|
2011-06-02 18:46:41, csütörtök
|
| |
| |
Még nem tudom véges időm mikor fog lejárni.
Azt sem hogy mikor kell tőled búcsúznom.
Ezért, most szeretném megköszönni neked,
Hogy életvidám nyárrá fested őszi alkonyom.
Égig érő sziklák között bujdosott a napfény,
Csak távolról láttam, hogy másnak ragyogott,
S míg álmodozva néztem a közte lévő tengert,
A sodródó hullám is, csak könnyeket hozott.
Gyorsan szálló hónapokból évtizedek lettek,
Mahagóni hajamból pár ezüstszínű tincs,
Melynek csillogása már réges-rég megkopott,
De szemed tükörképére még fénycsillámot hint.
Kitárom a szív kapuját, s beengedlek téged,
Hogy szenvedélyes csókjaimat ajkaidra vond.
Mert te vagy, ki a létnek minden röpke percére,
Egy villanásnyi törtfényből is égi áldást ont.
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Belső kör |
|
|
|
|
|
Offline
