|
2011-07-27 17:18:34, szerda
|
| |
| |
Október 30-a, reggel tíz óra tíz perc
Kossuth Könyvkiadó 1980
Hollós Ervin - Lajtai Vera
Mielőtt azonban rátérnénk az ostromot ténylegesen "provokáló" okra, vizsgáljuk meg, mi volt az igazság azzal a bizonyos élelmiszert szállító teherautóval kapcsolatban! A pártbizottság munkatársai és az őrök valóban olyan jól és bőségesen el voltak látva élelemmel, hogy ez okot adhatott a lakosság felháborodására a pártházban folyó "dőzsölés", "dúskálás" miatt?
A gazdasági osztály október 24-én számba vette, mennyi élelem áll rendelkezésre. Hónap ége lévén, nem volt sok - az erősítésül érkezett mintegy ötve karhatalmista semmi élelmet nem hozott magával -, így tehát még a büfében található élelmet is a konyha raktárába vitték. "De a pártházban tartózkodókat mindezel is csak néhány napig, s csupán igen gyengén tudták ellátni". "Naponta kétszer kaptunk enni. A konyhaszemélyzet egy része dolgozott, több mint száz embernek főztek." "Nem voltunk ellátva: feltörtük a közértnek a pártbizottság épületében lévő büféjét, és az ott talált élelmiszert - ami igen kevés volt - kezelésbe vettük. Az épületben tartózkodók napokig ebből éltek. Nagyon szűkösek voltak az adagok. Például vacsorára egy darab öt dekagrammos májkonzerv jutott két személynek, hozzá egy bögre plantatea. A büfében talált élelemből a tartósabbakat, szalonnát, kolbászt, de még a nugátszeleteket is elsősorban az épület védelmére kirendelt katonáknak adtuk, hogy az ellátás miatt köztük ne legyen elégedetlenség. Ezzel mindenki egyetértett. Megjegyzem, az események megmutatták, hogy ezek a katonák olyan elvtársak voltak, akiknél az ellátáshiány nem okozott volna fegyelmezetlenséget, de döntésünket mégis helyesnek tartom. 29-én tehát közvetlenül a támadást megelőző nap estéjén, a vacsora sárgaborsóleves, egy szelet kenyér és egy darabka nugátszelet volt.
A székházból az ostrom után sok mindent elhordtak: bútorokat, szőnyegeket, függönyöket, lámpákat, irodai felszerelést, még ágyneműt is. Keresték a nagy mennyiségű élelmet, de nem találták, mert nem volt.
Egyébként említsünk meg egy apró epizódot, lehet, hogy egyik forrása volt a pártház bőséges ellátásáról szőtt legendáknak. Október 26-án a szemözt lévő színházból áttelefonált az ügyeletes tűzoltó a gazdasági osztályra. Elmondta, hogy nem tudott időben hazamenni, s most már nem is akar, nehogy valami baj történjen a színházban, sőt beteg feleségét is odahívta magához. Kérte, küldjenek nekik naponta valami élelmet. Kertész István, a gazdasági osztály vezetője először gyanúsnak találta a dolgot. Végül megállapodtak abban, hogy a tűzoltó a színház egyik kijáratán át a megadott időpontban induljon el, Kertész pedig, mivel provikációtól tartott, három fegyveres elvtárs kíséretében ment a kezében az ételhordót tartó öreg tűzoltó elé. Október 29-ig a tűzoltó minden délben átment a színházból a pártbizottságra az ételhordóval, hogy elvigye az ebédet: levest, kevés főzeléket és egy szelet kenyeret.s
Mi volt hát az igazság azzal a sokat emlegetett teherautóval? Az egyre szűkösebb helyzetben a gazdasági osztály vezetője 29-én a X. kerületi Pártbizottsághoz fordult segítségért: próbáljanak vásárolni valamit a kerületi konzervgyártól. A X. kerületi Pártbizottság, mely már több támadást sikeresen visszavert, s jól tartotta magát, másnap, 30-án küldött is egy szerény szállítmányt: kenyeret, konzervet és húst.
A kocsi kilenc óra után néhány perccel érkezett meg, s Kertész István három munkatársával lement, hogy a karhatalmistákkal együtt behordják az élelmet. Amikorra leértek, a téren már gyülekeztek a fegyveres csoportok. A Fővárosi Gázművek Köztársaság téri központja felől néhány fésrfi egy BSZKRT-alkalmazott vezetésével éppen a bejárathoz ért. Kertész megkérdezte tőlük, mit kívánnak, ők azonban felelet helyett az őrséggel kezdtek hangoskodni.
A pártház főbejáratánál kilenc óra után őrt álló Bozsó Imre sorkatona hallotta, amint a civilek a tehergépkocsi vezetőjétől megkérdezték, kik vannak bent a pártházban, majd föl is kiabáltak az emeletre: - Kik vannak itt és mit csinálnak? A helyzetet látva Kertész felment a második emeletre, hogy tájékoztassa Mezőt arról, amit a téren tapasztalt. Mező - szokásához híven - igyekezett megnyugtatni: - Nem kell megijedni, minden rendben lesz. - Kertész ekkor megkérte Mező Imrét és a szobában tartózkodó Kelemen Lajost, nézzenek ki az ablakon. Kiderült, hogy a fegyveres gyülekezés már sokkal nagyobb méretű, mint amekkorának a teherautó mellől látni lehetett.
Kertész, miután távozott Mezőtől, épp akkor ért a lépcsőházba, amikor a betörő fegyveresek a lépcsőt rohamozták. Sietve felment a negyedik emeletre és a gazdasági osztály munkatársaival együtt összecsomagolta az iratokat és az elsejei fizetésekre szánt százezer forintot. De óvatosságból nem zárták a páncélszekrénybe az egészet, hanem megosztva egy iratszekrénybe tettek belőle. Az ellenforradalmárok ezután ennek a pénznek egy részét gyrték kötegszámra az elfogottak és a legyilkoltak zsebeibe s szájába, azt a látszatot keltve, hogy ekkora fizetésük volt, szemben a dolgozók kicsiny átlagfizetésével. Így került nem egy sorkatona és pártmunkás zsebébe sok ezer forint. Egyébként a páncélszekrényben elhelyzett pénz sorsára még visszatérünk.
Kertész tehát nem láthatta a további eseményeket, ám az épületben tartózkodók közül jó néhányan megfigyelhették az ellenséges felvonulást és az épület bekerítését.
Méhes Lajos és Kelemen Lajos pártmunkások második emeleti szobájukból látták, hogy egy, a Csatornázási Művek dolgozóinak egyenruháját viselő géppisztolyos férfi, a székház ablakait kémlelve, néhány társával megindul a lerakódó teherautóhoz. Megfigyelték azt is, hogy ezzel egyidőben a Légszesz utcában teherautókról fegyveresek ugrálnak le és fedezékbe húzódnak a téren, más fegyveres csoportok pedig a Luther utca sarkáról vonulnak a színházba. Fél tíz előtt észrevették, hogy a Köztársaság téren, a Gázművek előtt is nagyobb fegyveres csoport gyülekezik, egy másik nagyobb fegyveres társaság benyomul a színházba, majd tagjai hamarosan feltűnnek az épület tetején.
Bozsó Imre és Vörös János is látták, amint a fegyveresek megszállják a környéket, a színházat és a tetejét, sőt azt is, amint a tér fái mögött géppisztolyokkal, golyószórókkal mind többen tüzelőállást foglalnak el.
Holicza István és Kálmán István az első emelet egyik szobájából figyelték meg, amint a fegyveresek felszedik a kövezetet, tüzelőállást építenek ki, golyószórókat helyeznek el a tér fái között.
"Reggel kilenc óra után a felkelő lövészcsoportok elhelyezkedtek az Erkel Színház tetején és ablakaiban, amelyekből a pártházat tűz alatt tarthatták, ugyancsak állást foglaltak a szomszédos lakóházak tetején és lakásaiban, sokan a tér fái mögött találtak fedezéket.
Az "Esti Budapest" pártházban levő szerkesztőségének a tére nyíló ablakaiból is látták a színház tetején a géppuskaállást, s hogy a téren már elrendeződtek a támadó láncok. Szántó Miklós, aki szintén ebben a szobában tartózkodott, miután látta a helyzetet, átment Mező Imréhez és itt tanúja volt annak, hogy Várkonyi izgatottan kérdezte Mezőt: "Lőjünk?
- Várjunk - mondta Mező. - Hátha tárgyalni akarnak. A kapu maradjon nyitva."
Szilágyi György a második emeleti ablakból figyelte, hogy egy fegyveres, breccsesznadrágos lány óatosan, lopakodva a színház előtti fa mögé bújik, majd őt követve, a fák védelme alatt, egyre több fegyveres nyomul előre és tüzelőállásba helyezkednek.
Kelemen és Méhes a második emeleti ablakból azt is látták, amint a foglyul ejtett hét karhatalmistát átvitték a téren a színház elé és szembeállították őket a pártházzal.
Majd hirtelen megkezdődött a tüzelés a székházra.
Körülbelül ennyit láttak a pártházból. Természetesen nem láttak mindent, s nem tudtak mindarról, ami a városban történt. Mi sem térünk ki minden részletre. De gondoljuk, ennyi is elég, hogy igazolja a fölvonulás tervszerűségét, szervezettségét, a pártbizottság székházának körültekintő bekerítését.
A pártbizottságon levők is éppen eleget láttak ahhoz, hogy biztosan legyenek benne: támadás készül.
Előző napi értesüléseik alapján is visszavonulhattak volna már kora reggel, elhagyhatták, kiüríthették, feladhatták volna az épületet, elkerülhették volna az egyetlőtlen harcot és következményeit. De a Köztársaság tér 26. számú ház nem egy volt a sok közül, hanem a Budapesti Pártbizottság székháza. Otthagyni, harc nélkül átengedni annyit jelentett volna, mint feladni az ellenforradalom visszaszorítására, további előretörésének megakadályozására tett kísérleteket.
A harc vállalása logikusan következett a pártbizottság vezetőinek és a székházban levő többi kommunistának a magatartásából. Ismerték az utcán, a közintézményekben, az üzemekben rohamosan előretörő, a kapitalista restaurációt célul kitűző erőket. Tudták, milyen harcol dúlnak az üzemekben, a kerületi pártbizottságok székházaiért, a tanácsokért, a rendőrkapitányságokért, a legfontosabb közintézményekért - a hatalomért. Nem akarták átengedni a terepet harc nélkül, nem akartak visszavonulni, mert érezték és megértették magatartásuk rendkívüli politikai súlyát.
Mező Imre fontosnak tartotta, hogy ha csak néhány percre is, de még egyszer beszéljen a pártmunkásokkal és a karhatalmistákkal. Ezért összehívta mindazokat, akik elérhetőek voltak, akiket nélkülözni tudtak az őrségnél. Azzal kezdte: "Aki akar, még elmehet". Mert "mind sűrűbben kapjuk a jelzéseket, hogy környékünkön fegyveresek gyülekeznek. A gyülekezők nyilvánvaló törekvése, nem is titkolt szándéka, hogy a pártbizottságot megtámadják. Mi nem fogjuk kezdeni a tüzet. Nem lövünk rájuk. Ha bejönnek, hogy tárgyaljanak velünk, megpróbálunk tárgyalni. De ha be akarnak hatolni a Budapesti Pártbizottság székházába, azt nem fogjuk megengedni. Lehet, hogy mindannyian itt fogunk elvérezni. Ezt a házat nem adjuk föl. Ezt nem adhatjuk föl, ez a pártbizottság székháza, ezt nekünk meg kell védeni. Ha valaki úgy gondolja, hogy inkább elmegy, az most még elmehet. Egyébként mindenkinek megvan a beosztása, mindenki el kell, hogy foglalja a számára kijelölt helyet. Ha harcra kerül a sor, mindenki fegyelmezetten, bátran kell, hogy viselkedjék." Elmondta azt is, hogy erősítést kér a kormánytól és igéretet kapott a segítségre. A tanácskozás egyöntetűen úgy döntött: "az erősítés megérkezéséig a pártházat megvédjük."
Ezután mindenki elfoglalja a helyét. A felszólítás után nagyon kevesen hagyták el a pártbizottság székházát. Volt egy elvtársnő, aki már reggel nagyon rossz idegállapotban jött be, és ezt mondta Csikesz Józsefnénak: "Érthetetlen ez az egész. A városban lüktet az élet, csak a Köztársaság tér olyan, mintha egy sziget lenne. Mi értelme, hogy itt maradjunk? Nem tudjuk megvédeni a házat, nem kapunk segítséget." A többiek azt mondták neki, ha akar, elmehet, de pánikot ne keltsen, főleg pedig ne magyarázgassa, hogy nincs ételme itt maradni és a székházat védeni. Csikeszné kijelentette: "Mi nem megyünk el, ha ő úgy látja, nincs értelme itt maradni, nyugodtan menjen el." Ennek az elvtársnőnek is még sikerült elhagynia a házat.
Lovas Márton, 30-án reggel a székház felé tartva, a Köztársaság tér és a Bezerédi utca sarkán egy fiatal, szakállas, géppisztolyos felkelőt vett észre, aki többedmagával állt ott. Lovas megnézte az óráját: még nem volt kilenc óra. Amikor beérkezett az épületbe, megtudta, hogy a felkelők a Köztársaság teret és a színház környékét megszállták, s Mező Imre megbeszélésre hívta össze a székházban levőket.
Dezső Józsefet és néhány munkatársát megbízták azzal, hogy a Köztársaság téren levő Fővárosi Gázművektől, ahol megfelelő kapcsolatokkal rendelkeztek, hozzanak néhány tucat kitöltött, aláírt és lepecsételt munkáltatói igazolványt, amelyeket az illegalitásra való fölkészülés érdekében szétosztottak a munkatársak között. Az igazolványok azonban nem bizonyultak elegendőnek, visszaküldtek néhány elvtársat a Fővárosi Gázművekhez, ők azonban már nem tudtak visszatérni, mert közben megkezdődött az ostrom.
Ezalatt az épületben tartózkodók, látva az ostrom előkészületeit, jelentetést tettek a pártközpontnak, a kormánynak, a főkapitányságnak és védelmet kértek. Ígéretet kaptak, hogy segítség érkezik.
Egyébként a legfantasztikusabb hírek keringtek arról, hogy mekkora katonai erők védik a Budapesti Pártbizottság székházát. A legképtelenebb számokat dobták be a köztudatba. Így az október 30-án reggel, a Bérkocsis utca felől közeledő fegyveres csoport azt híresztelte, hogy hatszázan vannak a Köztársaság téren, "nem akarják letenni a fegyvert, kilövöldöznek a békés polgárokra". Hyvták az utcán levő fiatalokat: - Gyertek, segítsetek!
A nyugaton megjelent könyvek nem beszélnek ilyan nagy számokról, de szintén erősen túloznak. Fejtő például kétszáz katonáról ír. S még azok is, akik a valóságnak megfelelően írnak a védők számáról - mint például Gosztonyi, aki azt írja, hogy október 23-án délután Tompa Károly hadnagy és Várkonyi Györy hadnagy parancsnoksága alatt két szakasz érkezett a pártház biztosítására, vagyis a két parancsnok "46 ember felett rendelkezett" -, legalább azt hangsúlyozzák, hogy "Fegyverekben nem volt hiány". Gosztonyi különben önmagának is ellentmondva megemlíti, hogy a pártházban levől "egy szombathelyi egység révén még egy golyószórót is szereztek. Nyilvánvaló, ha olyan jól fel lettek volna fegyverkezve, nem kérték volna el a szombathelyiek egyetlen golyószóróját. A fegyverhez jól értő védők létszáma negyven-ötven fő volt, s ezt a támadás vezetői elég pontosan tudták is. De lssuk, mi volt a helyzet a fegyverekkel.
A pártbizottság politikai munkatársainak és vezetőinek nem volt fegyverük, tőlük a Budapesti Rendőrkapitányság - különös módon - éppen október 23-a előtt visszavonta önvédelmi fegyvereiket. 23-án a pártbizottság munkatársai elhatározták, hogy a "Honvédelmi Szövetség kis céllövő puskáit az ott tartózkodók között szétosztják". Ez kilenc daarb úgynevezett leventepuska volt, némi tölténnyel. Komolyabb fegyverekkel és katonai felszereléssel nem rendelkeztek. 23-án, mikor látták, hogy az események tovább gyűrűznek, s úgy döntöttek, hogy benn maradnak az épületben, a legoltalmi pincéből hoztak fel takarót és lepedőket, majd a Kenyérmező utca felöli részen rögtönöztek ideiglenes hálóhelyiségeket.
Mivel a Budapesti Pártbizottságot a kerületi és az üzem pártszervezetek is valósággal ostromolták fegyverekért, a pártbizottság elsősorban a Budapesti Rendőrkapitánysághoz fordult, hogy gondoskodjék a kerületi és üzemi pártbizottság munkatársai részére önvédelmi fegyverekről. "Csak később derült ki, hogy a fegyverek miért nem jutottak el rendeltetési helyükre." A pártbizottság már október 25-én és 26-án javasolta a Központi Vezetőségnek, hogy helyeztessen a hatáskörébe egy zászlóaljnyi katonaságot, ezzel az erővel, valamint a kerületekben gyülekező kommunisták és munkások felfegyverzésével részt akart venni a főváros utcáinak és fontosabb központjainak megtisztításában az ellenforradalmi csoportoktól. Ám hamarosan nyilvánvalóvá lett, hogy a pártbizottság sem a zászlóaljat, sem a kerületi pártszervezetek számára a fegyvereket nem kapja meg. Ez természetesen igen leverően, demoralizálóan hatott.
Hiába sürgettek megfelelő intézkedéseket a támadás elhárítására, a tűzszünet biztosítására, a kormányszervek - beleértve a fegyveres erők irányítóit is - ígértek ugyan segítséget és megfelelő intézkedéseket -, de ezek elmaradtak. "Ígérték a HM-ből - emlékezik vissza Nemes Dezső -, hogy félóra múlva jön a segítség". De eltelt egy félóra, majd egy óra is és segítség nem érkezett. Nemes Dezső újból érdeklődött a HM-ben, s azt a választ kapta, hogy "küldtünk egy repülőgépet". "Megütköztem ezen a válaszon és megkérdeztem, miért repülőgépet küldtek, mit érünk vele. a válasz az volt, hogy felderítse a teret. Ez a felderítés rajtunk mit sem segített." De ez már később, az ostrom idején volt.
A fegyverszerzési akciók közül azonban néhány sikerrel járt. Kovács János, a pártbizottság osztályvezetője például megbízta munkatársát, Szilágyi Györgyöt, hogy személyes ismeretségei révén a Zrínyi Akadémiáról szerezzen fegyvereket. Kaptak is, de néhány kerületi pártbizottságnak is juttattak belőle.
Egyes szerzők a pártbizottság székházát azon az alapon minősítik kaszárnyává, hogy ott tulajdonképpeni pártmunka ezekben a napokban nem folyt. Így már idézett tanulmányában Gosztonyi is ezt állítja. Ha ugyanis a pártbizottságon nem pártmunka folyik - írja , hanem katonák szállják meg, "az egész épületet, felkészültek egy esetleges támadásra", mindezek következtében tehát, hogy a pártházat katonailag így megerősítették, nem érhette őket váratlanul a támadás. Továbá: "nyilvánvaló", hogy a biztonsági alakulatok kezdeményezték a lövöldözést, hiszen ahol a felkelőket nem provokálták..."orvul tüzet nyitva a tünretőkre, ott általában október 30-i nem bántottak senkit a felkelők".
Gosztonyi úgy tünteti fel a dolgot, mintha a Budapesti Pártbizottság élete és székházának védelme valamiféle légüres térben folyt volna, mintha nem egy fegyveres ellenforradalmi lázadás kellős közepén levő intézményről lett volna szó. Mintha nem támadták volna meg ezekbaen a napokban fegyverrel a középületek, kerületi párthelyiségek egész sorát! Itt csak arra utalunk, hogy október 24-től Budapesten egyre több és több pártintézményt, kerületi pártbizottságot és körzeti párthelyiséget támadtak meg. Teljesen indokolt és jogos volt tehát a budapesti pártház védelme, s ehhez szervesen hozzátartozott környékének, a térnek a felderítése és lehetőség szerinti megtisztítása.
Nem azért támadták meg a Budapesti Pártbizottságot, mert az ott l evő kétszakasznyi karhatalmista négy-öt alkalommal igazoltatott embereket, leszerelet kisebb-nagyobb fegyveres csoportokat. Annál kevésbé, mert e csoportok megjelenése részben már a támadás előkészítő része volt, 28-a után mind sűrűbben kísérelték meg földeríteni a pártházat és megállapítani, milyen erők védik.
A Budapesti Pártbizottságot azért támadták meg, mert ellenforradalom volt. A Budapesti Pártbizottság, éppúgy, mint a hadsereg jelentős része és mindazok, akik még reménykedtek valamilyen politikai megoldásban, be akarta tartani a kormány által 28-án meghirdetett tűzszünetet. Nem akarta azonban betartani az előrehömpölygő ellenforradalom. A pártbizottság a törvényes rend védelmezéséért harcolt. Jogos és törvényes lett volna harca akkor is, ha igen jól el van látva fegyverrel és élelemmel, és ha nem ötven, hanem ötszáz karhatalmista védi a székházat. Nem azért szállunk vitába a nay mennyiségű élelmiszerre, a fegyverekre, a nagyszámú karhatalmistára és katonaságra vagy egyéb kérdésekre vonatkozó revizionista, polgári vagy kifejezetten ellenforradalmi állításokkal, mintha igaznak bizonyulásuk esetén indokoltnak ismernénk el a pártbizottság elleni támadást. Ha az említett könyvekre hivatkozunk, amelyek a legkülönbözőbb érveket, ürügyeket kutatják, keresik a pártbizottság elleni támadás igazolására, ezt csak azért tesszük, hogy kimutassuk eszmefuttatásuk alaptalanságát. Mint ahogy alaptalanok és minden igazságot nélkülözők voltak az 1956 . október 30-a után Magyarországon megjelent újságokban napvilágot látott hasonló híresztelések is.
Hiszen a súlyos hiba éppen az volt, hogy nem állt rendelkezésre megfelelő katonai alakulat, nem volt elég élelmiszer, nem volt elég erő az aktív támadáshoz az ellenforradalmárok ellen. Miután már 23-án a tüntetés a népi demokratikus rendszer elleni ellenforradalmi fegyveres felkelésbe ment át, a párt Központi Vezetősége a 24-re virradó éjjel jogosan állapította meg: "Aki fegyverrel támad, fegyverrel kell megsemmisíteni". Az idézetekkel csupán azt próbáltuk érzékeltetni, hogy az ellenforradalom, amely már 23-a előtt és után is bőven élt a provokáció eszközeivel, a Budapesti pártbiottság elleni ostromban is igénybe vette ezt a fegyvert.
Térjünk vissza most röviden Gosztonyi Péter könyvéhez, annak is egyik legképtelenebb állításához: "...a nemzetőrség támadása - s itt nagyon fontos - , nem az MDP Budapesti Pártbiottság székházának, hanem kizárólag az ott befészkelt és forradalmat többször is provokáló áHV-nak szól..."
Mi volt a Köztársaság téri pártház 1956. októberében? Próbáljuk meg érzékeltetni azt a harcot, amit e pártbizottság folytatott az ellenforradalom napjaiban. Elevenítsük fel, ha csak vázlatosan is, az október 23 és 30-a közötti hét zaklatott, nyugtalan, visszavonulásokkal, vereségekkel, súlyos harcokkal és hősi helytállással terhes napjait! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Köztársaság tér 1956 |
|
|
|
|
|
Offline
