|
 1/26 oldal 
|
Bejegyzések száma: 257
|
|
|
|
|
|
2012-10-31 03:21:48, szerda
|
| |
| |
Paula S. Tizzis
Gyilkos hajnal
A szíved sarkába bevackolva,
gyilkos hajnalom remegve lesem,
szemed ragyogásában elbújva,
én benned már örökre elveszem.
S ha hajnal fénye kutatva keres,
mi majd elveszve reménykedhetünk,
halkan súgom: - most kell, kell, hogy szeress,
szoríts, tán ez az utolsó percünk.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Paula S. Tizzis |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2012-10-31 03:07:08, szerda
|
| |
| |
Paula S. Tizzis
Száll a füst...
Száll a füst, csak az aprócska tüzek égnek,
ma tűnik a temető egyedül szépnek.
E napon, amikor árvák odalépnek,
ahol szüleiktől búcsúztak el végleg.
Mikor anyák lelke hatalmasat roppan,
mert kicsikéjük szíve már sosem dobban.
Testvérek, rokonok, régi, volt cimborák,
most hozzátok is eljött oly sok jó barát.
"Bárcsak itt lennél!" - Hangzik fel ezer szájból,
gyötrő fájdalom tör ki a némaságból.
Sok boldog lélek, mely ki tudja merre jár,
odatérő embert mindig örömmel vár.
Ők tudják csak a titkot: mit ér a halál,
és hogy a sok elhunyt egyszer hazatalál.
Sóhajok ezrei jutnak el a mennybe,
s repítik imáinkat a fellegekbe.
S ti, kik elmentetek, mindig velünk lesztek,
szívünk zegzugában soha el nem vesztek,
álmunkban jöttök, mi boldog könnyel kelünk,
s tudjuk, mindig itt vagytok, s lesztek is velünk...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Paula S. Tizzis |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2012-10-31 00:34:23, szerda
|
| |
| |
Helen Bereg
Majd egyszer . . .
A remény hal meg utoljára,
állítják bizton a nagy bölcsek.
Ha szemünk vággyal néz előre,
Reménykedve a boldogságban,
A jelen kínja sem fáj ma.
A kín is lehet boldogság,
Mert most vagy, most érezlek,
Csak elválaszt a távolság.
Mikor reggel azzal kelek,
Minden este azzal fekszem,
Hogy hiányod egyre mardos,
Csak álmomban ölel karom.
Ujjaim a semmit simítják,
Nem játszanak hárfahúron,
Gerinced ívén megpihenve.
Szemünknek villanása sem
Egyesül szivárványívben,
Incselkedő ajkunk nem éli meg,
Éppen elcsókolt csók csodáját,
Nem égeti önfeledt vágy,
Akkor suttogom reménnyel
A bűvös két szót: Majd egyszer.
Majd egyszer!
a hajnal veled ébred,
az est veled múlik el.
Majd egyszer!
Megéljük az élet csodáját,
Mit örök szerelmünk varázsa
Gyönyörűségesen széppé tesz.
Majd egyszer!
Lehet csak húsz év múlva,
Mikor göcsörtös bottal
Együtt éljük életünk,
Mikor már csak a szemünk
Villanása rejti a csodát.
Közös élet csodáját.
Majd egyszer! Lehet.
Nem lehet! Biztosan tudom
Majd egyszer így lesz!
Majd egyszer így lesz, Csillagom.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Helen Bereg |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2012-10-30 19:21:23, kedd
|
| |
| |
Shakespeare
XCI. Szonett
Ennek gőgje a rang, annak az ész,
Soknak erős teste, vagy birtoka,
Vagy cifra köntös, korcs divatmű és
S minden szeszély azt a kéjt hozza, melyben
Másoknak agár, sólyom, paripa;
A lélek legjobban gyönyörködik;
De nem ilyet mér az én mérlegem, nem:
Mindent egyetlen fő-jóvá javít:
Szerelmed jobb nekem, mint ősi vér,
Ruhánál gazdagabb, kincsnél nagyobb,
Sólymoknál és lovaknál többet ér:
Veled mindenkinél büszkébb vagyok;
Csak egyben koldus: mindent elvehetsz,
S ezzel a legkoldusabbá tehetsz.
Fordította : Szabó Lőrinc
88. Szonett
Shakespeare
LXXXVIII. Szonett
Ha kedved jön lenézni, s megvetés
Szeme elé hurcolod érdemem,
Melletted küzdök, magam ellen, és
Vallom, hogy hű vagy, pedig becstelen:
Én ismerem legfőbb gyöngéimet
S egész sor mesét, titkolt bűnt kitárok,
Hogy foltjaim is téged mentsenek
S engem vesztve csak nyerjen ragyogásod.
S jól járok e döntéssel, mert feléd
Hajlítva teljes, szerelmes szívem,
Vállalt gyalázatom kész nyereség:
Ha neked haszon, kétszer az nekem.
Úgy szeretek, úgy csak javadra élek,
Hogy minden rosszat elvállalok érted.
Fordította : Szabó Lőrinc |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Shakespeare William |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2012-10-30 19:12:03, kedd
|
| |
| |
Kemény György
Barátaimhoz
Úgy fölzavartátok szunnyadó lelkemet,
Mint pihenő tengert a zúgó zivatar.
Hányódik a lelkem szélűzött csónakként,
Mit a morajló hab földob, majd eltakar.
Keresem a partot, kutatom a révet,
De megzavart lelkem valahogy eltévedt.
Lelkem közelébe akartatok nyúlni,
Miként a gyöngyhalász tenger fenekére.
Gyöngyöket kerestek a lélek rejtekén,
S ki tudja: ujjatok igaz gyöngyöt ér-e?
Gyöngyre ha találtok, a ti érdemetek,
Ti zavartátok föl szunnyadó lelkemet.
Ha pedig csalódtok fölzavart lelkemben,
S igazi gyöngy helyett kavicsot találtok:
Csalódott halászként én szegény lelkemre
Hideg kavicsáért ne mondjatok átkot.
Mert tehet-e arról a lélek, a tenger,
Ha gyöngyét már régen meglopta az ember? |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kemény György |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2012-10-30 18:31:14, kedd
|
| |
| |
Shakespeare
LXXV. Szonett
Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;
Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.
Fordította :Szabó Lőrinc
Hollósy Tóth Klára
Az vagy nekem
Szonettkoszorú
1.
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér,
Mint eső és fény a lombnak, a zöldnek,
Mint júliusi játszadozó szél,
Mely enyhet ad a tikkadozó földnek,
Te vagy nekem a lét és létezés,
Köszönet érte a Teremtő Bölcsnek,
Az Úrnak e lét szigettengerén,
A Minden feletti Egyetlen Egynek,
Ki az egész nagy végtelen ura,
Ki óvón teszi a világra kezét,
Ki vigyáz a Lét őrtornyaira,
Te vagy nekem az élet, a menedék.
Te vagy szüksége a szomjazó rögnek,
S tavaszi zápor fűszere a földnek.
2.
S tavaszi zápor fűszere a földnek,
Melytől ittasul, éled a remény,
Frissül a lomb, s lesz egyre, egyre zöldebb,
Mitől éled a kedv, a szenvedély.
Mely élteti a tápláló erőket,
Az embert, az állatot, a növényt,
Feléleszti a méla tespedőket,
Irányt mutat, mert Ő maga a fény.
Ő az út a célig és maga a cél,
A jog, morál, mely mindennél nagyobb,
A szabályok, parancsok, a kész igék,
S a tettre serkentő gondolatok.
Tetőled kapja az értelmét a lét,
Lelkem miattad örök harcban él.
3.
Lelkem miattad örök harcban él,
Lélek-törvények bénítják, tolongják,
Póklábú percek, feledtető, mély
Terek rácsain szorult szívigazság.
Lélekcsodákat bénító féltés,
Titkok függvénye teríti rám fátylát,
Eredendő bűn szülte kísértés,
Amelyen át a képzelet csodát lát.
Ítéletek törvényszéke vagyok,
Embereké, kik ítélkezni mertek,
Magamba nézek, ahol csillagok
fényeibe homályosul a vak tett.
Szorong a lélek, s mint gyönge nád tör meg,
Mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg.
4.
Mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg,
Vívja folytonos harcát a lelkem,
Míg a büszkeség akarata dől meg,
Mely azt mondja, nem szabad szeretnem.
Megjelensz újra és újra előttem,
Felzokog az elfojtott szerelem,
Nem vagy... minden értelmetlen, erőtlen,
Csak ábrándjaim játszanak velem.
Küldözik egyre lázas sugaraik,
Rajtuk át gyémántmezőkre látok,
Fojtott erők kínálják gyönyöreik,
Mélyek, mint a Mariana-árok.
Még akkor is, ha minden már csak emlék,
Csupa fény és boldogság büszke elmém.
5.
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Jajdul a hajnal, rám mordul az est,
Időd kevés, vár a léttelen nemlét,
Mely igyekszik feléd, már jönni kezd.
S felvillan az arcod ma is, mint nemrég,
Zavar e megszokás, olyan groteszk,
Bárhogy kergetem, űzöm,... csak lehetnék
Szád, melyet most lopva csókol e perc,
És suttogja a vágy, hogy nincs menekvés,
Érzem hogy egyre nehezebb,
Erőtlen az akarat, a cselekvés
Csak fellobogó, furcsa szédület.
Zokog az emlék, szorong reszketeg,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
6.
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
S nem tud sehogy belenyugodni az ész,
Félő, az önzés lebír engemet,
Már mutatja is az ittléte jelét.
A kitartás elerőtlenedett,
Lássuk, kit győz le, ki, és hányféleképp?
- Azért vagyok, hogy megfékezzelek,-
Szólt át a szívemen keményen az ész.
Valami létrejön és vége lesz,
Sápad a fény is, ha zsarátja kiég,
Kicsit hullámzik, úszik testtelen
Mindkettőnk vágya, de egymáshoz nem ér.
Mért nem tehetem, mit tenni szeretnék?
Csak az enyém légy, néha azt szeretném.
7.
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Hogy csak nekem add minden percedet,
Mi ez az önzés, kémia, gyengeség,
Egyszerűen maga a szerelem?
Hazárd játék ez, folytonos vágy, remény,
Sosem gyógyul ki belőle szívem,
Mint foglyára, nem zárja rám börtönét
Szerelmed, mely egyetlen fűszerem.
Csak téged mintáz a vágy, a képzelet,
Csupa őrület e gejzírliget,
Amely elérni vágyja a végtelent,
És nem sejti, más kezdődik, a csend.
Vágyom, egyszer tán magába temet,
Majd hogy a világ lássa kincsemet.
8.
Majd hogy a világ lássa kincsemet,
Burkolom magam édes illatodba,
Hűen őrzi szívünk e fényjelet,
Míg tűzrózsát nem hajt a vágy lobogva.
Addig kell szépség, vágy, amíg lehet,
Hát törjön a felszínre fel, buzogva,
Valahogy úgy, mint tengerbe a csend
Vesszünk bele a győztes áramokba!
Mit tehetnék? Hogyha rád gondolok,
Minden akarat csak tefeléd mutat,
Egyéb szükségletek csak dadogók,
Milyen zavarok állhatják útjukat?
Ha nem vagy, szomorú vagyok, letört,
Arcod varázsa csordultig betölt.
9.
Arcod varázsa csordultig betölt,
Már réges-régen magamba zártalak,
Te uralkodsz az uralmam fölött,
Kit nem tudtam feledni sok év alatt.
A gyötrelmeim vággyá bűvölöd,
S közben úgy vonsz körém ellened falat,
Hogy a büszkeség lesz a bűvköröm,
Közben a vágy némán csak érted marat.
Majd a féltékenység kényszere tép,
Hogy nincs köze hozzád, nem lehet másnak,
De hát nem vagy itt! Hogy volnál elég?
S azt mondtad: nekem rendelt Isten társnak!
Eddig a vágy, s az álom ringatott,
S egy pillantásodért is sorvadok.
10.
S egy pillantásodért is sorvadok,
A szemed vágyó ragyogása éget,
S csak álmaim ölelik alakod,
Mert nem tudlak sehogy elérni téged.
Feléd a muszáj akarat sodor,
Talán italunkba kevertél mérget,
Valahol máshol, jobb helyen bolyongsz,
Hogy örök vágy maradhassál nékem.
A felettes szükség cellámba zár,
Egymás rabjai vagyunk közös sorsban,
Hol csak egy kiút marad, a halál,
Már nem találunk vissza önmagunkban.
Téged lát a vágy, ha alakot ölt,
Nincs más, nem is akarok más gyönyört.
11.
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Hisz felfedezlek minden mozdulatban,
Ha tetőt ráz, ha körülvesz a csönd,
Ha levél zizzen, ha szikratűz pattan.
Vetélt lét dereng körül és kitölt,
Képzelet alkot, vágy vagy, olthatatlan,
Honnan teremted földmélyi erőd,
Konokul hallgatsz szigorú magadban.
A lét nekem tüzeddel világít,
Képzeletem valóvá cicomázza,
Nem csinál mást, mint keserít, ámít,
Csak a nincs lakik a néptelen házban.
Mégsem akar mást, annyira konok,
Csak amit tőled kaptam, s még kapok.
12.
Csak amit tőled kaptam, s még kapok,
Várakozása sugárzik arcomon,
Mint láthatatlan szétbomló atom,
Fénylik fel harcokon, hiányokon.
A lélek lángja fázósan vacog,
Magában reszket, folyton mocorog,
Közben kínlódva, fájva felsajog,
Mint finom havat szitáló ág-bogok.
A képzelet, mint központi elem,
Teremti tovább áttetsző csodáit,
Fényköröket alkot a jelrendszeren,
Melyen arcod, mint glória világít.
Csak téged hív, téged akar nagyon,
Koldus-szegény, királyi gazdagon.
13.
Koldus-szegény, királyi gazdagon,
Lét előtti tüzet bűvöl a gyönyör,
Porcikám leszel, vágyott italom,
de az idő vár és szüntelen gyötör.
Mint nyári délben vágyott fuvalom,
Oly jól esik a képzet a tűzködön,
A kép repül tovább a titkokon,
Csendlavinákon száll,ahogy bűvölöm.
Keresi a tűnt, fogható magot,
A megszülető élet szédületét,
Vágyakon remeg, képzelt lángokon,
Nem ér lelkedig az izzó fénysötét.
Csak átsugárzik, fáj még, felsajog,
részeg vagyok és mindig szomjazom.
14.
Részeg vagyok és mindig szomjazom,
Nem költözöl ki már a tudatomból,
Elszunnyadt, nincs sehol az irgalom,
Az örökké várás mindent lerombol.
Az elvetélt lét feszeng csupaszon,
A születni vágyás gyönyöre tombol,
Hozzád vágyik soha szabadulón
A nemlétté kövült örök fájdalom.
Egyszerre tör rá nappal és sötét,
Az akaratok feszítik szűk terét
A létnek, elképzelve közegét
A végnek, a soha nem érkezésnek.
Az álmokra rég valót festenék,
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Shakespeare William |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2012-10-30 18:18:03, kedd
|
| |
| |
Shakespeare
LXI. Szonett
Te akarod, hogy képed nyitva tartsa
A fáradt éjszakán nehéz szemem?
Te kívánod, hogy szenderem rabolva,
Gúnyos árnyaid játszanak velem?
Szellemed küldöd messziről utánam,
Hogy tetteimet fürkészd és elég
Züllést és szégyent találj a barátban,
Féltékenységed célját s jogcímét?
Ó, nem; szeretsz, de annyira nem; álom
Csak a saját szívem miatt kerül;
Saját hű szívem zaklat: érte játszom
Virrasztót, őt téve meg őrödül.
Álmom én itt, te máshol veszted el,
Tőlem messze, másokhoz túlközel.
Fordította : Szabó Lőrinc |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Shakespeare William |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2012-10-30 18:09:46, kedd
|
| |
| |
Shakespeare
LVII. Szonett
Rabod lévén, más dolgom mi legyen,
Mint várni vágyad percét, hogy hivatsz?
Életem üres, vesztegethetem,
Célom sincs semmi, míg csak te nem adsz.
A világhosszú időt se szidom,
Fenség, folyton az órát lesve érted,
S felejtem, bár keserű volt nagyon,
Hogy szolgád egykor távozásra kérted.
Kérdezni sem merem féltékenyen:
Hol jársz s miért? Semmit se gondolok,
Legfeljebb sóhajt rabszolga szívem,
Hogy akikkel vagy, milyen boldogok.
Oly bolond ez a szív, hogy bár teszel
Egyet-mást, rólad rosszat nem hisz el.
Fordította : Szabó Lőrinc |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Shakespeare William |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2012-10-30 17:54:36, kedd
|
| |
| |
Shakespeare
XLIII. Szonett
Lecsukva lát legjobban a szemem,
Mert nappal csak lim-lom tűnik elébe:
De ha álmodom, terajtad pihen,
És, sötét tűz, tűzként csap a sötétbe.
Kinek árnyadtól árny felvillan, ó,
Láng-nappal mily láng-képet tárna fel
Árny-képed, a még jobban ragyogó,
Ha másod csukott szemnek így tüzel!
Hogy üdvözülnék (mondom) eleven
Nappal látva tégedet, ha halott
Éjben, nehéz álmom s vak szemeken
Szép, vértelen képed így átlobog?
Minden nap éj, míg nem látlak, barátom,
S az éj fénylő nap, ha meghoz az álom.
Fordította :Szabó Lőrinc
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Shakespeare William |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/26 oldal
|
Bejegyzések száma: 257
|
|
|
|
2012. Október
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
257 db bejegyzés |
| e év: |
841 db bejegyzés |
| Összes: |
1346 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 3
- e Hét: 101
- e Hónap: 191
- e Év: 15342
|
|
|
Offline
