|
2011-09-08 17:52:35, csütörtök
|
| |
| |
Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató
Analízis
Furcsán különleges ember!
Nincs eléggé szilárd talaj a lába alatt, nincs elég stabilitása!
Familiája visszahúzza a földre, pedig transzcendens erő van benne! De: Ez a kettősség nem engedi kibontakozni!
Nagyon érzékeny, nagyon intuitív ember. Intelligensebb, mint amilyen okos...
Vonzódik mindenhez, amiben szellemiség, érzés van. Valami kényszer van benne, hogy végigcsinálja, amit elkezdett...
Hit is van benne, de bele is lovalja magát, és a helyzete is belekényszeríti!
Nagyon tud szenvedni! (Túlzott is az átélésekben.)
Szomorú! Hitében ki akar tartani, de rosszak a tapasztalatai!
Inkább elméleti, mint gyakorlati ember. De: intuciói révén találékony gyakorlati területen is.
Egészség: Fáradékony. Vérszegény? Biológiailag nincs elég ereje! Vérképe nincs rendben! Nézesse meg! Fáradtsága miatt halogat dolgokat - nem megbízhatatlanságból.
Fizikailag és idegileg is fáardt.
Zsófi - mi van a gerincével?
Kati - terefere jut róla az eszembe.
Magdi- igyakszik jól állni a lábán.
Egely György
A budakeszi kis ház csendjében már nyugodtan beszélgethetünk Egely Györggyel. A két tüneményes, virgonc kislányt, Katit és Zsófit nemrég dugták ágyba - nagy rábeszélések után - délutáni pihenésre. Magdi, a felesége, a szomszéd szobában ül az ágyuk mellett, mesél, álomba ringatja őket. Itt a grafológia, az elemzés a téma.
- Mi az első benyomásod Ács Klára analízisét kézbe véve?
Általában helyesnek tartom. Van, ami azért pontosításra szorul. Foglalkozási betegségem, hogy szeretem a pontos definíciókat. Transzcendencia alatt általában azt értjük, ha misztikus és megfoghatatlan dolgot keres valaki. Én, azt hiszem, ennek az ellenkezője vagyok. A megfoghatót, leírhatót, megfigyelhetőt, a mérhetőt keresem és szeretném utolérni.
- Összeségében fedi a személyiségedet az analízis?
Igen.
- A grafológiáról, a psz ichografológiáról mit tudsz, mi a véleményed?
Azt hiszem, az a tisztességet, hogyha megmondom, semmit sem tudok róla. Sosem próbáltam. Nagyon érdekes lenne, ha kiderülne, hogy igaz. Azt kell mondanom: a puding próbája az evés. Nézzük meg, hogy bejön-e. Hallottam már róla jót és rosszat is. De maga a módszer elképzelhető, hogy működik. Nagyon függ attól, hogy ki csinálja.
- Mint minden.
Talán több benne a művészet, mint az egzaktság. Ugyanúgy, mint a pszichológia és a belgyógyászat. Mint a kettőhöz nagyfokú empátiás készség kell. Én olyan dolgokkal foglalkozom most, amelyek csak részben érintik a pszichológiát.
- "Furcsán különleges ember" - ez az első megállapítás az analízisben.
Azok a jelenségek, amik engem érdekelnek, kivétel nélkül kivételes jelenségek. Tehát ritkán fordulnak elő. Kevés ember figyelte meg őket. És pont emiatt rendkívül szokatlan és bizarr tulajdonságaik vannak ezeknek a jelenségeknek. De hát azt kell erről mondanom, hogy nemcsak annyi az élet, amennyit nap, mint nap megtapasztalunk, hanem ennél sokkal-sokkal gazdagabb. És engem történetesen ezek a dolgok nagyon érdekelnek.
- S ez mióta van így?
Azt hiszem, gyermekkoromtól kezdve. Nagyon sok Verne-könyvet olvastam, és mindig érdekteltek a távoli, a messzi,a hihetetlennek tűnő dolgok. És azok a merészen gondolkodó és cselekvő emberek, akikkel egy ilyen ifjúsági regényben meg lehet ismerkedni.
- Miért műszaki pályára mentél?
Én nagyon örülök, hogy műszaki pályára mentem, mert ez a két lábbal a földön álló stílus kell ahhoz, ami engem érdekel és máshogy nem is szabad megközelíteni ezt a területet.
Ha én történetesen jogász lettem volna, vagy magyar-történelem szakos tanár, akkor soha, semmilyen eredményt sem tudtam volna itt elérni. Úgy gondolom - ezeket a jelenségeket csak nagyon reális embereknek szabad vizsgálni, akiket semmiféle előítélet nem köt.
- Nem viszik vakvágányra az érzelmeik, a fantáziájuk?
Pontosan. Itt rendkívül józannak és hétköznapi embernek kell lenni ahhoz, hogy az ember a realitsérzékét meg tudja tartani, és ne menjen el az erdőbe. Annyiszor láttam ezt már a tudománytörténetben.
A másik dolog, hogy más a mérnöki mentalitás, mint például a fizikusi. A fizikusok általában elméleti beállítottságú emberek. A mérnökök pedig gyakorlatiasak. Tehát ha egy mérnök kezd egy problémának a megoldásába, akkor azt mondja: Nézzük, mit tudunk megmérni. Nézzük, mit tudunk meg a jelenségről, és aztán próbáljunk meg összeállítani valamiféle modellt, ami talán nem tökéletes, de működik. A mérnökök hhidakat építettek, házakat építettek, messze azelőtt, hogy valamiféle sejtésük lett volna az anyag szerkezetéről, mibenlétéről. Működő dolgokat tudtak készíteni, gépeket, anélkül, hogy ismerték volna a mélyebb összefüggéseket. Az az elméleti fizikusok dolga, hogy később ezt föltárják. Az első gőzmozdonyok már régen pöfögtek, amikor a termodinamikai törvényeit kezdték tisztázni. Az első villamosok már rég jártak az utcákon, amikor a fizikusok kezdték megérteni, hogy mi az elektromosság legalapvetőbb tulajdonsága.
- Indulás, gyerekkor, környezet. Beszélnél néhány szót erről?
Igen. Mamám pedagógus, édesapám főkönyvelő volt. Mi egy óriási nagy parkban laktunk a Szerencsi Cukorgyár lakótelepén. Ezt a századforduló környékén építették. Az a lakás, amit a szüleim megkaptak, az grót Hatvany lakásának egy darabkája volt. Szétosztották úgy, hogy a fürdőszoba jutott az egyik családnak, a nappali a másik családnak. Nekünk a hálósoba jutott, és még egy. Így, nagy lakásban laktunk, csak olyan furcsában. Ehhez például nem tartozott fürdőszoba. Viszont volt egy hatalmas naegy park, ősfákkal, és akkor még léteztek a régi rózsák... Az egésznek a miliője, az a kedves, nyugodt, napos, barátságos környék, még megvolt. Aztán fokozatosan látam a lepusztulását ennek a világnak, s idővel el is költöztünk onnan.
De ez a környezet, azt hiszem, meghatározó volt életemben. Mármint a gyermekkorban. Tinédszerkoromban, a szokásos és szükségszerű lázadások idején egy kisvárosban, Szerencsen éltem. Talán szellemileg, igazán betű szerint, provinciálisnak lehet nevezni. Ma is, sajnos, még mindig provinciális. S talán ez a nap mint nap látható konzervativizmus és csököttség tüzelt állandóan arra, hogy próbáljak mindig mást és mást keresni, és más lenni, mint a környezet, amelyről nap, mint nap láttam, hogy nem jól működik.
- Hány éves korodig laktatok ott?
A szüleim még most is ott laknak. Én tizennyolc éves koromban jöttem el, amikor kollégiumba kerültem.Mondjuk, egy általános iskolás még nem érzi igazán a világnak a dolgait, de egy középiskolás igen. Akkor számomra az a nagy park volt a világ.
A harmadik nagy periódusom a Műegyetem volt. És tulajdonképpen nemcsak a Műegyetem, nem maga az egetem volt a meghatározó, hanem az a kollégium, az a szellemi közösség, ahol laktunk.
- A Várban?
Nem. Történetesen ez a Petőfi hídnál az ezres kollégium. És itt fordult elő először, hogy olyan emberekkel, srácokkal találkoztam, akk nagyon érdekesek, izgalmasak voltak, rendkívül színes volt a paletta, ilyen a kisvárosban nem létezett.
És talán a legnagyobb hatással az volt rám, hogy egyetemista koromban sokat utaztam hátizsákkal, jártam kétszer a Közel-Keletet és Indiát, jártam sarkkörön túl, szóval állandóan úton voltam. Egyszerűen beteg voltam, ha nem forgott alattam kerék. Gyakorlatilag Törökországtól Nepálig, Indiáig bejártam az összes országot hátizsákkal.
- Hogy bírtad ezt anyagilag?
Nagyon egyszerű Indiában, vagy Ázsiában rendkívül szegény emberek laknak. Tehát az első ndiai utamat, azt hatvan dollárból és ezerötszáz forintból úsztam meg. Persze úgy, hogy Goában, a volt porgutál gyarmaton egy nyugatnémet hippi kirabolt. Elvette az összes pénzemet, még a cipőmet is. Mezíbláb, pénz nélkül ott maradtam India déli részén, s körülbelül egy hónapig, mint egy koldus. Szabályszerűen koldultam.
- Téged is hippivé, koldussá tett azáltak, hogy még a minimális anyagi biztonságtól is megfosztott.
Igen. De ez nagyon érdekes kaland volt. Akkor persze utáltam azt az egész helyzetet. De úgy érzem, szellemi érésemben az az egy hónap koldulás nagyon sokat jelentett... Teljesen magamra voltam utalva, amig előzőleg mindig egyfajta üvegházban, egyfajta biztonságban éltem. Ott, akkor, életemben először, önmagamra voltam utalva, és csakis önmagamra.
- Futkos a hátamon a hideg! Komolyan? Maga az idegen, távoli világ, környezet, s plusz ez a szituáció...
Igen. Előzőleg azért voltak már nekem kemény élményeim, amikor a Közel-Keleten mászkáltam, Libanonban, Szíriában, Jordániában, Törökországban. Nap mint nap találkoztam háborúval. A polgárháború előszele Libanonban akkor már érezhető volt. A húszas éveimnek az elején nagyon érzékeny, nyitott és fogékony voltam erre. Egyedül voltam állandóan.
- Nem egy barátoddal vagy barátokkal utaztál?
Nem. Mindig kerestem, de soha, senki nem vállalkozott arra, hogy hátizsákkal nekivágjon a világnak. Pláne a hetneves évek elején, amikor Magyarország még meglehetősen zárt ország volt. Rám ez a másként gondolkodás, másfajta illatok, ízek és tájak nagy hatással voltak. Meghallgatni mások véleményét is, és rendkívül eltérő véleményekkel. Egyrsészt, ugye, a mi szűk mentalitásunk más, mint egy hívő mohamedán vagy egy hívő drúz, vagy kopt mentalitása. Már ez maga érdekes volt. Aztán India, a maga megint másságával. Óriási élmény volt számomra. Azért meg-megtapasztaltam kemény helyzeteket is. Például az első közelkeleti utam után paratifusz, fertőző májgyulladásjárvány kezdődött, és karanténba kerültem. Öten kerültünk azonos esetek egy szobába, hárman meghaltak közülünk.
Később bizonyos élettapasztalathoz segítettek, bizonyos harci készséghez. Indiában teljesen természetesen a legolcsóbb vonatokon utaztam. Ott jön egy erős ember, fogja magát és lerántja a polcról - mert ilyen polcokon alszanak az emberek - , aki gyengébb, lerugdossa, és ő fekszik a helyére.
Rendkívül nehéz világ. Indiában úgy jutottam föl többször az autóbuszra, hogy keményen kellett harcolni. Az elején, még udvariaskodtam, lemaradtam. Otthon én mindig udvarias vagyok, de ottt .. Ott beleharaptak a kezembe, hogy a busznak a fogyantyúját ne érjem el.
- Nehezen tudom elképzelni rólad, hogy verekszel, de az ember ilyen körülmények között rákényszerül.
Soha nem szoktam csalni, de Indiában például, amikor kiraboltak, megtettem azt, hogy éjszaka felmásztam az autóbusznak a tetejére, megkapaszkodtam és ott potyáztam. Hajnalban leszálltam a buszról és eltűntem. Küzdelem az életben maradásérset. Ez volt számomra. És meg tudom emiatt érteni talán azokat az embereket, azt a néhány milliárdot, akik a népesség nagyobb részét teszik ki a földön.
A későbbiek során nagyon érdekes és fontos volt számomra, hogy Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban dolgozhattam, vagy Japánba látogathattam. Van egy bizonyos kitekintésem a világra. Van némi fogalmam, hogy mit jelent a másként gondolkodás. És úgy érzem, hogy ezek az utak tettek szellemileg edzetté ahhoz, hogy a mostani rögös úton járhassak
- Az első útjaid a keleti utak voltak?
Nem. Az első utak, azok országon belül votak. Utána a kelet-európai szocialista országok jöttek. Két nyarat dolgoztam végig Litvániában. Litvániát, hogy úgy mondjam, második hazámnak érzem. És nagyon érdekes volt számomra közvetlenül megtapasztalni a Szovjetúniót a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején.
Amikor nálunk soha nem lehetett arról hallani, hogy a Szovjetúnióban milyen belső feszültségek, ellentétek vannak, mi azt nap mint nap éreztük. Igen. Mi ott éltünk velük, beszélgettünk. Olyan iskolát sikerült kijárni, amilyet semmiféle társasúttal vagy csoportos úttal nem lehetne. Én mindig a saját bőrömön akaro megtapasztalni a dolgokat.
- Én is ezt a gyakorlatot folytatom. Csak olyan távolságra, mint te, még nem merészkedtem. Csodálom a bátorságod. A kiváncsiság hajtott?
A kiváncsiság. Pusztán az volt az alapmotívum, hogy a földgolyón él vagy 4-5 milliárd ember. Azoknak a nagy része teljesen más, mint mi vagyunk. Milyenek ezek az emberek? Mit esznek, mit isznak, hogy élnek, hogy alszanak. És például paerajelenségrsől nem is hallottam azelőtt. Ott hallottam először arról, hogy másfajta vallások vannak, meg egyáltalán, vannak vallások és azok fontosak lehetnek az ember életében. Teljesen ateista légkörben nevelkedtem, és azért volt számomra érdekes ezekkel a különböző vallásokkal találkozni és különböző mentalitásokat megismerni.
- Eszerint nemcsak az iskolában, otthon sem hallottál ezekről a dolgokról?
Nem volt fontos. Nem volt beszédtéma. Tudtam, hogy vannak templomok, ahol harangoznak, és néha bemennek az öregasszonyok. De a lényegről soha, semmit.
- Ez a fajta hit, ami benned van, nem vallásos hit?
Nem. Teljesen idegen tőlem a megalapozatlan hit. Tehát úgy, hogy valaki valamit mond, és azt automatikusan elfogadni. Ennél idegenebb dolog számomra nem létezik. Mindig csak a megtapasztalt, bizonytott és az igazolt dolgok érdekelnek. Viszont ha személyesen meggyőződöm, akkor kitartok körömszakadtáig. Akkor is, ha ez millió gondot okoz.
- Ugye, azok a dolgok is igazságlehetőségként vetődnek fel, amik először csak hangulatok, érzések? Intuícióra gondolok. Aztán többé-kevésbé igazolódnak, de teljesen ezeket bizonyítani nem lehet.
Ezek nem tények. Sosem tényekként kezeli az ember. Őszintén szólva, az ilyen filozófiai megfontolások lehet, hogy érdekesek, de mindig azt mondom: a puding próbája az evés. Nézzük meg, hogy mit jelent a gyakorlat számára Eg elméletnek mindig van bizonyítható része is. Ami eleve olyan, hogy semmit nem lehet bizonyítani, az nem érdekel.
- Transzcendens erők iránti fogékonyságod" Keleten kezdődött?
Megint vigyáznék itt a fogalmakkal. Semmiféle transzcendens és misztikus doog nem vonzott Keletre. Abszolút idegen tőlem.
- Arra gondolok, hogy ott ismertél meg egy másfajta látásmódot.
Tulajdonképpen ott rácsodálkoztam, hogy emberek elvonulnak meditációs helyekre, filozófálnak, meditálnak, gondolkodnak. Ez egy kelet-európai kisvárosból jövő fiúnak annyira idegen volt. Nem is tudtam, hogy ilyesmi létezik. Pedig az európai történelemből - később - megtanultam, hog ennek mély hagyományai és gyökerei vannak. Azt hiszem, hogy más átlagiskolában végző diák sem igen tud minderről.
- Amikor ebbe belecsöppentél, azonnal elkezdett ez a világ érdekelni? Vagy egy folyamat volt?
Nagyon lassan ért. Engem elsősorban az emberek és a tájak érdekeltek. Megnézni India déli részét, vagy megnézni a Himaláját, vagy átmenni Afganisztánon. Ez egy embert próbáló feladat. Rengeteg kisebb-nagyobb klanddal jár, magadnak intézel el mindent. Nagyon sok közvetlen hasznosítható információt jelent olyan tájakról meg olyan mentalitásokról, amit idáig nem hallottam. Például egyszer a szír sivatagban, egy Maán nevű kis községben, az ősi Petrától nem túl messze, meghívott magához egy velem körülbelül egyidős fiú Én akkor huszonkét éves voltam, és őt harmincöt évesnek néztem. Elmondta, hogy holnap fog megnősülni, elkőtte meghív legénybúcsúa, megiszunk két üveg whiskyt. Én abszolút antialkoholista vagyok, de elbeszélgettünk. Elmondta, még nem látta a menyasszony, de állítólag jól néz ki. Ammanból vásárolta, középiskolát végzett. Körbevezetett a boltján, körbevezetett a lakásában. Aztán nagyon erősen éreklődött, hogy én mikor vásárookmagamnak menyasszonyt, és hogy van ez nálunk. A teljesen másfajta mentalitás döbbentett meg az ilyen tipusú beszélgetésekben.
Számomra megszokott, természetes volt, hogy odamehetek bárkihez az utcán, akár egey nőhöz is, és megkérdezhetem, hogy mi merre van. De amikor például mentem át Szíriából Jordániába - a háborús években rendkívül komoly testi motozás is volt - és várni kellett a kocsisornak, mindig erestem az angolul tudó embereket. Már volt egy megérzésem, hogy ki tud angolul és ki nem. Az aktatáskás, a szemüveges és a finom kezű nő, az mindig tudott angolul.
Találtam itt is egy ilyen nőt, kérdeztem tőle néhány dolgot. Megadta a telefonszámát. Amikor egy kis szállodában, palesztin ssrácok között lakva megemlítettem, hogy egy nő megadta nekem a telefonszámát, majdnem hanyatt estek meglepetésükben. Azt mondták, ha egy nő egy férfinak megadja a telefonszámát, az csak kurva lehet.
Fölhívtam azt a nőt, mert vettem mindenféle apróságokat a mamámnak, ismerőseimnek, és meg akartam kérdezni, hogy vajon a szokásos ráat fizettem-e, vagy a tízszerelés? Mert a külföldieket át lehet verni. A lány megkért, hogy nagyon gyorsan tegyem le a telefont, mert ha a bátyja meglátja, vagy kiderül, hogy ő egy idegennel beszél, elvágja a torkát.
Döbbenetes. Abszolút hétköznapi szituáció, s mennyire mást jelent Ammanban, vagy Budapesten. Fölhívni valakit telefonon.
- Valószínűleg ez a nő valahol Európában tanult. Nem?
Nem. Csak egyszerűen megesett a szíve rajtam, hogy ott állok a határon, és idegennek érzem magam. És próbált segíteni, kockázatot vállalva. Nagyon nagy kockázatot.
Másik helyzet. Börtönben is voltam és szívességből.
- Tessék? Jól hallottam?
Szívességből voltam életemben egyszer börtöben Norvégiában, messze az északi sarkkörön túl, egyszer egy kis halászfaluba érkeztem szombat este. És szombat este mit csinál eg kis norvég halászfaluban a fiatalság? Isznak meg verekszenek De hogyha egymást megverik, akkor az a gond, hogy másnap meg hétfőn megint csak találkozni kell, meg együtt dolgozni, ez nem egy jó dolog. Azért előszeretettel verik meg az idegeneket.
Én odaérkeztem a busszal. A szálloda a számomra megfizetetheteten volt. Ott állok a falu főterén, nézem, hogy most hol lehetne aludni. Odajött hozzám vagy tíz markos legén, és elkezdtek verni, s aztán csak szétrebbentek. Persze nem azért, mert én szétszórtam őket. Jött a alu rendőre, egy fiatal srác. Kérdezte, hogy kerülök oda, ki vagyok, mi vagyok. Elmondtam. Barátságosan közölte, nézze, most vagy az van, hogy az a tíz embert viszem fogdába, akkor maga nem tud sehol aludni. Vagy pedig eljön velem a fogdába, odaadom a kulcsot, és ott aludhat. Így is lett. Úgyhogy én aludtam a fogdában, ahol jó éreztem magam, csak az volt a furcsa, hogy a WC-nek a lehúzója már nem a fogdában volt, hanem körbe kellett menni. Másnap reggel értem jött, adott jó reggelit, s megmutatta, honnan indul a hajóm.
Ilyen apró kalandok sokaságatett emberközelivé, mert azelőtt nagyon féltem az emberektől. Egy kisvárosban az ember véges számú emberrel találkozik, és be van skatulyázva, hogy kihez hogyan kell beszélni.
Utazás közben találkoztam először nagy számban idegenekkel, s rá voltam kényszerülve, hogy kommunkáljak. Egyébként nem vagyok egy nagyon nyitott.
- Valóban az embernek az rólad a benyomása, hogy mindig megtartod a két lépés távolságot és óvatos vagy. És a gömbvillámokkal való "ismeretséged" már egyetemista korodban kezdődött?
Sokkal később. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökségtől kaptam egy ösztöndíjat az Egyesült Államokba és két évig dolgoztam ott. Óriási laboratórium volt, hatalmas könyvtárral. Számomra, kelet-európai számára döbbenetes élmény volt, hogy mindent el lehetett olvasni. Ott álltak a polcok teljesen nyitottan, olyan témákról is, amelyekről itthon semmit nem lehetett hallani. Egyébként nagyobb a piac, sokkal nagyobb a választék mindenféle témában. Másrészt, sokkal liberálisabb társadalom az amerikai, mint bármely másik. Talán a legnyitottabb, a legdinamikusabb.
És ott, többek között, kezembe kerültek olyan leírásokk is, amelyek a gömbvillámok fizikai hatásáról szóltak. Hogy milyen rombolásokat tud csinálni. És ez felkeltette a figyelmemet, mivel energiatraszporttal fogllkoztam ott egyébként, de más aspektusból. Reaktorbaleset témakörben dolgoztam. Azt a tudást, amit ott megszereztem, azt az információt, azt a rutint, amivel az ember érzi, hogy most mennyi energia mehet át, mennyi idő alatt, mekkora felületen, az milyen változásokat okozhat. Nagy rutinom volt ilyen dolgokban. Egyszerűen megdöbbentem a leírásokat olvasva. Ilyen nincs.. Nem lehet... egyszerűen nincs olyan fizikai kölcsönhatás, amivel ezt mi utánozni tudnánk. Az ellenőrző mérésekből is mindig az derült ki, hogy nemcsak a gömbvillámot nem tudják előidézni laborban, hanem még a hatásait sem.
És ez az, ami természetesen és automatikusan fölkeltette a figyelmemet. És úgy érzem, ha más kutató ezeket az eldugott és nehezen hozzáférhető információkat elolvasná, számára is ugyanilen döbbenetes lenne.
- Ami a jelenlegi ismereteid szerint lehetetlen, azt azért még nem kell elutasítani...
Elülteti a bogarat, és az szép lassan motoszkál az ember agyában. Egyre erősebben. Nem úgy, hogy egyik percről a másikra. Fokozatosan.
Akkr aztán elkezdtem olvasni más leírásokat, és láttam, hogy bizony nem eléggé részletesek. Jó lenne ilyet saját szemmel is látni.
Akkor kezdtem - miután több száz külföldi megfigyelést elolvastam -, Magyarországon is gyűjteni.
És tulajdonképpen ettől kezdve lettem "bolsevikból - mensevik". Innen kezdődött a hazai vesszőfutásom is, körülbelül hetvenhatban. Ez azért is eretnek dolog, mert ugye a tudományban az a szokás, hogy egy kutató először elolvassa a szakfolyóiratokat, aztán laboratóriumban elkezd mondjuk kísérletezni, szakfolyóiratokban publikálja az eredményeit, aztán népszerűsítő folyóiratokban, majd mit tudom én, bulvárap szinten.
Nekem ezt - gyakorlatilag - fordítva kellett csinálni a probléma sajátossága miatt. Először nagyon egyszerűsítő és népszerűsítő szinten el kellett mondani, hogy van ilyen jelenség, miket tud csinálni, mert különben nem tudtam volna ezeket az információkat összeszedni.
A gömbvillám vezetett részben a parajelenségekhez.
- A "negyedik térdimenzió" az emberiség előtt milyen távlatokat nyit?
A negyedik dimenziót elég sok homály és félreértés övezi. Szeretném már az elején tisztázni, hogy számomra az az alapvető kérdés, hogy létezik-e még térdimenzió azon a hármon kívül, amit minden szoba sarkában láthatunk?
Az én véleményem ebben a kérdésben egyértelműen és határozottan az, hogy létezhet. Például a gömbvillám konkrétan mutatja, hogy létezik még több térdimenzió. És ennek egyenes következménye az hogy nagyon sok dolgot - alapvető dolgot - nem tudunk meg a természetről, tehát a fizikáról.
Ennek aztán biológiai következményei is vannak, szerves módon. Ez pedig azt mutatja, hogy akkor a biológiáról sem tudunk eleget.
Véleményem szerint a plusz térdimenziók - mert nem biztos, hogy csak negyedik van, lehet, hogy még van ötödik, hatodik, ki tudja, mennyi -, ezek alapvetően ki fogják terjeszteni a tudásunkat. Én ezt nem tartom bűnnek, nem tartom misztikus dolognak, ezért szükségszerűnek tartom.
Bizonyos számomra az ilyen fura jelenségek vizsgálatából, hogy ezek a jelenségek léteznek, és azért ilyen furcsák, mert nem három, hanem legalább négy térdimenzióban zajlanak le.
Ilyen például véleményem szerint a telepátia, a tisztánlátás, a fémhajlítás, a pszchokinézia és a teleportáció. Ezek azok, amikről biztosan úgy érzem, összefüggésben vannak és az idővel kapcsolatos fogalmaunk újragondolásával.
Ha azt mondjuk, hogy még egy térdimenzió létezik, abban az esetben, érzésem szerint, ezeket a furcsa jelenségeket le fogjuk tudni írni és teljesen egyszerű, könnyen érthető dolgok lesznek. Sokszor szokták azt mondani, hogy ezek megmagyarázhatatlanok.Én mindig tiltakozom. Én azt mondom, megmagyarázatlanok.
- "Valami kényszer van benne, hogy végigcsinálja, amit elkezdett."
Nagyonigaz ez a megállapítás. Én egyszerűen rosszul vagyok attól a gondolattól, hogy valamit nem csnálhatok meg, amit fontosnak tartok. Hihetetlenül erős belső kényszert érzek, hogy ezt véghezvigyem. Ugyanez a belső kényszer hajtott tulajdonképpen Kaliforniától Japánig. Mert éreztem, hogy ezt meg kell csinálnom. Nem tudtam megmagyarázni, hogy miért, de kell. Végig kellett néznem ezeket az országokat, és nagyon hasznos volt.
És ugyanezt a belső kényszert érzem most, hogy meg kell kezdenem ezeknek a jelenségeknek a pontos feltárását és megismerését. Annak ellenére, hogy iszonyatos mennyiségű az előítélet, gyűlölködés, fröcsögő utálat.
- Nem túlzod el egy kicsit?
Gyakran találkozom ezzel. Elmondom, ami az utóbbi héten történt. Az Akadémián az egyik akadémikus fröcsögő gyűlölettel kelt ki az ilyen jelenségek és "propagálóik" ellen
- Érvei voltak? Hogy miért tabuk, miért káros ezekkel foglalkozni?
Nem. Nekem sosem voltak szakmai vitáim. Szakmai érveket sohasem szegezett senki a mellemnek. Mindig csak az volt, hogy ez áltudomány, ilyen nincs. Aztán a Magyar Nemzetben egy újságíró leírta, hogy jelesre vizsgáztam anyagiasságból. Valami ilyesmit, s hogy ebből akarok pénzt kovácsolni. Holott pénzbüntetést legalább nyolcszázezer forintot kaptam emiatt. Saját pénzemből legalább félmillió forintot kötöttem ezeknek a megismerésére. Szóval ez kifejezetten naegy anyagi tehertétel. Négy gyomorfekélyem voolt már emiatt. Most fizetés nélküli szabadságra kellett mennem, mert már a munkahelyemen a légkör teljesen elviselhetetlen volt számomra.
- Érvek, tények nincsenek valóban? Ha megmondanának egy példát, amin te meggazdagodhattál, nyerészkedhettél. Ez abszurd.
Pont az jellemző erre a területre, hogy óriási "hitviták" vannak. Érveket szögezni érvekkel szembe szokás. Ezért mondom, hogy ez a terület az emberek nagy részénél hit és nem megfigyelés dolga. Számomra pedig abszolút ne hit hanem mérés, megfigyelés dolga ez az egész.
- Jó, azt már megszoktuk, az újságírókat nem a tények, a valóság izgatja, hanem a szenzáció. De hát a kollégák, náluk is hit és nem érvek kérdése mindez?
Persze. Általában a magyar tudományban, mondhatom, hogy kelet-európai tudományban, a hit szerepe rendkívül fontos. Intenzv hitélet folyik mindig, intenzív tudományos élet helyett.
Például néhány héttel ezelőtt a KFKI Híradóban az egyik kollégám lefasisztázott, de semmiféle érve nem volt. Csak. Mert másként gondolkodom, és olyan jelenséggel foglalkozom, amelyekben ő nem hisz.
Hadd mondjak el egy számomra nagyon fájó és szomorú példát. Amikor gyűjtöttem a gömbvillám megfigyeléseket, egyszer Vitray Tamásnak, a Terefere című műsorábanis helyet kaptam, és ott néhány szót szólhattam erről a jelenségről. Másnap a főigazgató tajtékozva üzent nekem, azonnak menjek a Műszaki Egyetemre, mert van ott egy professzor, aki szerint nem létezik gömbvillám. És különben is, az összes légköri elektromos jelenség az ő területe. Az a sajátja.
Le kellett mennem a Műszaki Egyetemre ehhez a professzorhoz. Előre megmondták, hogy kérjek tőle bocsánatot. Na, miután felmetnem, bezárta a párnás ajtókat, és elkezdett velem üvöltözni . Majdnem megvert, rám borította az asztalt. Hogy merek én gömbvillámról beszélni. Nyilvánvaló csalás ez az egész.Mindenki hazudik, aki azt mondja, hogy van gömbvillám. Hát én azt mondtam neki, hogy szívesen megmutatom a videofelvételeket, az esetleírásokat. Ezt tajtékozva hárította el magától mondván, hogy ez az egész nyilvánvaló csalás és gömbvillám márpedig nincs.
-Abszurd.
Ez sajnos rutin- és hétköznapi dolg a magyar tudomány berkeiben. Annyira ez a minta, és nem az, hogy nézzük meg, gondolkozzunk rajta, hogy én már az ellenkezőjén csodálkoznék. Ha valamilyen vitás kérdést vitáva és mérések segítségével döntenének el, és nem kifejezetten abszolút tekintélyi és baráti alapon A főigazgató meg az igazgatóm évfolyamtársa volt ennek a professzornak, és attól a naptól kezdve, hogy ő telefonon megbeszélte, hogy fiúk, állítsátok már le a beosztottakat, attól a pillanattól kezdve nincs hivatalosan gömbvillám Magyarországon.
- Én mindig azt hittem, hogy a művészet olyan terület, ahol a dolgok mérhetők, de a sport és a tudományok világában más a helyzet.
A tudomány lehet egzakt, pontos és érzelemmentes. És ahol így csinálják, ott sikeres is a tudomány. Ahol nem így csinálják - s ez Magyarországon így van -, ott nem sikeres a tudomány. Romániában, ahol Elena Ceausescu akadémikus lehetett, ott nem várhatták el, hogy a tudomány a valóságot s csakis a valóságot írja le.
Általában a kelet-európai akadémiákra nem jellemző a tudás éhe és szomja, inkább az, hogy kiszolgálják az elvárásokat.
- Visszahúzó erők a családban is vannak?
A feleségem mindig bátorít. Az ő segítsége és bátorítása nélkül már régen a temetőben lennék. Ő partner ebben. Elviseli az ezzel járó üldözöttséget, a pénzhiányt, azt, hogy gyomorfekélyem van, meg mindenféle bajom.
A "visszahúzás" csak annyi hogy a mamám néha figyelmeztet, hogy vannak határok, és nem érdemes fejjel a falnak menni. Ez nem visszahúzó erő, anyai féltés.
- Olyasmira gondol talán Ács Klára, hogy a gyerekek miatt sem mész fejjel a falnak?
Én nem szeretek harcolni, vitatkozni, veszekedni. Mindig keresem a kompromisszumokat. De vannak az életben helyzetek, ahol már a kompromisszumkeresés beteges meghátráást jelentene, vagy hazugságot. Szóval vannak olyan dolgok, amikben nincs kompromisszum.
- Azért nem vagy igazán pesszimista, ugye?
Ha abszolút pesszimista lennék, akkor nem indultam volna ezen az úton. Mert tudom, hogy pesszimistae ember számára ez a fal áttörhetetlen.
"Nagyon tud szenvedni"?
Igen.
- Fáradtság?
Idestova hét éve nem voltam szabadságon. Tehát úgy szabadságon, hogy pihenjek. Mert amikor úgymond nekem szabadságom van, azt arra használom föl, hogy menjek gömbvillám után, menjek valaki után, aki parajelenséget csinál. Vagy küföldi konferenciákra utazom, amelyekre hivatalosan semmiféle lehetőségem nincs és nem is igen lesz, mert ezek tiltott dolgok." Például a parajelenségekkel szigorúan tilos foglalkozni. Amikor kimentem Edinburghba vagy Bostonba parajelenségekkel foglalkozó tudományos konferenciára, akkor ezt csak saját szabadságom terhére tehettem meg. Most egyéves fizetés nélküli szabadságon vagyok, azt tehetem, amit akarok, persze a lényeg nem változott.
- Hivatalosan semmi érdeklődés nincs?
Mint mondtam, a KFKI-ban a legteljesebb elutasítással találkoztak a kéréseim, hogy ezeket a jelenségeket próbáljuk meg objektíven megvizsgálni.
- Nem befolyásolja őket, hogy Amerikától Párizsig, és Londonig a tudósok ezekkel a jelenségekkel foglalkoznak, publikálnak ilyen témában, bizonyítanak, mérnek?
Nem. Nem is érdekli őket, nem is tudnak róla, és nem is akarnak róla tudni. Ez a generáció az 1950-es évek klimájában nőtt fel, ilyen is marad.
- És a hozzád hasonló korúak?
Nekik ugyanúgy nincs szavuk ebben, mint nekem. Velem egyivású kollégáim segítettek, de fű alatt. Ők talán jobban félnek, mint én, éppen ezért nyíltan nem mernek kiállni. Én vagyok az élő példa, hogy aki nagyon kérdezősködni akar, az megbánhatja.
- Egészség?
Azt tudom, hogy gyermekkoromban vérszegény voltam. Fáradékony szoktam lenni. De érdekes, megtaláltam az ellenszerét. A Béres-cseppek jók nekem.
- A keresztnevek tulajdonosaival kapcsolatban Ács Klára megjegyzései mennyire tűnnek reálisnak?
Zsófi lányom a nagyobbik. Épp a napokban derült ki egy vizsgálat során, hogy gerincferdülése van.
Te is tapasztalhattad, Kati, a kisebbik lányom, egy locsi-fecsi. Állandóan jár a sz ája, le nem lehet állítani.
Tehát ez ek megfelelnek a valóságnak. Nem tudom, hogyan jutott Ács Klára az én kézírásomból ezekre a következtetésekre.
- Beszélnél a művészetekkel való kapcsolatodról?
A film és a fotó áll közel hozzám. Minden mérnök vizuális tipus szokott lenni egyébként. De nagyon szeretem még a zenét. Ezen belül a klasszikus zenét, de nemcsak a mi klasszikus zenénket, hanem a japán és az indiai klasszikus zenét is. Mert általában klasszikus zene alatt csak a miénket szokták érteni.
Érdekes módon a szobrászat teljesen hidegen hagy, és regényeket is nagyon ritkán olvasok. A könyveimnek a fele általában történelemmel és közgazdaságtannal meg néha humorral kapcsolatos. Nagyon szeretek nevetni, és pont ez a legnagyobb veszteségem, hogy az utóbbi időben egyre kevesebbet tudok. Ez fáj.
Mostanában egyre kevesebbet járok moziba, mert egyre kevesebb olyan film van, amit érdemes megnézni. Ez a tapasztalatom. Elárasztottak az amerikai filmek mindent. Nayon nehéz jó filmet csinálni. De azért az oroszoktól, magyaroktól, főleg a kelet-európai filmesektő láttam olyan filmeket, ami nagyon fontos és érdekes volt számomra.
Láttam jó indiai filmet is, bár ők főleg ezt az operettfilmet gyártják.
- A szabadság mit jelent neked?
Gyakorlatilag szinte egész életemben azért harcolok, hogy szabad lehessek. Szabadon, belső elhatározásból kijelölt utamat járhassam, és minden külső kötelkéktől megszabadulhassak. Az lenne a kötelezettségem, hogy termohidraulikát számoljak, pénzt keressek, amit persze főleg a főnökeim tesznek zsebre. De én úgy éreztem, hogy itt van a világnak néhány izgalmas és érdekes dolga, mint például a gömbvillám. Ehhez egyfajta szabadságra lenne szükség. Gondolkodási és cselekvési szabadságra, ami nincs meg itt Magyarországon és állandóan azért küzdök, kapálódzom, hgy ez a szabadságom meglegyen.
- Milyen lehetőségeid vannak mostanság?
Ezek nagyon vékonykák. Most próbálok sponzorpénzeket keresni, olyan cégeket, akik támogatnák ezt, és a Postaabnktól már kaptam is segítséget.
Mindenesetre az elkövetkező évben kiadják japánul is a gömbvillámos könyvemet. Így talán annak a jövedelméből egy évig még megélek. Aztán mi lesz egy év múlva, nem tudom.
- Nyugati sponzor elképzelhetetlen?
Nem tartom teljesen kizártnak.
- Meddig jutottál el, mi az, amit bizonyítani tudnál? Milyen kísérleti anyagod van?
Többórás video- és filmanyagom van a parajelenségekkel kapcsolatos kísérleteimről. A másik naegy anyag a gömbvillám. Itt borzasztó nagy mennyiségű videoanyag és tárgyi bizonyíték van, hogy miket tud csinálni egy gömbvillám.
A másik vonal, ami érdekel - energiatranszportot tanultam a Műegyetemen, meg a KFKI-ben is ezt számoltam -, egy mérési módszer. Kifejlesztettem ennek a bizonyos bioenergiának a kimutatására, mérésére egy eljárást.
Azon dolgozom, hogy ennek a bioenergia-mérő készüléknek az első, jól működő, szépen megcsinált példányát valakinek letehessem az asztalára. Már működik egy ilyen, de még ronta, összetákolt.
Tehát számomra az úgynevezett kézretevéses gyógyítás léte jól definiálható effektus, és szépen mérhető. Életemnek egyik fordulatát is ez az effektus hozta, hogy láttam, hogy ez szépen kimérhető. Erre most egy készüléket fejlesztettünk ki, és mint említettem, ezt próbálom még tökéletesíteni.
Az volt a döbbenetes, hogy én is megtapasztalhattam saját magamon és sok ezer középiskoláson, hogy létezik a bioenergia, és semmiyen eddig ismert energiafajtával nem azonos. Az a fura, hogys sosem vettem komolyan a keresztény vallást. Számomra mindig a bizonyítható dolgok voltak a fontosak. Nem úgy, hogy csak akkor hiszem Jézus létét, hogyha ide elém áll. Ez rendkívül primitív és ostoba dolog lenne Ugyanolyan logika lenne, mintza azt mondtanám, akkor hiszem el, hogy van Déli-sark, hogyha valaki idehozza elém a Déli-sarkot. Ostobaság lenne.
Igem ám, de például a négy evangéliumban minden lapon azzal találkozunk, hogy Jézus meggyógyított valakit, és ezzel bizonyította különleges hatalmát, képességét. De hát, azt mondtam, hogyan bizonyítható ez a dolog? Hogyan mérhető? Mit ad át neki. Meleget? Elektromos áramot? Mágnesességet? Ezekkel nem nagyon lehet gyógyítani...
Amikor a mérések sorsán én is azt tapasztaltam, hogy van egy ilyen effektus, és ez nem azonosítható az eddig ismertekkel ez innkább a nyolcvanas évek elején, mint közepén történt -, gondolkodásomban jelentős változást okozott. Egyfajta mélységes szégyenérzetet, hogy lehettem ennyire vak! És tulajdonképpen szűk látókörű meg ostoba. De hát ezzel az érzéssel már sokszor találkoztam. Sokszor hittem, hogy tökéletesen igazam van, és amit most nekem mondanak, az akkora nagy marhaság, hogy az ember esze megáll. Aztán kiderült, hogy annak az egszerű embernek volt igaza, és nem nekem, aki a tudomány fölkent és fölvértezett emberének tartottam magam. Az ilyen kudarcok sorából született meg bennem egyfajta óvatosság és szerénység. Az embernek ne legyen nagy szája. Ne nagyon legyen beképzelt, már ami a természetet illeti. A természet sokkal-sokkal gazdagabb, mint amit mi tudunk róla.
Ez jelentős változás volt az életemben. Azóta én biztosan tudom, hogy amit leírtak a négy evangéliumban, az bizony igaz. Mert hogyha ennyire konzekvensek voltak egy ilyen apróságban, ami számunkra tökéletesen idegennek tűnik, akkor a többi is - nagy valószínűsggel - igaz lehet. És aztán utánanéztem, mindenféle ásatások, krónikák megerősítik ezt a feltételezést.
De továbbra sem járok templomba, mert úgy érzem, hogy azért az egyházak vagy legalábbis az eyházak nagy többsége nem képviseli azt az igazi szép tiszta szellemet, mellyel az ember az evangéliumokban találkozik. Tehát a hatalom már betette oda a lábát, és ott mindent megfertőzött.
- Visszatérve a gombvillámokra, milyen mennyiségű az a dokumentum, ami a rendelkezésre áll?
Ami magyar dokumentum, tehát amit én összeszedtem, az körülbelül kétezer megfigyelésből kirostált ötszáz. Tehát ötszáz, amiről azt mondom, na, ez biztosan elfogadható. De ez megint érdekees dolog. Mert például volt itt most a nyáron a gömbvillám szimpóziumon egy norvég kolléga. A hadsereg meg egyetemek segítségével csináltak egy Hashallen nevezetű völgy fölött egy nagyon érdekees és nagyon jól dokumentált megfigyeléssorozatot. Tényleg jól dokumentálva bebizonyították, hogy létezik egyfajta légkörben delektált jelenség, egy fényjelenség, ami órákon át ott van.Ott lebeg. Filmezhető. Megvan most is a dokumentuma. Na most az ilyen megfigyeléseket én zsinórban dobtam a szemétkosárba. Hiába írt be valaki, hogy mit látott. Nem hittem neki, nem hihettem neki. Talán azért konzervatív gyűjtemény az enyém, úgy érz em. Nem kerültek bele olyan események, amelyek esetleg megtörténhettek, csak én nem hittem el őket.
- Ez teljesen érthető. Ha nincs maradandó nyoma, ha nem dokumentálható, ezt nem teheted. Csak oyasmit állíthatsz, amit meg is tudsz védeni, különben komolytalanná váik a dolog.
Igen. Azokért, amelyeket leírtam, mindegyikért kezeskedni merek. De azért így visszatekintve, azt hiszem, egy kicsit konzervatív voltam. Tanultam, újra tanultam a természettől. Sokszor van egy olyan periódusom amikor úgy érzem, hogy na, nekem a gömbvillám már újat nem mutathat. Aztán mégis jönnek elő dolgok...
- Főleg azér tmutthat újt azt hiszem, mert nem tudod te sem megmagyarázni, hogy ez micsoda.
Igen. Van minden kutatóban talán be nem vallottan olyan érzés, hogy na, lehet, hogy sok mindent még nem ismerek, de az én saját szakterületemen spiler vagyok És hányszor megszégyenültem, mert még ezeken a területeken is felbukkantak új dolgok. Ezért vagyok óvatos.
- kívánom, hogy bővüljenek a lehetőségeid. Szakmaiak és anyagiak, emberiek is.
Köszönöm. Rendkívül nehéz a közvetlen kollégák állandó gyűlölete, állandó keresztbe rakása mellett csinálni mindent. Ezt, mint elmondtam, nap mint nap érzem.
- Szeretném, ha befejezésül elmondanád, kuttásaid során vlami új, valami olyan izgalmas jelenséggel találkoztál-e, amiről még nem hallhattam?
Tulajdonképpen számomra érdekes volt, hogy milyen sok kapcsolata van a gömbvillámnak meg a parajelenségeknek a biológiával. És hogy milyen sok szálon függ össze egymássa ez a soksok furcsaság. Messze nem szakterületem, de annyiszor belebotlottam pszichológiával, agyműködéssel kapcsolatos ügyekbe, hogy a legérdekesebb dolgok, azt hiszem, itt várnak ránk. Például nagyon megdöbbentett, hogy a fémhajlító emberek többsége balkezes.
- Ezt hogy nem vették eddig észre?
Egyszerűen azért, mert egy mérnök vagy egy fizikus fölnőhet anélkül, hogy tudná, hogy nekünk két agyféltekénk van, és azok másként viselkednek. És a balkezesség meg a jobbkezesség az agy működési területeinek lokalizációjával kapcsolatos. Ez a látszólagos apróság is mutatja, hogy mennyire hiányosak az ismereteink, mennyire fél- vagy negyedkarúak vagyunk. Mennyire szükség lenne arra, hogy a különböző - egymástól távolinak tűnő - szakterületek emberei együtt dolgozzanak és együtt gondolkodjanak. A mostani normál kutatómunka során rendkívül ritka, hogy egy problémán egyszerre dolgozzon egy mérnök, egy fizikus, egy orvos és egy biofizikus. Én nagyon aggódom amiatt, hogy a tudomány ennyire specializálódott. Ennyire beskatulyázódott. Annyira távol kerültünk egymástól, hogy talán pont a lényeget nem fogjuk tudni észrevenni és meglátni. Pont a legfontosabb dolgok siklanak el mellettünk, mert nem látjuk a fától az erdőt.
- Szerintem is fennáll ennek a veszélye. Nekem mindig is a reneszánsz ember volt a szimpatikus, aki millióféle dologhoz értett.A biológiához, a mértanhoz, fizikához, matematikához, művészethez. Az összefüggéseket is jobban érezték. Közelebb voltak a természethez, a lényeghez. Vagy a keleti orvosok...
Képzeld el azt az abszurdumot, hogy ha az ember pozitív tötésű részecskékkel foglalkozik, és van egy kérdés, ami negatív töltésű részecskékkel kapcsolatos, akkor már egy másik épületbe kell átmennie. Azzal már egy külön osztály foglalkozik. Gondolom, ez igazán közeli kérdésnek tűnik. A nyugti orvosoknál nagyon veszélyesnek érzem azt a tendenciát, hogy specializálódnak a végtelenségig. Valaki jól tud például egyfajta műtétet elvégezni. De hát az emberi test a tipikus példa arra, hogy nem lehet szeparálni a területeket. A természettel is így vagyunk. Skatulyákat gyártunk magunknak, de nem biztos, hogy a természet erről tudomást szerez és respektálja.
- Kívánom, hogy legyen erőd megvalósítani az ötleteidet és ne hagyd magad eltéríteni.
Én csinálom, de megállítani meg lehet. Hogy meddig bírom, az aztán egy másik kérdés. Az akarat önmagában nem elég. Ha állandóan tiltásokat kapok és nincsenek anyagi eszközeim, akkor persze lassan haladok, vagy egyáltalán nem tudok haladni. De nem adtam fel.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: A lélek rajza |
|
|
|
|
|
Offline
