|
2013-05-24 22:11:14, péntek
|
| |
| |
A TELEVÍZIÓ
Közzétéve Február 9, 2011 | Szerző: Szabad Gondolat
A TELEVÍZIÓ
Első rész: Amikor bekapcsoljuk a televíziót
Egykor egy uralkodó azt mondá: oszd meg és uralkodj (angolul: devide and rule)! Igen, ez volt a jól bevált ősi módszer: megosztani, széthúzást, ellenszenvet kelteni az emberekben egymás iránt. Miután ez megtörtént és a bárányok szétszéledtek, kellőképpen gyűlölték egymást, kezdődhetett a farkasok lakomája. Többé nem a szelíd pásztorkutyák irányították a nyájat, hanem a farkasok.
Ezek meg természetesen nem a szokványos módon, ugatással tették ezt, hanem terrort gyakorolva, megfélemlítéssel, erőszakkal, gyilkolással.
Azt mondják, a történelem ismétli magát. Nos én nem vagyok az az ember, aki elhisz valamit csak azért, mert egyesek azt mondják, ugyanis sok mindent lehet mondani, sok mindenben lehet hitetni az embereket. Ezért úgy döntöttem, hogy én magam vizsgálom meg a helyzetet. Nem kellett túl sokat vizsgálódjak ahhoz, hogy rájöjjek, hogy igenis igaz, hogy a történelem ismétli önmagát.
Ennek igen egyszerű az oka, ami nem más, mint az emberi figyelmetlenség, az, hogy az ember nem képes tanulni a saját hibáiból. Ezért ugyanabba a gödörbe rendszeresen beleszáguld. Többször is megnéztem a Napfény Íze című magyar-amerikai koprodukciót, ami részben pont erre a tényre hívja fel figyelmünket. De mindhiába, mert a néző hajlamos az egész történetben kizárólag csak a drámát látni, ahelyett hogy meghallja annak üzenetét.
De térjünk csak vissza az uralkodásra. Jól láthatjuk, hogy az uralkodás, az uralkodni vágyás divatját nem múlta. Ma is sokan arra törekszünk, hogy hatalmat szerezzünk, majd azt gyakoroljuk ha többre nem futná, akkor legalább a közvetlen környezetünkön, a családunkon. Szánalmas, de jobb szembenézni önmagunkkal, ami egyébként emberi fejlődésünk első határozott lépését jelenti, mintsem hogy egy életen keresztül azon fáradozzunk, hogy feljebb és feljebb kerüljünk a hatalmi ranglétrán, ezzel kizárva egy harmonikus, könnyed földi lét lehetőségét. Itt hirtelen eszembe jutott, és szeretném hangsúlyozni, hogy nem aggódok senki miatt, mert nagyon sokszor láttam már, hogy a hatalmasok, a hatalomra vágyók pont a hatalom által vesznek el, amíg az alázatosak, az elfogadók, a szeretetteljesek felemelkednek. Ezzel újat természetesen nem sikerült mondanom, mert meg vala írva, hogy kard által vész aki kardot ránt. Saját bajunk, saját felelősségünk ha meghallgattuk a tanítást, de nem hallottuk meg üzenetét.
Most, hogy tudjuk, hogy manapság is vannak hatalmasok, hatalomra törekvők, nézzük csak meg, hogyan is nyilvánul ez meg modern világunkban.
Hatalom: egy olyan központosított egység amely folyamatosan irányítani akarja a tömeget hétről hétre bővülő törvénycsomagjával, újabbnál újabb szabályokkal, annak érdekében, hogy jó-maga (a hatalom) még jobban erősödjön, növekedjen. Jól lehet látni, hogy a legtöbb új keletű törvény távol áll attól, hogy az embert szolgálja, ellenkezőleg: az ember beleegyezése nélkül születnek teljesen önkényesen, hogy a felső tízezer kényelmét folyamatosan biztosítsa. Nehéz észrevenni, hogy minél jobban növekszik az önkényes törvények és szabályok halmaza, annál jobban csökken a megértés, a józan ítélőképesség, az egyéni felelősségvállalás. Más szavakkal: az egyén egyre inkább arra kényszerül, hogy átruházza a felelősséget a hatalmat gyakorló egységre, hogy egyre kevesebbet gondolkodjon, ez által egyre robotiasabb életet folytasson. Ennek nagyon jó bizonyítéka az, hogy amikor valami rosszul sül el az egyén életében, rögtön az Istent szidja, vagy a kommunistákat, vagy a vad kapitalistákat, vagy a bankokat, vagy a zsidókat. Közben elfelejti, hogy ő volt az, aki odaadta másnak a gyeplőt, hogy saját lovait más hajtsa.
A hatalom eszköze Feltevődik a kérdés: mi volt a csapdában a szalonna, aminek illatára mi belesétáltunk és póráz került a nyakunkba. Válasz: több csali is volt, nemcsak egy. Olyan illat kavalkád terjengett a csapda felől, hogy szinte lehetetlen volt nem belesétálni. Sőt, úgy igazából nem is sétáltunk, hanem rohantunk feléje. A MÉDIA Micsoda erőteljes eszköz....a legalattomosabb fegyver. Nem kell hozzá lőpor sem. Pszichológia a hajtószere (tömegmanipuláció).
Vegyünk rögtön egy példát, ami segíthet megérteni miről is van szó. Egy anyuka, a háziasszony, a feleség, meg annak férje, az apuka, a családfő. Mivelhogy gazdasági válság van, több mint valószínű, napi több mint nyolc órát, heti több mint 5 napot dolgoznak azért, hogy az úgynevezett ,,létminimumot"(ami napról napra növekszik) megteremtsék. Ez azt jelenti, hogy miután nagyon fáradtan hazamennek (ha aznap egyáltalán sikerül hazaérni), nem marad már energia másra, mint egy utolsó szemrehányó számonkérésre (miért nem ezt, meg azt, meg amazt tetted, merre jártál ennyi ideig, stb.?) , a gyerek katonai szigorral történő számonkérésére, megfenyítésére, utána egy-két kötelező házi munkálatra.
Ez mind hozzátartozik a napi kötelezően végrehajtandó feladatokhoz. Egy perc nem jutott még sem az édesapának, sem az édesanyának saját magára, hogy egy kicsit elcsendesedjen, hogy megértse az elmúlt napok jó és rossz történéseit, hogy megértse, mit jelent, hogy az Istent szerető embernek még a rossz is a javára válik, hogy a rossz is értünk van, hogy felnyissa szemeinket, hogy a jobbik utat választhassuk. Nem, erre soha nincs idő! Áldozatokat kell vállalniuk! - gondolják ők. Igen, valóban erre tanította őket a társadalom, hogy folyamatosan fel kell áldozzák magukat, lemondjanak lelki békéjükről a ,,nagy külső jóért" a köz javáért. Hullafáradtak mindketten, már csak kevés energiájuk maradt a nap végén.
És ekkor kerül elő a távirányító. Bekapcsolják a televíziót (lehetőleg ki-ki a maga televízióját). Anyuka megnézi Maunikát, utána Balázskát, utána a valóságsót, utána a kedvenc Argentin sorozat aktuális epizódját, nem beszélve az irdatlan mennyiségű reklámról ami közben beömlik, amelyek elmondják, hogy milyen szereket, milyen konyhagépeket, milyen fogkrémeket, milyen más háztartási cikkeket, milyen hajfestékeket, milyen parfümöket kell használjon ahhoz, hogy ő is teljes értékű része lehessen az őt körülvevő társadalomnak. Apuka megnézi a világ sporteredményeit, megnézi a hírek ismétlését amit reggel felkelés után is megnéz majd, nehogy valamit elfelejtsen belőlük. Tudomásul veszi, hogy nagyon veszélyes az iszlám, de Amerika majd jön és rendet tesz, de azért félni kell az úton, mert minden muzulmán megjelenésű ember egy potenciális terrorista és bombát rejthet a ruhája alatt. Tudomásul veszi, hogy a madár- és a sertésinfluenza rohamosan terjed, ezért az oltást önmagaddal és a társadalommal szembeni kötelességed beadatni magadnak és az egész családodnak! Természetesen meg se forduljon a fejedben, hogy az oltás mit tartalmazhat, mert akkor te is a társadalom ellenségévé válsz, hogy megmerted kérdőjelezni a gyártó hitelességét, aki az emberiségért aggódva napról napra fejleszt ki újabbnál újabb szintetikus gyógyszereket amelyeket életünk végéig kell szednünk, mert vagy függőséget okoznak, vagy az orvos úgy írja fel. Tudomásul veszi, hogy a kínai, természetes növénykivonatból készülő gyógyszereket betiltották mert veszélyesek. Valóban nagy veszélyt jelentenek az itthoni gyógyszergyártókra nézve, mert a természetes gyógynövénykivonatok ténylegesen gyógyítanak és nem okoznak függőséget, így azok a szintetikus orvosságok, amelyeket életfogytiglan kell szedni, a polcon maradnak (érdekes módon az angol úgy hívja őket, hogy ,,drugs=drogok") Az újságból azt is megtudja, hogy a románok a magyarok ellenségei, mert.....(Természetesen ugyanezt olvassa a román is csak fordítva).
Megtanulja a TV -ből, hogy manapság senkiben nem lehet bízni: sem a szomszédban, sem a munkatársban, senkiben. Mindenki egy potenciális rosszakaró. (Erre tanított minket a teremtőnk is egyszülött fia által, igaz-e?) A délutáni hírek sikeresen kiölték belőle az utolsó cseppnyi bizalmat ami még volt benne az embertársaival szemben. És igen, minden igaz lesz, valóra válik a rémálom, megtörténik vele is, ugyanis már egy ideje csak abban hisz amit a televízióban és az újságban mutatnak.
Ennyi volt, vége a napnak. Anyuka meg apuka a valóságsó és a focimeccs esetleg az alkohol kölcsönözte boldogság illúziójában búcsúztatják a napot. Egy perc idejük nem volt önmagukra, egymásra, a gondolkodásra, a közös elmélkedésre, a szeretet őszinte megélésére, a gazdasági helyzetük, a rabságuk megértésére. De nem is volt szükség, mert a televízió választ adott minden kérdésre. Az általa betáplált információt, parancsokat robotként hajtják végre holnap is. És ha feltevődik a kérdés, hogy mi a baj, bekapcsolják a televíziót és szembeloccsan a válasz, egy minden görcsöt feloldó nyugtató reklámával társítva. Ja és ha netán alkalmunk adódna egy embertársunkkal személyes kontaktust létesíteni, ami lassan már felelőtlen időpazarlás számban megy a mai nyugati társadalomban, akkor hála a jóságos televíziónak, van amiről beszélgetni: Mónika, Balázska, Kik győztek?, Irak, gyilkosság egy bukaresti nyomornegyedben, robbantások Izraelben, Marco megcsalta Juanitat, ezert Juanita rágyújtotta a házat Marcora, oltattad be magad sertésinfluenza ellen, ki esett ki Megasztárból, láttad e már az új pedikűr katalógust, melyik bank ad jobb hitelt stb.stb.stb....
Így lesz anyuka meg apuka ideális segítőtársa a hatalomépítőknek, az uralkodni vágyóknak. Így válik anyuka meg apuka elsőosztályú robottá, amely kérdezés nélkül végrehajtja az utasításokat. Így fog az ostornak a vége anyukán meg apukán csattani. Így kerül be anyuka meg apuka a húsdarálóba a többi anyukával meg apukával együtt, hogy ott összeőröljék őket, majd miután onnan kijöttek, egyforma téglákká legyenek formálva, amelyek már teljes mértékben alkalmasak arra, hogy beépítsék a nagy falba, a hatalom falába. A legszörnyűbb a történetben az, hogy bár a legtöbben azt gondolnák, hogy ezért maga a hatalmat gyakorló egység a hibás, a szomorú valóság az, hogy igazából csak 2 személy a hibás: anyuka meg apuka, akik kényelemből, hiú vágyak által vezérelve lemondtak gondolatuk szabadságáról, átruházták a felelősséget másokra, akik természetesen örömmel fogadták azt, hisz így jutottak újabb nyersanyagforráshoz a nagy fal, a hatalom falának építésében.
Furcsán hangzik, mégis hangsúlyoznám az uralkodók nagyon fontos szerepét társadalmunkban, melynek következtében megszületik az anyukában ás az apukában a testi és lelki fájdalom, aminek eredményeképp megtörténhet az ébredés is, amennyiben a remény sugara még él bennük. A hatalmat gyakorlók csak egy dologért felelősek! Az nem más, mint saját hatalom-általi haláluk, melynek okozói jó maguk valának.
Második rész: Miután kikapcsoljuk a televíziót
Szóval, mi is történik, ha kikapcsoljuk a televíziót és egy darabig úgy is hagyjuk? Röviden és tömören: elkezdjük a saját életünket élni. Valaki azt mondta, hogy aki az újságot olvasva él, mások életét éli.
Nem kell sokat kutatni, hogy ennek igazságát mi is tisztán láthassuk. Megszűnik a manipulatív reklám- és hírözön. Mivel a médián keresztül nem gondolkodik már senki sem helyettünk, arra kényszerülünk, hogy mi gondolkodjunk saját magunkért. Mi ítéljünk, mi döntsük el, hogy mi a jó és mi a rossz nekünk, mi az egészséges és mi az egészségtelen számunkra. Az újság és a televízió nem adja többé szájunkba a gondolatokat megemésztve, megrágva, hogy bunkó, utasításokat gondolkodás nélkül végrehajtó robotokká váljunk. Többé nem hiteti el velünk, hogy a foghagyma, aminek gyógyhatása már ősidők óta ismert és folyamatosan használjuk a nátha meg más betegségek megelőzésére meg leküzdésére, hirtelen megváltoztatta tulajdonságait és drog hatása lett. Nem hiteti el velünk, hogy a gyógynövénykivonatok amelyeket szintén évezredek óta megállják a helyüket és hatékonyan gyógyítanak, hirtelen veszélyesek lettek, ezért nem szabad őket importálni, használni. Említettem az előbb is, hogy valóban veszélyt jelentenek ezek a természetes szerek, mert a szintetikus, függőséget okozó pirulák a polcon maradnak, mert a betegek természetes módon meggyógyulnak. Televízió hiányában lassacskán elfelejtünk félni a szomszédainktól, néha-néha szóba elegyedünk velük és érezzük, hogy nem is olyan rossz dolog ez, nem is olyan rossz ez a szomszédbácsi mint gondoltuk. Ráadásul szívesen segítene is nekünk, ha szükség. Újra megnő a bizalmunk felebarátunkkal szemben, öröm lesz megint a közös együttlét. Érezni fogjuk, hogy jóleső érzés kölcsönösen, önzetlen módon kiegészíteni egymást, újra az egység része lenni, megtapasztalni, hogy a legnagyobb erő a szeretet, amely felett semmilyen féle hatalomnak nincs ereje.
A mobiltelefont is egy kicsit lehalkítjuk, legalább munka után és bekopogtatunk a barátunkhoz csak úgy spontánul, ahogy régebb volt az szokás. Nem élünk a nagylelkű telefontársaságok kínálta havi 1500 perc 5 euróért lehetőséggel és nem gyilkoltatjuk havonta több mint 1500 percen keresztül agysejtjeinket a telefonkészülék által kibocsátott hullámokkal. Ez által is kicsit csökkentjük annak lehetőségét, hogy rákban haljunk meg mint szinte mindenki manapság. Azokkal a személyekkel akik fontosak számunkra lehetőleg személyesen tartjuk a kapcsolatot, ez által meg csökkentve annak a lehetőségét, hogy nem kívánt személyek szóról szóra figyeljék és rögzítsék a beszélgetéseinket, mert ugyebár erre is van egy nagyon hasznos törvényünk. Csak azt nem tudom ki érdeke volt eme törvények megszületése, és ki szavazta meg őket. Én nem emlékszem, hogy szavaztam volna rájuk.Én csak arra emlékszem, hogy egyszer csak jött mint a végzet és a nyakunkba akaszkodott. Természetesen tiltakoztunk is utána egy darabig, de mit értünk vele? És úgy általában mit szoktak érni a tiltakozások? Ki hallgatja meg őket?
Ne Gondolkodj! Bólogass! Fogd be a szád, vakul higgy benne, hogy a hétről hétre bővülő uniós vagy uniómentes törvénycsomag érted van! Pontosan ilyen robotokra van szüksége a hatalomnak. Helyezd kényelembe magad a kedvenc fotelodban, kapcsold vissza a televíziót és higgy el mindent amit hallasz, amit látsz, rettegj, ne merj kimenni a házból. Ha ki is mész gyorsan igyekezz vissza a televízió elé. Az utcán ne állj szóba senkivel, mert kilencvenkilenc százalék, hogy akivel személyes emberi kontaktust létesítesz, az vagy terrorista vagy alkaida vagy madár vagy sertésinfluenzája van. Szaladj vissza a teleavizóhoz meg az újsághoz, és várjad, mikor jön Amerika, hogy elhozza neked a mennyei mannát, megszabadítson a terrorizmustól, meg a különböző járványoktól.
Mondok most valamit, amit talán egy későbbi cikkben bővebben is kifejtek: öld ki a terrorizmust önmagadból és megszűnik a terrorizmus kint is, öld ki a hazugságot önmagadból és kint is őszintébb lesz a világ, töröld ki a gyűlöletet önmagadból és nem lesz már értelme, hogy gyűlöletet tapasztalj kintről. Ugyanígy, barátkozz meg a szeretettel odabent, hogy kívülről is azt tapasztalhasd. Ne félj szeretni önmagad, tisztelni a benned élő Istent, mert így leszel képes örömet és szeretet adni felebarátodnak is. Ha mindig sanyargatod, feláldozod önmagadat valami külső dologért, nem lesz soha benned harmónia, lelki béke, így nem leszel képes soha arra, hogy őszinte, szívből-jövő, önzetlen szeretetet sugározzál mások felé, ami nem lebénítja, fogva tartja, birtokolja a másikat, hanem felemeli, felszabadítja őt.
Harmadik rész: A televíziótól távol, Isten országaiban (utolsó rész)
Nem is tudom már hányadára vettem nyakamba az utat, amikor elindultam autóstoppal Gyergyószentmiklósról Gibraltár felé. Úgy érzem nem lenne elegendő a Szabad Gondolat tíz egymásutáni számának mind a nyolc oldala, hogy leírjam azokat a gyönyörű élményeket, amelyekkel megajándékozott az a 11 nap ami alatt desztinációm felé tartottam. Nagyon gyakori kérdés amelyet feltesznek a kíváncsiskodók: ugyan biza nem féltél egyedül nekivágni ennek a hosszú útnak? Válaszom erre a kérdésre: az első alkalommal féltem, mert indulás előtt egy pár nappal még jókat tévéztem, folyamatosan informálódtam a nagyvilág eseményeiről, a veszélyforrásokról. De nagyon hamar megtapasztaltam, hogy ahogy a félelmem háttérbe szorítom és megnyitom a szívem kicsi ajtóit a világ felé, úgy a világ szintén kitárja hatalmas kapuit előttem, szeretettel magába fogad és folyamatosan vigyáz rám, mint egy jó édesanya gyermekére. Így történhetett, hogy mindkét Gibraltári utam (Kétszer voltam Gibraltáron. Egyszer motorral, egyszer meg autóstoppal) gyönyörű élményekkel, tapasztalásokkal lett tarkítva.
Legutóbb 2009 novemberében indultam útnak Gibraltár felé stoppal. 11 nap alatt nemcsak, hogy meglehetősen könnyen kaptam stoppot minden ,,végállomásnál", hanem folyamatosan szállást és ennivalót is adtak nekem, teljesen ingyen. Nem egy még azt is megkérdezte, hogy pénzem van-e, mert ha nincs, szívesen ad legalább ételre valót. Ilyenkor tudomásukra hoztam, hogy nem azért stoppolok, mert nincs pénzem, hanem azért mert szeretek így utazni. Különben is miért fogyasszon egy autó 10 liter üzemanyagot egy személlyel, amikor 2 vagy annál több személlyel is nagyjából ugyanannyit fogyasztana. Utóbbi esetben az út sem annyira unalmas sem a sofőrnek sem nekem, mint egyedül. A szabályt természetesen betartom akkor is, amikor én vagyok a sofőr. Nekem teljesen mindegy, hogy fehér vagy fekete, román vagy roma vagy éppen magyar. Ha megtehetem, segítek rajta, ugyanúgy ahogy rajtam is segít a világ mindenkor, amikor a szükség hozza. Sokszor szerencsésnek becéznek, hogy ezeket a tapasztalatokat megélhetem. Ilyenkor kijavítom a tévedést. Nem hiszek a szerencsében, de annál inkább a gondviselésben, mert megtapasztaltam és működik. Különben is meg volt minden írva. Az a mi bajunk megint, hogy meghallgattuk a tanításokat, de az üzenetet elfelejtettük meghallani bennük. Arra bátorítok mindenkit, hogy kevesebb tanítást hallgasson és többet ültessen a gyakorlatba. És amikor mindent gyakorlatba ültetett, menjen és vegyen még magához a tanításból, hogy azt is gyakorlatba tudja ültetni.
Első Gibraltári utam után átléptem a szomszéd kontinens földjére is, Afrikába. Meglátogattam Marokkót, amely Allah híveivel van tele, ahol európai embernek a szabályok szerint félni szokás. Bevallom, az elején kicsit eleget is tettem a szabálynak, amíg megint sikerült háttérbe szorítani a félelmet és előtérbe a nyitott szív hangját. Egyenesen lenyűgözött az emberek vendégszeretete. Volt úgy, hogy megálltam tankolni a motorral és kiderült, hogy nincs elég marokkói pénzem. Azt mondták, nem baj, behozod majd ha legközelebb erre jársz. Természetesen rá volt írva az arcomra, hogy ebben az életben nem valószínű, hogy megfordulok még annál az elhagyatott sivatagi benzinkútnál. Egy helyi pásztor meghívott a házához. Nem voltam biztos benne, hogy okos dolog azt elfogadni vagy sem, de vele mentem. Meglepő módon esze ágában sem volt kinyírni, helyette inkább ennem adott és mesélt az életükről. Természetesen ott is tapasztaltam rosszat. Egy ott szerzett kanadai barátomnak eltűnt valami nagyon értékes elektronikai kütyürűje. Igaz európaiak lévén, egyből az iszlámra gyanakodtunk. Nemsokára ki is derült, hogy egy kanadai srác lopta el, aki arra használta fel a honfitársi bizalmat, hogy kirabolja őt. Ugyanígy Indiában a 140 fős szobában egy orosznak ellopták a laptopját, másoknak telefonjai tűntek el. A hindu takarítónőre gyanakodott a keresztény európai, amikor kiderült, hogy egy másik orosz, földi szentet játszó fiatalember a tettes. Most pedig ugrok egy néhány évet az időben, egészen a máig. Nagyon sok a muzulmán bolttulajdonos ebben a kis Indiai faluban, Puttaparthiban. Üldözöttségük ellenére mindig vidám mosollyal fogadnak, behívnak a boltjukba leültetnek és a szomszéd vendéglőből Masala Teát hozatnak. Szívesen hallgatják történeteimet és toldják hozza a sajátjaikat. Tudják, nincs nekem náluk elkölteni való pénzem, de mégis szívesen teszik amit tesznek. Bármikor használhatom az internetjüket. Elmondják, hogy tudatában vannak, hogy a nyugati világ utálja őket és félnek tőlük a sok televíziós rémhír miatt, de ettől függetlenül vallási és emberi kötelességük minden ember fiát egyformán szeretni, ha kell segíteni, megvendégelni. Meséli az egyik, hogy a Korán tisztán fogalmaz: ,,If you kill one human being, you kill the whole humanity/ If you save one human being, you save all humanity." Magyarul: Ha megölsz egy emberi lényt, az egész emberiséget ölöd meg. Ha megmentesz egy emberi lényt, az egész emberiséget mented meg.
Ezek után én hajlamos vagyok a televíziót kikapcsolva tartani és a tapasztalataim alapján tájékozódni ebben az érdekes sokszínű világban. Valahogy nem megy nekem, hogy egy felső utasításra kardot rántsak és felnégyeljek valakit azért, mert nem fehér, nem keresztény, mert másfajta életvitelt folytat, mint amihez én hozzászoktam.
Bocsássa meg nekem a világ, hogy nem tudok amerikai katona lenni, aki felső utasításra szitává lövi az iraki gyerekeket, asszonyokat, akit majd kitüntet az őt kiképző társadalom és majd a temetésén búcsú lövések dördülnek a hős emlékére.
Mielőtt elindultam volna Indiába, olyan kérdéseket kaptam, hogy nem elég cigányt látsz te itthon is? Miért kell azért Indiába menni? Oltattad-e be magadat? Nem félsz ott maradni? Igen, ez India a televízión keresztül nézve. A nyomor, a járványok, a piszok, a szenny, a veszély országa, ahova európai csak megfelelő előkészületek után mehet. Ott lenni majd csak óvatosan! Még az első napokban megismerkedtem Shrinivasszal, akiről megtudtam, hogy régebb Dudaiban dolgozott, most meg otthon van egy kis magánvállalkozása. Két napot tölthettünk egymás társaságában, mielőtt ő eleget téve apai kötelességének, Sai Baba áldását kérte két hete született fiára és visszatért Bangaloreba. Ez alatt folyamatosan együtt jártunk mindenhová, közben kíváncsian ismerkedve egymás ,,másságával". Meglepődtem, hogy ami után étkeztünk, nem hagyta, hogy kifizessem a részemet. Ez nemcsak az első alkalommal történt így, hanem folyamatosan kikérte magának, hogy elfogadjam a meghívását, ugyanis én most Indiában vagyok, így az ő vendége vagyok. Gondoltam magamban, jönnél te hozzánk azzal a kökény fekete bőröddel kissé szakadtabb ruhában....Egész máig hajlamos voltam azt hinni, hogy azért lehettem folyamatosan a vendége mert ő egy tehetősebb indiai. Tegnap este találkoztam egy csapat 10-15 év közötti fiatal sráccal, akik kíváncsian vették körül a nem hétköznapi megjelenésű, fehér bőrű kendős fiatal embert. Kérdezgettek mindenről, válaszoltam is mindenre épp úgy, mintha egy csapat velem egykorú fiatallal beszélgetnék. Mondták, hogy külföldi pénzérméket gyűjtögetnek hobbi szinten, ezért adtam nekik, ötvenbanisokat meg húszforintosokat. Cserében kínálták nekem a rúpiát, amiből volt nekem is, ezért nem fogadtam el. Erre egyik előhúzott zsebéből egy indiai cukorkát, amit hálásan megköszöntem és ott helyben el is fogyasztottam. Kicsit úgy éreztem, ez a fele inkább az én dolgom kellett volna legyen. Abban egyeztünk a srácokkal, hogy másnap reggel tízkor találkozunk. Így is történt. Jókat társalogtunk, fényképeket mutogattam nekik a laptopon, fényképezkedtünk. Egyfolytában öleltek, azt ismételgetvén, hogy valahogy más vagyok, mint a többi európai. Mondom, ugyanolyan vagyok mint ti: testvérek vagyunk, csak más-más anyától születtünk. (You`re my brother from another mother.) Nagyon hamar elröppent egy óra az ismerkedéssel. Közben nyitották az éttermek és úgy döntöttünk, közösen megyünk kajálni. Gondoltam, hogy most legalább alkalmam nyílik nekem is, hogy meghívjam ezeket az aranyos teremtményeket egy ebédre. Igen-ám, de amire odaértünk az étteremhez, megmakacsolták magukat és ragaszkodtak hozzá, hogy ők fizessék a kajámat. Összevették apró pénzeiket, de úgy sem volt elég, ezért egyikük megállított egy hindu hölgyet és kért tőle még valami aprót. Hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak, a torkom összeszorult, éreztem a melegséget a szemeimben és elfordultam. Miután visszaállt a belső egyensúly, azt mondtam, gyerünk kajálni, utána meghívlak titeket fagyizni, amit örömmel el is fogadtak. Nyolcszáz fős étteremben, a Dél Indiaiban kajáltunk természetesen kézzel evőeszközök nélkül, ami tele is volt éhes emberekkel. Evés közben elmondták a srácok, hova érdemes a környéken ellátogatnom, megtudtam, hogy India a hetedik legnagyobb ország ugyan, de népesség tekintetében Kína után a második helyen áll. Miután végeztünk a ,,curry"-vel, gyors léptekben elindultunk a fagyi felé, mert nemsokára indulni kellet a fiuknak a vonatra. Kegyetlen látvány volt, hogy a cukrászda be van zárva, így még egy fagyit sem vehettem ezeknek a ,,gazdag" ,,szegényeknek". Gyorsan megadták a címeket, hogy amikor majd Észak fele tartok, meglátogassam őket. Még egyszer, utoljára megöleltük egymást és elszaladtak a szobáik felé apró lábaikkal....
Úgy éreztem, jobb ha minél hamarabb ágyba bújok és megpihenek, mert ha véletlenül még egy ilyen élmény talál érni, az már túl sok lenne a mai napra. Nem tudom, én mennyit tudtam adni nekik, de látszólag nagyon boldogak voltak a társaságomban. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy hálából azért ami történt, megosztom veletek ezt a kis történetet, a teremtés eme csodálatos megnyilvánulását, hogy akinek szüksége van rá, annak segítsen a kőfal lerombolásában ami fekete árnyékot vet az emberi szívre.
Kedves olvasó!
Arra szeretnélek kérni téged, ha tetszik a történet, vagy úgy érzed, kaptál tőle valami jót, oszd meg másokkal is, hogy az üzenet máshová is eljusson, másokat is elgondolkodtasson.
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Irodalom - Próza |
|
|
|
|
|
Online
