Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
Kohut Katalin: Az öngyilkos amnézia
  2012-06-12 07:38:22, kedd
 
  Anna gyermekei apai nagyanyjuknál nyaraltak éppen. Ilyenkor nem tudott mit kezdeni magával, nem szeretett egyedül sétálgatni a gyűlölt városban a primitív lakosság szemének, megjegyzéseinek kitéve magát.

Kinn tombolt a júliusi nyár, s ő végig gondolta életét. Miért ennyire tehetetlen, miért nem tud örülni az évszakoknak még mindig a válása után tíz évvel sem? Honnan ez a szorongás, a lemondás, miért nem tud felszabadult lenni, boldogan járni a természetet? Mások is élnek egyedül, s egészen jól megbirkóznak a magánnyal. Igen, magányos csak fiatal ember lehet, az idősebbek a magányt áldásnak tekintik már jobban. Szüksége lett volna egy ölelő karra, a biztonságérzetre, a szeretetre, melyet születése óta senkitől sem kapott meg, sőt azok bántották, alázták a legjobban, akiknek védeniük kellett volna. A nagybetűs szerelem? Ábránd, főleg ebben a füstös, szürke városban. Azt írták neki, nála a szerelem nagybetűvel íródik.
A nőgyógyász, aki megműtötte pár hónapja, felkiáltott, amikor meglátta:
- Maga mit keres ebben a városban, itt tönkre fog menni! Itt nem talál majd magának férjet!

Mennyien óvták, védték, tanácsolták, költözzön el innen jó messzire, de ereje fogytán volt, nem tudott többet küzdeni az életért, a gyerekei eltartásáért. Minden energiáját gyermekkorától ez őrölte fel, mindig többet dolgozott a kelleténél a legkevesebb fizetésért, mert azt mondták, mikor szóba hozta a kevés fizetését, az emberek nem pénzért dolgoznak.

Elutazott az anyjához, akinek szerencsétlenségét köszönhette, születése pillanatától ijesztgette és nem volt képes csak ideges mozdulatokra, később tettlegességre hosszú haja kibontásakor is. Mennyi félelmet raktározott magában! Mindig reménykedett abban, hogy egyszer közelebb kerülnek egymáshoz, az anyja idővel bölcsebbé válik, de örök gyerek maradt, rosszindulatú, pletykás gyerek infantilis vékony hanggal.

- Minek jöttél ide? - kérdezte az anyja.

Anna sarkon fordult és elindult az állomásra. Nem tudta kivel eltölteni ezt a két hét nyári szabadságot, pedig ott volt a jó levegő, a folyók és a strand a közelben, még sincs társa az életben.
Az anyja odaadott előtte 100 db Kemadrinról receptet, hogy váltsa ki Anna a nagyvárosban, de azt nem mondta, hogyan fogja a tulajdonosnak visszajuttatni.
Anna összeszorult szívvel érkezett haza a tégla lakásba, melynek szobáit már fel tudta újítani, az előszoba és a fürdőszoba várat magára, azokba a helyiségekbe nem is szívesen lépett be, nem tükrözték bensőjét. Nagyon nagy hatással voltak rá a színek. A sötétbarna tapétája az előszobának rossz hatással volt rá, kicsinyítette és sötétítette is a helyiséget. Kedvenc rózsaszín nyári kosztümjét viselte és csinos magas sarkú nyári szandált. Összemosódott az idő, olyan volt, mintha álomvilágba került volna. Így ment el a gyógyszertárba kiváltani a gyógyszert, melyet letett a konyhai étkező asztalra. Még két nap és megérkeznek a gyerekek!

A hippi Józsi megígérte, elmennek sétálni, de mindig későn jelentkezett. Ő a negyedik emeleten lakik. Kigyulladt a kvarclámpa magától az asztalon, így ismerkedett meg vele. Nem tudta, hol kell a villanyórát a folyosón lekapcsolni. Időnként beszélgettek, amikor összetalálkoztak, mint kiderült, egy évben születtek.
Félt a cigányoktól Anna, megtanult félni ebben a városban. Kergette egy cigány férfi az utcán ajánlatával, hogy menjen el vele vacsorázni, miközben azt mondogatta:
- Mire vágsz fel, Neked semmid nincs, nekem meg saját butikom, hatalmas házam van!
Annának furcsa volt a primitív réteg tegezése, ő önözéssel beszélt, megtartva a három lépés távolságot mindenkitől.
Kiült a bérház elé a földszintes Erzsike nénivel beszélgetni fehér mini tenisz ruhájában és akkor arra jött a cigány férfi. Megtudta, Anna hol lakik.

Nem sokkal később csengettek, Anna kirántotta az ajtót, mondani akarta, hogy egyszer Józsi betartotta a szavát, amikor meglátta a hármas csapatot. Az őt kergető cigány férfi állt ott két társával, s mikor Anna be akarta zárni az ajtót, betette a lábát az ajtórésbe.
- Mire vágsz fel? Most vetetted el tőlem a gyereket, most meg nem engedsz be? - harsogott a cigány diadalmas megszégyenítése.

Éppen jött Jutka, aki jogi egyetemre járt taxis élettársával, s akkor Anna be tudta még gyorsan csukni az ajtót, de többé nem merészkedett ki az utcára.

Másnap ugyanebben az álomvilág-szerű állapotban összeírt cetlijével ment a piacra bevásárolni húsokat, gyümölcsöket, zöldségeket, süteményhez valókat. Nem is érte fel ésszel, hogy a gyerekei éltetik, az adja az erőt hosszú évek óta, hogy van kinek főznie, sütnie, van ki után takarítania, vagyis rájuk telepedett teljesen, ez is a kihasználás egyik módja, mint utólag rájött. Szüksége volt rájuk, nem tudott nélkülük élni, ők jelentették neki a mindent, beleértve a sétákat, kirándulásokat is. Nélkülük egy lépést sem tudott megtenni.

Lepakolta a kosarakat a földre, leült megpihenni a konyhai kárpitozott székre, melyet annyira szeretett szép sárga-barna csíkos huzata miatt. Reggel ment el a piacra, s már este nyolc óra van, még mindig nem volt ereje kipakolni, vagy nem volt akaratereje, ez így helyesebb. Mi bénította meg? Mi történt vele, hogy csak egy helyben ül és bámul maga elé?

Odament a tükörhöz, belepillantott. Meglátta csillogó zöld szemeit, illetve ezt akarta látni, de helyette lemondóan szomorú tekintetet észlelt.
Odaült a székre egy pohár vízzel és tizesével szedni kezdte be a Kemadrint.
Mikor az utolsó tíz darabot bevette, megnézte magát ismét a tükörben, szomorú szemei átváltottak, nem észlelt, csak hatalmasra tágult pupillákat. Ekkor felment Józsihoz szédelegve a negyedik emeletre és becsengetett.
Visszatámolygott, le akart ülni, de beesett az asztal alá és elveszítette az eszméletét.

Józsi szerencsére otthon volt, s amikor Annát meglátta az asztal alatt, egy szempillantás alatt megőszült a haja. Hívta a mentőket, de hiába kereste az orvost akkor is, később is, a főorvos azt válaszolta neki:
- Csavargónak nem nyilatkozom!

Anna gyomrát kimosták. Hallotta, hogy egy hahotázó nagyszájú nővér csúfolta, hogy ennek teljesen üres a gyomra. Azután bevitték az intenzív osztályra, infúzióra tették. Ott Anna felemelte a paplant és olvasni kezdett róla, ujjaival követte a láthatatlan sorokat.
- Ne beszéljen ilyen idétlen hangon!- hangzott a parancs a feje felől.
A csőtől a hangja eltorzult, de Anna nem is volt tisztában azzal, hogy olvas, hangosan. Milyen könyv lehetett az, senki sem tudhatja.

Egy pszichiátert hívtak hozzá, aki közölte, nem elmebeteg, ugyanis a Kemadrint azoknak szokták felírni. Egy ősz hajú orvos volt, akinek az arca ismerős volt valahonnan.

Napok múlva kivitték egy négyágyas kórterembe. Egy kislány vezette, ő tusolta le, mert Anna nem látott sokáig a szemeire. A gyereklány gyógyszert vett be, mert a falujában erkölcstelennek híresztelték.

Megjöttek a gyerekek. Ez volt az a pillanat, amikor elvált lélekben a két gyerek tőle örökre, addig a kiszolgálójuk, csodálójuk volt, hárman alkottak egy zárt egységet. Anna úgy érezte, egy hatalom megfosztotta őt a gyerekei szeretetétől.
Megjött a volt férje, aki ismét lemondott róluk, mint ahogyan tette azt születésük óta, odaszólt az éppen látogatóba jött Józsihoz:
- Magára hagyom a gyerekeket!
Azzal, mint aki jól végezte dolgát, elutazott. Anna teljesen összetört, álom-szerűségéből, abból az érzetből, hogy másik világot él, többé nem tudott szabadulni. Valami összetört a szeme nézésével együtt, véget értek családi évei, gyerekeinek egy ilyen kiszolgáltatottan védtelen anya mellett kell felnőniük.
Örök vád önmaga iránt, ami kísérte, de tehetetlenül sodródott egy labirintusba jutva, ahol egy Ariadné fonálba kapaszkodva járt, szüksége lett volna szellemi, vagy másféle vezetőkre, neki, aki mindig két lábbal a földön állt. Úgy érezte, kisiklott az élete, méltánytalan helyzetbe, körülmények közé került. A piacra menés óta kísértő amnéziája immár állandósult. Másféle emberekkel ismerkedett, másfelé tartott élete vonata.
A dohányzóban egy festményt látott. Csontvázas fej és lábak voltak rajta méreggel és alkohollal. Ijesztő látvány volt. Megkérdezte egy hang:
- Mit szól a festményhez?
- Beteg ember festhette - felelte Anna.
- Én voltam az! - hangzott a válasz.

Onnantól Sanyi jelentette neki a kapaszkodót a kórházi tartózkodása idején, bár tudta, súlyos, általa eddig ismeretlen homály alatt lévő betegségben szenved.

A főorvosnő éjjelente befektette az intenzívre a haldoklók közé, esténként megmotozták, nincs-e a zsebében csokoládé, majd reggel inzulinnal kómázták állítólagos depressziója ellen. Anna soha nem fogyasztott csokoládét, nem értette megalázását. Sok érthetetlen esettel állt szemben már eddig is, de hogy az egészségügy, akire rá akarta bízni az életét ilyen módszerekhez folyamodik, ez már túllépett minden határt, de most sem, mint eddig egyszer sem tudott kiállni határozottan saját maga mellett.

Reggelente a sokk után Sanyi hozta neki a kakaót és a kalácsot. Először gondoskodott róla valaki életében, ő elfogadta a beteg ember közeledését.

Minden változik, állandó sodrásban a világ, de miért változik az ember hátrányára? Miért nem maradhat olyan, amilyen volt, akinek a szava is törvényt jelent? Miért kell a benső törvényekkel ellenszegülni tettekkel, méltánytalan helyzetek elfogadásával? Ezek mind lealacsonyítják az embert, megváltoztatják az életvitelt.

Anna öngyilkossága amnéziás állapotban egy útjelző volt, mutatta tette, melynek végrehajtásával nem volt tudatában, hogy nem jó jövő felé tette meg első lépéseit, bár szépsége és fiatalsága külső szemlélő előtt tökéletessé tette, de benső kételyei, határozatlansága, önmaga megvédésének képtelensége elindította a lefelé vezető utat.

2012. június 7.


  
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Miskolcról kimentett leértékelése
  2012-06-12 06:53:30, kedd
 
  Tegnap írtam a Szegénységben nem jó élni című verset, feltettem egy irodalmi portálra. Lájkolta egy volt miskolci Tóth nevű nő, megköszöntem neki. Erre azt írta, hogy nem azért lájkolta, mert tetszik, met iösszegzése nincs az életnek, hogy van, akinek csak rossz judott, s örül annak, hogy én és a hozzám hasonló nők egyáltalán felnevelték a gyerekeiket, ennyi jót tettek az életben.

A Benkőkkel együtt kezdték a Tótok a magyar nyelv és ének miatti apokalipszist, majd a menhely, amelyik kegyetlen láthatatlan kísérettel van a lakásokban - itt is - folytatta 1995-ben összegezve őket ismétlésben Tóth atyafiakként. Én az ő sorsukat éltem, én helyettük szenvedtem egész életemben és leértékel engem, miközben Miskolc emberek megáldozásával ment szét szerte a világban, az egész megyéjével együtt, melyet mai napig titokban tartanak. Tehát Tóth szerint vannak hozzám hasonló emberek is, gondolom, alacsonyabb rétegnek gondol. engem és a hozzám hasonlókat. 		 
 
0 komment , kategória:  Vas-Forgószél 1945-től  
Kohut Katalin: Szegénységben nem jó élni...
  2012-06-12 06:45:40, kedd
 
  Szegénységben nem jó élni

Ezt írtam még büszkeségtől dagadva
Ezelőtt húsz esztendővel,
Inkább vállalom, csak ne veszítsem el
Egyetlenegy vagyonkámat:
Becsületességemet.
Ma restelkedtem.
Ha valakit be kell engednem,
Hosszan szabadkozom.
Csúfok a falak, szűk a lakás,
Temérdek a lom, a tárgy,
Nincs pénz festésre,
Tönkrement bútoraim, szőnyegem cseréjére.
Nem vádolom, csak magam,
Hogy idejöttem lakni,
Egyenes út vezet innen a temetőbe.
Nem nézek szét, ne m tükröm a lakás.
Pár esztendeje sok házat terveztem,
Hatalmas tóval, a kert végén
Tiszta vízű forrás-patakkal.
Annyira tervek maradtak, mint
Minden hivatás, amire készültem,
S a végeredményt összegzem:
Mennyi minden nem lettem,
Hány álmom nem teljesült.

2012. június 11.



  
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin Kőszobor-báb
  2012-06-12 06:43:21, kedd
 
 

Fényesség ölelt,
Mikor megláttalak,
Szerelmes pillantásommal
Esedeztem feléd.
Mennyi akadály, drótkötél-pálya
Tornyosult elénk,
Csont-szilánkok martak
Mélyen a szívembe
A töviskoszorú közepébe.
Azt mondtad búcsúzáskor:
A kislány megy az erdőbe,
Találkozik a rókával, farkassal,
Itt nagyot sóhajtottál, s varjú
Helyett turulmadarat mondtál,
Majd folytattad: azután
Jön szembe a kígyó,
S mind a hármat megöli.
Mese ez a javából,
Fekete világ ünnepli
Tor-diadalát rajtam,
Ennyien szerettek a világból?
Megégetett az eljövendő nap,
Nem lesz utunkon pálmaág,
Sem szentség, tisztaság.
Sár és fekete gyász,
Vér és elfutott évek,
Sötét kezek, rontó erők,
Ez már a vég.
Másnak teljesülnek álmai,
Semmivé váltan
Feketébe öltözötten
Búcsúznék, már arcom sem ismerős,
Az ember torzzá vált.
Vár-e rám iszonyat még?
Kimostam a szenes holmimat
A lucsokból, kínpad és máblya
Helyett labirintust, kerékbetörést
Kaptam jutalmul, mert
Sosem változó, örökké
Reménykedő ember voltam,
Kővé vált bábbá változtam.


2012. június 12.
  
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2012.05 2012. Június 2012.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 17 db bejegyzés
e év: 229 db bejegyzés
Összes: 7244 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 702
  • e Hét: 2589
  • e Hónap: 4948
  • e Év: 57214
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.