|
2011-09-11 10:59:38, vasárnap
|
| |
| |
Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató
Analízis
Erős tehetség (öröklött) jelét látom.
Tehetsége fizikai és pszichikai is...
Hadakozó tipus, nem megalkuvó ember.
Szókimondó, fejjel megy neki a falnak! (Sok bajt okozott már ezzel magának...)
Sokkal jobban vonzódik az úgynevezett "primitív2 emberekhez, mint a kifinomult, rafinált entellektuelekhez.
A természetben érzi jól magát, nem az emberek között. Ő maga nagyon intelligens, de nem elég kultúrált, nem elég művelt. Ki szeretne törni egy körből.
Erősen hangulatember, szeszélyes.
Erős kritikai érzéke van, ha kritizál, nem válogatja meg a szavait.
Sok mindent sokkal simábban el lehetne intézni, de ő akkor is bonyolítja, ha semmi szükség rá. Erre mondják: "nehéz ember".
Sok benne a "nyers" gesztus. Nagy csalódások érték, palástolja érzékenységét. Szíve van.
Keresi a melegséget, a szeretetet. Szeretetéhség van benne! Szeretne sok szeretetet adni és kapni.
Tud néha hallatnanul szívélyes és kitárulkozó is lenni. Hallatlanul segítőkész is, mert túlságosan jóhiszemű.
Nem tudom, mivel foglalkozik, de hallatlanul jó a formaérzéke bizonyos dolgokkal kapcsolatban.
Csak akkor áll ki a "porondra", ha úgy érzi, érdemes. Pedig nagy benne a szereplési vágy...
Keresi a különleges, a kifejező színeket, formákat, mozdulatokat.
A ritmus, a zene fontos számára. Igen, a zenéhez erősen köze van...
Jó a szókincse, beszédkészsége is, jól modulálja a hangját.
A groteszkhez is nagy érzéke van...
Hallatlanul egocentrikus! Tévedés ne legyen, nem egoista, nem önző, az más fogalom!
Valahogy megjelenésében is extravagáns...
Furcsa. Rendszertelen és rendetlen, dekoncentrált - ezt látom -, pedig az erős koncentrációs készség nyomai is megvannak az írásában.
Inkább középkorú, mint idős - nagy az energiája.
Idegállapota és kedélye erősen változó, hullámzó.
Amilyen könnyen sír, olyan könnyen nevet is...Hisztériás férfinak gondolom. (Elnézést a kifejezésért.)
Ha nem kapja meg a saját mércéje szerint őt megillető elismerést, nagyon elkeseredik...
Egészség: Egészen ifjú korában lábával történt valami, ami nem természetes. Bizonyosfajta gyulladásoka hajlamos. Valami nincs rendben a szívével. Nézesse meg.
Gondolkodtam, hogy kimondjam-e, de meg kell kérdeznem: Miért gondol olyan sokat a halálra? (Kora és egészségi állapota ezt egyáltalán nem indokolja.)
Kacérkodik a halállal...
Születésével kapcsolatban - mondhatnám a nemzése körül - valami rendhagyó történt. Valami különleges. Esetleg törvénytelen gyerek?
Fülop Viktor
A hatvanas évek elején, tinédszerfejjel láttam először Bartók remekművét A csodálatos mandarint az Operaházban. Ez az elóadás fordulópont volt az életemben. Lenyűgözött, felkavart, magával ragadott, maga volt a csoda!
A "Mandarin" ül itt velem szemben most is.
Életről, munkáról, etikáról beszélgetünk a pszichografológiai elemzés kapcsán. Először arról, mennyire érzi jól magát a természetben, s az emberek között pedig mennyire nem?
Egy konkrét válaszban mindig egy kis analizálás is benne van. De nem szeretnék tudálékos lenni. Mindez attól is függ, hogy mennyire természeti az a környezet, amit az embeerek hoznak létre. Itt most nem épületre, házra gondolok, hanem ember és ember közötti viszonylatra. Adott esetben - ha ez művi - jobban érzem magam a természetben. De mit is értünk természeten? Ha a virágot, a vakondtúrást meg a fákat értem természet alatt, s vele együtt a bogarakat, madarakat, ilyen értelemben a natúrát, az pontosan ugyanúgy élő világ... Ha én hozzányúlok ismeretlenül, az ugyanúgy visszaüt, visszacsap, ha visszaélek vele. Ha a természetben vagyok, az úgynevezett kötöttségeimből kerülök ki, és annak a súlyát, lehatároltságát nem érzem. Jól érzem magam. Bizonyos terhektől akkor megszabadulok. Azt hiszem, mindenki így van vele.
Hogy az emberek között hogy érzem magam, az attól függ, hogy az a közösség mennyire van eldeformálódva. Munkahelyről beszélek, ahol aki nem vándormadár, hosszú évtizedekig egy helyben van.
Jó, én speciális helyzetben vagyok. Nekem más munkahelyem nem volt. Bekerültem hét-nyolc éves koromban az Operába, azóta ott vagyok. Így vay úgy, de ott vagyok...
Minden szakma és minden együttes rettenetesen zárt közösség, hacsak az együttes nem átjáróház! Nem fizikailag éértem - hogy a tagság állandó -, hanem pszichikailag. Mert va például, aki ugyan húsz éve tag, de úgy kezeli az egészet, mint egy átjáróházat.
A zárt szakmai adottságok miatt rettenetesen deformálódhat ez a balettközösség. A szellemiségtől függ. Mi az a szellemiség? Szaavk, szavak. Nesze semmi, fogad meg jól. Nehéz megmondani. Mindenki azt gondol, érez bele, amit akar. Pontosan szeretném ennek a tartalmi részét megfogalmazni.
a művészetben - régi közhely, tudom - ne önmagamat tiszteljem és helyezzem piedesztálra, hanem az érzést, az emberi kapcsolatokat, gondolatokat, jellemeket, szituációkat. Ha ez deformálódik, abban a pillanatban deformálódik az egész!
Kitenyésztett világ jön létre. Lehet nagystílű, színes, de mint a szecesszió, művi, túldíszített. Szemüvegen át nézi a világot. Ne értsen félre, nem a naturalizmus kell, de egy realizmus kell.
- Pontosan értem, mire gondol! Ön, aki klasszikus, és romantikus balettek hős szerepeit is végigtáncolta, sohasem ment el a túlzott érzelmesség, a túldekorálás irányába. Gondolok itt például a Csongor és Tündére vagy a Bahcsiszeráji szökőkútra, s Albert szerepére a Giselle-ben.
Mesterséges környezet teremtődiks, ami ezt a hibrid létet létrehozza.
a hibrid nem életképes. Életképes az, ami - saját törvényei szerint - önmagát fönntartja.
Ha a köössgben alakul ki ilyen tenyészet, az már nem természetes. Nagyon, nagyon nem szeretem, nem is ez a jó szó Nem érzem benne jól magam. arról már nemis beszélve, hogy ez a hibrid lét mennyire deformálja a gyerekeket is, akik ebbe nőnek bele. Leszűkíti őket.
Konkréten operáról, balettról beszélünk. Azt mondják, a táncművészet, a balett, fenimin. És ez igaz Nahát ezért ez egy gyilkos dolog. Bizonyos szempontból a balettnek tulajdonképpen önmaga az ember, az ember teste a táryga és eszköze. Eztál narcisztikus hajlamot fejleszt ki. Ezzel mindent megmondtam. Természetes folyamat. Ha valakiben benne van, s ez adott esetben benne van egy kamaszodó gyerekben. Belenéz a tükörbe, fölfedezi önmagát. Fölfedezi másnak a szépségét, kisugárzását, fölfedezi, hogy ő hogy reagál erre. Ismeretlen még önmaga számára is ez az érzés. Nap mint nap, minden oldalról, minden irányból, tükörben látja magát.
Ha ezt jó irányba vezetik, tulajdonképpen kialakul a személyiségtudata. Azonosul. A gyereknek ilyen értelemben megszűnik a személytelensége, és koncentrálódik önmagára! Avval helyettesítődik ez a narcisztikus hajlam, hogy gondolatokat, érzéseket kell visszatükröznöm. Ha narcisztikus dolgot kell visszatükrözni, akkor is tükör vagyok. A szervezetem, a testem, az adottságaim által, a magam mdján, a magam személyiségével közvetítek. A magam szűrőjén közvetítem a gondolatokat, az érzéseket.
- Érdekelne, hogy Ön hogyan élte meg ezeket a dolgokat hét-nyolc éves fejjel? Azt sem tudom, önként ment el balettet tanulni, vagy küldték, vitték? Volt kedve hozzá?
Nem. Annyira nem, hogy én tizenhat éves koromban ott akartam hagyni.
- Hogy kezdődött?
Volt egy nagynéném. Benne voltak ki nem élt adottságok, hajlamok. Erős érzék volt benne a művészeti dolgok iránt. Citerázott. Írogatott. Nem azt mondom, hogy írt. A gondolatait lejegyezte.
- Önkifejezési vágy volt benne.
Igen. És amit az életbennem tudott megvalósítani, ami neki nem jutott, velünk akarta valóra váltani. Nővérem is van, ő került először a színházba. Neki aztán másképp alakult az élete. És engem is betettek.
- Az adottság, gondolom, azért megvolt? Mozgékony, izgő-mozgó gyerek volt?
Igen. Fára másztam, ha volt a közelben. A szekrény tetejére is szerettem felmászni. Akkor én ott elvoltam. Bicskát, ollót, papírt, ceruzát vittem föl magamnak. Fölmásztam, s megszűnt a világ. Fúrtam, faragtam, rajzoltam.
Aztán, amikor néha falura lementünk, elmentem a parasztbácsival szántani. Büszke voltam, amikor hatéves koromban odaadta az ekét.
- Mesélne még a családi környezetről, az otthonról?
Nálunk nem volt otthon a családban különösebb erkölcsi nevelés. Azt hiszem, nem voltam sem jól, sem rosszul nevelt gyerek. Az apám BEsZkárT-nál dolgozott, buszsofőr volt. Nem volt munkás, de kispolgár sem. Nem volt polgári mentalitása, nem járt sörözni sem. Nagyon szeretett sportolni, hobbiból. Faragott. Ilyen értelemben naturálisabb életet élt. Olvasott is. Nem volt könyvtárunk, de volt jó pár könyvünk.
- Édesanyja otthon volt? "Háztartásbeli"?
Édesanyám a gyerekeket nevelte. Majdnem vak volt. Gyerekkorában valami belement a szemébe. Viszont csodálatos belső látással rendelkezett. Sok szeretetet adott nekünk. Szeretet volt otthon, gondosság volt, és szegénység. De nem a szegénység volt a lényeg, hanem a szeretet. Meghitt létkörben nőttem föl. Azt éreztem, ha anyám valamit pontosan, szépen csinál, azt nekem is úgy kell.
Kinn laktunk az Üllői úton, a városi házakban. Vele szemben sínek túloldalán a Mária-Valéria-telep! az iszonyat volt. A város alja - börtöntöltelékek, csavargók, munkanélküliek - az elesettség koncentrált nyomorúsága.
- Az alapozást - hál'istennek - nem ez a szomszédság adta, hanem a családi légkör. A balettre visszatérve. Ott tartottunk, hogy tizenhat éves korában ott akarta hagyni.
Igen. Szégyelltem. Kérdeztek, hová jársz, kisfiam, iskolába, Az Operába, mondtam, Mit csinálsz ott? balettnövendék vagyok. Rám néztek. Egyértelmű volt, mit gondolnak.
- Ezt nemcsak visszanézve látja így?
Nem, nem. Akkor is így éreztem, most is vissza tudom idézni ezt a szégyent. Felnőtt fejjel ki is mondom. Ez homoszexuális világ volt. Egészségtelen. Nem azért egészségtelen vagy abnormális, mert valaki ilyen beállítottságú. Adott essetben nekik ez a normális. Önmaga számára ugyanolyan természetes. De amikor ez előnyt, elvárást jelent, na, akor álljunk meg egy kicsit! Akkor, ilyen értelemben, latens módon már ez válik valamilyen elvárássá, ami benne van a levegőben. Itt jön a bezártság, amiről beszéltem. Deformálja az egészet, az embert. Ez szörnyű! Mi közöm nekem ehhez?
- Az Operából való eljövetelének - úgy tudom - ilyan okai is voltak. Beszélgessünk egy kicsit bővebben a konfliktusokról.
Kategorikusan fogalmazva: a táncművészet, a balett, megfoghatatlan. Mérhetetlen. Illékony. Amint az ember csinálja, abban a pillanatban már meg is szűnt. Örökös átmenet. Olyan, mint a zene. Az ember érzi, tudja, hogyan kell, mi a hamis, mi a jó. Némelykor tanítani is lehet. Mesterség is. És aki ismeri, tudja a szakmát, az mérni is tudja.
Aki tanít, annak azt is tudnia kell, hogy amit ő mutat, mond és korrigál, az a növendék bőrére megy. Annak a konzekvenciáit az viseli, nem én. A felelősség az enyém, a másiknak a kínján. És annak az embernek, a "növendéknek" ott, este, a színpadon a lehető legkisebb erőfeszítéssel kell - képességeihez mérten - a legnagyobb eredményt produkálnia.
Nem vagyok beképzelt, én tudom, amit tudok. Nemcsak beszélni, de odameni és megmutatni, hogy ne így, hanem úgy. Az okokat és a miérteket. Ha már táncos, gondolkodjon is. Mert a balett művészet is. Mindezt direktben, nem a háta mögött. Ebből aztán kicsinyes hatalmi kérdések, mnőségi differenciák keletkeztek. Ezen én kívül vagyok, mert engem a hatalom sem anyagi, sem presztizsokokból nem izgatott, nem érdekelt.
Így kezdődött, ez volt az alap. Aztán ez sok mindennel színeződött, fűszereződött. Ehhez hozzájöttek személyi dolgok. "Nem állok be a sorba, nem idomulok." Nem lehetett mint balettmestert megvenni. Szóbeli feddéseket kaptam, például: a növendékeket sz embehelyezem a balettintézet tanári karával. Másként tanítok s a többi.
- Ha jól tudom. Önnek nem adták mindezt írásban, de a minisztériumnak jelentették.
Igen. És ez ma is kompromittáló, amit soha nem lehet megbocsátani nekem. Nem tudok mit kezdeni mások mentalitásával. Én is beszélhetek, de csak a cselekedeteimmel igazolhatom magam. Én a munkámat végeztem. A magam erkölcsi mércéje szerint viselkedem másokkal szemben. Nem voltam hajlandó olyan eszközöket használni, amelyekkel megvédhettem volna magam. Ha egy közözsséget megnézek, annak a minősége, mentalitása, pszichológiai beállítottsága, reflexei egy az egyben tükrözik és minőstik is azt a pár vezetőt, akik meghatározzák a dolgokat. Mindig fejétől bűzlik a hal.
Exponált helyen voltam, exponált személy voltam. Elggé fönt, és eléggé tisztességes ahhoz, hogy sem politikailag, sem erkölcsileg nem lehetett hozzám nyúlni.
Doldoztam, nem vettem részt a politikában, egyebekben. Ötvennyolc-ötvenkilencben kezdtem igazán kilógni a sorból, amikor a latanseket is bevonták a soraikba. Beállították az egészséges, jó tartású együttes helyére a maguk színvonalát, a maguk "értékét". Személyemre vonatkoztatva politikai és antiszemita színezetet is adtak az ellentéteknek. Szomorú volt az egész cirkusz, a megszégyenítő vizsgálatok. Undorító.
Ha valaki, bárki - lehet az zsidó, hottentotta, vagy akár kínai is - übermenschi szituációt teremt, a helyzetéből pluszjogokat formál, az a köösség szempontjából is bűn. Tudom, hogyha alapvető dolgokbannem alkuszom, az körülbelül ide vezet...Ha én most olyan lennék, mint akik engem támadtak, azt kívánnám, éljenek olyan életet, amilyet nekem teremtettek 1975 óta.
- Ön nyugdíjban van, vagy tagja az Operaháznak?
Én a színháztól kapom a fizetésemet. Felajánlottam a színháznak háromszor is, hogy elmegyek nyugdíjba - negyedszerre Mihály Andrásnak -, csak egyet kérek. Írjátok le, nekem miért nincs helyem az Operaház tagjai között. Azok után, amit csináltam, aki vagyok. Bármit írhattok bele, de írjátok le. Aztán eltépjük, és távozom. Ez nem történt meg.
- Az Operaházból való távozása után jó pár évet eltöltött Győrben.
Győrbe én munkáért mentem le, nem anyagi egzisztenciáért, mert amit kerestem, az a "különélésre" fordítódott. Én nagyon szerényen élek. A társadalmi élet vagy bárokban ülni, ez soha nem vonzott, de nem is engedhettem meg magamnak. Ez, ha jól emlékszem, összesen négy szezon olt. Munkáva hívott Iván. Nehéz, küzdelmes és szép volt. Köszönöm mindannyiuknak, az újabb közösségi létet.
-A győri társulat vígszínházi vendégjátéka alkalmával döntött úgy Kardos Ferenc filmrendező, hogy Zrínyi alakjának eljátszására önt kéri fel a filmjéhez Szerette csinálni?
Nem. Más szakma. Más hozzáállást kíván. Meg kell tanulni, bele kell szokni. Abszolút tárgynak - nem eszköznek, tárgynak - éreztem magama. Tudom, ez ott természetes. Szituációt, embert egyformán használnak. A lényeg, elsődlegesen, a látvány dramaturgiája. Ismétlem, más mesterség, a film és más a balett. Az előbbi nekem nem megy! A színészet és a szövegmondás, a beszéd!
- A hosszú monológok profi színésznek is gondot okozhatnak.
Iszonyat! A színésznek be van állva az agya a szövegre. De nekem? Elsődlegesen a saját magam gátlásai. Amikor az ember azt hiszi, hogy természetes, akkor használhatatlan.
- Színpadi színésznek is furcsa elősör kamera előtt játszani, hát még egy táncosnak.
Nem vágytam erre. Több hétig ment a rábeszélés, a próbák. Ma sem értem, miért engedtem.
-Gondolom, egy művészt mindig izgat az újszerű, a másféle megmérettetés.
Adott esetben már ne is a szövegmondás zavart igazán - kínlódás, raccsolás -, hanem hogy mint "tárgyat" sem használtak - úgy érzem - megfelelően. Illusztratív volt az egész. S úristen, mennyi pénz!
- Beszélgetésünk közben egyre többet gondoltam arra, Ön, aki ennyi mindent tud a balettszakmáról, ennire jó a kritikai érzéke, miért nem csinál magán-mesteriskolát, balettkurzust? Ma már lenne erre lehetőség.
Azért, hogy éna hivatásomat csinálhassam, nem használom ki a társadalmi lehetőségét, hogy balettre oktassam a gyerekeket. Félrevezetném őket, mert nem tudom adott esetben odáig vinni őket, hogy elvégezzék a főiskolát. Én nem adhatok nekik diplomát, csak a főiskola.
- Nem értem. Gomba módra indulnak a színész-magániskolák. A balett területén nincs erre lehetőség?
Próbáltam. Ugyanabba ütközöm, mint az Operában. És még egy: ha mondjuk néptáncot tanul egy tehetséges gyerek és abbahagyja, akkor a tanított anyag játékossága miatt egészen más, mintha a balettből kiteszik kés nem folytathatja. Ez egy törés! Ezt én nemcsinálom. Mi mindent fűznek a baletthez az emberek: színpad, tükör, fény, csillogás. Hivatás nekem is, a gyereknek is, és annak az intézménynek is. Csak így lehet csinálni.
Nem arrólvan szó, hogy erkölcsileg fel vagyok mentve, ha állami iskolában tanítok. Más a perspektíva. Más a tartalmi része. Én nem vagyok maszek.
- Hogyan él mostanában? Mivel telnek a napjai?
Itt élek a feleségemmel és a fiammal ebben a belvárosi lakásban. Még egy darab telkem sins hogy ott legalább kapálhatnék. Nincs autóm sem, hogy kimozdulhatnék a szabadba. Elfoglalom magam evvel-avval. Olvasok, varrok, hímzek. Csináltam csillárt, asztalterítőt. Ideig-óráig lekötnek, de úgy gondolom, nem ez a dolgom.
- Hogyan gondol most az Operára? Jobb lett volna tizenhat éves korában abbahagyni az egészet? Vagy megérte?
Amikor végül is nem tudtam otthagyni a színházat tizenöt-tizenhat éves kromban, abban a pillanatban azt mondtam, úgy látszik, itt a helyem, ezt kell végigcsinálnom. Hogy nem tudtam az említett dolgokhoz asszimilálódni, azonosulni, az már az én sorsom. Nem idomultam, nem simultam bele. Ez pozitív is, negítív is. Mindig egy kicsit kívül - fölül? - voltam. Ahol tehettem, magatartással, egy kis gesztussal, példvával érzékeltettem is.
-- A Nádasival, Harangozó Gyulával eltöltött időszak, az szép volt, ugye?
Igen, Gyuszinak minden balettjét - a kartól a főszerepekig - végigtáncoltam. A Keszkenőt, a Mandarint és a Fából faragottat különösen szerettem. Nádasi mesternek és Gyuszinak a művészete nem "legyőzölt", nem művi világ volt. Jól éreztem magam benne. Mint művészi tevékenység - ami a személyiséget is formálja -, nem deformatív módon jelentkezett.
- A későbbi munka nélkül eltöltött évekért mi lehet az elégtétel?
Nincs elégtétel!Elmulasztott dolgokért, megtagadott dolgokért nincs elégtétel. Az én életemben - természetesen - nem közömbös. Ez már az én adósságom. Nincs megoldás. Tudja, amit elvettek tőlem, az nemcsak az enyém volt, az övéké is lehetett volna. Ezen kívül az Operától - ideális értelemben - én szépet kaptam. Nekem az életem ott zajlott. Bizonyos érték letéteményese ez a színház, amibe beletartozom én is. Ennek az országnak egy Operaháza van. Belém oltódott - ne tudom, miért -, a Magyar Állami operaház. Ennek a tagja vagyok, amíg élek. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A lélek rajza |
|
|
|
|
|
Offline
