Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
Kohut Katalin: Haikuk - Kommunikációs bénulás
  2012-07-08 23:03:29, vasárnap
 
  Haikuk

Cserép festés

mozgalmas a hét
zsűrihez holnap megyek
fájón-boldogan

Hajnalban mezítláb

megdermedt harmat
hívogatnak madarak
léptem óvatos

Összeveszések

haragszom rádot
játszanak barátaim
rövid az élet

Elment a vándor

hetvenben elment
hosszú álmokat alszunk
jöjj vissza nyár

Idegen hangú Éva

már bábu vagyok
idegen hangon szólítlak
ments meg engemet

Kommunikációs bénulás

kommunikációs
értelmiség legyőzés
szeress így engem

Elvarázsolt éj

negédes szemed
elvarázsolt éjt idéz
gyönyör az éggel

2012. június 19.

Kohut Katalin		  
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Miért van az ember szíve rejtve?
  2012-07-08 22:13:31, vasárnap
 
  Miért van az ember szíve rejtve ...

Egyszer történt, mikor még az emberek kívül hordták a szívüket, mint a legbecsesebb díszüket, hogy egy kisfiú ücsörgött a parányi tó partján. Kezeit teletömködte mindenféle kaviccsal, Azután egyesével a Hullámzó víztükörre vetette őket, egyre messzebb és messzebb. A kavicsok lágy csobbanással merültek el - újból és újból.

- Miért búsulsz Funo? - Egy Kisgyerek ijedten fordította figyelmét a mögé lopódzott alakra, de ijedelme rögvest alább hagyott, mikor a vén remete barázdált vonásaira ismert. Miért is érezte volna tőle, hisz bár Hányszor meglátogatta, Halerum mindig kedvesen, minden földi jóval kínálta.

- Elhagytam a szívem. - Pityeregte, és bánatában újabb kövecske suhant a Toba.

- A szíved? - Csodálkozott a vén Halerum.

- Igen - azt! - Hüppögte. - Elveszítettem, pedig úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére! - Könnycseppet Törölt ki a szeme sarkaiból. A remete lehuppant mellé botját letámasztva és kedvesen rámosolygott. Kezeit összekulcsolta sa feltündöklő fényáradatban. Funo szeme nagyra kerekedett el. Nem tartott sokáig a varázslat, de akár órákig is elnézte volna a varázsló kezeit. És mikor Azok széttárultak - lám a fiú csodás szíve ragyogott fel benne.

- Megtaláltad! - Kiáltott fel boldogan, és átölelte a remetét. - Szeretlek Halerum! Ezt rá is vésem! Csupa nagy betűkkel! Add, ide kérlek! Ezen túl a legjobban látható helyen fogom hordani, hogy lássák, milyen jó vagy!

Funo vidámsága felhőket szétoszlató sugárként villant fel.

- Tudod mit? - Töprengett a remete. - Hadd válasszam meg én a helyét.

- Rendben. - Egyezett bele Funo. Halerum elmosolyodott és a parányi Szivecske, mint Egyetlen fénypont felemelkedett a tenyeréből - és a fiú mellkasa felé haladt. Funo leplezetlen boldogsággal, Csillogó szemekkel bámult közeledő szíve után, hogy mennyire szép helye is lesz ott, ám Amikor az eltűnt mellkasában, elpityeredett.

- Hééé! De ott nem látja senki sem! Hogyan fogják megtudni az emberek, hogy mennyire szeretlek? - Értetlenkedett.

- Figyelj rám Funo. - Az öreg megérintette a könnyes arcot és elmosolyodott. - Nem kell, hogy tudja a világ, mennyire szeretsz. Elég, ha te tudod és az, akit a szívedbe zársz. Mondd el bátran annak, akit belevésel: Szeretlek! Így már nem fogod elveszíteni sosem, mert benned él tovább - és ezt már nem veheti el senki sem.

Funo eltöprengett a remete válaszán, majd az utolsó kavicsot is eldobta és vidáman felugrott.

- Köszönöm Halerum! - Nagy puszit nyomott az öreg vénséges arcára, majd egy pillangót meglátva utána futott. Halerum pedig csak bámult a Távolodó gyermek után és mosolygott - majd egyszer megérti.

Azóta szív nem hordatik kívül, csak a csendes melyben vésődnek fel rá a nevek - újból és újból.



(ismeretlen szerző) Folyóiratcikk		  
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Kohut Katalin: Add meg nekem
  2012-07-08 19:58:22, vasárnap
 
  Add meg nekem az érintés csodáját,
Érezze szívem a szereteted.
Add meg nekem a feledés homályát,
Örüljek a jelennek, jövő-reménynek.
Add meg nekem az igazságot,
Szabadon repdessek, boldogan.
Add meg nekem a bőséget,
Érezzem az adni tudás jóságát.
Add meg nekem a reménységet,
Hitem bátorrá tesz engemet.
Add meg nekem az örömöt,
A csoda-pillanatok örökké égjenek.

2012. július 4.
  
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin: A múlt jövője
  2012-07-08 19:57:13, vasárnap
 
  Kohut Katalin: A múlt jövője





Az öreg már maga sem tudta, mióta él a Nagy Hegycsúcson magányosan, korhadó faházában. Az idő múlását sem érezte már. Minden elveszett az időspirálban: neve, származása, múltja.
Teljesen átadta magát környezetének, beleolvadt: szíve, lelke .embersége. Élete maga és a Virágoskert szolgálattá vált.
Magánya mégsem volt társ nélküli, ott élt vele a FÉLELEM. Bárhol volt a házban, a virágos kertjében.
Mellette van még a Sötét Völgy a félelemre okot adó urával.

Néha beszélgetett magával. A félelem uralta, érezte a Sötét Völgy urát, ahogyan hallgatózik és a Hegycsúcsot akarja uralni, mint minden mást a Völgyben.
E rettenetes hatalom ellen, ami megbilincselte lelkét, csak a Virágoskertje nyújtott oltalmat, meg kell védenie minden áron.

Aznap is kiment háza elé, hogy a lenyugvó Nap utolsó sugarainál körül nézzen. Első pillantása a hegyoldalra esett, ahol félénken pillantott a Virágoskertjére, mint egyetlen kapaszkodóra. Szíve mindig hevesebben vert, ha oda nézett, minden nap életével játszott.

A kertjében ott nyíltak a múlt virágai, pálmák, orchideák, mandragórák, havasi gyopárok, liliomok, kaktuszok, török szegfük, krizantémok, s minden egykori nép híres növényei. De ott rügyeznek a jövő dús koronájú tölgyfái, gesztenyefái, bükkfái, szilfái, kékeszöld hamis ciprusai, örökzöld fenyői, a déli kókuszdió fái, s a sivatagi tamariszkusz, hibiszkusz, boroszlán, valamennyi nép fája. A múltat egyesítette a jövővel, megmentette a ritka növényeket. Mivel a múltat elfeledte az öreg, nem tudta, hogy az egykori Olimpüsz népénél milyen fontos volt a hibiszkuszfa, mikor a nagy kőasztalok mellett ették gyümölcsös süteményeiket, s írták leveleiket a kőpadokon. Ösztönösen mentette át ezeket a növényeket a jövőbe, mintha azt akarta volna, hogy örökké emlékezzen rájuk az, aki megtalálja őket.

Haragudott is a Sötét Völgy ura, aki már szinte az egész Földet elsöpörte, kietlenné és kopárrá tette, vérrel ültette be a gazokat, melyek egyre jobban szaporodtak ágas-bogas bozótosokkal együtt.

Az öreg többszáz éve élt már a hegycsúcson, talán ezért is lehetett nyugodtan és biztonságban, kimaradt a háborúkból, mikor nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támadott. Egykori népét is elfeledte, de még azt sem mondhatta el, hogy a a Földet szolgálja, mert csak végezte naponta monoton munkáját.

A félelem megbénítja az embert, megdermeszti a tudatot, talán ez az állandó készenlét volt az, ami mindent feledtetett vele, kitörölte az emlékezetét.

Egyszer csak árnyék takarta el a Napot, kiterjesztett karokkal fekete köntösében, mint egy vészjósló óriási madár terjesztette fekete köpönyegét a Virágoskert felé a Sötét Völgy ura. Hatalmas szélvészben jött, a fák is földig meghajoltak, a virágok szirmai lehulltak. Majd óriási hidegség ölelte át az öreget, havas eső hullott alá az égből, hogy megfagyassza a növényeket. Ezt követte az afrikai forróság, gyorsan egymás után, ekkor tikkadtan szomjazták az éltető vizet a múlt és jövő növényei. Haragudott az egykori népekre, a jövő túlélőire is a növényeken keresztül a sötétség képviselője, de a legjobban fájt neki a virágok, nemes fák látványa. Bántotta szemeit a harmónia, a vidám színek, barbár szívének sértés volt a szépség minden megnyilvánulása.
Az öreg elfeledte egykori tudományát, a szivárvány szövetséget az ég Teremtőjével, mely ekkor megjelent szemei előtt, s ő oda menekült a szivárvány-hídra, mely menedéket nyújtott neki, s kellemes esővel együtt a Nap gyógyító sugarai egyszerre kedveskedtek a Virágoskertnek. A Teremtő személyesen jött megsegítésére! Még sincs egyedül ebben a világban? Nekiadta a szivárványt jelül! A tűző Nap sugara a Sötét Völgy urát elkergette, addig űzte, míg lakhelyére nem érkezett, s ott világított felette, míg a gyomokat, gazokat ki nem égette, a sötétséget el nem űzte. A Sötét Völgy esőerdővé változott, pillanatok alatt nőttek sudár-magasra fái, a sötétség birodalma megsemmisült.

Az öreg, akit a félelem megbénított, emlékezni kezdett, papírlapokat hozott és írni kezdte egykori letűnt idők történelmét, hogy fenn maradjon a Virágoskertjével együtt a jövőnek, a holnap népeinek. Már tudta, hogy több hozzá hasonló ember élhet a világon, s mint több száz éves történelmi tanúnak, kötelessége van az utókorral szemben, mert a múltból táplálkozik a jövő, amit egyszer elvetettünk, annak magvait aratjuk, csak olyan jövőre számíthatunk, amit két kezünkkel építettünk. Az öreg megvívta csatáját, szabadon szárnyalt fantáziája, már nem bénította meg a félelem. A Virágoskert a Hegycsúcson örökké pompázik és terem mindig új növényeket, olyan emberiség szolgálatára várva, akik gyönyörködnek a szépségben, szívük szeretettel telített.

2012. július 8.







  
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2012.06 2012. Július 2012.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 13 db bejegyzés
e év: 229 db bejegyzés
Összes: 7244 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 598
  • e Hét: 1727
  • e Hónap: 4086
  • e Év: 56352
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.