|
2011-04-01 11:27:23, péntek
|
| |
| |
Egyedül álltam ki a próbákat, nem tudtam ellen állni a csapásoknak, közben szüntelen segítségben reménykedtem. Vége? Ennyi volt hamar elszaladt ifjúságom szele legyezget most is. Érdekes torzzá változni a víz alatti pálma súlyok alatt. Tegnap kérdezték: ha katasztrófa lenne, mit vinnék magammal? Leplezésemmel azt feleltem: a sminkkészletemet és a ruháimat. E kettő, amivel vigasztalok és menedéket nyújtok állandóan halni készülő szívemnek. Egyedül vagyok. Nincs senki, semmi a világon, ami, s aki segédkezet nyújtana, nincs kihez fordulnom, hogy lecsendesüljön háborgásom. Szeretnék a világa lenni valakinek, egyetlen világa, aki, mint én tenném vele, a tenyerén hordozna, akinek fontos lennék, aki féltőn óvna engem minden sötéttől, veszélytől! Az ál-barátokon nem csodálkozom. Nagy szavakat használnak érzelmeik kifejezésére, de ezek üresek, nincs mögöttük a szívük, nem fogadtak be magukba, vagy talán én tiltakozom az ellen, hogy közelebb kerüljek hozzájuk?
Pokoli kínban vegetálva várom a megmentőt, s azzal vígasztalom magamat, hogy Élet a neve, s nem Halál. Nem, a Halál elfut tőlem, ha akart volna, már rég szabaddá tette volna égő szívemet. Élni kell, égő lángban, feszítő sötét karmok között, mert erre ítéltek sokan. Remélj szív, egyszer eljő a szabadító, s nem pörölnek égtől és földtől karmikus bűneikkel tovább! Már megszakadt régen, összetört, az utolsó lángocska ég talán, annyi remény van e megfáradt testben.
Mások megértik szenvedésedet, vagy csak gyönyörködnek a szép szavakban? Eggyé tudnak-e válni veled, átérzik-e súlyát a meg nem értettnek? Jobb így magányban elmúlni, mint társaságban magányosnak lenni, úgyis félre állsz, ha egy röpke villanással is jelzik, te lettél a mellőzött. Szabad utat engedsz más gondolatainak, s már el is hagytad a színterét a barátkozásoknak. Mindig mellőzted magad, ha őszintétlenség, vagy kirekesztettség ért, nem vártál arra, hogy szemedbe mondják az igazságot. Vannak megérzéseid, a hetedik érzéked súgja. Itt nincs rád szükség, nem égtél be a szívbe, hogy hiányodat érezzék.
Mennyire szép emlékek voltak, amikor nem tudtak nélkülözni egyetlen napig sem családban, s munkahelyeden! Nincs felemelőbb a nemesítő, szorgalmas munkánál! Már nem tartanak igényt rád, legyőztek. Add át magad a győzelemittas seregnek és mondd el búcsú beszéded, ha megértik ilyen sok idő után!
Vesztesnek is lenni kell, s a szív gyenge, nem menekít ki a bajból. Ég Veletek!
péntek, 2011. április 1.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kohut Katalin |
|
|
|
|
|
Offline
