|
2013-09-07 09:52:51, szombat
|
| |
| |
AZ ÚJ TANÉV KEZDETE
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=1841&n=furaila&blog
Ez az időszak úgy kezdődött, hogy míg én a munkahelyi iskolai elsősökben gyönyörködtem, összeszoruló torokkal gondoltam kicsi fiamra, aki ugyanakkor ott ült élete első tanévnyitóján - nélkülem, mert természetesen, egy időpontban volt az összes iskola tanévnyitója a kerületben.
Nándika ekkor kezdte a harmadik osztályt - októberi születésű lévén, csak mindig két évvel járt Misi előtt; Orsolya, pedig a hatodikat. Éppen ezért nála már gondolni kellett a pályaorientációra, ami nem volt nehéz feladat, mert már kicsi korában ezer jelét adta annak, hogy neki is nagyszerű "pedagógiai vénája" van. Csak jó lett volna megtudni, hogy mihez van még tehetsége, mert mindig ott bujkált bennem a kétség: talán csak kivetítem rá a saját vágyaimat? Szerettem volna elkerülni, hogy kislányom azt hihesse: neki kell majd beteljesítenie az én megvalósulatlan álmaimat!
Nagyon jól megtanultam a saját példámon: az önmegvalósítási törekvéseket nem szabad megtörni szülői kényszerrel, hatalmi szóval!
A harmadik-negyedik osztálytól egész jól tanult. Sokat segített jó beszédkészsége, azonban az a rettenetes szorongás, ami gyötörte a lakótelepi óvoda óta, csökkentette teljesítményét.
Orsi gyakran bejött péntekenként a napközis foglalkozásokra az iskolámba, ahol már működött egy karate csoport. Lányom meglátta az edzésekre hívogató plakátot és azonnal bejelentette, hogy ő szeretne eljárni ezekre az edzésekre.
Először csak ő járt, de később, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a keleti küzdő sportok mennyire jók arra is, hogy a szétszórt, szorongó gyerek megtanuljon koncentrálni, az érzékein uralkodni, egyáltalán az egész testét, izomzatát használni, akkor Nándika és még Misike is követte őt.
Bíztam benne, hogy a sporttal olyan erőnlétre tesznek szert, hogy még az asztmájuk is elmúlik. Sajnos nem így történt...
Rettenetesen aggódtam gyermekeimért, kortársaikért, jövőjükért akkor, amikor tudomást szereztem a csernobili atomerőmű katasztrófájáról!
Ki is használtam, hogy éppen tanítottam, mert minden alkalmat megragadtam, hogy elmondjam: - "...az emberiség pusztulását okozhatja, ha a tanulatlan, műveletlen emberek kezébe kerül az a technika, amit tudós emberek találtak fel, fejlesztettek ki embertársaik boldogulására..." (Albert Schweitzer után szabadon.)
*
Az iskolában 23 fős harmadikos napközis csoportot kaptam. Nehéz helyzetben voltam, amikor hozzáfogtam a szociometria elkészítéséhez, mert az iskolai szokásrend beállítódását nem tapasztaltam az elsőtől egy osztályba járó gyerekeknél.
Nem értettem a dolgot, majd szép lassan megismertem a két év történetét. Első osztályos tanítójuk az első tanévben, évközben veszélyeztetett terhes lett és betegállományba került.
A helyettesítést elvállalta egy tanítónő, aki egyébként a kerület korrekciós oktatásának, nevelésének volt a felügyelő szakértője.
A magánéletében nagymama volt, aki a tizennyolc évesen férjhez menő lányának, férjének és születendő gyermeküknek - szinte két kezével úgy építette át a családi házukat, hogy a fiataloknak külön lakrészük lett.
Férje, szintén értelmiségi lévén - az összes kortünetet produkálva - elidegenedve saját családfői "szerepétől", mindig másoktól várta a kezdeményezést: "csináljunk már végre valamit, oldjuk már meg végre a saját problémánkat!".
Vitalitással teli felesége ápolta gyermekágyas lányát, gondozta kis-unokáját; ebédet főzött gyomorbeteg férjének és a megnövekedett családnak, valamint az éppen náluk dolgozó kőművesnek.
Közben képtelen volt nyugodtan lenyelni egy falatot is! Miután a nehezebb szakmunkával elkészültek a szakemberek, hozzáfogott csempézni.
A "tíz körmével" fugázott, és mosta le mindenről a malter- mész- és festék plecsniket.
Az iskolában is csak egyre nőtt a terhelése, mert ráadásnak megkapta az elárvult osztályt évközben a sajátja mellé. Napközis nevelőjük egy képesítés nélküliként még a képzőbe járó pályakezdő fiatalasszony volt.
És akkor jöttem én, mit sem sejtve, be akartam bizonyítani, hogy milyen nagyon "tudok" és felmértem, majd leírtam mindent, hogy: "nincs attitűd, hogy mennyire visszamaradt a tanulók szociális fejlődése, stb..." és elkészítettem ezek alapján a kötelező munkatervet, hogy milyen módszerekkel és hogyan kell majd kis tanítványaimat megnevelni...
Egyik kolléganőről - nevezzük Annának - jött a hír december elején, hogy infarktust kapott!
Annát január hatodikán temették, negyvenkilenc éves volt.
Én is kimentem a temetésére. Végig egyedül voltam. A tantestület úgy keresztülnézett rajtam, mintha levegő lettem volna. Ettől-e, vagy mástól(?) úgy zokogtam, mintha örökre eltemettem volna önmagamból is valamit.
Megsirattam Annát és vele együtt egész nemzedékét.
Akkor még nem tudtam, mert senki nem mondta meg, hogy Anna volt az, aki helyettesített másfél évig, csoportom osztályában!
Csak később, amikor a tanév vége-felé sikerült közelebb kerülnöm egy-két fiatalabb kollégához, tudtam meg az igazat.
Ekkor értettem meg, hogy miért olyan elzárkózók velem szemben. Nem elég, hogy "negyven éves pályakezdő", ráadásul valami "nagyfejesnek a nakája", akkor még ilyen kis "stréber" is(!-) gondolhatták rólam, joggal.
Iszonyú lelkiismeret furdalást éreztem.
Talán ezért is, meg azért is, hogy bebizonyítsam jó szándékomat, minden helyettesítést elvállaltam.
Volt olyan, hogy reggeli ügyelettel kezdtem, majd első osztályban írás-olvasást tanítottam, majd harmadik-negyedikben ének-zenét és testnevelést, technikát, matematikát.
A nyolcadikosoknak irodalom órán (az irodalom tanárnő agytumor-eltávolítási műtét után betegállományban volt) meséltem arról, hogy: "a műélvező, műértő ember számára legalább kétféle közelítés lehetséges a műalkotáshoz és alkotójához.
Egyszer: az alapján, amit és ahogy tanítanak róla, másodszor: amit közvetlen az alkotásról önmagának fedez fel és ismer meg az ember, saját gyönyörűségére..."
Napköziseimmel nehezen boldogultam. Megpróbáltam őket "szelíd erőszakkal" megregulázni - a házirendhez igazodva.
Majd rohantam első osztályos kisfiam elé, hogy együtt menjünk haza, útközben az elmaradhatatlan bevásárlással egybekötve.
Esténként ebédet főztem az éppen otthon lévő beteg gyerekemnek másnapra.
Éjszakánként fölkészültem a következő napra. Saját gyerekeim készítették el a mintadarabokat a napközis kézimunka foglalkozásokhoz.
Majd sorra látogattam napköziseimet, mert előírás volt, hogy a létminimumon élőket meg kell látogatni "környezettanulmány" címén.
(Az én csoportomban, szinte mindenki létminimumról szóló keresetigazolást hozott a szülők munkahelyéről.)
Az így megismert jövedelmek alapján kellett megállapítanom, hogy a "tanuló" melyik térítési díj-kategóriába sorolható.
Ezek a környezettanulmányok sok-sok információval szolgáltak. Bizony, ugyanazt tapasztaltam, ami miatt az én családom is szenvedett évek óta!
Kommentárok:
Ági (#1) 2013-09-07 08:46:41
Kedves Blog író!
Sajnálom, hogy még nem sokan reagáltak írásodra, mert érdekes és tanulságos. Nagyon együttérzek veled és sok erőt és kitartást kívánok, mert manapság az ilyen odaadáshoz arra van szükség!
Bóna Mária Ilona (#2) 2013-09-07 09:16:23
Köszönöm a megtisztelő figyelmet és a kommentárt. Ez eredetileg a Tudósítás Magyarországról c. szociográfiának a részlete. Abból emeltem át. Ezzel a szociográfiával középdíjat nyertem a Magyar Írószövetség lapjában a Magyar Naplóban meghirdetett "MAGYARSÁG ÖNKÉPE AZ EZREDFORDULÓN" c. pályázaton. A díjkiosztó a média teljes kizárásával történt, mert kiderült a több, mint 2000 pályaműből, hogy Magyarország mennyire beteg! Hogy mekkora a gond nem véletlenül - mindezt azóta is eltitkolják és a pályaműveket agyonhallgatják!!! Sőt, letiltják. Mert az a kiadó, amelyik vállalta a megjelentetését és forgalmazását, olyan magas árat kalkulált, hogy nincs ember, aki megvenne 6000 forintért egy szociográfiát! Arról nem is beszélve, hogy az így megmaradó 100 példány megvásárlására engem fognak kötelezni! A havi nyugdíjam 60 ezer Ft!!! És, azok a könyvesboltok (Líra) amelyek vállalták a terjesztését, nem teszik ki a polcra, hanem csak a pult alól, megrendelésre lehet megvásárolni! Az internetes értékesítéskor meg lefagy a program, amikor valaki a kosárba akarja tenni...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
