|
2013-09-22 11:36:21, vasárnap
|
| |
| |
SZÉCHENYI ISTVÁN (Bécs, 1791. szept. 21. - Döbling [Ausztria], 1860. ápr. 8.): politikai író, gondolkodó, nemzetnevelő.
Barabás Miklós: Széchenyi István, 1836, vázlat
(fotó: Gottl Egon)
18 éves korától a császári hadsereg tisztje, 1813-ban részt vett a Napóleon ellen háborúban, majd szerelmekkel, könnyelmű szórakozásokkal, 1814 őszétől utazásokkal töltötte idejét. Bámulattal töltötte el Anglia alkotmánya, a gőzgép, a lótenyésztés. 1820 nyarától katonaként hazáját ismerte meg; ekkor döbbent rá a rendi társadalom elmaradottságára, a jobbágyság jogfosztottságára. 1821-ben barátságot kötött Wesselényi Miklóssal. 1822 márciusában együtt indultak angliai útjukra.
1825 őszén már a közéleti fellépés szándékával érkezett a pozsonyi országgyűlésre. Arisztokratától szokatlan módon magyarul szólalt fel a főrendek tanácskozásán. 1825. november 3-án egyévi jövedelmét ajánlotta fel magyar tudós társaság alapítására, elnyerve a közvélemény elismerését és Metternich kancellár rosszallását. 1826-ban lemondott tiszti rangjáról, s hozzálátott újabb reformintézmények létrehozásához. 1827-ben kezdeményezésére megnyílt Pesten a kaszinó. Lovakrul (1828) című könyvében a lótenyésztés fontossága mellett érvelt. A hazai gazdaság és társadalom átalakításának szükségességét Hitel (1830) című könyvében fejtette ki. Szakított a nemesi sérelmi politikával, bírálta a nemesség konzervatív gondolkodásmódját, korszerűtlen valóságszemléletét. A bajok fő okaként a hitel hiányát jelölte meg: a birtokos emiatt nem képes birtokát korszerűsíteni, hitelt pedig nem kap, mivel megakadályozza a feudális jogrend, az ősiség. Az ősiség eltörlését, a föld adásvételének engedélyezését, azaz a feudális tulajdonnak polgári tulajdonná változtatását javasolta. A jobbágymunka felváltását bérmunkával, a törvény előtti egyenlőséget, a nemesi adómentesség eltörlését is követelte. Hangsúlyozta az értelmiségi szakemberek, a ,,kiművelt emberfők" fontosságát. E reformterveket a forradalmi módszerek aggályos kerülésével és a Habsburg-birodalomhoz való viszonyunk sérelme nélkül kívánta megvalósítani. Tudta, hogy a birodalomra a nagyhatalmaknak az európai egyensúly végett szükségük van; gyengének ítélte Magyarországot a függetlenség elnyerésére. A Hitelnek nagy visszhangja támadt, sokan dicsérték, még többen ellenezték. 1831-ben Dessewffy József A ,,Hitel" című munka taglalatja című könyvében támadt ellene. Széchenyi István könyvvel felelt: Világ (1831) című művében a Hitel állításait nyomatékosítva riasztó képet festett az országról. Új eszméje az érdekegyesítés, a társadalom uralkodó és alávetett osztályainak összefogása volt. 1833-ban a cenzúra miatt Lipcsében adta ki a ,,magyar politikai radikalizmus kézikönyvét", a Stadiumot. Tizenkét törvényjavaslatban összegezte a halaszthatatlan reformokat: az ősiség eltörlését, a szabad földbirtoklást, a törvény előtti egyenlőséget, az ipar és a kereskedelem szabadságát, a nem nemesek képviseletét, a háziadó mindenkire kiterjedő fizetését, a céhek eltörlését, azaz a jobbágyfelszabadítás és a közteherviselés programját.
Kevéssé vett részt a reformországgyűlések vitáiban, ehelyett a gyakorlati munkából (az Al-Duna szabályozása, Pesti Magyar, Színház, dunai és balatoni hajózás, Lánchíd) vállalt oroszlánrészt. A reformmozgalom gyors előretörése aggasztotta. A Kelet népében (1841) szembefordult a Pesti Hírlap szerkesztőjével, Kossuth Lajossal. Abból az illúzióból indult ki, hogy a kormány már a reformok útjára lépett, a további izgatás fölösleges, veszedelmes. Azzal vádolta Kossuthot, hogy minden felsőbbséget gyűlöletessé, minden vagyont és vagyonost gyanússá tesz. 1842. november 27-én akadémiai beszédében (A Magyar Akadémia körül) a nemzetiségek védelmében szembeszállt a túlzó magyarosítással. 1843. június és december között a Jelenkorban sikertelenül érvelt ,,kétgarasos" terve mellett: a birtokosok fizessenek két garas évenkénti telekdíjat minden hold föld után, s erre az összegre az ország vegyen fel a szükséges beruházásokra százmilliós kölcsönt. 1845 májusában elfogadta a helytartótanács közlekedésügyi bizottságának elnökségét. Hamarosan kiderült, hogy tisztségével valódi hatáskör nem jár. 1847-ben közzétette Politikai program töredékek című, utolsó, minden addiginál kíméletlenebb támadását Kossuth és az ellenzék ellen. Az 1847-48-i országgyűlésen is megbuktatásukon, középpárt létesítésén munkálkodott. Az 1848-as forradalom kitörésekor azonban elismerte, hogy Kossuth politikája célravezetőbbnek bizonyult, s elvállalta a közmunka- és közlekedésügyi tárcát a Batthyány-kormányban. Nagy munkát fejtett ki a forradalom sikeréért mindaddig, amíg a nemzetiségek megmozdulásai, majd az udvar aknamunkája rémlátomásokkal nem töltötték el lelkét.
1848. szeptember 5-én arra a hírre, hogy a Habsburg-hatalom visszavonta az áprilisi törvényeket, a döblingi ideggyógyintézetbe vonult. Hosszú éveket töltött itt, súlyos önváddal gyötörte magát, hogy a fényes jövő előtt álló Magyarországot izgatásával ő vitte romlásba. 1856 végétől, Ausztria nemzetközi elszigetelődésének híreire döblingi szobája a nemzeti ellenállás központja lett. Nagy hatású röpiratokat írt (Önismeret, 1857; Ein Blick auf den anonymen Rückblick, 1859) ezekben a Bach-rendszert bírálta, ezért rendőri zaklatásoknak volt kitéve. Itt lett öngyilkos 1860-ban.
Neumann-ház - Irodalmi Szerkesztőség
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Jeles Napok |
|
|
|
|
|
Offline
