|
2013-05-23 22:31:46, csütörtök
|
| |
| |
ERŐSS ZSOLT EMLÉKÉRE
Néhány nappal ezelőtti hír:
MAGYAR CSÚCSHÓDÍTÁS A HIMALÁJÁBAN
Feljutott Erőss Zsolt és Kiss Péter a nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsára. A magyar hegymászók ezzel a világ 12., nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát hódították meg.
A RÉSZLETEK:
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/magyar-csucshoditas-a-himalajaban/
Link
2013.május 22: Nem találják Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Nem találták Erőss Zsoltot és Kiss Pétert - akik hétfőn jutottak fel a Nepál és India határán álló 8586 méteres Kancsendzönga csúcsára - a mentésükre küldött serpák sem a IV-es táborban, 7600 méteren, sem a környékén, jelentette az alaptábor szerdán délelőtt. A Magyarok a világ nyolcezresein a következő közleményt adta ki:
"A 2013-as Kancsendzönga (8586 m. Himalája, Nepál) Expedíció két csúcsmászója, Erőss Zsolt és Kiss Péter, a csúcsról való ereszkedés közben 8000 méter körüli magasságban eltűnt!"
Egy spanyol expedíció meg nem erősített hírei szerint Erőss Zsolt kedden jelentette, hogy társa, Kiss Péter vélhetően lezuhant. Ez lehet a magyarázata, hogy az alaptáborból sokáig látcsövön követték Erőss útját, társát viszont nem látták, reménykedtek abban, hogy közben elérte a felső tábort, és ott pihen.
Link
Bayer Zsolt: Annyit tudunk, hogy ketten eltűntek odafönt a Himaláján. Eltűnni odafönt a Himaláján annyi, mint meghalni. De ameddig nincs bizonyosság, marad az örök, elpusztíthatatlan reménykedés.
Bayer Zsolt - Odafönt
Soha, soha sem fogjuk megtudni, milyen lehet odafent a hegyen. Pedig örök szimbólumunk a hegy. A Varázshegy éppen úgy, mint a ,,nagy hegyek". A nagy hegyek, amelyekre fel kell mászni. Mondják, Petrarca egyszer felmászott egy hegyre - csak azért, mert ott volt. Mondják, így kezdődött a reneszánsz.
Hirdetés
Petrarca Laurát látta a csúcsról is - de Laurán keresztül persze az egész világot. A csúcsról lehet mindig látni az egész világot. Ezért reneszánsz emberek a hegymászók...
És mi sohasem fogjuk megtudni, milyen lehet a hegyen. Egyedül a hegyen. Amikor eltűnik a társad is mellőled, s egy ideig aggódsz még őérte is, azután már nem. S legvégül magadért sem.
,,Nagyon legyengültem, nem tudok továbbmenni, Péterék előttem, lejjebb vannak hatvan-száz méterrel. Próbáltam fényjeleket adni, de nem ért semmit."
Hétfő este nyolc órakor jelentkezett be utoljára rádión Erőss Zsolt, és ezek voltak az utolsó szavai. Kiss Pétert nem is látták többé. Erőss Zsoltot még igen, másnap távcsővel figyelték egy ideig az útját lefelé a Kancsendzöngáról. Aztán Erőss Zsolt lekuporodott, és azóta nincs hír őróla sem.
A Kancsendzönga azt jelenti, ,,a hó öt kincse". A titokzatos mélységű keleti ember számára ez az öt kincs: arany, ezüst, drágakő, vetőmag, szent könyv. A titokzatos mélységű keleti emberből többnyire hiányzik a ,,kalandvágy" pusztító génje, s messziről tiszteli a hó öt kincsét. Erőss Zsolt, Kiss Péter és a többi reneszánsz ember pedig odamegy, hogy birtokba vegye. Birtokba vegye néhány percre, pillanatra, iszonyatos erőfeszítések árán, hogy aztán elinduljon lefelé, s belekuporodjon a hóba - meghalni, elmenni, elköszönni, elbúcsúzni, elrepülni, elaludni... De a világot látva... A reneszánsz ember öt kincse: teljesítmény, győzelem, örökkévalóság, siker, hírnév. S mindezekért muszáj felmenni a hegyre. Történjék bármi is, de muszáj. Hiába a figyelmeztetés: ha nem marad erőd lejönni, ne hódítsd meg a csúcsot!
Ugyan ki tudja ezt betartani, ki tudja megállni, hogy ne menjen végig az úton, ha már egyszer olyan közel a cél...
Erőss Zsolt és Kiss Péter végigment az úton.
Este hatkor értek fel a ,,hó öt kincse" egyikére, és nem maradt erejük visszatérni.
És mi sohasem fogjuk megtudni, mit éreztek odafent a hódítás pillanataiban.
Sohasem fogjuk megtudni, mit éreztek odafent a halál pillanataiban.
Sohasem fogjuk megtudni, mekkora a csend odafent a hegyen. Mekkora is igazából Petrarca csöndje, Hans Castorp csöndje, Kiss Péter csöndje, Erőss Zsolt csöndje.
,,A 2013-as Kancsendzönga- (8586 m, Himalája, Nepál) expedíció két csúcsmászója, Erőss Zsolt és Kiss Péter a csúcsról való ereszkedés közben 8000 méter körüli magasságban eltűnt! Kollár Lajos, 2013. 05. 22."
Így zárul az expedíció vezetőjének tegnap kiadott közleménye. Ennyit tudunk a csöndek helyett. Annyit tudunk, hogy ketten eltűntek odafönt a Himaláján. Eltűnni odafönt a Himaláján annyi, mint meghalni. De ameddig nincs bizonyosság, marad az örök, elpusztíthatatlan reménykedés. S nyilván a családtagoknak lesz a legborzalmasabb együtt élni ezzel a rettenetes, hiábavaló reménységgel.
Hogyan is hangzik egy gondolat a Bakancslistában? Így: ,,A buddhisták szerint mindig visszatérünk, magasabb vagy alacsonyabb szinten, attól függően, hogy hogy éltünk. Látod, engem itt veszítenek el. Úgy értem, mit kell tennie egy csigának, hogy feljebb lépjen a ranglétrán? Húzzon egy tök egyenes nyálkacsíkot?"
Ó, igen... A Bakancslista két zseniális színésze, Jack Nicholson és Morgan Freeman az elkerülhetetlen halál képébe röhög, amikor összeírják a maguk bakancslistáját. És megteszik mindazt, amit nem tettek meg életükben, mert... Mert csak. Mert az ember általában nem teszi meg életében azt, amit szeretne. De a Bakancslista két főhősét a halál belekergette a boldogságba. Húztak egy tök egyenes nyálkacsíkot - aztán oda temettették magukat a nagy hegy tetejére, hogy lássák örökre a világot.
Erőss Zsolt és Kiss Péter nem várta meg, hogy a halál kergesse fel őket a hegyre, hogy belenézzenek a mindenségbe. Felmentek, belenéztek a mindenségbe, és halálukat lelték. Kísértették a sorsot. Öt kincsért. Teljesítmény, győzelem, örökkévalóság, siker, hírnév. Megszerezték mindet. De a Westerplatte lengyel védőinek emlékművén ez áll: ,,A hírnév a bátorság árnyéka csupán."
Ne feledjük ezt sem, de ne ám...
Ti pedig, ott fenn a hegyen, álmodjatok örökkévalóságot minekünk is...
Link
Palya Bea búcsúja Erőss Zoltántól /2013-05-23 20:48 /
Megható, személyes hangú, csodálatos Facebook-posztban búcsúzik a magyar énekesnő a legnagyobb magyar hegymászótól.
Drága Zsolt,
felkavar ez most, hogy elmenni látszol. Félóránként rámegyek az Indexre, hátha azt írják, "Erőss Zsolt csodával határos módon életben maradt", és akkor a cikk majd taglalja, hogy erődnek utolsó cseppjeivel levánszorogtál a sátrakig, vagy valami ilyesmi, és egyedül a kisujjad utolsó perce fagyott el.
Képek jönnek rólad, Hildáról, a gyerekekről... a színes csíkos hordozóban hoztátok Csomát koncertre, és arról beszélünk, hány kiló már, ő meg csak kacag a karjaimban. "Magos hegyen nem mehetek félelem nélkül....", ezt énekeltem neked tavaly Kapolcson, te meg mosolyogtál persze.
Aztán az esti buliban keleti zenék szóltak, te a babzsákban hátradőlve beszélgettél, a legtermészetesebb módon fogtad a térded fölött a csonkolt lábadat, és semmi szégyen nem volt benned, el is felejtettünk zavarba jönni. Majdnem mentem egyszer veled hegyre is, de akkor épp más csúcsokat másztam, talán lemezbe daráltam a húsomat vagy valami ilyesmi. A picit már nagyobb Csomát dajkáltam nagy hassal, Gréta a műlábadat ölelte épp, Hilda megint színesben, idilli volt a jelenet, és egy pillanatra átfutott rajtam ez a "mi van ha...", de rögtön el is hessegettem.
Szerettem, ha találkoztunk, szerettem, hogy neked is a természet a mániád. Hegy-nézésű lettél, a tekintetedet elmélyítették a végtelen magaslatok, az arcodat megedzette a nap, a szél. Az otthonosság érzése mellett ijesztő borzongás is átjárt, ahogyan a nálad nagyobb erőkkel lejtett merész táncodra gondoltam. Erőss, erős... De fura, hogy most rólad írok, hogy ilyen közel vagy...
Én vajon milyen megmászhatatlan csúcsoknak megyek neki, hányszor fárasztom túl magam, játszom-e a veszéllyel, visszajárok-e embertelenül gyönyörű körülmények közé... Volt, hogy én is zuhantam, volt, hogy fulladtam, volt, hogy izgatott és inspirált a veszélyzónában való mászkálás. De Lilivel ez azt hiszem megváltozott, vagy csak hosszú időre jegeltem a szélsőségeimet. Igen, a kisgyerekeidre gondolva düh és fájdalom mar belém, miért, miért. De én nem vagyok te, és csak sejthetem, hogy a hegy milyen nagy erővel hív, és sejtem azt is, ennek a hívásnak nem lehet és szabad ellenállni.
De talán azért írtam ezt az egészet, mert a legnagyobb félelmem az, hogy Lilinek nem tudok ott lenni, amikor ő szeretné.
Minden jól van, ahogy van. Nyugalmat neked Zsolt odafent, Hilda, nektek erőt és barátok ölelő karját idelent.
Forrás: Palya Bea Facebook-oldala
Link
,,Mindenki kísérti a sorsot, aki él. Van, aki azzal, hogy felmászik a hegyre, valaki azzal, hogy fel sem áll a fotelből."
/Erőss Zsolt /
Imádkozzunk érte, és ne adjuk fel a reményt!
A Kancsendzönga (Kanchenjunga) immár a székelyek hegye. Bevették tövétől hegyéig, s többé nem tágítanak. A lábát Dardzsilingből Kőrösi Csoma Sándor teste és lelke vigyázza s a csúcsára Erőss Zsolt vitte fel kitűzni székely lobogóját. Mostantól onnan fentről Kiss Péterrel - együtt székely és magyar - egy csapatként személyesen őrzik...
Nem mentek hiába...
Hegyek, hősök, halottak
Föld S. Péter újságíró - 2013-05-27
,,A család és a barátok mellett azok a nálánál fiatalabb és kevésbé gyakorlott emberek is hittek benne, akik vele együtt mentek a magas hegyek közé."
George Mallory 1924-ben halt meg társával, Andrew Irvine-nel együtt a Mount Everest csúcsain, holttestüket egy 1999-es expedíció tagjai találták meg. Mallory, aki halála előtt öt évvel lett a Mount Everest-expedíció tagja, arra a kérdésre, hogy miért akarja megmászni a csúcsot, egy, azóta számtalanszor idézett mondattal felelt: mert ott van.
A ,,Magyarok a világ nyolcezresein" expedíció két eltűnt hegymászója közül Erőss Zsolt a híresebb. A Kancsendzönga másik magyar halottja, Kiss Péter mindössze 27 éves volt - gyakorlott hegymászónak számított ő is, bár ekkora magasságokban korábban még soha nem járt.
Tragédiájuk azokat is megrázta, akik nem ismerték őket személyesen. Sajnálunk mindenkit, aki meghalt - akár saját hibájából ér valakit a baj, akár véletlenül, netán mások aljassága miatt, a halál mindig szomorú. S bár ma elsősorban Erőss Zsoltot gyászolja Magyarország, számomra a fiatalabb ,,kolléga", Kiss Péter halála a megdöbbentőbb. Erőssről ugyanis szinte mindent tudunk, amit újságszinten tudni lehet. Elolvashattuk, hogy Erdélyből jött, a hegymászás az ottani csúcsokon vált számára a szenvedélynél is fontosabbá: ez lett az élete. Megszállott volt, aki a cél érdekében semmitől sem riadt vissza. Még attól sem, hogy egy 2010-es balesetét követően egyik lábának amputálása mellett döntsön.
Megmenthették volna a lábát, de akkor ,,csak normális utcai viseletre", azaz járásra használhatta volna. Neki ez kevés volt, a műlábat választotta az igazi helyett, mert azzal újból tudott hegyet mászni.
Erőss Zsoltot a saját hite és megszállottsága vitte a halálba. Szép ezt így leírni, ám önmagában messze nem elegendő: az ember ugyanis nem csupán önmagáért felelős.
A ,,szakmában" Hópárducnak becézett hegymászó két kicsi gyereket hagyott maga után, akik még fel sem fogják, hogy apjukat ezentúl már csak fényképről vagy filmekről láthatják.
Felesége, aki szintén számos hegyen járt már, mindenki másnál hamarabb érezte, hogy tragédia történt. Ha valaki, ő saját tapasztalatából tudta, hogy mit bír el az ember, és mi az, amit már nem.
Erőss Zsolt már életében legenda volt a hegymászók között. Éppen ezért kell kimondanunk: legendának lenni nem csupán elismerés, de felelősséggel is jár. A család és a barátok mellett azok a nálánál fiatalabb és kevésbé gyakorlott emberek is hittek benne, akik vele együtt mentek a magas hegyek közé. Erőss mellett korábban öten haltak meg mászás közben - a most vele együtt eltűnt Kiss Péter volt a hatodik.
Róla és a hegy többi magyar halottjáról, köztük azokról, akik éppen Erőss megszállottságán felbuzdulva vágtak neki a csúcsoknak, méltánytalanul kevesebb szó esik.
Kiss Péter és a többiek, akik fiatalon haltak meg a hegyen, már soha nem érhetik el azt, amiről álmodtak. Most, amikor az ország Erőss Zsoltot gyászolja, gondoljunk az egyik legismertebb hegymászó ma már halott társaira is. Azokra, akik az ő példáját követve indultak el az irdatlan magasságok felé, és akik már sohasem valósíthatják meg az álmaikat. Nem keresik őket a tévéstábok, ezért nem is válaszolhatják a nekik már soha fel nem tehető kérdésre azt, amit Mallory mondott annak idején a hegyről: mert ott van.
A nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsa látszik viharban. Fotó: MTI
Aki mindenkinél magasabbra jutott
Nagy érdeklődéssel olvasom az Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnése kapcsán megjelent kommentárokat. Legutóbb talán Erőss Zsolt három évvel ezelőtti balesete váltott ki ekkora érdeklődést a közvéleményből. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy sokan, akik sosem jártak magashegységben, sosem léptek ki a komfortzónájukból, milyen könnyen mondtak erkölcsi és szakmai ítéletet a tragédiát szenvedő két hegymászó felett. Felelőtlenek, önzők, rossz döntéseket hoztak - hangzanak a sommás ítéletek a hirtelen a magashegyi mászás avatott szakértőivé váló újságíróktól, bloggerektől. És természetesen ismét előkerült a sokat hangoztatott érv: egyáltalán mi értelme hegyet mászni? Minek mentek oda? Miért nem maradtak otthon? Akkor nem történt volna baleset.
Bevallom, nem tudok elfogulatlan lenni a kérdésben. Amatőr hegymászóként mélységes tisztelettel tekintettem Erőss Zsoltra és mindazokra a hegymászókra, akik életük kockáztatása árán, etikusan, a természet iránti alázattal, csúcsokat meghódítva szereznek dicsőséget maguknak és hazájuknak. Épp ezért számomra sosem volt kérdés, miért mászik hegyet az ember. A hegymászás épp olyan sport, mint a futball, az autóversenyzés, a boksz vagy a vitorlázás. A kitartásról, az áldozathozatalról, az összetartásról és nem utolsósorban a kockázatvállalásról szól. Mindezeket a tulajdonságokat azonban olyan intenzíven sűríti magába, ami a hegymászást megkülönbözteti minden más sportágtól. Erőss Zsoltot épp az emelte ki a középszerű hegymászók vagy az oxigénpalackos turisták tömegéből, hogy kész volt megfizetni a sikerért a legmagasabb árat. Sokan épp ezért kárhoztatják, sokan pedig - köztük én is - ezért tisztelik.
Teljesítménye azonban túlmutat a meghódított csúcsok számán. Élete első komoly mászóeredményeit szegényes felszereléssel, nehezen megspórolt pénzén érte el egy olyan ország polgáraként, amelynek jóformán semmilyen hegymászó-tradíciója nem volt. Ami tradíció ma létezik, azt Erőss és társai teremtették meg az elmúlt húsz évben. Nélkülözhetetlen tapasztalatokkal gyarapították a magyar hegymászást, hogyan kell profi magashegyi expedíciót szervezni, kitaposva ezzel az utat a következő generációk előtt.
Önmagában ez a teljesítmény is tiszteletet parancsoló, de Erőss ennél is többet tett. Szerénységével, három évvel ezelőtti balesetét követő gyors talpra állásával és nem utolsósorban az utána elért csúcsmászásaival példát mutatott küzdeni tudásból és akaratból. Erőss mindenféle heroikus pátosztól mentesen tovább folytatta azt, amihez a legjobban értett. Mászott tovább. Csak az örökké cinikus ellendrukkerek és hivatásos fanyalgók estek ki a szerepükből: egy pillanatra elhallgattak.
Nem tudjuk pontosan, mi történt egy hete a Kancsendzöngáról történő ereszkedés közben. Egy biztos, Magyarország elveszítette eddigi történetének legnagyobb, legsikeresebb hegymászóját. Vajon hány kortárs magyarról mondhatjuk még el, hogy saját területén a valaha élt legnagyobb tehetség? Nekem hirtelen csak Erőss Zsolt neve jut az eszembe.
Link
Vangelis -- Himalaya
Link
A Himalájában eltűnt Erőss Zsolt kalandjai a Békási-szorostól a tragikus Kancsendzöngáig. Mount Everest, Nanga Parbat, Erdély, és persze barátok, mászótársak a világ körül. Nagykép.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tragédiák - katasztrófák |
|
|
|
|
|
Online
