|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 12
|
|
|
|
|
|
2013-11-07 17:46:22, csütörtök
|
| |
| |
lOly kevéske mit szeretnék
csak szeretet lehetnék
s oly sok mint a hópihe
szállnék mindenki szívére
lennék gond nélküli a gondban
lennék gazdag minden otthonban
tisztára mosnék minden gonosz lelket
lennék kertész benne ki virágot termesztett
összetenném imára sok kezet
fejekbe vésném ne bánts csak adj szeretetet
én lennék a csillag fenyőfa csúcsán
én lennék dallam hegedűk húrján
gyógyítanék beteg gyermeket
fognám kicsinyke két kezet
enni adnék sok-sok éhezőnek
elosztanám a javakat a pénzkeresőnek
De kicsiny vagyok és ilyet sajnos nem tehetek
csak gyarló vagyok, és mindent tudó nem lehetek
Csak kívánni tudom, hogy jobb legyen
s amennyi tőlem telik osztom szeretetem! 
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-11-07 16:42:51, csütörtök
|
| |
| |
A kis pacsirta
A szerelmet nem ismerték, nászrepülésük alatt tanították egymást,
Lágy szellő suhant át a réten, a mezei virágok mámorosan ontották illatukat. A szivárvány miden színében pompázott a tavasz érezve a kikeletet. A méhecskék dongtak, a virágok szirmaiban ölelkezve, s búzavirágról kökörcsinre szállva nektárt gyűjtötték a télire.
A természet zsongott egymásnak adva a szerelem hívószavát.
Az erdő széli öreg tölgyfán pacsirta szülők egy csöpp kis tojást neveltek. Testük melegével szerény kis fészkükben óvták a pici tojást széltől és a hűvös éjszakától.
Mire a hideg tél beköszöntött egy picinyke pelyhes pacsirta csipogott a fészekben, jelezve megérkezését, a pacsirta szülők szerelmének áldott gyümölcsét.
Picinyke kis pacsirta pár év múlva már dalolta gyönyörű énekét, az erdő és mező csak őt hallgatta, várták a reggelt, ébresztette a későn kelőket. Éneke trillája miden erdőlakó szívét melengette.
Az évek teltek és a kis pacsirta tollruhája a legszebb lett erdőn és mezőn. Még mindig picinyke volt, az öreg sas Mütyürkének becézte, s énekével, táncával elbűvölte pacsirta ifjak szívét. Az erdei bálon őt szerette volna minden ifjú megtáncoltatni, de ő csak repdesett gyönyörű tollruhájában és csak egyre várt, mert kicsi szívét csak egy ifjú nyerhette el. A tánc az övé lett, s a bálon két szív egymásra lelt. Nem ő volt a legszebb, tollruhája szegényes volt, nem ő repült a legmagasabbra, s az éneke is szerény volt, de szívük egyszerre dobbant oly erővel, hogy az már mindent eldöntött.
A szerelmet nem ismerték, nászrepülésük alatt tanították egymást, vad táncot lejtve erdőn és mezőn, majd az égbe szállva felhők rejtekében.
A kis pacsirta már csak szerelmének fülébe suttogta szíve dallamát, elbűvölte szerelmével, lágy ölelésével. Boldogok voltak, bár a fészekrakás nehéz éveket vett el életükből, mert csak magukra számíthattak. Szorgalmasan dolgoztak, kis pacsirták születtek, kettő is. Esténként a mama puha fészkében halk lágy énekével ringatta picinyeit édes álomba.
Teltek az évek a kis pacsirta éneke elhalkult, párjával már nem repültek magasan szárnyalva vágyaik tengerében. Párja sokat dolgozott, ám időnként korhadt fák bűzös odvában jómadarakkal múlatta idejét. Nem hatott a szó a szerelem hívószava is kevés volt, pedig kis pacsirtáját nagyon szerette. Kis pacsirtája úgy érezte párja már nem szereti, tán mert elmúlt a szerelmi lángolás és magában kereste a bajt.
A kis pacsirta szíve egy reggel megszakadt, párja kétségbeesetten repítette az erdő legjobb doktoraihoz. Megijedt nagyon félt, hogy elveszíti, hisz oly törékeny volt és védtelen. Az élete egy hajszálon függött, de az Isten visszaadta kis életét. Az erdő örömtáncot járt, mert mindenki nagyon szerette, hiánya nagy űrt hagyott volna az erdőnek.
Párja puha fészkében gyógyította, dédelgette csőrével etette, megkímélte mindent megkapott csak egy valamit már nem úgy, mint amikor szárnyaltak felhők rejtekében. A szerelemi mécsesből kifogyott az olaj, a tűz hiányzott lelkéből.
A kis pacsirta világba éneke eltűnt reményét, vágyának sóhaját, amely fájdalmasan szállt az egekbe. A dallama éneke szebben csengett, mint egykor szerelmét csalogatta puha fészkébe. Az égiek meghallották és egy lant varázslatos hangjával felébresztette szívének óhaját. Szíve újra megtelt reménnyel, szerelemmel. Tollruhája újra ragyog, szebb mint valaha, énekel erdőnek mezőnek, szívének lantosával kísérve szárnyalnak felhők rejtekébe.
Dalának varázslatos trillája már nem párjának szól, mint egykor régen, pedig a kis pacsirtája szereti még, de lelkét megosztotta a lant varázsának csodálatos melódiája.
Párjának megkopott tollruhája, szárnya elernyedt, már nem tud repülni magasan a fellegekbe, lelke összetört, fájdalmas énekét az erdő nem hallja.
A kis pacsirta szárnyal a boldogságtól, éneke az egekbe emelte, hogy fényes csillaggá változzon. Párja nyáresti éjszakákon az égre tekintve keresi és várja egyetlen csillagát, hátha visszatér puha közös fészkükbe.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-11-07 16:22:55, csütörtök
|
| |
| |
A hegedű és az öreg vonó
Volt egyszer egy öreg hegedű és egy öreg vonó, akik véletlen folytán találkoztak, együtt megszólaltak, és úgy gondolták, hogy jó nekik együtt lenni, jó lenne örökre így maradni. De az öreg hegedűnek volt már vonója, és a vonónak is hegedűje. De az élet szigorú rendet rakott, mindenki menjen oda ahol eddig volt. Nem törődött azzal, hogy két szívet is összetör. Sírtak mind a ketten. Gazdái unták már a vonó nyafogását, és mérgükben kihajították az ablakon. Kihajították, de pont annak az ablaknak elibe, ahol a hegedű emlékezett különös szerelmére, és ettől az emléktől gyönyörű dalra fakadt. A vonó egy ideig hallgatta, fájt neki, hogy nélküle is megtalálta öreg szerelme a hangját, és bánatában elvonszolta magát a nagy folyó fölé a hídra. Már majdnem sikerült átdobnia magát a korláton, mikor megszólította az élet. El akarsz dobni magadtól, pedig mikor üresnek éreztél, megmutattam neked a legszebb kincsemet a szerelmet, mikor vigasztalanul sírtál, kedvesed ablaka elé kísértelek, hogy reményt nyerj a hangjából. Te mégis a hídra jöttél, hogy vízbe ölj, eldobva magadtól mindenféle esélyt. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-11-07 15:56:54, csütörtök
|
| |
| |
Amikor az ember mindenfélét képzel és tervez, álmodik és remél - ez a várakozás jó része. Milyen lesz? (...) Hogyan lesz? Néha megálmodjuk! (...) Ezért nehéz az álmok üzenetét megfejteni, mert nem csak a múltunk és a jelenünk, de gyakran a jövőnk is üzen. Néha bizony belenézünk életfilmünk következő, még nem megélt jelenetébe... Várakozni egy ideig jó. De amikor várunk, várunk, és hiába - az már nem. Ha például a fenti mondatot így írom: ,,Várunk, várunk, várunk, várunk, várunk... várunk és várunk és várunk és várunk..." eluntad volna. Szemed már a harmadik "várunk"-at is türelmetlenül átugorja; mintha egy hibás hanglemez forogna, ugyanazt az ismétlődő hangot hallanád, és ha nem történik valami, vagyis ha megáll az életed, s nem bomlik ki előtted, amit a jövőd rejt... az már nyugtalanító, sőt kifejezetten kellemetlen. Ha meghal az idő, meghal a hit és a reménység is, s megjelenik az embernek az a sötét és halálszagú ősélménye, hogy amit vár, soha nem jön el! Soha. Az ígéret nem teljesedik be.(Müller Péter)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-11-07 15:40:39, csütörtök
|
| |
| |
Wass Albert: Búcsú
Már eltűnt régen a hajó Veled
és én még mindég kendőt lengetek.
s amíg távolba réved a szemem:
arcod vonásait idézgetem.
tengerverés csapdos a partokon:
benne hangod zenéjét hallgatom.
S a szélben, mely hajamba beletép,
ott érzem még a kezed melegét.
De mindez búcsú már, tudom nagyon.
Elnyel a távol, mint egy ősvadon.
Pókok szövik be lépteid nyomát,
holnapra új lakót kap a szobád,
s elönt a hétköznapok bús sora,
mintha nem is lettél volna soha...
Csak én állok még itt. De már ködöt
lehel a tenger árnyékod mögött,
s míg lengetem a kendőm, lengetem:
emléked lassan eltemettem. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2013-11-07 15:30:19, csütörtök
|
| |
| |
Wass Albert - Te és a világ
A barátságról
Volt egyszer egy ember, aki szépnek látta a világot, akinek nem voltak ellenségei és aki azt hitte, hogy megelégedett.
De volt három barátja.
Az egyik minden nap arról beszélt neki, hogy mi csúnyát látott a világban. A másik folytonosan fogadkozott, hogy megvédi az ellenségek ellen. A harmadik azt vitatta, hogy csak a gonosz ember megelégedett egy ilyen bűnös társadalmi rendszerben.
Addig, amíg az ember elhitte mindezt és felakasztotta magát az erdőben egy fára. A három barát pedig összeült búsulni a fa alá és azt mondották:
- Szegény meghalt ugyan, de fontos, hogy mi hűséges barátai voltunk.
Valahányszor a barátságról gondolkozol, jusson eszedbe ez a kis történet. És gondolj a következőkre:
1. A barátság nem azt jelenti, hogy jogod van beavatkozni embertársad belső életébe.
2. A barátság nem hatalmaz föl arra, hogy tapintatlan és neveletlen légy.
3. A barátság nem azt jelenti, hogy valaki korlátlanul önzéseink rendelkezésére áll.
4. A barátság nem jogcím arra, hogy jellemhibáinkat feltétlenül és kötelességszerűen megbocsássák.
5. A barátság nem arra való, hogy valakit meggyőzzünk a magunk álláspontjának igazságáról, mindössze arra alkalmas csupán, hogy mások álláspontjait megértsük.
6. A barátság nem kér, nem követel, de nem is ismer áldozatokat.
7. A barátság oka nem lehet sem a véletlen, sem az egymásrautaltság. Még kevésbé azonos világnézeti beállítottság, vagy politikai célkitűzés. A barátság oka egyedül a barátság maga.
Az emberi lélek valami olyan titka ez, mint a zenének a hangok harmóniája. Nem azonosak, de kiegészítik egymást. Az igazi barátság olyan az emberi világ diszharmóniájában, mint egy finom, halk akkord. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 12
|
|
|
|
2013. November
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
385 db bejegyzés |
| e év: |
1086 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 3019
- e Hét: 6055
- e Hónap: 15238
- e Év: 67946
|
|
|
Offline
