|
2011-05-19 11:41:13, csütörtök
|
| |
| |
Meg vagyok győződve, hogy semmi nem szakíthat el minket az Isten szeretetétől, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van.
(Róma 8, 38. 39)
Sokan úgy vélik, hogy az ember nem tudhatja teljes bizonyossággal, vajon kegyelmet nyert-e vagy sem. Ha saját cselekedeteinket fogadjuk el alapul, nyilván soha nem jutunk el teljes bizonyosságra és soha nem kerülünk ki az állandó ingadozás állapotából.
Az ember csak akkor lehet biztos és szilárd a maga üdvössége felől, ha egyedül és kizárólag Jézus halálának és feltámadásának nagy isteni tetteire támaszkodik. Erre a megingathatatlan fundamentumra csak az tud ráállni, aki eltökélte, hogy minden felismert bűnével szakít, aki nem ragaszkodik többé a gonoszhoz s nem akarja mindenáron elhallgatni bűneit, melyeket lelkiismerete tár elé. Csak ha nem akarod belátni tévedéseidet és nem vagy hajlandó bevallani azokat, vagy ha titokban valami gonosz dolgot táplálgatsz magadban, vagy a testvéreiddel szemben megmaradsz a szeretetlenség és gyűlölet állapotában, akkor képződik majd egy fal Isten és közötted. Aki üdvbizonyosságra vágyik, ne vájkáljon többé lelkiismeretében s ne mindig csak a saját magatartását figyelgesse. Hitben álljon arra a kősziklára, azokra az ígéretekre, amelyek Krisztusban lettek igenné és ámenné.
Az üdvbizonyosság nem a magunk hűségén vagy a megszentelődésben való előhaladásunkon nyugszik, hanem egyedül és kizárólag Istennek a Jézus Krisztusban megmutattot nagy üdvtettein. Ez azonban nem mindig örvendező bizonyosság. Isten gyermekeiben nincs meg mindig az öröm érzése. A vidám hangulat gyakran vérmérsékletünkkel vagy jó idegállapotunkkal kapcsolatos. Testi vagy lelki betegségek erősen gátolhatják a kegyelmi állapot örömteli átérzését és nyomott hangulatot idézhetnek elő.
Restség, hanyagság, a testi bűnökkel szemben tanusított engedékenység csüggedtséget, levertséget idéz elő. A kegyelmi állapotból ezért még nem esünk ki. Isten nem vet el minket azonnal, különösen ha töredelmet, bűnbánatot tanúsítunk. De az ő tekintete mégsem tud jó tetszéssel megnyugodni rajtunk. Ez abban nyilvánul meg, hogy örömünk elhomályosul, eltompul. Isten kénytelen megfeddni minket s ezt úgy érezzük, mint lelkiismeretünk nyugtalankodását. Kegyelme azért megmarad, de többé nem tudunk annak úgy örülni, mint szeretnénk.
Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből Link 
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Keresztény dalszövegekhonlapja |
|
|
|
|
|
Offline
