ország,
Nem kell többé a szolgaság!"
A pesszimista elve megdőlt:
Önzetlenek az emberek.
Vértanú lett a hajlott öregből
és hős az iskolás gyermek.
Harcunkat a fél-világ csodálja -
újságlapon és éteren -
Mint mennek a tűzbe és halálba
csupasz kezekkel, éhesen.
Romok között mint annyi ezren
alszik egy húsz éves fiú.
Alszik mosolyogva, önfeledten,
mint egy krizantémkoszorú.
Nyakkendőjét tán még édesanyja
kötötte érettségire.
A Haza első szavára ő
harcolni és meghalni jött ide!
Eljött, hogy meghaljon szerényen -
névtelenül a rom között.
Ha él még Isten fönn az Égben:
SZABADSÁG LESZ E HON FÖLÖTT!
Budapest, 1956. november 1.
Márai Sándor: MENNYBŐL AZ AGYAL
Mennyből az angyal - menj sietve
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék ,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta -
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa ,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta -
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: "Elég volt."
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?...
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
- a gyermek, a szamár, a pásztor -
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik -
mennyből az angyal.
(New York,1956.)
Link
Link
TŰZ AZ ÉJBEN, TŰZ A SZÍVBEN
(1956. október 23.)
Lángot vetett a szunnyadó parázs,
semmivé lett az átkozott varázs
azon az éjszakán.
A gyűlölt bronz tüzében olvadt,
a gyilkos szobra összeroskadt
azon az éjszakán.
Tűz volt az éjben, és szólt a fegyver
nem hátrált meg sem egyetlen ember,
sem a tömeg az éjszakában.
Szívek parázsló, vad fájdalommal
lángoltak szemben a hatalommal,
és hullottak a csillagok.
És hullt a vér a szent rögökre...
A dicsőségük él örökre
nappal, és minden éjszakán.
Szívek tüzében lángolt az az éj,
hazánkért érzett izzó szenvedély
azon a forró éjszakán.
2009. 09. 13. SZ.L.D.
Bartis Ferenc: ÉS MÉGIS ÉLÜNK!
Széttépve és összetörten,
Győzelmektől meggyötörten,
Már magzatként bajba-ölten,
Vándor bölcső-temetőkben ?
És mégis élünk!
Dobra vernek minden vágyat:
Árverezés a vasárnap.
Nászunkra is gyászhír támad:
Üresek a gyermekágyak ?
És mégis élünk!
Elvadult a dűlők lelke,
Kórót terem tarló, mezsgye:
Pusztul a föld egyre-egyre,
Hull a szikla tenyerünkbe ?
És mégis élünk!
Fogaskerék, futószalag:
Egyik elmegy, másik marad.
Bölcsőnk, sírunk porrá szakad:
Zokognak a kövek, szavak ?
És mégis élünk!
Hogyha sírunk: kiröhögnek!
Hogyha küzdünk: fel is kötnek!
Hogyha kérünk: odalöknek
Történelmi kárörömnek! ?
És mégis élünk!
Magyar, szavad világ értse:
Anyanyelvünk létünk vére!
Anyánk szíve tetemére
Átok zúdult: vége, vége ?
És mégis élünk!
Megjegyzés:
Bartis Ferenc ezt a versét Kolozsváron, a házsongrádi temetőben szervezett tömegtüntetésen, 1956. november 1-én szavalta el Dsida Jenő, Reményik Sándor és Brassai Sámuel sírjánál. Bartist külön ezért a verséért a Román Katonai Törvényszék 7 év börtönre ítélte.
2006. október 23. Így zajlott a véres nap valójában
Link
Ez történt 2006-ban Budapest utcáin
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Hazafias versek |
|
|
|
|
|
Offline
