|
2011-05-21 18:07:31, szombat
|
| |
| |
Szavak - szavak. Tudom, szavakkal tudjuk magunkat kifejezni,
de van, amikor a szavak benned rekednek. A szavak nem múlnak el.
Mindig is benned vannak és várod, hogy hozzád érjenek, várod, hogy
ki tudd mondani igen, a szavakat. Várod azt is, hogy azok a szavak
ne sokat késsenek, mert akkor úgy érzed, már nincs senkinek
szüksége a szavaidra, és akkor már mélyen benned maradnak, és
csak feszítenek, fájnak. A szavakat várjuk, akár írás formájában
is, mert ha távol, messze van tőled, akihez szólni akarsz, csak így
teheted meg. Várod a szavakat, amik az életedet jelentik, annak
az értelmét jelentik, hogy van e még tovább. És akkor mélyen benned
ragadnak a szavak, mert úgy érzed, már nincs szükség rájuk, és akkor
elnémul minden. És nem az érzés változott benned, nem. Csak azért,
és kimondottan csak azért, mert úgy érzed, vége. Nem a te részedről.
leírnád ugyanúgy, mint azelőtt a gondolataidat, a tavaszi szellő
szárnyán a rigók énekével elküldenéd a szavaidat, hogy a szerelem él
benned, befészkelte magát a szívedbe, a lelked legtitkosabb zugába
szeretnéd sugározni a Kedvesed felé, de már úgy érzed ő nem akarja.
Beszélnél a fájdalomról, a fetrengő éjszakákról, a megváltó reggelekről,
a hiányról, az ő hiányáról, de tudod, csak fájdalmat okozol neki.
Amikor a kétségek maradnak benned, a szavak elakadnak és bezár
a félelem, a szavakat is bezárja. És hiába van a mély szeretet, ami
enyhíti kicsit a fájdalmadat, akkor már utána nehezen nyitod meg magad.
Nem, a szavak nem üresek, hanem csak nem merjük már kimondani őket.
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Szavak |
|
|
|
|
|
Offline
