|
2013-06-20 18:57:54, csütörtök
|
| |
| |
A hallgató
Mindig azt hittem, a hallgató emberek bölcsek, mivel mindent megfigyelnek, véleményüket magukban raktározzák el, mint mély tapasztalatot.
Apjukom ilyen hallgató volt. Mikor menyecskének odakerültem, egy héten egyszer kocsmázás után hallottam a káromkodásokkal kísért hangját. Ilyenkor általában kötekedett.
- Ki hallott még iljet, hogy valaki minden nap mosakodjon!
- Ez égeti a villanyt esténként, olvas!
Két kiragadott mondata az állandó kötözködésének belém.
Naponta takarítottam, hiába tettem ki a Hollóházáról hozott hamutartókat minden asztalra, tévézés közben a szobában a földre cigizett, ott nyomta el a csikket is, s mikor finoman megjegyeztem - mert én is hallgató tipus voltam, ha szóltam is, csak néha halkan, mert azt tanultam apámtól, hogy a halk megrovás erősebb hatással van másokra, mint a hangos kiabálás, amire nem is voltam képes - azt kiabálta, hogy ez az ő háza, ha a háza közepébe sz...k, akkor is az övé lesz. Büszke paraszt volt, analfabéta, még írni sem tudott, csak épphogy pár betűt. Földművesnek teremtette még az Isten is, a neve ősréginek írt magyar jelentése is földműves a névmagyarázó alapján.
Engem szegény lánynak tekintettek, a másik menyük, aki nem fizette a rezsijét sem a felépített hatalmas háznak volt a mindenük, mert ők páciniak voltak, s ott volt nagy házuk. Szemükben a városiak egyenlőek voltak az élősködő réteggel. Mondogatta is apjukom, ha ők, mármint a parasztok nem sz....nak, a városiak nem ennének. Na ezt szó szerint be is tartották, a budi ürülékével trágyázták a hátsó kertet, abban keltették ki a zöldségeket.
A gyereknevelése abban merült ki, hogy egyszer mindkét fiát megnézte csecsemő korában, majd nagyobb korukban esténként kukoricán térdepeltette őket, vagy néha végig húzott rajtuk az ostorral. Ez az egyszerű élet tökéletesen igazodott igényeihez a családnak.
Miután albérletbe költöztünk szülővárosomba, nem segítettek jószággal, tojással, egyébbel csak néha, lopva anjukom által arra hivatkozva, hogy én vagyok a szegény, városi lány. Mondta is volt férjem bátyja, aki naponta részegen betévedt hozzám, hogy annyit fognak adni, amennyit az én anyám ad termésből. Ők megtiszteltetésnek vették, mondta az esküvő napján kioktatólag Sanyi bátyja apjukomnak, hogy beházasodhattam a mostohaapám által bolond reformátusnak kiabált büszke, paraszti családba.
Lányaim közül egyedül a kisebbiket nézte meg, mikor nem látta senki, csak állt az ágy felett, csodálta a szépségét. Nem sokba nézte a lányokat, nem tekintette embernek őket, csak asszonyi cselédnek. Majd kiszólt nekem az ajtón nyersen, hogy az nem az enyém, amelyik bent sir? Éppen mostam télen az udvaron szülés után, egyedül húztam fel a kútból a vizet vödörben, mellettem fagyoskodott a másfél éves nagyobbik gyerekem, aki teljesen olyan lett külsőleg, mint a volt férjem, aki éppen Miskolcon mulatott a bentlakásos pártiskolán. Apósom nem emelte volna fel a gyereket, nem ringatta volna. Nem volt szíve, nem volt képes szeretetre.
Akkor változott meg a véleményem róla, amikor volt férjem albérletbe költözésünk utáni naptól naponta reggel jött haza mulatozásai után részegen. A nekünk vásárolt autót kölcsön adta a cigányoknak, azzal mentek külföldre árubeszerző körútra. Én nem szívesen ültem be mellé a gyerekekkel, mert részegen vezetett, vagy éppen kifogyott a benzin, vagy a szűrő el volt dugulva, s leállt az autó Bodrogköz közepén, onnan jöttem haza a gyerekekkel autóstoppal.
Már apjukon szóvá tette a fiának, hogy a feleségét, vagyis engem nem néz semminek, hazudik mindenkinek össze-vissza, másoknak adja oda az autót.
- Mi az apám, ez a g.... panaszkodni mert magának?! - harsogott volt férjem hangja.
. Mások mondták, a feleséged még soha nem szólt egy szót sem - felelte apósom.
Ekkor már tudtam, hogy a hallgató nyers természete mögött egy igazságos ember lakozik.
Megszeretett engem, hihetetlen, de valamennyien ragaszkodtak már hozzám, amikor már nekem elegem lett tűrő életemből.
2013. június 16-án erős szíve ellenére veseleállás, kiszáradás után elhunyt volt apósom az újhelyi kórházban, aki 1928-as születésű volt, s húsz éve, anjukom hirtelen halála óta készült utána. Már akkor a nagyobbik fia házába költöztek, tőlem vette el a volt férjem annak a lakásnak a fele költségét, melybe egy fillért sem fizetett, s váláskor kifizettem a fele közösen befizetett költséget, átadtam neki átvételi elismervény nélkül. Mindig reménykedtem abban, hogy egyszer tisztességes lesz, de ahogyan kiabálta mindig, hogy vonjam le az adósságát - a fele rezsi és többi kiadást, melybe soha nem pótolt -, amit majd fogok neki még fizetni, beteljesítette. Abból a pénzből kifizették volt pácini sógornőmet, aki több, mint tíz évig élt a nagy házban ingyen, mert nem íratták a nevére, nem volt hajlandó rezsit sem fizetni, leküldte a számlásokat anjukomhoz. Az én pénzemből készítettek a régi házba fürdőszobát is, így a második feleség Széphalomból tudott miben fürdeni. A szegény lány pénzét használták valamennyien, nem törődve azzal, hogy gyerektartást is fizetni kellene.
Először eltemette nagyobbik fiát 31 évesen, aki halálra itta magát, majd anyósomat, végül a volt férjemet két évvel ezelőtt. Többé senki sem ment be a nagy házba, melyet a második feleség kiürített teljesen, apjukom a nyári konyhában élt konok hallgatásba merülve. Még művelte a hatalmas kertet, burgonyát is ültetett. Igénye nem volt, esténként megmosta a lábát és kimosta a zokniját, vasárnaponként megmosakodott, s elment a templomba feketébe öltözve misére. Nekem erről mindig az eljegyzésünk jut az eszembe, amikor beállítottak a mostohaapám és anyám közös házába valamennyien fekete ruhában. Valóban temetésre gyűltek össze, az enyémre.
A lányokat, mint unokákat sem sokba nézte, csak a fiú unokáit, ennek ellenére a gyerekeim időnként meglátogatták, s megtört a jég, apósom néha mesélt, rólam is. Miért kell nyolcvan évnek eltelnie addig, míg belátja maradiságát, tévedését valaki? Hatalmas idő ez, vele a régi paraszti családja kihalt Karcsán.
El akartam búcsúzni tőle vasárnap délután, készültem a kórházba, de hamarabb megjött a hír, hogy az infúzió nem segített rajta, csak az erős szíve tartotta életben. A konok, de igazságos paraszti szív végül engedett a sorsnak, talán találkozott feleségével, aki után áhítozott. Elképzeltem, hogy már mindent tud, amit általában az élők nem, hacsak nem faggatnak ki valakit, s aggódik talán értem a másvilágon, mostanra teljesen megértette az élet igazságait. Lányaim sírcsokrot helyeztek földjére a nevemmel. A föld, melyre annyira büszke volt lett a végső otthona.
A temetésén az egész rokonság részt vett a falu népével. Nem is tudják, mennyire szerencsések, kis közösségben élnek, míg a városiak sorsa általában a magány, az idegen és önző szomszédokkal. Halálával több évszázados múlt szállt a sírba, hiszen a falu és város népessége alaposan megváltozott, a falu már rég bement a városokba, a városiak pedig szívesen költöznek kisebb falvakba. Sikeres volt az urbanizáció.
A hallgatók lassan megszűnnek, átértékelődik az élet. Anyósom a két fiú unokát a pénzemen kiváltott házból kifizette, ennek ellenére apósom végrendeletében rájuk is hagyta fele házrészét.
Élete utolsó két évében unokája felesége, Zsuzsi gondoskodott róla és ápolta. Talán halála előtt megváltozott a makacs hallgató nyakassága, elismerte a nőket is emberként. Valóban igaz a régi mondás, hogy élete végére bölccsé válik az ember.
2013. június 20.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kohut Katalin |
|
|
|
|
|
Offline
