2011-04-20 23:42:41, szerda
|
|
|
Leonardo da Vinci híres falfestménye, Az utolsó vacsora (1498)
Nagycsütörtök a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja, amikor a Getsemáné-kertben Jézus búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra: szeretete jeléül megmosta tanítványai lábát, majd kenyérrel és borral új szövetséget kötött.
A régiségben néhol ilyenkor állították a "hajnalfát"; s az asszonyok e napon "keresztet" jártak.
Végiglátogatták az utcai és a határban állított kereszteket, s imádkoztak, énekeltek előttük. A Galga mentén énekükkel "hazahívták" a messze földön nyugvók lelkeit is. A harangok elhallgattak, "Rómába mentek", búgattyúk és kereplők szóltak helyettük. Otthon is eloltották a tüzet, amiképpen a templomban is az örökmécsest. Néhol passiójátékot tartottak; s az egész éjszakát átvirrasztották, hogy együtt lehessenek az ilyenkor virrasztó Jézussal.
Nagycsütörtökhöz köthető az eucharisztia és a papság megalapítása is.
Nagycsütörtökön volt szokás a húsvéti tojások megfestése. A tojás általános tisztelete Jézus születésénél jóval távolibb múltba nyúlik vissza. Az életet hordozó csíra már régóta a világmindenség jelképe a Föld számos népének hitvilágában, jó néhány teremtésmítosz pedig egyenesen a világnak a tojásból való megszületését beszéli el.
A tojásfestésen kívül szokás még a termékenységvarázsláshoz kötődő tojássütés, a tojásdobálás, a dombról való tojásgurítás. Nem csupán festett, hanem karcolt, vakart, patkolt, kotort, márványozott, viasszal "írott" is lehet a tojás. Az általában absztrakt geometriai minták mögött a több évezredes hitvilág szimbolikája bújik meg. A legelterjedtebb a piros tojás, amelynek a színe a vért (Jézus kiöntött vérét), és a tüzet, a szerelmet és a tavaszt, a szabadságot és a feltámadást egyaránt jelképezi.
|
|
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|