|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 11
|
|
|
|
|
|
2014-10-07 14:36:32, kedd
|
| |
| |
Más ember lett belőlem
Sziasztok!
Az én történetem egy tipikus internetszerelem, ami sosem lett/ lesz valósággá. Akkoriban 14 éves voltam, szerettem chatelni néha-néha, de persze a sok perverz és egyéb alak miatt folyamatosan hazudtam mindenkinek, akivel csak beszéltem. Általában minden este mással beszéltem, így nem is igazán foglalkoztam a hazugságaimmal.
Mígnem elkezdtem beszélgetni egy férfival. Ő akkor 25 éves volt, én pedig 18-nak hazudtam magam. Arra számítottam ugyanolyan perverz lesz, mint a többiek, akiket lekoptattam magamról, de tévedtem. Kellemeset beszélgettünk általános dolgokról, viccelődtünk. Este kimelegedve alig tudtam elaludni, azon járt az eszem, amiről beszélgettünk. Aztán teltek-múltak a hónapok, újra írt egy este. Folytattam a hazugságot. Nagyon jól esett, hogy törődött velem, nagyon magányos és szomorú voltam. Annyira összebarátkoztunk, hogy minden este beszéltünk, olykor hajnalokig. Persze, ő végig azt hitte, hogy egy felnőtt nővel van dolga, így elmondta, hogy nincs barátnője, és nagyon szimpatikusnak talál, egy hatalmas kincsnek gondolt.
Tudtam, hogy nyíltan sosem viszonozhatom ezeket a gondolatokat számára. Tudtam, hogy nem mondhatom meg neki mennyire kedvelem, mennyire számít már nekem. Féltem, ha elmondom neki az igazat, akkor elveszítem, csak egy kis hülye tininek fog gondolni, akinek nincs jobb szórakozása, mint az emberek érzéseivel szórakozni. Pedig nem így volt. Végül rávezettem az igazságra, de nem mertem megbeszélni vele a dolgot, kiléptem az msn-ről. Levélben kibékültünk, azt mondta nem haragszik rám, legalább hamar kiderült, mielőtt több lett volna, mint barátság. Ezek után is sokat beszéltünk, még mindig órákat, egyszerűen el sem hittem, hogy szóba áll velem. Segített leküzdeni a magányosságomat, neki köszönhetem, hogy más ember lett belőlem. Terveztük, hogy legalább egyszer találkozunk, de a nagy távolság (300 km) nem tette lehetővé ezt. Sajnos ez a barátság pár hónapig tartott csupán, míg végül rátalált a szerelem...
Így utólag visszagondolva halálosan belé voltam zúgva, de akkoriban nem gondoltam bele. Amikor elmondta, hogy van egy kialakuló kapcsolata, örültem neki, azt akartam, hogy boldog legyen. Ezek után alig beszéltünk, mára már szinte nem tudok róla semmit.
Nem búcsúztunk el, nem mondta egyikőnk sem, hogy mostantól nem számítasz, egyszerűen csak megszakadt a kapcsolat, amit persze megértek. Csak olykor jól esne, hogy mint régi jó baráttól, egyszer csak felbukkanna egy levél vagy írna msn-en. Olyan rossz, hogy tudom, fontosak voltunk egymásnak,(mert szerintem aki képes ennyi hazugság után is ennyit törődni egy emberrel, annak csak fontos a másik valamilyen szinten) és így kellett végződnie.
Mindenesetre az én szívemben, emlékezetemben élni fog ő, még akkor is, ha az én emlékemet elhomályosítja az idő.
Remélem szolgálhattam némi tanulsággal az olvasóknak. Akármi is történt, nem bántam meg, hogy beleszerettem, nem cselekednék másképp ma sem.
Egy 17 éves lány
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-10-07 14:26:41, kedd
|
| |
| |
A LELKI EGÉSZSÉG VILÁGNAPJÁ - ról 1992 óta emlékeznek meg minden év október 10-én.
A világnapot a Lelki Egészség Világszövetsége kezdeményezte, az elmúlt években világszerte számos szervezet csatlakozott a megemlékezéshez. A Világszövetség 1948-ban alakult az érzelmi és lelki zavarok megelőzésének, megfelelő kezelésének, a mentális zavarokban szenvedők gondozásának és a mentális egészség jobbításának elősegítése céljából. A világnap célja a figyelemfelkeltés, a lelki egészség középpontba állítása.
Neumann-ház - Irodalmi Szerkesztőség
(Oldalunknak, a "MONDÁSOK"oldalnak is, lelki egészségünk, gondolkodásunk ápolása a fő célja, örömünkre szolgál, hogy az ötletet ilyen sokan támogatják, köszönjük, hogy ha bár csak jelenlétükkel is, de megtisztelik az oldalt
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Érdekességek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-10-07 14:24:17, kedd
|
| |
| |
Hazugságból szerelem
Én egy 16 éves lány vagyok, és tavaly a suliban feltörte az e-mail címem jelszavát néhány ott tanuló diák. Tudták, hogy ki vagyok, és kapcsolatba léptek velem. Soha nem mentem volna fel a chatre, de ők megfenyegettek. Így hát chaten beszéltünk, és miután megismertem őket, egész normálisak voltak, jól el tudtunk beszélgetni. Nos, nem ez a lényeg, hanem hogy egyszer nem jöttek fel a chatre, és én unatkoztam. Beregisztráltam magam egy másik néven. Utána meg is szakadt a kapcsolat a jelszófeltörőkkel, mert rájöttem, hogy kik ők, és simán kirúgathattam volna őket a suliból, de nem tettem.
A chaten nem beszéltünk egymással többet, féltek tőlem. Helyettük sok embert megismertem, és jó barátaim lettek. A baj csak az volt, hogy nem 16 évesnek, hanem 19-nek adtam ki magam. A chaten megismert barátaimat folyamatosan át kellett vernem, mert a lavina egyszer csak elindult, és onnantól nem volt megállás.
Megismertem egy nagyon aranyos, kedves fiút. Ő 22 éves. Úgy volt, hogy találkozunk, még márciusban, aztán az nem jött össze, mert talált egy barátnőt a chatről, aki közelebb lakott hozzá, mint én. Véletlen találka volt az egész, de összejöttek. Kicsit rosszul esett, de elfelejtettem, és nem törődtem vele. Később ez a fiú (nevezzük I-nek), szakított a lánnyal, és én vigasztaltam. Elmondta, hogy a lány átverte, hazudozott az életkorát illetően, és egyszer csak eltűnt. Nem vette fel a telefont, és semmi életjelet nem adott magáról. "I" elég rosszul érezte magát miatta, de elmondása szerint nem szerette a lányt. Elmondta azt is, hogy chaten soha többet nem ismerkedik, és nem akar onnan találkozni senkivel. Újra jó barátok lettünk. Újra megbíztuk egymásban, és mindenről tudtunk beszélni, nagyon jól éreztük magunkat. Ez persze mind a virtuális világban történt.
Később megbeszéltünk egy találkozót, de én nem nagyon akartam belemenni. Ő messze lakik tőlem, kb. 180 km-re, és elég sokat kell utaznia, ez volt az indokom, de őt nem érdekelte. Hatalmas bűntudatom volt, hogy hazudtam neki. Vissza akartam csinálni az egészet, de akkor már nem lehetett. Eljött a találkozó ideje. Sokat beszélgettünk, és járni kezdtünk. Én voltam a legboldogabb a világon, legalábbis akkor ezt hittem. A lelkemet nagyon nyomta a hazugság, és szinte teljesen belebetegedtem, hogy bármikor lebukhatok. Nagyon szerelmes lettem belé, és nem akartam elveszíteni. Többször el akartam mondani neki az igazat, de nagyon szégyelltem magam, és nem volt hozzá merszem. Már a szüleimnek is bemutattam, szerencsére falaztak nekem, aztán néhány nap múlva nem bírtam tovább, felhívtam telefonon, és elmondtam neki, hogy 16 éves vagyok. Eszembe jutott az, amit az előző barátnője tett: egyszerűen lelépek, és nem adok magamról életjelet. De úgy éreztem, ennyivel tartozom neki.
Teljesen összeomlott, és én is. Rengeteget sírtam, és szenvedtem, ahogy ő is. Este írt egy sms-t, hogy nem szakít velem, de ez nem nyugtatott meg. Nagyon rosszul esett neki, hogy becsaptam, és hazudtam neki szinte mindenről (gimi helyett egyetem, bulik, pasik, stb.), azt mondta, hogy nem is ismer, mert azt az Enikőt ismeri, akit én bemutattam neki, és nem a valódi énemet. Igaza volt, és abban is igazat adtam volna neki, ha szakít velem. Szemét módon viselkedtem. Másnap találkoztunk, és megbeszéltünk mindent. Többé nem kellett félnem a lebukás veszélyétől, lassan megnyugodott a lelkem, és fizikailag sem volt többé semmi bajom. Idén, június végén vágtunk bele ebbe a kapcsolatba, és augusztus elején mondtam el neki az igazat. Azóta is együtt vagyunk, már lassan 4 hónapja, minden szép és jól működik közöttünk.
Nagyon szeretjük egymást! Mindenkinek azt tanácsolom, hogy még chaten se hazudjanak, mert ki tudja mi lesz belőle. Februárban még én sem hittem volna, hogy júniusban összejövök a világ legédesebb pasijával.
Enikő
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-10-07 14:14:48, kedd
|
| |
| |
Édesen keserű történet
Édesen keserű - ez nem csak egy dal címe, ami a kettőnk dala volt, hanem jellemző az internet szerelemre is. Csak azt szeretném, hogy más ne járjon úgy, mint én. Olvastam innen történeteket, de hittem, hogy amit én élek át, az más, nem lehet szélhámosság.
Az új munkahelyemen rászoktam az irc-re, annál inkább is, mivel megismertem Attilát. Bár még csak 20 éves vagyok, de férjem van közel 2 éve. Gondok akadtak a házasságban, ezért úgy éreztem, hogy az Ég küldte Őt. Mellettem állt, biztatott, bátorított. Elmondott mindent, hogy éppen akkor mit csinál, reggeltől estig beszéltünk. Én Erdélyben vagyok, ő Szegeden. Már terveztük azt is, hogy találkozunk. Még gondolatban sem csaltam volna meg a férjem, de amikor Attilára gondoltam, bármit megtettem volna.
Csodálatos volt minden, akár egy álom... mígnem egy nap egy ismeretlen névvel valaki azt állította, hogy ő Attila, és megemlítette, hogy neki van felesége, majd kilépett. Este felhívtam, először beszélgettünk telefonon. Rákérdeztem, hogy nős-e, és igen volt a válasz. Elmondta, hogy családja van, és minden hazugság volt, amit mondott. Játékból kezdett el velem beszélgetni, és az, aki megírta, hogy ő nős, nem más, mint a felesége volt, aki megtudta, hogy létezem.
Annyit tettek velem, hogy soha többet nem fogok bízni az irc-s emberekben....ez szörnyű csalódás volt nekem. Nem is tudja senki, hogy milyen ilyet érezni. Becsapott, szórakozott velem, aztán azt mondta, sajnálja, nem volt szándékos.
Hogy hogyan felejtem el, és folytatom az életem, az már rám tartozik.
Tökéletesnek tűnt az irc-n, éppen ezért tanácsolom mindenkinek, hogy amíg nem ismeri meg azt, akibe bele szeret, ne álmodozzon, mert sok emberben egy igazi színésztehetség lakozik. Én megjártam, és tanultam belőle. De legalább annak örülök, hogy a házasságomat nem hagytam ott miatta, mert ő így akarta volna.
Soha nem szabad elfelejteni, hogy igazán csak az szerethet, aki mellettünk van.
Zsuzsa
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-10-07 14:08:33, kedd
|
| |
| |
Valóban nem figyelt fel rá senki, hiszen sem külsőre, sem belsőre nem volt különleges teremtés. Ha eltűnt volna, nem nagyon vették volna észre, ha ott volt valahol, nem sok vizet zavart. Nem volt kisugárzása, csengő nevetése, vagy szuggesztív nézése, nem tudott jókat mondani, vagy frappáns válaszokat adni. Az egész élete is idomult ezekhez a külső és belső tespedtséghez. Elvégzett egy gimnáziumot, aztán egy technikumot. Egy nagy gyárban volt szakmunkás, ahol olyan monoton volt a munkavégzése, mint változásokat nélkülöző élete.
Évekig mindig hatkor kelt, amihez annyira hozzászokott, hogy akkor is felébredt, ha ünnep volt, vagy szabadnapját töltötte. Így adódott, hogy Kati, ha kellett, ha nem, hajnali hatkor kikászálódott az ágyból, és elindította napját, épp oly gépiességgel, mint ahogy elindította a futószalagot a gyárban. Megmosakodott, felöltözött, aztán kibattyogott a ház sarkán levő buszmegállóhoz, ahol már ott ácsorgott néhány munkatársa. A munka általában zavartalanul telt, szokásos medre esemény nélküliségével. Aztán szépen hazajött, vacsorát főzött magának, vagy megnézte a híradót a tévében, és korán lefeküdt.
Anyja mindig nógatta, hogy miért nem keres társaságot, miért nem mozdul ki, miért nem ismerkedik meg egy jóravaló fiúval. De Kati annyira hozzáidomult szolid élete fáradt mókuskerekéhez, hogy a nap végére már semmi kedve sem volt elmenni bárhová, s alig várta, hogy hazaérjen biztonságos és barátságos otthonába, magára zárja az ajtót,és lepihenjen. Lusta és fásult volt ahhoz, hogy elinduljon valamerre vagy programokat keressen magának.
Mindig azt mondogatta magában, hogy jó ez neki, ő egy magányos farkas, egy született introvertált, nem kell neki sem társaság, sem pasi. Értsd meg, anya, jól érzem így magam. Nekem fontosabb a béke, mint holmi zűrös párkapcsolat.
De egyszer történt valami, ami fenekestül felborította rendezett világát. Az egész egy könyvvel kezdődött, amit egyik kollégája adott neki olvasgatásra. Szerelmi mágiák volt a címe. Nem mintha annyira érdekelte volna ez a téma, de a kis kolléganő olyan lelkes volt, nem volt szíve visszautasítani. Hazavitte hát. Arra jó lesz, hogy elaludjak rajta, gondolta magában.
Persze, hogy nem az lett. Nem hogy elaludt volna rajta, de egyenesen felélénkült tőle. Az első betűtől az utolsó betűig elolvasta minden sorát, szinte kiszívta a lapokról a betűket, mint ahogy a kiszáradt föld nyeli el fuldokolva az életadó vizet. Érdekelte, lenyűgözte, rabul ejtette valami. Annyira izgalmasnak találta az ott leírtakat, hogy égető vágyként jelentkezett nála az újfajta tudásszomj. Ezért másnap fogta magát, és a szokásoktól eltérően nyakába vette a várost. Könyvesboltok ezoterikus polcait fürkészte. Sőt, mi több, könyvtárakba is ellátogatott.
Nem akarom szaporítani a szót, hisz el lehet képzelni a folytatást. Valóságos tudora lett a szerelmi mágiáknak, csúnyábban úgy is fogalmazhatnánk, hogy fanatikusan mániákus lett. Miként a materializmusban, ahol is, mint tudjuk, a mennyiségi változások egyszer csak minőségibe csapnak át, nála is forradalmi változások álltak elő. Az ő forradalma az ellenállhatatlan kényszer volt, ami arra ösztönözte, hogy a felhalmozott tudását a gyakorlatban is kamatoztathassa.
A szerencse (vagy a boszorkányság? ki tudja már ilyen szinteken?) a kedvére játszott. Megjelent a munkahelyén egy férfi, az új üzemvezető, aki felkeltette Kati érdeklődését. Megtetszett neki a férfias, jó kiállású fiatalember. Nőtlen volt és jól kereső, hm, a legjobb alany.
Nem sokat teketóriázott. Előszedte boszorkánykonyhájának minden eszközét és mágiáját, és nekilátott a Nagy Varázslatnak. A cél: meghódítani a férfit. A távolabbi: hosszú távra. Vagyis úgy megkötni a szívét, hogy az soha, senki máshoz ne vágyódjon, csakis Kati töltse ki minden gondolatát, ő érte dobogjon az a bizonyos kicsiny szív a nap huszonnégy órájában és még azon túl is.
Ment minden, mint a karikacsapás. A praktikák olyan pontosan érték el céljukat, mint ahogy az a Nagy Könyvben (vagyis Kati ,,szakirodalmában") bennfoglaltatott. Amit a boszorkányságok megígértek, az úgy is lett, szóról szóra. Volt ott minden, ami kellett: piros bugyi, fehér gyertya, bájitalok és bájételek, holdtölte, és imádság.
A férfi, nevezzük Sanyinak, bekapta a horgot. Tényleg szerelmes lett. S láss csodát, tényleg rá sem nézett más nőre, csak az ő jelentéktelen, szürke kis Katijára. Valószínűleg az ő szemében különféle színeket kapott, és fényrezgések vették körül, de ez a történet szempontjából nem is lényeges. Ne firtassuk, milyen volt Sanyi Katija, inkább haladjunk tovább a történetben.
Hurrá, sikerült a kötés, ujjongott magában Kati, mindennap hálát adva az ő vezérlő szerelem-angyalának. Ám, ahogy lenni szokott ez a túl sok ideig égetett cserépnél, először hajszálrepedések keletkeztek a szerelem falán, aztán már mélyebb törések is. Katinak kezdett elege lenni a nagy rajongásból. Sanyi egy lélegzetvételnyi szünetet sem hagyott neki, folyton a nyomában járt, egyetlen magányos, szabad percet sem engedélyezett neki. Unalmas és fárasztó volt az örökös gondoskodása, az, hogy állandóan otthon volt, hogy a szó szoros értelmében úgy lihegett Kati nyomában, mint a kiskutya, akit elhanyagolt korábbi gazdája. Fojtogató kezdett lenni a légkör.
De Kati egyszerűen nem tudott szabadulni. Mit szabadulni? Még lazítani sem tudott láncain. Annak idején jó erős szálakkal fonta össze a fonalakat, és bogozta össze a csomókat. Nincs ember (sem boszorkány, sem kisangyal), aki ezt a köteléket elvágná. Nincs ellenméreg, mint a kígyócsípéseknél. Kati tehetetlen. Nem tud elválni, nem tud továbbmenni, nem tud új életet kezdeni. Mert Sanyi nem válik, mert Sanyi mindig mellette lesz, el nem hagyja, és mert Sanyi nem adhat neki új életet, mert ez az élet csak az övék, kettőjüké, megmásíthatatlanul.
Éppen úgy, ahogy Kati azokban a rituálékban kérte magának.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-10-07 08:41:54, kedd
|
| |
| |
Balatoni nyár
Gyönyörű nyári reggel volt, a napfény sugarai átszűrődtek a fák lombjain lassan felmelegítve az aszfaltot és a harmat cseppeket, amelyek gyorsan elillantak. Az úton szinte alig járnak az autók, sehol nincs még nagy forgalom. A madárdal még élénken hallatszik, nem nyomja el a rohanó gépek zaja. Az út mentén a fűben egy lány ücsörög hosszú barna haját a nyári szél cirógatja, fejével az ölében egy fiú fekszik mellette csukott szemekkel. Piros pólója nem épp nevezhető tisztának, néhány helyen elég viseltes. A lány le sem veszi tekintetét a srác nyugodt arcáról, bár a szemét eltakarja hosszú haja. Meg sem zavarják a tovatűnő gépkocsik, amik átrobognak a tájon és eltűnnek a semmiben. A lány finoman simogatja az arcát és közben halkan beszél hozzá. Végig a tegnap este jár az eszében, az a tökéletes éjszaka, amiben még nem volt része azelőtt.
Már legalább három hónapja ismerték egymást, de akkor még nem volt köztük semmi, a barátságon kívül. Fokozatosan egyre jobban ismerték meg egymást, míg elértek arra az állapotra, ami megpecsételte sorsukat és örök szerelemre ítéltette őket. Kezdetben még a gondolat sem merült fel bennük, de egy idő után a fiúban kibontakozott valami, amit nem tudott tovább magába rejteni. Elképesztő űrt érzett, ha nem volt a közelében és nem értette, mitől van ez. Felnyíltak szemei és ráeszmélt a valóságra, szerelmes. De nem akármilyen módon, így még sosem érzett senki iránt, bár nem is volt túl sok tapasztalata e téren. Úgy látszott, hogy ez sajnos egy oldalú dolog, mert nem igazán látott semmiféle aktivitást a lány részéről, de néha mégis talált néhány félreérthető jelet, amiket viszont nem tudott mire vélni. Napokig magába roskadva gondolkozott, hogy ha nem fedte volna fel az érzéseit, akkor legalább most is vele lenne és mindent megbeszélne vele, mint az előtt. Néhány nap múlva a lány váratlanul beállított és közölte vele, hogy gondolkozott azon amit mondott és be kell látnia, hogy már ő sem a barátot látja a fiúban.
Ez három hete történt, azóta minden olyan mint rég, csak sokkal jobb. Az elmúlt éjszaka volt az első, amit együtt töltöttek és ez az élmény felért bármivel. Szinte szavak nélkül kommunikáltak, csak az érzelmek és a testek beszéltek. Úgy simultak egymáshoz, mint ha sosem érne véget ez a pillanat, minden percét kiélvezve szárnyaltak a vágyak vad és kiismerhetetlen világában, nem törődve senkivel és semmivel. Reggel a nap első sugarai az összefonódva a testeket találta az ágyban, ahogy békésen pihennek a kimerítő éjszaka után. A srác előbb felébredt, de megpillantva alvó kedvesét, nem volt szíve felkelteni, így óvatosan felöltözve kilopózott a szobából. A napsugarak vakítóan verődtek vissza fehér pólójáról, amint kilépett a teraszra. Mélyet lélegezve a friss levegőből eszébe jutott, hogy meglepi szerelmét és elindul bevásárolni, amíg ő alszik. Elindult a kertkapuhoz és becsukva maga mögött útra kelt. A lány felébredt e közben és csak annyit látott, hogy a fiú eltűnik a kertben lévő fák mögött. Magára kapva néhány ruhadarabot utána eredt, de csak a fő útnál érte utol. A fiú észre sem vette, hogy követik és az éjszaka élményétől eltelve semmire sem figyelt. A lány nem bírta tartani a lépést és utána kiáltott, csak ez volt az a hang amire figyelmes lett és visszanézne ott látta szerelmét, ahogy neki integet. Hirtelen félrenézett és észre vette a fiú felé robogó kamiont, ami vészesen közeledett az úton, ahol a srác megállt. Rohanni kezdett felé, hogy figyelmeztesse a veszélyre, de a fiú csak rá figyelt. Hirtelen kapcsolt és oda nézett,
Magas, éles duda szó és fékcsikorgás amit utoljára hallott és minden elsötétült.
A lány odaérve hozzá, letérdelt mellé és fejét az ölébe emelve próbálta elállítani a vérzést, ami már megfestette teljesen fehér trikóját. A fiú kinyitotta szemét és homályos tekintetével ránézett remegő kedvese könnyes arcára, elmosolyodott és lehunyta szemeit.....
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-10-07 08:39:15, kedd
|
| |
| |
Az elfelejtett levél
A lány a hátán feküdt, a finom pokróccal leterített ágyán. Szobája halvány rózsaszínre volt festve és félhomály honolt benne. A fiú a jobb oldalán feküdt. Jobb kezével a lány haját simogatta, baljával átnyúlt a lány testén, rátámaszkodott. Már elfelejtette, hogy hol van, hogy a lány anyja másfél órán át, beszélgetett velük, azt is, hogy reggel evett utoljára. Nézte az előtte fekvő gyönyörű testet, és azt a vágyakozó fekete szempárt. Arra gondolt, hogy meg kell csókolnia, azt érezte a tekintetéből, hogy ő is vágyik rá. De, ha csak a saját szerelme vakítja el ennyire, akkor egy esetleges csókkal szétzúzná a köztük lévő barátságot is, és ez volt, amit nem akart elveszíteni. Jártak már együtt és bőven elég volt azt túlélnie, hogy szakított vele a lány. Úgy érezte, vége lesz az életének, de erős volt. Nem csókolta meg.
Eltelt majdnem egy év és a lány üzenetet küldött neki. Azt írta szerelmes. Pont belé! Erre várt, amióta meglátta. Üzenetek hada következett. A fiú bevallotta újra érzéseit. A lány viszonozta üzeneteivel. Aztán következett az iskola kezdete, a találkozásuk ideje, és az üzenetváltás ritkult. A fiú már tudta, mi lesz az elkövetkező beszélgetésük vége. Ő nagyon szomorú lesz, mert nem csókolhatja meg a lányt. Tudta, de elhessegette félelmét. Pedig igaza lett.
Két hét után újra találkoztak. Beszélgettek, nagyon sok dologról, aztán a fiú rákérdezett az egy évvel azelőtti esetre. ,,Szeretted volna, ha megcsókollak?" A lány vonakodott válaszolni, de bevallotta, hogy igen. A fiúban egy világ omlott össze. Körülbelül egy perc alatt rontott el mindent, annak idején. Ha tehette volna, sírva fakadt volna, de a lány előtt nem lehetett. - Ő szerelmes belé, de a lány csak barátjaként tekint rá. És ez nem fog megváltozni, legalábbis nem a közeljövőben. - Hazakísérte, az anyjával is beszélt, majd ő is hazaindult. Hazafelé leült a buszmegállóba és írni kezdett. Sírni lett volna kedve, de csak írta a szavakat egymás után.
,,Kedves kicsi lány!
Nagyon szeretlek! Ezt nem tudom elfelejteni, akárhogy is próbálom. Elrontottam mindent azon az estén. Nem a te hibád ez az egész. Bárcsak tudnál te is úgy szeretni, ahogy én téged! A sorsom lejtője akkor indult, amikor beléd szerettem, és akkor este nem tettem meg, amit kellett volna. Azt mondják, a sorsunk előre meg van írva. Szerintem mindent mi alakítunk. Ha tudnám, mindent visszatekernék, és máshogy cselekednék szinte mindenben. Nem szeretsz, ezt felfogtam, de nem tudtam soha elfogadni. Talán tényleg csak játszottál velem, és későn, túl későn intettél búcsút. Te nem érzed azt a marcangoló kínt, ami éget belül, amikor mellettem vagy és ,,barátian" átölelsz. Nem tudom, mit érzel olyankor, amikor hozzám bújsz. Nem értem, mit értesz azon, hogy ,,szeretsz". Azt mondtad, csak barátként tudsz szeretni. Pedig én próbálkoztam szépen, kedvesen, kekeckedve, hozzád simulva. Nem tudok nélküled élni, pedig e felé a sötét sors felé sodródom. Nevetésed gyilkos pengeként hasít belém, de jobban fáj, ha nem látlak. Itt a búcsúm, itt a vég:
Fúj a szél, itt a tél,
Könnyen él, aki él.
Maradj itt, légy velem,
Szeress is, kedvesem.
Hol van már, drága nyár,
Hol vagy már, királylány.
Fúj a szél, itt a tél,
Könnyen él, aki él."
A fiú befejezte az írást, nem is figyelte, hogy elment az idő. Este volt és ő hazament. Tervezte szépen az életét. - Mindenkitől el kell búcsúznia, az elmaradt dolgait el kell rendeznie. Nem szólt senkinek. - Utolsó nap találkozott a lánnyal. Átadta neki a levelet. Ültek a parkban, a fiú némán, - figyelte a lányt és számolta a perceit - a lány olvasott. Nem látszott rajta meglepettség, csak szomorúság, majd végzett. Nem értett még mindig semmit. Ekkor adta fel a fiú. Szerette, de nem tudott nélküle élni. Inkább befejez mindent.
A lány újra elmondta, hogy csak barátként tudja szeretni. Elbúcsúztak egymástól, és a fiú elindult a város feletti kilátóra. Leült a fal tövébe és írni kezdett. Aztán felment a lifttel, a zsebébe rakta a kis írását. Kiment a párkányhoz, megfogta a korlátot. Ahogy fellépett rá sírni kezdett. A könnyei soha nem törtek elő ilyen erősen. Elrugaszkodott. Zuhanás közben még a lányra gondolt, és leelőzte könnyeit.
,,És nem emlékezett senki sem rá. Csak a szülei, de ők tudták, tudták mit fog tenni, és megsiratták előre.
És talán a lány ejtett érte néhány könnyet."
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-10-07 08:28:42, kedd
|
| |
| |
Egy szerelem befejezése.....
Másfél éve hogy szerették egymást. Egy este a fiú ezt mondta:
-Sajnálom de a mi szerelmünk eddig tartott!
A lány szeme könnyes lett, megkérdezte:
-De miért?
A lány odalépett a lemezjátszóhoz s feltette a számot ami őket összehozta: Mond ugye csak álom volt az egész!
A fiú odalépet a lányhoz s hátulról átölelte. csak ennyit mondott:
-Így kellett történnie!
Reggel a búcsúcsók után elváltak egymástól! Pár hónap múlva a lány elment a barátnőjével a városba az egyik vendéglőbe. Leültek az egyik asztalhoz és rendeltek. A barátnője meglökte:
-Nézd ki jön be az ajtón!
A lány odanézett. A fiú volt az a barátnőjével. A velük szemközti asztalhoz ültek. Némán köszöntek egymásnak. A fiú odament a zenekarhoz és azt mondta:
-kérem lejátszanák azt a számot hogy: Mond ugye csak álom volt az egész!
A zenekar játszani kezdett s a lány elsírta magát! A fiúhoz a felesége így szolt:
-Nézd a szemközti asztalnál az a lány sír. Szerinted miért???
A fiú mondani akart valamit de nem tudott megszólalni a fájdalomtól. Később megnyugodott s így szolt:
-Talán ez a dal mi összehozta s talán ennél a számnál váltak el a szerelmével.
-De téged mi lelt drágám?
-semmi csak fáj a fejem.
-Mond mi lett azzal a lánnyal akivel elöttem jártál és miattam hagytad el?!
-Azóta nem láttam.
A lány meglátta a fiú feleségén a karikagyűrűt s már mindent értett. A barátnője kérdezte:
-Mi bajod?
-Semmi majd kint elmondom.
A lány az ajtóból visszanézett a szeme találkozott a fiúéval. Kint azt mondta:
-Soha többé nem akarom látni!! Soha többé!!
Otthon elégette a fiú leveleit. Ráborult az ágyra s a fiú fényképét nézve sírt. Pár hónap múlva újra találkoztak. A fiú részeg volt, odalépett a lányhoz s így szolt:
-Fiam született!
A lány így szolt:
-Gratulálok!
Mellettük egy fiatal házaspár kezükben magnó. Ez a dal h allatszott: Mondd ugye csak álom volt az egész!!!
Aztán megjelent a fiú felesége a babakocsival. A lány kitépte magát a fiú kezéből és elrohant. A fiú könnyes szemmel nézett utána, de már csak a fékcsikorgást halotta. A lány azonnal meghalt. A fiú könnyes szemmel nézte végig a temetést. Ő maradt utoljára a sírnál. A fájdalomtól elszakadt szível ment haza. Otthon a felesége a kisgyerekkel foglalkozott. Ő a szobába ment s magára zárta az ajtót. A lány képét nézte leveleit olvasta, a lemezjátszóra feltette a ma már legismertebb dalt: MOND UGYE CSAK ÁLOM VOLT AZ EGÉSZ!!!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-10-07 08:22:51, kedd
|
| |
| |
Elhagyott család!!
Együtt jártak ők sok-sok éven át, egy fiú, meg egy lány. Hideg tél, meleg nyár, kint találta őket a kis utcán. Fogták egymás kezét, beszélgettek, sokat suttogtak egymásnak forró szavakat.Boldogok voltak, mint soha senki más, szerették egymást, a fiú, meg a lány. Egy napon így szólt a lány:
Gyereket várok, egy kisbabát. A fiú nem szólt, csak elköszönt, többé nem jött vissza már. Elment némán és hidegen. Ez volt hát a "Nagy Szerelem!" És megszületett a kisfiú, boldog volt a lány. Hátha jő az apa tán. De nem jött, hiába várta. Teltek a napok, egyre teltek, de ő mégis reménykedett. Hiába várta, hátha jön a srác. Együtt élt a lány a kisfiával, benne lelte örömét, és eltelt ifjúságát. S nőtt a fiú napról- napra szebb lett. Kimondta az első szót a legszebbet : Anya! Egy napon sétálni mentek, a kisfiú ott totyogott az anyja mellett, sötét utcák, hol azelőtt jártak, fölvillantak az emlékek. Sok elmúlt napok, boldog évek. Fölsóhajtott a lány : Milyen kár hogy egyedül vagyok! A sarkon ifjú pár köszönt rá. Egy barna szemű, fekete srác vissza nézett, s a lány könnyein át, így szólt gyermekéhez : Ez volt az Apád!!!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-10-07 08:16:55, kedd
|
| |
| |
Egy fiú és egy lány
Történetünk kezdődik egy májusi éjszakán, mikor megismerkedett egymással egy fiú és egy lány. Moziból igyekeztek haza éppen, már átölelkezve és kéz a kézben. Eltelt egy év, mint a pillanat, gyakran adtak egymásnak forró csókokat. A lány a fiút nem vette komolyan, ezért a fiú szívében örök félelem van. Attól fél, hogy elveszti a lányt, kit úgy kíván, s a szíve, hogy imád. Beteljesült a sorsa egy ködös délután, mikor mást ölelgetett az a szép lány. Az egész teste lángolt, s arca piroslott. Odament a lányhoz, vígan köszöntötte, senki sem tudta, ez az utolsó beszéde. Mikor hazaért, lerogyott a székre, egy lapot vett elő, s ezt írni kezdte:
,,Azt hittem szerettél egyetlen virágom,
te voltál mindenem ezen a világon.
De te már nem vagy, könnyen másé lettél.
Szerencsétlen vagyok, s az ilyen minek él?
Meghalok inkább, mert nem bírom már.
A két ölelő karod más fiúra vár.
Búcsúzom tőled az Isten áldjon meg.
Te a világon maradsz, én elmegyek.
Az én szívem téged soha nem feledett.
Gondolj Rám néha, ki téged szeretett.
Szeretlek most is, bár nem sokáig élek.
Mire olvasod ezt, nem lesz bennem lélek!"
Mikor ezt írta, borítékba tette, örült a mának, s a múltat feledte. Boldogan ment a sírba, a halálba, pedig tudta, hogy nem jön vissza. A fiú egész közel ment a folyópartra, és belevetette magát a zúgó habokba. Megkapta a lány a fájdalmas levelet, s hullatott érte fájó könnyeket. Elment a partra, a könnye csorgott. Felidézte magában a sok szép csókot. Átgondolta a régi szép időket, mikor szíve egy fiúért égett. Nem tétovázott, a folyóba ugrott, s lelke a mennybe szállt. Történetük véget ért egy ködös májusi éjszakán, hol a sírban egymásé lett egy fiú és egy lány.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 11
|
|
|
|
2014. Október
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
274 db bejegyzés |
| e év: |
3482 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 303
- e Hét: 3339
- e Hónap: 12522
- e Év: 65230
|
|
|
Offline
