|
2013-12-12 04:49:12, csütörtök
|
| |
| |
NEM ITT TARTANÁNK, HA...2.
01
Jobban megérthetjük ezt az ejnye-bejnye nyilatkozatot, ha megismerjük az előzményeket, amikor is Csoóri Sándor leköszönt a Magyarok Világszövetségének elnöki tisztéről. Éppen ezért, tisztújításra lett szükség. Megelőzte ezt az elnöki tisztségre való jelöltség, majd a választás...
01-es kép:
Akkoriban az ős-emdéefes Haza és Haladás Alapítvány (ma Egyesület)
http://furaila.xfree.hu/257277
02-es kép:
összehívta a Magyarok Házába a világ magyar lányait, asszonyait egy világfórumra.
http://furaila.xfree.hu/257277
Egy későbbi meghívót bemásoltam ide: http://furaila.xfree.hu/241359
Ezen látható a Zrínyi Ilona Alapítvány rendezvényére szóló meghívás is. Ez azért érdekes, mert ez az alapítvány is ugyanoda lett bejegyezve. Vagyis, megegyezik a címűk.
-.-.-.-.-
02
Hogyan kerültem én meghívottként oda egy ilyen konferenciára? Talán úgy, hogy akkor még tagja voltam a Magyar Demokrata Fórumnak. Pontosabban Bp. XX. kerületi szervezetének és a Pedagógus Kollégiumnak is.
Amiért egyáltalán nem úgy történt meg a rendszerváltozás, ahogy azt ígérték 1990-ben, kétségbeesett levelet írtam Filó Katalin egyetemi tanárnak, a Haza és Haladás akkori igazgatójának. Ezt a levelet most megosztom ismerőseimmel... Ítéljék/ítéljétek meg ti, hogy 1996-97-ben megtettem-e minden tőlem telhetőt hazánkért és a benne élőkért?
-.-.-.-.-
HAZA ÉS HALADÁS ALAPÍTVÁNY
H - 1074 Budapest,
Rákóczi út 74-76. III. 7.
Filó Katalin részére
P I E T A
Miért is "ragadtam tollat"? Azért, mert... Itt kicsit hosszú lenne a felsorolás, mert annyi téma "hever az utcán", kavarog az agyamban, lelkemben, hogy igazán nehezemre esik arra az egyre koncentrálni amelyik miatt most megkerestem.
Ez, pedig nem kisebb horderejű kérdés - mert most már (ismét) a mindennapi élet során is felmerül, hogy: "Érdemes-e" a magyar állampolgár arra, hogy túlélje ezt a társadalmi krízist, amelyben élünk, vagy sem?
Miért érzem jogosnak e drámai kérdést?
Azért, mert az elmúlt két év során annyi keserű tapasztalatot szereztünk mindannyian, hogy akkora erővel kellene összefognunk, kiáltanunk, hogy beleremegjen még a Magyar Parlament is! Helyette hallgatnak az "írástudó", veszélyt érző asszonyok, lányok, anyák. Miért? Miért?
"Mert lekötnek bennünket a hétköznapi feladatok, küzdelmek. Nem érünk rá irogatni, meg aztán úgysem jelenhet meg az ami a mostani "politika" ellen szól!"
Inkább úgy döntünk, hogy: nem szülünk, nem nevelünk gyermeket, gyermekeket, nem élünk családi életet; "húzzuk tovább az igát a nemszeretem munkahelyen, mert a rég kinőtt lakótelepi betonkaloda törlesztőrészletét-, az örökké emelkedő közüzemi díjat-, közös költséget-, a saját- és gyermekek tandíját, az öreg-beteg szülék ápolóját, gyógyászatát-, a fogpótlást... ki kell fizetni"! Miközben azon rettegünk, hogy 40-50 évesen nehogy utcára kerüljünk és azt a kis jövedelmünket is elveszítsük: naponta szembesülnünk kell azzal, hogy "rendszerváltozás" címén ön"képviselők" magánvállalkozásokba "mentik" az 50 évvel előtte "államosított" magánvagyonokat!
(Ezzel szemben: ismerek olyan 70-80 éves, kisjövedelmű nyugdíjast, aki még most is annyira fél a tulajdontól - saját, háború előtti, erőszakkal kollekivizált tulajdonától - hogy nem mert az iratok után menni és a jogos kárpótlási igényét bejelenteni! Milyen mélyen gyökerező félelmet hagyott az emberekben a 45 évig tartó politikai diktatúra?! Milyen jól jött ez a félelem a mostani hatalmasoknak 1994-ben! Milyen gyakorlott módon önnön hasznukra tudják fordítani még napjainkban is?!)
Mi pedig zokszó nélkül beletörődünk, hogy felemeljék a nyugdíjkorhatárt - úgy, hogy semmi lehetőséget nem kapunk arra, hogy munkaerőnket, szakmai tudásunkat megújíthassuk! Úgy, hogy a nálunk korszerűbb képzettséggel rendelkező gyermekeink: (a haza ifjúsága) pedig véglegesen megfosztottak lettek - a kreatív munkavégzéssel megteremthető egzisztencia - az otthon- a családalapítás minden lehetőségétől!
Pedig milyen újraéledő hittel kezdtük nemzetállamunkat újraépíteni?!
Milyen újraéledő hittel kezdtük kutatni magánéleti és kulturális "gyökereinket"?!
Mi történt valójában az anyai (és pedagógiai) státusszal a "rendszerváltozás" előtt és napjainkban?
Sok minden. Például: a "gyest" munkaerőként, a társadalmi munkamegosztásból kirekesztettként megélt anyák (és apák) öntudatos polgárként tervezték újra családjuk és önnön életstratégiájukat.
Mire alapozták ezen életstratégiát?
Arra a nyilvánvaló és egyszerű feltételezésre, hogy végre eljött a megszenvedett diktatúra vége és végre érvényesül a Teremtő természetes erő és tudás - ellentételezve a "T"űröm, "T"iltom kontraszelekcióját!
Milyen tudásra gondolok?
Arra a szellemi (kulturális) tőkére, amelyet a nemzet sorsáért érzett és annak jobbításáért szolgálatba álló értelmiségiek képviseltek (MDF-alapítók).
Közülük is most inkább azokról az anyapedagógusokról szeretnék írni, akiket úgy ért a rendszerváltozás, hogy abszolút kiszolgáltatott helyzetben voltak, mert utódokkal "megspékelve" kellett a kapitalizálódó "versenyszférába" bekapcsolódniuk, holott semmilyen eszközzel nem rendelkeztek a "váltáshoz".
Azokról a magyar anyákról szeretnék írni, akik 25-20 évvel ezelőtt úgy élték meg "kismamaságukat", mint valami "munkakerülők", mert terhesek mertek lenni, a "dolgozók rovására" szülni mertek - "számító, önzéssel, munka nélkül" akartak a gyes nevezetű segélyhez jutni!
Ha valaki mégis inkább vissza akart menni a szülés után dolgozni, akkor meg a túlzsúfolt bölcsődéket és óvodákat "felügyelők" azzal utasították el gyermekük felvételét, hogy: "Milyen egy rossz anya az aki nem él a nagyszerű lehetőséggel, szocialista vívmánnyal, hogy együtt lehet a gyerekével három évig?"!
Arról a megalázó körülményről sem szabadna megfeledkezni, hogy otthont sem alapíthatott - akkor sem(!) - (a lakásvásárlás jogát sem szerezhette meg) az aki nem "vállalt előre legalább két gyereket", vagy nem szülte meg előre "mások nyakára" gyermekeit!
Arról sem szabadna megfeledkezni, hogy voltak, akik nem tudtak az apák által megkeresett, fizetés nevezetű alamizsnából megélni és kényszerűségből vissza akartak menni a munkahelyükre dolgozni!
Azokról az anyákról sem szabadna megfeledkezni, akik valamilyen bedolgozást vállaltak a gyes alatt, így gondoskodván a gyermeknevelés költségeinek fedezéséről.
Miért olyan nagy dolog ez? Hát csak azért, mert bizony hosszú évekig törvényt szegett az a kismama (mert tilos volt pénzkereső munkát vállalni a gyes idején) aki ezt merészelte tenni!
Milyen iszonyatos kettősségben, milyen kíméletlen lelketlenségben kellett a demográfiai csúcsok anyáinak anyaságukat megélni?!
Pedig a kímélet az életadás jogán, a természet kényszerével járna a szülő nőnek! Miért? Azért, mert a szülő nőnél és születendő gyermekénél nincs kiszolgáltatottabb ember a Földön! Mi, emberek a fenemód civilizáltságunkkal megfeledkezünk erről. Pedig csak körül kellene egy kicsit nézni az élővilágban és akkor okulásul rájöhetnénk arra, hogy azok a fajok a legéletképesebbek, amelyek a legpraktikusabb módon oldották és oldják meg az utódokról való gondoskodást.
Az ember, minél "civilizáltabb", annál inkább elveszíti ezen képességét; annál inkább képtelen megszervezni a gyermeknevelést, és intézményeit.
Nem tudom elfogadni azt a tényt, hogy: míg a nyugati világ fogyasztói társadalmai sorban rájönnek arra, hogy az emberi utód évtizedekig tartó folyamattal válik (vagy nem válik) testben-, lélekben-, szellemiekben felnőtté és ezen felismerés alapján próbálják berendezni életüket társadalmaikat; addig nálunk, mint a ,,vaklónak", bele kell sétálnunk az összes csapdába! Miért hagyjuk, hogy az összes "kátyúba" belevezessenek bennünket? (Olyan "kocsist" kell a "bakra" ültetni, aki a társadalom szekerét meg tudja kímélni a "tengelytörő kátyúktól"! A rendszerváltozásnak arról kellene szólnia, hogy: az új útvonalat bölcs előrelátással kijelölve, jobb utat "kitaposva" kezdjük meg azt a bizonyos életutazást!)
Vagyis, nem tudom elfogadni azt, hogy - demokráciával felcímkézve - rendeletek és törvények diktatúrájával elvegyék nemzedékem anyáitól az unokákhoz való jogot azzal, hogy az utánunk jövő generációktól még a lehetőségét is elveszik, hogy gyermekeket szüljenek és neveljünk!
Nem tudom és nem is akarom elfogadni azt a tényt, hogy (az előzőekben leírt módon) gyesre "kényszerített" anyák ezreitől elvegyék azt jogot, hogy a nyugdíjjogosultságukba beszámíthassák ezen időszakot, mint szolgálati időt!
Nem tudom és nem is akarom elfogadni, hogy rendszerváltozás címén olyan társadalmat akarnak "berendezni", és úgy, amelyben az anyák arra kényszerülnek, hogy letagadják anyaságukat, esetleg több évig tartó gondozó-nevelőmunkájukat!
Nem tudom elfogadni azt az erkölcstelenséget, etikátlan szemléletet, ami miatt arra kényszerülünk például, hogy olyan munkaönéletrajzokon törjük a fejünket 40-50 évesen - egy-egy jobb, vagy akármilyen állás reményében, amelyben a gyesen töltött éveket úgy kell elhallgatni, vagy talán még annál is inkább(!), mint a börtönviselteknek a priuszukat!
(Tessék elképzelni, hogy még napjainkban is van olyan munkáltató, "aki" azzal utasítja el az ilyen jelentkezőt, hogy neki olyan emberre van szüksége, aki tud dolgozni, ugyanis nem kismama klubot akar nyitni, hanem komoly teljesítményt vár el és ugye a hosszú pihenőidő (gyes) alatt elkényelmesedhet az ember lánya, anyája...)
Nem véletlen, hogy a tárgyalások során vannak akik a férfiakkal szembeni diszkriminációnak tekintik és elutasítják a nőknél a gyes éveinek szolgálati időkénti beszámítását, sőt a felnevelt gyermekek után javasolt évek "jogosságát" is határozottan tagadják!
Annál is inkább elviselhetetlen az új nyugdíjtörvény-tervezet szemlélete, mert a szocialistának nevezett társadalomban úgy kezelték a gyeses anyákat, mint ingyenélőket és, ha nem volt a családban egy együtt érző nagyszülő, bizony úgy élték meg a gyest, mint a társadalomból száműzött bűnözők!
Most, azonban - amikor állítólag csupa "tanult" "szakértőre" adták a voksukat, akik rendszerváltásra hivatkozva sorra "alkotják" azokat a törvényeket amelyekről nem lehet mást mondani, minthogy: gyermekellenes, tehát: nemzetellenes - miért nem tiltakozunk? Miért hisszük el, hogy mindez "velejárója" a rendszerváltozásnak! Miért nem hiszünk egészséges életösztönünknek, igazságérzetünknek? Azért, talán, mert már nincs is meg bennünk, kihalt a háború utáni diktatúrában? Ezzel magyarázható, hogy már észre sem vesszük, vagy talán majd csak akkor amikor már késő lesz, hogy: igen is az Élet ellen elkövetett sorozatos bűncselekményként éljük meg azt a részben céltudatos, részben öntudatlan politikai "munkát" és törekvést, amellyel megfosztani igyekeznek a társadalmat önmaga minőségi és mennyiségi reprodukálásától, vagyis egy szűk réteg privilégiumává igyekeznek tenni azt!
Azoktól pedig kiváltképp nem lehet és szabad mindezt elfogadni, akik az elmúlt évtizedekben olyan céltudatosan kialakították a "modern rabszolgatartás" intézményét a "puha diktatúrájukkal" és csak hatalmi pozícióból tudtak politizálni, kiszolgálva egy nagyobb politikai hatalom érdekét, úgy hogy - ha kellett elárulták népüket, nemzetüket! Úgy és ott ártottak ahol csak lehetett, a "nép nevében" a "Nép"-nek, miközben gondosan ügyeltek megszerzett előjogaikra, privilégiumaikra!
Most ugyanarról van szó, csak az előjelek változtak meg. A lényeg: a nemzet folyamatos degradálása, a nép elárulása, csak a demagóg szlogen változott, imigyen: "... ez a kapitalizmus, ez a piacgazdaság. Ezt akartuk, nem?" Ja, hogy nem ezt ígértük 1993-94-ben? Sajnos közben kiderült, hogy "nem azt tesszük amit szeretnénk, hanem azt amit kell"!
Még mielőtt megvádolnának azzal, hogy munka nélkül szeretnék jövedelemhez jutni, és visszasírom a "gondoskodó" állam intézményeit, ki kell jelentenem, hogy nagyon akartam egy olyan világot amelyben két ember magánügye az, hogy akarnak-e (és mennyi) gyereket. Mindig arra vágytam, hogy a szülő nő mellett legyen ott oltalmazón gyermekének apja is!
Mindig úgy képzeltem el, hogy a leendő anyákat, apákat fel lehet készíteni a gyermek fogadására, nevelésére azzal is, hogy követhető modellként éljük meg saját szülőségünket. Ez, akkor (a 70-es, 80-as években) nem valósulhatott meg, de bíztam abban, hogy a rendszerváltozáskor úgy rendezzük be társadalmunkat, hogy az igazán jól képzett munkaerőnek olyan ára lesz, hogy meg tud belőle élni; otthont tud belőle teremteni, családot tud alapítani és vállalni tudja, hogy asszonyáról, gyermeke anyjáról is tud gondoskodni amíg a gyermek(ek) igényli(k) a minden-napos gondoskodást, az anyai testi- lelki odafordulást!
Bűn volt a férfitól elvitatni a családfői szerepet! Bűn volt kirekeszteni őket a családi életből! (Tessék csak végigmenni Budapest utcáin, aluljáróin! Minduntalan belebotlunk a hajléktalan, középkorú férfiakba! Inkább ezt, az emberhez méltatlan létformát "élik", de akkor sem "hódolnak be holmi asszonynak, meg kölykeinek"! Áldozataik annak a téves életfelfogásnak, hogy aki gyereket gondoz, nevel és tanít az nem dolgozik!)
Igen is munka a gyermeknevelés, mégpedig személyiségformáló, nagy felelősségű alkotómunka, amiért nem jár fizetség! A "fizetséget" utódaink fogják megkapni a teljes magukra hagyatottsággal, ellehetetlenítéssel.
Egy kicsit is átérezték ezt a súlyos létkérdést a férfiak? Valószínű igen, mert úgy félnek a gyermekáldástól, mint valami halálos betegségtől.
Milyen elembertelenedett nemzet az amelyik ilyen céltudatosan lepusztítja és kipusztítja önmagát?
Talán mégis azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy "ezt a kultúrájában is haldokló népet le kell váltania egy életrevalóbbnak, pl ...... .........".? Mert bizonyos körökben újra és újra felmerül ez a kérdés! Ezt értelmezhetjük úgy is, hogy halálra vagyunk ítélve?(!)
A "kivégzés", önpusztítás tömeges, módszeres és folyamatos...
-.-.-.-.-.-
(Ezt követően megszólítottam csakis Filó Katalint és írtam egy személyes: bemutatkozó levelet is amit mellékeltem az előzőekhez. Ennek befejező részét is megosztom azokkal, akik kitüntetnek figyelmükkel!)
-.-.-.-.-
,,Miközben e sorokat írom két alkotó módon gondolkodó EMBER jut eszembe. Olyan művészek ők, akik, helyettünk, nők helyett fogalmazták meg (vésték márványba) az anyaságról gondolataikat.
Az egyik: Mikes Kelemen, aki 272 évvel ezelőtt, 1725-ben a LXII. számú fiktív levelében így üzen az utókornak, (képzeletbeli nénikéjének):
"...jól nevelt, jól oktatott eszes leány asszonnyá változván, a fiát mind jól tudja nevelni, oktatni és tanítani, és aztot tehát az ország szolgálatjára alkalmatossá tenni..."
A másik: Michelangelo Pieta című szobra, amely szimbóluma lehetne e modernnek nevezett korunknak: Jézus a rosszul értelmezett emancipáció "oltárán" feláldozott gyermekek millióit szimbolizálva, Mária pedig a feláldozott anyai hivatás mélységes gyászáé.
Budapest, 1997. február 20.
Tiszteletteljes üdvözlettel:
Bóna Mária Ilona
(Az alábbi, feliratos kép valójában az 1995-ös, első félévi tanulásmódszertani
http://furaila.xfree.hu/248499 dolgozatom ,,Összegzés"-e volt.)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
