|
2011-08-01 10:44:55, hétfő
|
| |
| |
A Budapesti Pártbizottság életéből, 1956. október 23-30.
Hollós Ervin - Lajtai Vera
Köztársaság tér 1956
Kossuth Könyvkiadó 1980
Az október 24-i esti akciót többen is leírják visszaemlékezéseikben: "Egy bizonyos idő után azt láttuk, hogy a gépkocsikat el alarják lopni. Mivel felszólításunk eredménytelen volt, a golyószóró kezelő leadott egy sorozatot a vezetőfülkére, egy fésrfi súlyos sebesüléssel a fülkében maradt." Agolyószórós egyes szemtanúk szerint Elekes karhamatalmista az egyik teheruató vezetője volt, aki ekkor a pártházba volt beosztva.
Látva, hogy a fővárosban egyre több helyen robbannak ki harcok, hogy fegyveres gócok és alakulatok szerveződnek és készülnek a támadásra, a Köztársaság téren is szaporodnak a provokációk 25-től kezdte a pártbizottság mintegy negyven munkatársa kapcsolódott be az őrségbe. Bár ezek az elvtársak idejük naegy részében a kerületeket és az üzemeket járták, amikor bent tartózkodtak, felváltva puskát fogtak, és őrt álltak a számukra kijelölt második és harmadik emeleten.
A karhatalmisták és a pártmunkások között ezekben a nehéz napokban páartlan elvtársi, emberi kapcsolatok alakultak ki. Sokat beszélgettek, megismerték egymás gondját, baját. Várkonyi Györgyöt szinte mindenki megszerette. Szemmel látható volt a hivatásszeretete, nagy fegyelmet tartott, a karhatalmisták mégis igen ragaszkodtak hozzá. De megszerették a pártmunkások is, fölfigyeltek értelmére, önálló gondolkodására, sőt még a napokban is nemegyszer megnyilvánuló egészséges humorára. "A legnagyobb benyomást a katonák közül a mosolygó arcú, víg kedélyű árkonyi György hadnagy tette rám" - írta Lovas Márton.
25-én késő este a Budapestre fölvezényelt szombathelyi karhamatalmi alakulat tartózfatott fel egy csoport fegyverest a téren. Néhányat közülük elfogtak, s bevittek a pártházba. Egyikük megsebesült,őt azonnal elsősegélyben részesítették, majd rögtön átvitték a Koltói Anna Kórházba. Kettőt átszállítottak a Szamuely karhamatalmista laktanyába. A szombathelyi alakulat két három óra után a pártházból parancsra eltávozott. Tompa Károly kérésére otthagytak egy golyószórót a hozzávaló lőszerrel.
Ezen az éjjelen különösen a VII, a VIII. és a IX. kerületben terjedt a lázadás. Fegyveres alakulatok szerveződtek. Ekkor a Központi Vezetőség utasítására a Honvédemi Minisztérium még intézkedett a védelem megerősítéséről, 26-án délelőtt három szovjet harckocsi érkezett a Budapesti Pártbizottság elé. A harckocsik oly módon helyezkedtek el, hogy a pártházat és egymást is fedezni, védeni tudják.
Mező Imre október 24-én és 25-én csupán néhány órát töltött a pártbizottságon. Véglegesen 26-án este tért vissza a pártközpontból. Ez megkönnyebbülést és biztonságérzetet keltett a házban tartózkodókban. Alig ért fel a szobájába, munkatársai körülvették, és elhalmozták kérdésekkel a Központi Vezetőség további terveire vonatkozólag. Mező elmondta, hogy előző nap megtámadták a Központi Vezetőség székházát, de a támadókat a honvédek visszaverték.
Mező Imre és a pártbizottság titkárai a székházban tartózkodó elvtársakkal több alkalommal is megpróbálták áttekinteni a helyzetet, ami nem volt könnyű. Abban mégis megállapodtak, hogy az egyik legfontosabb feladat a kerületi pártbizottságok megerősítése és ahol kell, azok talpra állítása. Az volt az elgondolás, hogy cselekvő, harcképes vezető egységekké prsóbálják formálni őket. Ennek megfelelőenállapodtak meg, ki milyen feladatot lát el. Mező Imre megegyezett Szántó Miklóssal: "az Esti Budapest" című újságot ott az épületben kell szerkeszteni, hogy legyen egy olyan lap, amely biztosan a Budapesti Pártbizottságé, s amelyre támaszkodni lehet a mozgalom irányításában és a kommunisták helyes tájékoztatásában. Vadász Frigyes, a lap egyik szerkesztője és néhány munkatársa már 27-én délután ott volt a székházban és 28-án este nyomdába is kerülte az "Esti Budapest". A példányokat 29-én vitték ki, elsősorban azokba a kerületekbe, ahol a pártbizottságok még tartották magukat. Előfordult, hogy a példányok kijutottak az u tcára, de az újság árusoknál felgyújtották őket. Az adott helyzetben mégis igen sokat jelentett, hogy a Budapesti Pártbizottság jelentkezett: él, dolgozik, megjelent az újságja. Mezőnek jó véleménye volt a lapról és azt tanácsolta, hogy minél gyorsabban el kell készíteni az új számot. Néhány elvtárs feladata röpiratok fogalmazása lett, mások az előállítást és terjesztést vállalták.
A "Szabad Nép"-ről értesítés jött, hogy a lapot nem tudják kijuttatni az árusokhoz. Dózsa Tihamér vezetésével Nagy László, Tapolcsányi László és mások a Központi ezetőség lapjának terjesztését is megszervezték. Egy idő után már csak páncélautókkal lehetett szétküldeni az újságot és szállítói nemegyszer kerültek tűzharcba.
A pártközpont megbízásából 26-án olyan önként jelentkezőket kerestek, akik jól ismerik a budapesti nyomdákat és segíteni tudják biztosításukban vagy elfoglalásukban a katonai erőket. Ekkor ugyanis a különböző ellenforradalmi szervezetek és a fegyveres felkelők már tíz és százezerszámra adtak ki ellenséges hangulatot szító röpiratokat, brosúrákat, plakátokat és újságokat. A Budapesti Pártbizottság munkatársai közül jó néhányan jelentkeztek, hogy részt vesznek az akcióban. Egész éjjel várták, hogy induljanak, az akció azonban elmaradt, a tervezett katonai egységeket nem indították el.
Mező imre 27-én éjszaka összehívta a titkárság tagjait és az osztályvezetőket. Elmondta nekik, hogy a Központi Vezetőség Katonai Bizottságának határozata alapján a kormány október 28-án hajnali öt órakor összehangolt katonai akciót tervez a nyolc-tíz legerősebb fegyveres ellenforradalmi góc ellen. Magyar katonai és karhatalmi, továbbá szovjet katonai alakulatokkal bekeítik és felszámolják a Corvin közi, a Baross, Széna, a Móricz Zsigmond körtéri stb. csoportokat. Ám hamarosan kiderült, hogy Nagy Imre megtorpedózta az akciót. Felhívta a Katonai Bizottság vezetőjét és kijelentette, amennyiben erre sor kerül, lemond miniszterelnöki tisztségérsől. Fél órával a támadás kitűzött időpontja előtt Nagy a Honvédelmi Minisztériumot is felhívta és közölte: - Ellenzem a vérontást, ha megtámadják a Corvint, akkor lemondok! - A Corvin közi csoportot tehát Nagy Imre közbelépése mentette meg. Mivel ebben az időben a pártvezetés még mindenekfelett politikai megoldást keresett, s úgy látta, hogy ennek kulcs Nagy Imre kez ében van, engedett neki. Az ellenforradalmi gócok feje fölül ehárult a veszély, sőt október 28-án az ellenforradalmi lázadást népi forradalomnak minősítetette a miniszterelnök. Mindezzel az ellenséges erők politikai, erkölcsi támogatást kaptak és felbátorodva még erőteljesebb támadásokat indítottak a közintézmények és a pártbizottságok ellen. Ugyanaznap este azt is elhatározták, hogy elfoglalják a Budapesti Pártbizottság székházát. A pártbizottságon már október 26-án észrevették néhányan, hogy lehallgatják a telefont. Történt valami más is: a pártbizottság K-telefonja valamilyen módon összekapcsolódott - vagyis érintkezett - a Budapesti Főkapitányság K-telefonjával. Így teljese életlenül felfigyeltek olyan beszélgetésekre, amelyeket először nem is értettek, akik hallották. Ám az eseményekkel párhuzamosan világossá vált, hogy miről van szó.
Másnap ezen a vonalon elhangzott egy beszélgetés arról, hogy Nagy Imrének "ebből az egész aljas dologból ki kell lépnie - ezzel kell tüntetnie a világ előtt, hogy nem ért egyet azzal, hogy fegyveres harc folyjjék a nemzeti felkelők ellen." A beszélgetők szerint Nagy Imre ugyan "a moszkoviták foglya", de napokon belül eldől, valójában az-e, azaz "hazafi", vay pedig maga is "moszkovita". E telefonbeszélgetésekben azokat a pártbizottságokat, amelyek visszaverték a felkelők támadásait, úgy emlegették, mint amelyek a "védtelen tömegre lövetnek". Sőt azt is kifogásolták, "hogy a X. kerületi pártbizottság fölfegyverkezett azzal a szándékkal, hogy leverjék a forradalmat". Gyakran esett szó arról, hogy "a kommunisták állig fel vannak fegyverkezve, miközben az ellenforradalmároknak, a nemzeti felkelésnek nincsenek megfelelő mennyiségben fegyverei."
A Budapesti Pártbizottság csak e beszélgetésekből tudta meg, hogy nemzetőrséget akarnak szervezni, mégpedig úgy, hogy "többsége egyetemi ifjúságból adódna, de h elyet kell, hogy kapjanak benne a nemzeti forradalom felkelői is", "természetesen a meglevő fegyveres testületeket teljesen át kell szervezni, a belső karhatalmat pedig fel kell oszlatni, és erről meg kell győzni Nagy Imrét is." Mindezek a telefonbeszélgetések 28-a előtt zajlottak le, amikor mind a kormány, mint a Központi Vezetőség hivatalos álláspontja az volt, hogy ellenforradalom van, amelyet le kell verni!
24-e és 27-e között a Budapesti Pártbizottságnak még jó volt a kapcsolata a közeli Mosonyi utcai rendőrlaktanyával. Az egyik őrnagy 26-án még közölte, hogy ott háromszázötven-négyszáz felfegyverzett rendőr van, a pártbizottság rendelkezzék velük, mert "a főkapitány nem ad utasítást számukra". Ám ahogy teltek-múltak a napok, a véletlenül lehallgatott telefonbeszélgetések mellett más, egyre sokasodó jelek is a Budapesti Rendőr-főkapitányságon egyesek árulására mutattak.
A Bidaőesto Rendőr-főkapitányság parancsa értelmében jó néhány kapitányság nem adott segítséget a megtámadott pártbizottságoknak, a III. és az V. kerületi pártbizottság jelentette, hogy a kerületben lévő rendőrség nem hatja végre a kormány statárium-rendeletét.
Mező Imre megbízta Kovács Antalt, hogy kérjen magyarázatot a budapesti rendősrfőkapitánytól és tegye szóvá, hogy a Budapesti Pártbizottság a kerületi pártbizottságok jelentései és saját tapasztalatai alapján azt látja, a rendőrség nem lép fel a kijárási tilalom idején az utcán tartózkodó fegyveres felkelők ellen. A főkapitány válasza ez volt: - A rendőröknek először is meg kell tudniuk, kikkel állnak szemben. - Sem Kovács Antalnak, sem Mező Imrének nem sikerült meggyőznie a főkapitányt, hogy "statárium és kijárási tilalom idején a rendőrség nem harcolhat ilyen eszközökkel, mert ennek csak az az eredménye, hogy a rendőrség egyes osztagait lefegyverzik és ezek átállnak a felkelőkhöz." Ezután megkérdezték a belügyminisztert, mire kapott parancsot a budapesti főkapitány: arra-e, hogy tárgyaljon a felkelőkkel, vagy pedig, hogy fegyveresen szerezzen érvényt a statáriumnak és a kijárási tilalomnak. A belügyminiszter határozott választ adott: a rendőrség azt a parancsot kapta, hogy kijárási tilalom idején a fegyveres csoportokkal szemben fegyvert kell használni.
Még 25-én jelentkeztek a Budapesti Pártbizottság vezetőinél az egykori görög partizánhadsereg Budapesten tartózkodó vezetői közül néhányan, és elmondották, hogy mintegy nyolcszáz-ezer volt görög partizán rendelkezésre áll. Kérték, fegyverezzék fel őket, és vessék be a pártbizottság és a kerületi székházak védelmébe, a fegyveres ellenforradalmárok elleni harcba. Sűrűn érdeklődtek később is telefonon, hogy mikor harcohatnak már. A pártbizottság vezetői megpróbáltak fegyvereket szerezni nekik, elsősorba a főkapitányságról, de csak igéreteket kaptak, a fegyverek soha nem érkeztek meg, sőt a kilátásba helyezett nemzetőr-igazolványom sem. Ezért 28-án Mező Imre megbíztae Béres Mártont, menjen el a főkapitányságra és tájékozódjon a helyzetről. "Csikeszné azt mondta neki: nézzen jól körül, mert valami ott nincs rendben." Közben mind több fegyver jutott a felkelő csoportok kezére. És miközben a megbeszélt kétszáz darab nemzetőr-igazolványt nem küldték át a Budapesti Pártbizottságnak, a 28-án elfogott fegyveres felkelőknél már nemzetőr-igazolványok voltak, sőt a Corvin közieknek is mintegy ezer nemzetőr-igazolványt adtak.
A nemzetőrség szervezésének kezdetén hasonló jelzések érkeztek a XIV. kerületből is. A kerületi kapitányságon jól látták, hogy a nemzetőrségbe huligánok, megbízhatatlan emberek akarnak beözönleni, s ezeknek nem akartak fegyvert adni. A rendőrfőkapitány ezért nagyon leszidtea őket, mondván, "hogyan lehetnek ilyen bizalmatlanok a magyar ifjúsággal szemben, és igenis adjanak fegyvert azoknak a fiataloknak, akik belépnek a nemzetőrségbe."
A budapesti főkapitány tevékenységével és a revizionisták iránti magataretásával a Fehér Könyv a következőket állapítja meg: A főkapitány... "esküjét megszegve, főkapitányi beosztásával visszaélve, s alárendeltjeit megtévesztve, az illegális központ által kidolgozott feladatokat hajtotta végre. A felkelő népidemokráció-ellenes erők felfegyverzése, ugyanakkor a szocializmushoz hű fegyveres erők felbomlasztása érdekében a kerületi kapitányságoknak parancsot adott arra, hogy a lázadókkal szemben ne fejtsenek ki ellenállást, ellenkezőleg: adják át nekik fegyvereiket s a rendőrségi épületeket."
Egyszóval mind világosabbá vál: az államhatalom kulcshelyein, a fegyveres testületekben és más fontos társadalmi, politikai intézményekben olyanok jutottak hatalomhoz, akik az ellenforradalmat "nemeti mozgalomnak" tartják, el akarják ismerni, ki akarnak vele "egyezni", s azokat minősítik reakciósoknak, akik az ellenforradalom ellen harcolnak.
Mező Imre október 28-án a Központi Vezetőségnek a Honvédelmi Minisztériumban tartózkodó Katonai Bizottságához fordult, hogy küldjön megbízható katonatiszteket, akik segítenek megszervezni a munkásmilíciát. Ezek meg is érkeztek, a tervet megvitatták és jóváhagyták. Megállapodtak abban is, hogy még este összehívják a kerületi párttitkárokat és ismertetik velük a munkásmilícia megszervezésének részletes tervét.
Délelőtt Tóth Lajos ezredes parancsnot kapott, hogy szervezzen egy központi törzset és ezt telepítse a budapesti székházba. A törzs több részlegből állt. A szervezési részleg vezetője Surányi Jenő alezredes volt, beosztottai pedig Szabó Lajos alezredes, Orbán István őrnagy és Szmokai Imre páncélos százados, tolmács. A fegyverellátó részleg vezetője Papp József ezredes lett, mellé egy fiatal tisztet osztottak be. A hadtápellátó részleg vezezetője Vágó János őrnagy volt, ő is egy fiatal tisztet kapott segítségül. Tóth Lajos politikai helyettese Asztalos János ezredes volt, azzal a feladattal, hogy a törzsben, de mindenekelőtt a kerületekbe kiküldött tisztek között végezzen politikai munnkát. A törzs azt a feladatot kapta, hogy megbízható munkásokból kerületenként "egységeket szervezzen, felfegyverezze, biztosítsa a munkáshatalmat, rendet teremtve a kerületekben, védje és óvja az üzemeket."
Délután három órakor már a teljes törzs ott volt a pártbizottságon. Mező a Kenyérmező utcára néző épületrész első emeletén jelölt ki számukra négy szobát. Megbeszélték a kerületi munnkás milíciák szervezésével kapcsolatos politikai, katonai feladatokat, majd megállapodtak abban, hogy ezeket délután előbb az összehívott kerületi instruktorok, majd a kerületi párttitkárok előtt Tóth Lajos ismerteti. A katonailag pontosan kidolgozott terv a kerületi és azüzemi pártbizottságokra épült. Mindenekelőtt a megbízhat munkásokkal, a kommunistákkal és partizánokkal számolt, őket akarták elsősorban fegyverrel ellátni.
Az instruktorokkal délután meg is beszélték a teendőket, s azok ki is mentek a kerületekbe.
Estére beérkeztek a kerületi párttitkárok. Mező határozottan kiállt a munkásmilíciák létrehozása mellett, ezeket tartotta az egyik legfontosabb eszköznek az ellenforradalom elfojtása éljából. Tóth röviden ismertette a szervezési tudnivalókat és a teendőket. Elhatározták, hogy minden kerületben a kiegészítő parancsnokságokon parancsnokságok, valamint a kerületi pártbizottságok megbízottaiból, továbbá a Budapesti Pártbizottságtól 29-én kiküldendő kiképző és összekötő tisztekből szervező csoportot hoznak létre, amelyek később a felfegyverzett munnkásosztagok parancsnokságai lesznek. A tanácskozáson Mező Imre a székházak védelméről szólva elmondotta, hogy a Budapesti Pártbizottság most már tudna némi fegyvert biztosítani, csak legyen, akihez eljuttatják . "Valaki ezt mondta: - Tárgyalni vagy lőni? - Feszült idegekkel vártuk a választ. Mező Imre így felelt: Ha van erő, akkor lőni. Ez ellenforradalom."
A kerületi titkárok az érkekezlet után a téren várakozó páncél kocsikkal siettek vissza a kerületekbe, hogy minél előbb hozzáfogjanak a munkásmilíciák létrehozásához.
A megállapodás szerint 28-én éjjel a Honvédelmi Minisztérium kiküldte a kerületi kiegészítő parancsnokságokra az összekötő és kiképző tisztet. Ekkor azonban kiderült, hogy azokat a magas beosztású katonai parancsnokokat, akikre a munkásosztagok szervezése tartozott volna, a Honvédelmi Minisztériumban a felelős tiszt nem tájékoztatta, "ők az egészről nem tudtak semmit. A kerületekben a munkásosztagok szervezése azonban a rendkívül súlyos viszonyok között és ennek ellenére is előrehaladt. Néhány kerületben már másnap száz-háromszáz fős osztagokat alakítottak, sőt a felfegyverzésüket is megkezdték." Mindezt 29-én, amikor a politikai zúrzavar már mélyült.
A már létrehozott fegyveres munkásosztagok elhelyezésésről a kerületi pártbizottságoknak és kiegészítő parancsnokságoknak kellett gondoskodniuk. Megkezdték négy fegyver, és ruhaellátó bázis szervezését, a kerületi szervező bizottságok a Budapesti Pártbizottságon lévő törzsről személyesen vehették volna át a felszerelést. Jellemző "apróság", a törzsnek csak egyetlen gépkocsija volt, de ezt is elfogta egy fegyveres csoport, amikor egy fiatal tiszttel elindították az egyik bázishelyre. A tisztnek gyalog sikerült visszajutnia a székházba. Ezután ismét szereztek egy tehergépkocsit, így néhány kerületbe nagy nehezen kijutott a felszerelés, de előfordult, hogy mire kiért, a munkások már nem akartak katonaruhába öltözni.
"Súlyos hibák történtek a munkásosztály megbízható elemeinek felfegyverzése, a munkásmilíciák létrehozásának megszervezése terén... Már az első napon meg kellett volna tenni azt, amire, sajnos, csak október 28-án került sor, hogy külön parancsnokságot hozzanak létre a munkásmilíciák megszervezésére és irányítására... Sajnos, a Budapesti Pártbizottság székházának az ellenforradalmi banditák által történt megtámadása megakadályozta ennek a fontos munkának folytatását."
E nehéz, keserű és zaklatott napok közül kétségtelenül október 28-a volt az egyik legkritikusabb, amikor a kormány elnöke forradalomnak nyilvánította az ellenforradalmat, 28-án és 29-én jelentek meg a Központi Vezetőség lapjban, a "Szabad Nép"-ban az emlékezetes cikkel: 29-én a "Hajnalodik" című vezércikk. Ez betetőzte a káoszt. Kádár János erről a következőket mondta el: "A "Szabad Nép"-ért folyt a harc, amíg ez a lap is átállt, megszületett az emlékezetes cikk, a "Hajnalodik", s még jobban megkavarta a frontokat." "Emlékszem arra, hogy 28-án, vasárnap, néhány kiskatona megfogott - írja Kertész István. - Leültettek maguk mellé. Elém tették az újságot, a "Szabad Nép"-et, és azt kérdezték: mondjam meg, ki a hazafi, ki az ellenforradalmár? Mert a cikk szerint ők, akik fegyverrel védik a pártházat - az ellenforradalmárok, és akik kívül vannak és fenyegetik a pártbizottságot - a hazafiak. Valaki azt mondta: "Maga kommunista és vezető, mi sorkatonák vagyunk, parancsra vagyunk itt. Mi van tulajdonképpen? Hiszen a maguk központi lapjában írják azt, hogy a hazafiak nem mi vagyunk."
Mint Nemes Dezső megállapítja, hallatlan károkat okozott az "a politikai zűrzavar, amit az események értékelését illetően a párt központi lapja, a "Szabad Nép" terjesztett, amikor feldicsőítette az ellenforradalmárok által megszervezett fegyveres lázadást, feldicsőító taktikával akarta az ellenforradalmárok hálójába került becsületes diákokat és dolgozókat megnyerni, azok élére állni."
Ebben a helyzetben az ellenforradalom elleni harc egyik kiemelkedő erőssége valóban a Budapesti Pártbizottság lett. "Bennem az a gondolat merült fel, hogy a párt legjelentősebb szervezetének, a közel háromszázezer tagot számláló budapesti szervezetnek kell megragadnia a kezdeményezést. Csak a budapesti munkásság mozgósítása szoríthatta vissza, számolhatta fel az előretörő ellenforradalmat." A párt és a munkásosztály soraiban, valamint a hatalmi intézményekben kialakult politikai zavart - mondotta Nemes Dezső 29-én a Budapesti Pártbizottság vezetőinek - politikai ellentámadással kell megpróbálni eloszlatni, erre kell épülnie a katonai ellentámadásnak. Meg kellett tehát gyorsítani a kommunisták által vezetett munkásmilíciák szervezését. E célból este hét órakor a Partizánszövetségből a Budapesti Pártbizottságra érkezett Földes Pál és Rostás Istán, akik Mező Imrével, Kelemen Lajossal, Csikesz Józsefnéval, Nagy Máriával és Nemes Dezsővel folytatott megbeszélésükön a politikai offenzíva fontos lépéseiről tárgyaltak.
29-én délután még egyszer megkísérelték, hogy a központi Vezetőségtől határozott intézkedéseket csikarjanak ki. A Mező Imre szobájában összegyűlt vezető munkatársak javaslata az volt, hogy Kádár János vegye át a vezetést, és más elvtársakkal együtt tegyenek intézkedéseket, "mert a huszonnegyedik órában vagyunk". Úgy értékelték, hogy Kádár János személye "a biztosíték arra, hogy az ügyeket rendbe lehet hozni". Felhívták Kádár elvtársat és tájékoztatták a budapesti helyzetről: "29-én az esti órákban Kádár János felkereste Mező Imrét a Köztársaság téren. Röviden megbeszélték a teendőket. Ez volt az u tolsó találkozásuk." "Azért mentem oda - emlékezik vissza Kádár elvtárs -, hogy megtudjam, mi történik a Budapesti Pártbizottságon, tájékozódni akartam, milyen a Köztársaság téren a helyzet és persze, a szemlyi szimpátia is vezetett. Jól ismertem, jó barátom volt Mező Imre és izgatott a többi ott dolgozó elvtárs sorsa is. Azokban a nehéz napokban nem voltak világosak a frontok. Nem voltak normális viszonyok. Lehet-e mai fogalmaink szerint pártként jellemezni azt az alakulatot? A lényeg az, hogy létrejött egy Központi Bizottság, amely azonban munka- és határozatképtelen volt. Ülésezett éjjel-nappal, napirend nélkül, nem tartottak formális megbeszéléseket, valamilyen meghatározott tárgyról."
Kádár János távozása után Mező Imre kiment a munkatársai közé. Mindenki feszülten várta: "... milyen híreket hozott Kádár elvtárs? " Mező Imre csak önmagának mondta: a Központi Vezetőség cselekvésképtelen. "Ülésezik, de nem várhatunk felülről semmit. Magunk vagyunk. Mi azonban legalább tudjuk, mit akarunk. Nincsenek eltérő koncepciók." Elmondta: Kádár elvtárs tájékoztatta őt, hogy élesen fel kíván lépni az ellenforradalom ellen, ezért Budapesti Pártbizottság gyűjtse össze mindazokat a jelenségeket, atrocitásokat, amelyek bizonyítékként felhasználhatók. Megállapodtak abban is, hogy e témákról az üzemekben gyűléseket kell tartani.
A késő esti órákban Csikesz Józsefné, Kovács János, Méhes Lajos és Nagy Mária megbeszélte, hogy 30-a és 31-re gyléseket hívnak össze az üzemekben az ellenforradalmi események megvizsgálására. Megállapodtak abban is, hogy mely üzemekben, kik legyenek az előadók, mintegy tizenöt elvtársat jelöltek ki erre Jól tudták, hogy a gyűlések megszervezése igenn nehéz lesz, de egyetértettek abban, hogy feltétlenül beszélni kell az üzemi munkásokkal és fel kell előttük tárni az ellenforradalmi atrocitásokat. Az üzemi gyűlések összehívásáról értesítették Nagy Imrét is. Akkor még remélték, hogy talán Nagy Imre és közvetlen hívei is készek segíteni az ellenforradalmárok elleni harcban. Még nem volt teljesen világos, hogy az ellenforradalom elleni politikai ellentámadás feltétele a Nagy Imréékkel való szakítás és szembefordulás.
Október 29-én azonban tovább tisztázódtak a frontok. A pártház élelmiszerkészlete erősen fogytán volt, Tompa Károly megpróbált hát a karhatalom parancsnokságáról szerezni ennivalót. De azt a választ kapta, hogy az egész karhatalom helyzete rendkívül válságos: "utánpótlást küldeni nem tudtak, a karhatalmat törvényesen feloszlatták."
A Budapesti Pártbizottságnak és székháza védőinek így jutott tudomására, hogy a kormány a karhatalmat feloszlatta. Összehívták a tiszteseket és karhatalmistákat és Várkonyi tájékoztatta őket erről. A karhatalmisták megértették, a kormány többé már nem védi őket. Mező Imre külön hangsúlyozta, hogy mivel a kormány a testületüket feloszlatta, törvényesen immár semmi sem kötelezi őket az ottmaradásra. Aki akar, elmehet, senkit sem kívánnak meggyőződése és akarata ellenére ott tartani. De a negyvennyolc karhatalmista közül egyetlenegy sem hagyta el őrhelyét, a Budapesti Pártbizottság székházát.
Ebben a számukra rendkívül veszélyessé vált helyzetben, Mező Imre javaslatára, az őrséget 30-án hajnalban rendőregyenruhával látták el. A karhatalmat akkor oszlatták fel, amikor a budapesti pártházat és más egyéb életfontosságú intézményeket védte, tehát harcban állt. Tagjai teljes joggal fogadták értetlenül, hiszen meggyőződéssel, szívvel-lélekkel, áldozatkészen védték a rendszert és intézményeit. A karhatalmisták 30-ra virradó éjjel a pártház különböző szobáiban, feszült légkörben, erről tárgyaltak, vitatkoztak. Várkonyi és Tompa - Mező Imrével együtt - ezen a hajnalon végigjárták a szobákat és elbeszélgettek a karhatalmistákkal. Azok kijelentették, hogy tudják, szükség van rájuk, s nem értik, mi történt, de rájuk bízták a Budapesti Pártbizottság védelmét, s ők őrhelyükön maradnak. Az a tény, hogy rendőregyenruhát kaptak és a továbbiakban rendőralakulatként vesznek részt a rend helyreállításában, némiképpen megnyugtatta őket.
Még október 29-én reggel Nagy Imre miniszterelnök köetelésére a szovjet alakulatok megkezdték kivonulásukat Budapestről. a pártbizottság sz ékházát védő páncélos egység is parancsot kapott Budapest elhagyására. Parancsnoka. V. Ny. Kutikov százados, aki jól ismerte a helyzetet, aznap reggel megrendülten kérdezte Mező Imrétől, Csikesz Józsefnétól és Nagy Máriától: tudják-e mit jelent ez? Nem akart elmenni, mert tisztában volt a következményekkel, de ismételten parancsot kapott az elvonulásra, s így délután négy órakor elhagyták őrhelyüket. A három harckocsi közül csak egy érkezett meg Mátyásföldre. A másik kettőt a Rákóczi úton, illetve a Baross téren megtámadták, kilőtték, legénységét legyilkolták, megölték a "Szabad Nép"-nél megsebesült és a harckocsiban szállított két sebesült szovjet katonát is. Kutikov századossal Csikesz Józsefné és Kertész István az ellenforradalom után még hosszú évekig baráti levélváltást folytatott.
A szovjet katonai alakulatok kivonása és a három harckocsi távozása után az első emelet 104-es szobában, ahol karhatalmisták és pártmunkások tartózkodtak, vita támadt. A szovjet csapatok kivonása láttán Várkonyi György hadnagy kijelentette: - Amit Nagy Imre csinál, olyan, mintha egy ellenforradalmár csinálná. - Akkor még többen vitába szálltak vele, sőt lehurrogták.
29-én a szovjet harckocsik elvonulásának reggelén viszont a pártházhoz érkezett két gépkocsi, mintegy ötven tüzértiszti-iskolás növendékkel. Parancsnokuk jelentette Mező Imrének, hogy ők is részt vesznek a székház védelmében, mégpedig a parancs érstelmében a színházban helyezkednek el, hogy arról az oldalról biztosítsák a védőket. Körül is néztek a Köztársaság téren, hogy az esetleg ott található fegyveres csoportokat lefegyverezzék. Elfoglalták a színházat, parancsnokuk összeköttetésbe lépett Várkonyi Györggyel, és megállapodtak abban, hogy támadás esetén ők a tér melyik részét biztosítják.
Még ezen a napon, 29-én, azonban a tisztiiskolások parancsnoka is utasítást kapott a színház és a Köztársaság tér elhagyására. Ezt jelentette Várkonyinak, egyben tudomására hozta, hogy a vállalt kötelezettségének ennélfogva nem tud eleget tenni.
Délelőtt egy páncélozott járű is érkezett egy főhadnagy parancsnoksága alatt, aki szintén jelentkezett Mező imrénél. A páncélozott jármű a főbejárat előtt állt meg, a főhadnagy és öt beosztottja a járműben tartózkdott Ám a páncélkocsit 30-án hajnalban szintén elvezényelték a pártháztól. Hogy ki, azt sem Mező Imrének, sem Asztalos Jánosnak, sem Papp Józsefnek nem sikerült megtudnia. Vajon kik és miért vezényelték el a tisztiiskolásokat és a páncélkocsit a pártház ostroma előtti napon a térről? Kétségtelen, hogy egyetlen páncélkocsinem tudta vona az ostromot visszaverni, de bizonyos segítséget, akár csak pszichológiai bátorítást, jelentett vona, a színháztól elvezényelt ötven tisztiskolás pedig meg tudta volna nehezíteni a pártház bekerítését. A székházhoz tartozó gépkocsikat, kivéve a karhatalmisták két teherautóját, a budapesti DISZ-bizottság udvarába vitték, és 29-én este belülről eltorlaszolták a bejáratot. (A gépkocsik különben az ostrom során egytől egyik megsemmisültek, a fegyveres támadók felrobbantották, felgyújtották, tankokkal szétlőtték őket.)
Mivel a pártbizottság munkatársainak nagy része 23-a óta egyfolytában munkában állt, a titkárság úgy döntött, hogy kettesével egy-egy napra hazamehetnek egy kicsit, rendbe hozni magukat, megnézni, mi van otthon, megnyugtatni a családjukat. 29-én Kovács János és Vékony Lajos, a pártbizottság osztályvezetői mentek el azzal, hogy másnap délben visszatérnek. Vékony azonban előbb megbízatással Újpestre és Rákospalotára ment, mire visszatért volna, már tartott az ostrom. Hasonlóan járt Kovács János is. Csikesz Józsefné és Kertész István 30-án délben ment volna haza.
Nap mint nap egyre több ismeretlen állított be az épületbe valami ürüggyel, megpróbált körülnézni. Így például egy vadidegen férfi az iránt érdeklődött, hogy "milyen munkát lehet a pártbiottságon végezni". Kihallgatása során kiderült, hogy a Corvin köziek küldték, nézzen körül. Ezt az embert azután elengedték. kovács Antal később, amikor a Corvin köziek letartóztatták, ott látta az illetőt is fegyveresen a felkelők között. 29-én napközben többen is megfigyelték, hogy egész fiatal, tizenöt-tizenhét évese suhancok bukkannak fel a téren, körülnéznek, majd eltűnnek. Sőt azt is látták, hogy a színház tetejéről a déli óráktól kezdve jelzéseket adnak le. Ezután Várkonyi civilbe öltözött, átment a színházba és átkutatta a padlást.
29-én telefonértesítés jött, hogy Mosonmagyaróvárról és Győrből egy-egy teherautó érkezett a Baross térre, főleg fegyveres diákokkal. Mindenkit igazoltattak, s akinél párttagsági igazolványt találtak, azt letartóztatták. A telefonáló azt is jelezte, át akarnak menni a Köztársaság térre, hogy megszállják, illetve bekerítsék a pártházat. Mező kiküldött néhány elvtársat a Baross térre, a hír igaznak bizonyult. Mező Imre azonnal fokozta a kszenlétet. Késő délután a diákok egy része át is jöt a Köztársaság térre, de ezek nem indítottak támadást. Ezzel egyidejűleg, de tőlük függetlenül, a Kenyérmező utca felől fegyveresek szabályszerű csatárláncban nyomultak a pártház felé. Bár már szürkült, egy első emeleti ablakból Mező, Várkonyi és mások mindent egészen jól láthattak. Az elhárítást ismét Várkonyi vezette. Azonnal megerősítette a kapuban levő őrségetés utasította az őröket, hogy adott jelre lépjenek akcióba. Amikor a csoport már majdnem elérte a Köztársaság tér sarkát, Várkonyi egy kézigránátot dobott a hátuk mögé. A fegyveresek többsége szétfutott, néhányukat azonban a megerősített kapuőrségnek sikerült elfognia. Kihallgatásuk ismét megerősítette a hírt, hogy a pártház megtámadására készülnek. "Háromszoros gyűrű fogja körülvenni a házat - monták -, parancsot kaptak, hogy a pártházból élve senki sem menekülhet. Ez a kommunisták utolsó támaszpontja. A szovjet csapatok visszavonultak, már csak a Köztársaság téri pártház veszélyes. Ha ezt elfoglalják, akkor az övék a főváros, és akié Budapest, azé az ország."
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Köztársaság tér 1956 |
|
|
|
|
|
Offline
