Belépés
zgfumag.blog.xfree.hu
Ha azért nézel , mert ez a munkád, jó munkát kívánok! GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA! Minden nemzetnek olyan kormánya van aminöt érdemel. Ha valami... Zámbori Gusztáv
1957.12.05
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
Amit tudnunk kell Nyirő Józsefről, a székely írófejedelemről
  2012-07-15 20:41:11, vasárnap
 
  Amit tudnunk kell Nyirő Józsefről, a székely írófejedelemről

2012. július 15. 17:17
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

tompo-magyszig.jpgAlighanem az igazi nagyság jele, ha valakitől még holtában is félnek, sőt rettegnek, ha gondolatai örökkévalóságba szenderülése után évtizedekkel is hatnak, mint Nyirő Józseféi, melyek viszont a huszadik századi magyar irodalom (erdélyi) értékmérő klasszikusai közül Tamási Áronéihoz képest viszonylag kevésbé ismertek, ezért mindazt, amit mindenképpen tudnunk kell a székely írófejedelemről, hírportálunk főmunkatársa, ifj. Tompó László irodalomtörténész foglalta egybe a XII. Magyar Szigeten 2012. július 14-én tartott előadásában, amelynek teljes szövegét ezúttal adjuk közre.

1889. július 28-án született Székelyzsomborban, ősi székely családban. Származásáról büszkén emelgette, hogy „egyenes és törvényes leszármazottja vagyok annak a Nyirő Mihálynak, aki az Országos Levéltárban őrzött „Lustrakönyvek” tanulsága szerint Csíkszentgyörgyön lustráltatott, és szerepel az 1701. évi, mind az 1702. évi összeírásban. Ezen kívül a csikszentgyörgyi Nyirő család tagjai még a következő lustrákban szerepelnek: az 1685. évi csikszentgyörgyi összeírásban Nyirő Márton, aki „odajárt jámborul”, vagyis háborúban is részt vett. Az 1681. január 10-i csíkszentgyörgyi összeírásban Nyirő Márton. Az 1643.-i szintén csíkszentgyörgyi összeírásban Nyirő Mihály fia Márton és János, Nyirő Pál nőtlen. Tudtommal és a hagyomány szerint is egy és ugyanazon család tagjairól van szó, mert más Nyirő családról Csíkszentgyörgyön nincs említés sehol. Jellemző egyébként a családra vonatkozó köztudatra, hogy Csíkszentgyörgyön a Fisák nevű patak menti részt a ma is „Nyirők utcájának”-nak nevezik, bár csak egyetlen Nyirő család lakik ezen a részen. A névadás tehát ennek a területnek ősi birtoklására vezethető vissza.” Megelégedéssel állapította meg, hogy „a faji tisztaságot mindennél jobban bizonyítható adatként szabad legyen megemlítenem, hogy úgy az én, mint a feleségem családjában apai és anyai részen székelyen kívül más nem fordult elő”: végül leszögezte, hogy maga a csíkszentgyörgyi Nyirő család eredetileg a székelyudvarhelyi primor Nyirő törzs sarja, és átköltözés útján került Csíkszentgyörgyre, valószínüleg az ezerötszázas években, vagy 1600 elején.”

Tanulmányait a székelyudvarhelyi katolikus gimnáziumban, majd a gyulafehérvári papnevelő intézetben és a bécsi Pázmáneumban végezte. 1912-ben Nagyszebenben szentelték pappá, ahol hittant tanított, 1915-ben pedig kinevezték a Kolozs vármegyei Kide község plébánosává, ahol 1919-ben megnősülése miatt kilépett az egyházi rendből, ezután Kidében malmot bérelt, így tartva fenn három gyermekes családját. 1931-ben visszavonult gazdálkodni a Nagyküküllő vármegyei Alsórákos községbe. Egyre kibontakozóbb irodalmi pályája részeként tíz éven át a kolozsvári Keleti Ujság munkatársa lett, továbbá Magyar Erő címmel lapot alapított és szerkesztett, amely 1946-ban antikommunizmusa miatt a Fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek II. számú jegyzékére került. 1940-ben sikerei hivatalos elismeréseként Kós Károllyal és Tamási Áronnal megkapta a Corvin Koszorút. 1941-ben erdélyi képviselőként Budapestre költözött. Mivel a bolsevizmussal szemben való végső kitartás érdekében 1944. október tizenötödike után az országgyűlés képviselőjeként számos beszédet mondott, 1945 márciusában képviselőtársaival különvonattal Ausztriába kényszerült menekülni, onnan Németországba. Noha 1947-ben pedig Rajk László belügyminiszter az emigrációban élő 'háborús bűnösök' közül Dohnányi Ernővel, Muráti Lilivel, Páger Antallal, Szeleczki Zitával, Oláh Györggyel, Orsós Ferenccel, Milotay Istvánnal, Wass Alberttel egyetemben őt is kikérte, végül 1950-ben Madridba költözött, 1952-ben megalapítva a clevelandi Kossuth Lajos Könyvkiadót. Egykori barátaitól elhagyatottan, tüdőrákkal küszködve 1953. október 16-án hunyt el a spanyol fővárosban.

Mivel hódította meg olvasóit?

1945 előtt elsősorban elbeszéléseivel és regényeivel hódította meg olvasóit, akik hamar felismerték varázsának titkát: balladás hangvételű, drámai erejű főbb regényeiben (Az elszántak, Az én népem, Isten igájában), elbeszéléseiben (Havasok könyve, Íme az emberek, Jézusfaragó ember, Kopjafák, Székelyek, Uz Bence, Zöld csillag) és színpadi balladájában (Júlia szép leány) különös figyelmet szentelt a nyüzsgő élettel teli titokzatos természeti táj, a székely ősvadon bemutatására, a szereplőit körülvevő élővilág és az évszakok jellegzetességei, az egyszerű, dzsungel- és falulakó emberekben, közülük is leginkább a ravasz, csavaros észjárású, havasi pásztorkodó, haláltáncot járó székelyekben keltett érzések, mindenekelőtt a tudatában létünknek nem végső végeként, hanem a természettel való igazi beteljesedésünk megéléseként értékelt halál, továbbá Erdély sorsfordító történelmi nagyjainak és korainak ábrázolására (A sibói bölény, Mádéfalvi veszedelem, Néma küzdelem). Varázsának titka, hogy amíg kortársai közül a nálánál sokkal ismertebb Tamási Áron-művekben (ahogyan Várkonyi Nándor találóan megjegyzi (Az újabb magyar irodalom története 1880-1940, 1942)) inkább a székely népmese organizmusa él, addig az övéiben a balladáé, valamint annak tudatosítása, hogy minden élőlényben isteni princípium lakozik, amelynek még a méltóságát sem szabad elvenni, így nála szimbiózisban él a transzcendens és az immanens, Isten, ember, állat, továbbá, hogy (szemben Jókai regényköltészetével) az embervilág nemcsak szentekből és ördögökből áll, ezért székely alakjai nem mind földre szállott angyalok, miként (amint erről Wass Albert regényei közül a Funtinelli boszorkány tanúskodik) a románok sem mind ördögök.



Elég legyen ezúttal mindennek alátámasztásául legfőbb regényeire hivatkoznunk. A „Sibói bölény”-ben az idősebb Wesselényi Miklós báró küzdelmes és tragikus életsorsát és körülötte a II. József császár birodalomépítő terveinek kiszolgáltatott Erdély hanyatlásra ítélt társadalmát kelti életre, szimbolizálva, hogy amint a természet íratlan törvényeit egyetlen ember sem írhatja át, úgy a Keleti Kárpátokat védő, ezért autonóm létéhez körömszakadtig ragaszkodó székelységét sem: ugyanezt tudatosítja aztán a „Madéfalvi veszedelem”-ben, tudva, hogy az1764. januárjának egyik hajnalán a császári katonák kíméletlen brutalitásával legyilkolt közel négyszáz székely, köztük gyermeke és asszonyok, nem hajlandók régi rendtartásuktól eltérve a császári hadszervezetbe beletagolódni.

A közmondásosan legendás székely történelmi életerő azonban idővel mintha hanyatlani kezdett volna, amint erről a „Néma küzdelem” című, 1945 előtti alkotói korszakát lezáró regényében ír, bemutatva, miként vált a magyar föld szabad prédává Erdély-szerte is, vagyis arról az öngyilkos foylamatról ír benne, amely a móriczi Tündlérkert Trianonhoz vezető elvesztésével járt, s amelyről Kerék Mihály, a magyar földkérdés egyik legavatottabb ismerője könyvéből (A magyar föld, 1941) szintén lesújtó kép rajzolódik ki: eszerint az 1867 utáni „boldog békeidők”-ben főuraink, politikusaink zömének mindegy volt teljesen, kinek a kezében van a föld, a birtok, vagyis végső soron az ország:

„A magyar föld szabad préda volt ebben a korban. Válogatás nélkül megszerezhette bárki, aki megfelelő tőkével rendelkezett. Semmi akadálya nem volt a külföldiek birtokvásárlásainak: a könnyű szerzés lehetősége tömegesen csábította ide a szomszéd államok polgárait, különösen az osztrák, cseh és morva kapitalistákat, akik potom pénzen vásárolták össze az eladósodott – különösen vadászterületnek is alkalmas – birtokokat. 1900-ban már 436 külföldi kereken kétmillió kataszteri holdat tartott tulajdonában: ennek fele mezőgazdasági terület volt. Az idegen földszerzők 69,4 %-a osztrák, 14,4 %-a német, 4,4 %-a svájci, 2,2 %-a francia, 2,2 %-a olasz, a többi angol, holland, román, görög, szerb, orosz, belga és amerikai állampolgár volt. Annyira eladó volt a magyar föld, hogy külföldi lapokban hirdették.”

A tudós professzorhoz hasonlóan Nyirő azt láttatja regényében, hogy vegyes lakosságú mezőségi falvakban amennyire kicsúszik alólunk a föld, az iskola, silányul nyelvünk, annyira (ha nem jobban) erősödik a román ortodox egyház, így a mieink valósággal az ő „kegyelemkenyerük”-re szorulnak, ugyanakkor felfedi a román történelemhamisítást is egy önmagát románnak valló kolozsvári egyetemi tanár levele idézésével: a regényben egy fiatal tiszteletessel a magyar múlt és a jelen titkairól hosszasan elbeszélgető öreg gróf, a román történelemhamisításokra válaszul, idéz neki Moldován Gergely (1850-1930) kolozsvári egyetemi tanár Urechea Lászlónak, a magyarellenes propagandában élenjáró „Bukaresti Kultúrliga” elnökének írt „Nyílt levelé”-ből a románok erdélyi jogállásáról, amelyből egyértelműen kiderül, mennyire csak légvár a dákóromán kontinuitáselmélet:

„Ön, mint historikus, a mai románságnak egyetlen fegyvertényét sem tudja felmutatni Dáciában Krisztus után 274 után, mikor a római uralom Dáciában megszűnt, egészen a magyarok bejöveteléig, vagy azutánig, egyetlen küzdelmét a beözönlő barbárok ellen, a bizánci görög írók munkájában egyetlen sort, a régiségkutatásban egyetlen követ, mely arra vallana, hogy a magyarok bejövetele előtt ez a föld a románságé lett volna. Hazai okmányainkban a románság neve a honfoglalás után csak több századdal (1222) jő először elő és az intézmény (Kenézség), amellyel itt éltek, arra vall, hogy a bevándorlás a balkáni részekből történt. A bizánci írók a románság balkáni életéről azonban a magyarok bejövetele előtt többször tesznek említést. Amíg tehát a balkáni eredet mellett több történeti feljegyzés és a román népnek egész valója tanúskodik, addig a dáciai eredetet egyetlen elfogadható dokumentum sem bizonyítja. Jól tudom, hogy Ön és társai a história mai álláspontjára nem adnak semmit, mert Önök a tenyerükből megalkottak egy politikájuknak megfelelő históriát, amelytől el nem térnek. Mint a gyermekek, csináltak egy játékszert, amelyet összetörni nem képesek. Ezzel a históriával Önök, akiknek a fény és a világosság terjesztése kötelességük volna, megcsalnak egy nemzetet, sőt kiátkozzák maguk közül azt, aki Önöknek vakon nem hisz. Ez az Önök türelme a tudományosság terén. De ebben az Önök által megcsinált históriában sem találtam feljegyezve sehol, hogy ez az állam a magyar honfoglalás óta valaha, bár egy pillanatig román lett volna, hogy az állam területén mi, románok, mint honfoglalók vagy őslakó nép valaha tényező szerepet játszottunk volna. Egészen világos tehát, hogy mi ebben az államban a magyarok bejövetele előtt nem voltunk urak, a magyarok alatt pedig abban mint államalkotó tényezők nem szerepeltünk. Szerepeltünk mint jövevények balkáni szokásainkkal, vallásainkkal s intézményeinkkel. Szerepeltünk mint faj, nemzetiség, de nemzet gyanánt soha. Ez az igazság!”

Amint Nyirő megjegyzi, Moldován professzor mellesleg „egyike volt az 1848-as román ifjúsági vezéreknek és büszkén vallotta magát románnak”, majd leveléhez hozzátette, érthetetlennek tartja ugyanakkor, hogy mivel a honfoglalás „sohasem bevégzett valami, hanem állandóan tartó folyamat és valóság”, mi mégis miért nem tanulunk ebben tőlük, hiszen ők „végzik a munkát a maguk érdekében: nem fontos, hogy milyen eszközökkel, hogyan, de végzik, mi nem végezzük”, így, amint a levél is mutatja, egy önmagát románnak vallónak kellett helyettünk szembeszállnia hazugságaikkal, aki még ha kivétel is volt népe sorából, mégis megette azt, amit nálunk történészeink, politikusaink és diplomatáink többnyire nem: határozottan tiltakozott a történelemhamisítás ellen.

Célja a történelmi székelység öntudatra ébresztése volt mindezzel, az, hogy mindenki váljon, amint egyik regényének címe és főhőse is, „Uz Bencé”-vé, csavaros eszű, sohasem hazudó, legfeljebb a teljes igazságot szükséges esetén megkerülő góbévá, mindvégig talpig nehéz hűségben járva, felismerve, hogy nem azért vagyunk a világban, hogy a jók benne háborítatlanul éljenek, hanem hogy a rosszakat jóvá tegyék, ezért állandóan harcban kell állniuk a rontás erőivel, s az ehhez hit kell a harcban, ami egyben remény is a bajban. Ez a sajátos Nyirő-gondolat fejeződik ki leginkább önéletrajzi regényében, az „Isten igájában” lapjain, melyeken az író alteregója – Hargithay József – nem elhivatottságból, hanem kötelességtudatból lesz pap, hogy özvegy édesanyját és testvéreit eltarthassa: már a szemináriumban gyötri az önvád, hogy csupán képzeli vagy hazudja hivatástudatát, s csak később, fölszentelt papként eszmél rá, hogy valójában neki székely népét kell szolgálnia, a nyomorúságban vergődő, mindenkitől kiszipolyozott, senkitől nem segített árváit. Amikor papi hivatását elhagyja, molnár lesz, döntését pedig így indokolja: „Tudjátok, hogy pap voltam és kiléptem. Nem igaz. Csak most, e perctől fogva vagyok igazán pap. Eddig kenyeret változtattam Istenné, mától kezdve Istent változtatom kenyérré.”

Ennek jegyében tágul ki világképe, öleli magához a földet és az eget, ezért, hogy nála a halál nem vég, csak átmenet, hágó, amin átjutunk az örökkévalóságba, Isten boldogító színe látására, amint ezt a „Kopjafák” címmel egybegyűjtött elbeszélései oly hűen tükrözik: a benne lévő balladaszerű történetekben mintha haláltáncot járnának a székely falusi elköltözöttek, érzik, nincs menekvés a kérlelhetetlen kaszás elől, a temetőben némán nyugvó halottak fölött az elmondja életük tragikumát, megértve, hogy az anyagi elmúlás még nem jelenti a lélek kialvását, ugyanakkor a földi javak mértékletes birtoklása nélkülözhetetlen eszköz Istennel való egyesülésünkhöz, így a természet titkaiból Istent ismerjük meg, amint erről a „Havasok könyve” históriái szebbnél szebb, izgalmasnál izgalmasabb történeteket tárnak elénk: valóságos „székely dzsungelkönyv” ez, amelyben sírni lehet a gyönyörűségtől: a mi madaraink énekelnek benne fülünknek ismerős dalokat, a mi állataink beszélnek anyánktól tanult, édes nyelven, amelyből egyszerre megértjük a székely ősvadon zúgását, a hulló fenyőtoboz zaját, a bokrok és a fák minden parányi neszét.

Az emberi, állati, növényi természet e mégoly szelíd hangszerelőjét azonban 1945-ben elfelejtésre ítélte a románoknál alighanem ezerszer veszedelmesebb világhatalom: ugyan nem került rá egyetlenegy műve sem a „Fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus könyvek” négy jegyzékére (ellenben az azokat kiegészítő, 1951-ben megjelent Népkönyvtári Központ „Útmutató üzemi és falusi könyvtárak rendezéséhez” című, ezen intézmények polcaira nem javasolt művek listájára igen), mégis eltűntek a forgalomból, sőt még nevét is törölték a szigorúan cenzúrázott irodalomtörténeti kiadványokból.

De miért is száműzték?

Alighanem azért, mert nem tudták neki megbocsátani, hogy mint az Erdélyi Párt tagja, Bárdossy László miniszterelnök indítványára hatodmagával képviselői meghívást kapva 1942 februárjában a magyar országgyűlésbe, a visszacsatolt erdélyi országrész lakosságát képviselje, számtalanszor felszólalt nemzetvédelmi sorskérdéseinkben és adott világos erkölcsi-politikai útmutatást (melyeknek legfőbb üzeneteit Orbán Éva újságíró gyűjtötte csokorba nemrégen).

1942-ben és 1943-ban két jelentős témában szólalt fel, és fejtette ki igen részletesen az álláspontját. 1942. november 20-án az 1943. évi költségvetés megtárgyalásakor a nemzetnevelés fontosságáról, és az 1944. évi honvédelmi költségvetés vitája alkalmából 1943. november 24-én Erdély vonatkozásában az egységes ország védelem fontosságáról.

1942. november 20-án a nemzet nevelésügyének kérdését vetette fel, mert kiemelten fontosnak tartott a nemzet történelmének jelen és jövőbeli tudatos irányítását általa, hangsúlyozva, hogy „meg kell teremtenie azokat a külső és belső feltételeket, amelyek nemcsak a nemzet jelen életét és boldogulási életlehetőségeit adják meg, hanem fennmaradásuk kiteljesülésének, jövendőjének alapjait is biztosítják. Jelen és jövőbeli biztonságunkat azonban csak a saját történelmi, múltján és a jogfolytonosságon álló, sem belső, sem külső ellenségtől meg nem rendíthető nemzetlélek szilárdsága, emelkedettsége, tisztasága és teljessége nyújthatja csak a nemzet számára.”

Történelmi példákra (Muhira Mohácsra és Trianonra) hivatkozva hívta fel a képviselők figyelmét, hogy „magunkra utalt nép vagyunk, biztonságunk és fennmaradásunk föltételeit önmagunkban kell keresnünk mindenekelőtt, mert csak így kerülhetjük el a veszedelmet: a külső körülmények, a hatalmi tényezők azért lettek úrrá fölöttünk, mert megfeledkeztünk róla, hogy a nemzet élete nem szerencsejáték, nem valószínűségekre épített próbálkozások bizonytalansága. Nem is diplomáciai sikerek, vagy sikertelenségek eredője, a nemzetközi vonalvezetés szerencsés vagy kevésbé szerencsés, de mindig csak időre szóló helyzeti előnye és illeszkedés, hanem magának a nemzet valóságos erejének, önmagából adódó súlyának, tekintélyének, igazságának és jogainak, nemzeti lényegének természetes és szükségszerű érvényesülése befelé éppen úgy, mint nemzetközi téren.”

Ennek kapcsán tisztázta a „nemzetlélek” fogalmát is: „A nemzeti lélek valóságos lélek, mint az enyém a tied, a mindenkié» a nemzet életének igazi forrása és titka, munkájának eredménye pedig maga a magyar történelem. Lényegi feltétele az, hogy a mindenkire kiterjedő közösségi lélek, amely a mindenkire nézve legszentebb, legnagyobb és legdrágább közösség, a haza mindenekfölött való érdekeit és sorsát tartja szem előtt, azt munkálja, erejének, minden érzésének és öntudatának, — ha kell, az életet is odaadó maradéktalan teljességével és áldozatosságával.”

Gömbös Gyulához hasonlóan „nemzeti öncélúság”-ot is hirdetett, elvégre „más népeknek hasonló rendszereit és módszereit nem vehetjük át, mert ezek lényünktől idegenek, egészen más nemzeti géniusz iránymutatásai szerint készültek és nálunk inkább ártanának, mint használnának”, ugyanakkor határozottan „el kell hárítania az útból, a magyar lelket bomlasztókat, szellemünket fertőzőket, a magyar erőkifejtést akadályozókat. Elsősorban a magyar lelkiségtől és szellemiségtől idegenkedőkre gondol, legyenek azok emberek, eszmék vagy szellemi áramlatok, amelyek egyéni vagy nemzetközi célok szolgálatában állnak. Álarcban a lét és a szellem területén, olyan hosszú ideig büntetlenül pusztíthattak bennünket a saját házunkban és saját hazánkban. Szót emel a túlzott idegen-imádat ellen, de felemeli szavát az elzárkózás ellen is. A nemzet önbizalmát és hitét erősíteni és nem gyengíteni kell.”

1943. november 24-én a következő évi honvédelmi költségvetés alkalmából kiemelte döntően „katonanép” mivoltunkat, azt, hogy „a világháború idején, a legsúlyosabb megpróbáltatások közt egyetlen és legfőbb biztosíték a nemzet számára a honvédség: mi, erdélyiek, huszonkét év alatt megtanultuk és tisztában vagyunk azzal, hogy egy nemzet ereje, egy nemzet minden jövője magában a nemzetben van”, miközben utalt a Németh László-i „minőségi” magyarok hiányára, noha olyan magyarokra van szükség, akik „az életre-halálra elszántak, öntudatosságának tisztánlátásával, minden pillanatukkal, maradéktalan munkájukkal, utolsó csepp vérükig való kitartással tartoznak bele a magyar életbe”.

Erdély és a hazatért területek honvédségünk által való bekapcsolódását anyaországunkba továbbá stratégiai fontosságúnak tartotta, ennek érdekében a leventekiképzésről kifejtve, hogy a mind a fiú-, mind a leánylevente „a nemzet virága, a jövő nemzet előtt nem maradhatnak ismeretlenek a magyar feladatok”: ami az utóbbiakat illeti, különösen is „szükségünk van az erős nemzeti érzésre, erkölcsi életük megszilárdítására, a családi gondolat és az anyaság hivatásának előtérbe állítására” általuk.

Ezzel kapcsolatban szólt a katonai kiképzésről, arról, hogy a katonai ismereteken túl kiemelt fontossággal kell kezelni a lövészeti kiképzést a honvédelmi igényeknek megfelelő szinten, amiért is fontos lenne, hogy haditapasztalatokkal rendelkező válogatott tisztikart helyezzenek Erdélybe, megszüntetve így a nem utolsósorban a közlekedés területén való elzártságát egyes vidékeknek, például Udvarhely vármegye helyzetét említve, mert itt, az ország legmagyarabb vármegyéjének majdnem tökéletes az elzártsága.

Nyirő bűnéül különösen is felrótták az 1945-ös korfordulón, hogy 1944. október 15-e, a hungarista hatalomátvételkor sem adta vissza mandátumát, hogy bár nem lett a Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom tagja, de az országgyűlésben továbbra is képviselő maradt. E félévnyi időszakban négy parlamenti ülésen ö megszólalása volt. Az egyikben 1945. január 12-én a Törvényhozók Nemzeti Szövetségének ülésén a Sopronba menekítettek helyzete miatt szólalt fel, amelyben a „hűség városá”-ban tartózkodó, idetelepített törvényhozók és tisztviselők, valamint családtagjaik áldatlan helyzetéről, elhelyezéséről, a túlzsúfoltságról, a bombázás következtében tönkrement épületekről, tüzelő hiányról, élelmezési problémákról beszélt, sürgetve a hatóságok hathatós intézkedéseit.

1945. január 16-án napirend előtti, a Sopronba települt képviselőházban tartott felszólalásában (amelynek teljes szövegét Horváth Lajos főlevéltáros a „Havi Magyar Fórum” 1998. szeptemberi számában tette közzé) a Törvényhozók Nemzeti Szövetségének ülésén a háború borzalmait ecsetelte lírai hangvétellel, Budapest, a „Duna Királynője” szenvedéséről és küzdelméről, felismerve, hogy a bolsevizmussal szembeni élethalál harcunk megvívásához történelmi szükségszerűség a Berlin-Róma-Tokió tengelyhez történő tartozás, független a párt- és kormányérdekektől (amint ezt a Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom felismerte azzal, hogy az 1945. október 15-i fordulat után a nemzeti politikai erők képviselőiből koalíciós kormányt alakított). Véleménye szerint Magyarország történelme legsúlyosabb harcát vívja, léte a tét, majd ezt követően a főváros gazdasági és politikai fejlődéséről és jelentőségéről szólt. Ha a főváros elesne, a parlament és kormány az alkotmányos feltételeinek és követelményeinek külön törvény alapján a Sopronban ülésező parlament a birtokosa, viszont ha a lakosságra kényszerített ellenséges hatalmi tényezők által meghatározott politikai, világszemléleti alapon bevetett kormányzási rendszert képviselő csoport bitorolná ezeket a megszállás idején, arra alkotmányos joga nem volna.

Az ostromhoz vezető okot az évszázadokon keresztül folyó végzetesen hibás politikában látja, mely a belső összeomláson dolgozott. Az esetleges győzelem azon múlik, hogyan tudjuk ellátni történelmi feladatunkat. Budapest elvesztése végzetes lehet az egész országra nézve, amit a szövetségesek előtt sem szabad titkolni. Kéri, hívják fel a figyelmét a Nemzetvezető úrnak, a kormánynak és hadvezetőségnek a főváros fontosságára, a Német Birodalom vezetőjéhez és vezetőségéhez pedig juttassanak el Budapest fontosságáról és tragikus helyzetéről egy tájékoztatást, végül köszönetét fejezi ki a főváros lakosságának hősi eposzba illő magatartásáért, bizonyos abban, hogy mindez jóra fordulhat, és a romokon új és szép világ születik, ha elvonul a halál:

„A magyar parlament bámulatát és köszönetét fejezi ki Budapest hős védőinek, a magyar honvédségi alakulatoknak éppen úgy, mint a város lakosságának hősi eposzba illő magatartásáért, küzdelméért és állhatatosságáért. Megilletődött lélekkel és együttérzéssel gondol szenvedéseire, amelyeket a történelem legszebb és legdicsőbb megnyilatkozásaihoz méltó lélekkel és öntudatossággal vállalt példamutatóan az egész országnak, tiszteletet és elismerést parancsolóan még az ellenségnek is.

Bizonyosan vagyunk abban, hogy vérük hullása nem hiábavaló, könnyeik örömmé válnak, éhezésük kenyérré, sóhajtásuk és imádságuk áldássá, szorongattatásaik és félelmeik büszke diadallá. A romok eltűnnek majd és újrab palotákká, drága otthonokká nemesülnek. A parkok sebei begyógyulnak, hogy ismét virágot teremjenek hőseink útjába. A fák csonka ágai kiújulnak és ezernyi madár száll rájuk Himnuszunkat énekelve. A pillanatnyilag elnémult harangok győzelmet fognak hirdetni, és örömükben újra egymást fogják ölelni az egymásra talált magyarok. Nincs, mert nem lehet messzi az idő, amikor ez az annyit vérzett és szenvedett édes haza földje végre megnyugszik. Halál, az - ajh! .- annyi sok halál ijesztőárnyéka elvonul, tovatűnik róla és történelmi jogaink teljes birtokában újra szót kér és kap a nemzetek sokaságában, elfoglalja méltó helyét az új világ fényében a mi annyiszor megpróbált, mindenek fölött való kincsünk, szép Magyarországunk. Akkor, akkor halott hőseink is el fognak mosolyodni koporsójukban, mert mindent, még az életet is odaadó áldozatuk nem volt hiábavaló. Így lesz, mert így kell lennie, ha még az Istennek csodát is kellene értük tennie!”

1945. január 19-én a Törvényhozók Nemzeti Szövetségének ülésén beszámolt az „Eleven Újság” megindulásáról, kérve, hogy a haditudósítások minél gyorsabb elkészítéséhez minél több híranyagot juttassanak és Siemens-készüléket is. Ezt követően az országgyűlési jegyzőkönyvekben több felszólalása nem található.

1945 után is megmaradt szálfának

1945-től kezdődő kényszerszáműzetésével is megmaradt persze természetének megfelelően szálfának: utáni közéleti írásaiban (összegyűjtve Mi az igazság Erdély esetében? címmel jelentek meg) és novelláiban (A csillagig érő emberek című kötetében olvashatók) már nem annyira az erdélyi sajátosságok, főleg a székely-magyar elkülönülés értékelésével, hanem egyetemes magyar kérdésekkel foglalkozott: trianoni szétdaraboltságunk ellenére is egynek és oszthatatlannak látta-láttatta nemzetét, ugyanakkor hangsúlyozva, hogy világszerte való megmaradásunk egyedüli záloga önismeretünk (amelynek elmélyítői természetszerűen minden idegen izmustól mentes értelmiségünk (maradék) képviselői, hiszen általuk nem a hajlongó, hanem az egyenes derekú, égre néző magyaroké a jövő), keserű kritikával leszögezve, miből származtak tragédiáink:

'A magyar öntudat és történelmi tisztánlátás hiányzott otthon is és hiányzik sokakból, még most is. A Haza, a történelem, a Himnusz nem volt lényeg, élő valóság a legtöbb emberben, hanem csak forma, külsőség, jelszó, eszköz, térkép. Nem vallás, csak templomba járás. Ugyanakkor minden importált, tőlünk idegen, ártalmas rendszerre, divatra, jelszóra, mozgalomra, mindentéren gondolkodás nélkül kaphatóak voltunk. Olyan zöldséget nem lehetett kiötleni sehol a földön, aminek követője ne lett volna Magyarországon. A szociáldemokrata szociáldemokratább volt marxnál, a kommunista, kommunistább leninnél. Magyarországért nem! De a nemzetköziségért börtön tudott szenvedni és fanatikusan meg is halni érte.”

Legtöbbször visszaköszöntő gondolata volt, hogy „nem a hajlongó, hanem „az egyenes derekú, égre néző magyaroké” a jövő, továbbá a magyar egység megvalósításának eshetősége, kérdezve, hogy ha egyszer „NÉPEK ÁLLANAK UGRÁSRA KÉSZEN MAGYARORSZÁG ELLEN, S AKKOR MI EMELJÜNK FEJSZÉT EGYMÁS ELLEN?”, válaszként körvonalazva, milyen is a valódi egység:
„Egység az, amikor a kisebbségi sorban lévő Erdélyben a három püspök, a katolikus, a református, unitárius havonként leül egymás mellé, és szép szeretettel megtraktálták összes egyházi s iskolai ügyeiket. Egység az, amikor az erdélyi magyar falu legegyszerűbb napszámosa is odaadta a maga jószántából és meggyőződéséből kenyere felét is a templomra, magyar iskolára, betűre, valami szép magyar célra. Egység az, mikor együtt sírtunk, ha akárki, egyetlen magyar is meghalt, mert vele ismét egyel kevesebben voltunk, s tele volt az arcunk örömmel, ha új kis magyar született, mert vele ismét többen voltunk és tudtuk, hogy nem születhetik annyi magyar, amennyire azon az áldott földön szükség lett volna. Egység az, mikor éhesen, ezer veszedelem közt, rongyos nadrágban, állandóan a börtön árnyékában írtunk, daloltunk, mesét mondtunk, védtünk mindent, ami magyar, főképpen a megtámadott és veszélyeztetett édes anyanyelvet az ajkon és nem volt az a közömbös cselekedet, hogy ne ilyen természetfölötti magyar szempontból végeztük volna.”

Csak ez az egység szül szabadságot, amint a Marschalkó Lajos által szerkesztett „Hídfő Trianoni Almanach”-ban 1960-ban megjelent írása is hirdeti, tudva, hogy „két veszett világháború minden csapása, szenvedése újból darabokra tépett hazánkon és népünkön. Városaink, otthonaink romokban és koromban hevernek, kirablott pusztasággá lett az élet sok ezer egykor meleg fészke, férfiaink sírban, börtönökben, fogságban, elhurcolásban, hazátlan bujdosásban, üldöztetésben, szétszórtan a világ minden részén a családok ezrei éhezve, nyomorogva a végpusztulás szélén, a pusztulás és halál csordájában egymás után végzik be hányatott életüket”, mégis arra intve olvasóját, mennyire igaz, hogy a nagypéntek nélkül nincsen feltámadás s a nemzetek történelme nagypéntekek és feltámadások sorozata:

„Ne légy kicsinyhitű! Lásd meg és ünnepeld azt a márciusi százados évfordulót, melyet nem a hatalom, hanem maga a magyar nemzet ül ma. Az igazit, a századokon át tisztultat, a múltunkban és lényegünkben gyökerezőt. Nem azt, amit a kényszerített szó mond, hanem a milliók szívében, bensőnkben élőt, mely Istenhez járul és a világ lelkiismeretét kényszeríti meg-megrázó „Ecce Homo”-igazsággal. A sóhajtásokban, a könnyek tükrében megjelenőt, a szenvedések némaságában és gyötrelmeiből kivirágzót, amely ezek ellenére is munkában és alkotásban testesül meg, a feltámadás tüzét gyújtja meg az ország halmain. A hitbe öltözöttet, melyet ma odahaza rettegő kis családok millió csókkal ruháznak át egymásra és eggyé fonja, újjáteremti majd a végzetes kábultságából magához tért nemzetet. Úgy érezzük, hogy ha megjelenési formájában más is, lényegében, igazságában, jelentőségében és eszmei tündöklésében talán még nagyobb is ez a mi március tizenötödikénk, mint a száz év előtti. Jelek mutatják, hogy a világ is kezdi látni már, becsülni és bízunk benne, nincs messzi az idő, hogy ez a fegyvertelen, elnyomott, halálos tragédiába kényszerített magyar szabadsággondolat elfoglalja méltó helyét az emberiség örök értékei között. Akkor, akkor pedig add Uram, hogy minél hamarabb eljöjjön ez annyi sok drága magyar vérrel, áldozattal, szenvedéssel, hűséggel, becsülettel és vértanú-igazsággal sokszorosan megfizetett drága pillanat!”

Élete utolsó éveiben a világhatalom bebetonozottságánál csak egy fájt neki jobban, a saját állítólagos hívei iránta való közönye, a Szabó Dezső-i sors, vagyis annak megtapasztalása, hogy „az örökkévaló dolgok hívása / Nem üzenet a süket emberfülnek”, amelyről álljon itt befejezésül egy torokszorító vallomás sorstársától, az őt személyesen is ismerő Alföldi Géza (1908-1991) költőtől-lapszerkesztőtől, aki az általa jegyzett „Hidverők”-ben 1953-ban így búcsúzott tőle:

„Ragyogó nyári napsütés tört be a sepsiszentgyörgyi hegyeken át az étkezőkocsi ablakára. Az aktatáskámat a fülkében hagytam, magam pedig a példásan tiszta „kerekes korcsmában” telepedtem meg. Közvetlen az ajtó mellett üldögéltem, a harmadik asztalnál két apáca ült és vidáman beszélgettek valakivel, akinek arcát a tükörből láthattam csupán. Vidám hangjára, szabadon eresztett jókedvére lettem figyelmes.

Már jó iramban robogott velünk a gyors, még mindig csak ez a két asztal volt foglalt. Az apácákkal beszélgető férfi hátranézett. Kissé szűkebbre húzta a szemét és örökre felejthetetlen vidámsággal átszólt hozzám:
– Nem félsz ott magadban egyedül?
– Nem vagyok egyedül, velem vannak a gondolataim.
– Dobd ki az ablakon az egész társaságot, gyere ide hozzánk!
Átmentem és bemutatkoztunk.
A bemutatkozás csak részemről volt szükséges, mert a férfit ismertem. Nemcsak én ismertem, akkor ismerte már, legalábbis nevét, az egész ország. Nyirő József.

Vidáman végigittuk az utat Kolozsvárig. S akkor megismertem valakit, akiről úgy éreztem, hogy minden pohárka borral valami emésztő lángot akar magában eloltani. Valami emésztő és egész lelkét megsemmisítéssel fenyegető lángot. Embert, aki ennyire tisztán látta volna a jövőt, a magyar tehetetlenséget, az eljövendő tragédiát, keveset láttam. Egy önmagát marcangoló és az önkínzást, a pesszimizmusát, a bánatát vidám álarc mögé rejtő embert ismertem meg. A nagy írót megcsodáltam benne és a legnagyobb magyar prózaírónak, a második negyedszázad legelragadóbb stilisztájának és írójának tartottam. Az embert megszerettem. Úgy maradt meg az emlékezetemben, mint vidám, féktelen kedvű, de belül vérző szívű nagy-nagy lélek.

1947 februárja. A Bajorerdő Waldlerbahnján se fűtés, se ablak. Ültem és hivatásszerűen vacogtam, pedig zsúfolt volt a vonat. Bajor szó körülöttem, bajorerdei tájszólás, amit nyolc év alatt nagyrészt még megérteni sem tanultam meg. A térdemen tartott könyv hátára rakott apró papírokra jegyezgettem. Valamit írtam a hazátlanságról, az idegen hegyekről, az egyedüllétről.

Éreztem, hogy valaki a hátam mögül beleles az írásomba. Hadd lessen. Bajor a szegény, úgysem érti.
Gyűltek a rímes sorok a papírszeleten, amikor valaki megfogta a vállamat.
– Ki vagy Te, testvér? – szólított meg valaki magyarul.
Hátranéztem. A sepsiszentgyörgyi napsütéses táj villant az agyamba, az apácákkal vígan tréfáló, nevető szemet láttam. Minden, minden megváltozott azóta, ez a férfi is, csak a szeme ragyogása maradt a régi. A szeméről azonnal megismertem!
– Jóska Bátyám!
Nézett, nézett… Két meleg könny gördült le a szemén s úgy a maga kissé érdes hangján dúdolni kezdett.
– Szegény székely nép, akármerre lép, akármerre jár…
Úgy a két ülést elválasztó támlán keresztül összeölelkeztünk. Emlékeztünk a múltra, a sok együtt töltött napra, beszélgetéseinkre, ömlött belőlünk a szó. Hol sírtunk, hol nevettünk. Egy torzonborz öreg bajort meghatott ez a könnyben fürdő vidámság, felállt és helyet cserélt velem, hogy ne kelljen feltérdelve a padra beszélgetnünk, hanem egymás mellett ülhessünk.

Straubingban négy vonatot engedtünk el magunk előtt, hogy beszélgethessünk. Kint sétáltunk a hóviharban, amely éles, fagyos hógolyóival az arcunkat pásztázta. Erdélyről, a magyar sorsról beszélgettünk. Azóta nagyon sokszor voltunk együtt s mikor a Hídverők megindult, az első szám Nyirő József novellájával indult. Ma is megvan a levele, amivel felhatalmazott, hogy bármikor és bármely írását jelentessem meg. Mikor kivándorolt, pár sorban, de megrázó melegséggel búcsúzott. A hazatérés vágyának kínzó szenvedélye vonta komorságba sorait. Nagyon, határtalanul vágyott haza ez az ember. S most nincs többé. Meghalt s olyan űrt hagyott az élők között maga után, amit nem pótol hamarosan senki. Nyirő Jóska egy volt és sem az ember, sem az író nem pótolható.

Mikor megtudtam, hogy beteg, írtam neki. Valahogy benne van a válaszában, amit akkor magam is éreztem, amikor a különböző lapokban megjelent nekrológokat olvastam, hogy magára hagyta a magyarság ezt a nagy fiát, s ha nem volt a magyarságban az életében nyomorgott íróhoz annyi ragaszkodás, hogy írói nagyságához mérten segítette volna, akkor ne írjon ma nekrológot róla más, mint az a sok-sok névtelen kisember, az a sok-sok nyomorgó magyar emigráns, aki magától elvont dollárokkal és pfennigekkel segítette súlyos betegsége alatt.

„Nyolc havi munka áll mögöttem és még nem tudom, mennyi következik. Nagy bajocska lett volna belőle, ha a magyarság segítségemre nem siet. P. Takács Gábor kezdeményezésére. No, nem a barátok és eszmetársak jöttek a segítséggel, hanem kilencven százalékban előttem ismeretlen magyarok megható megértéssel. Ez már így szokott lenni. Vannak olyan kedves barátaim is, kik még egy kurta levél erejéig sem erőltették meg magukat.”

Mit érezhetett ez a férfi, amikor ezeket a sorokat írta? Milyen bujkáló mélységes fájdalom sír ebben a levélben, amikor legfőbb gondja a levele végén, hogy a behasadt levélpapírt ne tekintsd tiszteletlenségnek, de a gépelő gyakorlatlansága okozta és nekem nehéz volna újra diktálnom fizikailag véve az egészet. Mit érezhetett az a soha nem nyugvó lélek, akinek eleme volt az írás, amikor a diktálás is nehezére esett már, amikor nyolc hónap munkakiesés miatt panaszkodik, amikor tele volt még hazavágyással, munkakedvvel, és csak a névtelenek szeretete vette körül. Mert a kedves barátok elhagyták és a betegséggel még a szokásos formaság szerint jó egészséget kívánó levelezést is megszakították!

A levelén ott a megszokott, egész egyéniségét visszatükröző aláírás. Nézegetem, míg a halottról e sorokat írom. Nyirőjóska. Igen! Talán csak hivatalos írásokban szerepelt, hogy Nyirő József. A magyar halhatatlanok sorába, a magyarság szívébe mint Nyirő Jóska vonult be. Ő sohasem volt a magyarságnak, Erdélynek Nyirő József, ő Jóska maradt. A testvér, a bátyja, a szeretett öccse, az apja mindenkinek, akiben Erdély és a magyarság szeretete élt és él. És ha idegenben lévő sírján az áll a kereszten, hogy Itt nyugszik Nyirő József, akkor az a felirat igazat mond! Igazat, mert ott csak Nyirő József nyugszik. A másik, a Nyirő Jóska, az ott van minden magyar szívben mindaddig, amíg a földön csak magyarul beszélnek. Nyirő József halott. A Magyarok Istene adjon porhüvelyének örök békességet. Nyirő Jóska él és mindörökre köztünk is marad.”

http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=55700
Fotó: SZKR
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Bertha Szilvia: Százezer új munkahely?
  2012-07-15 20:39:22, vasárnap
 
  Bertha Szilvia: Százezer új munkahely?

2012. július 15. 18:19
Hunhír.info

A Nemzetgazdasági Minisztérium vezetője szerint az új munkahelyvédelmi akcióterv százezer új munkahelyet teremthet majd és segíthet megőrizni a jelenlegi 3, 8 millió álláshelyet is.
Ez már a sokadik terv, amely a kormány nagy csinnadrattával jelent be és mindig csak egy dolog valósul meg, ez pedig nem más mint a helyzet folyamatos romlása

Mondhatnánk azt is, hogy rövid idő alatt eljutottunk - nem tíz év alatt - az egymilliós biankó csekktől, a százezresig. Ugyanis a kormány, hatalomra jutásakor egymillió új munkahely teremtéséről szónokolt, bár talán kevesen voltak, akik ezt elhitték.

A fő probléma nem is az ígéretek gyors értékvesztése, hanem az, hogy mindez mennyibe került eddig és mennyibe fog még kerülni az adófizetőknek. Az Állami Számvevőszék friss jelentésében ugyanis egészen megdöbbentő adatokat közölt. E szerint 2004-2010 között több mint 1800 milliárd forintot költöttek hazai és uniós pénzekből a munkahelyteremtésre. A programokat kísérő hangzatos kijelentések ellenére ez a rengeteg pénz gyakorlatilag a süllyesztőbe került. A jelentés megállapítja, hogy 2010-ben az Európai Uniós 27 tagállama közül Magyarországon volt legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta, 55,4%., új, tartósan megmaradó munkahelyek alig jöttek létre, a támogatott álláskeresőknek nem sikerült a munkaerőpiacon megmaradniuk, a legkedvezőtlenebb foglalkoztatási helyzetű régiók (Észak-Alföld, Észak-Magyarország) helyzete pedig inkább tovább romlott. S azt se felejtsük el, hogy a közfoglalkoztatásra elköltött milliárdok is inkább csak statisztikajavításra voltak jók.

8 év alatt tehát a helyzet jottányit sem javult és elmondható, hogy az elmúlt 2 évben sem sikerült ezt a tendenciát visszafordítani. A kormány terveit látva - ki tudja megmondani, hogy éppen hányadiknál tartunk -, az alagút végét már egyáltalán nem látjuk.
A hazai munkaerőpiac tragikus helyzete mögött olyan problémák húzódnak meg, amelyet alapos helyzetfelmérés után - az ÁSZ szerint ez is elmaradt - akár radikális úton is, de meg kell oldani. Ehhez azonban egy jobb(ik) kormány kell..

A szerző a Jobbik szakpolitikusa, országgyűlési képviselője


http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=55704
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Kiszivárgott: nyugdíjszabályt kaszált el az Alkotmánybíróság
  2012-07-15 20:33:30, vasárnap
 
  2012. július 15., vasárnap 18:44 (NAPI)

Kiszivárgott: nyugdíjszabályt kaszált el az Alkotmánybíróság!

Nagy vihart kavarhat az Alkotmánybíróság várhatóan hétfőn kihirdetendő döntése, amelyben a bírák kényszernyugdíjazásáról szóló döntését hozza nyilvánosságra. Lapunk értesülései szerint a döntés egyértelmű: alkotmányellenes a bírák nyugdíjba küldése 62 éves korban.

A nyári szabadságolás előtti utolsó ülésén elkaszálta a bírák nyugdíjba kényszerítését az Alkotmánybíróság (Ab). A Napi Gazdaság értesülései szerint a tizenöt tagú testület bírái minimális többséggel döntöttek a kérdésben. A várhatóan ma nyilvánosságra kerülő határozat mellett hét alkotmánybíró különvéleményt fogalmazott meg − kérdés, hogy ezeket is nyilvánosságra hozza-e az Ab. Az ügyben a közelmúltban több szakértő is megszólalt: Lövétei István alkotmányjogász szerint a korhatár drasztikus leszállítása ugyan az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztetheti, az alaptörvénybe foglalt rendelkezések megsemmisítésére nincs lehetősége az Ab-nek.



Hazai és külföldi szakértők ugyanakkor egybehangzóan állítják, a bírói kar csaknem tíz százalékát érintő döntés súlyos alkotmányossági aggályokat vet fel, a bírák tömeges nyugdíjba küldése pedig hátrányosan érinti a hazai jogrendszert. Az Alkotmány helyébe lépett új alaptörvény, valamint arra támaszkodva a bírák jogállásáról szóló törvény kimondja, hogy a bírák szolgálati jogviszonya − az eddigi 70. életév helyett − a 62-ről fokozatosan 65 évre emelkedő általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy idén 274, más források szerint 236 tapasztalt, zömmel felsőbb bírósági bírónak kell nyugállományba vonulnia − a 2900 tagú bírói karból ennyien legkésőbb idén betöltik a 62. életévüket.

Attól, hogy valamit beleírtak az alkotmányba, még nem feltétlenül alkotmányos, és ezt az erre hivatott testület meg is állapíthatja − fogalmazott Lövétei, aki szerint az ügyben szintén vizsgált jogállási törvénynél − mint minden más törvénynél − magától értetődően van lehetősége az Ab-nek alkotmányos vizsgálatra, és ennek eredményeként a megsemmisítésre is.

A bírák nyugdíjkorhatárának drasztikus csökkentését a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága és a luxembourgi uniós bíróság is vizsgálja. A strasbourgi testülethez a Magyar Helsinki Bizottság közreműködésével fordult 105 érintett, hogy a magyar állam ellen pert indítson, az EU bíróságánál pedig az Európai Bizottság kezdeményezett kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, egyebek mellett a bírák nyugdíjazása ügyében. Mindkét eljárás egyik központi kérdése, hogy diszkriminatív-e a döntés.
AZ Ab várható döntésének fényében felmerülhet a már nyugdíjba küldött bírák "visszavételének" lehetősége, ám Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke az InfoRádióban azt mondta, mivel a felmentéseket a bírók már kézhez vették, akkor sem kerülnének vissza automatikusan állásukba, ha az Ab megsemmisítené a törvényt, ez csak egyenként, munkaügyi perben történhet meg.

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/kiszivargott_nyugdijszabalyt_kaszalt_el_az_alk otmanybirosag.525424.html
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Orbán Facebook-üzenete
  2012-07-15 20:28:26, vasárnap
 
  Orbán Facebook-üzenete

2012. július 14., szombat 18:38

Orbán Viktor miniszterelnök Facebookon küldött üzenetében beszél a gazdasági szabadságharc megnyeréséről, már-már Matolcsy szintű sikerekről, valamint a konzultációs kérdőív visszaküldésére buzdítja az embereket. Megvizsgáltuk szavainak igazságtartamát.

Discurso_Viktor_Orban.jpg

,,A béreket nem csökkentettük, hanem növeltük."

Tény, hogy a kikényszerített minimálbér-emelésnek, és a bérkompenzációnak köszönhetően, mind a bruttó, mind a nettó bérek minimális mértékben növekedtek - a terhet persze a vállalkozások fizetik meg -, de a miniszterelnök a kormány gazdasági ,,szakembereihez" hasonlóan, nem veszi figyelembe az inflációt, és ezen keresztül a reálbérek alakulását. Az idén a tartósan magas infláció miatt jelentősen csökkentek a reálbérek, azaz a háztartások a nettó bérek emelkedésének ellenére is kevesebbet tudnak fogyasztani.

A tartósan magas infláció részben a nem-ortodox gazdaságpolitikának köszönhető, például az indirekt adóemeléseknek, vagy a vállalkozói terhek növekedésének - a kereslet csökkenésének ellenére, költségsokkok alakultak ki a gazdaságban.

,,Megszorítások helyett újraszerveztük az országot."

Néhány megszorítás az elmúlt két évből:

Adóemelések: áfa, járulék, eva, jövedéki adó (benzinárra gyakorolt hatás például)
Új közterhek: telefonadó, bankadó - nemsokára tranzakciós adó -, chipsadó, különadók, biztosítási adó, és még hosszasan sorolhatnánk. Senki se higgye azt, hogy ezeket nem hárítják át részben vagy egészében a lakosságra.
Egyéb megszorítások: adójóváírás kivezetése - emiatt kellett a bérkompenzáció és a minimálbér emelés -, nyugdíj-államosítás - ez már inkább bűncselekmény, mintsem megszorítás, hiszen a lakosság megtakarításait lopta el a kormány -, Széll Kálmán-terv I és II, és az ebben foglalt jelentős mértékű kiadáscsökkentések, felsőoktatás, közoktatás szétrombolása, és még hosszasan sorolhatnánk.


Újraszervezés alatt meg értsük a demokrácia szisztematikus lerombolását, például pártalkotmány, a média feletti uralom, állami intézmények élén pártkatonák, egyéni képviselői indítványokon keresztül, a parlamentáris rendszer rombolása, az alkotmánybíróság jogkörének csorbítása, a független jegybank elleni támadások, a Nemzeti Közgép Kormánya, és így tovább.

,,Magyarország megnyerte a válságkezelésről szóló brüsszeli vitát."

A miniszterelnök azzal kérkedik, hogy végül mégsem vonják meg a kohéziós alapból való támogatásokat, amit részben pont a Fidesz-kormány cselekedetei miatt kezdeményezett Brüsszel. Tehát sikernek könyvelik el azt, hogy sikerült elhárítaniuk egy részben általuk kiváltott negatív hatást. A valóság az, hogy végül azért nem vonták meg a támogatást, mert az új konvergencia programban rögzített főbb makrogazdasági számok arról árulkodnak, hogy az idei, és a jövő évi költségvetési hiány teljesülni fog. A szakértők ebben kételkednek.

Hazugság azt állítani, hogy Brüsszel hátrált meg, hiszen pont ellenkezőleg, ezt a magyar kormány tette. Persze nem is lehetett volna másként. A kohéziós alapok megvonása rengeteg beruházás megvalósulását veszélyeztette volna, vállalkozások ezrei mentek volna csődbe, és Magyarország hosszú időre recesszióba zuhant volna. Ráadásul nyakunkon az IMF-tárgyalás, a gazdasági szabadságharc meg nem arról szólt, hogy meg kell szabadulni a Nemzetközi Valutalaptól? Ellentmondások sorozata a kormány részéről.

Mindez elkerülhető lett volna, ha Matolcsy György nem játszadozott volna két éven keresztül a költségvetéssel. Ráadásul a legtöbb vitás kérdés még mindig nem rendeződött, a kormány pedig kénytelen lesz beadni a derekát, ha meg szeretne állapodni a Nemzetközi Valutaalappal és Brüsszellel.

,,A nyugdíjakat megvédjük."

Jó lenne, ha végre már megmutatnák azt a rendszert, ahol az a hárommillió ember, akinek a megtakarításait elvették, meg tudná nézni az egyéni számláján, hogy megvan-e még a pénze. Szerintünk nem sok forintot látnának a korábbi megtakarításaikból. A kormány feléli a nyugdíjvagyont.

,,Munkavédelmi akcióterveket hajthatunk végre."

Ennek megalapozottságáról már korábban írtunk. Kétséges, hogy megvalósul-e anélkül, hogy ne ütne a kabinet jelentős méretű lyukat a költségvetésben.

Sikertelen a legújabb nemzeti konzultáció

A miniszterelnök a nemzeti konzultációs levél visszaküldésére buzdítja a lakosságot. Az eddigi információk alapján, alig 300-400 ezer kérdőívet küldtek vissza. Ők nagy valószínűséggel a Fidesz leghűségesebb követői, az a szűk réteg, akik jól jártak ebben a két viharos esztendőben. Vagy akik még elhiszik a kormánypárt állandó hazudozását. Bárhogy számolunk, a legjobb esetben is ez alig 5 százalékos visszaküldési arány. Innentől kezdve nem beszélhetünk másról, mintsem a közpénzek elherdálásáról, hiszen a legújabb nemzeti konzultációt is adópénzekből finanszírozták. Láthatóan már a propaganda gépezet sem működik úgy, mint korábban. A nemzeti konzultáció teljesen fölösleges, valódi konzultációra lenne szükség.

http://egyenlito.blog.hu/2012/07/14/orban_a_facebookon_hazudozik
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Mint a mesében – avagy Hogyan fejlesztettük tökélyre a
  2012-07-15 20:09:32, vasárnap
 
  Mint a mesében - avagy Hogyan fejlesztettük tökélyre a mézesmadzag technikát?

Posted on 2012/07/14


Hamarosan még ez is megtörténhet...

Ülsz otthon a televízió előtt, éppen a miniszterelnök úr tájékoztat bennünket a parlamenti pulpitusról, hogy a kormányzati ciklus feléhez érve ők is elérkezettnek látják az időt arra, hogy most mán tényleg hozzáfogjanak a tejjel-mézzel folyó Kánaán felépítéséhez. De legalábbis a beígért egymillió új munkahely helyett a mostaniak megvédéséhez.

Velem együtt neked is biztosan felcsillant a szemed amikor ahhoz a részhez ért, hogy a főállású vállalkozó havi 50, mellékállású kollégája pedig havi 25 rugó leperkálása mellett megszabadul minden egyéb más tehertől nyűgtől, munkájára parazita energiavámpír módjára rárakódó, ráakaszkodó hóbelevanctól. Ez a rész a hivatalos kommunikációban egyébként a kisvállalkozások tételes adózása elnevezéssel szerepelt.

Igen ám, de mivel velem együtt te is ebben az országban töltötted az elmúlt pár évtizedet, s velem együtt te is elszenvedője voltál annak a folyamatnak, amikor a monopol-kapitalista államszocializmus egyfajta sajátos átrendeződés következtében rezzenéstelenül privatizálódott tomboló magánkapitalizmussá, s mivel ennek a folyamatnak hozzám hasonlóan nagy valószínűség szerint te is a vesztese voltál (őszintén szólva én még egyetlen nyertessel sem találkoztam eddig), akárcsak az ezt követő, Európai Unióhoz történő csatlakozás néven emlegetett vircsaftnak, így hát ne csodálkozzunk azon, amikor velem együtt ott ülsz a televízió előtt és önkéntelenül kifakad belőled az a szócska, amit a miniszterelnök úr mondandója végén következetesen elfelejtett kimondani: DE...

Bizony ám!

A fentiekben felsoroltakból következik az is, hogy velem együtt te is várod a ,,DE"-t, mert szintén a fentebb felsroltak következményeként tökéletesen tisztában vagy azzal, hogy piacgazdaságban ingyenebéd nincs, azt valakivel mindig kifizettetik. Olyan meg aztán végképp elképzelhetetlen, elő nem fordulhat - különösképpen a pártitkár és egyéb funkcionáris felmenőkkel büszkélkedhető nemzetépítő nagyságos és fényességes néppárt praxisában - hogy az egyszerű, ún. ,,kisembernek" csak úgy, mindenfél ellenszolgáltatás nélkül jó legyen. Ki van csukva! Az meg aztán végképp, hogy esetleg valamivel több pénzt hagyjanak nála, hogy esetleg tovább életben maradhasson. Ki van zárva. Mindenből! De tényleg! A látszat kedvéért persze kikérik a véleményét, pontosabban annak látszatát keltve előre beikszelhető válaszok formájában ,,konzultáció" látszatát keltve papír alapon eldiskurálgatnak vele kisebb vagyonokért, ahelyett, hogy mondjuk a világhálót igénybe véve (jóval olcsóbb, és garantált, hogy el is tudják olvasni, mit ír a jó nép), hagynák, hogy a pógár magától töltse ki ötleteivel, elképzeléseivel az üresen hagyott pontozott vonalakat. Mert hát azért mégse kéne hülyének nézni az embereket, nem igaz?

De kanyarodjunk vissza a DE-hez! Darab idő múltán aztán jön is a hidegzuhany (urbánus frazeológiában eztet híjják szopatásnak). Persze ezt is finoman, fokozatosan adagolják, mint az államszocializmus idején az áremeléseket. Szokja a nép, idő kell hozzá!

No, mármost először csak aszongyák: ezt a megoldást a magánszektor kiszolgálói számára dolgozták ki. Magyarra fordítva ez azt jelenti, azoknak szól, akik általában nem adnak számlát. Amikor az első slendrián reakciómentesség következtében ezt a kis szösszenetet rezzenéstelenül elengedted a füled meleltt, na akkor kapcsolnak turbó fokozatba, és rántanak vissza az anyagi világ kommercializálódott mocskába (ha bátorkodhatom kifejezni magamat ezzel a halmozott képzavarral). Itt jön el a pont, amikor közlik veled, rendben van öcsém, választhatod a tételes adózást, de jár hozzá még egy kis apróság is, nevezetesen, hogy az üzleti partnereidnek adott számlákat ők nem számolhatják el költségként.

Tisztára, mint a régi viccben, amikor a sánta meg a púpos betéved a temetőbe és a jó tündér megkérdezi a sántától ,, Mi van a hátadon?", válasz: ,,Semmi.", mire jó tündér csak annyit mond: ,,Nesze, itt egy púp."

Mit is mondhat erre az ember? Korrektek vagyunk, amikor azt mondjuk, adtunk a szarnak egy jó nagy pofont? Tudom, hogy ez nem valami cizellált, hogy ne mondjam, diplomatikus megfogalmazás, de kétségkívül lényegretörő, ráadásul meglátásom szerint tömören és pontosan fejezi ki a lényeget.

Emlékszünk még a mesére? Tudjátok, a galambász csaj. Hozott is ajándékot a királynak, meg nem is. A HVG internetes oldalán a témával kapcsolatban megjelent anyagnak már a címe is érdekes:

NGM: megéri a tételes adó, még ha esetleg versenyhátrányt is okoz

Adószakértők szerint versenyhátrányba kerülhetnek a tételes adót választó kisvállalkozók a társasági adót fizető konkurenseikkel szemben, a nemzetgazdasági tárca szerint azonban az esetleges hátrányokat bőven ellensúlyozza az alacsonyabb teher.

A kisadózó vállalkozások tételes adójáról kedden az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslat rögzíti, hogy nem minősül elismert költségnek a társasági adó szempontjából az a költség, ráfordítás, amely a kisadózó vállalkozások tételes adójának hatálya alá tartozó vállalkozás részére juttatott ellenérték következtében merül fel.

Hegedüs Sándor, az RSM DTM adópartnere közleményében azt írta, ez a szabály praktikusan azt jelenti, hogy a tételes adót választó adóalanyokkal a társasági adó alanyainak nem lesz érdemes szerződni, vagy az árakat, díjakat legalább 10 százalékkal alacsonyabban kell meghatározni, mint társasági adót fizető konkurenseik esetében.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a megállapított tételes adó 50 ezer forintos összege jellemzően lényegesen alacsonyabb a vállalkozónak amúgy kötelező jelleggel fizetendő minimum adó- és járulékkötelezettségénél.

Szintén jelentősnek nevezték az adminisztrációs terhek csökkenését, amely pénzben is mérhető enyhítés. Ezért az új adónem még akkor is megéri a tételes adózást választó vállalkozónak, ha az nem kizárólag végső fogyasztóknak értékesít, azaz ha vállalati megrendelések esetén az árait valamivel alacsonyabban kell meghatároznia - fogalmaznak.

Megjegyzi az NGM azt is, hogy a kifogásolt feltétel beépítése az adónemmel kapcsolatos visszaélések - így a normál munkaviszony vállalkozási formában való kiszervezése, valamint a tételes adó alá tartozó vállalkozások által adott számlákkal való visszaélés - elkerülése miatt szükséges.

Forrás: HVG.hu

Mondjuk ilyenkor azért úgy elgondolkodik a magamfajta egyszerű, józan paraszti ésszel megáldott ún. kisember, hogy akkó' most tulajdonképpen mér is válasszam ezt az adózást, ha kapásból úgy indul a dolog, hogy versenyhátrányt okoz? Én nem tudom, csak kérdezem.

Pedig első ránézésre nem is lenne rossz. A Piac és Profit weboldalán (http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/itt_vannak_a_reszletek_a_kisadozok_tetele s_adozasarol.html) található összeállításból egy kis részlet, hogy mit vált ki ez az új adózás:

Mit vált ki a tételes adó?

A kisadózó vállalkozás és a kisadózó a tételes adó megfizetése esetén a törvényben meghatározott közterhek alól mentesül. A tételes adó megfizetésével teljesül:

a vállalkozói személyi jövedelemadó és a vállalkozói osztalékalap utáni adó vagy átalányadó megállapítása, bevallása és megfizetése;

a társasági adó megállapítása, bevallása és megfizetése;

a személyi jövedelemadó, a járulékok és az egészségügyi hozzájárulás megállapítása, bevallása és megfizetése;

a szociális hozzájárulási adó és az egészségügyi hozzájárulás, valamint a szakképzési hozzájárulás megállapítása, bevallása és megfizetése.

Forrás: piacesprofit.hu

A konzumidióta társadalmi berendezkedés globális mértékű elterjedésének következtében időről időre újra és újra átéljük az ún. beetetés időszakát. Ez azt jelenti, hogy a tömegmédián keresztül kitartóan sulykolják az elterjeszteni kívánt termék, eszme, imídzs, személy iránti vágy felkeltésére irányuló erőfeszítéseket. A Goebbels nevével fémjelzett és a régmúltban gyökerező technika a modern kommunikációs eszközökkel és technológiákkal kétségkívül rendkívül hatásos és hatékony, előbb vagy utóbb beadjuk a derekunkat.

Kockázat persze mindig van, az engedetlen nép olykor-olykor, amikor a torkán lenyomni kívánt cucc (eszme, személy, viselkedésminta) annyira életszerűtlen, vagy idegen az emberiség emberiességétől vagy szemléletétől, az efféle tevékenység kontraproduktivitásba csap át, és kiborul a bili. A média persze ebből is rögvest szenzációt kreál. A botrány aztán hamar elül, a dolog kifullad, új írányokból, új próbálkozások indulnak, tanulva az előző hibákból.

Ugyanez a helyzet a kisvállalkozások tételes adózásánál is, a kockázat itt is fennáll. Mert most, a beetetés időszakában ugyan szépen és látványosan elhúzták előttünk a mézesmadzagot, de mi történik majd akkor, ha a piac már most beárazza az ezzel az adózási fajtával együtt járó versenyhátrányt, és ugyanez a senki által nem ismert, nem beazonosított piac, vagy egyszerűen csak a vállalkozók, a vállalkozások mondják azt, hogy köszönjük szépen, de nem vesszük igénybe. Nem fordulok tételesen adózó vállalkozóhoz, vagy céghez - még akkor sem, ha esetleg 10%-kal olcsóbb -, mert manapság, amikor mindenki azzal ,,sakkozik" hogyan tud minél több költséget elszámolni, mert csak így tud életben maradni, egyszerűen nem éri meg. Ha ez megképződik, akkor bizony elsül az a bizonyos sokat emlegetett kapanyél, miközben a fagyi visszanyal.

Óvakodj a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is! - tartja a régi bölcs mondás.

Lehet, hogy nem véletlenül választották a narancsot jelképnek?

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő

http://internetfigyelo.wordpress.com/2012/07/14/mint-a-meseben-avagy-hogyan-fejle sztettuk-tokelyre-a-mezesmadzag-technikat/
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Orbán, az utolsó szó jogán
  2012-07-15 19:58:51, vasárnap
 
  2012.07.15. 05:08
Orbán, az utolsó szó jogán


Fényességes Vezénylő Csillagunk végletekig lemerült állapottyában sem engedte el kezünket teljesen a szünidőre, nem hagyott minket szellemi manna nélkül. A faszbúkjára feltöltött három percet elemezték sokan sok helyen, a valóságtartalmát is ideértve, pedig a lényeg ezúttal szerintem nem ez.

Hanem az, hogy már habonyárpi és a spindoktorgyár sem tud mit kezdeni ezzel a fosfelhővel, ami elől Viktorunk és Kusza Szem szabadságra menekült hirtelen.

Két dolgot hagyott figyelmen kívül mindenki:

1: Mikor az adóztatási ötletszegénységben már ott tartunk, hogy az állam megadóztatja önmagát úgy, hogy a keletkezett hiányt neki magának kell visszapótolnia törvény szerint pont a ciklusa végén/ az új ciklus elején,

2: Mikor az egykori manyup tagoknak már nem merik a szemébe mondani, hogy haverek, mi a zsarolásban is hazudtunk, mert egyéni számla az nem lesz, bármit is ígértünk, helyette elsunnyogják egy másik törvény lábjegyzetébe dugva,

...akkor egy ilyen győzelmi jelentéssel előjönni annyit tesz, hogy a jelentéstevő annál is nagyobb balfasznak látszik, mint amekkora valójában.

Ugyanis a fent említett két dolgot "győztes" kormány nem csinálja. De még olyan sem, amelyik hisz saját maga győzelmében a következő választások alkalmával. Ezt a cikluson túlra toljuk a szarhalmot dolgot azok csinálják, akik bár szájukkal még harcolnak, de a tetteikkel már nem.

Őket meg veszteseknek hívjuk.

http://varanus.blog.hu/2012/07/15/orban_az_utolso_szo_jogan
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Ha nem is egymillió, de legalább ezer új munkahely születik
  2012-07-15 19:18:20, vasárnap
 
  2012-07-14. 21:36
Ha nem is egymillió, de legalább ezer új munkahely születik novembertől - persze, csak cigányoknak

Ezer cigány, főként nő állhat munkába novembertől különböző szociális intézményekben az Emberi Erőforrások Minisztériuma programja keretében - jelentette be Soltész Miklós szociális államtitkár és Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
A mintegy 1,4 milliárd forintos pályázat keretében az érintettek ingyenes képzést és felzárkózási támogatást kapnak. Az intézmények pedig a foglalkoztatottak után egy évig megkapják a teljes bér- és járulékköltséget, ennek fejében vállalniuk kell, hogy legalább három hónapig tovább foglalkoztatják őket.
Az Országos Roma Önkormányzat bevonásával elindított európai uniós program célja, hogy javuljon a munkanélküli nők foglalkoztatása, a rászorulók elérjék a szociális foglalkoztatásokat, valamint erősödjön a cigány közösségek és a szociális intézmények közötti bizalom.
(MTI nyomán)

További részletek: http://kuruc.info/r/26/98723/#ixzz20iFAbUmQ
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Az amerikai szenátus eddigi legerősebb kirohanása Magyarors
  2012-07-15 16:46:25, vasárnap
 
 
Az amerikai szenátus eddigi legerősebb kirohanása Magyarország ellen.


Dátum: 2012. July 15. Sunday, 08:59

Külföld
Benjamin Cardin

Magyarország nemcsak rossz irányba tart, de veszélyes úton megy előre - hangoztatta az amerikai szenátusban a zsidó származású Benjamin Cardin demokrata párti szenátor, amerikai Helsinki Bizottság társelnöke. Ismerve hazánkban is ennek a jogvédőnek álcázott, kettős mércés birodalmista, cionista szervezetnek a tevékenységét, elintézhetnénk az egész hókuszpókuszt egy kézlegyintéssel: aki ennek a világbizottságnak a prominense, nyilvánvalóan fasisztázik, rasszistázik olyan esetekben, amikor egy országot nem a zsidó pénzügyi világhatalomnak totálisan befeküdt bóherek (bóher=rabbinövendék - szerk. megj.) irányítanak úgy, hogy maximálisan kiszolgálják a világhódítók igényeit.




De többről van szó, hiszen már nem csak magyargyűlölő amerikai zsidó magánzók és rejtett köreik uszítanak hazánk ellen, hanem a földgolyón hatalmas befolyással rendelkező világhatalmista szervezetek vezetői is. Vajon miért fontos egyes világzsidóknak, hogy milyen a magyarországi társadalmi berendezkedés, egyáltalán hogy jön képbe náluk egy szegény kis kivéreztetett, megcsonkított európai ország? Talán csak nem azért, mert attól tartanak: hiába mondta ki a cionista zsidó fővezér, hogy Magyarországot is megszereztük, lehet, rettegnek a végkifejlet sikertelenségétől?...

Megszégyenült második világháborús alakok rehabilitációja, valamint a vér és a nemzet dicsőítése egy más kor bűzét árasztják, amelyről a demokráciák közössége - különösen Európában - korábban azt remélte, hogy letűnt mindörökre - hangoztatta az amerikai szenátusban Benjamin Cardin demokrata párti szenátor.

Az USA Helsinki Bizottságának társelnöke felszólalásában a magyar demokrácia helyzetét saját szemszögéből ismertetve kitért az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos “aggályokra", a médiatörvényre, a fékek és ellensúlyok erodálására. Említést tesz a tervezett, majd a romániai magyar nevű zsidók vérlázító és kegyeletsértő hozzáállása miatt meghiúsult székelyudvarhelyi Nyirő-újratemetésről, amelyen Vona Gábor Jobbik elnök mellett részt vett Kövér László házelnök és Szőcs Géza (azóta lemondott) kulturális államtitkár. (Emiatt a szintén amerikai gyűlöletzsidó, a vitatott múltú és személyiségű holokauszt-cápa, a méltatlanul Nobel-békedíjas Elie Wiesel visszaadta magyar állami kitüntetését, bizonyára hatalmas traumát okozva ezzel magyarok millióinak szerte a világban.)

Maryland állam szenátora a többi közt tovább folytatja a hazugság-hadjáratot Schweitzer József nyugalmazott főrabbi állítólagos utcai “inzultálása" kapcsát, és rosszallja a Horthy-szaboravatásokat is. - Gyakran mondják nekünk: a Fidesz a legalkalmasabb párt arra Magyarországon, hogy feltartóztassa a Jobbik szélsőségességét. Jelenleg úgy tűnik, ezt az állítást vajmi kevés bizonyíték támasztja alá. A fasiszta ideológiák és második világháborús vezetők rehabilitására irányuló kampány veszélyes, és le kell állnia. Végső soron a demokrácia és a kisebbségek jogai együtt maradnak fent, vagy buknak el - hangoztatta Benjamin Cardin a kongresszusi jegyzőkönyv szerint.

Az amerikai zsidó tehát hazánk elleni uszítással került be a “világhírek" közé. Mindenki számára nyilvánvaló lehet, hogy a zsidó-magyar közös út lehetőségének megakadályozói pont azok a gyűlöletzsidók itthon és külföldön, aki egyoldalúan, a saját akaratukat a többségre kényszerítve akarnak kialakítani egy olyan rendszert, amelyben az egyik fél totálisan az uralma alá hajtja a másikat.

Vér és nemzet dicsőítése folyik Magyarországon - rosszallja a zsidó, de az eszébe sem jut, hogy ezek nem a fajtársai aktív segítségével megcsonkított kis országra, hanem az általuk az amerikai adófizetők pénzéből fenntartott zsidó államra a legjellemzőbbek a világon. Más kor bűzéről hadovál a zsidó egy olyan országgal kapcsolatosan, amely évi rendszerességgel, milliárdokkal támogatja az ott élő zsidókat, szinte vallási magaslatokra emelte kötelezően sulykolt sorstragédiájukat, és településekre lebontva minden évben arra emlékezik, hogy munkatáborba vitték eleiket több, mint fél évszázaddal ezelőtt.

A zsidó kinyilatkoztatja, hogy mit kell tennie egy független államnak, hogy elnyerje világköreik tetszését: csak azokat a múltbeli vezetőket és magyar államférfiakat ismerheti el a gyarmat kormánya, akiket ők kedvelnek, illetve jóváhagynak, az általa fasisztának nevezett ideológiákat pedig képletesen is a lángoló csipkebokorra kell vágni.

A legvadabb az, hogy a zsidó kinyilatkoztatja: “a demokrácia és a kisebbségek jogai együtt maradnak fent, vagy buknak el". Igaz, hogy többes számban fogalmaz, de csak az veszi be ezt a dumát, akinek tollas a háta. A demokrácia az amerikai zsidó helsinkis szerint tehát egyenlő a zsidók jogainak totális érvényesítésével.

De térjünk vissza a legsúlyosabb kitételére: “Vér és nemzet dicsőítése folyik Magyarországon." Naivan azt is megkérdezhetnénk, vajon milyen vérre és nemzetre tetszett gondolni? Vajon nem tetszett összekeverni a még nevében Magyarországot egy másik országgal?

Tisztelt zsidó úr! A világon egy ország van, amely faji, származási alapon szelektálja állampolgárait, és azok lehetnek tejes jogú, elfogadott polgárai, akik a származási törvényeiknek megfelelnek. Abban a bizonyos országban senki se háborgatja az agg és fiatalabb háborús bűnösöket, tömeggyilkosokat, és csak a származás miatt egyetlen bűnöző sem adható ki más országoknak, mert nemzsidók nem ítélkezhetnek zsidók felett.

Akkor Magyarország felel meg a minősítéseknek, vagy egy másik ország? Igaz, Magyarországot nyugodtan lehet aláznia minden jöttment zsidónak szerte a világon, de ha valaki az ő anyaországukat illeti kritikával, azt simán elintézik egy mágikus minősítéssel: antiszemita.

Kostás Roland - Hunhír.info

http://www.szmm.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4800
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
2012.06 2012. Július 2012.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 289 db bejegyzés
e év: 4803 db bejegyzés
Összes: 64003 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 156
  • e Hét: 2416
  • e Hónap: 19209
  • e Év: 152126
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.