|
2013-09-13 21:20:52, péntek
|
| |
| |
Legfontosabb feladatok
(program a nehézsorsúak számára, az átmeneti időszakra)
BEVEZETŐ
Síklaky István: : A természetjog alapú gazdaságra való áttérés
(részlet a Létbiztonság és harmónia társadalma c. könyvből)
I. Szociális felzárkóztatás programja BMI
II. Gyermekvédelem BMI
III. Családtámogatás BMI
IV. Nyugdíjrendszer BMI
V. Munkaügy BMI
A természetjog alapú gazdaságra való fokozatos áttérés
,,...az emberiség jövője érdekében - a tudományos-technikai haladás eredményeinek megőrzésével - természetes gazdasági rendet kell megvalósítani, amelynek egyik alapvető eleme a gazdaság lokális szerveződéséhez való visszatérés. A lokális gazdasági szerveződés alapelve: a gazdasági szubszidiaritás, közelítő magyar megfeleltetéssel: a helyi közösségek alap-önfenntartása.
Részletesebben: minden kistáj (pl. falucsoport, kisváros és környéke) közössége alapvető életfeltételeit saját emberi, művi és természeti erőforrásaira támaszkodva maga elégítse ki, olyan mértékben, amennyire a természeti feltételek, valamint a tudomány és technika adott szintje lehetővé teszi. (Például: a szabolcsi emberek Szabolcsban termett krumplit egyenek, akkor is, ha a - mondjuk - Argentínából odaszállított krumpli olcsóbb lenne.) Más oldalról megfogalmazva ez a szülőföldön boldogulás elve. Az ilyen alap-önfenntartó kistáj-szerveződés a természetes társadalom egyik pillére." (Síklaky István: Létbiztonság és harmónia társadalma)
Gazdaság és munkamegosztás
,,...Gazdaságnak egy embercsoport (család, falu, ország, emberiség) azon tevékenységeinek és intézményeinek összességét nevezzük, amelyek az emberek (a csoport tagjai) szükségleteinek kielégítését szolgálják.
Egy gazdasági rendszer igen fontos eleme, hogy milyen módon szerveződik a fejlett munkamegosztás. Az eddig tapasztalt két alapvető típus: /a/ tervutasításos, (diktatórikus) és /b/ szabadszerveződésű (piaci jellegű) együttműködés.
Bár mindkét típusra voltak és vannak sikeres és sikertelen példák, a társadalmi élet egyik legfontosabb természetjogi alaptételével: A MÁSOK ALAPJOGAIT NEM SÉRTŐ LEGNAGYOBB SZABADSÁG elvével csak a szabadszerveződésű gazdaságirányítás egyeztethető össze. (A tervutasításos rendszer sikeres példái a múltban: a papkirályok vezette öntöző társadalmak; a dél-amerikai, jezsuiták szervezte indián "regressziók"; sikeres példák a jelenben: Kína, és a mamutcégek, amelyek több ezer ember együttműködését szervezik diktatórikusan. Példák a sikertelenségre: a Szovjet-birodalom és Észak-Korea gazdasága.)
A természetjog és a gazdasági hatékonyság néhány - első közelítésben egymással szembenálló - szempont összeegyeztetését kívánja meg:
Ne hasson ösztönzés az egyéni tehetség, alkotóerő, szorgalom kibontakozása
ellen. A sikeres vállalkozó, míg él, önállóan, bürokratikus beleszólások nélkül
dönthessen az általa létrehozott termelő-szolgáltató egység működéséről.
Érvényesüljön mindegyik induló generáció számára a vállalkozási
esélyegyenlőség.
A munkahelyeken is, ahol életünk nagyobbik részét töltjük, érvényesüljön a
demokrácia, az önigazgatás, a - csak mások alapjogai által korlátozott -
szabadság tendenciája.
A szabadszerveződésű gazdaságban e szempontok jó hatásfokkal összeegyeztet-hetők.
A szabadszerveződésű gazdaság nem más, mint klasszikus piacgazdaság, azaz - mint az előzőekben láttuk - egyenrangú, és nagyjából egyenlő erős szereplők versenyén alapuló munkamegosztásos csererendszer. A mindennapi szóhasználat a mai főáramú világgazdaságot is piacgazdaságnak nevezi, ez azonban egyre kevésbé tekinthető piacgazdaságnak, mivel évről-évre egyre inkább kevés, túlerejével visszaélő gazdasági szereplő diktatúrájává válik. Összefoglalóan piacnak nevezzük azt az együttest, amelyet a rendszeres csere szereplői, egymáshoz való viszonyuk, a csere helye és módja alkotnak." (Síklaky István: Létbiztonság és harmónia társadalma)
A természetes gazdasági rend alapelve és a Szent Korona-tan
,,...a kialakítandó gazdaságpolitikának igazodnia kell azokhoz a társadalomszervezési alapelvekhez és emberi alapjogokhoz, amelyek a természetjogból ... következnek. Ezeket a következőkben fogalmazzuk meg:
Értékrend
a.) Az emberek közötti viszonyt szabályozó, a tételes jogot megelőző erkölcsi elvek közül a legmagasabb rendű a szeretet evangéliumi parancsolata, aminek az érvényesülését szükségesnek és elengedhetetlennek tartjuk a lét minden területén, tehát a politikában és a gazdaságban is.
b.) A legnagyobb érték az élet, ami alatt nemcsak az egyéni emberi életet értjük, hanem a földi élet minden egyéb formáját is: az emberi fajnak és a társadalomnak, valamint a földi teljes élővilágnak az életét és annak megőrzését. Tisztában lévén azokkal a veszélyekkel, amelyek a globalizálódó világban az emberiség és az élővilág létét fenyegetik, különösen fontosnak tartjuk azokat a tevékenységeket, és azokat a szempontoknak az érvényesítését, amelyek célja a földi élet fenntartása és az azt fenyegető veszélyek kiküszöbölése.
c.) Jó minden, ami az életet segíti, védi gyógyítja és gazdagítja és rossz minden, ami értelmetlenül pusztítja, károsítja.
d.) A társadalom alapegysége a család, ezért a társadalomnak minden rendelkezésére álló eszközzel segíteni kell a családok stabilitását, kiemelten kell méltányolnia a jövő nemzedék felnevelése érdekében végzett munkáját, és annak értékét a társadalom minden tagjában tudatosítani kell. A társadalom legnagyobb kincse, a jövő záloga az ifjúság, ezért annak a nemzet erkölcsös, kiművelt, szakmailag képzett, a társadalom többi tagjai és jövője iránti felelősséget érző és vállaló, öntudatos polgárává nevelése a társadalom legfontosabb feladata.
e.) Egyéb kiemelt értékek: az evangéliumi felebaráti szeretet parancsából ugyan egyértelműen következik, de a jelenlegi történelmi viszonyokra tekintettel szükségesnek tartjuk kijelenteni, hogy elutasítunk minden etnikum, vallás, nem, vagyoni helyzet, pártállás szerinti hátrányos megkülönböztetést, mindenfajta kizsákmányolást és gyarmatosítást. Személyeket és közösségeket nem meghirdetett elveik, hanem a tetteik alapján minősítünk az itt rögzített elveink tükrében.
(Síklaky István)
I. SZOCIÁLIS FELZÁRKÓZTATÁST IGÉNYLŐK KÖRE
Mielőbbi SZOCIÁLIS FELZÁRKÓZTATÁS-ra lenne szükség a kommunista diktatúra sorsüldözöttei számára, hogy ők is ,,boldogulhassanak" a saját hazájukban és ,,emberhez méltó életet élhessenek" végre!
A szociális felzárkóztatást az 1945 óta - származásuk miatt - negatívan megkülönböztetettekkel és utódaikkal, vagyis: a NEHÉZSORSÚAKkal kell kezdeni. Méghozzá erkölcsi rehabilitálásukkal. Ezt követően az ÚJRAHONOSÍTÁSUK feltételeit kell kigondolni és megvalósítani.
1.) Közpénzekből (vagy felebaráti szeretetből) jogi segítséget kell kapniuk a nehézsorsúaknak ahhoz, hogy megtudják miért váltak őseik sorsüldözöttekké (száműzöttekké) a saját hazájukban! Ehhez szükségesnek tartom felsorolni a ,,nehézsorsúak" körét.
2.) Nyilvánossá kell tenni azt a negatív diszkriminációt, ami által megtudhatja az utókor (nem csak a rokonság) hogyan válhattak annyira kiszolgáltatottakká, hogy képtelenek voltak önerőből a sorsukon változtatni?
3.) Ahol már nem él a közvetlen sorsüldözött és utódaik semmit nem tudnak őseik üldöztetéséről, ott az üldözöttről megtalálható irattári anyagot kérés nélkül postázni kell a fellelhető utódok számára. (Ne felejtsük el, hogy a zsidóság a mai napig a mit sem sejtő rokonokat is felkutatja és ,,kárpótolja" a holokausztot elszenvedő rokonai miatt.)
4.) Minden fellelhető anyagot közzé kell tenni a média minden csatornáján!
5.) Minden nehéz sorsot örökölt nemzettestvérünknek meg kell adni a lehetőséget ahhoz, hogy boldogulhasson a jövőben.
- Ingyenességet kell biztosítani minden vállalkozás-beindításához. Vagyis, az ehhez szükséges ismeretek megszerzéséhez! Bármilyen tanfolyam, vagy a felnőttképzésben való részvételéhez!
6.) Ingyen jár mindaz a kedvezmény, amit az 1956-os forradalom és szabadságharc emigránsai kaptak a befogadó országban ahhoz, hogy boldogulhassanak új hazájukban! Csakis egy újrahonosítási program megvalósításával lehetnek ismét egyenrangú polgárai a magyar hazának!
Kiket tekinthetünk NEHÉZSORSÚnak?
NEHÉZSORSÚ: társadalmi tulajdonként kezelt, neki életét és utódait tekintve is kiszolgáltatott, ,,minden joggal fölruházott"- de a negatív diszkrimináció miatt - azzal élni nem-tudó, kizsákmányolt dolgozó.
Az ókori rabszolgát úgy adták-vették a rabszolgapiacon, mint egy ,,beszélő-szerszámot". Modernnek nevezett korunkban - kitermelték a ,,nem-beszélő"-változatot, amit úgy adnak-vesznek a munkaerőpiacon, mint a termelésben résztvevő élő termelőeszközt. Az ókori és a modern rabszolga sem ismerhette és ismerheti genealógiai (származási) múltját, családi történetét, vagyis: magántörténelmét. Egy ország történelme, pedig - az azt alkotó népesség EGYÉNi - magán-történelmének összessége: a NEMZET TÖRTÉNELME.
Akik NEHÉZSORSÚvá váltak az elmúlt 64 évben:
a.) az otthonaikból elűzött kitelepítettek és utódaik;
b.) az államhatalom által, a ,,nép nevében ellenérték nélkül" kisajátított üzleteikből- műhelyeikből a gyárakba tereltek és utódaik;
c.) a saját földjeiken gazdálkodó parasztok erőszakos TSZ-esítésének
áldozataik és utódaik;
d.) a fogolytáborokban felejtett, II. világháborús honvédő katonák és utódaik;
e.) a málenkíj robotot túlélők és utódaik;
f.) a recskihez hasonló büntető- átnevelő táborokat túlélők és utódaik;
g.) az 1956-os forradalomban és szabadságharcban elesettek, bebörtönzöttek, kivégzettek és üldözöttek, valamint utódaik;
h.) a velünk legnagyobb létszámú ,,kisebbségben" élő cigányság.
A SZOCIÁLIS FELZÁRKÓZTATÁS szükségességének részletes indoklása
a.) Az otthonaikból elűzöttek két csoportját ismerjük:
akiket a nyugati államokban már 1945 után oda menekült rokonság patronált és segített a nyugati letelepedésben, egzisztencia teremtésben;
akik nem tudtak hova menekülni és ,,itthon" maradtak.
Akik a nyugati államokban otthonra találtak és tehetségük szerint kibontakozhattak, egzisztenciát tudtak önmaguk és utódaik számára biztosítani - nekik is jár az erkölcsi rehabilitáció és az elűzetésük miatti bocsánatkérés!!!
Akik ,,itthon" maradtak és vállalták a belső emigrációt, azoknak is jár a nyilvánossá tett bocsánatkérés, amit utódaikkal is hivatalosan közölni kell! Ugyanakkor, minden utód, aki javítani szeretne saját- és családja sorsán, ingyenességet kell, hogy kapjon az ehhez szükséges (akár szakmai, akár társadalmi ismeretek) megszerzéséhez!!!
b.) Az államhatalom által, a ,,nép nevében ellenérték nélkül" kisajátított üzleteikből- műhelyeikből a gyárakba tereltek és utódaik számára is jár az erkölcsi rehabilitáció! Sőt, az anyagi is! Ennek is nyilvánosnak kell lennie. Ha már nem élnek azok, akikkel mindez megtörtént, akkor is nyilvánossá kell tenni azt a tényt, mellyel negatívan megkülönböztették és a társadalom perifériájára száműzték ezeket a nemzettestvéreinket! Az utódoknak akkor is meg kell tudniuk, hogy miért tépték ki családjukat gyökerestül a nemzet testéből és miért lett a sorsuk egyfajta gyökértelenség a saját hazájukban.
Meg kell tudniuk, hogy az 1945-ben polgárosodó magyarság mindenétől ki lett fosztva és javaik (melyeket többnyire egy-egy műhely és annak technikai munkaeszközökkel való felszereltsége jelentette) ellenérték nélkül un. társadalmi tulajdonba lett véve. Tette ezt a hatalom olyan megfélemlítéssel, hogy soha senki nem mert utódainak minderről beszélni. Ezeknek az embereknek nem lehetett több a gyermekük, mint szakmunkás - teljesítmény bérben. Bárki, bármilyen szakterületen szeretett volna továbbtanulni soha nem kapott zöld utat és állami támogatást semmihez. Az ilyen nehézsorsúak utódait érte a rendszerváltozás nevezetű változás többnyire ,,munkás" státuszban és a legszegényebb élethelyzetben. Nekik kellett volna mindenért fizetni akár egy magán-vállalkozás elindításához, vagy a hogyanhoz szükséges ismeretek megszerzéséhez. A nehézsorsúak utódait is megilleti az erkölcsi rehabilitáció mellett az anyagi támogatás az újrakezdéshez (otthonhoz jutás- munkahely-teremtés át- és továbbképzés) közpénzekből!
c.) A saját földjeiken gazdálkodó parasztok erőszakos TSZ-esítésének áldozatai, akik 1990 után nem mertek jelentkezni az un. kárpótlásért, mert annak idején (a TSZ-be erőszakolásukkor) lemondtak minden tulajdonjogukról. Ugyanis, csak így kerülhették el, hogy kulák-listára kerüljenek. Ami egyenlő lett volna a recskihez hasonló átnevelő táborba való száműzetéssel, vagy a már gyári munkahely elvesztésével.
Az ilyen sorsüldözött utódai a mai napig számkivetettek és elsők között veszítették el állásaikat, mert semmilyen (anyagi- ismereti- kapcsolati) tőkével nem rendelkeztek. A gyökértelenség lett osztályrészük... és sok esetben azt sem tudja, hogy ki fia borja is valójában. Ami a legszomorúbb, hogy már nem is akarja tudni, mert annyira ,,megszokta a rosszat"! Ezek az emberek lettek a legnagyobb vesztesei az un. rendszerváltozásnak.
d.) A fogolytáborokban felejtett, II. világháborús honvédő katonák kiadatását nem kérte az 1945 utáni magyar állam! Minden nemzet nyomoztatott a honvédő katonái után. Egyedül Magyarország nem volt kíváncsi a honvédő katonáira! Ha mégis valaki hazavergődött valamilyen csoda folytán, megdöbbenve tapasztalhatta, hogy ami hazafias kötelessége volt, mármint a behívó parancsnak engedelmeskedve bevonulni, az addigra ellenséges cselekedetté változott és olyan üldöztetésben volt részük, hogy azt kívánták, bárcsak odavesztek volna a háborúban! Inkább az ellenséges országtól a halál, mint a saját hazájától az életfogytig tartó megtagadtatás!
Ezeknek a nehézsorsú embereknek és utódaiknak jár az erkölcsi rehabilitáció mellett az újrakezdéshez - a közpénzekből való -újrakezdési anyagi támogatás!
Nyilvánosan bocsánatot kell tőlük- (egyenként- személyre szólóan) és utódaiktól kérni!
Ha ez megtörtént volna 1990-ben és az azt követő években, akkor pl. nem gyűlölték volna olyannyira az erdélyi nemzettestvéreinket. Hiszen, a tordai harcok során, 1944-ben 11 harckocsi tartotta hősiesen a frontot két szovjet páncélos hadoszloppal (200 harckocsival) szemben!!! Alig tértek haza abból a harcból is hős katonáink. De aki hazatért, a számkivetettség lett osztályrésze és ezért megkeseredett, boldogtalan emberek lettek, akikkel a rokonságnak sem volt tanácsos összetartani...nemhogy a határon túliaknak megszavazni a kettős állampolgárságot!
e.) A málenkíj robotot túlélőknek is ugyanaz a nehéz sors jutott, mint a fogságból hazatérő II. világháborúba kötelezően besorozott katonáknak.1945-ben a szovjet katonáknak parancsba volt adva, hogy szám szerint mennyi embert kell begyűjteni málenkíj robotra. Voltak falvak, ahol a már ,,békeidőnek" számító 1945. április 4-ét követően összefogdosták a fiatalokat (nőket, férfiakat) az utcán és fölrakták a teherautóikra és irány Szibéria! (A nőket előtte meg is erőszakolták.)
f.) a recskihez hasonló büntető- átnevelő táborokat túlélők és utódaik közül, aki túlélte szörnyű szenvedéseit és haza tudott valamilyen csoda folytán jönni, vagy visszatalált a családjához, az nemhogy elégtételért folyamodhatott, hanem még akkora ellenőrzöttséget (rendőri felügyeletet) kapott a nyakába, hogy még azt is el kellett hallgatnia, hogy egyáltalán hol tartózkodott hosszú évekig! Annyira mélyen befészkelte magát a félelem ezeknek az embereknek a lelkébe, hogy jobbnak találták elhallgatni az igazságot utódaik elöl. Az elhallgatás, pedig a hazugság legalattomosabb fajtája , mert az ellen nem lehet védekezni, életstratégiát kialítani, amiről nem is tudunk!!!
Éppen ezért, olyan politikai erőre van szükség, amelyik programjában meghirdeti és már a kampányban megkezdi az erkölcsi és anyagi rehabilitációját a nehézsorsúaknak és utódaiknak!
Meg kell szervezni számukra - a hazájuk földjén is, az egyfajta belső száműzetésben élőknek - az újrahonosítást!
Ehhez nem kell más, mint az erre vonatkozó adatok nyilvánossá tétele, és a negatív diszkriminációt évtizedekig gyakorló hatalom képviselői- (emeszempé), valamint jogutódpártjainak (emeszpé, eszdéesz, emdéef) képviselői részéről a nyilvános bocsánatkérés!
Ahol már meghaltak ezen nehézsorsúak, őket posztumusz illeti a bocsánatkérés, amit az utódoknak kell átadni! Ezen utódok, ha bármiben segítségre szorulnak az újrakezdés során, minden támogatást (induló tőke, ismeretek megszerzése) - a szociális felzárkóztatás keretén belül - meg kell kapniuk!
g.) Az 1956-os forradalomban és szabadságharcban elesettek, bebörtönzöttek, valamint a kivégzettek utódai- rokonai sorsa egy nagyon fájón sajgó seb a nemzet testén-lelkén!
Ennek orvoslása a legösszetettebb feladat.
Hiszen, itt már muszáj megemlíteni, hogy a titkosszolgálatok által beszervezett rokonok és ismerősök a mai napig jelentenek megbízóiknak!
Ezek a megbízók megtalálták minden megbízott zsarolhatóságát és ezzel a mai napig ,,szolgálatra" kényszerítésüket.
Mindaddig, míg ezen milliomossá és milliárdossá vált megbízók nem lesznek elszámoltatva, a megbízottak - és azok akikről jelentési kötelezettségük van - jelentési kötelezettségüknek eleget kell tenniük a mai napig! Nehéz őket tetten érni, hiszen többségük valamilyen ,,bújtatott-polgári" állásban dolgozva jelentget megbízóinak az 1956-os harcokban jeleskedőkről és utódaikról, aki többnyire a legjobb barátja, vagy a házastársa!!!! Nos, amiért ezen besúgók hozzátartozóit azon mód valamilyen tragikus esemény érte, mihelyt megtagadni akarta a besúgási engedelmességet, bizony a mai napig családok százezrei zsarolhatók emiatt!!!
Sürgősen le kell - nagy nyilvánosság előtt - leplezni ezen MEGBÍZÓKAT és el is kell ítélni őket!
Ugyanakkor az évtizedekig jelentgető kis MEGBIZOTTAKAT ,,takarékra" kell tenni, de szigorúan, hogy azok akikről jelentgettek, felszabadulhassanak ezen nyomás alól és maradéktalanul kifejthessék pozitív tevékenységüket a haza- és a benne élők javára, családtagjaik büszkeségére és örömére!!! Ehhez minden eszközt meg kell találni és az eddig negatívan diszkrimináltak rendelkezésére bocsátani!
Elejét kell venni egyszer, s mindenkorra annak, hogy az 1956-os szabadságharcosok ellenségei kerüljenek olyan hatalmi helyzetbe, hogy kisajátíthassák maguknak az 1956-os forradalom és szabadságharc megünneplését! Ezzel, szabad utat kaphatna az önállóság felelősségével élő 1956-osok és utódaik nemzetükért való kreatív életvitele és tevékenysége. Amihez, ha szükséges, minden erkölcsi és anyagi támogatást meg kell adni!
h.) A velünk legnagyobb létszámú- ,,kisebbségben" élő cigányság tragikus sorsát meg kell tudnunk érteni ahhoz, hogy orvosolni tudjuk pillanatnyilag az egyik legnagyobb problémánkat.
Arról van szó, hogy évtizedeken keresztül a cigányságot önmaga mennyiségi reprodukciójára kényszerítette a mindenkori hatalom a sajátlagos segélyezési rendszerével.
Holott, amikor a többségi társadalom tagjait (saját földjén gazdálkodó parasztság, a saját műhelyében dolgozó és éppen polgárosodó állapotjában lévő kézművesség és minden önálló életvitelre képes réteg elveszítette fizetőképességét, a hagyományosan cigány szakmákat gyakorlók is elveszítették azt a megélhetőségüket, ami fenn- illetve eltartotta őket. Mihelyt elveszítették a fizetőképes keresletet a munkájukra, földönfutókká váltak.
Abban a pillanatban, hogy megszűntek a mezőgazdasági kis magángazdaságok és egybeszántották ezen gazdák parcelláit, nem csak az erőszakkal téeszekbe tereltek lettek az un. szocializmus kárvallottjai, hanem a cigány-szakmák mesteremberei is. Ráadásul, évtizedeken keresztül a többségi társadalom rovására segélyezték őket és ezzel a többségi társadalom által un. bűnbakokká váltak, akikre minden rosszat rá lehetett fogni és a népharagot ráirányítani.
A cigányság számára kell a felzárkózáshoz a legtöbb erkölcsi támogatást megadni. Hiszen, ők azok akik még a 8 osztályt sem végezték el a szocializmusnak hazudott társadalmi berendezkedésben! Minek is tanultak volna tovább, ha pl. az építkezéseken ők órabérben lazább teljesítményt nyújthattak, mint betanított munkások, míg a szakmunkások teljesítménybérben halálra dolgozhatták magukat, hogy a megélhetéshez szükséges minimumot megkeressék! Mihelyt kiugróan magas teljesítményre volt képes valaki, azonnal szigorították a normát... és ezzel egy állandó éhbéren tartották a szakmunkásokat.
A cigány származásúak azonban hamar rájöttek arra, hogy nem érdemes ingázni a nagyvárosokba, ha legalább 6-8 gyermeket nemzenek asszonyaiknak, akik világra hozva ezen gyermekeket, eltarthatták a családfőt az utánuk járó állami támogatásokból. A megoldás, természetesen nem az, amit a mostani kormány hirtelen kitalált, hogy mindenféle teljesíthetetlen feltételt szabnak a segélyhez való hozzájutáshoz, hanem, iskolák sorát kell megnyitni, hogy a cigányság köreiben felszámolják az analfabétizmust!
Mindenkit - még a cigányságot is - érdekeltté kell tenni abban, hogy akarja az önállóság felelősségével megvalósítható életvitelt!
Bóna Mária Ilona
II. GYERMEKVÉDELEM
A gyermekvédelem minden társadalmi formájára szükség van az elkövetkezendő jövőben!
Itt a legfontosabb szempontok egyike, hogy ember nem alkothat nagyobbat, mint egy másik embert! Sőt, a gyermeknemzés- szülés- gondozás- nevelés nem is alkotás, hanem a teremtésben való tevőleges részvétel.
Minden szülőnek feladata, hogy a gyermekével ne csak az első levegővételtől, hanem a fogantatástól kezdődően együttműködjön, és együtt készüljenek a gyermek számára is sok megpróbáltatást hozó feladatra, az ÉLETRE.
Amíg a gyermek építi a testét, és építi a lelkét, majd a szellemét, bizony sok nehézségen megy át mind a gyermek, mind a szülő.
Ugyanis, nincs kiszolgáltatottabb, mint az emberi újszülött és az őt világra hozó nő! Hiszen egy emberi utódnak legalább egy évre van szüksége ahhoz, hogy egyáltalán lábra tudjon állni. Mindebből arra következtethetünk, hogy az ilyen sokáig és ilyen mértékben kiszolgáltatott, magatehetetlen emberi utód mellett ott kell lennie egy felnőttnek, aki a szülőanyja legjobb esetben.
Ez alatt a gyermekéről gondoskodó nő nem tud kenyérkereső foglalatosságot vállalni és éhen halna kicsi utódjával, vagy utódjaival együtt, ha nem lenne mellette és nem gondoskodna róla gyermekének apja!
Mindebből következik, hogy minden újszülöttnek és gyermeknek alanyi jogon jár a szülői gondoskodás, teljes testi-lelki odafordulás és jelenlét!
Erre az időre a társadalomnak kötelessége a gyermekéről, gyermekeiről gondoskodó szülőpárt támogatni akár erkölcsileg, akár anyagilag. Vagyis, mindaddig, míg nem valósul meg a teljes foglalkoztatottság, nem vonulhat ki az állam a gyermeknevelés költségeinek felvállalásából. Legalább annyi anyagi támogatást kell kapnia egy szülőpárnak, mint amennyit kapnak pillanatnyilag az állami gondozottak nevelését otthonaikban felvállaló nevelőszülők!
Tudatosítani kell a társadalom minden egyes tagjában, hogy a felnövekvő generáció termeli meg, állítja elő azokat az anyagi javakat, illetve nyújtja a szolgáltatásokat, melyekre elengedhetetlenül szüksége van minden embernek. Főleg öreg napjaikban azoknak is, akik nem tudnak, v. nem akarnak gyermeket vállalni.
Ezért, senki nem vonhatja ki magát a gyermekekről való gondoskodás anyagi feltételeinek előteremtésének kötelezettsége alól! Ilyen közteherviselésnek tartanám a gyermeket nevelők családi adózásának bevezetését.
A gyermeknevelés a legfelelősségteljesebb hivatás akár édes- akár nevelő szülőként vállalkozik rá valaki!
Nem szabad megfeledkezni arról, hogy "ideológiai válságban (is) van az emberiség, már mindent kipróbált..." csak az utódokról való gondoskodás problematikáját nem tudta még megoldani. Lehet, hogy ez lesz a veszte - mármint az emberiségnek?
Körül kellene egy kicsit nézni az élővilágban és akkor okulásul rájöhetnénk arra, hogy azok a fajok a legéletképesebbek, amelyek a legpraktikusabb módon oldották meg az utódokról való gondoskodást...
Tanulságul szolgálhat az Érintés hatalma című film - anyjuktól, társaiktól különböző fokozatokban elkülönített, megfosztott - kísérleti majmai, alanyai!
Akár a katonai kegyetlenkedéseiben (militarizmusában), vagy politikai diktatúrák hatalmi nyomulásában (technokratizmusában) felnőtt: lelki sérülések okozta testi bajokkal (pszichoszomatikus-pszichovegetatív) zavarokkal küzdő ifjai!
Vagy a fogyasztói társadalmak szüleiktől elidegenített, un "jó iskolákban" nevelt sikerhajhász (orientált), gyermekded- (infantilis) ifjai.
Vagy az utcán fölnőtt, senkinek sem kellő "semmirekellő", elembertelenedett, koravén fiataljai.
Tehát, minden újszülöttnek az az érdeke, hogy a vér szerinti szülője gondoskodjon róla! Nyílván, aki akár analfabéta, vagy valamilyen más módon gátolt az utódairól való gondoskodásban, azt segíteni kell a többségi társadalomhoz tartozóknak és lehetőség szerint érdekeltté kell tenni ebben mindenkit. Az nem lehet segítség, hogy gyermekeket szakítunk el szüleiktől, vagy szülőknek le kelljen mondaniuk gyermekeik neveléséről, mert akár a saját hibájukból, vagy önhibájukon kívül jövedelmező munka nélkül- vagy otthon nélkül maradtak!
Vagyis, ne az állam és intézményei vállalják át a gyermekekről való gondoskodást, hanem abban vállaljanak feladatot, hogy pl. analfabéta, többnyire cigány szülőket, nagyszülőket megtanítanak írni, olvasni... Pontosabban megszervezik az oktatásukat, majd szakképzésüket.
Nyílván, a többségi társadalom nyelvének ismerete elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy bármilyen más - akár szakmai - ismeretet magyarul elsajátítson bárki... A várandósság ideje alatt minden olyan -többnyire cigány szülőpárnak lehetőséget kell adni arra, hogy megtanuljon írni, olvasni, számolni, hogy gyermekét ne analfabétaként kényszerüljön fölnevelni, hanem képes legyen az önállósulásra...Az önállóság felelősségével megtervezett és megvalósítható családi-magán- és közéletre!
Tarthatatlan továbbá az az anyagias életfelfogás, hogy milliárdos értékű biztonsági berendezésekkel védjük azokat a művészi alkotásokat, melyeknek megalkotóit hagyták korábban éhen halni, vagy nélkülözni!
Ebből következően, az adott közösségnek kötelessége tehetségeit ,,hordozni", támogatni, hogy azok a tehetségüket kibontakoztatván, a közösség javára tudják ,,visszaforgatni".
Meg kell könnyíteni az árva gyermekek örökbe-fogadását. Legyen tilos, hogy abból valaki üzleti hasznot akarjon önös érdekből önmaga számára húzni, hogy gyermekszülésre valami miatt alkalmatlanok - gyermek utáni vágyával visszaéljen!
Az lebegjen a szemünk előtt, hogy az önhibáján kívül árván maradottak is Isten teremtményei és mindazzal az emberi tényezővel rendelkeznek, mint a teljes családba születő társaik.
Az árvákról való gondoskodás és családokban való nevelkedése legyen össz-társadalmi érdek!
Azoknak az újszülötteknek is fontos a vér szerinti szülei adatainak rögzítése, akikről valami miatt le kell mondania szülőanyjának és nemző apjának. Vagyis, minden embernek joga legyen ismernie genealógiai - származási múltját. Még az örökbefogadottaknak is!!!
A törvény erejével MEG KELL TILTANI, hogy HOMOSZEXUÁLISOK - elhallgatván és tagadván a másságukat (betegségüket) - HÁZASSÁGOT KÖSSENEK bármilyen anyagi és társadalmi előny reményében heteroszexuális emberrel! Meg kell tiltani a homoszexualitással való kérkedést is, így a melegfelvonulásokat. Ugyanakkor, aki homoszexuális párkapcsolatban akar élni az ellen nem lehet tenni semmit, de nem lehet megengedni, hogy ebből divatot, vagy ,,hagyományt" teremtsenek! Így, gyermeket sem fogadhatnak örökbe.
Indoklás: Amikor egy heteroszexuális nő gyermeket vár egy hoszexuális férfitól - védelem és gondoskodás helyett csak - kétségbeesett undorkodást kap gyermeke apjától. És örökös vádaskodást, merthogy minden egyes újabb ,,gyermekáldással" tönkreteszi a homokos apa életét! Az ilyen apa örökös ,,menekülésre" kényszerül az ELVÁRÁSOK ELŐL!
És, mit tesz menekülés közben? ÁTHÁRÍT és ELHÁRÍT MINDEN FELELŐSSÉGET a heteroszexuális szülőre, mondván: ,,te akartál gyereket, te önként mondtál le ezzel karrierről, továbbtanulásról, mindenről, mert férjhez akartál menni és CSALÁDOT SZERETTÉL VOLNA"! Ez normális, heteroszexuális házastársaknál nem ilyen betegesen működik! Ott ugyanis, EGYEMBERKÉNT KÜZDENEK A KÖZÖS GYERMEKÉRT, GYERMEKEKÉRT, az utódok sorsának sikeres alakulásáért. Senki nem tudja elképzelni a MAGÁNYNAK azt a mérhetetlen voltát, amivel MAGÁRA MARAD A HETEROSZEXUÁLIS SZÜLŐ!
III. CSALÁDTÁMOGATÁS
A családtámogatás az egyik legfontosabb kötelezettsége minden társadalmi berendezkedésnek, hiszen a mindenkori társadalmak legkisebb egysége a család.
A családtámogatáskor figyelembe kell venni a családi életre való felkészítés és az egyének felkészülésének lehetőségeit, aminek társadalmi feltételeit meg kell teremteni. Ugyanakkor ki kell dolgozni akár a távlati- akár a már meglévő család (a harmonikus párkapcsolatok és a gyermeknevelés) támogatásának programját. Legyen az meglévő vagy távlati - a házaspár és a gyermeknevelés problémái; idős, beteg szülők otthoni gondozásának összes problémája; az élet négy krízisszakaszának problémái.
Fontos, hogy mind a négy krízis szakaszt emberi méltósággal élhesse meg minden ember. Ezek a krízisszakaszok: a születés- a serdülőkorból ifjúkorba lépés- az idős kor (menopauza) és a halál előtti közvetlen időszak.
Annál is inkább szükséges mindezen életszakaszok emberi méltósággal való megélése, mert ,,a család, mint társadalmi alapminta, magába foglalja az élet születését és az élet fenntartását, ,,melyben megfordulnak a nemzedékek, ahonnan ered a történelem, a nemzeti élet, az emberiség szolidaritása, mindaz, ami az embert emberré teszi." (Ravasz László)
,,A család az emberpár egymáshoz, továbbá a szülőknek és gyermekeknek egymáshoz való kölcsönös viszonyából áll.
Ez az ős, emberi háromság: apa, anya és gyermek az élet háromsága, akkor teljes, ha az egész életre kiterjed.
Nem elegendő a pillanatnyi találkozás, amelyből az Élet támad, mert a nevelés épp olyan lényeges feltétele az életnek, mint maga a szaporítás.
A szerelem minden szépségét, dicsőségét, azt a csodálatos ajándékot, amit egy személyiség nyújthat a másik személyiségnek, csak egy egész életen tartó szerelemben tudjuk megismerni, viszonozni. Éppen ilyen, egész életre szóló a szülők és a gyermek életközössége.
A gyermeknek az az érdeke, hogy aki felneveli, lélek szerint is a ,,szülője" legyen, hogy az őt felnevelő emberpár egymáshoz való szeretete egy olyan lelki és erkölcsi ,,anyaméh" legyen, amelyben egészségesen fejlődhet a gyermek egész személyisége.
E nevelés nem érhet véget huszonnégy éves korban, mert deresedő hajjal, unokáktól övezve is rendkívül nagy nevelő erőt jelent az édesapa és édesanya.
A házasságnak ez a része állandó feladatot, munkálkodást jelent, ami a házastársak halálával ér véget.
A házasság azonban nem jelentheti minden ember életfeltételét, mert vannak a házasságra testileg, vagy lelkileg alkalmatlanok; és vannak kivételes személyek, akik egész életüket hivatásuk szolgálatára rendelik.
Mi a helyzet azzal, a családot veszélyeztető ténnyel, hogy - vagy gazdasági kényszerből, vagy puszta önzésből - félnek a gyermekáldástól?"
Többnyire az otthonteremtés lehetetlenségei, a létbizonytalanság miatt nem mernek felelősséggel gyermeket vállalni a fiatalok.
Hiszen, a támogatási rendszerünk azoknak kedvez, akik már életre hívták a gyermeket, gyermekeket. Pedig, az élővilágban sem előbb hozzák világra a kicsinyeiket és csak azután gondoskodnak a fészekről. Ez olyan, mintha a madarak szanaszét tojnák a tojásokat és csak azután gyűjtenék egybe a közben elkészült fészekbe, miután kihűltek azok a tojások. Az ilyen tojásokból már nem fog kikelni fióka!
Vagyis, minden létező eszközzel támogatni kell a családok otthonteremtési törekvéseit! Az a lenne a legjobb mindenki számára, ha több generációs családok együttélésére alkalmas lakások állnának a gyermeket nevelők és az idős, beteg szülőkről gondoskodók rendelkezésére. Egy ilyen családtámogatós program mellé oda lehetne állni.
Minden ember az életidejét
- időben és
- térben éli le.
Az időre vonatkozóan három dimenziót ismerünk:
- jelen-,
- múlt, és
- jövőidő.
A jelen embere magában hordozza múltját és jövőjét, azon egyszerű biológiai képlet alapján, hogy születésünkhöz egy férfi és egy nőivarú ember egyesülése szükséges.
Őket 2-2 ember, az utóbbiakat 4-4 ember nemzette.
Ük-szüleink biológiailag szükséges létszáma már 16 személy.
Ha, gondolatban megrajzoljuk a képletét, akkor látjuk, hogy fejére fordított piramis csúcsaként hordozzuk az ősök génállományának készletéből esetenként kialakult - egyszeri és megismételhetetlen - saját génkombinációnkat.
A piramis egy-egy emeletét nemzedéknek (generációnak) nevezzük. Házasodáskor a házastárs genetikai piramisa új génállományt kapcsol be a megszülető emberke génvariációjába.
A múlt, tehát nemcsak velünk, bennünk is él - mérhetetlen színes változatosságot felmutatva.
Ebből következik az az alapvető kíváncsiság, hogy igyekszünk megismerni saját, leszármazási (genealógiai) múltunkat, mert csakis annak ismeretében alakulhat ki identitásunk, hovatartozás-tudatunk.
Annak tudása, hogy a magyar- és más- (nemzeti kisebbséghez tartozó) családok, magántörténelmükkel részeseik a magyar nemzet történelmének, lehetővé teszi az egészséges nemzettudat kialakulását.
Ezzel el is érkeztünk az ember térbeli életéhez, mert minden ember a Föld nevű bolygó bizonyos területén születik és többnyire ott is éli le az életidejét. Azon nyomban megörökli, megörököljük a jövő milyenségének és minőségének felelősségét. Ezzel a felelősségérzettel és tudattal kell megkeresnünk a helyünket a társadalmi, gazdasági valóságban.
A jelen embere, az egyén elsősorban magánember, aki a magánéletét általában családban éli le. A család, viszont a társadalom legkisebb egysége. E legkisebb társadalmi egység minősége meghatározója a társadalmi minőségnek.
Csak a jó családi háttér biztosíthatja az egyén számára a stabilitást, az elérhető célok megvalósulását.
Olyan jövőért érdemes élni, amelyikben az egyén jövedelméből otthont tud teremteni, családot tud alapítani és születendő gyermekei számára - míg kicsik - gondoskodni tud asszonyáról, gyermekei anyjáról is - és ha megöregszik, vagy beteg lesz, akkor is erkölcsi- anyagi méltósággal élhessen. Ez a jövő!
Addig is, míg ez megvalósul, a társadalmi intézmények nem vonulhatnak ki az otthonteremtés, a gyermeknevelés- és oktatás, a betegellátás, az időskorúak gondozása költségeinek - legalább részleges átvállalásából! Pl. családi adózás bevezetése.
A Széchenyi- Nemzeti Fejlesztési Terv ehhez adott segítséget, mert úgy adott támogatást, hogy az egyén kreativitásával, vagyis alkotói szakértelmével - pályázati úton nyert pénzekkel - megvalósíthatta álmait. Így teremtve önmaga, és mint jövendő munkaadó: embertársai számára is jövedelmi forrást, munkahelyet.
A jelen emberének nagy kötelessége még, hogy visszataláljon a természethez, mert eredetileg annak része. Ezért, meg kell ismernünk azt a természeti környezetet, ami körülvesz bennünket. Meg kell ismernünk, hogy harmonikusan együtt tudjunk élni vele, óvni, védeni tudjuk azt, hogy utódaink - a jövőben élők is élvezhessék.
Az ember, minden idők embere nemcsak természeti lény, nemcsak külső-belső fizikai-biológiai tulajdonságaival egyedi, egyszeri és megismételhetetlen, hanem lelki alkatával is.
Az emberi léleknek szüksége van a hitre. Szükségünk van hitre jelenben, múltban és jövőben; hitre önmagunkban, embertársainkban, de legfőképpen a Teremtő mindenhatóságában.
A hit erejével fölvértezett, megerősödött ember nem érzi magát elveszetten egyedül ebben a globalizálódó világunkban.
A hit erejével megerősödött embert nem lehet meggátolni az önmagával szembeni igényes életfelfogás kialakításában sem!
Az ilyen ember nemcsak egyenjogú-, hanem egyenrangú polgára lehet saját hazájának.
(És, minden további, nemzetek közösségének.)
IV. NYUGDÍJRENDSZER
A nyugdíjrendszer átalakítása a legnehezebb feladat a mai magyarság számára.
Mert, még soha nem volt az öregségi nyugellátásra jogosultabb időskorú nemzedéke a hazának, mint most! És, mit hoz a sors?
Éppen tőlük akarja megvonni - még a lehetőségét is az öregkor méltósággal való megéléséhez szükséges - anyagi javak elvonásával a politikai hatalom!
Pont tőlük, akiknek köszönhette, hogy a függetlenített egypárti diktatúra megvalósítói ott terpeszkedhessenek a vállalataik élén, élvezve minden előnyét a hatalmi gyakorlásuk során. Amikor már elkerülhetetlen lett a hatalom átadása 1990-ben, még akkor sem vallották be, hogy valójában erre azért volt szükség, mert olymértékben élték fel önző-parazita módon a dolgozók által megtermelt anyagi javakat, hogy be kellett volna jelenteni Magyarország fizetőképtelenségét!
A régi-új hatalmi elit ezen dolgozók feje fölött megkötötte azt a bizonyos paktumot, melynek köszönhetően a teljes ,,tudatlanság"*, vagy ,,félismeretek"* birtokában ,,választhatott" vagy az egypárti diktatúra képviselő jelöltjei, vagy az újnak látszó többpárti jelölt között. Nyílván a többpártit választotta, mert azt hitte - és joggal - hogy majd az ő személyes, magánérdekeit fogja végre valaki képviselni! Sajnos, ezeket a képviselőket csak a pártjaik neve különböztette meg egymástól, valamint az a fajta retorika, amivel a hazugságaikat megfogalmazták.
Ebből elég volt egyszer, s mindenkorra!
A közben a rendszerváltozás nevezetű felfordulásban milliárdossá váló párt-politikai képviselők egyre csak az előzőleg teljesen kizsákmányoltakkal fizettették meg a társadalmi változás minden költségét. Amiért egy életen át dolgoztak az első, illetve a második- és harmadik gazdaságban, most megélik, hogy olymértékben megemelik a nyugdíjkorhatárt, hogy egyenesen a munkahelyről a temetőbe vezessen az életútjuk!
Pontosan, ennek elkerülésére munkaviszonynak kell számítani minden ,,munkanélküliségben" - állásnélküliségben - eltöltött évet ennek a korosztály női, illetve férfi képviselőnek! Sőt, minden 1968 és 1990 közötti években munkaviszonyban töltött időt duplán kell számítani. Ehhez az anyagi fedezetet az egy-párti diktatúrát megvalósítók és a rendszerváltozásban milliárdossá válók vagyonából lehet fedezni!!!!
Sőt, aki bizonyíthatóan ebbe a kizsákmányoló életmódba rokkant bele, annak örökös időkre ingyenesen jár az orvosi ellátás és a testi-lelki rehabilitációs kezelés!
Ugyanakkor, ennek a korosztálynak munkavállaló édesanyái, akik a gyes alatt ,,fusi" munka vállalásával - nagy nélkülözések közepette tudták fölnevelni gyermekeiket, minden gyermekkel otthon töltött évet munkaviszonyként kell elszámolni!
Olyan nyugdíjrendszert kell megalkotni, amelyikben minden egyes öregségi nyugellátásra jogosultnak a mindenkori minimálbér összegét el kell érnie a nyugdíjának. Ennél alacsonyabb nyugdíja nem lehet senkinek az országban!!!
A jövő egyébként is az lesz, hogy minden időskorút a családja körében érjen az öregség. A családok, pedig abban legyenek érdekeltek, hogy a létbiztonságot, amit ők élveznek, kiterjeszthetik időskorú családtagjaikra...
Mindennek, az önállóság felelősségével megtervezett és megvalósító életprogram legyen az alapja.
Ehhez kell a nyugdíjrendszert igazítani.
*"tudatlanság" és ,,félismeretek" szavakat Boross Péter 2003-as megfogalmazásából vettem. Ezekkel a szvakkal indokolta annak a bizonyos paktumnak a létjogosultságát. Mármint azt, hogy megkötötték a nép feje fölött a nép tudta és beleegyezése nélkül. Ugyanúgy, mint a trianoni békediktátumot a kollektív bűnösségre való hivatkozással. Márpedig erről szó nem volt, mert nem a magyar nemzetet alkotó nép(ek) akarták a háborút, hanem a vezetői. Kötelező hadrafoghatási törvény volt életben, meghatározva a hadrafogahtósági korhatárt. Ez azt jelentette, hogy 16 éves kortól 55 éves korig behívható volt minden férfi és aki nem teljesítette a behívó parancsot, statáriálisan (azonnal végrehajtható) halálra lehetett ítélni... Hol van itt akkor bármilyen jogalapja a kollektív bűnösség elvének???
Visszatérve a mostani hatalomgyakorlókhoz, akik az igazság elhallgatásának hazugságával megszerezték a hatalmat és azt a magyar nemzet, a magyar nép tudta nélkül megkötötték a PAKTUMOT az előző nemzetáruló politikusokkal 1990-ben. Azóta is úgy gyakorolják a hatalmat, hogy a népet büntetik minden létező módon, holott a nép nem is erre adott felhatalmazást a voksaikkal! Vagyis, most is a kollektív bűnösség elve alapján ítélik pusztulásra a magyarságot határon belül és kívül egyaránt!!!
V. MUNKAÜGY
A MUNKA megfogalmazása:
A szakmai munkát a társadalomba szerveződő emberek, az élet két alapvető helyszínén, családi- és társadalmi munkamegosztásban végzik.
A családi munkamegosztás a családi élet működőképességének fenntartását szolgáló funkciók, feladatok családtagonkénti szétosztása és elvégzése.
Például: a háztartás- és a gyermeknevelés, az idős- beteg szülők otthoni gondozásának feladatai, melyek elvégzéséhez ma már egyre több szakértelemre van szükség.
A magyar családok többségében a "családfenntartó" még nem tudhat a társadalmi munkamegosztásban végzett munkájával annyi jövedelmet magáénak, melyből ezen szakemberek (házvezető, gyermeknevelő, betegápoló) munkáját meg tudná vásárolni.
Ezért, ezek a családok egy újfajta, az ősi mintára emlékeztető, önellátó háztartásra kénytelenek berendezkedni. Ez a nagy családokra, - ahol egy háztartásban több nemzedék él együtt, vagy gyermek felnevelésére, iskoláztatására vállalkoznak - fokozottan érvényes.
Ott, a család működőképességéért a családtagoknak meg kell tanulni a szakszerű ellátáshoz szükséges szakmai ismereteket!
Attól függetlenül, hogy a teljes foglalkoztatás feltételeinek megteremtése a végső cél, szükség lenne olyan helyekre, intézményekre, ahol ezeknek az ismereteknek elsajátítására lehetőség nyílna - közpénzekből - természetesen.
A társadalmi munkamegosztás a termelő- és egyéb emberi tevékenységek, munkák különböző foglakozási ágakká való szétválása, elkülönülése.
A társadalmi munkamegosztásban szakmai munkát végző Egyénnek gondot okozhat
- a munkahely elvesztése,
- a szakértelem elavulása,
- a teljesítménnyel járó feszültség oldásának /a pihenés) természetes igénye, vagyis a rekreációra (megújulásra) való törekvés.
A jövőben olyan felnőttképzési- és művelődési intézményekre lesz szükség, ahol az Egyén - úgy is, mint magánember és úgy is, mint társadalmi lény - megismerheti saját, egyéni értékeit, ami alapja lehet minden további elsajátításnak és amellyel megvalósítható lehet az élethosszig tartó, folyamatos tanulás- és művelődés igényével megtervezett életprogram.
Életbevágóan szükséges egy olyan társadalompolitikai erő létrejötte, amelyik programjában meghirdeti és képviselő jelöltjei társadalmi szerződéssel elkötelezi magát arra, hogy támogatja a magyar családok magánéleti hátországának kiépítését. Azokét kiváltképpen, akiket rabszolga sorban ért az 1990-es hatalomváltás.
A munkások és parasztok, a kétkezi dolgozók többsége egy elhúzódó krízishelyzetben éli át a rendszerváltozást. Pedig, (a mai öregségi nyugellátásban részesülő "eltartottakat") már polgárosodó állapotban érte a második világháború. Ennek bizonyságául, példaértékűek az egyletek, egyesületek és polgári körök (!) tömeges működése 1920 és 1945 között.
Ezekben az egyletekben pl. a közösséghez tartozás ereje olyan erős volt, hogy - a gazdasági világválság idején - volt anyagi és erkölcsi ambíciójuk az ÉPÍTKEZÉSRE!
Ők nemcsak templomok, munkásotthonok építésébe kezdtek, hanem - ami mindig is sokkal nehezebb volt, - közösséget is építettek!
Az Alföldről "feltelepült" protestáns, polgárosodó emberek hozták magukkal a ,,hogyan?" tudását! Tudták, hogy hogyan fogjanak hozzá ö n e r ő b ő l az építkezéshez!
Ezt a fajta identitást, ön- és közösségfejlesztő kreativitást irtotta ki a szocialistának hazudott diktatúra belőlük és utódaikból.
Tudnunk kell tehát, hogy Ők nem azonosak azokkal, akik megvalósították a proletárdiktatúrát, hanem Ők azok, akiken megvalósult az!
Meg kell tanítani ezt a népcsoportot régi-új identitására! Meg kell teremteni azokat a HELYEKET ismét, ahol az egyén megismerheti saját, egyéni értékeit, amellyel megteremtheti saját szocializáltságát, ami alapja lehet minden további elsajátításnak! Magyarul, a mindenkori környezethez való alkalmazkodásra képesebb emberek az életképesek.
Csakhogy, nem mindegy, mihez kell alkalmazkodnunk!
Ahhoz-e, hogyan és mit találjunk ki annak érdekében, hogy meg tudjuk valósítani az önállóság felelősségével kigondolt életprogramunkat, vagy ráhagyatkozunk a mindenkori hatalomra?
Sajnos, az önállóság felelősségéről sokan leszoktak az elmúlt évtizedekben. Vagyis, attól az életképességtől fosztotta meg és fosztja meg a mai napig a - magát baloldalinak hazudó - politikai erő azzal, hogy hatalmát arra használja és arra biztatja polgárait: merjenek ,,kicsik lenni"!
Olyan ,,szociokulturális" környezetre van szükség, melyben minden ember a saját külső- belső tulajdonságai, vele született adottságai alapján ki tud bontakozni és nemcsak biológiailag válik felnőtté, hanem társadalmi értelemben is.
Ez azt jelenti, hogy mikorra eléri felnőtt korát, képes szert-tenni annyi szakmai ismeretre, tudásra, hogy azzal részt tud venni a társadalmi munkamegosztásban. Vagyis, egy szakmán belül el tudja fogadtatni személyét és szakmai tudását. Továbbá, a munkavégzésért annyi bért kap, hogy meg tudja venni más szakmák képviselői által előállított termékeket, szolgáltatásokat. Az előállított termékek cseréje is lehetséges és ezzel az önfenntartó gazdálkodásban való részvétellel otthont tud magának teremteni, családot tud alapítani... stb.
A hátország kiépítésének helyszínei
Meg kell - a lehető legsürgősebben - indítani a helyi kultúrházakban, vagy közösségi házakban a minden érdeklődő által elérhető NÉPFŐISKOLAI KURZUSOKAT!
Ezeken a népfőiskolai kurzusokon olyan "művelődési programot" kell összeállítani, amely segíti, ösztönzi az egyént, illetve az adott közösséget fejlődésben, kreativitásban!
A program összeállításánál figyelembe kell venni, hogy - az élet minden követelményével és kényszerével behatárolt emberek - csaknem mindenfajta tevékenységét három alapvető tényező határozza meg:
1./ a család - legyen az meglévő vagy távlati - a házaspár és a gyermeknevelés problémái; idős, beteg szülők otthoni gondozásának összes problémája; az élet négy krízisszakaszának problémái;
2./ a szakmai munka - amelyben gondot okozhat: - a munkahely elvesztése, - a szakértelem elavulása, - a teljesítménnyel járó feszültség oldásának természetes igénye, - a rekreációra való törekvés;
3./ a jövő - helyünk megkeresése a társadalmi-gazdasági valóságban, háttér biztosítása, stabilitás, lakás, megtakarítás, elérhető célok kitűzése, részvétel egy olyan típusú társadalom építésében, amely biztosítja a jövőt és megfelel az EGYÉN vonatkozási kereteinek; a jelen fenyegetéseinek (környezetszennyeződés ártalmai, sugárszennyeződés, az emberi agresszivitás-terrorizmus, a közbiztonság hiánya, modern betegségek) túlélése.
MUNKAÜGYI FELADAT A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS A HÁTORSZÁG KIÉPÍTÉSÉVEL
A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSRŐL majdnem mindenkinek az infrastrukturális fejlesztés jut eszébe. Villamosítás, hírközlési- és a kommunikációt szolgáló berendezések, vezetékes vízellátás, szennyvízelvezető csatornák, aszfaltozott út- és vasúthálózat; minden szükségletet kielégítő szolgáltató intézmények...
Csakhogy: ma már van a településfejlesztésnek emberi vonatkozása is.
A XXI. század igazi kihívása az, hogy az emberiség összességében képes lesz-e a kisebbségben lévő tudósok által kifejlesztett és megkonstruált technikai vívmányokat, műszaki berendezéseket - a saját hasznára - alkalmazni- felhasználni-TUDNI. Mert, egyre nagyobb a szakadék ezen a téren.
(A csernobili atomreaktor sem robbant volna föl, ha... Kevesen tudnak arról, hogy a ,,nagy októberi szocialista forradalom" évfordulójára tett többlettermelési felajánlás miatt iktattak ki egy hűtőláncot, mert így remélték a termelési folyamat felgyorsulását, a túlteljesítést elérni! Csakhogy olyan mértékben hevült föl a reaktor, hogy tűz ütött ki, majd felrobbant!!!)
A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI MUNKA emberi vonatkozásai:
Az osztálytársadalmak megszűntével, a jelen embere elsősorban magánember, aki a magánéletét általában családban éli le.
A család, viszont a társadalom legkisebb egysége.
E legkisebb társadalmi egység minősége meghatározója a társadalmi minőségnek.
Az alábbi hét témakör programja lehetővé tenné, hogy a kurzust elvégzők - helyes önértékeléssel képesek legyenek:
- a saját- jól felfogott érdeküket belátni, aszerint élni, cselekedni;
- arra, hogy igényeljék az olyan politikai képviseletet, amelyik nem a "jól bevált" bűnbakokra áthárító felelősséggel politizál, - mert az gátja lehet az önmagával szembeni igényes életfelfogás kialakításának - hanem reális igényt támaszt! Előtte azonban, a POLITIKAI KÉPVISELETRE JELÖLTnek meg kell győznie választópolgárát arról, hogy megérti elhúzódó krízishelyzetét.
Megérti és arra törekszik, hogy MINDEN, a váltáshoz szükséges ESZKÖZT (erkölcsi rehabilitáció, a váltáshoz szükséges ismeretek, induló tőke) KÉPES biztosítani számára.
Témakörök:
1./ A legfontosabb, hogy az egyén ismerje meg saját genealógiai múltját és e megismeréssel kialakuljon, általánossá váljon az a tény, hogy a magyar- és más nemzetiségi (kisebbséghez tartozó) családok magántörténelmük, családi- genealógiai múltjuk ismeretével részeseik a magyar nemzet történelmének! (Ezzel a nemzettudattal már egyenrangú tagjai lehetünk az EU nemzetállamok - uniójának!)
2./ A szociálpszichológia segítségével megismerheti az egyén saját lelki alkatát, saját lelkiéletét. Ezen kívül olyan kommunikációs- és szociálpszichológiai ismereteket sajátíthat el, amely a mindenkori emberi élet újra- és újjátermelését, fenntartását és gazdagítását segítheti!
3./ Az andragógia, a felnőttképzés- és művelődés keretében elsajátíthatók lennének azok a tanulástechnikák, amelyekkel megvalósítható lehet az egyén számára az élethosszig tartó, folyamatos tanulás- és művelődés igényével megtervezett életprogram.
4./ A kultúrtörténeti áttekintés keretében lehetőség nyílna a politikai demagógiától mentes nemzeti kultúra történelmi, történeti megismerésére.
megtanulására. Szükséges a településeken létrehozni olyan helyeket, ahol jó együtt lenni és a közösség összetartó erejéből erőt meríteni, az emberi életenergiák- munkaerejének megújulásához...
5./ A környezetismereti áttekintés segítene a XXI. század emberének visszatalálni a természethez, mert eredetileg annak része. Ezért, meg kell ismernie azt a természeti környezetet, ami őt körülveszi. Meg kell ismernie, hogy harmonikusan együtt tudjon élni vele, óvni- védeni tudja azt, hogy utódaik is élvezhessék!
Felhívnám a figyelmet arra, hogy a KEK tanszékei, amelyek a Péteri majorban (Bp. XXIII. ker.) működnek: Dísznövénytermesztési- és Dendrológiai Tanszék, Zöldségtermesztési Tanszék, Kísérleti Üzem- és Botanikuskert, a civil lakosság számára ismeretlen, teljesen (elhanyagolt), zárt világ!
A népfőiskolai kurzustól függetlenül is meg kell szervezni a botanikus kertek látogatását.
Szükséges lenne a Magyarok Szövetsége Bárka-programjának széles körben való ismertetése és oktatása.
6./ Az állampolgári ismeretek keretében megismerhetné az egyén azokat a törvényes, jogi kereteket, amelyben mindennapjait megéli, amelyek ismerete nélkül lehetetlenség a személyes (rendszer)változtatás.
7./ A közösségfejlesztési technikák ismeretével könnyebben lehet barátságban élnie az egyénnek szomszédaival, szűkebb-tágabb környezetében élő embertársaival. Lehetőség nyílna társadalmi cselekvési technikák: párbeszédkörök, szomszédsági kapcsolatok létesítésének és ápolásának-, társas körök létrehozásának módjainak elsajátítására.
A felnőttek tanulása: a felnőttkori tanulás motivációi
Az ifjúkor befejeztével (23-25 év), amikor biológiailag érett, pszichikai szempontból autonóm, szuverén személyiség, kilépve az életbe
- részt tud venni a társadalmi munkamegosztásban:
- ahol a munkaerejének, szakértelmének olyan ára van,
- hogy meg tud belőle élni,
- otthont tud teremteni,
- családot tud alapítani és minőségi módon (nem emberi torzókat nevel) reprodukálni tudja önmagát,
- vagyis gondoskodni tud utódai felneveléséről
felnőttnek mondhatja önmagát.
Ezen felnőtt, ha már az alapképzés során megtanult élni- és tanulni tudni, barátságban lenni mindazzal ami az életet szolgálja, vagyis felismerni, kizárni minden pusztító (önpusztító) erőt és szándékot, mert már gyermekkorában kielégíthette egyik legősibb törekvését a megismerési vágyát.
Az ilyen felnőtt természetesnek fogja tekinteni hogy: a folyamatos tanulás a művelődés egészét kifejező életformát jelent, annak az embernek az életmódját, aki folyamatos tájékozottságra, tanulásra törekszik.
Melyek lehetnek a folyamatos tanulás ösztönzői?
l./ Lehet az, amely megindítja az ösztönzést.
2./ Lehet amelyek a tanulás közben alakulnak ki és működnek.
Azonban a kettő együttes hatását kettéválasztani csak addig lehet, amíg a tanulás meg nem kezdődik, mert addig csak a tanulást elindító érvényesül.
I. A tanulást megelőző indítékcsoportok:
1./ Megélhetési (egziszenciális) indíték csoport:
- a létezés, létfeltétel megteremtésére törekvés.
- Azonban az anyagi léttel összefüggő egzisztencia mellett a boldogságra, és más, pozitív életérzésre is szükség van.
Ha egzisztenciális feltételként jelentkezik - a tanulás, mint folyamat,
- a tanulás, mint végzettség és
- a tanulás, mint tudás,
akkor, e három szükségletindíték hatására kezdetét veszi a tanulás.
(A munkanélküliek átképzésénél jelentkezik ez az igény.)
2./ Presztízs, vagy tekintély csoportja:
Ha a tanulás és a tudás tekintélyt ad, szintén kezdetét veszi a tanulás.
A presztízsindíték esetében, a tudás iránti társadalmi elvárásra indul meg
a tanulás. Megjelennek a közvetlen társadalmi környezetben, a család, a
kortársi (baráti kör), a munkahelyi elvárásokban az információ
továbbításban.
Elismertség, befogadottság kell e presztízshez.
Motívum-vizsgálatok: - az interjú, mélyinterjú kérdéseire adott feleletekből választ kapunk a társadalmi elvárásokra. (Pl.: a 60-as, 70-es években az érettségi megszerzése általános volt. Ezzel szemben a két világháború között
3 % volt az érettségizettek száma.)
Indítékban tehát olyan elvárások is jelentkeznek, melyeknek hangulatuk van.
3./ A létszükséglet, mint indítékcsoport: - a tudás, az ismeretek rendszerezésének, mint belső szükségletnek a jelentkezése.
A három indíték együtt is jelentkezhet, akkor van azonban egy domináns csoport és ez az egzisztenciális csoport.
Megjelenhetne azonban külön-külön is - és itt is az egzisztenciális a leggyakoribb.
Lehetséges, hogy két motiváció jelentkezik egy időben...
- Ha az indíték megvalósul, miközben tanul az illető és
- ha negatív a visszajelzés: abbahagyható a tanulás;
- ha a motívumok pozitívak, akkor folytatódik a tanulás, mert igazolódik az
indíték.
II. A tanulás közben jelentkező motívumok
l./ Az érdeklődés valamihez a teljes értelmi- érzelmi- figyelmi odafordulást
jelenti. Érdeklődés nélkül nincs tanulás.
l.l./ A közvetett érdeklődés: a tanulási tevékenység következményeire irányul,
nem arra mit tanul, hanem a tudás (tanulás) minősítésére: - osztályzat,
elismerés, oklevél, "papír", "jogosítvány" megszerzésére. Kinőhet belőle a közvetlen érdeklődés.
1.2./ A közvetlen érdeklődés: arra a tudásra irányul, amelyet tanulok. Általános alapja felnőtteknél a tapasztalat.
Egybefonódhat a közvetett érdeklődéssel; a visszajelzések befolyásolhatják a kettő közötti egybemosódást.
2./ Sikerek
A siker a tevékenység pillanatában elképzelt eredmény színvonalát, igény-nívót jelent. Minden teljesítményre irányuló igényszínvonalban jelen van az érzelmi teljesítménynívó mindkét formája: - az igényszint és
- a teljesítményszint.
Ha mindkettő fedi egymást, jelentkezik a sikerélmény.
Ha a teljesítménynívó alatta marad a teljesítményszintnek, kudarcélmény keletkezik.
A sikerek ösztönöznek a teljesítménynövelésre.
A sikerek megismétlődése, a szériasiker is ösztönöz a neuralgikus pontig - utána már nem ösztönöz.
A szériakudarc is ösztönöz egy darabig, a neuralgikus pontig, utána a nem teljesült vágyak hajszolása következik. (Kudarc-kerülő típus.)
Az igénynívó emelésével növelni lehet a teljesítmény növekedését a neuralgikus ponton túl is.
A szériakudarc elkerülése lehetséges a neuralgikus pontjain túl, ha a színvonalat lejjebb szállítjuk.
Közvetlen siker, ha a sikerért tanulok és nem a tudásért.
Közvetett siker - kudarc.
Amiért krízishelyzettel, egzisztencia-harccal járó rendszerváltoztatást kellene elkövetnünk társadalmi szinten - a tömegesen jelentkező egzisztenciális motiváció hatására tanulók, továbbtanulók, átképzésben részt venni kívánók tömeges képzéséhez kellene megteremteni a feltételeket.
A munkaügyi hivatalokban dolgozókat és más, az alapoktatásból "felszabaduló" tanárokat, oktatókat kellene először is átképezni (a közoktatás keretében) a váltáshoz szükséges új ismeretekre, hogy legyen aki segíti, megtanítja az embereket a rendszerváltozáshoz, életforma változáshoz szükséges technikákra, életstratégiákra.
A közgondolkodásban a tanulásról kialakult kontraszelektív képzeteket csak úgy lehet megváltoztatni, ha az önképzéssel szerzett ismereteket elfogadjuk, legitimnek tekintjük, és nem úgy kezeljük, mint devianciát - merthogy "papír" nélkül joga sincs tudni az "önképzett, önművelt" személynek azt, amit a "bizonyítvánnyal" rendelkezőnek nem tudni is joga van...
A kontraszelektív képzetek kikopásával, a tudás társadalmi presztízsének megteremtésével, talán a civil kezdeményezésekre is lehetne számítani, de addig...?
Akkor talán majd az lesz a természetes, hogy ha valaki (elég nagy létszámú korcsoportot érint) a felemelt nyugdíjkorhatárig úgy szeretné végigdolgozni a hátralévő éveit, hogy munkaerejét, szaktudását, műveltségét meg akarja és meg is tudja újítani.
Ehhez a megújításhoz kell - a közoktatás keretében - az intézményes feltételeket megteremteni, hogy az egyén ezt ne a családja, gyermekei anyagi tönkretételével legyen kénytelen megtenni!
A művészi képzelőerővel végzett munkáról álljon itt egy asztalosmesterről szóló történet:
A szerzői önérzettel (név, időpont megadása) megfestett táblaképet a reformáció idején készítette alkotója.
/A noszvaji (Borsod megye) református templom mennyezetének egyik táblája, és a Dobó István Vármúzeumban, Egerben látható./
A kettőszázhetvenöt évvel ezelőtt készült ,,népművészeti alkotás" egy mai pártpolitikus, (pár hónappal ezelőtt még kultuszminiszter(!) kijelentéséről jutott eszembe. Valami olyasmit mondott, hogy: ,,...a szakképzést meg kell reformálni, mert semmi szükség nincs arra, hogy ipari tanulók műelemzést tanuljanak, miközben azt sem tudják hogyan kell a ,,lapátot" (malteroskanál!) megfogni..."
Emberek! Hazám fiai, lányai! Állítsátok meg őt, vagyis őket!
Ne higgyetek nekik!
Ne engedjétek, hogy tovább rombolják mindazt, amiért ,,szakmunkás" őseink - például, mint a fiókáit saját vérével tápláló pelikánt megmunkáló asztalosmester - megküzdöttek, és amit megalkottak!
Tudjátok meg, hogy a "virágozó" asztalosok abban az időben a városi céhnek, pl.: a miskolci asztaloscéhnek voltak tagjai.
Váltakozva dolgoztak "úri" és "paraszti" megrendelésre, vagyis az "úri-városi", divatos minták és díszítőtechnikák szükségszerűen áthaladtak ugyanazoknak a kezén, akik a parasztok holmiját készítették. 1791-ben a céh kettéoszlott: az új polgári divat szerint dolgozó "német asztalosok"-ra és a régi hagyomány szerint virágozó "magyar asztalosok"-ra.
Az 1734-ben, tehát majdnem 60 évvel korábban, puhafán temperafestéssel készült kép motívumai és témája már mindkettő jegyeit magába foglalta.
A rajta lévő feliratból is arra lehet következtetni, hogy megrendelésre készült.
"Ez a ház Istennek hajléka. Mellynek hűséges Dajkája T. és N. Bossányi Kristina."
Valószínű, hogy T. és N. Bossányi Kristina "hűséges dajkasága" ihlette - a görög monda szerint, de hozzánk latin közvetítéssel került - a kicsinyeit saját vérével tápláló képzeletbeli madár (pelikán), mint az anyai áldozatkészség jelképének megfestésére.
Így lett, az egyébként önmagában is esztétikai minőséget hordozó pelikánból - mint az érintetlen természet részeként "csak" egy, a "melegebb tájakon honos, nagy vízimadár, hosszú csőrének alsó része zsákszerű; halakkal és rákfélékkel táplálkozik"-ból - emberi-társadalmi tartalommal bíró, egy emberi ,,kultúrkör" szemléletmódját tükröző esztétikai tárgy.
Melyik kultúrkörre gondolok? Hála a kép készítőjének, a feliratokból egyértelmű, hogy a református kultúrkörre, mégpedig az 1734-es esztendőben.
Tudnunk kell erről az esztendőről, hogy csak három évvel korábban, "...az 1731-ben kiadott Carolina Resolutio (Károly király döntése) - másfél százados harc után - erősíti meg a protestánsok korlátozott vallásgyakorlását. Ezt követően kiépül mind a református, mind az evangélikus egyház területi szervezete. És továbbépülnek a református iskolaközpontok. Erősödik Sárospatak és különösen Debrecen szerepe." ,,... a 18. századi műveltségben a magyar protestantizmus az előző századokban kiépült iskolarendszerben és könyvnyomtatási kultúrában is őrzi pozícióit." *
A képet "virágozó" alkotó érzelmi elkötelezettségét a ,,gyermekeiért" vérét ontó pelikánban jeleníti meg, úgy, mint azok, akik a reformációs harcok idején vérüket hullatták és akár az életük árán is kiálltak érzelmeik, eszméik, hitük mellett. Hogyan teszi ezt?
Az akkori virágozó asztalosmesterek mesterségbeli tudásával, szép simára gyalult puhafára ráfesti, a talán utánzással megkomponált pelikánt és fiókáit.
Talán felötlött benne egy korábban látott kép, témaábrázolás...
Talán éppen ez, a XV. század második feléből való, itáliai, aranyozott ezüstből készült Apostoli kereszt. A kereszt szárvégein, a fölső medallionban látható a pelikán domborműve.
(Esztergomo főszékesegyházi kincstár.)
Minden összehasonlítgatási szándék nélkül szembetűnő Asztalos Imre pelikánjának nehézkessége, az ősi erő, a nagyság megjelenítése. (Ezzel ellentétben, a kereszten ábrázolt pelikán könnyed, már-már kecses mozdulattal "ontja vérét".)
A ,,naiv művész" igyekszik a hősiességet, a tett nagyságát a madár erőteljes megjelenítésével is hangsúlyozni.
A testét pikkelyre emlékeztető toll fedi és a nyakán is a toll szinte sárkányszerű pikkelyként meredezik, majd ősi- népmotívumi kunkorban végződik.
A tábla szinte kétharmad részét a pelikán fészkét tartó fa tölti be. A fára is - főleg a törzsére - az erőteljes, megbízható nagyság jellemző, mint a madárra. Koronáját kétoldalt, síkban szimmetrikusan ábrázolt ágak (6-6) képezik. Ezeken az ágakon a levelek a népi ornamentikában megjelenő: rozmaringágak leveleire emlékeztetnek.
Olyanok a levélvégek, mint a "gyöngyös" rozmaring, azonban olyan szimmetrikusak és nagyok, mint egy fenyőkorona ágai.
A fa törzsén kúszó inda, akár a bibliai kígyót is jelképezheti. A fa vastag, majd fokozatosan elvékonyodó törzse két, leveles-indásan ábrázolt halom találkozásából "nő ki". A tetején - az utolsó jobbra és balra széthajló ágon - nyugszik a fészek, benne a három, már tollas fiókával.
A fészek ábrázolása igen érdekes. Keresztben, teljes szélességében kiér az ágak széléig és a két vége csiga alakban, felfelé kunkorodva elvékonyodik. Az egész fészken - két, szinte párhuzamos vonal között - "keresztöltéses" minta fut végig.
A fa ágai alatt, jobb- és baloldalt is köralakban futó, majd az alsó sarkokban összetalálkozó leveles díszítés közepében egy-egy gránátalma látható. A gránátalma, mint motívum - és mint a jelképes történet - itáliai hatásra emlékeztet. (Az indás, leveles, gránátalmás, reneszánsz hatásra elterjedt díszítés a XVIII. századi magyar népművészet fő témái voltak. Megtalálhatók cserépedényeken, hímzéseken, festett bútorokon egyaránt.)
Asztalos Imre a kép hátterének meghagyta a "nyers" fa eredeti színét, majd erre egyetlen színnel - a barnával - festette meg a jelképes történetet. Ez a ,,színábrázolás" hordozza a legfontosabb ÜZENETET az utókor számára!
Hiszen: Jézus Krisztus kereszthalálát nem lehet másképpen, mint a gyász színeivel megfesteni! Hiszen: Megváltó Jézusunk is ,,vérét ontotta érettünk", hogy ,,örök életünk" legyen!
Egy asztalos, mai szóhasználattal: ,,szakmunkás" 271 évvel ezelőtt mekkora kulturáltsággal rendelkezett!
Hiszen: Asztalos Imre - a ,,virágozó" asztalosmester - a Fiait vérével tápláló pelikán című táblaképének megfestésekor többszörös szimbólumot örökített meg!
Ez is bizonyítéka annak, hogy egy ,,szakmunkás" keze-munkájával képes ,,elmondani" az egész teremtett világot és azt a keresztény ,,kultúrkört", ami meghatározója az emberiség történelmének!
Ez maga a MŰVÉSZET!
Bizonyságul szolgálhat az is, hogy a többi, Asztalos Imre által festett - és ugyancsak a noszvaji templomban látható - mennyezeti kazetták már nem ennyire ,,komorak", sokkal színesebbek, a paraszti bútorfestés motívumaira emlékeztetők.
Fiatalok! A jelen és a jövő szakmunkásai!
Vegyetek példát az évszázadokkal ezelőtt élő asztalosmestereinktől és ,,paraszti" bútorfestőinktől! Tőlük még nem vitatták el azt a művészi képzelőerőt, amivel kézműves őseik rendelkeztek!
Bennünk is megvan ez a képesség, csak olyan társadalmi közegre lenne szükség, melyben elő lehet hívni, mint egy rég elfelejtettnek hitt fotókópiát!
Szakmunkás- vagy rabszolga képzés...?
Most fellángolt egy téma a szakmunkásképzéssel kapcsolatban...
Kitalálták, hogy ismét menjenek szakmát tanulni már 14 éves koruktól a magyar fiatalok...
Tették ezt akkor, amikor a Munka-Törvénykönyvében törvény tiltotta a 18 éven aluliak foglalkoztatását.
Csakhogy, ez a törvény csakis azokra vonatkozott, akik sem az általános iskola 8 osztályát nem végezték el és így szakmát sem tanulhattak, legfeljebb betanított munkásként vállalhattak munkát, de csakis 18 éves koruktól kezdődően.
Nem véletlen, hogy az 1991-es Statisztikai évkönyvben arról olvashatunk: ,,1990-ben a 15 éves és ennél idősebb népesség 20,7 %-a nem rendelkezett befejezett 8 osztályos általános iskolai végzettséggel, és 1,2 %-uk iskolába sem járt..."
Bizony, az általánosan elterjedt jelenség volt az építőiparban is, hogy míg a fiatal szakmunkások teljesítménybérben majd beleszakadtak tizenévesen a munkába, addig a betanított munkások órabérben ,,lógathatták" a lábukat.
Ez a textiliparban nem fordulhatott elő, legfeljebb, ahol csoportnormában dolgoztattak. Akkor a csoport tagjai maguk diszkriminálhatták a nekik nem rokonszenves munkatársat, vagy akire ráuszították azt, akit erre rá lehetett erre venni.
Az volt a kádári oktatáspolitikának a lényege, ezzel a ,,szakképzéssel", hogy futószalagon ,,állítsák elő" a rabszolgák legújabbkori, a ,,nem beszélő szerszám" változatát.
Az sem volt véletlen, hogy az ,,osztályidegen"-séggel megbélyegzettek gyerekei nem tanulhattak tovább.
Tudom, hogy a csapból is az folyt: ,,Tanulj, mert a tudás hatalom!"! Még szép, hogy hatalom, de kinek a birtokában???? Éppen ezért, ne tévesszen ez meg senkit!
Nem véletlen, hogy tűzzel-vassal igyekeztek eltávolítani a fölsőoktatási felvételikről azokat akik szülei valami miatt a rendszer ellenségének lettek kikiáltva! Csakhogy, szüleink annyira féltek, hogy nem merték ennek okát megemlíteni sem. Olyan rendeleteket és törvényeket hoztak, hogy még véletlenül se tudjon egy valamilyen kényszerpályán dolgozó ember továbbtanulni!
Akik számára a "T"iltás jutott az Aczél György által meghonosított hármas "T"-ből, nekik megpecsételődött a sorsuk! Félek attól, hogy soha nem fogja az utókor megérteni, hogy milyen rettenetes volt a "T"iltó, vagy legfeljebb a "T"űrő listán lévőknek kibontakoztatni tehetségüket és annak ellenére is "letenni bármit a nemzet asztalára"!
Éppen ezért, egészen egyszerűen nem értem azt a hozzáállást, amivel még a feladatok közeléből is eltessékelik azokat az embereket, akik képtelenek voltak - széllel szemben menve a hatalommal - intézményesen továbbtanulni és valamilyen szakterületen a fölsőfokú képzésben részt venni!
Sőt, vannak akitől még a rendszerváltozáskor is elvitatták a továbbtanulási lehetőséget, mondván, hogy: ,,Maradjon a suszter a kaptafánál!".
Pedig, Magyarországot csakis a ,,TUDÁS NÉPE" mentheti meg a kihalástól!
Eddigi eltelt tíz évben már tudtuk, hogy mit akarunk és azt is, hogy miért akarjuk a ,,változást". Csakhogy a hogyan tudása kimaradt a megvalósíthatóság során.
A mit-miért-hogyan tudásával rendelkező társadalom váltja meg a magyarságot mostani nagyon nehéz és válságos helyzetéből.
Budapest, 2009.03.10. (2006.szept.7.)
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
