|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
|
|
2011-02-02 23:02:28, szerda
|
| |
| |
Veszedelmes ideológia a család ellen
Weborvos 2011.01.28.
"Mindegy, hogy férfinak vagy nőnek születtünk, hiszen mi magunk választhatjuk meg nemi orientációnkat. "
Erről szól az egyre több iskolába benyomuló, az itthoni szakzsargonban is csak angolul gender mainstreamingnek nevezett ideológia, amelyhez egyes országokban már tanmenetet igazítanak. Az Európai Unió nemcsak szellemi táptalaja a nemi összemosás propagálásának, de anyagi hátteret is biztosít ehhez. A lobbisták módszereiről és az egyre intenzívebben terjedő újfajta gondolkodásmód hátteréről Gabriele Kuby beszélt, aki nemrégiben A nemek forradalma címmel írt összefoglaló könyvet.
A német író-szociológusnő a gender mainstreaming eredetéről elmondta, hogy a radikális homoszexuális és leszbikus szervezetek kezdték el terjeszteni annak ideológiáját, hogy valójában mindegy, hogy férfinak vagy nőnek születtünk, hiszen mi magunk választhatjuk meg nemi orientációnkat. A gender rövid fordításban társadalmi nemet jelent a biológiai nemmel szemben. Azt akarják, hogy jogilag ne a biológiai, hanem az önkényesen választott nem legyen érvényben, és ezt jegyezzék be a hivatalos iratokba is. A németországi és osztrák egyetemeken már tanítják a nemi orientáció szabad megválasztásának elméletét, sőt megpróbálják átadni az iskolás és óvodás korú gyermekeknek is.
2006 szeptemberében a német parlament határozatot hozott arról, hogy a tanmenetet a genderideológiához kell igazítani óvodás kortól egészen az egyetemig. Arra tanítják a gyerekeket, hogy szabadon válaszszák meg nemüket, és azt sulykolják beléjük, hogy homoszexuálisnak lenni szép és értékes dolog. Az aktivisták meg akarják változtatni az embereket, el akarják törölni azt a tényt, hogy férfinak és nőnek születtünk, és abban reménykednek, hogy ha már egészen kicsi korban elkezdik ennek terjesztését, akkor szélesebb körben elfogadottá válhatnak a különböző "életstílusok".
Gabriele Kuby-nek van még egy elmélete, ami egyelőre csak spekuláció, bár egyre több jel látszik alátámasztani azt, hogy köze van a valósághoz.
Az amerikai vezetés évek óta azon dolgozik, hogy a világ népességét lecsökkentsék, ha pedig a homoszexualitás széles körben elterjed, elérhetik ezt a célt.
Éppen erre törekszik egyébként a fejlődő országok radikális abortuszpolitikája is.
Európára nézve ez komoly veszélyt jelenthet, hiszen születéscsökkenés jellemzi a kontinenst: az elmúlt évtizedekben mintegy harminc százalékkal csökkent a lakosság, 2030-ra pedig húszmillió ember fog hiányozni a munkaerőpiacról, éppen ezért riasztó annak gondolata, hogy mindez hivatalos politikává válhat Európában. Ennek ellenére az unió egyre nagyobb anyagi támogatással segíti a homoszexualitás elfogadását, az Európai Unió a gendermozgalom élharcosává vált.
Az ENSZ-ben és az EU-ban ma már a reprezentatív demokratikus képviseletek tevékenységét civil szervezetek bevonásával ellensúlyozzák. A gyakorlatban ez úgy nyilvánul meg, hogy a radikális homoszexuális egyesületek részt vehetnek a törvényalkotás folyamatában, később pedig ők ellenőrizhetik azt, hogy bevezették-e saját országukban a vonatkozó törvényeket. Munkájukat magas pénzösszegekkel támogatja az Európai Unió, gyakran ötven-, száz-, olykor kétszázmillió eurót is kapnak. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy minden ország megkövetelje a kiosztott uniós források helyének és a szavazási mechanizmusoknak az átláthatóságát. Bár ijesztő, de sajnos tény, hogy ma már nemcsak a leszbikusságot, illetve a homo-, transz- és biszexualitást akarják elfogadtatni, hanem igyekeznek tolerálásra bírni az embereket a pedofiliával kapcsolatban is.
Gabriele Kuby elmondta, mint minden más ideológia, az övék is a nyelv összezavarásával operál és visszaél az érték fogalmával.
A homoszexualitás egyik legfontosabb dátumává 1973 vált, amikor elérték, hogy az Amerikai Pszichológiai Társaság törölje a homoszexualitást a betegségek listájáról.
A pedofilok most ugyanezt a harcot folytatják, emellett pedig új fogalmakat alkotnak. A pedofilia vagy gyermekrontás helyett a nemzedékek közötti intimitás, bensőségesség fogalmát használják. Az a törekvés is él, hogy jóval lejjebb vigyék a gyermekeket védő korhatárt, vagyis azt akarják elérni, hogy minél fiatalabb korosztállyal lehessen szexuális kapcsolatot létesíteni.
Azzal kapcsolatban, hogy lát-e esélyt arra, hogy sikerül megakadályozni ennek az ideológiának a terjedését, a szociológus elmondta, a jóért akkor is harcba kell szállni, ha kilátástalannak tűnik.
Ez a fajta ideológia megtiltja, hogy kimondjuk, mi a jó és mi a rossz.
A legnagyobb diszkriminációt abban látja, hogy lassan azt is megtiltják, hogy édesanyák lehessünk, a radikális feministák pedig egyenesen olyan nőkép elterjesztésére törekszenek, amelyben az anya fogalma egyáltalán nem szerepel.
Meg kell értetnünk mindenkivel, hogy a férfiak és a nők egymásra vannak utalva, és csak akkor leszünk termékenyek, csak akkor lesz jövőnk, ha kiegészítjük egymást.
2009-02-16 09:09
Forrás: Magyar Nemzet
Kapcsolódó cikkek
• Az anyaméh hormonjai és a transzszexualitás
• Homoszexualitás: gének vagy környezeti hatások?
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-02-02 22:26:53, szerda
|
| |
| |
Binder: Májustól számíthatnak a reálhozam kifizetésére az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők
2011. február 1. InfoRádió
Az év második felétől számíthatnak a reálhozamaik kifizetésére az állami nyugdíjrendszerbe visszatérő magán-nyugdíjpénztári tagok
- mondta el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője.
Binder István hozzátette: a pénztári vagyonok átadásának folyamatát a PSZÁF ellenőrizni fogja, azért, hogy senkit se érjen anyagi kár.
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak március 1-ig kell tájékoztatást adnia a magánnyugdíjpénztáraknak és a PSZÁF-nak arról,
kik döntöttek a maradás mellett - mondta az InfoRádiónak a felügyelet szóvivője.
Binder István hozzátette: ezt követően legkésőbb 45 napon belül, vagyis április 15-ig kell a pénztáraknak kidolgozniuk a visszaléptetésre vonatkozóan az ütemtervet.
Ezt április 18-ig kell elküldeni jóváhagyásra a PSZÁF-nak.
A felügyelet ezt a lehető legrövidebb időn belül jóváhagyja és visszaküldi, hogy a visszaléptetés minél hamarabb megtörténjen - hangsúlyozta a szóvivő,
aki kiemelte: fontos szempont, hogy sem a maradó, sem pedig a visszalépő tagok érdekei ne sérüljenek a visszaléptetési eljárásban.
A felügyelet szigorúan ellenőrzi majd, hogy minden szabályszerűen történjen, és minden szereplővel fillérre pontosan elszámoljanak - emelte ki Binder István,
aki a reálhozamot illetően azt mondta: az átlépésről szóló kormányrendelet nem határoz a végső határidőről, mert ezt az átlépési ütemterv tartalmazza majd.
A PSZÁF a kétoldalú egyeztetéseken már tárgyalt a pénztárakkal,
amelyek azt jelezték, hogy az átléptetés folyamatát minden adminisztrációval együtt 2011 végéig le akarják zárni.
Várhatóan az év második felében, május és október között számolják el és fizetik ki a reálhozamokat - fejtette ki a PSZÁF szóvivője.
Hanganyag: Kaputa Júlia
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-02-02 22:20:34, szerda
|
| |
| |
MHL 2011-02-02
Álláspont
Próbálták már angolul elmagyarázni, hogy mit is jelent a kötelező magánnyugdíjpénztár?
A feladat kicsit arra emlékeztet, mint amikor a szocialista időkben a terv túlteljesítését kellett lefordítani.
A fiatalabbak már nem emlékezhetnek rá, de annak idején volt ugye az állami terv, amit lebontottak minden gyárra.
Azonban az üzem kollektívája beadott egy ellentervet, hogy túlteljesíthesse az államit, és megnyerhesse a szocialista munkaversenyt.
Egy nyugati már az elején nem értette, hogy minek is kell a terv, és minek is azt túlteljesíteni, és különben is, miért kellene versenyezni azért
a nevetséges fizetésért, amit akkoriban osztogattak.
Nos, amikor a kötelező magánnyugdíjpénztár fogalmának elmagyarázásával a minap megpróbálkoztam, hasonló cipőben éreztem magam.
Azt ugyanis egy brit, egy francia vagy egy német még megérti, minek egy kötelező állami és egy önkéntes magánnyugdíjpénztár.
De minek egy kötelező magánnyugdíj-pénztár?
Hallottak róla, hogy a svédeknél jól működik, ám ott az szigorúan önfenntartó.
Vagyis kizárt, hogy a társadalom és a költségvetés tűrőképességét súroló lyukak tátongjanak rajta.
Emellett ezek a lökött skandinávok mindenkit arra ösztönöznek ezzel a rendszerrel, hogy minél nagyobb legális keresetet valljon be.
Másképp ugyanis ez a rendszer nem működik hatékonyan.
Na, ezt ők azért nem vállalnák be.
Viszont nem hallottak olyan hírt, amely szerint Magyarország az utóbbi időben annyira meggazdagodott volna,
és állampolgárai már olyan mértékben törvénytisztelők lennének, hogy megengedhetné magának a svéd módszerek alkalmazását.
Tessék mondani, ha a németek, a franciák meg a britek nem engedhetik meg maguknak, hogy a nyugdíjbefizetések nyolc százalékát kivegyék a költségvetésükből,
akkor mi mitől lennénk olyan gazdagok?
Azt tetszettek mondani, hogy ha életben hagyták volna a magánnyugdíjpénztárakat, akkor azok harminc év működés után óriási terhet vettek volna le az állam válláról.
Erről szintén a régi szocialista jelszavak jutnak az eszembe, amelyek szerint harminc év múlva biztosan lerakjuk majd a kommunizmus alapjait.
Egyelőre viszont az a helyzet, hogy ha a költségvetést nem tették volna rendbe - miután sikerült a kommunizmus alapjaival kacérkodók szellemi örököseinek
ugyanolyan hatékonyan kifosztani az államkasszát, mint azt rendszerváltó elődeik tették -, akkor ma már régen 250 forint felett lenne a svájci frank árfolyama.
Vagyis bedőlt volna a devizahitelesek zöme, a nyugdíjasok megélhetése pedig szintén ellehetetlenült volna.
A magánnyugdíjpénztárakat egy ilyen helyzetben két okból sem hagyhatta ki a kormányzat a konszolidációból.
Egyrészt azért, mert alig egy-két százalékos reálhozamukkal, amit a 12 év alatt össze tudtak hozni, nem igazolták, hogy miért is kellene náluk parkoltatni azt a vagyont.
Csak azért, hogy bizonyos üzleti körök még húsz évig játszadozhassanak vele, aztán majd kiderül, mi maradt belőle?
Játszadozzanak a saját pénzükkel...
De ne a nyugdíjasokéval!
Az ő jövőjük biztonsága ugyanis nemcsak pénzügyi, hanem alapvetően társadalmi kérdés is.
És ez már a második ok arra, hogy ne hagyják életben a kötelező magánnyugdíjpénztárakat.
Ha ugyanis a kormány úgy ítéli meg: nagyobb biztonságban van annak a nemzedéknek a megtakarítása és jövőbeni ellátása
- a hazai gazdaság és társadalom mai állapota mellett - az állam kezében, mint bizonytalan igazgatású és szándékú magánkezekben,
akkor kötelessége megtennie ezt a lépést.
Mert joggal kérdeznék meg később: miért nem lépett, ha látta, hogy lopják a nyugdíjasok pénzét?
Szalontay Mihály
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-02-02 21:59:52, szerda
|
| |
| |
Krónika, 1989. November
A kivénült harcos leteszi a fegyvert
Wass Albert
Ha annak idején, 1951 telén elfogadom Havas Emil ajánlatát, hogy írjak
ahogy ,,ŐK" kívánják, és ŐK ezzel szemben garantálják, hogy minden
könyvemből "best seller"-t csinálnak, akkor ma minden bizonnyal
jómódú, "befutott" amerikai író lennék. De nem fogadtam el. Erre a
Reader's Digest kolozsvári származású társszerkesztője ugyancsak
fölbosszankodott ott a new yorki szálloda szobájában, ahol
skót-amerikai feleségemmel megszálltunk volt, és azzal fenyegetett
meg, hogy ha kitartok konokságom mellett, Amerikában egyetlen írásom
nem jelenik meg soha.
Amerikai születésű feleségem ezen nagyot
nevetett, mire derék vendégünk kivörösödött ábrázattal rikoltott
Elizabeth arcába: "Már pedig, asszonyom, akár elhiszi akár nem, de
nincs olyan amerikai kiadó, amelyik hozzá merne nyúlni férje írásához,
bármit írjon is, ha azt a mi beleegyezésünk nélkül írja!" Mert - tette
hozzá és nagy csontos markát kinyújtotta maga elé - itt tartjuk a
kezünkben az amerikai kiadóvállalatokat, filmvállalatokat, újságokat,
folyóiratokat, mindent! Amerika népe azt olvas, amit mi akarjuk, hogy
olvasson, azt hall, amit mi akarjuk, hogy halljon, és azt lát csak,
amit mit akarjuk, hogy lásson!" Drága jó Elizabeth ettől aztán szintén
nekiveresedett és alaposan kioktatta Havas Emilt az amerikai szabadság
alapelveire, mire látogatónk sarkon fordult és becsapta maga megett az
ajtót.
Az igazság kedvéért be kell ismernem, hogy Havas Emilnek igaza volt.
Erre rájöttünk az első két év során. Bocsássanak meg fiaim, leányaim,
unokáim és dédunokáim, ha úgy érzik, hogy hibásan választottam, mert
jómód helyett a szegénység ösvényére tértem gazdag Amerika földjén,
ahol minden bevándorló, ha csak egy szikra életrevalóság van benne,
meggazdagszik, mint bolha az eben. Ami engem illet, én sohase bántam
meg a választásomat. Szegényen bár, de tiszta lelkiismerettel lépek
majd az Úr elé, mikor ideje jön. Megtettem, ami tőlem tellett, s
amiről úgy éreztem, hogy egyedül méltó egy menekült erdélyi magyar
íróhoz. Hogy célomat nem értem el, annak nem én vagyok az oka. Erről
lesz itt szó, életrajzomnak ebben a rövidre sűrített fejezetében.
Drága jó feleségem segítségével egyetemi tanár lettem, bár sohase
hittem volna, hogy valaha is tanárkodásra adom a fejem. De amint
mondtam már, Havas Emilnek igaza volt. Tudta, miről beszélt. Se
elbeszéléseim, se regényeim nem kellettek az amerikai kiadóknak. Meg
is mondták őszintén: "Maga feketelistán van, uram, maga fasiszta!"
Így aztán vakon ugrottam bele a tanárságba, hogy megélhetésem legyen
és maradjon időm az írásra is. Kényelmes foglalkozásnak ígérkezett, és
az is volt. Azonban nem ez a fontos. Hamarosan kiderült, hogy maga az
Úristen rendelt ebbe az állásba, mert itt döbbentem csak reá, hogy
nekünk, szerencsétlen magyaroknak, mi volt az átkunk. Mi hozta reánk
a trianoni csapást, s mindazt, ami utána következett.
Szemnyitogatásom azzal kezdődött, hogy amikor tanártársaim
megkérdezték mindjárt az első napokban, hogy honnan a csudából fútt
oda a szél, s én becsületesen megmondtam, hogy Erdélyből, úgy bámultak
rám, mintha azt feleltem volna, hogy valahonnan Bergengóciából. Míg
aztán az irodalom tudós professzora fejére ütött és elrikkantotta
magát: "Drakula országából...!" Attól kezdve bizalmas baráti körben
"Count Drakula" volt a nevem. Hiába bizonykodtam, hogy ez a
Drakula-mese mindössze egy részeg angol újságíró fejében született
meg, és hogy Erdély már évszázadokkal ezelőtt is civilizált ország
volt, hogy ott hirdették meg elsőnek a vallásszabadságot, hogy Erdély
iskolái világhíresek voltak, senki se hitte el. Hogy igazamat
alátámasszam, nekiestem a könyvtáraknak, de ebben se volt köszönet.
Egyetemem három óriási méretű könyvtárában alig leltem valami kevés
adatot Erdélyről. Földrajzkönyvek, enciklopédiák csak annyit tudtak
róla, hogy Románia nyugati tartománya, mely annak idején Dacia néven a
római birodalomhoz tartozott, és őslakói ma is a latin nyelvet
beszélik. A népvándorlás során több ázsiai horda rohant keresztül
rajta, a hunok, avarok, magyarok, tatárok és törökök. Az utóbbi
évszázadok alatt a Habsburg birodalomhoz tartozott, majd az első
világháború után Románia vette át. Lakosai nagyrészt románok, de élnek
ott németek és magyarok is.
Attól kezdve a könyvtárakat bújtam minden szabad időmben,
Magyarországra és a magyarokra vonatkozó adatokat keresve. Keveset
találtam, s amit találtam, abban sem volt köszönet. A középkorra
vonatkozó régebbi munkák mind német szerzők tolla alól kerültek ki, s
a magyarokat úgy emlegették bennök, mint ázsiai hordát, akik fél
Európát végig dúlták, míg végül is Lech mezején leverték őket a
németek, majd királyukat rákényszeríttették a keresztény hitre, és
hadat adtak neki, hogy kiirthassa országából a pogányokat. Attól
kezdve aztán a német civilizáció hatása alá került a magyarok országa
s lakosainak jó része német. Az újabb kiadású könyvek arról is tudtak,
hogy Magyarország egy elmaradt, primitív ország volt, ahol feudális
főurak uralkodtak a különböző nemzetiségű őslakosság felett,
kegyetlenül elnyomva a népet.
Mint ahogy annak idején, gyerekkoromban, nagyapám jó orrú kopói
kajtatták föl a megbúvó rókát a mezőházi nádasokban, úgy kezdtem el én
is kinyomozni ezeknek a hamis adatoknak az eredetét. Nem volt nehéz.
Minden könyv, tanulmány, melyben Magyarországról vagy általában a
magyarokról volt szó, az 1870-es évek utáni időből eredt, és a szerzők
neve nagyobbára német vagy cseh, de akadt román és horvát is. A
szerzők legtöbbje Sorbonne-i diplomával rendelkező egyetemi tanár
volt, akik egy Masaryk által alapított könyvkiadó vállalaton keresztül
beépitették magukat az amerikai, angol és francia közoktatás tankönyv
ellátást szolgáló intézményeibe, és terjeszteni kezdték azt a jól
megszervezett magyarellenes propagandát, ami végül is Trianonhoz
vezetett. (Az első világháború alatt Masaryk és Benes által
megszervezett u.n. "Cseh maffia". (szerk.) A Magyar szerzők vagy nem
írtak jó tankönyveket abban az időben, vagy a magyar tanügyi
intézmények nem gondoskodtak arról, hogy ezek a könyvek idegen
nyelvekre fordítva utat leljenek külföldi egyetemek felé. Több,
különböző kiadású és különböző időben kiadott enciklopédiában például
a következő, szóról-szóra azonos mondatokat találtam, amiről arra
lehetett következtetni, hogy azok ugyanattól a személytől származtak:
"Magyarország, mint olyan, a valóságban soha sem létezett, mindössze
egy soknépű laza egység a ,,szentkorona országai" összefoglaló név
alatt. Ennek az országnak voltak a kezdetben magyar uralkodói is,
azonban a tizennegyedik századtól kezdve mér csak cseh, német, olasz,
lengyel és román királyok viselték az
országalapító magyar király, Szent István koronáját. Ugyanezek az
országok az utolsó négy évszázad során már a Habsburg birodalom alá
tartoztak." Egy másik helyen: "Magyarnak csupán az uralkodó nemesi és
főnemesi osztály egy kis része tekinthető, kik a földet birtokolták,
míg a jobbágy, majd az úgynevezett "felszabadulás" után a paraszt a
különböző ott élő, leigázott nemzetiségekből tevődött össze, kiknek
egy részét hosszú idő után földesuraik erőszakkal
elmagyarosították..." (Wertheimer: History of Europe, 1901, Böhm
Verla, Wien-New York, page 31.) Ezeket olvasva önkéntelenül fölmerült
bennem a gondolat, hogy a washingtoni osztrák- magyar követség hajdani
kultur-attaséja alighanem osztrák lehetett, akit nem bántott a
magyarok gyalázása, és ezért nem tett jelentést ezekről a magyar
királyi kultuszminisztériumban. Ugyancsak a fent említett könyvben
található a következő mondat, mely ellen minden bizonnyal tiltakozott
volna az akkori magyar kormány, ha tudomására jutott volna: "A magyar
egy veszekedő, izgága, más nemzetiségeket gyalázatosan elnyomó barbár
nép, mely újra meg újra föllázadt uralkodói ellen, abból a célból,
hogy megbontsa a soknyelvű birodalom egységét..."
Bevallom, amerikai skót feleségem fejében született meg a gondolat,
hogy amit az osztrákok, csehek és románok meg tudtak tenni száz évvel
ezelőtt, azt minden bizonnyal mi is meg tudjuk tenni ma, és nekünk
könnyebb dolgunk lesz, mert nem kell történelmet hamisítanunk, csupán
össze kell szedjük a bizonyítható igazat. Ebből a gondolatból
született meg először, erdélyi mintára, az Amerikai Magyar Szépmíves
Czéh, majd Masaryk mintájára a Danubian Press, Incorporated, és az
ezekből fakadó folyóiratok: a Transylvanian Quarterly, majd a
Hungarian Quarterly és utolsónak a Central European Forum.
Elméletben egyszerűnek látszott az egész: egyedül az észak-amerikai
földrészen valami másfélmillió magyart mutatnak ki a statisztikák. Ha
ennek a másfélmillió magyarnak csupán fél százalékában maradt még
valami kis hazafias érzés - mondjuk évi tíz dollár erejéig - ez már
évi hetvenötezer dollárt jelentene, ami bőven elegendő ahhoz, hogy
elkezdhessük kiadni komoly felvilágosító munkánkat, melyekből Amerika
ifjúsága, valamint Amerika vezető politikusai megismerhetik a hiteles
adatokra támaszkodó igazságot.
Így indult meg elsőnek 1962-ben az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh.
Hosszú nyári szabadságunkat arra használtuk föl, hogy nyakunkba vettük
az Egyesült Államok és Kanada országútjait, és megjártuk első nagy
körutunkat, több mint huszonötezer mérföldre nyúlót, a magyarlakta
városok felkutatására. Mivel pénz dolgában szűken voltunk, elkerültünk
szállodát és éttermet, amennyire lehetett. Sátorban aludtunk,
feleségem főztjén éltünk, és elhatároztuk, hogy ha össze tudunk szedni
első körutunkon ezerötszáz magyart az előirányzott hét és félezerből,
kik hajlandók évi tíz dollárt lefizetni előre, melynek ellenében
minden előfizető kap három könyvet, két angolt és egy magyart, akkor
elindulunk még ezen az őszön. A begyűjtött előfizetések száma azonban
csak hétszázig jutott el. Én készen voltam arra, hogy visszafizetjük
mindenkinek a tíz dollárját, mihelyt lehet, s elvetjük az egész
gondolatot mint kivihetetlent. Drága jó Elizabeth azonban megszegte
makacs skót nyakát, s kijelentette, hogy szó se lehet a
megfutamodásról. Amit elkezdtünk, azt érdemes volt elkezdeni, tehát
visszük tovább, s az Úristen majd eligazítja a többit.
Így kezdtünk hát bele a könyvkiadás mesterségébe. Első könyvünk a
kolozsvári Ellenzék hajdani főszerkesztőjének, Zathureczky Gyulának
pompás kis munkája volt: "Transylvania, Citadel of the West. "
Értelmesen, tömören, könnyen olvasható stílusban vitte a világ elé
Erdély igazolható, adatokon épülő történelmét, földrajzát a
kultúráját. Háromezer példányt nyomtattunk belőle. 5 ráadásnak,
"csaléteknek" ahogy Elizabeth nevezte, hozzá adtuk a tíz dollárért még
egyik regényemet is magyarul, valamint annak angol fordítását.
Következő nyáron újra nekiindultunk magyart keresni Amerika és Kanada
földjén. Hétvégeken irodalmi estéket tartottunk itt meg amott, árultuk
a könyveket, beszéltünk, beszéltünk, beszéltünk a magyaroknak arról,
hogy mi a célunk, mit kell tennünk ahhoz, hogy megismertessük a
világgal az igazságot. Hétközbe sátorban aludtunk, szabad ég alatt
főztük ételünket, mint a vándorló cigányok. Havasi vadász lévén életem
első szép felében, én szokva voltam a sátorozáshoz. De Elizabeth
városi asszony volt; aki soha ilyen életmódot nem ismert. Szemrebbenés
nélkül, bátran viselte a fáradalmakat, áldja meg emlékét az Úristen, s
valahányszor csüggedni kezdtem, ő bátorított. "Micsoda magyar az" -
mondotta ilyenkor -, "aki megtorpan a nehézségek előtt, mikor hazáján,
nemzetén kell segítsen? Az ilyen magyarok miatt vesztették el mindég a
háborúkat! Fel a fejjel, nézz előre, soha se hátra, támadj! Ez a
győzelmek ára!"
Pedig hiába szekereztük föl s alá ezt a nagy országot, hétszáznál több
előfizetőre soha se sikerült szert tennünk. Ötven-hatvan új előfizetőt
nyertünk minden évben körutunk során; újabb meg újabb városokat
keresve föl, de ugyanennyit veszítettünk is minden évben azokon a
helyeken, ahova nem sikerült eljutnunk másodszoris. De adtuk ki az új
könyveket, rendületlenül. Hokky Károly "Ruthénia" című munkájából
akkori képviselőnk, háromszáz példányt osztott szét a Kongresszus
tagjai között. Szemák: Living History of Hungary két kiadást is
megért. "Our Hungarian Heritage" három kiadásig vitte. A Transylvania
and the Hungarian-Romanian Problem pedig kongresszusi dicséretet is
kapott. Mindezek ellenére azonban az előfizetők száma nem hogy
emelkedett volna, de hamarosan csökkenni kezdett. A magyarok beleuntak
az angolba. Nem kellett nekik angol könyv. Nem értették meg a célját.
"Vásároltassák meg az angol nyelvűekkel" mondták egyre többen, s hiába
próbáltam megértetni velük, hogy az "angol nyelvűeket" nem érdekli a
magyar jövendő, miért is érdekelné? Mi kell terjesszük köztük,
szomszédaink, ismerőseink között, mi kell elvigyük az iskolákba,
könyvtárakba, ha azt akarjuk, hogy megtudják az igazságot. Nem
értették meg: Én pedig éreztem, hogy rossz irányban haladunk.
Háromezer példány egy könyvből vízcsepp az óceánban:
Torontóból kaptam a tanácsot: magyarokból tömeget toborozni csak
felvonulásokra lehet, hosszúra elnyúló komoly munkára nem. Alapítsunk
részvénytársaságot. "Nem sokaság, de lélek végeznek csodadolgokat'' -
idézték Zrinyi Miklóst a fejemre. "Gyűjtsünk egybe egy kis csoport
jómódú magyart, akik össze tudnak adni legalább százezer dollárt,
többre megyünk ezzel, mint úgy koldulni össze a pénzt tíz dollárjával!
Megalapítottuk hát a Danubian Press részvénytársaságot. Százezer
dolláros tőkére számítottunk, de csak húszezer gyűlt össze.
"Bolondság, minek a könyv!" - mondták a ",jómódúak" is. Amerika
köteles visszaadni a hazánkat, ennyi az egész!" Utólag visszatekintve
mindezekre belátom, hogy reménytelen volt ez a kezdeményezés is. De
akkoriban hajtott a "tett-vágy" motorja, na meg a feleségem, aki el se
tudta képzelni, hogy a magyart "más fából faragták".
Ezzel a húszezer dollárral belekezdtünk az úgynevezett "Hungarian
Package" könyvsorozat kiadásába; mely magába foglalta a magyar nemzet
történelmét, legendáit, népmeséit és táncait, sötétzöld vászonkötésben
és fehér díszkötésben, arany betűkkel a fedőlapon. Szép munkát végzett
a torontói nyomda, drága se volt. De mégis volt egy nagy baj: nem
értette meg, hogy az idő szerepe fontos a könyvkiadásnál. Ha az ember
szétküldi a hirdetéseket a könyvtáraknak, s azok egy kitűzött időre
megrendelik a könyvet, azt a kitűzött időn belül szállítani kell,
másképpen érvénytelenné válik a megrendelés. Az idő elhúzódott, a
megrendelőket elvesztettük, s a könyvtárak belesorolták a Danubian
Presst a "fly by night" megbízhatatlan kiadók közé. Mivel pedig még a
magyarok is csak ímmel-ámmal vásárolgatták a szép kiállítású, de angol
nyelven készült könyveket, évekbe került, míg ezer sorozatot el
tudtunk helyezni. Ezzel aztán vége volt a kiadóvállalat álmának is, s
a Danubian Press éveken át egy tőkétlen vállalkozás maradt, fedőnév a
szerzők költségén kiadott könyvek amatőr voltának eltakarására.
Mindezek ellenére mégis csak kiizzadtunk valahogy huszonnégy angol
nyelvű könyvet Amerika okulására, ezres, kétezres példányszámokban. De
még ezeknek is nagy része raktáron penészedik. Nem kellenek a
magyaroknak, még propaganda-fegyvernek sem, még arra sem, hogy
odaajándékozzák befolyásos amerikai ismerőseiknek, hadd tudják meg az
igazságot. Még ilyen könyvek se kellenek nekik, mint "Genocide in
Transylvania; a documentary" vagy "Transylvania and the
Hungarian-Rumanian Problem ", "Origin of the Hungarian Nation ",
"Origin qf the Rumanians", "The Ethnic History qf Transylvania".
Legnagyobb csalódást azonban a "Transylvanian Hungarian Folk Art"
okozta. Ez a könyv szép, színes kiadásban jelent meg, ismerteti a
magyar motívumok magyarázatát, és tudatára adja a világnak, hogy mi
történik ma odahaza a magyar népművészet időt látott remekeivel,
miképpen igyekszik eltörölni még a nyomukat is az ellenséges román
kormány. Ebből is még valami ezer példány kallódik raktáron. Nem kell
a magyaroknak, mert angolul van.
De így jártunk a folyóiratokkal is, pedig azok valóban önvédelmi
fegyvereink voltak, melyeket megküldtünk vagy személyesen adtunk át
minden szenátornak, képviselőnek, külön tíz példányt a Fehér Házba és
harmincat a State Department hivatalainak. Először a Transylvanian
Quarterly bukott meg előfizetők hiányában. Ezt átalakítottuk Hungarian
Quarterly-vé, arra gondolván, hogy így talán majd szélesebb magyar
rétegeket érdekel. Két év alatt kiderült, hogy ez se érdekelte őket.
"Eleget olvassuk magyar nyelven mind azt a rosszat, ami odahaza
történik" - írta egy Erdélyből idesodort, jómódú magyar "minek
gyötrődjünk rajta angolul is!" Eszébe se jutott a szerencsétlennek,
hogy nem az ő "gyötrődésére" készült a folyóirat, hanem arra, hogy azt
minél több amerikai olvashassa, s tudja meg, hogy mi történik a
Trianonban elszakított területek magyarjaival.
Végül is átalakítottuk folyóiratunkat Central European Forummá, miután
tudomásomra jutott, hogy a háttérben már két éve folytak a
megbeszélések egy létesítendő Közép Európai Federáció dolgában a
magyarok megkerülésével. De mivel folyóiratunk még nem volt,
összeálltunk néhányan és beugrottunk gyorsan, hogy a "magyar kérdést"
a tervezett jövendő élére vigyük. Nyomban meg is nyertük a lengyel
exil-kormány tetszését. Csatlakozott szerkesztő-bizottságunkhoz egy
erdélyi román emigráns, egy szlovák egyetemi tanár és egy ruszin
lapszerkesztő, akik a magyarokkal való békés együttműködés útját
keresték. Mindenki, aki kezébe vette a folyóiratot, dicsérte. A
tényleges előfizetők száma azonban soha sem érte el a kétszázat.
Ezerkétszáz példányt nyomtattunk, s ebből nyolc-kilencszázat
tiszteletpéldányként osztottunk szét, a többi még itt van raktáron.
Hogy honnan vettük hozzá a példányonkénti 3500-4000 dollárt? Derék
jóérzésű magyarok adakozásából, akik megértették, hogy ezzel a
folyóirattal a magyarság jövendőjéért küzdöttünk. Ez azonban nem
helyes. Régi hibánkba estünk vissza újra: egy öntudatos és bátor kis
csapat vérzik, hogy a többi megmaradjon. A többi, akiket én egyszer
már így jellemeztem: a "ha még egyszer azt üzeni" magyarok, akik csak
behúzzák a nyakukat és várnak a sült galambra.
Az én szerkesztésemben és igazgatásom alatt most jelenik meg a FORUM
utolsó száma. Hogy megmarad-e vagy nem, az már másokon múlik. Én
letettem a fegyvert. Cserbenhagytak a magyarok huszonhét hosszú és
küzdelmes esztendőn keresztül. Elég volt. Beleöregedtem, belefáradtam
beleszegényedtem az eredménytelen munkába. A magyar, bár egyénileg
egyike a legtehetségesebb, legéletrevalóbb fajtáknak, politikailag
éretlen. Nem érti a világpolitika háttérben lejátszódó fondorlatok
titkait, és nem is érdekli. Nem is vették észre, hogy Románia máris
készen áll arra, hogy újra lehasítson egy jókora szeletet a magyar
hazából, tova a Tiszáig. Mindössze arra vár, hogy kivonuljon onnan az
orosz. A Nyugat közvéleménye elfogadta már, hogy Románia "ősi határa"
a Tiszáig nyúlik. Évtizedeken keresztül belekalapálták ezt már a
köztudatba. S mi itt állunk, bambán, pedig segíthettünk volna
magunkon. Megtehettük volna, amit Masaryk és Jorga meg tudott tenni,
időnk is volt hozzá. Most már bizony fogytában van az is.
Tudom, a magyarok nagy része meg sem érti, miről beszélek. A
történelem útjait előkészíteni csak előre, mégpedig jó-előre lehet.
Utólag már csak azt vesszük észre, hogy mit "kellett volna" tenni, de
sokan még ezt se fogják fel soha. Elkövetett hibákért a Gondviselést
teszik felelőssé.
Amit Ceausescu húsz esztendő alatt nem tudott elérni, azt megtették
helyette a szabad földre vetődött magyarok: letétették velem a
fegyvert. De a könyvek megmaradnak, a folyóiratok megmaradnak, s a
nyomtatott betű szívós erejével továbbra is harcolnak Erdély
magyarjaiért - ahogy lehet.
Szívem mélyéből köszönöm annak a maroknyi hűséges magyarnak az
önfeláldozó kitartását, akik mindvégig mellettem maradtak, és lehetővé
tették, hogy legalább ennyit megtegyek. Áldja meg őket az Úr minden
fájdalmas csalódás közepette is a tiszta lelkiismeret isteni
ajándékával. Ők megtették, ami tőlük tellett. Ha minden magyar követte
volna példájukat, magyarok dolga másképpen állna ma. Hadd búcsúzzam
tőlük a Szentírás szavaival: "Ismertessétek az igazságot, s az igazság
szabadokká tészen!"
1989. szeptember végén.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-02-02 00:08:01, szerda
|
| |
| |
Újraírt magyar mondák
http://www.fiberweb.hu/taara/egyetemes.htm#egyetemes
A rendelkezésemre álló forrásaimból, elsősorban: Pesti Páter és Badiny-Jós Ferenctől a ,,Magyar Biblia"; Wass Alberttől a ,,Válogatott magyar mondák"; és nem utolsósorban a saját művem ,,A Magyarok Istene, az ősi Napisten újra fénylik" című könyv alapján, a történelmi hűségre törekedve, reményeim szerint hitelesen helyreállítva, elsőként újraírtam a középkorban elveszett A magyarok teremtés mondáját. Másodikként pedig a Csodaszarvas mondánkat.
Ha érdeklődésüknek megfelelően elolvassák, megérthetik belőle, hogy miért kellett elpusztítani a nemzetünk mindazon ősi írásait, rovásírásos irodalmi remekeit, amelyek az ezer éves feudális államiságunk előtt keletkeztek. Azt a célt tűztem magam elé, szeretném, ha kiolvasható lenne az újraírt mondából, miszerint a mi nemzetünk az, amelyikre legjobban illik az emberiség ősnemzete kifejezés, és a történetünk a legrégebbi az indoeurópai népek között.
Kérem, ismerkedjenek meg elsőként az elveszett ősi teremtésmondánk felújításával.
A MAGYAROK EGYETEMES TEREMTÉS MONDÁJA
Csillagászati magasságokban, határtalan szeretettel a szemében, a leendő világunk közepén, a szeplőtlen Semlegességében élt a Nagy Egy, a TEREMTÕ-ÚRMAMA a Minden felett, s alatta nyugodott a Csend. Leírhatatlan, kifejezhetetlen és elérhetetlen hatalmasságnak hittük. Benne élt a Szellem, a Lélek és az Erő. Mozdulatlanságában gyűjtötte magába a fényt és hordozta a szíve alatt a belőle gyarapodó gyermekét, az ősanyagot, s benne a megszületendő új élet ígéretét. Mikor eljött az ideje, mint a földi asszonyok, megszülte a magába szívott ősanyagból az új világot (a csillagászati ősrobbanás elve), s az ősvízben az élet ígéretét. Miként a földi leányokat a szülésük után már asszonyoknak nevezik, nevezzük mi is az anyagi világunkat megszülő Úrmamánkat a nagy jelző mellett: NAGYBOLDOGASSZONYNAK, akit miként őseinktől tudjuk, a magyarok Istenanyjának is hívnak.
Nagyboldogasszony anyánk a legteljesebb boldogságában és határtalan bizodalmával szüli meg az új anyagi világunkat, benne elsők között az egyszülött fiát, a Napot, és az életet megteremtő isteni őserővel látja el. Majd az Istenfia segítőjének két testvérét, a hozzája tartozó Világosságot és Sötétséget - Úrmama leányaiként nevezzük őket megkülönböztetve Kis-, vagy egyszerűen csak Boldogasszonynak -, meg a Holdat, valamint a többi égitesteket és csillagokat. Így lett nekünk a Nap égitest a Napistenünk (piros vagy a vörös jelképpel, a nemzeti zászlónk felső színe), az ÚR ISTEN, a kezdet, akinek a teremtő erejét: a meleget, a világosságot és a jókedvét a sugárzó fényébe, a napsütésbe helyezte. Feleségéül adja mellé a Holdat, mint Holdistennőt, aki Szín (Ezüst) Istennőként is, a magyarok címerének négy ezüst sávját és a magyarok zászlajának fehér színét is megjeleníti. Azzal, hogy az így megteremtett Istenpárosnak, együtt a világ ciklikusságával immár semmi se hiányozzék az élet megteremtéséhez. Legyen úgy - mondotta: miképpen a Mennyben, azonképpen lent a Földön is.
De még mielőtt mindenkihez elérkezne az alább mesélendő Világtanító, az emberiség tanítómestere, hogy mindenki kérdésére feleletet adjon, előlegezzük meg az alábbi magyarázatunkat. A Napisten és a Holdistennő házasságát ne úgy értsük, mint egy ,,illetlen" emberi testvérházasságot, hanem úgy, miként a Nagyboldogasszony anyánk megszüli az anyagi világgal az összes égitestét, és amelyek mind teljesen azonos anyagból állanak, ezért csak mondailag édestestvérei egymásnak, legyenek azok: a Nap, a Hold, a bolygók, a csillagok, és akár irdatlan millió fényévekre is távol egymástól. Tekintsük Õket egy mennyei, vagyis a földi élet megteremtésére esküdött házaspárnak. De ugyanígy az úrnépek között is, a legerősebb összetartozás érdekében élt ez az isteni hagyomány, miszerint a nemzetségeik minden tagját a testvérüknek tartották, és testvérnek szólítottuk egymást. Csak azok, akik rossz szándékkal fordították le az őseink írásemlékeit, értették félre, hogy egyik-másik ősünk a testvéréhez ment volna férjhez, vagy fordítva. Ezért sohasem édestestvéreket kell értenünk az őseink testvérházasságán, hanem csak a nemzetségük egy testvérét, legyen az akár a legtávolibb tagja is.
Az egyetemes világteremtés magyar mondája első fázisának feltáró leírását, folytassuk most Wass Albertnek a Teremtés története soraival: ,,Magosan fönt, az ég kékjén is túl, napsugár-sátrából igazgatta Úr-Isten a világot, két édes testvérével, a napsugárba öltözött BOLDOGASSZONNYAL és az éjszaka sötétjébe öltözött ÖRDÖNGASSZONNYAL együtt. Mikor a földi élet teremtésére került a sor, a sivár pusztaság szépítését két testvérére bízta az ÚR.
Boldogasszony kioldotta hajának hét aranyos tincsét, s ahol megérintette velők a földet, hét hatalmas folyó támadt ott nyomban. Ugyanakkor Ördöngasszony is megérintette hajával a földet, de az érintése nyomán ingoványos mocsarak keletkeztek. Míg Boldogasszony megteremtette a szorgalmas és hasznos méhecskét, azalatt Ördöngasszony rászabadította a földre a mérges, bár nem haszontalan darazsat. Boldogasszony beültette a Földet, jó gyümölcsöt termő fákkal és bokrokkal, hasznos növényekkel, jóízű gombákkal, de alig végzett vele, Ördöngasszony nyomban odaültette közéjük a mérges gombákat, mérges gyomokat és mérges gyümölcsöket termő fákat és bokrokat.
Mikor Úr Isten meglátta, hogy mit cselekedett Ördöngasszony, eltiltotta a teremtés további munkájától. Haragjában Ördöngasszony leereszkedett a tenger fenekére, hogy onnan hozzon föl szájában agyagot, amiből megalkothatná saját szobrát a földön. De abban a szempillantásban, amikor szájában az agyaggal felszínre bukkant, odafönt a nap-sátrában Úr-Isten parancsot adott, hogy minden, ami a földön van, növekedni kezdjen, így aztán Ördöngasszony szájában nagy hirtelen elkezdett növekedni az agyag is, de olyan gyorsan, hogy majdnem megfulladt tőle szegény feje. Szép arca eltorzult és majdnem feketévé kékült a kíntól. De utolsó pillanatban még ki tudta köpni szájából az agyagot, s ahol földre esett az Ördöngasszony szájából kiköpött agyag, ott azon nyomban csúnya, sziklás hegyekké változott. Mert mindaddig szép lapos volt ám a föld felszíne, akár Úr Isten tenyere, így keletkeztek rajta a hegyek, ahol lábát töri a ló, szakadékba zuhan a birka, és vadállatok leselkednek a legelésző jószágra.
Úr Isten úgy megharagudott ettől, hogy arany kopjájával mély likat ütött a föld felszínén, s annak mélységes mélyére száműzte gonosz testvérét, Ördöngöt.
Miután a Föld így szépen elkészült volt, Úr Isten fölnyúlt az égbolt tetejébe, s letört egy kis darabot önmagából, a Napból. Ebből formálta az első embert és az első asszonyt", hogy a továbbiakban már a Földön is a természetes módon, heteroszexuálisan folyhasson a teremtés maga. ,,S mivel még maradt a kezében egy kis törmelék a napdarabkákból, ebből a törmelékből teremtette meg az ember és az asszony két hűséges szolgáját: a lovat és a kutyát."
S mondá Úr Isten:
- Legyen a ti és gyermekeitek hazája a Mennyek példáján ez a földi paradicsom, a NAGY-ÉDEN, mely az emberiség bölcsőjétől, a Fehér-Nílus forrásvidékétől tart egészen a Tigris-folyóig és az Ararát-hegységig bezárólag.
Folytatva Wass Albert sorait: ,,Egy reggel az első asszony szépséges aranyvirágot (mint az egyiptomi lótuszvirág mondában) talált a sátra előtt. Fölvette, kendőjébe takarta, és vitte nagy örömmel, hogy megmutassa az urának. Ahogy az ember és az asszony együtt kibontották a kendőt, az aranyvirág helyett egy szép kis fiúgyermeket találtak benne, aki rájok mosolygott kedvesen s az asszonynak azt mondta ,,édesanyám", az embernek pedig azt, hogy ,,édesapám".
Az Úr Isten elhatározta, hogy az általa teremtett első ember neve Világtanító legyen s mesterségévé tette, hogy tanítómesterévé váljon az emberiségnek, a kezdet kezdetétől mind a világ végezetéig". S feleségeként az első asszony, pedig legyen az emberiség megtartója. ,,Világtanító hozzá is fogott nyomban a munkához, és megtanította" az utánuk született leányaikat és fiaikat, ők aztán a gyermekeiket, ,,hogy miképpen készítsenek maguknak íjat, halfogó hálót", megtanította őket az állattartás sokféle titkára, majd hogyan építsenek házat a családjuknak, ,,de legfőképpen pedig arra, hogy miképpen engedelmeskedjenek a Teremtő törvényeinek". Nagyon ügyelt arra is, hogy amint megtanított egy férfit a haza védelmére, s egy anyát a gyermeke anyanyelvi és hazaszeretetű nevelésére, a továbbiakban már a szülőik tanítsák meg a gyermekeiket az életre, hogy sohase kelljen más idegen tanítók hamis eszméitől megfertőződniük lelkükben, mint napjainkban.
,,Amikor Úr-Isten látta, hogy Világtanító irányítása alatt minden rendben haladt a maga kitűzött útján, este visszatért napsugár-sátrába aludni, s rábízta az embert saját erejére és leleményességére."
De még mielőtt aludni tért volna, megerősítette, hogy Isteni-szövetséget kíván kötni az Ég és a Föld között, az ő Választottaival. A választottak azzal köszönték meg Úr-Istenük szeretetét, az őskoruk aranykornak is nevezett gond nélküli életét, hogy sokat táncoltak és nevettek, bőséggel és vidámsággal köszöntötték ünnepeiken Teremtőiket, jókedvben és igazságban hosszú életkort élve meg. Ha pontosabban szeretnénk kifejezni az ,,ő választottai" megfogalmazásunkat, akkor inkább fordítva kell gondolni az eseményre, miszerint az úrnépeink választották ki maguknak a Nap és a Hold égitesteket az isteneikként. Tudniillik megtehették, mert olyan jó volt hozzájuk a Napistenük és a Holdistennőjük, mint a jó-édesszüleik, hogy eszükbe sem jutott másokat választani.
Ismét Vass Alberttől: ,,Hogy még gazdagabbá tegye az ember számára a földet, Világtanító lehozta az égi mezőkről a tündéreket meg a törpéket, azok pedig magukkal hozták saját kincseiket: éneklő madarakat, pillangókat, illatozó, színes virágokat, szitakötőket és csigákat és mindenféle egyéb holmit.
Mélyen lent, a föld alatt, ahova Úr-Isten haragja száműzte volt, Ördöngasszony megszülte gonosz leányát, Kincset. Kincs hamarosan csábítani kezdte a föld felszínén élő embereket a maga rejtett aranyával, ezüstjével, drágaköveivel és vakon engedve a csábításnak az emberek elkezdtek bányákat ásni a föld mélye felé, hogy megleljék a sötét sziklaüregeket, ahova Kincs rejtette el a maga földalatti ajándékait. De ahogy ezeket a sötét üregeket rendre feltárták, az arannyal, ezüsttel és drágakövekkel együtt Ördöng gonosz lidércei is sorra kiszabadultak a föld alól, és terjeszteni kezdték az emberek között a betegségeket, viszálykodásokat és rászabadították az emberre Ördöng bűneit, a gyilkolást, lopást, hazudozást s végül a legnagyobb Gonoszt is: a háborút."
Ezért ne felejtsük el itt megemlíteni, hogy azok az emberek, akik a Kincs birtokába jutottak, és féltek attól nehogy elvegyék azt tőlük, fegyverkezésbe kezdtek. Egyre őrültebb és őrültebb gyilkoló eszközöket készítettek, és ha már készen volt, akkor mit súgott nekik a Háború Istene? Használjátok fel azokat a békés emberek kirablására és elpusztítására. Bizony fel is használták az úrnépek ellen, de sajnos kiváltották a megtámadottakból is a védelmi fegyverkezést. Beindult a fegyverkezési verseny, amivel teljesen tönkreteszik Úr-Isten eddigi munkáját, teljes környezeti katasztrófába hajszolva az emberiséget. ,,Úgy megrontották ezek a földi életet, úgy megtöltötték gyűlölettel, hogy Boldogasszony éjjel-nappal sírt odafent az égben s könnyei megtöltötték sóval a tengereket."
Hasztalan igyekezett Világtanító és az apostolai, a Mágusok tanítani a felszaporodó emberiséget, hogy miképpen legyenek jók, szerető szívűek, becsületesek és boldogok, már egyre kevesebben hallgattak reá. Akik még igen, ezek voltak a Választottak: a magyarul beszélő úrnépek, akik a Boldogasszony teremtette hét bővizű és széles folyók mentén letelepedve házakban laktak, eleinte gyűjtögetésből és halászatból, majd sokasodva a Földön már a munkakultúrájukkal földművelésből, s mellékesen a szabad mezőiken helyhez kötött nagy- és kisállattartásból éltek. ,,Éjszaka fölnéztek a csillagos égre, és tudták, hogy ott fönt a magasban valahol Úr-Isten vigyázza a világot, Igazsággal a jobb kezében és Szeretettel a balban."
Tiszta éjszakákon látták ragyogni odafent a Hét Küszöböt (hét bolygó), mely az Úr házához vezet. Látták a csillogó Küszöb-őrét (Hydra csillagkép = Északi Vízikígyó), s az Úr sátra körül a csillogó Szérűskertet, ahol Kaszás (Orion, régebben Scytus = Szkíta, Ozírisz = Menróth vagy Nimród) aratta a csillag-gabonát, míg mögötte asszonya, Sánta Kata (Canis Major, a Nagy Kutya csillagkép a Szíriusz csillaggal) cipelte a kosarat.
Láthatták az égi családok útját, a Tejutat, mely csak a háborúk korától vált a Hadak Útjává, - folytatva Wass Albert befejező soraival: ,,melyen égbe lovagolnak a hősi halottak, s a Nagy Göncöl szekerét, melyen olykor-olykor Úr-Isten maga szekerezte be az égi mezőket. Ilyenkor dörögtek a szekér kerekei odafönt, és amikor a lovak patkója csillagot ért, villám szikrázott keresztül az ég boltozatán. Olykor megharagudván Ördöng gonoszságain, Isten-nyilát hajított alá az Úr a földre. Máskor meg csillagba ütközött az égi szekér kereke, s a szekér derekából aláhullott hatalmas dördüléssel egy-egy Mennykő.
Békés, szelíd nyári éjszakákon Boldogasszony alászállott a földre a maga saját szekerén, a Kis Göncölön, s hozott az emberiség számára gyógyító növényeket és jó gondolatokat."
Mindhiába, mert az emberek egyre szófogadatlanabbá válása után, a világtanítónk kénytelen feladni a mesterségét és bujdosásba menni, miután a Föld népeinek egy része a Kincs bűvöletében, legelőről legelőre vándorló, pogány és nomád pásztornépekké válva, elhagyták Úr Isten népét, megteremtették maguknak a Háború Istenét, és hatalmat adtak a kezébe. E hatalommal aztán képesek voltak az Úr Istennel, a Napistennel is dacolni, és rá-rátörni a békés Úrnépekre. S az így szétvált két embertípus, az úrnépek és a szemiták, a háborúkkal elkezdték irtani egymást. Ha az Úr Isten nagy nehezen békét kötött közöttük, akkor jött a Háború Istene és kirobbantott egy másikat, és ez így megy immár ötezer éve.
,,Senki sem tudja, hogy hol rejtőzködik Világtanító. Senki, kivéve a legöregebb pásztor, a táltos maga. Õ az egyetlen titoktudó, s amikor ő eltávozik a földi életből, utolsó leheletével megsúgja utódjának a titkot, így aztán nemzedékről nemzedékre száll a titok tudása, hogy az emberiség egyetlen reménye soha el ne vesszen.
Magányos éjszakán, kint a végtelen pusztán egy öreg pásztor megsúgta nekem is a szent titkot. A búvóhely, ahol Világtanítónk, a nagy tanítómester várakozik türelemmel, amíg az emberiség megleli végre a hozzá vezető utat, ez a titokzatos búvóhely nem egyéb, mint az emberi szív maga". De amíg végleg visszajöhet közénk, addig még nagyon sok szenvedésben lesz része Úr Isten választott népének, az Úrnépeknek.
Vaskút, 2010-01-31.
Tácsi István |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
2011. Február
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
78 db bejegyzés |
| e év: |
399 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 0
- e Hét: 3528
- e Hónap: 12132
- e Év: 48073
|
|
|
Offline
