|
2012-09-20 11:27:33, csütörtök
|
| |
| |
Simon Ágnes: Élet-vonat
Jegyünket nem váltottuk meg, ajándékba kaptuk, egy lehetőség-ablakon át kezünkbe tette valaki, s mi elfogadtuk.
Nem kérdeztük hány fényévre szól, csak elindultunk, bizakodva, ártatlanul, Rácsodálva vonatunkra mely elénk tornyosult Hatalmas mozdonyában láthatatlan masiniszta döntött és indított Rándult a vonat, sípolt, kattant, Felültünk rá, nincs leszállás - Isten tudja, hol talál ránk az első, és hol, az utolsó állomás.
Ritmikus robogások között láttunk ezernyi megállót kicsit, nagyot, kopott várót fényes peront, pompás pályaudvarokat, Újonnan-új utasokat, jöttek, mentek, velünk voltak, arrébb álltak, elpártoltak, szerettek vagy meggyűlöltek, Mégis, mégis valameddig együtt voltunk, egy vonaton Osztozkodtunk útvonalon, szerelmeken, bánatokon
Nem volt monoton a lárma Megtanultunk mindent és gomolygó emlékeket hagytunk hátra Sokszor egy-egy Ismeretlen lett utunknak hű barátja... S ha egy csöndes állomáson halkan eltűnt mint egy álom, az elrebbenő pillanatok miket együtt éltünk végig, soha el nem feledhetők.
Vonatunk könyörtelen, nincs vele a végtelen, szállít, röptet tova, nem vár arra, ki vissza pont nem erre száll - Kihalt a táj - De annyira fáj, ha valaki elmegy, még ha oly szépen is int nekünk vissza Homlokunkat az ablakra szorítva sokáig nézzük... lelkünkben örökre ott marad a nyoma - S bár zokogva megyünk tova (a hosszú út néha mostoha) ám vigasztal a gondolat, ha másik vonaton is, de egyszer együtt érünk ODA.
S a nagy közös végállomáson - hol nincs már nyüzsgés - elgyötörten ledobjuk életnyi bőröndünk Angyali isten-kalauzok kérik jegyünket arcukon jóság-fény sugárzik - nem voltunk potyautasok! - Megérkeztünk. Többet már nem fáradunk. Ennyi. Ennyi volt a közös utunk.
Régi-elmúlt útitársak fénylelkével találkozunk Jó lesz majd így - földöntúli ölelésben mindannyian felolvadunk. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Gondolatok |
|
|
|
|
|
Offline
