|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 13
|
|
|
|
|
|
2011-08-02 20:11:45, kedd
|
| |
| |
Orbán látogatást tesz a Vatikánban,
ahol találkozik a pápával, a pápa kezet
csókol Orbánnak.
A körülötte levő bíborosok felháborodnak:
- No de Szentatyám!
- Ne szóljatok! - mondja a Pápa!
- Ez az ember olyan, mint Jézus Krisztus!
A bíborosok megrökönyödve kérdezik:
- Hogyhogy???
- Istállóban született, barmok között él
és százezrek várják a mennybemenetelét.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Humor 2. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-08-02 19:13:08, kedd
|
| |
| |
Formentera a Baleár-szigetek legkisebb tagja, Ibizával együtt a Pityúzok
szigetcsoportot alkotja. Itt található a régió alighanem legszebb villája.
Van, amikor az ízlés és a pénz találkozik egymással. A tulajdonos hölgy
- milliomos körökben szokatlanul - saját maga rendezte be a házikót.
Szerintünk jól tette.
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Tájképek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-08-02 18:24:27, kedd
|
| |
| |
Magyarországon azért ilyen lassú a vasúti közlekedés,
mert meg kell őriznünk a nagy ország látszatát!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Humor 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-08-02 09:31:21, kedd
|
| |
| |
Arcodon sápadt holdsugár matat...
mellettem alszod fáradt álmodat.
Karomban ezer ölelés lapul,
de csak csodállak, mozdulatlanul.
Kezemben millió érintés remeg...
Szeretném megérinteni a kezed.
Szememből szerelmes pillantás oson
és végig suhan lágyan az arcodon.
Sóhajod lebben az ajkad körül...
táncot jár vígan, s tovább penderül.
Bőröm cirógatja leheleted
amint átölelem a testedet.
Mennyi csoda, és mennyi titok!
Boldoggá tesz, hogy melletted vagyok,
de ha felébredsz, majd szemérmesen
lehunyom, álmot mímelve, a szemem...
/Harcos Katalin/
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szerelem 4. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-08-02 09:10:23, kedd
|
| |
| |
Szerettél mást is
Sosem tagadtad
Jobban mit engem?
Választ ne kapjak
Szépek a titkok,
ha megmaradnak.
Végére érünk
lassan az útnak
Hiszek legjobban
teneked hiszek
Azok közül,
akik hazudnak
(Gábor Ferenc)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szavak |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-08-02 09:04:18, kedd
|
| |
| |
Érdemes lesz? érdemes volt?
Görbe ami egyenes volt.
Hol van erő és szerencse?
Mi taszít ki? Ki vezet be?
Tőle, hozzá, benne, érte,
nála, néki, mégse, mért ne,
ide, onnan, ott is, itt se,
majd ha, már most, úgy is, így se,
mindig, egyszer, érthetetlen,
jaj, tovább, nem, az se, nem, nem,
néha mégis, soha többé,
véle, oda, mindörökké:
mennyi megnyílt s elveszett út,
mennyi csapda, mennyi zegzug,
halni lassan, ölni gyorsan
bent a szívben, kint a sorsban,
s úgy hinni, hogy győztes
vesztes, eljutunk az egyeneshez:
érdemes volt? érdemes lesz?
/Szabó Lőrinc/
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-08-02 09:02:14, kedd
|
| |
| |
Azért hogy szeress
megterítek neked
gyertyával középen
üres tányérokkal
kerget sötét homály
szédít vak magány
felborult minden
hol van törött kincsem
széket kínálok
árnyékod gyertyafény
imbolyogva hull
könnyes zápor
csonkig égett, füstöl
csend borul körém
azért hogy szeress
leborulok eléd.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek 4. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-08-02 09:00:31, kedd
|
| |
| |
Illés Sándor
Búcsúzni mindig szomorú dolog. Az ember elveszti egy pillanatra határozottságát, elvékonyodik a hangja, remegés fut át a testén és a torka is összeszorul. Hát akkor ?... Isten veled... folytatjuk majd, ha legközelebb találkozunk...?" És az jár a fejünkben, talán nem is találkozunk többé, mert ki tudja, mi vár ránk holnap? És lesz-e még legközelebb?" Megnyirkosodik elerőtlenedett tenyerünk szorítása, s csak állunk a pályaudvaron, az indulni készülő szerelvény mellett. Aztán elhomályosuló tekintettel követjük a lassan távolodó vonatot...
Az élet nem más, mint szakadatlan búcsú valamitől. Az elpergett napoktól, a déli verőfénytől, az alkonyati bíbortól, szerelemtől, baráttól, nyártól és ősztől. Gyermekkortól és ifjúságtól, óvodástól, iskolától, elhunyt hozzátartozótól.
Életünk során sok-sok búcsúzás emléke rakódik le bennünk, s egyiket-másikat jeles napként ünnepeljük, de a többségük gyászos és szomorú.
Hányszor, de hányszor emlékezik az özvegy arra a régi pillanatra, amikor utoljára ölelte át a férje a vasútállomáson, s utána elvitték virágos csákóban a halálvonaton valamelyik messzi frontra, ahonnan soha többé nem tért haza. Elperegnek és kiapadnak a könnyek, az emlékezésnek csak az az utolsó pillanata marad meg bennünk fájón, amióta ránk nézett a távozó.
Sose felejtem el azt a napot, amikor egyszer a mamát látogattam meg a kórházban. Sokáig ültem az ágya szélén, fogtuk egymás kezét és tudtuk mindketten, hogy ez a búcsú pillanata. Hogy holnap már nem lesz többé látogatási idő, lázgörbe, nem lesz karbolszagos előszoba, fehér
köpenyes ápolónővér, semmi nem marad csak a szeme bágyadt fényét viszem tovább magammal, bármerre járok és a tenyerem érzi hajának lágyságát, évtizedek múltán is. Lehet annál drámaibb dráma, mint egy anya halála előtti búcsúja a fiától? Azóta, mint örökké sajgó sebet hordozom magammal azt a pillanatot. Az ajtóból még visszanéztem. Ő rám mosolygott. És amikor elmentem, csendesen meghalt.
Minden órában, minden nap meghal bennünk valami, s hiába is próbálnánk, nem tudnánk megkapaszkodni a sodró időben. Csak röpke pillanatok maradnak, amire olykor visszaemlékezünk, mint én néha arra a régi-régi padra a ligetben, ahol valaha a kedvest vártam (de nem jött!) vagy arra a kórházi vaságyra, amelyen olyan szomorúan üldögéltem a mama kezét fogva.
A búcsú hozzátartozik az életünkhöz, elmúlt pillanatait, a szívünk bíbor kamrában őrizgeti a derűs történtektől különválasztva: olyan ez akár a templomok csendjében megbúvó mellékoltár, ahová csak ritkábban jut virág a hívek kertjéből.
És valljuk be azt is: jó dolog olykor a régi búcsúkra való emlékezés is; ülünk egy ligeti padon, vagy a kertben, a diófa alatt, s lehunyt szemmel felidézzük valamelyik régi búcsúnkat. Hogy kitől? Tán a kedvestől, akit azóta se láttunk, tán egy régi cimborától, aki elesett a háborúban, egy lakodalmi torról, vagy szüretről elmélkedünk csendben, hogy is volt az akkor, amikor Rozi néni behozta a nagy tál pörköltet, vagy amikor a ház nagylánya azt mondta halkan: Jöjjön el máskor is. Várom.?" Talán azóta is vár, s nem tudnánk most számot adni arról, miért maradt el ez a látogatás.
Ülünk tegnap alkonyatkor a kertre néző teraszon a feleségemmel, nem szólunk egymáshoz sokáig, nézzük a haldokló kertet; nincs szomorúbb látvány egy haldokló kertnél. Tudom: egyre gondolunk. Tavaly ősszel, épp ilyen tájt Makarszka tengeröblében ültünk egy pálmafa alatt, s figyeltük, amikor a sirályok siklórepüléssel le-lecsaptak a vízre, majd újra felröppentek a zsákmányukkal.
Emlékszel? Ez az emlékezés is búcsú tulajdonképpen valamitől, mert ahogy egymásra nézünk, mindkettőnk szeme egyszerre homályosul el.
Csak azt nem tudjuk még bizonyosan, hogy most mitől is búcsúzunk itt az alkonyba vesző teraszon? A nyártól? A kerttől? Az ifjúságtól?
Vagy talán már az élettől?
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Emlékezés 2. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 13
|
|
|
|
2011. Augusztus
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
433 db bejegyzés |
| e év: |
2969 db bejegyzés |
| Összes: |
34577 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 0
- e Hét: 6876
- e Hónap: 16260
- e Év: 148814
|
|
|
Offline
