|
2011-09-19 17:57:22, hétfő
|
| |
| |
Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató
Analízis
Egészen különleges, nem mindennapi ember! Átlagon felüli intelligenciával és lelki kultúrával rendelkezik! Átlagon felüli feszültséggel és meglátásokkal, átlagon felüli intenzitással. És átlagon felüli intuitív tudással is bír!
Ránéz egy emberre és azonnal megvan a "diagnózisa"! Minden felfokozott nála. Perpetuum mobile. Mindig mást akar, mint a többiek. Türelmetlen a környezetével...azt hiszi, más is olyan gyorsan kapcsol, mint ő.
Nagyon kevés emberrel tudna, vagy tudott együtt élni! (Fiatal korában nagyon kötődött, kapcsolódott valakihez.) Előbbi megjegyzésem a munkára, munkakapcsolatára is vonatkozhat.
Sok mindent összekomplikál, bonyolultan - mások számára felfoghatatlanul - közelít meg. Túlságosan komplikálja az életét és cselekedeteit... Még a legegyszerűbb dolgot is bonyolultan teszi.
Nem lassan, henam problematikusan dolgozik.
Viselkedésében van valami furcsa harsányság, vagy magamutogatás? Nem, nem, extravagancia a jó, a pontos kifejezés! Erősen extravagáns! Mindent cifráz, túloz.
Óriási a díszítőkészsége! Óriási a tudásanyaga, a hozzáértése, a logikája!
Gyermekorától kezdve magába szívott mindent, mint a szivacs.
Nagyon közel áll hozzá a renaissance és a szecesszió!
A humor és a komikum meglátásához is van érzéke.
Minden, ami a művészettel kapcsolatos, érdekli, izgatja.
A zenét nagyon szereti.
A templomi zenét, az orgonát. Klasszikusok közül a keményeb, legtartalmasabb, legharmonikusabb áll közel hozzá. Utálja a modern zenét!
Megérteni tud másokat, de vegyülni nem!
Tulajdonképpen uralkodásra született.
Reinkarnációi során - a múltban - a hatalom legmagasabb régióiban élő férfiú volt...
Magam előtt látok egy róla készült festményt (portrét) abból az időből: szakállas férfi, fekete bársonyban, csipkedíszítéssel, egyenes, magas kalap.
Most is szereti és tudja is élvezni a pompát. Romentikus lelküleű.
Lelki és fizikai állapota hullámzó. Erős benne a feszültség! A hangulatok embere.
Idegállapota sokszor olyan cselekvésre késztetné, amely durva szavakban is kitörhet! (Erről az oldaláról csak nagyon kevesen ismerik.) Anyai ágon öröklődő drasztikum lappang benne!
Egészség: Vérképe nincs rendben! Nézesse meg! Epéjénél valami furcsát látok. Nagyon hajlamos a gyulladásokra?!
Egyik szemén mintha hályog lenne, s ha meg akarják műteni, halasszák későbbre. Eegy jó o rvos nem akarná most műteni. Legyengült állapotban van! Most a világért sem szabadna műteni! Felerősödésre van szüksége! Teljes kikapcsolódás jót tenne!
Hátgerincét nem ütötte meg - régebben - esetleg sport közben?
Elképzelem őt... Ül egy üres tengerparton - órási a horizont - lemenő nap vörös sugarai - homokos part - mély csönd - teljes élvezet.
Tóth János
Amikor tervbe vettem, hogy megcsinálom ezt az "élveboncolást", azaz különböző "szakmák" kiemelkedő képviselőivel elkészítem ezt a riportsorozatot, a legelsők között jutott eszembe Tóth János. Tudtam, a filmes szakmát, amely természetesen szívügyem, csak ő képviselheti. Tanult szakmáját tekintve operatőr, de azt hiszem, hogy született költő, festő és zenész egy személyben, tehát ideális filmrendező is. Ugyanakkor érzékeny, halk szavú, igaz és tiszta ember, akit ne ismer sem a szakma, sem a közvélemény értékének, rangjának megfelelően. Tanúként idézném a felejthetetlen B.Nagy Lászlót, aki Szerelem című film kapcsán hasonló lelkesedéssel beszélt róla. "... a szemszögek, a kompozíciós elemek látszólagos összeisszaságában piritán rend: Tóth János operatőrnek a lehetetlent sikerült megvalósítania. a fegyelmezett szecessziót. Ami ismét bizonyítja, hogy fogalmak ellentettsége a művészet legnagyobb sarkallója, egységük a kvalitás egyik fő mutatója." S ez a film pályájának csak egyik állomása, a stílusok, színek kavalkádjának csupán egyik árnyalata. Régen nem találkoztunk. Örülök, hogy most itt ülünk az Angelika kávéházban és beszélgethetünk. Érdekelne, mi a véleménye Ács Klára "víziójáról", a festményről a szakállas úrról?
Transzcendens erők által sugallt kép lehet? A hölgynek szívejoga, hogy e kis extemporále láttán az a graphologia, valamint az intuíció érzékenyebb és magasabb képességének birtokában ismeretlenül is olyan képet láthasson rólam, amilyen csak lehetséges. Sőt! Amilyet csak merészel! Ki lehetet ez a jelenség? Kalmár? Kirurgus? Netán Rózsakeresztes? Ha egyetlen pillanatra is láthatnám rejtett arconását. Ideiglenes rejtély. Bár illő lenne emlékeznem rá. Ám a pszchografológiai elemzése viszont tiszta - egész. Sok forró pontja van. Kénytelen vagyok reagálni rá, mert igaz.
- Én egy-két lényeges megjegyzésére rákérdeznék, ha megengedi. "Gyermekkorától kezdve magáa szívott mindent, mind a szivacs" - mondja Ács Klára. Beszélne nekem a gyerekkoráról? Arról, hogy milyen környezetben nőtt fel?
Tolnán születtem, 1930-ban. Ez időben a nagyközséget mértékdó lélekszámban dunai emberek lakták, hajósok, halászok. Szüleim, nagyszüleim, rokonaim is hajósok voltak. Ők tekintenek rám a régi, nagy fotográfiákról, sötét bársonyokban, fehér csipkegallérokkal. Kiskoromtól fogva a Duna ringatott. A folyam hátán utaztunk Regensburgtól a deltáig, Sulináig.
- Csodavilág lehetett.
Igen! Minden pillanatát csodaként éltem meg. Sajnos, később már csak a nyarak rövid idejére, mert az őszi-téli hónapokban suliba jártam. Az iskolák csodáiból a camera obscura jelensége vonzott különösen. Azaz, miként születhet kép a sötét szoba libbenő függönyén, a lehúzott ablakredőnyök piciny rései mögött. E tűnékeny fátyolképeken a napsütéses kinti világnak színes képmásai éltek. Valóságosak is voltak, és mégis megfoghatatlanok. A megjelenítés bűvöletében éltem. Legelső diaképeimet tussal rajzoltam, vékony üveglemezekre. Napfénynél az otthon legbecsesebb tükreivel irányoztam a vakító fényt a tornácról a szobák homályába. Ha véletlenül eltörne egy tükör, hat évig nem lesz szerencsénk! - mondta szigorúan nagyanyám. Ha felhő takarta el a napot, szünetelt az előadás. A magam kis üvegkép-művecskéit szétszedett távcsövek lencséivel vetítettem. Nem volt nyugtom addig, amíg végre igazi mozit nem csinálhattam otthon.Majdnem életnagyságban. A még kékítővel fehérített, szelek szárította, sötét bársonykeretbe fesztett, fényesre vasalt ngvásznon a szárnyaló képzelet fényei domináltak, nem a nehézkes hétköznapok. Főnix mozi volt, valóban. Mindennap újjászületett. Mindennap volt előadás. Ha még egyszer estélyt adhatnék az örökre távozott szülők tiszteletére. Hát...
- Esetleg valami maradandó moziélmény inspirálta ebben?
Részben. Szüleimmel igen ritkán járhattam moziba. A nagy filmszínházak furcsa, sejtelmes légkörére emlékezem. A sötétben a fénylő képeken nem annyira a kacagtató jelenetek bohózata, hanem, mint említettem, a mozielőadás lényegi, belső titka érdekelt.
A természet nonstop színjátékainak voltam elragadtatott nézője. Figyeltem a folyam élő vizének sodrásában szeszélyesen egyre növekvő, születő és eloszló örvények mozgásrajzolatait. A nappalok és éjszakáknak érzékien csillogó, majd vaksötéten suhanó víztükreit. A parti fákat és füveket, köveket, Izgalomba hozott minden előbukkanó és eltűnő folyamkanyar. Minden tovarepülő város és táj. Minden, ami mozgás, látvány és hang. Örökmozit játszott a világ. Ezek az egymásba játszó, elemi erejű, eleven ősrimusú élmények őrizték, alakították minden későbbi, érettebb benyomásomat.
- Kalandos, romantikus lehetett ez az élet.
Teljes élet olt. Tele az állandó változások izgalmával. Az időben helyenként még komoly eszélyek árán volt hajózható a Duna. A felső vizen: Grein, Strudon, Passau, az Al-Dunán a Vaskapu, a Kazán-szoros, Orsova. E helységnevek nyugtalanítóan hatottak a régi hajósokra. E veszélyes folyamszakaszokon yakoriak voltak a szerencsétlenségek, süllyedések. Éltető emlék számomra még ma is minden régi kikötő és minden újralátott, régi-régi város: Passau, linz, Wien. Pozsony, Budapest, Belgrád, hogy a lentebbi balkáni élményeimet ne idézzem. Elmondhatatlan erővel hatottak rám a rég elfelejtett nevű gőzhajók óriás gépei, amelyeket "rettenetes" energi a mozgatott. Egy ormótlanul is csodálatos ezerkétszáz-ezernyolcszáz lerős al-dunai gőzhajó belső világa félelemkeltően érdekes volt. A hatalmas kazánok forró levegőjű fűtútereiben váratlanul fellobbanó, pokoli vörös tüzei. Az alvilági homály, a kénszagú, perzselő hőségében örökké fénylő verítékű, szenes arcú ember-árnyalakok a fedélzeti szellőzőrácsok alatt. A gétermek mélyén a merev, hideg csillogású óriási ércmonstrumok súlyos acél hajtókarjai. Csukott szemmel is látom a méltósággal úszó, szelíd víztükörnek a hajóorr hasította, őrjítően kavargó formáit. A látszatra azonosan tovahömpölygő hullámok mindig más és másként taréjozódó és freccsenve leomló csúcsait. Az iramodó hullámhegyek és völgyek között sisteregve, hörögve kifúvatott gőzsugár-orkánokat. A vastag hajókéményekből néha áttetszőnek látszó bodor, néha sötét gomolygású, komor-nehéz, sűrű füstfüggönyök ábrázolatait. A messzeségben újra nyugalomba simuló, fénylő víztükröket. Riadtan emlékezem a lazán kígyózva merülő, a vízből rianó sistergéssel kibukkanó, pattanásig feszülő, néha füstölgő dörrenéssel szakadó, rángó acélsodrony vontatóköteleknek rémlátomására. Örökre megszerettem az állandó nyugodt fegyelemmel, kimért tempókben mozduló hajószemélyzetet. Mindig hallom a manőverek szótölcsérekbe harsogott, távolba vesző parancsszavait. Hallom még a hajóláncok csörgő zuhanását, a súlyos horgonyok csobbanását a folyópartok erdők övezte, templomvisszhangú csendjében. A gőzkürtöknek fület tépő, ám nagy távolból késéssel hallható, jellegzetesen ismerős hangjait.
A bőrömön érzem még a nyár hevében is mindig friss, fürge szeleket, vad viharokat és a vízre záporozó özönvizeket.
Felidézhetném még az éjszakai utazásokat a kékes, bujkáló holdvilágnál. A folyammedreket jelő bóják fényritmusait. Az őszi ködöket a szürke vízen az egész napos, vigasztalan esőkben. A csillogó, síkos, fekete fedélzeteket, a ragyogva fénylő vörös- és sárgaréz hajólámpákat, a fekete gumicsuklyás matrózokat. A hirtelen jött télben a torlódva úszó jégtáblákat, a hajózúzta, recsegve dörgő, iramló jégmezők "sarkvidéki" izgalmát. Mindezek az életkezdet különös erejű emlékei voltak. A hatalmukban éltem. Lefilmezhetetlen elvont lényegű benső élmény.
Hát ez távolról sem minden, csak néhány szóban az élmnyek viszkozitásáról, a "szivaccsal" kapcsolatban.
- Testvére nem volt? Ezeket a "csodák"-at nem volt kivel megosztania?
Egyetlen "gyerek" voltam, e helyzet minden előnyével és hátrányával. A csodák megosztása? Úgy emlékszem, hogy azok vélt és féltett értékét nem az oszthatóságuk mértéke minősítette. Hozzátéve még, hogy az ilyen-olyan "csodák" érzékítése, magyarázata talán a családban és még ennél szűkebb körben is megfontolandó. Rágabb keretek közt nevetséges, sőt kockázatos. A csodák csak annyiban csodák, amilyen szinten megéljük vagy befogadjuk őket. Az emberi csosa hitből fakad. A csodának egy nemére jellemző, hogy teljes és nem osztható.Egyetlen festőről sem tudok, aki arról lenne nevezetes, hogy a testvérsével osztotta meg a "csodáit". Talán a Limiére fivérek? De az annyit is ér! Ma mindenki csodákat vár a politikától, az ipartól, a tudománytól, a szerelemtől. A csodák mindig szükségesek. Reményük nélkül mit ér az élet?
A kilencedik születésnapom reggelén tört ki a világháború. A német Wehrmacht hadigépezete román olajjal működött. Így az idilli Duna-medret nemsokára mint stratégiailag elsőrendűen fontos utánpótlási hadiútvonalat az angol-amerikai légierő állandó éjszakai mélrepülésekkel elaknásította. Aleatorikus sorrendben robbantak. Égre törő pokoli láng- füst- és vízoszlopokkal. Utána csend. A parafa mentőövek használata éjjel-nappal kötelező volt. Lehet a sors vagy véletlen, hogy életben maradtam.
- "Nagyon kevés emberrel tudna vagy tudott együtt élni. Ez a munkakapcsolatára is vonatkozhat." A pszichografológus ezt naegyon jellemzőnek tartja Önre. Külön ki is emelte.
Úgy sejlik, hogy kis írásomból Ámor tüzes nyilainak találati pontosságára nem lehet analitikusan következtetni. Talán nem is fontos. Szeret? Nem szeret? Iktassuk ki a nemiség csalóka egeit és poklát. És itt bevallom, hogy egy, hitbéli testvériséghez hasonlatos vonzalomnak eszményien tiszta formája sohasem volt idegen előttem A személyekhez vagey az ügyhöz illő distanciával. Eszmélésem óta nagy szükségem van az egyedüllétre. Korai és tiszta csodálatom a vonzóan szép és félelmetes világjelenségekhez természetesnek tűnt. Igykeztem őket magamba fokuszálni, átérezni és újraélni. E tág horizontú, éltető, nyitott-zárt magányban ért minden benyomás, és benne fogant minden téleme. Nem emlékezem, hogy valaha is hatalmába kerített volna a magányosság kínzó érzése. Egyetlen perc sem bénított, hanem éltetestst. Sohasem kiálltottam segítségért. Mind a mai napig nem tudom elfogadni az emberek egyedüllétre vaegy magányra vonatkozó fájó panaszát. Lelki gyengeségnek tartom. Elég nehéz lett volna a saját életemre szóló, még csak sejtett távlatú elképzeléseim apró részleteibe másokat beavatni. Az emberek mások voltak, bizonyos fokig érzéketlenek tűnnek számomra, sőt tiszteletreméltóan idegennek.
Ezt az alaphelyzetet az iskolák sem változtatták meg. Az életem későbbi, érettebb szakaszaiban megerősödtek érzelmi, baráti szálak. Az érettségi után, ahogy eloszlott körülöttem a legelső és legutolsó szivar füstje, sőt később, a "strum und drang" szakaszában tapasztalnom kellett, hogy az "együttélés" egyre fontosabb hangsúlyt kap az életemben. A magány dimenzióinak és gyümölcseinek meosztásával egyre inkább számolnom kellett. Kiváltképpen akkor, ha netán filmet készítettem, és nem egyszál magamon múlott egy jelenet, egy igen érzékeny pillanat, esetleg tíz perc érvénye és hitele. Ha egy nagyjátékfilm forgatásán X. Y. protagonistából vagy a műszaki gárda N.N. kulcsemberéből nem sikerül kihozni azt, ami benne szunnyad és a produkció számára érték, valamint ők sem segítenek ahhoz a ritka pluszhoz, amit nekem illene "kihozni" magamból, ha nem jön létre ez a létfontosságú, minek nevezzem, felsőbb fokon érzékenyített pszichodinamikus kapcsolat, akkor az egész vállalkozás nem több, mint egy "valamilyen" film. Valamilyen műsor. Az egész produkció, ha úgy tetszik, lélektelen, értelmetlen és halott. Lehet, hogy ez a szemlélet már örökre a múlté, De számomra még ez a film.
- Ez is közrejátszhat abban, hogy Ön elég régen nem csinált játékfilmet?
Lehetséges. Ám nem lehetek egészen biztos abban, hogy csak ezen múlott. Ez nem is grafológiai, mint inkább kultúrpolitikai kérdés. A válasz csak hálátlan lehet és bonyolult. Nálunk emlékezetes és számomra figyelemre méltó játékfilmet már elég régen készítettek. Nem könnyű műfaj. Vagy talán már el is van felejtve. Az utóbbi időkben készültek - nem játékfilmek, hanem az újságírásnak, pseudo-parlamentico moziinterpellációi Az a technikai módszer, hogy videoszalagról átjátsszák filmszalagra, és ezáltal mozikban vetítik, nem is jegyzik. Egy film nem attól film, hogy celluloidszalagon van, hogy milyen hosszú és moziban vetítik. Bár a mozi méretét és képminőségét megközelítő videokivetítő már feltaláltatott és beszerezhető.
Egy ilyen film nem film ugyan a világ mozijainak műsorán, de a tévéműsorok végtelen lapos skáláján talán értéket képvisel. A saját műfajában egy regionális csatorna programján. A mérleget egyszer úgyis meg kellene vonni. A film érdekében. Játékfilm és játékfilm között is óriási különbségek vannak. Minden játékfilm más. Nemcsak műfaját tekintve, hanem azonos műfajon belül, a sztrorin túl, az alkotói szándék és stílus tekintetében is Ha nem vagy csak mérsékelten veszik figyelembe a különböző filmek készítésénél adódó speciális kompozíciós és ábrázolásbeli különbözőségeket, netán az igen fontos és érzékeny apróságok együttállását - amin rengeteg múlik - bizonyos műfajnak és kvalitásnak rögtön vége. az ember kezei között hal meg. Vagy meg sem születik. Egyajta filmtipus, mint például az Elégia, az Arena, a Szindbád, a Szerelem vagy a Shine hangsúlyozottan ebbe a kategóriába tartoznak. Az ilyen totális filmtipusnál a koncipiálás kezdeti stádiumában az embernek legelsősorban önmagával támad számtalan konfliktusa, és észre sem veszi - vagy igen, de már a kivitelezés, a "harangöntés" stádiumában -, hogy a külvilággal is mérhetetlen knflktusba keveredett. E konfliktushelyzet gyakran fennmaradhat még azután is, ha az elképzeléseket sikerült olyan mértékben megvalósítani, hogy úgy érezheti, célkitűzései víziója, azaz önmaga előtt nem bukott meg, a világ előtt nem vallott szégyent.
Bár a film, az ipar és az üzlet - vitathatatlanul így is nőtt fel, így vált azzá, ami, és így egzisztál ma is -, de ez nem járta ki azon "szerencsés" esteket (alkalmakat), amikor sikerült valami mást is csinálni a tetejében, a konzumkategória felett.
- Kimondta a kulcsszavakat: ipar, üzlet. Manapság - már a szakmában is - egyre többet hivatkoznak erre. Sokat beszélnek a pénzről. S aról, hogy az úgynevezett művészfilmek milyen drágák.
Mit is mondhatnék erre? mons agitat molem. Ha hallom, nálam mindig durrdefektet idéz elő ez a szó. Különös varázsszó. Rögtön a három "t" után következik. Mindig, mindenkor, mindenre alkalmazható, ésminden értéktelen "játszma" igazolható vele. Szárnyát szegheti minden elképzelésnek.
Ez a kis grafológiai dolgozat nem lehet ok arra, hogy a világ filmbizniszének történeti vagy jelenkori tendenciáinak elemzését adjam. Kiváltképp szűkebb hazámét, ahol tudvalevő, hogy senki sem lehet próféta. A film, amint megszületett és első tekercseinek nilvános bemutatója megtörtént, azonnal aktivizálta a technikusok, mutatványosok, üzletemberek és bankárok seregét. A film azóta is egyszerre látványosság, művészet, üzlet és politika. Az összes filmintézetek és magánkönyvtárak irodalma azta is ezt a "csontot" rágja. Minden film "sok pénzbe" kerül, s persze nem minden film kvalitása egyenrangú, egyenes arányú a ráfordított energiákkal és összegekkel. De a filmtörténet kevés olyan filmet ismer, ahol minimális pénzzel és minmális szellemi befektetéssel és fizikai áldozat nélkül nagy dolog született volna. Amire nem fordítanak sem időt, sem energiát, gondot, sem pénzt, azt valójában semmi. Mert a semmiből, mint tudjuk, nem lesz semmi. Ha netán mégis, úgy az rendszerint rendkívüli szellemi erőfeszítések eredménye. Így minden film,amely valamit is számít a világban, az "drága" volt, vagy a réven, vagy a vámon.
Hosszabb távon mégis egészséges, igaz arány mutatkozik, Művészet van. Kereskedelem is van. a művészet az a fluidum, amely évtizedeken át nézhetővé avat (tartósít) egy filmet.
- Ács Klára azt állítja, Önt minden, ami a művészettel kapcsolatos érdekli, izgatja. Reneszánsz ember, aki a zenét különösen szereti.
A zenét, azt feltétlenül, de miután "filmre" szorítottam magam, a válasz kissé összetettebb. Miután a film vagy a vele hasonlatos dolgok, jelenségek érdekeltek, amelyek a filmben fejezhetők ki, speciálisan a filmben nyújtanak szintézist és talán máig ez a legautentikusabb tiszta formájuk.
Ez számomra természetes volt. Nem is lehetett volna vagy nem is lehetne másként. Igen... Egyfajta túlérzékenységgel születtem. Minden fizikai és szellemi érintést felfokozottan érzékeltem. Ahogy a világra jöttem, alkatilag sem voltam egészen pontosan olyan, mint az orvosi tankönyvekben az "egészséges, normális csecsemő" rajzán látható. Érzékeny, fehér bőrű, mimóza alkat voltam. Nebáncsvirág. Kevés tüskével. Így hát nem lehetett nem látnom, hallanom, éreznem - és amikor meghozta az idő - gondolkodnom is. A dolgok sokrétű, érzéki benyomásaikkal hatottak rám, nem lehetett őket nem tudomásul venni, kitérni előlük. Egyszerűen nem hagyták.
Minden, ami szín, ami forma, mozdulat, mozgás, alakzat, arculat, kifejeződés érdekelt. Állandó permanenciával mindig mindenre figyelnem kellett. Nem is annyira jelenség egyedisége érdekelt, hanem a mögötte vagy a benne rejlő titkos erők világa, amely mozgatja vagy létrehozta.
A film feltalálása a reneszánsz késői eredménye. A film legelső fogantatásának keltezése a reneszánsz korában keresendő. (Camera obscura, optica, laterna magica, csillagászati látcsövek.)
A film mai szellemében és státusában kései hajtása a reneszánsz ezer gondolatának. Minden filmesnek a reneszánsz szellemében úgy a humán, minta reál tárgyak minden ágazatának részleteiben otthon kell lennie. Miután a film ma hírközlés, tudomány és művészet egyszerre. így nem árt, ha visszarendezi kapcsolatát e korral. No nemcsak korstílus és jelmeztörténeti felületeken, hanem magának a korszellemnek a lehetséges lényegi megragadását illetően.
Így hát jól felfogott érdekemben vissza kellett számlálnom önmagam az egyszóólamúság, és a kezdeti polifónia forradlami korszakváltására. Messze tiszteletben tarva Leonardo fáradozásának azon gyümölcsét, hogy Gioconda még ma is élőbb, varázsa elevenebb, titokzatosabb minden letűnt mozicsillagénál. Mindent tud a belső emberi szépségről, eleve lemondván arról, hogy valaha is bemozduljon. Sőt,megszólalván ismertesse a reneszánsz tévé délutáni műsorajánlatát.
Az igazi tiszta filmnek minden mozzanatában, minden kockájában esemén van. Ritmus van. Minden részetében képzőművészet van, díszlettervezés, festészet, iparművészet. Jelenségeinek kibontakozásaiban elvont dráma él. Vizuális zene, mozgásművészet, gesztus és tánc. Indíttatásában és összegződéseiben költészet, dichtung. Ha sikerül megvalósítani! Sajnos, igen ritkán. Még nem sikerült olyan filmet csinálnom, amelyben mindezek úgy lennének együtt, ahogy azt gondolnám és szeretném, vagy úgy, ahogy kellene. De nem adhatom fel a reményt, hogy sikerülni fog. Nem bizonyításként, a külvilág számára, hanem hogy önmageamban valahogy megnyugtatóbb módon tudjak szintézist teremteni a képzelet és a valóság közt. Ha megadja még ezt az élet.
Az ember fut az időben a vágyai és az álmai után. Az idő és a világ is változik. Minden változik. Az összes többi művészet is, melyeket említettem. A film is minden komponenséében, technikai határaiban. Ekkor ugyan nem beszéltem még valamennyi művészeti ág saját válságáról. És ebben a rohanó és változó pozitúrában a több fényév távolságértékkel mérhető táncművészeteket az ember megkísérelheti összefokuszálni, fúzióba, szintézisbe hozni egy filmi ipus-produktumba.
- Tervei milyen stádiumban vannak?
Részint félig dobozokban. Néhányuk papíron a sublótban. Java része szerteszét. Ebben a formában is szépek. Ha újra képzelem őket, úgy is. Többen még a bádogdobozt sem érték el. Több a meg nem valósított tervem, mint az elkészült. annak ellenére, hogy sem én, sem az idő nem kérdőjelezte meg e tervek létjogosultságát, sőt, most válnak immár aktuálissá.
Minden kultúrpolitika banális elképzelésem szerint csak annyiban lehet jó politika, amennyiben nagyszerű és érvényes műveket indukál és produkál, és annyiban lehet csak jó kultúőra, amennyiben egy hatékony, igényes politika képes megteremteni létrehozásának alapjait.
- Igaz a következő megállapítás? "Ránéz egy emberre és azonnal megvan a diagnózisa!"
Lehet rá példa. Egy filmes számára kötelező. Ember és helyzetismeret. A oglalkozással jár. Jól teszi, ha egy-egy mozdulatot, gesztust, arcot "lefényképez" magának és megőrzi emlékezetében. Ez nem jelenthet mindig kész diagnózist, talán csak fokozatokat a felismerésben, a jelenség által aktivizlt értékrendszerben. Konklúziók kínálkoznak. Végső diagnózis talán csak a szükséges és fontos esetekben.
Egy fényképész is együtt él a pillanatokkal. A jelenségek folyamatában kivárja vagy elébe megy egy pillanatnak,megérzi a pillanatot, a pillanat is felszólítja őt. Meg kell tanulni szekundumokban is érzékelni, látni. a film felnagyítja a pillanatot, vagy más idősíkba helyezi, akár el is tünteti. Meg kell tanulni minden jelenséget, amely érint, minden időegységben felfogni és értékelni, és sohasem árt, igen fontos: emlékezni...
A többi már empátia, imagináció, memória, koncentráció és ítélőerő kérdése. Talán nem nélkülözöm ezeket.
- Minden felfokozott nála. Perpetuum mobile.
Nekem nem feltűnő. Talán másoknak. Én sajnos így születtem. Minden neszre, hangra, fényre, az összes ingerre akaratlanul erős, fokozott reflexekkel védekeztem. Fokozott érzékenység és állandó érzékelés nélkül nincs művészet. A saját bőrömön bell így kell élnem.
- Visszatérnék még egy mondat erejéig a zenére. Valóban utálj a modern zenét?
A gyerekember a preklasszikusok, klasszikusok és az énekoktatás harmóniáin nevelkedik Midőn első hallásra találkozika "modern zenével", talán egy finom averziót érez vele szemben, amíg többszöri meghalgatás során felül nem kerekedik és ki nem érlelődik benne egy kiváncsibb, érzékenyebb igény újabb hangélményekre, kompozíciós elvekre. Ha e lépést megteszi az érzékenyebb hallás és az értő befogadás irányában, úgy attól a pillanattól kezdve fokzatosan egy újabb hangzásvilág távlatai nyílnak meg számára.
Zenét utálnom nem lehetett. A kortársi zene nélkül nem jutottam volna az életben semmire. Talán a zeneszerző kollégáimmal vannak vagy voltak a legéteribb kapcsolataim, a zenén keresztül természetesen. A zene még ma is több, mint a mindennapi kenyerem . Eötvös Péter mondotta egykor munnkásságuk kapcsán: A te szemed, az én fülem. Ha megállapítása netán fordítva is érvényes, akkor az ő füle az én szemem. Köszönettel kell nyugtáznom, hogy mindmáig elég jól "látok" vele.
Az orgonaműveket valóban kedvelem, és mint hangszert is mindenekfelett csodáltam. Talán azért, mert az első ilyen hangterjedelmű és intenzitású hangszerrel növendékkoromban találkoztam az iskola énekkarában, minden Veni Sancte, Te Deum, valamint minden nagyobb ünnepi istentisztelet alkalmával. A karzaton, az orgona mellett zengtük szólamainkat a visszhangzó templomhajóbana barokk freskók alatt. Bámultam a hatalmas hangszert, amelyet az időben még nagy taposópedálokkal kellett folyamatosan fújtatni, és addig szólt csak, amíg volt levegője. Ha a lég elszökött, a nagy hangszer suttogva elhalt.
Zenét meggondolásokból a Csendélet című film elvont detonációmozzanatában, az Elégia című film zenei konklúziójaként nem véletlenül hangzik orgona Sőt, szcenikai-dramaturgiai alapozásban a Szindbád többváltozatú finale-megoldásaiból nem véletlenül választottam azt a különös - és a filmet betetőző - Angyalka novellát, amely az imént említett templomi orgona-élményemmel szellemi emlék-rokonságban élt.
A modern zene? Parttalan fogalom. Opuszai közt rengeteg a divatos, újhangzású, de olcsó hatásokkal építkező darab. Sokan követik e divatot, igen gyakori a másodlagos imitáció és fércmű. Önmagamnak kellett tájékozódnom, csalódnom, újra és újra értékrendet teremtenem. Ez nem lehetett ok arra, hogy ne műértő figyelemmel és lelkesedéssel tegyem. Ha a disco-zenét és a rock-pop termés zenégseit is a modern zene kategóriájába soroljuk, úgy Ács Klára megállapítása stimmel. Akkor szerényen, illő tapintattal tudtul adom, hogy akár élő koncert formájában, minden obligát kellékével és gesztusleltárával egütt, akár minden butikban úszó és terjengő háttérérzetekként (illanó, zenei öbltőszer!) egy csoportban kezelem azon desodorokkal és illatpermetekkel, amelyek iránt allergiával viseltetem. Sőt az "aranylemezektől", miként egyes színes, tetszetős, különös hatású, attraktív gombafajták élvezetétől, ha tehetem, tiszta önvédelemből óvakodom.
Számomra már tizenéves koromban legfontosabb tevékenység (művészet) lett a film. De a zene indított valójában e pályán, és tart életben még ma is. Egyáltalán nem a film.
- A humorhoz és a komikumhoz milyen a viszonya?
Szeressem? Ne szeressem? Sírjak? Nevessek? a humor épít és rombol, gyilkol, minőségének és mennyiségének függvényében. Pontosak a műfajhatárok. Az előadó-művészetben és az irodalomban. Rádióban, kabaréban, pódiumon, színművekben, élclapokban. (A zenei példákat figyelmen kívül hagyhatjuk.) A kabarén épültem. Pesten nem hiánycikk. Dömpingáru. Derülni? Kacagni? Nevetni? Röhögni? Egészséges! Egészségükre... Röhögni mindenen lehet. Olyan jelenségeken is, amelyeket olykor mélyen gyászolni kellene... De milyen áron? Átmenetien szükséges lelki meteorológiai jelenségnek tartom, amelyek jelentős élettani funkciója van. Fenntartani a rekeszizmok helyes tónusértékét és kondícióját. A totális komédiák, érzékeny, metsző éelmeélű szatírák és többcsillanású groteszkek éltetnek derűvel. Az úgynevezett humor gyűjtőnevű fogalomnak egy színvonal alatti fajtája nagy mennyiségben lealacsonyít, leépít. A befogadásnak minőségi és mennyiségi határait szigorú kritikával kell megvonnom.
A humornak "naprakész" szükséges termését is meghagyom kedvelőinek. Színvonalát és mennyiségét tekintve, nagy átlagában, megkülönböztetett tisztelettel a kevés kivétel iránt, enyhén alantas terméknek tartom. Szeretnék nevetni (isteni derűvel) a humoromon, visz még rá a lélek. A klasszikus ókori görög, a francia, az angol szatírák, vígjátékok, komédiák, irodalmi gyöngyszemeit, valamint a karikatúrának grafikai ihletésű érzékenységű nemesebb, esztétikus kategóriáját tisztelem.
A filmtörténetnek egy jelentős korai periódusa épült a komédiára. A nevetés mindig kurrens fimárunak bizonyult. A régi ötcentes "Nikkelodeon" mozk így hirdették bohózataikat: "Jöjjön be, és kacagjon!" Dőlt a nép, nyitotta bugyellárisát, és kacagott. Néhai Novák Márk barátommal készítettük a Kedd című kisfilmet. Egy próbavállalkozást megízlelni, újabb fokon feltámasztani és újabb szinten újraéltetni a műfajt. Válaszom a feltett kérdésre e filmben irányadó kísérlet volt. Egy teljesebb előadást, a tervezett és elkészült nagyfilm-forgatókönyvünket nem sikerült megvalósítani. Nem értették. Néha Márk barátom és a vállalkozásunk emlékét kegyelettem őrzöm.
A humor az emberi dolgok "lelkére" tapintván övid úton villantja fel egyes jelenségek visszásságát. A humornak egyetlen atomja feloldhatja a kritikus napnak vagy órának minden feszültségét. Pszichés görcsoldó. Ha igaz, hogy a humor valóban az élet sója, akkor figyelembe kell venni, hogy mint fűszert, milyen mennyiségben csippentjük az ételbe.
Bármilyen közelről vagy távolról is vizsgálom: a humor tisztán emberi termék. Az emberi tökéletlenség mulatságos bizonyítéka. A humor csak emberi, olyannyira, hogy ha mindezt újra végiggondolom, a kérdést nem tudom illő komolysággal kezelni. Fenn kell tartanom a téma kezelésében, komolysága ellenére, némi játékos traszparanciát.
- Érdekelne, hogy változó, hullámzóó hangulatai közepette a durvaságot, a drasztikumot felfedezte-e magában? Kitört-e úgy, hogy később megbánta?
Nem! Erre még sohasem volt példa.
- Munka közben sem?
Nem! Erre végképpen nem! Ez végképpen tilos. (Bár emberi!) Az a helyzet, hogy olyan krnyezetben és szellemben nőttem fel, olyan apám és anyám volt, és nagyszüleim, melehetősen szigorú erkölcsű, de tiszta és végtelen szeretetű, hogy ebben a szűk családi körben egyetlen durva szór sem emlékszem, semmilen formában. Ez azt is jelentette, hogy sohasem ütöttek meg. Néha majdnem súroltam ennek a határát, de nem éltem meg semmilyen durvaságot sem családon belül, sem kifelé. Ezt örököltem. Megtartottam. Belém nevelték? Lehet, hogy nem is volt nehéz. Talán a módszer? Nem tudom. Szüleim a munka és a szeretet világában, sugárzásában éltek. Ebben nevelkedtem. Drasztikum? Jobb, ha kerüljük. Ez nem jelenti azt, hogy a "nagy életen" naponta, percenként, pillanaonként nem éltem át azokat a félelmetes indulati feszültségeket, gyötrelmeket, annak a lellki-pszichikai rohamnak az auráját, hogy azonnal elveszítem az önuralmamat és azonnal... nem tudom, mi történik. Felmérhetetlen borzalom. Össze ne törjem jómagamat és a világot. De ezt sikerült ez ideig még mindig önmgamon belül meggátolni, levezetni. Nem az ingerszegénység vagy az indulatok gyengeségének, inkább a "féek" és a "rácsok" erejének köszönhetem - persze amíg jó a konstrukció... Ha nem - s ez bekövetkezhet tán bármelyik pillanatban -, akkor lehet, hogy Ács Klára helyes következtetése, megállapítása ebben is beigazolódik.
Látomsok, indulatok, érzések nélkül nincs igazi művészet. A filmművészet sem nélkülözi. A filmbeli ábrázolásnál, megjelenítésben, a kívánt hatás filmbéli formájához képest lényegesen erősebb indulati formálóerő kell, hogy annak lenyomata, mása hitelt érdemlően megjelenjen. Talán a zenei előadó-művészetben vagy a szín- és táncművészetben hasonló intenzitású.
Ezek a pszichikai energiák jó vagy rossz komponensek, de még nélkülözhetetlen elemek a ngyobb, jelentős teljesítményekben. A lomha-lustán vgy robbanékonyan mozduló sárga szemű fenevdk és a magabiztos flitteres idomárnő vgy a bajuszos idomár közt nincs végérvényes és megnyugtató, életre szóló konszolidált állapot. A konszenzus csak ideiglenes és látszólagos. Ugyanis: ez az "Attrakció".
- Ha megengedi, a pszichografológusnak az egészséggel kapcsolatos megjegyzéseire is kitérnék: "Vérképe nincs rendben. Nézesse meg. Az epénél is valamit látok." Mit szól ehhez?
Ez szinte egyenértékű egy orvosprofesszori diagnózissal. Félelmetes. Említettem a múltkor, amikor találkoztunk, hogy nemrégen hagytam el a kórházat. Nem mondhattam le dr. Balogh Ádám tanár úr kedves, azonnali meghívását, amely egenesen a műtőúasztalra szólt. Epeműtétre! Betegségem epeelzáródással járt, s ez az állapot sárgaságot okoz. A vérsképben a bilirubinszint nasgymértékben felfokozódik. És mivel engem már elég kései stádiumban operáltak, gondosabb és hosszabb kezelési idő kellett a jelenség és utóhatásának megszüntetéséhez. Amikor találkoztunk, az időben állt be a vérképem a maga lassú, de természetes módján a kívánt normális szintre. Tehát jól írja Ács Klára, hogy a vérképen nem volt teljesen rendben. A labor szerint ma már igen. A halál udvarában jártam.
- Az orvos véleménye s a mérések szerint most már rendben van?
Időszakos laborkontrollok után, az orvosi vélemény szerint igen. Ha nem lát rajtam egy távol-keleti színárnyalatot, és nem téveszt össze az utolsó kínai császárral, vagy a Csodálatos mandarinnal - a csillárjelenet után -, úgy ez szinte biztos. Újra átadtak az életnek.
- Hála Istennek, teljesen szokásos színe van. De- mennyire én tudom - szemével ugye semmi komol probléms? "Munkaeszköze" is, s mint ilyen kiválóan működik.
A látásom, az hála Istennek, normális. Nincs panszom. Egy év óta használok talán másfél dioptriás szemüeget, ha egészen közelről nézek apró betűs szövegrészleteket. De lehet, hogy a hölgy kissé áttételesen érzékelte.
Lehetséges, hogy az egyik szememre, valamint a műtétre vonatkozó megállapítása annak a volt állapotnak a jelzése, amely talán kóros kapcsolatban állt a látással is, és azon stádiumban a műtét végrehajtásának körülményei teljesen megfeleltek Ács Klára észleleteinek és intelmeinek. Könnyen lehet, hogy kézírásom nem órára és percre tükrözi az egyén szelemi és fizikai státusát, hanem kissé késik, vagy netán előjelez.
Ennyi hibalehetőség, bevallom, nékem még szimpatikus is. A százszázalékos analízis egy kissé gyanús lenne. Egey száz százaékban pontos analízis felháborítana. Kiborítana.
Így is a határán állok. Ugyanis meg kellene kérdeznem, hogy tulajdonképpen mi az az anyaiágon: Nem! Ez egy nagyon is mély és éles felismerés, és ezt e kerek világon csak jóanyám tudta rólam igazán. Slussz.
- Szintén az egészséggel kapcsolatban: Esetleg - spor közben - megütötte a gerincét?
Igen... Nagyon régen... Kamaszkoromban. Problémát is okozott.
- Tehát ezt is kipipálhatom. És végül is a legyengült fizikai állapot is stimmel, azt hiszem, műtét után pár héttel ez teljesen természetes.
Gondolom, felerőséséhez - mint ahogy Ács Klára is figyelmezteti - nagyon odafigyel az étkezésére?
Igen... Pillanatnyilag szigorúan ajánlott diétás étrend. Sok minden került tilalmi listárae. Kedvenc ételeim még tiltottak. Átmeneti, érzékeny búcsú a tiltott, apró örömöktől. Ez a legkevesebb, hiszen sohasem voltam haspók.
Okulnom kell a messzeérvényű, paradicsomi példából. Komolyan veszem. Megigérem.
- Végignézve az előttem lévő analízist, úgy érzem, beszélgetésünk közben minden tételére, megjegyzésére fény derült, akkor is, ha nem beszéltünk minden tulajdonságáról egyenként és szó szerint. Szavaiból, vallomásából képet kaptunk életéről, vágyairól, terveiről. Kívánom, hogy az elkövetkező napokban, hetekben sikerüljön kellemesen kikapcsolódnia, egy jót nyaralni, utazni.
Nagyson köszönöm! A napokban utazom egy rövid időre Bécsbe, ahol talán, mint egykor régen, elkég otthonosan fogom érezni magam. No nem pihenni, abba belebetegednék. az a halálnak egy másik neme. És mint turista meg sem születtem. És nem is a film temetésére megyek, ugyanis Bécsben jelenleg a film eg új technikai lehetőségét hozzák gyakorlatba. Azonos probléma és látásmód. Pontosan azonos irányú azzal, amivel én itthon tíz-tizenkét évvel ezelőtt próbálkoztam. (Eltanácsoltatott.) Vagy még veem, vagy nélkülem, de létrejön az a film, amely a kifejezés lehetséges korlátait és szabadságát tekintve minden részletében egenrangű lehet a többi művészettel...
Hinni akarom. Ezen dolgozom. Ahogy Kosztolányi írja. "A játék a tükrünk... Amíg látjuk benne az arcunkat, tudjuk, hogy vagyunk." |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A lélek rajza |
|
|
|
|
|
Offline
