Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
Kohut Katalin: Kínok kínja
  2013-06-30 13:38:15, vasárnap
 
  Kínok kínja

Horror, perverz álmok között
napjaim vergődve élem,
nincs éjjelem, se nappalom,
időm összefolyt régen.

Egő tűzben a veríték
borítja rég el testem,
sötét kígyó mellem alatt
szorítja tüdőm, szívem.

Nincs segítség, végítélet,
tehetetlenül tűrök,
nincs szánalom és menedék,
hiába is menekülök.

Frigyem nem volt a halállal,
pokol népéről sem tudtam,
mégis szörnyű kelés, fekvés,
kínzásom már meguntam.

Egyetlen utam maradt t'án,
de szívem is fogoly rég,
nem engedik meg a halált,
a szót, hogy az élet szép.

Fertelmesek csapdájában
vergődöm, mióta élhettem,
média és a bűnözők
keresztjét én cipelem.

Sok kis kereszt után egy nagy
jelenti majd halálom,
rémségesként, kitaszítva
élem lassan világom.

Fogságban elpusztul a szív,
nemcsak a külső szépség,
segítőim nem beszélnek:
embert áldoz árnyék-nép.

2013. június 30.





 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin: Katalin napra
  2013-06-28 16:51:01, péntek
 
  Katalin napra

Névnapomnak tisztelegve
Felköszöntöm saját Én-em
Tiszavirág életemre
Mért sorscsapás emlékképpel.

Hisztériás nő az anyám,
Férjem poháremelgető,
Érzékeny voltam, s igazán
Elfakított, tönkretett ő.

Oly' sokáig tűrtem neki,
Ajkamról lehervadt mosoly,
S összetört aura jelzi,
A házasság rég nem komoly,

Fontos nekem a szeretet,
A hazugság nem kell többé,
Azt hiszem, pörre megyek,
Hűségem lesz csak az égé.

Holtomiglan-holtodiglan -
Nagy szavak a templomban,
Én öröknek gondoltam,
Szívem retteg kínjában.

Néha kis moziba vágyok,
Holdvilágnál egy sétára,
Romantika - mire várok?
Összeborzongom jó szóra.

Szomjaznám az igazságot,
A becsület nagy kincs nekem,
A bizalomra áhitozom,
A biztonságot kedvelem.

Elteltek a gyászos évek,
Szívemhez szól a mandalin:
Légy erős és boldog élet
Várjon rád hószín Katalin!

Vázlat: 1986. November 25.

 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin: Spartacusi szolgaság
  2013-06-22 17:05:30, szombat
 
  Kohut Katalin: Spartacusi szolgaság

Spartacus nem tűz és dög
láthatatlan világa
ellen harcolt, s mennydörög
az ég modern rabszolga
emberi méltósága
lealacsonyítása miatt,
a szív sárba tiprása,
sivárság, s halál arat.

Spartacus kemény szíve
takarta emberségét,
méltóságának híre
legyőzte ellenfelét.
Crassus is félt, reszketett,
bár ésszel fel nem fogta,
ki ember-szívnek vétett
önmagának a foglya.


S a kegyetlen Istenek
engedték az árulást,
ára volt az embernek,
ömlött a vér, nem vitás.
Valéria, hű szépség
Spartacus felesége,
angyali a szelídség,
férje hírét őrizte.

Gyermekük már szabad lett,
római állampolgár,
a rabszolgaság mit tett,
történelem mára már.
Modernné vált szolgaság
a csőcselék ünnepel,
az emberi szabadság
most csapda, hát serkenj fel!

2013. június 22.

 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin: A hallgató
  2013-06-20 18:57:54, csütörtök
 
  A hallgató

Mindig azt hittem, a hallgató emberek bölcsek, mivel mindent megfigyelnek, véleményüket magukban raktározzák el, mint mély tapasztalatot.

Apjukom ilyen hallgató volt. Mikor menyecskének odakerültem, egy héten egyszer kocsmázás után hallottam a káromkodásokkal kísért hangját. Ilyenkor általában kötekedett.
- Ki hallott még iljet, hogy valaki minden nap mosakodjon!
- Ez égeti a villanyt esténként, olvas!
Két kiragadott mondata az állandó kötözködésének belém.
Naponta takarítottam, hiába tettem ki a Hollóházáról hozott hamutartókat minden asztalra, tévézés közben a szobában a földre cigizett, ott nyomta el a csikket is, s mikor finoman megjegyeztem - mert én is hallgató tipus voltam, ha szóltam is, csak néha halkan, mert azt tanultam apámtól, hogy a halk megrovás erősebb hatással van másokra, mint a hangos kiabálás, amire nem is voltam képes - azt kiabálta, hogy ez az ő háza, ha a háza közepébe sz...k, akkor is az övé lesz. Büszke paraszt volt, analfabéta, még írni sem tudott, csak épphogy pár betűt. Földművesnek teremtette még az Isten is, a neve ősréginek írt magyar jelentése is földműves a névmagyarázó alapján.

Engem szegény lánynak tekintettek, a másik menyük, aki nem fizette a rezsijét sem a felépített hatalmas háznak volt a mindenük, mert ők páciniak voltak, s ott volt nagy házuk. Szemükben a városiak egyenlőek voltak az élősködő réteggel. Mondogatta is apjukom, ha ők, mármint a parasztok nem sz....nak, a városiak nem ennének. Na ezt szó szerint be is tartották, a budi ürülékével trágyázták a hátsó kertet, abban keltették ki a zöldségeket.

A gyereknevelése abban merült ki, hogy egyszer mindkét fiát megnézte csecsemő korában, majd nagyobb korukban esténként kukoricán térdepeltette őket, vagy néha végig húzott rajtuk az ostorral. Ez az egyszerű élet tökéletesen igazodott igényeihez a családnak.

Miután albérletbe költöztünk szülővárosomba, nem segítettek jószággal, tojással, egyébbel csak néha, lopva anjukom által arra hivatkozva, hogy én vagyok a szegény, városi lány. Mondta is volt férjem bátyja, aki naponta részegen betévedt hozzám, hogy annyit fognak adni, amennyit az én anyám ad termésből. Ők megtiszteltetésnek vették, mondta az esküvő napján kioktatólag Sanyi bátyja apjukomnak, hogy beházasodhattam a mostohaapám által bolond reformátusnak kiabált büszke, paraszti családba.

Lányaim közül egyedül a kisebbiket nézte meg, mikor nem látta senki, csak állt az ágy felett, csodálta a szépségét. Nem sokba nézte a lányokat, nem tekintette embernek őket, csak asszonyi cselédnek. Majd kiszólt nekem az ajtón nyersen, hogy az nem az enyém, amelyik bent sir? Éppen mostam télen az udvaron szülés után, egyedül húztam fel a kútból a vizet vödörben, mellettem fagyoskodott a másfél éves nagyobbik gyerekem, aki teljesen olyan lett külsőleg, mint a volt férjem, aki éppen Miskolcon mulatott a bentlakásos pártiskolán. Apósom nem emelte volna fel a gyereket, nem ringatta volna. Nem volt szíve, nem volt képes szeretetre.

Akkor változott meg a véleményem róla, amikor volt férjem albérletbe költözésünk utáni naptól naponta reggel jött haza mulatozásai után részegen. A nekünk vásárolt autót kölcsön adta a cigányoknak, azzal mentek külföldre árubeszerző körútra. Én nem szívesen ültem be mellé a gyerekekkel, mert részegen vezetett, vagy éppen kifogyott a benzin, vagy a szűrő el volt dugulva, s leállt az autó Bodrogköz közepén, onnan jöttem haza a gyerekekkel autóstoppal.

Már apjukon szóvá tette a fiának, hogy a feleségét, vagyis engem nem néz semminek, hazudik mindenkinek össze-vissza, másoknak adja oda az autót.
- Mi az apám, ez a g.... panaszkodni mert magának?! - harsogott volt férjem hangja.
. Mások mondták, a feleséged még soha nem szólt egy szót sem - felelte apósom.
Ekkor már tudtam, hogy a hallgató nyers természete mögött egy igazságos ember lakozik.

Megszeretett engem, hihetetlen, de valamennyien ragaszkodtak már hozzám, amikor már nekem elegem lett tűrő életemből.

2013. június 16-án erős szíve ellenére veseleállás, kiszáradás után elhunyt volt apósom az újhelyi kórházban, aki 1928-as születésű volt, s húsz éve, anjukom hirtelen halála óta készült utána. Már akkor a nagyobbik fia házába költöztek, tőlem vette el a volt férjem annak a lakásnak a fele költségét, melybe egy fillért sem fizetett, s váláskor kifizettem a fele közösen befizetett költséget, átadtam neki átvételi elismervény nélkül. Mindig reménykedtem abban, hogy egyszer tisztességes lesz, de ahogyan kiabálta mindig, hogy vonjam le az adósságát - a fele rezsi és többi kiadást, melybe soha nem pótolt -, amit majd fogok neki még fizetni, beteljesítette. Abból a pénzből kifizették volt pácini sógornőmet, aki több, mint tíz évig élt a nagy házban ingyen, mert nem íratták a nevére, nem volt hajlandó rezsit sem fizetni, leküldte a számlásokat anjukomhoz. Az én pénzemből készítettek a régi házba fürdőszobát is, így a második feleség Széphalomból tudott miben fürdeni. A szegény lány pénzét használták valamennyien, nem törődve azzal, hogy gyerektartást is fizetni kellene.

Először eltemette nagyobbik fiát 31 évesen, aki halálra itta magát, majd anyósomat, végül a volt férjemet két évvel ezelőtt. Többé senki sem ment be a nagy házba, melyet a második feleség kiürített teljesen, apjukom a nyári konyhában élt konok hallgatásba merülve. Még művelte a hatalmas kertet, burgonyát is ültetett. Igénye nem volt, esténként megmosta a lábát és kimosta a zokniját, vasárnaponként megmosakodott, s elment a templomba feketébe öltözve misére. Nekem erről mindig az eljegyzésünk jut az eszembe, amikor beállítottak a mostohaapám és anyám közös házába valamennyien fekete ruhában. Valóban temetésre gyűltek össze, az enyémre.

A lányokat, mint unokákat sem sokba nézte, csak a fiú unokáit, ennek ellenére a gyerekeim időnként meglátogatták, s megtört a jég, apósom néha mesélt, rólam is. Miért kell nyolcvan évnek eltelnie addig, míg belátja maradiságát, tévedését valaki? Hatalmas idő ez, vele a régi paraszti családja kihalt Karcsán.

El akartam búcsúzni tőle vasárnap délután, készültem a kórházba, de hamarabb megjött a hír, hogy az infúzió nem segített rajta, csak az erős szíve tartotta életben. A konok, de igazságos paraszti szív végül engedett a sorsnak, talán találkozott feleségével, aki után áhítozott. Elképzeltem, hogy már mindent tud, amit általában az élők nem, hacsak nem faggatnak ki valakit, s aggódik talán értem a másvilágon, mostanra teljesen megértette az élet igazságait. Lányaim sírcsokrot helyeztek földjére a nevemmel. A föld, melyre annyira büszke volt lett a végső otthona.

A temetésén az egész rokonság részt vett a falu népével. Nem is tudják, mennyire szerencsések, kis közösségben élnek, míg a városiak sorsa általában a magány, az idegen és önző szomszédokkal. Halálával több évszázados múlt szállt a sírba, hiszen a falu és város népessége alaposan megváltozott, a falu már rég bement a városokba, a városiak pedig szívesen költöznek kisebb falvakba. Sikeres volt az urbanizáció.
A hallgatók lassan megszűnnek, átértékelődik az élet. Anyósom a két fiú unokát a pénzemen kiváltott házból kifizette, ennek ellenére apósom végrendeletében rájuk is hagyta fele házrészét.
Élete utolsó két évében unokája felesége, Zsuzsi gondoskodott róla és ápolta. Talán halála előtt megváltozott a makacs hallgató nyakassága, elismerte a nőket is emberként. Valóban igaz a régi mondás, hogy élete végére bölccsé válik az ember.

2013. június 20.


 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Rabszolgák voltak?
  2013-06-17 06:50:18, hétfő
 
  A napokban egy csalást fedeztek fel az egyik felzárkóztató iskolában, de az iskola ezen nem bánkódik, nyugodtan átkeresztelte magát Martin Luther King iskolának mondva a cigányság képviselője, hogy a cigányok Martin Luther King elvei alapján akarnak érvényesülni, kiemelkedni a rabszolgaságból, hiszen elcipelték őket Afrikából, más szigetekről, kemény munkára fogták őket éheztetéssel, kínzások közepette. Legalábbis ez a cigányság képviselőjének a véleménye, nem az, hogy egyrészt az indiai legalacsonyabb rendű kasztot emelik 130 esztendeje, ott kezdődött az adventisták egyik könyve szerint a mesterséges felemelkedés a depresszióból, ami reménytelen helyzetüket jelentette (volna). A sötétkapus dögök a börtönnel vannak, ugyanúgy, mint az Időjelek testenyészeti cigány zenészei, költői, apokalipszis részesei is egyben. Nagyon sajnálom a rabszolgákat, akik a Pszichografológia szerint tisztulnak egyetlen közös ember áldozással a kelet népeivel együtt.  
 
0 komment , kategória:  Általános  
Madonna vörös rózsás sapkája-leértékelt bolt kabátjával 1971
  2013-06-17 06:38:35, hétfő
 
  Madonna karmikus sorsát akkor kezdték igazán jobbítani, megváltani, amikor a születésem óta zajló Vörös Oroszlán karmásainak jóslatát kezdték beteljesíteni, mely szerint az 1958-as augusztusi szülöttek mind világhírűek lesznek - ugyanekkor kezdték emelni a karmás fekete főnixes Friderikusz Sándort -. Ekkor anyám elvitt a leértékelt boltba és vásárolt nekem egy papagáj kockás, zöld-sárga téli kabátot, hozzá egy horgolt piros oldalán vörös rózsás sapkát - ez a Madonnáé, a kabátot a Kex énekelte meg a Zöld-sárgában a magyar leánykának, akit felkínáltak a sárkánynak, tollas kígyónak , - és egy utcaseprű színű kötött kesztyűt, a kesztyű igazi tulajdonosát nem ismerem, mint ahogyan a magyar leánykát sem, aki valószínűeg híres azóta, mint az Időjelek Új bekezdés testenyészeti Mákostésztás magyar ruhás magyar kislány is 1962. óta.
Ezért célzott az iskolában Madonna tanárnője ekkor a vörös rózsára, ezért akart, miután az én méhembe valamilyen iszonyatot tettek ember-gyalázás miatt, s klimaxoltattak gyereket szülni ötven év fölött, így lett világhírű az ájtatos Madonna kinézetű média teremtményből. Mindegyiket megmentették saját sorsától, a végzeteseket végzetétől. 1995. óta ismételten a nyomorultak emelkednek ismétlésben Orbán Viktorral az élen, mernek nagyok lenni.
 
 
0 komment , kategória:  Időjelek - Leplezés  
Kohut Katalin: A természet az úr
  2013-06-12 16:54:21, szerda
 
  Kohut Katalin: A természet az úr

Most is felül a gálya,
az emberi garmada,
utat keres megáradt
folyó, a munkás fáradt,
lankadatlan dolgozik,
áradó víz sem aluszik,
végül mindig az ész győz,
nem marad csak pára, gőz,
bacik és élősködők,
s az ellenük törvetők.
Az emberi ész győztes,
a víz, a nagy úr vesztes,
nem tud mindent pusztít'ni,
erő fogytán - megy nyugodni,
mégis nagy a pusztulás,
ahol a víz utat ás,
elmos házat, kerteket,
nem kíméli a kincseket.
Hatalmas vagy, természet,
megbecsülünk tégedet,
légy kegyes és szeressél,
mint mi is, meg ne vessél!
Ha vétkeztek ellened,
azt büntesd, ha teheted,
csodáljuk szépségedet,
szeress Te is bennünket!

2013. június 12.

 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin: Nem tanítok már
  2013-06-08 06:34:09, szombat
 
  Kohut Katalin: Nem tanítok már

Nem tanítom már, milyen a boldogság,
mikor észreveszünk minden kis csodát,
az apró jeleket, pillanatokat,
mikre szívünk örvendve bámulhat.

Nem tanítom már, milyen a szerelem,
mikor két ember-szív szertelen,
összeölelkezik egy életre,
s táncol a lélek öröm-ütemre.

Nem tanítom már, milyen a szeretet,
mikor szív minden rosszat eltemet,
árad, s megöleli a világot,
segít önzetlen, érted vet lángot.

Nem tanítom már, milyen a család,
mely gondoskodó, sikert rak alád,
hatalmas a szülői feladat,
gyermeki létnek csak példát mutat.

Nem tanítom már, milyen a tiszta dal,
öntisztuló szív igaz diadal,
mert bensőből árad a szabadság,
erő, hatalom, minden igazság.

Nem, nem, már semmit sem taníthatok,
egyetlen életem sötét átok,
szívem egyre halkulóbban koppan,
a tisztelet erőseknek dobban.

2013. június 8.



 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin: Vihar
  2013-06-07 18:44:40, péntek
 
  Kohut Katalin: Vihar

Kétszáz éves elmúltam már, hogy mennyivel, pontosan nem is számolom, évgyűrűim sem látszanak már. Tavasszal most is rügyeznek agg ágaim, lombjaimat elfoglalják a visszaköltöző madarak, ők adnak koncertet nekem egész nap, melyben gyönyörködik halódó lelkem. Meddig hallhatom még őket, ki tudná megmondani?

Egy nemesi család ültetett engem, a kúria fái közül egyedül maradtam meg, bár ereklyeként tisztelnek egyesek, mégis megborzongom, amikor az erre haladók betérnek hátam mögé kis és nagydolgukat elvégezni.

Mennyi szépet láttam ifjúkoromban! Hány nemzedéket kiszolgáltam, s legnagyobb örömöm az volt, amikor a csodálatos gyermekek ágaimra rakott hintán mulatták az időt, amikor családtag lehettem.
Egyszer Haller báró is megfordult előttem hintajával, élénk beszélgetést hallottam a diósgyőri vár omladozásáról. Gazdáim sorsa megpecsételődött, örökös nem révén, a csodálatos házat, mely a kerthez tartozott elbontották, a favágók nekiestek a kert többi fájának. Engem tartottak a legszebbnek, úgy gondolták, életben hagynak a jövőnek. Bolgár kertészet volt körülöttem, én rácsodálkoztam a csodás növényekre, majd bámultam a kukoricást, a benne játszó gyerekekkel. Ilyenkor emlékeztem a régi családjaimra, leveleimen megjelentek a harmat könnycseppjei.

Majd új emberekkel ismerkedtem, munkásokkal, akik tégla és panel bérházakba költöztek, melyeket körém építettek. Szerencsémre egy óvoda is készült, így a gyermekek kacagásában, apró kis szívüket ért szomorúság könnyekben továbbra is gyönyörködtem.
Kibírtam az 1998-as élővilág elleni támadást, amikor összerágták a kérgemet. Másnap a környezetvédők jöttek egy különleges anyaggal betömni fájó, hatalmas üregeimet, megakadályozták az elhalásomat.

Legnagyobb ellenségem mindig a vihar volt. Szembe néztem vele, sokszor sóhajtottam, mikor láttam, hogy feketeség öleli a kékséget, tudtam, mi következik.
Egy nyári napon éjszakai sötétség lepte el a környéket. Óriási mennydörgés jelezte a vihar közeledtét. Haragszik valaki nagyon az égben - gondoltam -, s már meg is rázkódtam, felsőbb ágaimat egy fénycsóva kettéroppantotta. Egymást követték a villámlások, a hatalmas özönvíz, mely lenyomta ágaimat enyhítette az égő fájdalmat, beoltotta a tüzet, de lelkem majdnem elszállt belőlem, amikor a mennykő pusztító erejével belém hasított. Sokáig tartott a vihar, ahányszor lesújtott, egyre gyengébb lettem. Gondoltam, már bevégzem, ezt már épen nem vészelem át. A villámlás, ha lesújt, elpusztul az élet, elhagyja az élőt a lélek, a tűz erejét semmi és senki nem bírja ki. Ekkor összeszedtem maradék erőmet, megtépázott, földig alázott megmaradt lombkoronámmal felegyenesedtem és szembe néztem a mennydörgő hatalmával. Még küzdött ellenem, mintha a múltat akarná velem megsemmisíteni, de egyre gyengült ereje. Végül megmaradtam agg lelkemmel, gyérülő ágakkal élő tanújaként az átélt világháborúknak, borzalmaknak, melyek egykori családjaim utáni időkben következtek.
Lelkem felderült, egy énekes pacsirta szállt reám és már tudtam, vége a viharnak, csendes elmúlásom napjai meghosszabbodtak. A gyerek kacaj felhangzott az óvoda felől, gondolatban átöleltem a kisleánykát, aki a locspocsban tapodva felcsapva fehér harisnyáját haladt el mellettem édesanyjával és emlékeztem a régi családjaimra. Ha történelmet írhatnék, lenne miről mesélnem, de egyedüli beszélgető társam a hajnali és esti szellő. A csendben halljuk egymás szavát, a csend ölel és őrzi egykori szépségemet.

2013. június 7.


 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Kohut Katalin: Az én Halálom
  2013-06-07 18:43:00, péntek
 
  Kohut Katalin: Az én Halálom

Eljött értem, tán húsz esztendeje,
azóta emészt, kínoz szüntelen,
mondogatom, ember-szív bűntelen,
mégis elhagyhatja a reménye.

Ez a Halál nem a szívinfarktus,
mely egyetlen villanás, s kegyelmez,
az elmúlás, betegség erjedez,
nem érintett meg még a Halál-tus.

Bénulás, - minden hajdani szépség
lassú leépülés gödrébe esett,
külső harmónia is odalett -,
fúló hangom uralja gyengeség.

A szememből kioltott csillogás
elindította örök-elmúlást.
Mikor esik majd rá a vég-palást? -
kérdem és szívemen szúró nyomás,

mely válasz arra, én nem győzhetek,
ez a Halál betegséggel arat,
népe nagy és csak őrültként vígad,
nem maradhat más, az írás-jelek.

Utolsó kívánságom kimondom:
ismerjék meg igazi sorsomat,
hadd énekeljek tiszta dalokat,
a szerelem egyszer megtaláljon!

2013. június 7.

 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
2013.05 2013. Június 2013.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 13 db bejegyzés
e év: 329 db bejegyzés
Összes: 7228 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 223
  • e Hét: 494
  • e Hónap: 3336
  • e Év: 42337
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.