|
2013-02-26 22:47:19, kedd
|
| |
| |
Kohut Katalin: A hang
Egész nap a Hecskén voltam, kinn a szabadban gyermekkoromban. Télen jégpályát készítettünk, ott korcsolyáztunk, szánkóztunk, nyáron fociztunk, plédet terítve a fűbe babaruhákat varrtunk, koszorút készítettünk gyermekláncfűből a hajunkba. Nincs szebb látvány a kisleányoknál, nincs lélekemelőbb hang a csicsergő hangjuknál. Persze vannak kivételek, már gyermekkorban meglátszik, kinek milyen lesz a hangja felnőtt korában.
Ildinek, akivel egy osztályba jártam rozsdafazék hangja volt, Melindának mezo, de szépen énekelt. Ketten énekeltünk két szólamú dalokat, melyeket én találtam ki és gitárral kísértem.
A Piri kötelet megunva kedvenc játékunk a táncdalfesztivál utánzása volt. Mindig találtunk zsűrit hozzá. Érdekes módon akkor még valamennyi énekes hangját utánozni tudtam, mint egy komika, ha Zalatnay számot énekeltem, nagyhangon adtam elő utánozva a hangját, ha Koncz Zsuzsa dalt, vékonyabb hangon. Rengeteg akusztikai játékot találtam ki, a különös hangok képzése volt az egyik játékszerem.
Egymás után adtuk elő a régi slágereket, híres népdalokat, táncdalfesztivál számait, operetteket. Én mindegyiket ismertem, mert mindent meg akartam tanulni.
Egyik nap a Na végre, hogy tavasz van kezdetű dalt énekeltem. Unokanővérem a családi ház udvarán napozott. Neki nem volt hallása egyáltalán, s emiatt, bár nyolc évvel fiatalabb voltam, irigykedett rám, meg egyébként is sajnált tőlem mindent, pedig nagyon megadtam neki a tiszteletet és osztálytársainak. Hosszú, derékig érő szőke haja volt és csodálatos kék szemei.
Miután előadtam a dalomat, kinézett a kerítésen és megkérdezte:
- Ki énekelt az előbb?
- Én - válaszoltam.
- Nem is igaz, te nem tudsz így énekelni!
Fájt a leértékelés. Lényegében senki sem támogatta zenei tehetségemet apán kívül, míg együtt volt a család, pedig egyetlen vágyam a szereplés volt, melyet ki is éltem, bárhol énekeltem nagy közönség előtt is.
Elérkezett az Országos Népdalfesztivál ideje. Ketten indultunk az osztályból. Zsuzsa, a református pap lánya nagyon vékony, nyávogós hanggal rendelkezett. Én rosszul választottam, egy monoton balladát, a Kádár Katát. Előző nap elő kellett adni a színházban, s ekkor életemben először úgy éreztem, falba ütközik a hangom, nem hallom terjedni az éterben, olyan érzésem volt, mintha belül énekeltem volna csak, kifelé nem lehetett érzékelni a hangokat, mintha klauzúrába lettem volna zárba, falakba ütköztem. Nagyon meglepődtem, alaposan el is vette a kedvem a szerepléstől.
Másnap Julika néni, az ének tanárnő bejelentett a fesztiválon:
- Az iskola legjobb ének tanulója következik!
Kiálltam a mikrofon elé, s egy rekedt nyögés hagyta el a számat énekhang helyett, csak tátogni tudtam.
A versenyt Zsuzsa nyerte meg, mai napig űzi a hivatásában, mint református pap az éneklést.
A hangelmenés később többször megismétlődött, amikor fontos fellépésem lett volna, egyszerűen nem jött ki hang a torkomon. Egyszer azt álmodtam, hogy egy kéz rámutat a torkomra és azt mondja:
- Te nem vagy olyan, mint a többiek, neked elmegy a hangod.
Nem értettem, miért nem lehetek olyan, mint a többiek, s életem fontosabb eseményei miért válnak kudarccá.
A hang minősíti az embert. Vannak tiszta hangok, csengő hangok, férfiasak, gyengék, erőteljesek, öblösek, gátlástalanok. Aki megszólal, közvetíti a szívében rejlő igazságot a többi embernek. Nem szeretem, csak a tiszta hangokat, bár megnémultam hat esztendeje már. Mindent megadnék a tisztán csengő hangért, az egyik legnagyobb kincsemért, ha még egyszer visszakaphatnám. Mennyire igaz a megállapítás, hogy mindenik embernek a lelkében dal van és akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.
Taszít a mulatós zene. Messze áll tőlem, bár megfigyeléseim szerint a mulatós emberek sokáig élnek és boldogok a maguk egyszerűségében, sőt minél egyszerűbb valaki, annál szebb életet élhet. Nincsenek egetverő gondjai, a problémákat lerázza magáról, mint az esőcseppeket. A mulatás arra is alkalmas, hogy levezesse minden feszültségét, a mulatós ember felszabadultan táncolja végig az életét. Érdekes, a magyar mulatós nép, talán az egyetlen a világon, mégis jellemző a depresszió a társadalomra, az életuntság. Megfigyeltem a volt férjemen, annak ellenére, hogy naponta reggelig mulatott, soha nem nevetett, csak mások kárán. Nem tudta, mi a boldogság, mit jelent a szeretet, nem gyűjtögette a sérelmeket, hiszen a gátlástalanabb ember tipus maga a sértegető, a mások lelkivilágába gázoló is egyúttal, vagyis nemcsak a mulatásban találja meg a probléma megoldó képességet, hanem a rugdosásban is. Lerázzák magukról a gondokat.
Sok idő telt el kedvenc játékunk óta, de az ember belül nem sokat változik, megmarad olyannak, amilyennek született. Aki a tiszta énekhangot és szívhez szóló szöveget kedveli, hallásakor beleborzong a szíve, olyan, mint egy radar, ami veszi a csodát, mely hozzá szól.
A hangok végtelenek, egy közös van bennük, mindenkihez szólnak, megszólítanak, vagy megállítanak. A hang harmóniában van a külsővel és belsővel, ha nem így van, diszharmóniáról beszélhetünk.
Adjuk meg a lelkünknek, amire szomjazik, minél több tiszta forrás éri, annál szebben muzsikál bennünk és adja tudtunkra az igazság örök törvényeit!
2013. február 26.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kohut Katalin |
|
|
|
|
|
Offline
