|
2011-08-12 11:48:42, péntek
|
| |
| |
Köztársaság tér 1956
Hollós Ervin-Lajtai Vera
Kossuth Könyvkiadó 1980
Miközben a Corvin közi, a Kilián-laktanyai és a többi ellenforradalmár felkelő csoportok megszervezték, előkészítették és végrehajtották a Budapesti Pártbizottság ostromát, Nagy Imre tárgyalásokra készült ugyanezen "felkelő" csoportok vezetőivel, hogy megegyezzen velük. E tárgyalások 30-án döntő fázisba jutottak. A miniszterelnök megbízásából két magas rangú tiszt a Kilián-laktanyában felkereste Maléter Pált. Magos Gábor kísérte őket, ő tudta, hogyan lehet Maléterhez bejutni. A beszélgetés Maléter szobájában folyt. Közben felkelők jöttek e, jelentettek, majd távoztak. Később átmentek a Corvin köziekhez és ezek több vezetőjével együtt folytatták a tárgyalást. Egyszerre három fegyveres jött be és jeentette Maléternek: - Ezredes bajtárs! A Köztársaság téri pátházat elfoglaltuk! - Ezután részletezték, hogyan semmisítették meg az ellenállókat, Maléter megdicsérte őket, kiemelte nagyszerű harckészségüket. Rövidesen egy sebesült karhatalmistát hoztak be, csak alsónadrág és atlétatrikó volt rajta. Kísérői egymás szavába vágva hangoskodtak: - Itt van, nézze meg, ezredes bajtárs, nem öltük meg. - Maléter csupán arra figyelmeztette őket, ne kiabáljanak összevissza, nyugodtan mondják el, mi van, jelentsenek.
Ezen a napon a Budapesti Rendőrkapitányságon is lezajlott egy tanácskozás abból a célból, hogy másnapra, 31-re előkészítsenek egy széles körű összejövetelt a Kilián-laktanyában. E tanácskozások és úgynevezett Forradalmi Védelmi Bizottmány létrehozását voltak hivatva előkészíteni. (Ezt a továbbiakban Forradalmi Karhatalmi Bizottságnak nevezték.)
Ennek a bizottmánynak a megalakítására a budapesti főkapitány október 29-én telefonon kapott utasítást Nagy Imrétől. A utasítás szerint egy olyan új karhatalmat kell létrehozni, amelybe a felkelőket is bevonják (ez volt tulajdonképpen a nemzetőrség, amelynek szervezése már 29-e előtt is megindult). Nagy Imre kifejezetten azt kívánta, hogy a Karhatalmi Bizottság élére egy régi, jó katonai tudással rendelkező, lehetőség rehabilitált személyt állítsanak. Ez a személy Király Béla volt.
A budapesti főkappitány már 25-én és 26-án kapcsolatot keresett és talált a fegyveres csoportok jelentősebb vezetőivel. Így a Karhatalmi Bizottság létrejötte azokra a korábbi megbeszélésekre, tanácskozásokra éplet, amelyek a főkapitányságon a fegyverszüneti tárgyalások keretében történtek. E fegyverszüneti tárgyalásokon részt vettek a felkelő csoportok vezetői, mint például Pongrácz Ödön és dr. Antalóczi Sándor a Corvin közből, Dudás József és mások.
A jegyzőkönyvből kitűnik, hogy egy Forradalmi Karhatalmi Bizottságot és annak operatív bizottságát kívánták létrehozni abból a célból, hogy ez a testület irányítsa a szervezés alatt álló nemzetőrséget, valamint a karhatalmi feladatokat ellátó különböő honvédségi és rendőrségiegységeket. Feladatai közé tartozott volna továbbá a nemzetőr-alakulatok működés iengedélyének kiadása vagy megvonása. De a tanácskozás arra is irányult, hogy a már szervezés alatt álló nemzetőrség létrejöttét hivatalosan is deklarálja, annak szervezeti felépítését ésmindenekelőtt főparancsnokságát elfogadtassa a "felkelőkkel". Szó sem esett itt kerületenként létrehozandó oszgatokról, amelyek honvédekből, rendőrőkből és felkelőkből állnának, és ezek alkotnák a nemzetőrséget. Felvetődött egy központi nemzetőr ezred felállításának gondolata is, amely harcászati, karhatlmi feladatot is ellátna és közvetlenül a operatív bizottság mellett működne.
Az operatív bizottság összetétele nem hagyott kétséget a szerv jellegére vonatkozólag. Helyet kaptk benne a legjelentősebb fegyveres ellenforradalmi csoportok képviselői, sőt ezek kerültek többségbe. Köztük olyanok, akik részt vettek a Köztársaság téri székház ostromának előkészítésében és végrehajtásában. Így többek között a operatív bizottság tagjai lettek a Corvin közi és a Baross téri csoportok parancsnokai, köztük azaz ember is, aki csoportjának élén sortüzet adott le Mező Imrére, Asztalos Jánosra és Papp Józsefre, amikor fehér zászlóval iléptek a székház kapuján. Egyébként ez a személy részt vett fiatal karhatalmisták kivégzésében is.
Az október 30-i összejöveteleken abban is megállapodtak, hogy a másnapi Kilián-laktanyai tanácskozást egy héttagú előkészítő bizottság szervezze, melybe beválasztották Király Bélát és a Corvin köziek egyik parancsnokát, Pongrácz Ödönt is. Elhatározták, hogy a létrehozandó Karhatalmi Bizottság székhelye egyelőre a Budapesti Rendőrfőkapitányság lesz. Döntöttek abba is, hogy a Kiliánbanmegtartandó tanácskozáson kik vegyenek részt. A jegyzőkönyv szerint: "A felkelők részéről negyven fő, ifjúsági vonalról két fő, ételmiség két fő, egyetem ifjúság két fő, rendőrség részéről tíz fő, honvédség részéről pedig öt fő vegyen részt". (A valóságban a másnapi tanácskozáson még nagyobb volt a fegyveres ellenforradalmárok aránya. Igaz, hogy a létszám is sokkal nagyobb volt, mint amelyben 30-án megállapodtak,mivel a fegyveres csoportok mindenképpen jelentős túlsúlyra törekedtek.)
Az október 30-i megbeszélés jegyzőkönyvét Király Béla, a megalakítandó nemzetőrség parancsnoka, az adott pillanatban budapesti katonai parancsnok, meg Pongrácz, a Corvin közi felkelők egyik parancsnoka és a budapesti rendőrfőkapitány írták alá. A kijelölt küldöttség még ezen a napon felkereste a miniszterelnököt, és aláíratott vele egy nyilatkozatot, amelyben tudomásul veszi a Forradalmi karhatalmi Bizottság létrehozását. Ugyancsak ezen a napon, 30-án délután folytatódtak a tárgyalások Nagy Imréék és Dudás József, az úgynevezett Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke között. A tárgyaláson, amely a Parlamentben folyt, Dudás feltételei a következők voltak: "Csak akkor hagyják abba a harcot, ha az alkotmányozó nemzetgyűlést összehívják a felkelők képviselőiből, és titkos választás lesz ENSZ--csapatok felügyelete mellett.
E tárgyalásokról Balogh Józsefné, Nagy Imre titkárnője a következőket mondta: Dudás József, majd Dudás felesége többször sürgette a találkozót. A másnap délutáni órákra állapodtak meg végül. Nagy Imre mondta, hogy hívjam fel Dudást és közöljem vele az időpontot."
A találkozó időpontjában Nagy Imre várta és többször sürgette Dudás érkezését. Körülbelül egy óra múlva Dudás telefonált, hogy más dolga akadt és később jön. Nagy Imre ezt tudomásul vette és megvárta Dudást. A tárgyalás részleteiről nem tudok, a tanácsteremben folyt le."
Október 30-éna Kilián-laktanya egyik helyiségében valóban összeültek tanácskozásra a meghívottak. maléter Pál elnökölt, Király Béla tartotta a beszámolót. A beszámoló központi gondolata az egységes katonai vezetés megteremtése. Ahogy Király Béla megfogalmazta: "A forradalom vívmányait csakis összesfogott erőkkel, egységes vezetéssel lehet megoldani." Beszédében a jegyzőkönyv szerint arra hivatkozott, hogy "Nagy Imre 2956. október 30-ánmebízta a Forradalmi karhatalmi Bizottságot, hogy lássa el az új karhatalom egységes központi vezetését". A tanácskozáson kimondták, hogy "... a Forradalmi Karhatalmi Bizottság a legfelsőbb irányító szerv, vezeti a karhatalmi szolgálatot, összehangolja a honvédség és a rendőrség munkáját, valamint feladata segíteni a megalakítandó nemzetőrséget."
Jól jellemzi a helyzetet, hogy a Corvin közi, a Baross téri és a Kilián-laktanyai parancsnokokat október 30-e után katonai és rendőri rendfokozatokkal látták el. De nem kevésbé jellemző az is, hogy a Kiliánban tartott tanácskozás elnökségében, fogadó bizottságában is az ellenforradalmi csoportok képviselői voltak többségben, mégpedig elsősorban a Corvin köziek, a Baross tériek, a Kilián-laktanyabeliek.
Lényegében tehát a fegyveres "felkelés" résztvevőiből és vezetőikból alakult meg az az irányító testület, amely az adott helyzetben a hatalom fő erőit összpontosította. És hiába jöttek létre olyan katonai és rendőri, úgynevezett forradalmi tanácsok és bizottságok, amelyek megpróbálták befolyásolni és fékezni a fehér terrort, csupán alárendelt helyzetbe jutottak, és vagy teljesen csatlakoztak az ellenforradalomhoz, vagy szétszóródtak.
Az október 31-i tanácskozás ilyen módon már egyértelműen jelezte, kiknek az oldalára billentek az erőviszonyok az ellenforradalom táborában, kiknek a kezébe került az irányítás a pártház elfoglalása után. Nemcsak az operatív bizottság összetétele mutatja ezt, de jelzi a nemzetőrség parancsnoksága is, amelynek élén a volt horthysta tiszt, Király Béla állt.
Érdemes néhány mondatban megemlékezni arról, ki lett az ő személyében a nemzetőrség parancsnoka. Apja 1943-ig Somogy megyében a Magyar Élet Pártjának egyik vezetője volt. Ő maga Ludovika Akadémiát végzett, 1942-ben vezérkari tiszt lett, majd a HM szervezési osztályára került. 1944 őszétől a nyilas HM-ben teljesített szolgálatot, többször tárgyalt nemcsak Beregfyvel, a volt nyilas honvédelmi miniszterrel, de Kovarcz Emillel, a Szálasi-féle totális mozgósítással és harcba állítással foglalkozó minisztérium vezetőjével is. Igaz, a felszabadulás után a demokratikus honvédség egyik tisztje, sőt tábornoka lett, de később, mint angol ügynököt letartóztatták, s több évre elítélték. 1956 októberében helyezték szabadlábra. E rövid életrajz is bizonyítja, hogy személyében olyan katona került a nemzetőrség élére, aki biztosítékot jelentett a felkelők számára. Nem meglepő tehát, hogy a Szabad Európa Rádió megelégedéssel nyugtázta Király Béla kinevezését. Egyébként a nemzetőr-alakulatok létrehozásában,majd gyors ütemű fejlesztésében általában jelentős szerepük volt az gykori horhysta tiszteknek, csendőröknek.
Király Béla rendelkezései alapján a különböző fegyverraktárakból 31-től gyors ütemben felszerelték a most már a nemzetőrség keretében szervezett ellenforradalmi erőket. A Timót utcai fegyverraktárból rövid idő alatt "2206 karabélyt és puskát, három golyószórót, két nehézgéppuskát, húsz pisztolyt, száz kézigránátot és 1339 géppisztolyt, valamint korlátlan mennyiségű lőszert adtak ki az ... ellenforradalmi csoportoknak". A Timót utcai raktáron kívül Budapest főkapitányának, valamint a nemzetőrség parancsnokának intézkedései következtében október 31-e után a rendőrség kész leteiből is"... több mint húszezer darab lőfegyvert osztotta ki a felkelők számára". Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy bár a nemzetőrség főparancsnoksága több parancsot adott ki, hogy a hadsereg vidéki fegyverraktáraiból is lássák el a fegyverekkel a gyorsan szerveződő nemzetőr-alakulatokat, e parancsokat nem hajtották végre maradéktalanul. Viidéken "alapjábanvéve megóvták a fegyverkészletet, mert a hadsereg vidéki fegyverraktáraiból a fegyverek döntő többsége Király Béla többszöri parancsa ellenére sem került az ellenforradalmárok kezébe".
Október 31-e után nemcsak a nemzetőrség szervezése gorsult meg, de erősödött az a törekvés, hogy ennek főparancsnoksága alá vonják a hadsereg és a rendőrség vezetését. Mind több kísérlet történt a hadsereg és a rendőrség átalakítására, mindenekelőtt a munkásokból és parasztokból lett katonatisztek eltávolítására. A sorra megalakuó katonai tanácsok olyan tiszteket is leváltottak és eltávolítottak, akik a "forradalom" első napjaiban bizonytalanok voltak, nem tudták, hol a helyük, sőt még olyanokat is, akik az ellenforradalom "forradalommá" minősítése után csatlakoztak a "felkeléshez". Mindenekelőtt persze azokat a katonai vezetőket távolították el, akik felismerték az események jellegét, s esküjükhöz híven harcoltak az ellenforradalom leveréséért.
November 1-én Király Béla vezetésével létrejött egy olyan bizottság is, amely rehabilitálja azokat a tiszteket, akiket a korábbi években eltávolítottak a néphadseregből, vagy oda be se kerülhettek. Többek közzött egy horthysta altábornagynak szánták a honvédség szervezési és mozgósítási csoportfőnöki posztját. November 3-ig ötszáz volt horhysta tiszt jelentkezett és kérte reaktivizálását. Több mint háromszázan írásban nyújtották be felvételi kérelmüket a HM-be. Jelentős részük annak idején, 1945 után, háborús bűnösként felelt tetteiért.
Itt is megindult tehát az a folyamat, amely országszerte kibontakozott. S ez minden bizonnyal rövid időn belül a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium és a főkapitányság vezetésében és személyi állományában olyan mélyrehajtó változást idézett volna elő, amely gyökeresen átalakította volna azok jellegét. Hamar el kellett volna tűnniük a katonai vezetésből mindazoknak, akiknek nem volt olyan múltjuk, mint Király Bélának, Maléter Pálnak, a Corvin köziek, a Baross tériek, a Széna tériek parancsnokainak. Ezt Mindszenty november 3-i beszéde félreérthetetelenül érzékeltette.
A Köztársaság téri ostrom irányítói között szintén oltak ellentétek. Az egyik kezdeményezővel, Maléter Pállal, a Corvin köziek és a Baross tériek szemben álltak. Maléter ugyanis október 25-én délelőtt még harcolt a Kilián ellen (amelynek már aznap a parancsnoka lett), a Corvin közi vezetők fel is rótták neki, hogy csak 25-én csatlakozott a felkeléshez. Maléter viszont támaszkodni tudott arra, hogy egységei nem kis szerepet játszottak a Köztársaság téren. Nyilvánvaló, hogy itt politikai és személyi ellentétek, ambíciók is keveredtek. Többek közzött szó volt az új honvédelmi miniszter személyéről és ellenfelei jól látták, hogy ebben a helyzetben Maléter az első számú esélyes. Ők viszont úgy vélték, hogy alkalmasabb a honvédelmi miniszteri posztrae egy olyan ember, aki 23-tól vett részt a "felkelésben", sőt annak előkészítésében is volt szerepe.
A különböő fegyveres csoportok helyének, súlyának alakulásában fontos tényező volt, hogy milyen szerepet játszottak a stratégiailag és taktikailag jelentős ütközetek megvívásában. Itt elsőrendű jelentősége volt a Köztársaság téri ütközetnek A felkelők táborában sokan szinte természetesnek és magától értetődőnek tartották hogy az ebben részt vett csoportoknak kell alkotniuk az új fegyveres testület magvát, s majorozálniuk kell a vezetést. Ebben a vonatkozásban a Kilián-laktanyai tanácskozás nagyon lényeges állomás volt, ami október 31-én a laktanyában történt, az elválaszthatatlan a Köztársaság téri ostromtól. Ezért tehát távolról sem véletlen, hogy október 30-a után a nemzetőrség parancsnokságában, az operatív bizottságban, tehát a fegyveres alakulatok iránytásában ezek a csoportok jutottak túlsúlyra. Mindez pedig széles utat tárt a reakciós jobboldali politikai pártok és egyesületek előtt a hatalomhoz, vagy legalábbis a hatalomban való részesedéshez.
A megerősödött, létszámban is felduzzadt fegyveresek most már átalános rohamot indítottak a pártbizottságok, a pártszervezetek ellen, és ezzel összefonódva általános kommunistaellenes hajsza kezdődött. A másik póluson pedig, a Budapesti Pártbizottság eleste után, még inkább romlott az ellenforradalom ellen harcoló politikai, katonai és rendőri erők helyzete. Harcuk 30-a után még inkább megnehezült, szórványossá vált, noha számbelileg még mindig ezek az erők voltak többségben. Az ország lakosainak zöme még a legkritikusabb napokban is a munkáshatalom és a szocializmus híveiből állt, de ez a tábor sokkal rosszabb helyzetbe került, mint a kisebbség, mert erői dezorganizálódtak, vezetése megoszlott, defenzívába szorult. Az ellenség viszont támadásba tudott lendülni, mert vezetése az adott pillanatban átgondoltabb és egységesebb volt.
A fegyveres felkelő csoportok - a Corvin köziek, a Baross tériek, a Kilián-beliek, a IX. kerületiek, Dudásék, a Széna tériek, a Móricz Zsigmond körtériek stb. - mindegyike megszállás alatt tartotta Budapest bizonyos kerületeit, illetve ezek bizonyos utcáit, tereit. Támaszpontjaik kiválasztásában már érvényesült a katonai szakszerűség, s ez csak fokozódott az akciókban, a fegyveres csoportok közötti összeköttetés megteremtésében, a fegyverek szerzésében és az egyes csoportok fölépítésében.
A Baross tériek például ellenőrzésük alatt tartották a Baross tér környékét, a Fiumai út egy részét, a Rottenbiller utcát, a Péterfy Sándor utcát, a VIII. kerület "Csikágónak" nevezett részét. A Széna tériek a Maros utca, a Rózsadomb, a Vörös Hadsereg útja, a Vár, a Mechwart tér, a Marcibányi tér körzetét. Hozzájuk hasonlóan a többi fegyveres csoprt is hatalmat gyakorolt a saját körzetén belül. Mindez a teljes anarchia képét mutatta. Ebből az anarchiából a legjelentősebb csoportok parancsnokságai, éppen az ellenforradalom megszilárdítása érdekében, megpróbáltak kijutni. Ezért is törekedtek a nemzetőrség, a Forrdalmi Védelmi Bizottmány és annak operatív biottsága létrehozására. Közös parancsnokság alatt akarták egyesíteni a fegyveres "felkelőket", valamint a hozzájuk csapódott katonai és rendőri erőket, hogy ily módon biztosítsák az ellenforradalom győzelmét, majd későbbi megszilárdítását, konszolidációját.
A "felkelők" vezetői a fegyveres gócok köré egy szélesebb és jelentékenyebb ellenforradalmi tömegmozgalmat igyekeztek tömöríteni.Ezenkívül mindegyik csoport speciális részlegeket hozott létre a felderítéshez, a letartóztatásokhoz, a kihallgatásokhoz, a házkutatásokhoz. Ezeket a legkülönbözőbb elnevezéssel illették: "Operatív csoport", "Kék autóbuszosok", "Különleges osztag", "Defenzív részleg" és így tovább. Házkutatásokat tartottak, előállításokat, letartóztatásokat foganatosítottak, és saját hatáskörben kihallgatásokat végeztek, fogdákat, börtönöket rendeztek be a Corvin közben, a Préter utcában, a Baross téren, a "Szabad Nép" székházában, a Széna téren, a Tűzoltó utcában és másutt, ahová a letartóztattotakat beszállították, egy részüket súlyosan bántalmazták, sőt meg is ölték. A hatalomba bejutott ellenforradalmi felkelők szerepe oly gyorsan nőtt, valamint a kormány és az államhatalom átalakítása oly ütemben ment végbe, hogy a letartóztatottak jelentékeny részét már az állami börtönökbe, a rendőrkapitányságokra vihették. Vagyis, az államhatalmi szervek azon része, amely összefonódott az ellenforradalommal, átállt hozzá, vagy az ellenforradalmárok kezébe került, már maga vált a kommunisták és a szocialista rendszer védői elleni hajsza és terror eszközévé.
Az ellenforradalmi különítmények és az úgynevezett forradalmi bizottságok fogdáin kívül az állami börtönökben, a Fő tcában, a főkapitányságon és az egyes kapitányságokon már ezrekre rúgott a letartóztatott kommunisták száma. Csak a Fő utcai ügyészségen november 4-én hajnalban kétszázkilencven letartóztatott kommunista volt.
E néhány nap alatt, október 31-től november 3-ig, a terror kezdett "törvényessé" válni. Mielőtt azonban rátérnénk arra, mi történt a fegyveres csoportok életében, hogyan terjedtek a letartóztatások és kiket miért tartóztattak le, érdemes megemlíteni valamit, amit jelképnek is tekinthetünk. Az ellenforradalmárok követelésére Tildy Zoltán államminiszter, a miniszterelnökkel való megegyezés alapján, elrendelte a parlamenti kupola tetején lévő ötágú vörös csillag - mint idejétmúlt jelkép - lebontását. Ez a művelet kissé nehezen ment, 31-től 3-ig, tehát négy napon keresztül próbálkoztak vele, s bár megrongálták, de végül is nem tudták levenni.
A legerősebb ellenforradalmár csoportok befolyásának és tekintélyének további növelésére lázas erőfeszítéseket tettek oly módon is, hogy egyes csoportokat egyesítettek, és úgy is, hogy újabb csoportok létesültek olyanokból, akik 30-a után látták elérkezettnek és alkalmasnak a helyzetet az aktív cselekvésre. Az ellenforradalom vezetői, politikai pártjai, de különösen fegyveres csoportjai lázasan készülődtek a hatalom teljes átvételére. Október 30-tól kezdve ugrásszerűen nőtt a fegyverraktárak, a laktanyák, a rendőrségi szervek elleni támadások száma, s városszerte új fegyveres csoportok kapcsolódtak be ebbe. Nagy menyiségű új harci eszközt szereztek nyugatról is.
Október 30-a után megállapodtak abban is, hogy Maléter tanácsadási joggal rendelkezik a Cooorvin közieknél, bár azok megtartják teljes önállóságukat. A 31-én megválasztott operatív bizottságot is csak azért ismerték el vezető testületnek, mert abban jelentős befolyáshoz és szerephez jutottak.
A Corvin közi parancsnokság október 25-től a VII, a VIII. és a IX. kerületi fegyveresekkel is szoros kapcsolatot teremtett, s jelentékeny részüketbefolása alá vonta. Sőt, érintkezésbe lépett a Széna tériekkel és néhány fegyveres egyetemi gárdával is. Ellenőröket, tanácsadókat, szakértőket küldtek a kisebb fegyveres szervezetekhez. Október 31-től a Corvin köz számára külön telefonvonalat létesítettek a Honvédelmi Minisztériumban. De nem szorítkoztak fegyveres akciókra, hanem kifejezetten politikai tevékenységük is megnőtt. Megbízottakat küldtek ki az úgynevezett forradalmi bizottságok létrehozására, ez meg is történt több budapesti kerületben, például a XVIII, a XIX, és a XX. kerületben. Jó néhány helyen beleszóltak abba is, hogyan alakuljon a kerületi kapitányságok vezetése. Majd mindegyik jelentősebb fegyveres alakulat, így a Corvin köziek is, különítményeket indítottak útnak vidéki városokba azzal a feladattal, hogy "a forradalmat" továbbfejlesszék.
A csoport kezdetben, 24-15-én, hetven-nyolcvan főt számlált, ez volt az úgynevezett szilárd gerinc, mely körül azután váltakozó létszámú tagság hullámzott. Az első két napon még meglehetősen nagy volt a fejetlenség és anarchia, de hamarosan működésbe lépett a parancsnokság, amely megpróbálta szervezett formába önteni az egységet. 28-án este a parancsnokság tovább bővült, a legkülönbözőbb politikai és katonai összekötőkkel, tolmácsokkal. November 1-én már a főparancsnok, két parancsnokhelyetes, katonai tanácsadó, rádiós, páncélos- és tüzérparancsnok, külön őrszakaszparancsnok, kötöző-hely felelős, továbbá összekötők, tolmácsok, gépírók tevékenykedtek. 30-a után - és ez nyilvánvalóan összefügg a Köztársaság téren játszott szerepükkel is - létszámuk ugrásszerűen megnőtt. A Corvin közben e napokban már mintegy öt-hatszáz, a Práter utcai iskolában pedig mintegy négyszáz fegyveres tanyázott. Az egyesüésés a további növekedés hatására a csoport teljes létszáma körülbelül három-négyezer főre emelkedett.
a Corvin közieknél és a legtöbb fegyveres csoportnál 30-aután a korábbinál is erőteljesebb jobbratolódást figyelhetünk meg, ami kifejezésre jut a szociális összetétel további változásában. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Köztársaság tér 1956 |
|
|
|
|
|
Offline
