Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
November 4.
  2011-08-15 17:00:57, hétfő
 
  Köztársaság tér 1956
Hollós Ervin-Lajtai Vera
Kossuth Könyvkiadó 1980

Az ellenforradalom szélsőséges irányzatai kezdettől fogva maguk előtt lökték, taszították a különböző áramlatok és irányzatok képviselőit, de oly módon, hogy "...azok vállán jó erősen rajta tartották a kezüket". Az így folyamatosan előrelendített revizionista csoportok nélkülözhetetlen szerepet játszottak, de csak mint segédcsapatai a szélsőséges irányzatoknak, s létük lényege tulajdonképpen azok győzelmének elősegítésében rejlett. Ezt oly módon próbálták igazolni, nem kevesen még önmaguk előtt is, hogy makacsul hajtogatták: a "forradalomnak", amely egy "...semleges, független, szocialista és demokratikus Magyarországot szült", semmi köze az ellenforradalmi jelenségekhez, a jobboldali kilengésekhez. Ezért a revizionisták közül azok, akik 30-án még nem oltak kifejezetten árulók és nem játszottak össze a fegyveres ellenforradalmárokkal, nemcsak átvették ezt az érvelést, hanem önmagukat meg is nyugtatták vele: a Köztársaság téren történtekért a pártházban levők a felelősek.
Az eseményeknek ez sajátos, 1956. októberéig talán sehol sem tapasztalt jellegzetességet kölcsönzött, a párton belüli jobboldali revizionista irányzat olyan párton kívüii erőkre támaszkodott, amelyeknek nem egyszerűen a revizionisták párton belüli ellenfeleivel volt elszámolnivalójuk, hanem az egész renddel. Bizonyos idő után tehát a revizionistákkal is! Egy ideig úgy tűnhetett - a párt tömegei és a pártonkívüliek számára is -, hogy a fegyveres harc voltaképpen nem más, mint a párt különböző irányzatai közti politikai harc folytatása. Ebben csupán annyi az igazság, hogy a párton belüli harc a kirobbant ellenforradalmi lázadást motiválta, de semmiképpen nem fejezi ki annak a lényegét. Mert az igazi kérdés a fegyveres harc közepette, a különböző események sorozatába nem az volt, hogy a párt melyik irányzata kerüljön ki győztesen, hanem a rendszer léte vagy nemléte. A párton belüli revizionista "felkelés" nélkülözhetetlen volt az "igazi" felkeléshez, néllküle az nem jöhetett volna létre. a revizionisták maguk is a "forradalom" előkészítőinek vallották magukat. Ám ez a "szabadságharc" egyáltalán nem valamiféle eddig soha nem látott "antitotális, antibürokratikus forradalom" volt, nem is a XX. század ötvenes éveinek valamilyen teljesen új társadalmi jelensége. Bármilyen sajátos volt, bármennyire is új körülmények között, korábban nem látott új vonásokkal jelentkezett, tartalmát az az alapvető tény döntötte el, hogy mely osztályok álltak egymással szemben. Igaz, azokban a napokban nem kevesek előtt tűnhetett úgy, hogy a harcoló Budapesti Pártbizottság nem a munkások, a dolgozó parasztok, az eyszerű emberek forradalmi érdekeikért szállt síkra, hanem ez csupán az elbürokratizálódott párt és állami vezetés utóvédharca. De mint már oly sokszor hazánk történetében, a látszat és a valóság nagyon távol állt egymástól.
Október 30-án a legsúlyosabb körülmények között a két "ősellenség" találkozott. A pártházat támadók képében a magyar reakció, az ellenforradalom, a fasizmus és a velük szövetkezett alvilág ütközött össze a forradalmi magyar proletariátus képviselőivel. A támadók jól tudták, hogy a Budapesti Pártbizottság elsöprése erős csapás a egész kommunista mozgalomra, ennek következtében sikeres és eredményes támadás a népköztársaság rendje ellen.
Nagyon hamar világossá vált, milyen lehetőségek vannak azoknak a revizionista politikusoknak és irodalmároknak, akik meg akartak szabadulni minden "tsehertől" és akik számára a hacoló, véző Budapesti Pártbizottság is súlyos "ballaszt" volt. Milyen eshetőségek nyíltak számukra? Milyen erővel rendelkeztek? Milyen demokratikus és forradalmi alternatívát tudtak adni? Mindent csak szavakban, a valóságban semmit. Hiszen a revizionista alternatíva valójában azok előtt tárta szélesre a kaput, akik egymás után hozták létre az ellenforradalmi, reakciós, kleriko-fasiszta pártokat, társadalmi intézményeket, akik gyors ütemben olyan mértékben formálták és alakították át a végrehajtó hatalmat, hogy annak már szinte köze sem volt eredeti tartalmához és formájához. A gyakorlat leleplezte: a szovjetellenes revizionista alternatíva lényege, az "antibürokratikus, antitotális forradalom" igazi tartalma - az ellenforradalom. S amikor a revizionista irányzat vezetői összefogtak a Budapesti Pártbizottságot támadó, lincselő ellenforradalmárokkal, ezzel az árulásnak szinte páratlan mélységéig süllyedtek.
Azóta sokszor megállapították már: Király Béla, a Corvin köz parancsnokai, a Baross téri felkelők, a Víg utcai osztagok attól nem lettek forradalmárok, szocialisták, a szocialista rendszer hívei, hogy a revizionisták támogtták őket s összefogtak velük. Ellenkezőleg, az események megmutatták, hogy a "foradalom" (értsd ellenforradalom) nem akaert megállni semmiféle liberizálódásnál, hívei nem azért fogtak fegyvert, nem azért harcoltak, hogy egy "rossz kommunista vezetés" helyébe egy "jobb kommunista vezetés" lépjen.
A szavakat a helyükre kell rakni, s így egyértelmű választ lehet adni a fiatal olvasónak, ha a már már történelemmé vált eseményekről hallva vagy olvasva, megkérdezi, mi lett volna a helyes alternatíva, ki cselekedett helyesen. a több mint húsz év távlatába merült eseménsorozat valóban úrzavaros és ellentmondásos volt, de nem volt kiúttalan. 1956-nak azokban a napjaiban, amikor már hidegre fordult az idő és az őszi szél egyre több falevelet kergetett Budapest utcáin, New York, Párizs, München, London legnaegyobb újságjai örömmel írták: eltűnt, megsemmisült a népi demokratikus Magyarország. Ám ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben az igazi alternatíva ott érlelődött a harcoló, vérző, gondolkodó kommunistáknak, a pártbizottságok épületeiben küzdők cselekedeteiben. az alternatíva a harcnak és az összeköttetésnek arról a csúcsáról volt látható, ahová a Budapesti Pártbizottság felemelkedett. Ott élt a központi vezetésben, a kormányban, az ország legkülönbözőbb városaiban, üzemeiben, az egyre inkább szétszóródó, de harcolni kész emberek gondolataiban, szívében. Nem voltak egyedül a Budapesti Pártbizottság épületében harcolók. Sőt,magatartásuk gondolkodásra késztette és tettekre ösztönözte azokat is, akiket a történtek egy időre megzavartak, megbénítottak, szétszórtak. A kommunistáknak a válságból életük talán legkritikusabb helyzetéből a Budapesti Pártbizottság harca segített kiutat találni.
A november 4-i fordulat, a Forradalmi Munkás-Paraszst Kormány létrejötte nemcsak és nem is elsősorban azért következett be, mert az országban lincselések voltak. A lincselések csak jelezték azt a sokkal lényegesebb folyamatot, amely október 23-án elkezdődött, a hatalom teljes átalakulását, olyan osztály- és politikai erők hatalomra jutását, amelyek az osztály- és pártárulókkal együttműködve készek voltak Magyarországot kiszakítani a szocialista országok közösségéből, hazánk társadalmi rendszerét megváltoztatni, és végrehajtani a tőkés restaurációt.
1956-ban azonban merőben más volt a helyzet, mint 1919-ben. Akor még vérbe tudták fojtani az ellenséges burzsoá környezetben küzdő első proletárdiktatúrát. Négy évtized múltán azonban az országban jelentősebb forradalmi erők vannak és hazánkat szocialista országok határolják, köztük a Szovjetúnió. A forradalm erőknek van hová segítségésrt fordulniuk a külső és belső reakció elleni harcban. A magyarországi események felidézték egy világméretű háborús összecsapás veszélyét, hazánk kettészakítását: például ellenkormány létesítése Győrött, egy mindszentysta-mozgalom erőteljesebb, gyorsabb kibontakozása Budapesten és az országban, a Mindszenty vezette kleriko-fasiszta diktatúra létrejöttének reális veszélye stb. De a harcoló, küzdő pártbizottság, a forradalmi munkáscsoprtok, a rendszerhez hű katonai, rendőri, karhatalmi osztagok jelzik, hogy van erő az ellenforradalom hatalomátvételének megakadályozására, a népi demokratikus rendszer, a munkáshatalom megszilárdítására, a hatalomba már bekerült szélsőjobboldali burzsoá elemek kiszorítására. Ebben a helyzetben az egyik legfontosabb feladat éppen annak a forradalmi centrumnak a létrehozása, amely a meglevő erőket zászlaja alá gyűjti, és harcba viszi az ellenforradalomnak utat nyitó revizionisták és a nyílt ellenforradalom ellen. Ez a forradalmi centrum jön létre szinte közvetlenül a Köztársaságs téri események után, és támaszkodik az ellenforradalom ellen harcoló munkásokra, fiatalokra, katonákra, rendőrökres, kommunistákra, hazafiakra, demokratákra - mindazokra, akik számára az október 23. óta eltelt napok nyilvánvalóvá tették, milyen erők kerülnek hatalomra. A forradalmi centrumnak a létrehozása, a Forradalmi Munnkás-Paraszt Kormánynak a megszervezése ezért történelmi jelentőségű. A program, a politika, amelyet meghirdetett,alkalmas volt a hazug "nemzeti egység" széttörésére, a forradalmi tömegek tömörítésére, a tudatos ellenforradalmi irányzatok befolyása által félrevezettek és becsapottak leválasztására, a korábbi években elkövetett hibák felszámolására.
Ezért a Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány programja és politikája támogatásra talált hazánkban a népköztársasághoz hű emberek között, valamint a Szovjetúnióban és a többi szocialista országban, amelyek internacionalista segítséget nyújtottak az ellenforradalom gyors felszámolása érdekében.
Az 1956-os október végi napokban a Szovjetúnió vezetői több kísérletet tettek a magyarországi helyzet normalizálásának elősegítésére. Elsősorban - különösen, amíg volt remény rá - politikai megoldással próbálkoztak, még a katonai erők felvonulttásakor és mozgatásakor is. De amikor a belső és a külső ellenforradalmi erők vérszemet kaptak, s fokozták támadásukat, politikai megoldásra nem volt többé lehetőség.
Kádár János elvtárs 1957-ben az országgyűlés előtt, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány féléves tevékenységéről szóló beszámolójában a következőket mondta: "A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagjai november első napjaiban szakítottak az ellenforradalom bábjává vált, tehetetlen és széthullóban levő Nagy Imre-kormánnyal. Ilyen körülmények között jött létre és alakult meg a mai Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány. Ez a kormány úgy döntött, hogy a Szovjetúnió fegyveres segítségét kéri az ellenforradalom szétveréséhez és a rend helyreállításáhozs. Ehhez a Szovjetúnió testvéri segítsége múlhatatlanul szükséges volt."
A Szovjetúnió kormánya - a pillanatnyi meg nem értéssel is számolva - a lenini internationalizmus elvei alapján nyújtott fegyveres segítséget az ellenforradalom leveréséhez. A Szovjetúnió indítékait a "Pravda" 1956. november 4-i "El kell torlaszolni a reakció útját Magyarországon!" című vezércikke így határozta meg: "A népi Magyarország olyan napokat él most át, amelyek döntőek lesznek sorsának további alakulására. A kérdés most az: tovább halad-e Magyarország a szocialista fejlődés útján, vagy győznek a reakciós erők, amelyek olyan rendszert akarnak visszaállítani, amely évtizedekre visszavetné az országot."
Hasonló módon ítélte meg a helyzetet a többi szocialista ország kormánya is.
Számunkra sem volt közömbös a veszélyt látva, hogy egy testvéri országban milyen fordulatot vesznek az események. Érdemes még idézni Palmiro Togliattinak, az Olasz Kommunista Párt akkori vezetőjének álláspontját is, amely a "L'Unita" 1956. november 6-i számában jelent meg: "Lehet, hogy az ellenség féktelen propaganájának hatása alatt egyesek ingadoznak, reszketnek, hibáznak. Később vissza fogják nyerni biztonságukat. Nem különös és nem új dolog az, hogy vannak a munkásmozgalomban olyanok is, akik csak néhány hónapi, sőt néhány évi késéssel értik meg a dolgok lényegét De az események lényege világos.. A Szovjetúniónak kötelessége megakadályozni azt, hogy hatáain katonai provokációk tűzfészkei keletkezhessenek. Kötelessége, különösen a jelen pillanatban, megvédeni mindazokat a hadállásokat, amelyek a béke frontjának szerves részét alkotják, kötelessége megakadályozni, hogy ezeket a hadállásokat áttörjék, vagy akár csak kis mértékben is meggyöngítséks. Kötelessége ez nemcsak saját magával vagy a kelet-európai országokkal és népekkel szemben, hanem velünk és az összes népekkel szemben is."
Helyes volt tehát a Magyar Szocialista Munkáspárst VII. kongresszusán kifejtett értékelés, mely szerint a "magyarországi ellenforradalmi lázadás nemcsak a magyar nép szocialista vívmányait, nemzeti függetlenségét fenyegette, hanem támadás volt az egész szocialista világ, Európa és az egész emberiség békéje ellen. A harc nemcsak a magyarországi forradalmi és reakciós erők ütközete, hanem egyben a haladás és a reakció, a szocializmus és az imperializmus, a háború és a béke nemzetközi erőinek összecsapása is volt.
A magyar kommunisták és a haladó erők a Szovjetúnió és a szocialista országok közvetlen segítségével hozzáláttak az ellenforradalmi lázadásnak és következményeinek felszámolásához. Mindenekelőtt a fegyveres ellenforradalmi csoportokat kellett ártalmatlanná tenni. Bár a szocialista rendszer védelmére kész erők jelentősek voltak az országban, de szétszóródtak és részben demoralizálódtak. Megszervezésük és harcba vetésük viszonylag hosszabb időt jelentett volna, ezért döntött úgy a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, hogy a testvéri internationalista segítséget is igénybe veszi a fegyveres ellenforradalmi bandák leverésére, a rend helyreállítására. Közben politikai és ideológiai harccal újjászervezi a belső haladó erőket és kivívja a dolgozó nép bizalmát.
A Szovjetúnió kormánya, eleget téve a magyar kérésnek, segített az ellenforradalmi fegveres gócok felszámolásában, a szovjet katonák a szocializmushoz hű magyar harcosokkal együtt küzdöttek és véreztek. a külföldi propagandaszervezetek, főleg a Szabad Európa Rádió, nagy ígéretekkel ösztönözte a harc folytatását. Ennek ellenére a fegyveres harc lényegében néhány nap alatt befejeződött. Sem a nép, sem egyetlen jelentős magyar katonai egység nem nyújtott támogatást az ellenforradalmi csapatoknak, de elmaradt a nyugatról ígért segítség is. A fegyveres harc november 8-10-re véget ért. Egyes kisebb elszigetelt csoportok még próbálkoztak, de ez már nem volt összefüggő harc, és velük a magyar karhatalom egységei számoltak le. November 11-én Kádár János, a Munkás-Paraszt Kormány elnöke bejelenhette: "Közölhetem, hogy a Magyar Népköztársaság ellen intézett fegyveres támadást az ország egész területén - mind a fővárosban, mind a vidéken - leverték.
Hogy 1956 októberében is valójában milyen erőviszonyok uralkodtak Magyarországon, azt jól mutatja a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány politikájának gyors sikere, a konszolidáció viszonylag rövid időn belüli megvalósulása. Néhány hónap alatt népköztársaságunk tudatos és szervezett ellenséges erői elszigetelődtek. Nyilvánvalóvá vált, hogy tíz- és tízezrek félrevezetés, becsapás és önbecsapás áldozatai lettek. Százezrek és milliók ismerték fel a történtek igazi értelmét és jellegét. Az események megmutatták, hová jut az ország, hová sodródhatnak a munkások, a parasztok, az értelmiségiek, a fiatalok, ha a tévedések, a félreértések, a tudatos menőverek ellenforradalmárokat juttatnak hatalomra.
A Budapesti Pártbizottság megtámadása és az azt követő események minden bizonnyal még gyorsabb cselekvésre késztették azokat, akik a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt életre hívták. Ezért a gondolkodó, harcoló és vérző Budapesti Pártbizottság harca 1956 októberében felejthetetlen jelentőségű eseménnyé lett, a munkáshatalomért harcoló magyar kommunisták szmbólumává vált.		  
 
0 komment , kategória:  Köztársaság tér 1956  
Az ellenforr.újabb térhódítása
  2011-08-15 11:47:41, hétfő
 
  Köztársaság tér 1956
Hollós Ervin-Lajtai Vera
Kossuth Könyvkiadó 1980

A Budapesti Pártbizottság elfoglalását követő, számos arra irányuló kísélet közepette, hogy a reakció a hatalmat megszerezze, egyik kiemelkedő mozzanat volt az az esemény, melynek során a törvényesen megválasztott Fővárosi Tanácsot és Végrehajtó Bizottságot megszűntnek nyilvánították és helyébe az úgynevezett Fővárosi Nemzeti Bizottságot állították.Mostnem foglalkozunk azzal, kik és hányan választották meg a Fővárosi Tanácsot és a Végrehajtó Bizottságot október 30-a után a Kisgazda-, a Szociáldemokrata, a Keresztény Magyar, a Petőfi és a Demokrata Néppárt, valamint a Keresztény Ifjúsági Szövetség két-két képviselője választotta meg, igaz, bevonták még a kommunisták két képviselőjét is. Különösen figyelemreméltó itt a keresztény Magyar Párt színre lépése, amely valójában a horhysta időszakban jól ismert fővárosi Wolff-féle párt örökébe akart lépni. Ez a párt a Fővárosi Tanács épületében azonnal szobát foglalt, s központot szervezett.
A Nemzeti Bizottság két ülést tartott, mindkettőn a jobboldali szociáldemokrata Bechtler Péter elnökölt. Az első intézkedés az volt, hogy azonnal "visszaállítják a polgármesteri tisztséget, valamint a régi közgyűlést." Polgármesternek a Kisgazdapárt egyik jobboldali politikusát, Kővágó Józsefet nevezték ki. Ugyancsak az első ülésen, november 1-én az úgynevezett Keresztény magyar Párt vezetője javaslatot tett: "...hogy osztályvezetőtől felfelé minden vezetőt nyilvánítsanak leváltottnak". Abba az albizottságba, amelynek felül kellett vizsgálnia, hogy kiket vesznek át a polgármesteri hivatalba, már kommunistákat nem választottak. Még egy kérdést megvitattak ezen az ülésen: A Varsói Szerződés felbontását. Ebben is a Keresztény Magyar Párt vezetője volt a kezdeményező, de dönteni nem tudtak. Mire november 2-án ismét tanácskozni kezdtek, a Nagy Imre-kormány már döntött: egyoldalúan felbontja a Varsói Szerződést.
Ezen az ülésen a Keresztény Magyar Párt képviselői követelték, hogy mindazokat, akiket a Magyar Dolgozók Pártja javasolt funkcióba, váltsák le, azokat viszont, akik 1945 előtt a fővárosi közigazgatásban dolgoztak vagy fővárosi üzemek élén állta, de 1945 után elbocsátották őket, vissza kell helyezni funkcióikba. A Keresztény Magyar Párt vezetőjének javaslata így hangzott. "A Nemzeti Bizottság rendelje el azt, hogy az 1945-től politikai magatartásuk miatt elbocsátott összes dolgozókat a főváros és üzemei ugyanazokra a helyekre fogadják vissza, ahonnan elbocsátották őket." Indoklása a következő volt: "A Nemzeti Bizottság a javaslatot jól szívlelje meg, mert ezzel a forradalmi szellemet igazolják, hogy tényleg változás történt". A vitában annyi engedményt tettek, hogy a visszavétel ne vonatkozzék azokra, akiket nyilas magatartásuk miatt bocsátottak el.
Az 1956-os ellenforradalmi felkelés jellemző sajátossága volt, hogy a fegyveres ellenforradalmi testületek, alakulatok, csoportok - különösen Budapesten - meghatározó szerepet játszottak az úgynevezett forradalmi bizottmányok, valamint a munkástanácsok létrehozásában. Sőt a legkülönbözőbb pártok, társadalmi egyesületek, intézményeks újraszületésében, életre keltésében és abban is, hogy ezek ismét a politikai harc arénájába lépjenek. Bizonyos kölcsönhatás jött létre, mert a "foddadalmi bizottságok", a munkástanácsok és a politikai pártok is visszahatottak a fegyveres csoportokra, összefonódtak velük. A IV., a vii., a VIII., a IX., a XII., a XVIII. és a XIX. kerületben például a fegyveres csoportok részt vettek az újabb és újabb választásokon, s jelenlétükkel és befolyásukkal elősegítették, hogy az amúgy is jobbra csúszó intézmények mind összetételükben, mind vezetésüket illetően még inkább szélsőségesen jobboldali irányba torlódjanak. A kibontakozó politikai harcba, amely elsősorban akörül éleződött ki, hogy kik kerüljenek be a bizottságokba és még inkább, hogy kik legyenek a vezetők, a fegyveres csoportok beleszóltak, útmutatást adtak, elősegítették, hogy a még ott lévő kommunisták, a népköztársaság hívei elszigetelődjenek.
S ez nemcsak Budapesten volt így! A budapesti események jobboldali erőket bátorítottak és mozgósítottak országszertes. Jól mutatják ezt a folyamatot a Miskolcon, Veszprémban, Szombathelyen, Szolnokon, Fehérvárott, Győrött és még jó néhány megyeszékhelyen történt események. Bár különböző úton-módon, de mégis egyöntetűen a szélsőjobboldal tört előre. A szélsőjobboldaliak mininkább kiszorították a kommunistákat, s a velük együttműködőket, és elszigetelték a jobboldali szociáldemokratákat, a kisgazdákat, a parasztpártiakat, sőt a revizionistákat is. A hangadók, akiknek helyzete egyre szilárdabb lett, a szélsőségesek lettek.
Kétségtelenül a legjellemzőbbek voltak a Győrben történtek. A Győri Nemzeti Tanács kezdeményezésére Dunántúli Nemzeti Tanács alakult, és ez november 1-től mindinkább ellenkormányként kezdett működni. Kapcsolatot teremtett a dunántúli megyék különböző bizottságaival, de Miskolc, Eger és már megyeszékhelyek ellenforradalmi vezetőivel is. Hozzáfogott egy úgynevezett dunántúli hadsereg szervezéséhez. A Dunántúli Nemzeti Tanács kifejezte bizalmatlanságát a központi kormánnyal, tehát a Nagy Imre-kormánnyal szemben, jobbról nyomást gyakorolt a kormányra. És bár a Nagy Imre-kormány teljesítette követeléseiket, hiszen kilépett a Varsói Szerződésből, bejelentette az úgynevezett semlegessési politikát, visszaállította a többpártrendszert, mindez a Dunántúli Nemzeti Tanácsnak kevés volt. Elhatározta, hogy elkobozza az MDP összes épületét és vagyonát. A Szabad Európa Rádió munkatársainak közvetítésével az ENSZ főtitkárához fordult segítségért.
Csongrádon november 1-én egy 1919-ben hírhedtté vált különítményest választottak meg polgármesternek, akine a neve az ellenforradalom 1919-1921-es éveiben vetekedett Franczia Kiss Mihályéval és Héjjas Ivánéval.
Nyíregyházán a megyei vezetést magához ragadó munkástanács vezetője egykor Gestapo-felderítő iskolát végzett. A vezetőségben voltak még nagygazdák, illegális szervezkedők, egy horthysta tiszt, a Kisgazdapárt egykori megyei vezetője és Szabolcs-Szatmár megye egykori horhysta főispánjának a fia. A városi karhatalom szervezését egy egykori jutasi őrmester kezébe és azonnal felajánlotta szolgálatait a megyei munkástanácsnál.
A letartóztatások és a terrorcselekmények vidéken is rohamosan követték egymást .30-a után Szabolcs megyében elfogták a tanácselnököt és a megyei pártbizottság első titkárát, Varga Sándort, Debrecenben Ménes Jánost, a városi tanács elnökét, és Tatár Kis Lajost, a Hajdú megyei tanácselnököt. November első napjaiban harminc kommunistát tartóztattak le, köztük a tudományegyetem pártbizottságának titkárát is. A "Debreceni Hírlaő" november 3-i száma közölte, hogy a letartóztatások "a munkástanácsok és a forradalmi bizottmányok határozata" alapján történtek.
Besenyőtelken őrizetbe vették Vadnai Lászlót, a Végrehajtó Biottság elnökét. Zalaegerszegen Gyarmati Horváth János és Horváth László tiszteket. sátoraljaújhelyen Szücs István járási párttitkárt, valamint Papp János és Köműves László honvéd századosokat.
Ahogy az ellenforradalom továbbgyűrűzött, vidéken is mindinkább a párt került a támadás középpontjába. Debrecenben október 31-én elfoglalták és feldúlták a megyei és városi pártbizottság székházát. Makón egy negyvenfőnyi fegyveres különítmény elfoglalta a járási és a városi pártbizottság épületét, majd az ott talált iratokat elégették. Sátoraljaújhelyen egy volt földbirtokos vezetésével diákok fegyveresen elfoglalták a járási pártbizottságot, letartóztatásokat is eszközöltek. Kál községben a pártszervezet helyiségében elégették Lenin képeit, a párt zászlóit, a nyilvántartást viszont magukhoz vették, "intézkedés" végett.
Szatymazon a lakásán keresték Horváth István párttitkárt, édesapját, Horváth Antalt találták otthon, akit súlyosan bántalmaztak. Szentmártonkátán a Nagykátai Járási Pártbizottság munkatársát, ifjú Bene Mihályt megtámadták, majd édesapját elhurcolták és megölték. Dabason Kovács Imre rendőr törzsőrmestert az utcán megtámadták és összeszurkálták. Makón egy ötös bizottságot hoztak létre, amely összeállította a kivégzendők listáját. Cigánd községben is hatvanöt nevet tartalmazó listát készítettek arról, hogy kiket kell letartóztatni és kivégezni. Kiskunmajsán a községi tanács kereskedelmi osztályának dolgozóját, Neményi Józsefet agyonverték. Zana Pál kunszállási agronómust keresték, s mivel nem találták, a lakását felgyújtották. Petőiszálláson Tóth Imre tanácsi dolgozót szintén nem találták otthon, ezért feldúlták a lakását és súlyosan bántalmazták a családját. Kakucs községben Gavló Józsefet, a tsz párttitkárát késsel leszúrták, Bugyi községben Lengyel Lászlót, az Új Élet Tsz elnökét agyonlőtték. Dány községben Lázár Flórián rendőr törzsőmestert lelőtték. Mezőcsáton a munkástanács intézkedésére a pártbizottság munkatársai házi őrizetbe kerültek, egyelőre csak a lakásukat nem hagyhatták el, de mindegyikük lakása elé géppisztolyos fegyverest állítottak. Igen súlyos terrorcselekményekre került sor Ózdon, ahol meggyilkolták Horning Ferenc ügyészségi nyomozót és Horváth József államvédelmi hadnagyot. Úgy hisszük, nem véletlen, hogy a meggyilkoltak, a meglincseltek többsége munnkás és szegényparaszt volt, a támadók, a gyilkosok többsége viszont egykori nagygazda, csendőr, horhysta tiszt, ahol nem ez volt a helyzet, ott is ők voltak a hangadók, az irányadók, a szervezők, akik az események menetét a kezükben tartották.
A különböző elnevezésű bizottságok összetételének alakulása az ellenforradalom permanens voltát tükrözi. Az, hogy miképpen ment át egyik szakaszából a másikba, nemcsak az emberek és embercsoportok taktikai magatartásának, tehát a szubjektív tényezőnek a következménye volt, hanem az osztályerők mozgása folyamatának is. E mozgás sajátossága, hogy minden jelentős esemény után eggyel jobbra lépve tolják a folyamatot mind szélsőségesebb irányba. Mint már többször hangsúyoztuk, e vonatkozásban a Budapesti Pártbizottság székházának elfoglalása a szélsőjobboldalnak az egész orszgban újabb erőt, lendületet adott. A hatalomra törő és ténylegesen szerespet is játszó bizottságok összetételének változását jelzik az alábbi példák. Mezőkövesden is létrejött járási munkástanács vezetője egy egykor száztven katasztrális holddal rendelkező ügyvéd lett. Mezőcsáton a munkástanács vezetője hetven hold föld egykori tulajdonosa volt. Bogácson az egykori főjegyző, Zemplénagárdon a száz holddal rendelkező volt birtokos, Mezőkeresztesen százhuszonkét holdas volt földbirstokos, Boldogkőváralján a munnkástanács elnökhelyettese egykori horhysta katonatiszt, aki többször volt büntetve a népi demokratikus rendszer elleni bűncselekmnyért. a példákat, amelyek a folyamatot jelzik, még sokáig sorolhatnánk.
Falun azonban - éppen azért, mert nagyon gyorsan talpra ugrottak a régi világ levitézlett népnyúzói, és ott akarták folytatni, ahol 1945-ben abbamaradt - az események értelme hamarabb tisztázódott, mint a városokban. A nagygazdák, az egykori csendőrök, főjegyzők, földbirtokosok és a velük együtt érzők fellépése, kezdeményező szerepe, gyors előretörése a dolgozó parasztok tömegei számára hamar nyilvánvalóvá tette, hogy milyen "forradalomról" is van szó. Vdéken már puszta jelentkezésükkel is megmutatták valódi céljaikat, önálló arculatukat, s így hamarabb vált nyilvánvalóvá a sok tekintetben zűrzavaros események igazi értelme. Ebben minden bizonnyal nagy szerepe volt annak, hogy a községekben, a falvakban, a járási székhelyeken az emberek jobban ismerik egymást A nagyobb városokban, a mélyreható szociális átalakulás sajátos módon megnehezítette, hogy azonnal felismerjék, személy szerint kik azok, akik "forradalomért", a "független, szabad, demokratikus Magyarországért" szálltak síkra. Itt az egykori fasiszták, horhysta tisztek, vezető tisztviselők, a különböző klerikális és kleriko-fasiszta irányzatok hívei vagy titkos ellenforradalmi szervezetek vezetői és tagjai meglehetősen könnyűszerrel léphettek fel úgy, mintha dolgozók, demokraták lennének, s elhitethették, hogy "forradalmat, "szabadságot", "demokráciát" akarnak. Ezzel szemben a falvakban, a községekben, a járási székhelyeken "forradalmárokként" fellépő és kezdeményezést magukhoz ragadó emberek jelentős része ismert volt, s jelszavaival nem sok hitelt keltett.
Ez a körülmény nagyon sok helyen nemcsak, hogy semlegesítette a paraszttömegeket, megakadályozva az ellenforradalom mögötti felsorakozásukat, hanem a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, gépállomások dolgozóinak egy részét aktív harcra is késztette a szocialista vívmányok védelméért. Nem egy helyen tevékenyen felléptek a pártszervezet és a tanács védelmében, a termelőszövetkezeti vagyon megóvásáért. Nagyiván községben például munkásőrséget szerveztek, és bár 28-án a nagygazdák itt is népgyűlést hívtak össze, oda a kommunisták is elmentek. Vita, sőt összetűzés támadt. Igaz, a kommunisták azt nem tudták megakadályozni, hogy az egykori gazdagparasztok olyan tanácsot válasszanak, amelynek elnöke egy volt Barankovics-párti képviselő lett. De 29-én a termelőszövetkezet dolgozói, közöttük a kommunisták is felvonultak a községi tanács épületéhez, ahol a "forradalmi tanács" ülésezett és határozott fellépésükkel keresztülvitték, hogy a tanács lemondatta az elnököt, és tagjai közé hat kommunistát választott.
Békés megye Gyulavári községében október 27-én forradalmi tanácsot választottak, amelynek elnöke egyszerű parasztember lett. De már másnap leváltották és helyébe egy egykori horthysta őrnagyot tettek. Azután egy csoport behatolt a községi pártszervezet helyiségébe, elégették a pártszervezet iratait, a párttitkárt megtámadták, az összegyűlt tömeg egy része azonban megvédte. Hasonló eseményre került sor a termelőszövetkezetnél is. Megtámadták a szövetkezetet, pontosabban, meg akarták támadni, hogy a vagyont széthordják, de a szövetkezet tagjai fejszével és kaszával megvédték a közös tulajdont.
Arra az eseménysorozatra , amelyet 20-a felgyorsított és a Köztársaság téri események előrelendítettek, a nugaton megjelenő újságok, folyóiratok, hírügynökségek egy része is igen érzékenyen reagált. A Londonban megjelenő "Reynolds News" október 31-én a következőket adta hírül: "Megerősítést nyert, hogy Nyugat-Magyarországon lázas sietséggel szélsőséges katonai szervezetesket hoznak létre, hogy azok beláthatatlan következményekkel járó politikai akciókat kezdjenek" Továbbá: "A magyar "forradalmárok" jobboldali radikálisok... Magyar fasiszták özönlenek külföldről Magyarországra...Fennáll egy szélsőséges fasiszta rezsim lehetősége".
A Párizsban megjelenő polgári "L'Express" 1956. november 9-i száma a következőket állapította meg az október 30-a után kialakult helyzetről: "A Nagy-kormány november 1-én a zavar nyilvánvaló jeleit mutatta...A haragvó tömeg vadul öldökölt, s a politikai rendőrség tagjai nem voltak az egyedüliek, akiket meglincseltek Vidéken a jobboldal a felszínre került, és bizonyos nemzeti tanácsok kevésbé népi irányzatokat mutattak. Hemzsegni kezdtek az "új politikai pártok". Az angol Reuter hírügynökség is kénytelen volt bejelenteni: "Bizonyos információk szerint a fasiszta mozgalom egykori tagjai megkísérlik pártjukat újjászervezni... Az egész országban olyan jelenetek játszódnak le, amelyek a "fehérek" 1919-es visszatérésére emlékeztetnek. A magyar politika jobbratolódása az ország demokratikus elemeit méltán nyugtalanítja."
Október 30-án a "Daily Telegraph" tudósítója ezt írja: "A katonai és a rendőri egységek által nem korlátozott erőszakosság ragadta karmaiba Buapestet..." A "Bild-Telegraph" október 31-én: "A kommunistaellenes erők meg vannak győződve közeli győzelmükről".
A terrorhullámok emelkedése, a bizottságok jobbrasúszása és bennük a szélsőjobboldali politikai erők hegenómiája, a pártok újjászervezése és megjelenése drámaian kifejezésre juttatta és kézzelfoghatóvá tette a hatalom átbillenését. E folyamat "csúcsa" Mindszenty megjelenése és politikai szereplése volt, a szélsőjobboldali antikommunista erők ő köréje kezdtek tömörülni. A Hamburgban megjelenő "Der Spiegel" 1956. november 7-i számában találóan rátapintott az igazságrae: "Mindszenty a felkelőknek antikommunista mártírmítoszt és katolikus ideológiát nyújt... Nyilvánvalónak látszik, a felkelés vezéreként Mindszenty alig jöhet szóba, de feltétlenül szóba kerülhet, mint egy új rend jelképe." Hasonlóan ír "New York Herald Tribune" 1956. november 20-án: "Számos nyugati szakértő úgy gondolta, hogy a magyaroknak, legalábbis egy ideig, meg kell elégedniük egy kommunistákból és nem kommunistákból álló koalícióval, amelynek az élén a kommunista, de ugyanakkor nacionalista Nagy Imre áll..... Amikor kiszabadították a katonák Mindszentyt, már új hangok hallatszottak. Egyesek már azt is követelték, hogy alakítson új kormányt Mindszenty..Mások viszont azt szorgalmazták, hogy Mindszenty vegyen részt egy főtanácsban, amelyet azokból a vezetőkből állítanának össze, akikben bíznak, s ez a főtanács a régensség szerepét töltené be, kinevezné a miniszterelnököt és a kormányt. A hercegprímás legközelebbi támadói egyébként nyíltan megmondták, mit várnak az ENSZ-től: Az ENSZ -megfigyelők azonnali megérkezését Magyarországra, és azt, hogy ejtőernyővel dobjanak le fegyvereket, élelmiszert és gyógyszert.
Október 29-től erősödött a harc Nagy Imre kormányának már nemcsak átalakításáért, hanem megbuktatásáért is. S ez a küzdelem a pártház elfoglalása után mindinkább a Mindszenty-kormányért való harcot jelentette. Október utolsó napjaiban a Szabad Európa Rádióhoz Washingtonból, ahonnan irányították, megérkezett "a híres napiparancs" Build up Mindszenty! (Az éélre Mindszentyvel!) Őt akarták megtenni Magyarország miniszterelnökévé, hogy megkezdődjék annak a rendi államnak a fölépítése, amelyben a nagybirtokosok és az egyház megint visszakapják földjeiket és kiváltságaikat. Mindszenty fellépése tehát nem egyszerűen egy egyházi vezetős vagy akár csak egy reakciós politikus jelentkezése volt, kifejezte az ellenforradalmi mozgalom szélsőséges erőinek előretörését, egybeesett a legkülönbözőbb szélsőjobboldali pártok nyílt színre lépésével, amelyek, ha sok mindenben nem is értettek egyet, de abban kezdtek egyetérteni, hogy Mindszenty politikája jó alapp lehet a "kommunista rezsim" teljes felszámolására.
A "New York Herald Tribune" november 2-án azt írta: Mindszenty "visszatérése egyike a katolikus egyház legfényesebb sikereinek... a kommunizmus ellen az utóbbi tíz esztendőben vívott harcában". Egy angol újság a "Scotsman", szintén e napokban írta "Az antikommunisták előnyomulásának színpadias csúcspontja volt Mindszenty bíboros diadalmas bevonulása Budapestre, harangzúgás kíséretében, amit a rádión keresztül az egész világ hallhatott. A körülmények ereje folytán Mindszenty lett a zendülés szellemi feje. Szavának nagyobb súlya volt, mint Nagy Imre valamennyi felhívásának."
Mindszenty 1956. novembe 3-i beszédében körvonalazta is "...a régi rend elleni" harc programját. S ha ezt nem is fejtette ki teljesen, de szavai elegendők voltak ahhoz, hogy világossá váljon, hogyan értelmezik ezek az erők az új "társadalmi rend" létrehozásának politikai feltételeit. Az osztályerők átcsoportosulásának, a hatalom átformálódásának irányát jól jellemzi Mindszenty József színre lépése. De október 30-, a Köztársaság tér, és november 3-a, Mindszenty József legjelentősebb politikai fellépése között mély összefüggés van. Ha október 23-a titkát 30-0 fejti meg, akkor 30-án, a Köztársaság téren fellépő "forradalmárok" cselekedeteinek igazi politikai jelentőségét Mindszenty november 3-i beszéde fejti meg. Amilyen brutális volt október 30-a a Köztársaság téren, annyira nyílt és világos volt politikailag Mindszenty beszéde. Ennek lényege a következő:
1. A régi rendszer megbukott. (Itt természetesen a szocializmust építő rendszerről van szó.)
2. A régi rendszer örököseit is felelősség terheli, és ezért felelősségre is kell vonni őket (Ez a Nay Imre-kormány volt.)
3. Az egyházakat vissza kell állítani erkölcsi, anyagi és olitikai jogaikba. (Ez többek között egymillió hold föld visszavételét jelentette a parasztoktól.)
4. Magyarország a korlátozott magántulajdon alapján álló kultúrnacionalista nemzet lesz. (Beszédének e mondatai valóságos politikai hadüzenetet jelentettek a szomszédos népi demokratikus országok ellen.)
Mindszenty József politikai fellépését az átgondoltabb, hajlékonyabb magyar burzsoá poitikusok, az okosabb reakciósok, de még maga a Vatikán sem tartotta szerencsésnek. Hisz kimondta nyíltan és világosan, miről van szó: de nyílt és világos cselekedet volt a Köztársaság tér is! Ettől elválaszthatatlan a november 3-i Mindszenty beszéd.
Bár 1956. november 4-e után a Szabad Európa Rádió is siratta a Nagy Imre-kormányt, ezt megelőzően nem keveset tett azért, hogy az ellenforradalom permanens legyen, és egyik szakaszból átmenjen a másikba.Amikor Nagy Imre-kormány kiadta a tűzszüneti felhívást és tárgyalásokba bocsátkozott a lázadókkal, a Szabad Európa Rádió azonnal reagált erre, utasítást adva a "felkelőknek" a további támadásra. A rádió katonai szakértője, Bell ezredes, október 29-én a következőket mondotta: "Nagy imre és társai ravaszul és korszerű formában akarják megismételni a trójai faló esetét. A tűzszünetre, mint trójai falóra, azért van szükség, hogy a pillanatnyilag még ualmon levő budapesti kormány, ameddig csak lehet, megtarthassa pozícióját... A szabadságért küzdőknek egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteniük a velük szemben álló kormány tervét, mert különben megismétlődik a trójai faló tragédiája."
A fegyveres ellenforradalmi csoportok, egyebek között a Szabad Európa Rádió utasításainak megfelelően, nem is tartották be a tűzszünetet. Miután a Köztársaság téri székház ellen indított rohamuk sikerrel járt, 31-én a Szabad Európa Rádióban a következő hangzott el: "A magyar fegyveres erők éléről el kell távozniuk azoknak a kommunista vezetőknek, akiknek ott eddig sem volt semmi keresnivalójuk! Szabadságharcos bajtársak! Követeljétek azonnal magatoknak a honvédelmi tárcát, a főparancsnoki és vezérkai főnöki tisztséget! Ez lenne a legnagyobb szavatosságtok!" És ég ugyanezen a napon uszítva sugározta: "Még mindig övék a belügy és még mindig övék a hadügy! Ne hagyjátok, szabadságharcosok! Egy csepp szenet, egy csepp olajat ne adjatok addig a budapesti kormányzatnak, amíg a belügy és a hadügy nincs a kezetekben!"
A Szabad Európa Rádió vezetői természetesen jól tudták, hogy 30-tól már egészen konkrét tárgyalások folynak a miniszterelnök néhány híve és a legnagyobb fegyveres csoportok vezetői között. Már nem arról, hogy a felkelést el kell ismerni "népforrdalomnak" "szabadságharcnak, hanem a legfontosabb hatalmi pozíciókról, sőt magáról a hatalomról. Az előbb idézett utasítások bátorítást és következetes kitartásra buzdítást jelentettek a hatalom megszerzése érdekében. Ezért a Szabad Európa Rádió folytatta a korábbi napokban kialakított politikai vonalát, harcát a Nagy Imre-kormány további alakításáért. 31-én este az újonnan átalakított Nagy Imre-kormány ellen is támadást intézett. Azt állapította meg róla, hogy "...semmire sem garancia". Ez az állapot olyan ostobán képtelen - jegyzi meg -, hogy átmenetileg sem lehet elfogadni. A legfontosabb teendő elérni, hogy alakítsanak új ideiglenes nemzeti kormányt. "Ebben csak a pártok igazi képviselőinek és a szabadságharc tényleges vezetőinek lehet helye." Követeli a Varsói Szerződésből való kilépést, s "szabad választásokat" nemzetközi ellenőrzés mellett.
Le kell szögeznünk, hogy nem volt egységes a különböző imperialista körök taktikája, sőt még az amerikai uralkodó csoportoké sem. Hiszen, amíg a Szabad Európa Rádió siettette a jobbratolódást, a Nagy Imre-kormány elsöprését, hajtotta az eseményeket mindjobban "előre", "radikális irányba", addig az amerikai küügymnisztérium már 27-én olyan utasítást küldött budapesti követségéneks, hogy figyelmeztesse Nagy Imrét. "ne siessen és tanúsítson több bizalmatlanságot a Nyugattal szemben". Ezért amikor október 31-én az Egyesült Államok Tájékoztatási Hivatalának elnöke a külügyminisztérium intencióitól eltérően úgy nyilatkozott, hogy Nagy Imre kormányát csak átmenetinek tekinti, amelyet követnie kell "egy vaskezű, emigráns politikusok részvételével szervezett kormánynak, amely gyökeresen szakít a kommunista rendszerrel", s szerinta "Mindszenty alkalmasnak látszana egy ilyen kormány vezetésére", a Tájékoztatási Hivatal elnökét e nyilatkozatáért leváltották. Voltak másutt is "józanabb" burzsoá politikusok, ideológusok, újságírók, akik úgy ítélték meg a helyzetet, hogy Nagy Imrére még szükség van. A. "L'Aurore" november 2-i számában olvashattuk: "Bizonyos, hogy Nagynak még van szerepe, és erre adtak neki a kormány kommunistái megbízatást. Alkalmasabb arra, mint ők, hogy az oroszokkal tárgyaljon és elérje távozásukat."
Nyilvánvaló, hogy miről van szó, miben rejlik az ellentét. Két alternatíva között lehet - és kel - választani: betartani a fokozatokat, s lassú ütemben, de biztosabban haladni a hatalom megszerzése felé, bizonyos kompromisszumokkal, kigyezésekkel, sőt a "kommunista" miniszterelnököt megtartva, és egy revizionista, "nemzeti kommunista" irányzattal szövetségben alakítani át a hatalmat, vagy pedig a revizionista és "nemzeti kommunista" irányzatokat is félrelökve, rajtuk is átgázolva, Nagy Imrét és kormányát is elsöpörve azonnal megszerezni a hatalmat.
Az október 30-a utáni helyzetben, mint láttuk, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Nagy Imre és hívei részben elszigetelődtek, elvesztették befolyásukat az események menetére, részben pedig, hogy megtartsák pozíciójukat, az ellenforradalomra támaszkodtak, s átmentek annak táborába. Ezért az előző napokhoz képest élesebben és sürgetőbben merült fel hazánkban a szocializmus létének és jövőjének kérdése. Mert 28-ig, de legkésőbb 30-ig még fennállhatott annak a lehetősége, még élhetett az az elképzelés, hogy Nagy Imre tárgyal ugyan a "felkelőkkel", lavíroz és egyezkedik velük, de csak annak érdekében, hogy a népköztársaságot megszilárdítsa, pozícióit megerősítse, a kommunisták pártját tömörítse, erősítse, időt nyerjen ahhoz, hogy a szervezett és tudatos ellenforradalmárok befolyása alól kivezesse a megtévesztett és félrevezetett embereket, s bizonyos tömegtámogatást szerezve, politikai és fegyveres erővel visszaszorítsa és felszámolja a hatalom és a rendszer ellen támadó ellenforradalmi szervezeteket és csoportoket. De október 28-a, illetve 30-a nyilvánvalóvá tette, hogy Nagy Imre tárgyalásai a "felkelőkkel", a különböző pártokkal, küldöttségekkel nema népköztársaság megerősödését eredményezik, hanem annak fokozatos, de gyors likvidálását.
Ezt a magyar ellenforradalmi burzsoázia okos és tapasztalt politikusai jól látták. Ezért próbálta egy részük az események menetét visszatartani, az erőket ismét a hatalmától lényegileg megfosztott vagy mindinnkább megfosztott Nagy Imre köré csoportosítani. azt remélték, Nagy Imre így elérheti, hogy az országban levő forradalmi erők ne kapjanak támogatást, internacionalista segítséget a szovjetuniótól és a többi szocialista országtól, sőt a szovjet csapatok vonuljanak ki az országból. Az ellenforradalmi táboron belül azonban ez a józanabb, taktikusabb, megfontoltabb irányzat kisebbségben maradt, sőt mindinkább elszigetelődött. Ezt jelezték a fegyveres felkelők közti előretolódások is, s azok a változások, amelyek a lázadó fegyveres csoportok vezetésében végbementek. A megfontoltabb, taktikusabb parancsnokokat több helyen, így a Corvin közben is leváltották. Ez a folyamat ment végbe a különböző bizottságokban, bizottmányokban és az újjáalakult, vagy újonnan létrehozott politikai pártok vezetésében is. A hatalom mindinkább a szélsőséges reakció kezébe került, amely átgázolt tegnapi szövetségesein.
A "Le Monde" november 1-i számában, október 31-re utalva, már a következők olvashatók: "Mire a szürkület a harcok fülstjébe burkolva budapesten leszállt, mindenki számára világos volt, hogy a magyar népi demokrácia nincs többé." Ugyanez az újság írta november 2-i számában: "A forradalom, vagy ha úgy tetszik, az ellenforradalom, győzött Magyarországon." A nyugatnéémet "Die Welt" november 3-i számában is találó sorokat olvashatunk: "a győzelmes nemzeti kommunista felkelés általános antikommunista felkelésbe csapott át. Nagy Imre belpolitikai gyengéségét erősödő szovjetellenes akciókkal ellensúlyozta. Olyan messzire ment, hogy többé nem fordulhatott vissza." Csupán annyibannem teljesen pontos ez a megállapítás, hogy a győzelmes "nemzeti kommunista felkelés" is lényegileg antikommunista erők irányítása alatt állt.
  
 
0 komment , kategória:  Köztársaság tér 1956  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2011.07 2011. Augusztus 2011.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 50 db bejegyzés
e év: 268 db bejegyzés
Összes: 7244 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 75
  • e Hét: 1204
  • e Hónap: 3563
  • e Év: 55829
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.