|
2013-11-06 09:49:40, szerda
|
| |
| |
Kohut Katalin: Különös ajándék
A kislány egész nap a tükörben gyönyörködve képmásában énekelte, hogy ,,Ki a legszebb a világon, csakis a Katika!", meg persze az összes híres filmslágert, operettet, operát, népdalt. Dalos pacsirtának született, csodálta saját énekhangját is. Valakinek őt is szeretnie kellett, ha már az anyja képtelen volt rá, apjának meg kevés volt az ideje, elfoglalta otthonlétekor az anya cirkuszaival érzelmeit.
Nem önimádat volt ez, egyszerű önszeretet, maga pótolta mindazt, amit az élet elvett tőle: a szeretetet, énekkel vigasztalva meg magát szomorúsága idején. Másokat is kedvességgel, érdeklődéssel vett körbe, mindenkit, akire felnézett, akit csodálni lehetett emberi nagyságáért. Ilyenek voltak a régi öregek, akik melengették gyermeki lelkét, akikhez átjárogatott, elhalmozva őket figyelmességével. Közösen elfogyasztották a Cikória kávét és beszélgettek háborúról, régi eseményekről. Az öregeknek elég a meghallgatás, szívük örül a figyelmességnek, még ha egy apró leánykától kapják is meg.
A szülők elváltak, onnantól csak a nyomorúság, a leértékelés, a semmibe vevés kísérte. Többé nem volt karácsony, születés és névnap. Sajgó szívvel ölelte magához édesapja utolsó ajándékát, Victor Hugo Nyomorultak könyvét, benne a szépséges boltíves kézírásával: Katikának kilenc éves korára sok szeretettel Apától.
Többé senki sem szólította Katikának, férje egyáltalán nem hívta őt néven, mintha megszűnt volna a személyisége is, kitörölték volna az élők közül. Egyik álma egy sírkő volt, rajta a Dávid név és a dátum: 1971. Úgy érezte, elevenen elhantolásra került, csak a csapásokat és meg nem értéseket kapta, munkájában is kihasználták, visszaéltek szorgalmával, a legkevesebb fizetésért dolgozott.
Eltelt majdnem negyven esztendő, szívét hatalmas súlyok szorították. Ekkor jöttek névnapjára felköszönteni a gyerekek és visszatért az életébe az édesanyja, akinek azelőtt soha szép szava, megértése és figyelmessége nem volt iránta.
Egyik lányától hótaposót kapott, a másiktól tízezer forintot, az unokáktól, akik Naninak hívták virágokat, rajzokat. Örült mindegyik ajándéknak, hiszen szüksége volt rá. Milyen furcsa az élet! Általában ajándéknak olyat kér az ember, amire szüksége van, amit nem tud megvenni, mert kevés a pénze. Most éppen számítógépre gyűjtött, ehhez kellett a pénz, a hótaposója tönkre ment. Mennyivel egyszerűbb azoknak az élete, akiknek megvan a pénzük mindenre, ők tudnak gondolkozni az ünnepelt szívéhez illő ajándékokon. Megosztotta az interneten a szeretetről szóló írásokat és elgondolkozott azon, vajon hány ember van, aki valóban szívével érzi azt, amit leír, vagy lájkol? Tudják szavakkal, hol lakozik az igazi szeretet, s azt is tudta, hogy a gonosz is tud szeretni a maga módján, ki birtoklással, ki féltékenyen, egy biztos, hogy ragaszkodásra képesek. Ő már nem kapaszkodott régen senkibe, mert tudta magáról, hogy kisajátító kicsit, amikor szeretett valakit, időnként féltékenység is belopta magát a szívébe, amikor látta, hogy az illető mást is kitüntet figyelmével. Honnan is van a féltékenység, pontosan tudta, hogy a féltékeny kevesebbet gondol magáról, mint kellene, ezért lopja szívébe magát a rossz érzés. De nála ez sem volt igaz, egyszerűen ragaszkodott, s ennek a súlya ennyire nehéz, a sebzett szív féltékenysége ez az egészséges szívűekre, talán ezt még senki sem írta le, mióta világ a világ.
Megérkezett az édesanyja, akivel oly' sokáig éltek érzelem nélkül, vádakkal terhesen, fájdalommal.
- Katikám! - szólította meg. S ekkor feltört belőle minden, amire a szíve emlékezett, az apa megszólítása, az önmagát dicsőítő gyermekkori éneke, az egész tönkretett élete és könnybe lábadt szemekkel ennyit mondott:
- Ez a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam Tőled, a szó, hogy én is jelentek valakit, én is személy, érző ember vagyok, engem is lehet szeretni!
2013. november 6.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kohut Katalin |
|
|
|
|
|
Offline
